35. fejezet
Kilencedik éjszaka - Tanács

Draco belépett a hálóterembe, ahol Tennant a kanapén elterülve találta, kabátját levéve, és Lángnyelv Whiskyt kortyolgatott az üvegből. A varázsló kövér feje körüli vérfoltos kötés sejtelmekkel töltötte el Dracót.

– Mi történt veled? – kérdezte Draco.

– Az a griffendéles ribanc.

Ez nem volt meglepő. Grangernek kellett lennie. Tennant keresés első napja, és máris voltak áldozatok. Mi történt? Miért támadt Tennantra? Visszavágott? Ő… Ő…

Jól van. Jól van. Draco megkockáztatott egy pillantást a szoba állóórájára: kilenc óra ötven. Máris? Tennantot a kanapén kellett tartania, háttal Draco ágyának.

Draco töltött magának egy pohár whiskyt, és a peremére fújt, hogy meggyújtsa a hőtlen lángokat. Aztán elhelyezkedett a kanapéval szemben lévő bársonyfotelben, és olyan szórakozottan nézte Tennant, amilyet nem érzett.

– Egy griffendéles, mi? – húzta el a száját a szőke. – Weasley?

– Granger. – Tennant rosszkedvűen bámult a tűzbe. – Ez a szarság sosem történik meg a Durmstrangban. A mi lányaink tudják, hol a helyük. Nem ütnek meg könyvekkel és kibaszott lépcsőkkel.

Draco itala félúton megállt az ajkai előtt. Nem értette, hogyan lehetséges ez utóbbi: A Roxfort lépcsői köztudottan ellenálltak minden másnak, csak a javító és karbantartó varázslatoknak nem. Diákok nemzedékei próbálták megbűvölni őket, hogy együttműködjenek. Maga Draco negyedévesen majdnem összeomlott, amikor megpróbált elmozdítani egy elmozdult lépcsőt, ami miatt elkésett McGalagony órájáról.

Belekortyolt a whiskyjébe.
– Biztos vagyok benne, hogy megvolt rá az oka.

– Én nem csináltam semmit. – Tennant hangja mogorva volt.

– Igazén? Csak odamentél hozzá, és azt mondtad: – Helló, Miss Granger! –, és ő leütött egy lépcsőfokkal?

Tennant duzzogott.
– Csak elvettem, amit kínált. – Újabb kortyot ivott a whiskyből. – Azt mondta, hogy minden vasárnap leápol.

Minden rendes halálfaló etikett ellenére Draco pislogott.
– Biztos rosszul hallottad.

– Ó, jól hallottam. – Tennant ajka lefelé húzódott. – A picsa elterelte a figyelmemet, aztán majdnem megölt.

Draco nem volt meggyőzve. Grangernek Tennantot kellett volna követnie, nem pedig csapdába csalnia.

– Az a kis boszorkány bujkált előlem – folytatta Tennant, ízlelgetve a szavakat. – Az éjszaka nagy részébe telt, de a földön kaptam el abban a kis szoknyában, térdre ereszkedve. Te mit tettél volna, Drakey?

Draco kiürítette a poharát, eltaszítva magától a képet.

– Á, csak nézz magadra – mondta Tennant. – Alig várod, hogy megkapd. – Vörös keretes szemei Draco szemébe szegeződtek. – Mióta osztozol órákon azzal a sárvérűvel? Hat éve? Hat hete ismerem azt a picsát, és máris minden lehetséges módon tönkre akarom tenni. Mi a faszra vársz még?

Egy vékony mágiacsepp koppant Draco elméjében, választ keresve, és Draco felcsapta az okkumancia pajzsát, örülve, hogy elzárkózhatott az érzéseitől.

– Tartsd magad távol a fejemtől – közölte vele Draco hidegen. – Elég elnéző voltam veled, Tennant, de most már épp elég volt.

Tennant kuncogott.
– Ó, most már tényleg.

– Igen, elegem van. – Draco felállt, és elővette a pálcáját. – Azt hiszed, idejöhetsz, sértegethetsz, lealacsonyíthatod a házamat, és én nem teszek semmit? – Meglengette a pálcát tartó kezét. – Teletöltöd a szobáimat a szikrázó szemeteddel, nem igaz?

Egy ezüstdoboz repült le a kandallóról, és átvitorlázott a szobán. Nekicsapódott Tennant komódjának, és a padlóra zuhant, eltörve a zsanérját, és égési nyomot hagyva a szőnyegen. Draco felemelte a harlekint, amikor a nagypapa órája kongani kezdett.

– Egy hosszú évet töltöttem azzal, hogy végignéztem, ahogy a halálfalók összepisálják az otthonom – mondta Draco –, és ezt nem tűröm el tőled.

Tennant nem látszott lenyűgözöttnek.

– Hallod, amit mondok? – sziszegte Draco, és a hangsúly kedvéért megszúrta a pálcáját. – Ez az én iskolám, az én szobám, az én házam, az én b…

– A micsodád? – kérdezte Tennant ártatlanul.

– Figyelmeztetlek, Rowle. Tanulj meg uralkodni magadon, vagy végzek veled.

Tennant gúnyosan gúnyolódott.
– Nincs hozzá merszed.

Draco felemelte a pálcáját, hogy a következményekre való tekintet nélkül Cruciót küljön a fattyúra, de mindkét varázsló meglepetésére a harlekin kirepült a kezéből, és az ágyfüggöny résébe vitorlázott. Draco ökölbe szorította a kezét. Granger.

Tennant nevetésben tört ki, és majdnem leesett a kanapéról.
– Bassza meg – nyögte, könnyeket törölgetve a szeméből. – Olyan haszontalan szar vagy, Drakey. Még azt a játék pálcádat sem tudod irányítani. Ó, a pofád!

Draco nem tudott megszólalni. Remegett a dühtől, hogy Tennantra vagy Grangerre, azt nem tudta megmondani. Csak állni tudott, és elviselni szobatársa részeg vidámságát, és próbált nem az ágyra nézni, vagy véletlenül felrobbantani a szobát.

– Ó, végzek veled, te nagy, gonosz varázsló – mímelte Tennant magas hangon. – Azt hiszed, hogy bejössz az én kis iskolámba, és zavarod a kis szerelmemet… – Bizonytalanul felállt a lábára. – Köszönöm, barátom, pont erre volt szükségem.

Tennant kicsomagolta a kötést, felfedve egy csúnya, alvadt vérrel elkenődött vágást.
– Nos! – mondta vidáman. – Mivel nem kapom meg a leápolást, amit annyira megérdemlek – ne fáradjon a felajánlással, Drakey –, azt hiszem, egy fürdő is megteszi.

A varázsló lerántotta magáról az inget, felfedve kilyukadt és sebhelyekkel szabdalt felsőtestét, és a földre dobta. Aztán betántorgott a fürdőszobába. Abban a pillanatban, ahogy az ajtó becsapódott Tennant mögött, Draco bebújt az ágyába, anélkül, hogy levette volna a cipőjét.

Grangerbe csapódott, a matrachoz szegezte, ahogy az első éjszaka is tette, amikor megérkezett, szorosan a csuklójára szorítva. Egyik kis kezében tartotta a pálcáját, és egy gyertya lebegett mögötte, árnyékba borítva az arcát.

– Hogy mered megidézni a pálcámat! – sziszegte rá.

– A próbaidőd tiltja…

– Baszd meg a próbaidőmet! – kiáltotta Draco. – Megaláztál engem!

Granger vállat vont, amennyire csak tudott.
– Ez csak Tennant.

– Te kis bolond – sziszegte varázsló, és távolról tudatosult benne, hogy megint úgy hangzott, mint az apja. – Ha Tennant azt hiszi, hogy gyenge vagyok, akkor nem fogja még a fáradtságot sem venni, hogy kihívjon.

– Rendben – mondta a lány. – Valószínűleg megpróbál majd beszervezni téged, engem ígérve jutalomként. Az hasznos lehet.

Draco rávillantotta a tekintetét.
– Ez az új szereped? Mardekáros csali? Élvezted, hogy egy kis leápolással ingereled?

Granger felszisszent.
– Ne légy nevetséges. Nem Tennanthoz beszéltem, amikor ezt mondtam.

Draco lefelé bámult a lányra. Akkor kihez…?

– Az iskola néhány lépcsőjének nagyon rossz a karbantartása – folytatta Granger. – Azt tervezem, hogy ezt szóvá teszem McGalagonynál.

Draco zavartan elengedte a lány csuklóját, és térdre emelkedett, a feje majdnem a feje fölött lévő baldachint súrolta. Tennant biztosan félrehallotta. Megrázta a fejét, félbehagyva a témát.

– És mi ütött beléd, hogy egyáltalán szembeszállj Tennanttel? – Draco követelte. – Neked kellett volna követned őt! Távolról!

– Tudom. – Granger felült, és céltudatosan megdörzsölte a csuklóját. – Figyelmetlen voltam. Többé nem fordul elő.

– Így van, nem fog. Add ide azt az istenverte térképet, és én…

– Csak ha megígéred, hogy visszaadod. Felváltva…

Egy ajtó becsapódott.
– Drakey? – szólt Tennant. – Gyere ki, beszélni akarok veled!

Granger felélénkült.
– Ó, az jó. Most ne idegeskedj azon, amit rólam mond, Malfoy, csak…

– Nem beszélek rólad Tennanttel – sziszegte Draco. – Tudod, hogy mit akar csinálni.

– Nos, ha egy kicsit lelkesebben tudnál viselkedni…

– Hogy megerőszakoljon?

– Nem fogok megsértődni.

– Draaaaaaco – harsogta Tennant. – Ugye nem vagy dühös, szerelmem? Gyere, csókolj meg és békülj ki. – Draco hallotta a harsány nevetés hangját és a félig üres üvegben csörgedező tűziviskey csobogását.

– Gyerünk – sürgette Granger. – Lehet, hogy elmondja, mit tervez.

– Akkor add ide a térképet – viszonozta Draco. – Majd holnap lenyomozom.

Granger ravaszul nézett.
– Nem tudom, hogy végül is meg kellene-e tennem. Harry adta nekem, valószínűleg nem tetszene neki…

Egy nehéz kéz könnyű csengő hanggal csapódott Granger gyámhártyájához, amitől Draco összerezzent.
– Ne félj – szólt Tennant. – Nem foglak bántani!

– Add ide a térképet – ismételte Draco. – Vagy nem hagyom el ezt az ágyat. Kimehetsz, és tervezgethetsz Tennanttal.

– Ez zsarolás! – kiáltott Granger.

– Tárgyalás.

Újabb kopogás a kórteremben.
– Drakey Drakey, gyere ki játszani!

Draco hátradőlt a párnákon, kezeit a feje mögé téve, és Grangerre vigyorgott. A boszorkány elkomorult.

– Jól van – csattant fel a lány. – Egy napig a tiéd lehet a térkép.

Draco felült, és elővette a pálcáját. Aztán megigazította a védővarázslatokat, és újabb szó nélkül távozott.

Tennant örömmel fogadta.
– Minden rendben, Drakey? – kérdezte, és megpaskolta a mellette lévő kanapét. – Jól. Beszéljük meg Grangert.

Draco gúnyosan vigyorgott, miközben kedvenc foteljébe huppant, lábát maga előtt kinyújtva. – Elegem van abból, hogy Grangerről beszéljünk. Nem tudnál találni egy új rögeszmét?

Tennant letette az üvegét. Úgy tűnt, hogy egy gyors mártózás a kádban kijózanította a nagydarab varázslót; zavaróan világosnak tűnt zöld köntösében és hátrasimított hajában. A tűz fényében egyáltalán nem hasonlított Thorfinnre.

– Jaj, ne – mondta Tennant. – Az a ribanc meg fog fizetni.

Draco felvonta a szemöldökét.
– Most már meg fog.

– Ó, igen. Granger mindenért meg fog fizetni. – Tennant szeme felcsillant. – A Sötét Nagyúrért, az apámért, a túlsütött csirkémért az ebédnél. Az a sárvérű mindenével fizetni fog.

A mosolya kiszélesedett.
– Minden veszteségünkért meg fog fizetni. Senki más, sem Potter, sem a Minisztérium, sem a Varázslótanács. Csak Granger.

Draco ismét megidézte a halálfaló kiképzését.
– Megengeded, hogy nézzem? – kérdezte könnyedén.

– Talán. – Tennant hátradőlt a kanapén. – Van egy feladatom a számodra.

– Húzz a picsába. Nem vagyok a kifutófiúd.

– Ó, de ez tetszeni fog neked. – Tennant elvigyorodott. – Azt akarom, hogy kövesd Grangert.

– Ez teljesen időpocsékolásnak hangzik.

– Kapd el egyedül – folytatta Tennant, mintha Draco meg sem szólalt volna. – Hallottam, hogy táncoltál vele azon a partin, és hogy ti ketten milyen jól játszotok a jóslásban. A sárvérű figyelt téged. Megkísértett.

Draco megforgatta a szemét.
– Á, értem. Az összes epikus elbaszásod után azt akarod, hogy én szállítsam neked Grangert.

– Hozd őt egyedül. Játszd el a megbocsátást kereső sebzett lelket. – Tennant megkocogtatta az alsó ajkát egy vastag ujjával. – Tudnom kell.

Draco rosszallóan fintorgott. Tényleg nem volt kíváncsi Tennant véleményére, hogyan csábítsa el ezt a bizonyos boszorkányt.
– Mit kell tudnom?

– A gyengeségét. – Tennant ismét a tüzet nézte, és elgondolkodónak tűnt. A tűz fénye végigjátszott tompa profilján. – Minden boszorkánynak van egy. De nem tudok vele beszélni - olyan sörtés, mint a lófarka körülöttem.

Draco felhorkant.
– El sem tudom képzelni, miért.

– Próbáltam udvarias lenni. – Visszafordult Draco felé, az arca sötét volt. – Bemutatkoztam. Meghajoltam egy mocskos sárvérű előtt. És ő mit csinált? Visszadobta az udvariasságomat az arcomba. Megsértette az apámat. Megfenyegetett. – Összeszorította húsos öklét. – Ezt nem lehet megengedni.

– Ó, a gonosz, gonosz lány megbántotta az érzéseidet? – Draco hahotázott. – Még mindig nem értem, hogy ez miért az én problémám. Nem sértett meg engem.

– Már a puszta létezésének is sértőnek kellene lennie.

– Toleránsabb lettem. – Draco hanyagul intett a kezével. – Új korszak, meg minden.

Tennant felsóhajtott.
– Micsoda csalódás vagy.
– Mindenkinek csalódást okozok. – Draco felállt, és a fürdőszoba felé fordult, több mint kész volt ezzel a beszélgetéssel.

– Ez nem csak Grangerről szól. – Tennant szavaira Draco megdermedt, háttal a varázslónak. – Ez nagyobb dolog, mint egy mocskos kurva. Ki akarom használni őt. – Egy sötét kuncogás hallatszott. – És felhasználni őt.

Draco ismét megfordult.
– Mire használnád fel?

– Potter segített kihozni téged az Azkabanból, a Próféta szerint – mondta Tennant. – Tanúskodott melletted és az anyád mellett. Granger ugyanezt megtehetné az apádért. És az enyémet is. Legalább lerövidíthetné a büntetésüket.

Draco elkomorult, nem tetszett neki a Potter beavatkozására való emlékeztetés. Igyekezett nem gondolni rá.
– Megőrültél. Granger soha nem tenne ilyet.

– De lehet, hogy igen. Ha a megfelelő módon mutatná be. – Tennant szeme csillogott. – Ha a megfelelő módon mutatod be.

– Megőrültél? Segít felszabadítani varázslókat, akik holtan akarták őt? Utálja a halálfalókat.

– Nem minden halálfalót – mondta Tennant. – Nyilvánvaló, hogy túlságosan együttérző, különben nem adna neked időt. Csak maradj a jó oldalán. Mutassa be az ötletet. Játszd el az Azkaban borzalmait. A házi őrizet sokkal humánusabb, meg minden. Ha ez nem jön be, egy kis Imperius…

– Egy kis Imperius? – Draco hitetlenkedve ismételte. – A fél agyát le kellene olvasztani, hogy a kisujját is megmozdítsa Thorfinnért, nemhogy az apámért.

Tennant megvonta a vállát.
– Ő egy vérző szívű griffendéles

– Az egyetlen, akit én itt vérzőnek látok, az te vagy, Tennant – mondta Draco. – Az egész iskola sötét mágiáról suttog egy velem való tánca után. Mit szólnának az emberek, ha Hermione Granger elkezdene lobbizni a halálfalók szabadon bocsátásáért?

– Akkor elérhetné, hogy alacsonyabb biztonsági fokozatú cellákba helyezzék át őket – elmélkedett Tennant kitartóan. – A többit majd mi elintézzük. – Előrehajolt. – Gondolj bele, mit tehetnénk, ha egyszer kikerülünk az iskolából, Drakey, az apáink segítségével… és másokéval.

– Mások – ismételte Draco.

– Igazából Grangernek kéne megköszönnöm – elmélkedett Tennant. – Ma egy teljesen új gondolatmenetet nyitott meg előttem. Azt mondta, hogy többet tudok tenni annál, minthogy a Sötét Nagyúr cselszövéseinek végeit rágjam.

Draco majdnem felnyögött, de inkább kuncogásra kényszerítette magát.
– Mindig is tudtam, hogy a Sötét Nagyúr végét rágod.

Tennant figyelmen kívül hagyta a szúrást. Felállt, és odalépett Draco mellé, súlyos kezét a szőke vállára csapta, olyan pimasz módon, ahogy Thorfinn tette. Draco minden önuralmára szükség volt, hogy ne borzongjon meg.

– Ezúttal más lesz – mondta Tennant mosolyogva. – Nekem is vannak terveim Potterrel. Nem a jó erőkkel fogunk harcolni. Hanem felhasználjuk őket.

Odasétált az ágyához, és levetette a köntösét, felfedve magát alatta meztelenül, a lábát még több heg burkolta körül.
– Megtennéd nekem ezt a kis szívességet, Drakey? Jó fiú vagy.

Tennant bebújt az ágyába, amely aktivált védőbűbájoktól izzott. Amikor Draco visszatért a saját ágyába, ismét pizsama alsóban, a felsőjével, pálcájával és órájával. Egy immár ismerős látvány fogadta: Granger elnyúlva, abban az ócska kockás pizsamában, könyvet olvasva.

– Tudtad, hogy a Durmstrangot egy boszorkány alapította? – kérdezte a lány egy oldalt lapozgatva. – Nerida Vulcsanova. Eredetileg egyáltalán nem volt harci iskola; két évig volt igazgatónő, mielőtt rejtélyes körülmények között meghalt…

– Mi bajod van? – sziszegte Draco, és a takaró alá csúszott mellé. – Nem hallottad, mit mondott az a szemétláda?

– Dehogynem. Tudtam, hogy Tennant készül valamire.

– Hát, most már igen. Ez mind a te hibád, Granger. Mi ütött beléd, hogy tanácsot adtál neki?

– Nem gondoltam, hogy tényleg hallgatni fog rám. – Újabb oldalt lapozott. – Tudtad, hogy Durmstrang kastélyába csak uszályon lehet bejutni? Egy földalatti folyó vezet egy kapuhoz és egy lépcsősorhoz…

– Granger – nyögte Draco, és hátradőlt a párnákon –, nem akarok hallani Durmstrangról.
Volt már elég baja. Soha nem kellett volna visszatérnie a Roxfortba. A Minisztérium felajánlotta, hogy leteheti a RAVASZ-át a kastélyból, ha beleegyezik további három év próbaidőbe. Még mindig elfogadhatta volna.

Mi, és hagyja itt őt egyedül? – kérdezte egy halvány hang, amely nem volt sem Malfoy, sem Black, egy elgondolkodtató, értelmes hang. Úgy tűnt, egyre erősebb, és ritkán mondott olyat, amit hallani akart.

Ne légy hülye – csattant fel csendesen. Neki nincs szüksége rám. Senkinek sincs szüksége rám.

– Ne légy olyan biztos benne – mondta Granger, és Draco megfulladt, mert azt hitte, hogy hangosan mondta ki az utolsó szavakat.

– A Durmstrang szerepet játszhat Tennant terveiben – folytatta, és Draco némán fellélegzett. Egy puha kéz lesimította izzadt haját a homlokáról. – Nagyon jól csináltad ma este, Draco.

– Te nem.

– Tudom.

– Mi volt ez az egész a leápolással?

Granger felhorkant.
– Biztosan nem az, amire gondolsz. – Aztán felsóhajtott. – Figyelmeztettél, hogy legyek óvatos, de nem hallgattam rád. Sajnálom.

Draco kinyitotta a szemét, hogy lássa, a nő fölé hajolt. Valóban sajnálkozónak tűnt, ahogy kellett is, a sok Tennant-csalogatás, pálcabetyárkodás és félresikerült karrier-tanácsadás után. A mögötte álló gyertya arany glóriát varázsolt sötét haja köré.

A férfi tekintete a lány szájára siklott.
– Mennyire sajnálod? – kérdezte.

Arra számított, hogy a lány felhúzza magát és arrébb megy; elvégre a kockás ruháját viselte, és ez sosem jelentett jót. De Granger furcsa, megfontoló pillantást vetett rá. Aztán előrehajolt, és a saját ajkával végigsimított a férfi ajkán, a nyelvének egy aprócska suhintását kínálva.
– Eléggé sajnálom – suttogta.

Az érintése forró késként csúszott át Draco önuralmán, ami egyébként sem volt lenyűgöző. Egyetlen, gördülékeny mozdulattal Draco megfordította a nőt, a szíve hevesen dobogott.

– Én is sajnálom – suttogta. Ujjai körbejárták a lány csuklóját, de ezúttal gyengéden, és Draco lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja a lány kipirosodott bőrét.

Ekkor látta meg, a kockás ujj hátracsúszott, hogy feltáruljanak a vágott piros betűk: SÁRVÉRŰ.

Megdöbbenve engedte el Draco a lányt.
– Ez … még mindig ott van.

– Igen – mondta Granger halkan. – Általában elbűvölöm.

Draco a rongyos betűket bámulta, és kétségbeesetten próbált ebben a pillanatban, ebben az ágyban maradni, és nem visszatérni a kastélyba, ahol …

– Gyerünk – szólt a lány, és Draco rájött, hogy a saját keze a boszorkányé fölé tart. – Megérintheted.

Bizonytalan ujjakkal végigsimított a vékony barázdákon. Már korábban is érezte őket, anélkül, hogy felfogta volna, mik azok. Persze kellett volna.
– Sajnálom – mondta újra, a szavak ezúttal a torkán akadtak. Visszahúzta a kezét.

Granger nem szólt semmit, csak félrefordult, és Draco nem mert ránézni, nem akarta látni a szemrehányást a szemében: Véreztem, haldokoltam, és te nem tettél semmit …

Nehézség telepedett rá, ismerős a Sötét Nagyúr Malfoy-kastélyban töltött idejéből. Azokban a napokban sötét álmosságban mozgott az életben, alig tudott gondolkodni vagy beszélni. Amikor megkérték, hogy azonosítsa Pottert - minden bolond láthatta, hogy Potter az – a szalonjában, Draco lomha elméje nem volt hajlandó neveket mondani. Amikor Potter a Draco kezében tartott pálcák után nyúlt, azok kicsúsztak az ügyetlen kezéből. És tessék, fiúk és lányok, az én két pozitív hozzájárulásom a háborúhoz, hát nem…

– Többet is tehettem volna – mormolta Draco, és a hangja tompán és távolinak hangzott a saját fülében.

– Igen – hangzott Hermione hűvös válasza.

Draco duzzogva hátrált. Nem kellett volna ilyen gyorsan egyetértenie.
– Én ott helyben meghaltam volna. A szüleim is meghaltak volna.

– Igen.

– Mit tehettem volna? – kérdezte Draco, a hangja vékony és feszült volt. Nem kihívóan kérdőre vonta a lánytm, őszintén tudni akarta. Vég nélkül lejátszotta fejben azt a csetepatét a kastélyban, és még mindig nem tudott elképzelni olyan cselekedetet, aminek nem az lett volna a vége, hogy a saját vére folyik azon a padlón.

Granger most hátradőlt a párnákon, keresztbe tett karokkal.
– Pontosan abban a pillanatban? Semmi. Már túl késő volt.

Draco tudta, mire gondol. Azelőtt a nap előtt a szalonban végtelen sok lehetőség volt arra, hogy tegyen valamit, bármit. Hogy segítsen valakinek, bárkinek. Egyszer ismertem egy fiút, aki minden rossz döntést rosszul hozott – mondta Dumbledore a Csillagvizsgáló toronyban. Lehet, hogy Draco nem fogadta el a sötétséget, a gonoszságot, a gyűlöletet és a fájdalmat, de nem fordult el. Ha a Sötét Nagyúr győzedelmeskedett volna, mennyire kellett volna rosszra fordulnia a dolgoknak, hogy Draco valóban cselekedjen? Hányszor gyalázták meg az otthonát? Hány muglit kínoztak és öltek meg? Hány tanárt etetett meg Nagini? Hány osztálytársát feszítették keresztre, harapták meg vagy vérzett el az elátkozott pengék alatt? Mi kellett volna hozzá? A szülei meghalnak a szalon padlóján? Az anyja? Rettegett a választól.

Granger meg fog fizetni – visszhangzott a fejében Tennant hangja. Az a sárvérű mindenével fizetni fog.

Draco kiegyenesedett.
– Nem fogom megtenni.

Zavartan pislogott.

– Nem fogom végrehajtani Tennant parancsát – mondta Draco. – Még látszólag sem.

– Ó. – Granger a homlokát ráncolta. – De ha vele dolgozol, akkor…

– Nem. – Draco hangja kemény volt. – Már játszottam ezt a játékot korábban is… húztam az időt, és színleltem, hogy haladok valamilyen gonosz tervvel, aztán sikerrel jártam, magam ellenére. Hatodikban nem volt más választásom. De ezúttal… – Belenézett azokba az aranybarna szemekbe. – Ezúttal nemet mondok. Nem fogom eljátszani ezt a szerepet. Nem leszek újra senki bábja.

Granger méricskélő pillantást vetett rá, aztán bólintott.
– Rendben. Majd találunk más megoldást.

Csend lett. Draco hátradőlt a párnáin, remélve, hogy ezzel vége a beszélgetésnek. Az egyetlen gyertya lebegett fölötte; figyelte, ahogy a viasz vékony patakjai végigfutnak az oldalán, majd eltűnnek. Amikor a gyertya elérte a felét, elfordította a fejét, hogy Grangerre nézzen.

A lány most az oldalán feküdt, szembefordulva vele, homlokát összeráncolt szemöldökkel. Egyetlen hosszú fürt tekeredett a köztük lévő térbe.

– Igazad van, Draco. – A hangja lágy volt. – Nem kell senkinek a parancsát elfogadnod.

Nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon egy kicsit.
– Még a tiédet sem?

– Én nem parancsolok. Tanácsot adok.

Draco gúnyosan elmosolyodott, de nem szólt semmit. Ehelyett végignyúlt a párnák mentén, amíg a keze végigsimított a selymes hajtincseken. Granger közelebb húzódott, amíg a feje a férfi vállára nem került, Draco pedig átkarolta. Felemelve a fejét, a varázsló elfújta a gyertyát.

Aztán az orrát a fürtök tömegébe temette. Granger felsóhajtott, puha keze végigsimított a bordáin, hogy a csupasz mellkasán pihenjen. Egy kósza gondolat, hogy ez a kéz lefelé csúszik, átfutott Draco agyán, de túl fáradt volt, és túlságosan megkönnyebbült, hogy a lány nem gyűlöli őt. Nem volt kedve próbára tenni a szerencséjét. Így hát elengedte a vágyakozó képet, hogy könnyedén kavarogjon hasonló gondolatok körül, mielőtt álomba merülne.

hozzászólások: 2

by Alexandra @ 2025 Mar 30

Imádom ezt a cicás játékot...ez a kicsit engedek a madzagon, aztán vissza😅 Hermione bizhatna már Dracoban, hogy nem csak kihasználni akarja...megvédte nem is egyszer...már alig várom, hogy mikor teljesedik be közöttük ez a minden🤭😊

by Nyx @ 2025 Mar 31

Igen, én is szeretem, ahogy itt játszadoznak egymással. De teljesen igazad van, Hermionénak már ideje lenne bíznia Dracóban, és persze saját magában is. Fúúú remélem én is, hogy hamarosan meglesz az a beteljesülés