37. fejezet
Szépfiú

Hermione még mindig a Malfoyjal és a Szerelmi prófécia lányaival való találkozása után, nem is beszélve a Tennant Rowle-lal töltött Hét perc a pokolbanról, a vacsora alatt a tányérjára szegezte a tekintetét. Úgy döntött, hogy az iskolában is elég volt a műsorból, és kölcsönkért egy szürke kardigánt Pamdától.

Ginny láthatóan aznap este az ő titkos helyén vacsorázott. A griffendélesek asztalnál sok humoros találgatás folyt a vörös hajú lány ténykedéséről, de Hermione még csak nem is mosolygott. Úgy gondolta, a Weasley-boszorkány idén mindenkinél okosabb volt.

Hermione ugyanis meg volt győződve arról, hogy Tennant szervezte meg vele azt a találkozót, Malfoy ruhatárából lopott el holmikat, és a szőke varázsló bőrébe bújva ólálkodott a könyvtár folyosóján. Tennant nyilvánvalóan nem bízott Malfoyban, hogy megszerezze Hermione segítségét, ezért a saját kezébe vette a dolgokat. És valószínűleg újra megpróbálta volna.

Gyorsan evett, és az ajtók felé indult, egy gyors pillantást vetve a mardekárosok asztalára. Malfoy szokás szerint az asztal egyik végén komoran ült. A másik végében Tennant az egyik lánya éppen a levesével etette. Blaise Zabini foglalt helyet Tennant jobb oldalán, ajka görbült a látványra.

Zabini. Ő is egyike volt a többieknek, akiket Tennant említett? Nem valószínű. Úgy tűnt, hogy a varázsló figyelme szilárdan Ginnyre szegeződött. De ki mást toborozhatott volna Tennant a nyolcadikosok közül? Malfoy ellenállt, Theo megvetően viselkedett. Monstro haszontalan volt, Daphne túl okos, Pansy pedig sosem kockáztatná meg, hogy összekócolja a haját. Talán az a hetedéves fiú a haladó aritmetikában, az a kötött kígyópulóveres fiú – egy komolyan furcsa varázsló. Boreman? Barnstable? Hermione még mindig próbált visszaemlékezni, amikor lekanyarodott a hatodik emeleti lépcsőről.

Ahogy a roxforti folyosókhoz tartozott, a Trófeaterem folyosója meglehetősen haszonelvű volt, kevés ablakkal vagy díszítéssel. Fali fáklyák is alig voltak, és Hermione nem először tűnődött el azon, hogy a Roxfort legfényesebb csillagai által elnyert díjak miért vannak felhalmozva egy ilyen elhanyagolt területen. A térkép szerint a könyvportré a folyosó végén volt, maga a Trófeaterem után. Eléggé félreeső hely, de hát McGalagony sosem rajongott Gilderoy Lockhartért.

Elsétált a Trófeaterem mellett, a cipősarka kattogása visszhangzott az üres térben, és felemelte a pálcáját.
– Lumos.

Aranyszínű fény lobbant fel, és Lockhart feltűnt, mintha valóban előtte állna. Az életnagyságú portré Hermione feje fölött a padlóig nyúlt, olyan jól megfestve, hogy a lány azt várta, a férfi kilép a keretből, hogy átadjon neki egy dedikált fényképet.







Ehelyett Lockhart pózba állt, egyik kesztyűs kezét a csípőjére tette, a másikat magasra emelte. KIRÁNDULÁSOK A KÍSÉRTETEKKEL – volt nagy betűkkel a feje fölé festve. Lockhart úgy tartotta a híres teaszűrőjét, mintha kard lenne, de ez nem hatotta meg a ghoult, aki mélységesen unottan, egy sziklára dőlt.

– Teringettét! – kiáltott fel Lockhart. – Egy gyönyörűséges látomás áll előttem! Túl egyszerű az eszem ahhoz, hogy dicséretét elmondjam! – A festett varázsló meghajolt, és egy gyors rúgást adott a ghoulnak. A ghoul felemelte kidülledt szemeit, felsóhajtott, és egy ügyetlen bólintást nyújtott.

– Üdvözlöm, Lockhart professzor – mondta Hermione, önmaga ellenére mosolyogva. Ő volt az első szerelme. Butaság, tudta – ő egy inkompetens tanár volt, nem is beszélve arról, hogy egy nyíltan gazember. De ez nem akadályozta meg abban, hogy apró megjegyzéseket csúsztasson a SVK esszéibe, amikre most pironkodva emlékezett.

Lockhart közelebb lépett a kerethez. Zavarba ejtő volt, hogy a Szent Mungóba zavart varázsló helyett ilyen virgoncnak látta őt, a régi stílusával.

– Gilderoy, kérem – mondta Lockhart selymesen. – És hogyan szólítsam meg önt, kedves hölgyem?

– Hermione Granger. Ön tanított engem másodéves koromban a Sötét Művészetek Elleni Védekezésre.

– Hermione… – A férfi arca felragyogott. – Hát persze! Az összes tanítványom közül egyedül te értél el tökéletes eredményt a Sötét Varázslatok Kivédése Alapvető Tudás Tesztemen! Mondd csak – mondta lelkesen –, mi a kedvenc színem?

– A lila.

– És a titkos ambícióm?

Hermione kuncogott.
– Megszabadítani a világot a gonosztól, és saját hajápoló bájitalcsaládot forgalmazni.

Lockhart megvillantotta a Boszorkányhét legbájosabb mosolyát.
– Gyönyörű és zseniális.

– Professzor…

– Gilderoy. – Lockhart felsóhajtott. – Ó, kedvesem, bárcsak festmény lenne!

– Remélhetőleg még sok-sok évig nem – mondta Hermione. – Még mindig élek, mint látja. – Fintorogva ráncolta a homlokát. – És ön is, ami azt illeti. Hogy lehetséges ez?

– Technikailag igen, életben vagyok – értett egyet Lockhart. – De az az alak, amit maga előtt lát, ezzel a természetes ragyogással, sajnos már nincs többé. A jelenlegi Gilderoy Lockhart csupán egy szánalmas árnyék. – Tragikus pózt vett fel.

Hermione a homlokát ráncolta.
– Én már találkoztam azzal a Lockharttal a Szent Mungóban, őt már javulásnak tartom.

– Egyszerűen lehetetlen, Miss Granger – mondta a varázsló határozottan.

A lány megrázta a fejét.
– Nem, lehet, hogy az a Lockhart zavarodott, de nem hiszem, hogy magára hagyna egy ártatlan lányt, és megtámadná a tanítványait. Csak azért, hogy megvédje a hírnevét.

– Aljas rágalom! – Lockhart felkiáltott, kezét a mellkasára téve. – Olyan férfinak nézek ki, aki ilyesmit tesz?

– Nem – mondta Hermione –, de megtanultam, hogy nem szabad bízni egy jóképű arcban.

Azonnal a portré része elfordult a falról, majdnem megütötte Hermionét, és egy sötét ajtónyílást tárt fel. Lockhart fájdalmasan felkiáltott, amikor a vászon a kővel találkozott.

– Jó éjt, professzor úr – szólította Hermione, miközben belépett az ajtónyílásba.

Tompa nyikorgás hallatszott:
– Gilderoy!

A festmény becsapódott mögötte, és Hermione egy meglepően szellős, lefelé lejtő folyosót, majd egy felfelé vezető csigalépcsőt követve találta magát. A lépcső egy fehérre festett, kilincs nélküli ajtóban végződött.
– Önbíráskodó – mondta, és az ajtó kinyílt.

Leesett az álla a kis, gyengén megvilágított szoba láttán, amely plafonig tele volt pakolva furcsaságokkal és választékkal. Mordon hétágú ládája a falhoz volt nyomva, a malíciamutató egy szekrényen ült, és maga Mordon bámult rá a portréjából.

– Hermione Granger – szólította meg. – Ki volt az én Harry Potterem?

– Mundungus Fletcher – mondta a lány.

– HELYES! – kiabált Mordon.

Egy ajtó, amiről Hermione észre sem vette, hogy ott van, nyikorogva kinyílt, és ott volt Ginny, pálcával a kezében. Egy állólámpa lángra lobbant, és Hermione észrevette, hogy Neville szőlője egy kis asztalon lévő cserépből folyik ki.

– Beleegyeztem, hogy ma este elviszem a szőlőt – mondta Ginny. – Valami idióta letépett egy levelet. Itt biztonságosabbnak érzem.

– MÁSODIK KÉRDÉS!

Ginny figyelmen kívül hagyta Mordont.
– Gyere be, Hermione!

– ÁLLANDÓ ÉBERSÉG!

Ginny egy kis hálószobába vezette, amelyet griffendéles vörös és arany színekkel díszítettek, egy ággyal, két karosszékkel és egy apró kandallóval. A szoba négy falából három valójában nagy ablak volt, amelyek a Nagy-tóra néztek.

– Kívülről nem látszik ez a torony – mondta Ginny, és elfoglalt egy karosszéket. Biccentett Hermionénak, hogy üljön le, de nem kínálta meg teával.

– Figyelemre méltó. Hogy szerezted meg Mordon arcképét?

– Az auroroktól kapta apa. Örültek, hogy megszabadulnak tőle.

Csend lett. Hermione kinézett a tó fölött gomolygó sötét felhőkre. Vihar készülődött a hegyekben, ami októberben gyakori volt. Aztán visszanézett Ginnyre, és előhúzott a zsebéből egy tekercset.

– Itt van a tegnap esti napló Tennant mozgásáról – mondta Hermione. – Nem látok semmilyen mintát, de…

Ginny végigpásztázta a lapot.
– Nem látod? Rowle nem követi a lányokat. Ő téged cserkész be.

– Hogy lehet…

– A kor legragyogóbb boszorkánya, a fenéket – gúnyolódott Ginny. – Nézd, az idő felében a könyvtárban és a Griffindél-torony előtti folyosókon kísért. Hmmm … az a régi SVK tanterem. Az új tanulóhelyed?

– Néhányszor találkoztam ott emberekkel – vallotta Hermione kényelmetlenül.

– 9:20. Áh, a Morcos lépcső, hetedik emelet. Érdekes.

– Ismered azt a lépcsőt?

– Megegyeztünk – mondta Ginny. – Minden szerdán néhány órára kiakasztok rá egy „Rendkívüli állapot” táblát, és ő megmondja, ki ment fel aznap az Északi toronyba. Kitűnő hely az összeesküvéshez.

Hermione felsóhajtott.
– Most már minden vasárnap nekem kell fényesítenem a fáját… ó, hagyd már abba!

Ginny csak vigyorgott.
– Mindegy, Tennant ott kapott el, és a lépcsőház leütötte, így el tudtam menekülni.

A vörös hajú boszorkány keményen nézett rá, aztán felállt, és feltett egy teáskannát. Egy fejrázással visszatért a helyére.
– Rám és az osztagra kellene hagynod Rowle-t.

– Óvatosabb leszek – ígérte Hermione. – És Ginny, én nem vonnám be az osztagot. Százfűlevet használ.

Ginny szemei kitágultak.
– Ki volt ő?

– Justin a hollóhátas bulin, ma pedig Malfoy volt.

– Malfoy. – Ginny elsápadt. – Te…

– Nem, nem árultam el semmit és nem történt semmi. Szerencsém volt.

– Szóval ezért láttam Justint szőke hajjal menekülni a buliból. Azt hittem, hogy csíny volt. – Ginny elgondolkodóan nézett. – Rowle-t ki lehetne rúgatni.

Hermione megrázta a fejét.
– Nem, ez nem elég. Végig igazad volt, nem csak a lányokra vadászik. Követőket toboroz. Egyszerűen elszökne, és a Borginban dolgozna, vagy ilyesmi.

Ginny felnyögött.
– Pont ez hiányzott nekünk, egy újabb Tom Denem a láthatáron. – Az arca elsötétült. – Remélem, nem vezet naplót.

Ha már itt tartunk…
– Hogy haladsz Lockharttal? – kérdezte Hermione.

A teáskanna pöfögni kezdett, és Ginny felállt a karosszékből, hogy bögréket, cukrot és tejszínt tegyen ki.
– Elég jól – mondta a lány. – Szégyentelen flörtölő… nem tudja, hogy én voltam a lány a Titkok Kamrájában. Nem sokat beszélgetünk, általában csak odarohanok a portréhoz, és azt kiabálom: Jóképű vagy! Erre ő a falhoz csapódik.

Ginny átnyújtotta Hermionénak a teáját, és újra elhelyezkedett.
– Most komolyan, Hermione, ha nem akarod, hogy Rowle-t kicsapják, akkor mi a terved?

– Megpróbálom kideríteni, hogy kiket toboroz, valamint elkapni, hogy megpróbálja aláásni a Minisztériumot, vagy segíteni a halálfalók kiszabadításában. – Hermione belekortyolt a teájába, és azon töprengett, mennyit mondjon el Ginnynek. – Van egy informátorom.

– Malfoy – mondta Ginny. Hermione bólintott.

– És mindez… – kezdett bele a vörös hajú, és intett egy kézzel Hermione sima hajáról a magas sarkú cipőre – …a saját toborzási törekvéseid része?

Hermione elkomorult.
– Néha egy lány csak szeretne csinosnak látszani.

Ginny megforgatta a szemét.
– És te Malfoyra bízod ezt a Rowle-ügyet.

– Igen – mondta Hermione.

Ginny kétkedve nézett rá, de nem erőltette tovább.
– De vajon kit toborozhatna Rowle? A többi nyolcadikos közül senki sem tűnik valószínűnek.

– És mi a helyzet a hetedévesekkel? – kérdezte Hermione. – Az a furcsa kis pulóveres fickó… Bellamy?

– Barnaby – pontosított Ginny. – Nagyon is lehetséges. Ő egy párszaszájú. Állandóan sziszeg az orra alatt az órán. – Gondolkodva belekortyolt a teájába. – Majd én figyeltetem.

– Neked és a rajodnak pedig folyamatosan figyelnetek kellene a biztonsági kérdésekre – mondta Hermione. – Végig igazad volt.

Ginny a bögréje fölött Hermionéra pillantott.
– Ha Rowle sötét varázslókat toboroz, az a Minisztérium dolga. Elmondod Harrynek?

Hermione habozott. Inkább kihagyta volna ebből az Auror Parancsnokságot, amíg ő és Malfoy meg nem törik az eltűnési varázslatot.

– Nem akarod, hogy Harry is belekeveredjen – találgatott Ginny. Hermione bólintására kuncogott. – Igen, Harry imádná hallani, hogy Malfoy helyettesítette.

– Nem erről van szó – mondta Hermione komolyan. – Harry és én… már azelőtt végeztünk, mielőtt elkezdtük volna. Csak barátok vagyunk.

Ginny szeme megkeményedett.
– Ó, igen, jó barátok. Te csak azt adtad meg neki, amit barátként akart. Micsoda hősies áldozat.

– Nem voltam hősies – csattant fel Hermione. – És nem is volt áldozat.

Ginny elutasító mozdulatot tett, de Hermione folytatta.
– Azt mondtam magamnak, hogy az volt, hogy amit tettünk, az rendben van, mert szüksége volt rám, és így is volt. De nem ez az igazság. Gyenge voltam és féltem, és nekem is szükségem volt rá.

A bögréje megremegett a kezében, és a tea rácsorgott a szürke szoknyájára. Megfogadta, hogy teljesen őszinte lesz Ginnyvel Harryvel kapcsolatban, de nehéz volt kimondani a szavakat.

Ginny szenvtelenül belekortyolt a saját teájába.
– Tervezed, hogy beszélsz Harrynek Malfoyról?

Hermione megrázta a fejét.
– Nem tervezem, hogy bárkinek is beszéljek Malfoyról. Csak te és Luna tudtok róla. És van ez a furcsa hollóhátas, aki azt hiszi… – sóhajtott egyet. – Ennyi az egész. Malfoy és én – ez nem tarthat örökké.

– Mint Harryvel – mondta a vörös hajú ridegen.

– Az isten szerelmére, add fel, Ginny – nyögte Hermione. – Nem vagyok valami férfifaló szirén. Csak romantikusan alkalmatlan vagyok.

– Igen, igen, az vagy – értett egyet Ginny. Az arca enyhén megenyhült, és elvette Hermionétól a csöpögő bögrét, majd egy szalvétával letörölte. – Fájdalmas volt nézni, ahogy megpróbáltad elcsábítani Justint…

– Nem próbáltam…

– Ami Malfoyt illeti – folytatta Ginny. – Nos, ő egyszerűen szánalmas.

– Ő nem…

– És most kivel van? Veled? Vagy Tennant Rowle-lal?

– És te kivel vagy? Neville-lel? Vagy Blaise Zabini-val? – vágott vissza Hermione. – Mindenki más halálra van rémülve tőled.

– Malfoy Rowle-lal él – mondta Ginny makacsul.

Hermione rávillantotta a tekintetét.
– Miről beszélsz? Hogy Malfoy mindkét oldalon dolgozik? Játszadozik velem, miközben Tennant-tal szervezkedik?

Ginny sötét szeme hűvös volt.
– Talán.

Hermione szorosan az ölében kulcsolta össze a kezét, próbálta visszafogni magát.
– Tévedsz, Ginny. A leselkedésed, a szimatolásod és a mágikus kémkedésed ellenére sem tudsz mindent. Tennant gonosz. Malfoy nem az. – Előrehajolt. – És ezt te is tudod. Beleláttál Malfoy elméjébe. És fogadok, hogy Zabini elméjébe is beleláttál.

Ginny kissé elpirult, de nem szólt semmit.

– Tudom, hogy haragszol rám és Harryre – szólalt meg Hermione halkan. Még mindig előrehajolt, és megragadta az alkalmat, hogy megszorítsa Ginny kezét, Ginny pedig hagyta. – Minden jogod megvan hozzá. De mi nem vagyunk rossz emberek. Ahogy Malfoy sem az. Zabini sem az, vagy Nott. Mindannyian csak próbálunk továbblépni.

Ginny keze az övére szorult.
– Megtehetjük? – A szemei elkerekedtek, és egy pillanatra úgy nézett ki, mint egy átlagos tizenhét éves lány.

– Persze, hogy megtehetjük – mondta Hermione határozottan. – Nyolc RAVASZ-t fogok szerezni, akárcsak Dumbledore, és akkor mindenki jobban teszi, ha vigyáz.

– Igen – értett egyet Ginny egy apró mosollyal. Megszorította Hermione kezét egy kicsit. – És nagyon csinos vagy ma. Ez a konty kiválóan elriasztja a Százfűlevet.

Ginny elengedte a kezét, és egy ideig meglehetősen kínos csendben ültek. Hermione keresgélt, hogy mondjon még valamit.

– És veled mi a helyzet, Gin? – kérdezte Hermione végül. – Mit szeretnél csinálni? Auror leszel, mint Mordon?

A vörös hajú felhorkant.
– És Harryvel együtt dolgozni? Nem valószínű. – Elgondolkodónak tűnt. – Magam akarok vállalkozni, mint George.

– Miféle üzletet?

– Nem tudom biztosan … Szeretnék segíteni az embereken. Bajban lévő embereknek. Embereknek, akik keresnek valamit. Embereknek, akiket megbántottak. Ki akarom deríteni, mi folyik itt, és segíteni akarok … – torkollott le a lány.

– Egy nyomozóirodának – szakította félbe Hermione.

Ginny pislogott.
– Egy mit?

– Egy magánnyomozóirodának. Olyan, mintha auror lennél, csak nem hivatalosan. Felállítasz egy kis irodát, és kapsz egy fura titkárnőt, és trencsekkben jársz.

– Mi az a trencsekk?

Hermione nem válaszolt, elmerült a gondolataiban.
– Feladhatnál egy hirdetést a Prófétában a szolgálataidról. Az emberek megjelennek a zokogós történeteikkel, te adsz nekik egy zsebkendőt, és konzultációs díjat kérsz.

– Igen – mondta Ginny, és lelkesen bólogatott. – Pontosan ez az. Egy nagy díjat.

Hermione megvonta a vállát.
– Persze. Te már híres vagy a háborúból, úgyhogy rögtön ügyfeleket kell szerezned.

Ginny mosolya kiszélesedett.
– Ez működhetne. George segítene belevágni, tudom. – A régi kislányos módján ugrált a karosszékében. – Felállíthatnám az ügynökségemet, azt mondtad? Mint ezt a tornyot, egy titkos helyszínnel és egy nyilvánosabb bejárattal.

– Hogy hívnád? – kérdezte Hermione.

– G.U.L.-nek, természetesen! – Ginny sugárzott. – G.U.L. Nyomozóiroda.

Hermione felnyögött.
– Te most viccelsz.

– Még mindig jobb, mint a M.A.J.O.M.

Hermione ezt figyelmen kívül hagyta, és előhívott egy darab pergament.
– Szükséged lesz jó RAVASZ-okra – mondta. – Minél több kiemelkedő, annál jobb, minden tantárgyból, ami az auroroknak szükséges. – Firkálni kezdett.

Ginny a nyakát behúzva nézte.
– Jóslástan?

– A legtöbb korai ügyfeled valószínűleg őrült lesz – magyarázta Hermione. – Nevetséges problémákra keresnek mágikus megoldásokat. Furcsa előjelek vagy furcsa jóslatok, amiket ellenőrizni akarnak. – Megrázta a fejét, és a harmadéves lányokra és a szerelmes üzeneteikre gondolt. – Sok időt fogsz eltölteni a tévelygő házastársak vagy partnerek árnyékolásával.

– Ehhh – mondta Ginny az orrát ráncolva.

– Ez még csak az elején van. Miután megalapozod magad, lemondhatsz a furcsa ügyekről.

– Ügyek. – Ginny forgatta a nyelvét a szó körül. – Honnan tudsz te erről ennyit?

– A magánnyomozók gyakoriak a mugli világban. Hozok neked néhány könyvet… Dashiell Hammett, Agatha Christie, Dorothy Sayers… Ó! – Hermione a mellkasát szorította. – Sherlock Holmes!

– Kicsoda Holmes?

– Van egy antológia a szobámban. Fiktív detektív, az 1800-as években játszódik. – Ez tökéletes lenne egy boszorkánynak, hiszen a varázslóvilág amúgy is félig-meddig a viktoriánus korban ragadt. – Mindegy, itt van egy lista a RAVASZ-okról és más lehetséges megbízólevelekről, plusz javaslatok az irodádba. Írd ki a neved az ajtóra, és gondoskodj róla, hogy legyen ott egy teáskanna.

Ginny szeme felcsillant, de nem a szokásos őrült fényétől, hanem az izgatottságtól.
– Igen, igen, köszönöm, Hermione – mondta. Átpillantott a pergamenre. – Öt RAVASZ?

– Plusz a jóslástan.

– Én nem veszem fel a jóslástant. Csatlakozzak…

– Nem – mondta Hermione sietve. A gondolattól, hogy Malfoyjal együtt üljön jóslástanon Ginny szúrós szemei alatt, Hermione szíve majdnem megállt. – Trelawney haszontalan. Jobban jársz, ha egyedül tanulsz, vagy egy korrepetitorral. Parvati talán jó lenne. Odaadom neked a jegyzeteimet a vízmértékelésről, mivel sok ügyfeled akar majd megtalálni egy elveszett tárgyat, és én kifejlesztettem néhány technikát a számmisztika segítségével…

– Hermione – vágott közbe Ginny, kipirult arccal. – Miért segítesz nekem? Én… nem voltam éppen barátságos.

– Nem, de attól még barátok vagyunk – mondta Hermione határozottan. – Te csak barátságtalan barát voltál.

Ginny keze a tekercsére szorult.
– Tudom, hogy nem vagy rossz ember. Harry sem rossz ember. Én csak … dühös voltam.

– Tudom.

– Még mindig dühös vagyok.

– Tudom – ismételte Hermione.

– De akkor is segítesz nekem, mint barátságtalan barát?

– Nem, mint baráti barát. Te vagy a barátságtalan barát.

Ginny megpróbált szigorúnak látszani, de az ajkai enyhén felhúzódtak a sarkában.
– Csak hogy ezt tisztázzuk.

– Kristály tiszta – mondta Hermione, elnyomva a saját mosolyát.

Ginny letette a bögrét, és felállt.
– Gyere, kikísérlek.

Megpaskolták a könnyező szőlőt, ahogy áthaladtak a torony előszobáján. Mordon portréja szidta Ginnyt, amiért figyelmetlen volt, de a két boszorkány nem törődött vele, ahogy Lockharttal sem, aki drámaian ápolta fájó karját. Ginny a Trófeaterem folyosója végéig kísérte, és megvárta, míg Hermione Frics után nézett. Csak azért, mert a nyolcadikosok mentesültek a kijárási tilalom alól, még nem akarta, hogy vele foglalkozzon.

– Légy óvatos, Hermione! – mondta Ginny. – Nem szeretném, ha Rowle egyedül kapna el itt lent.

– Malfoy ma is a nyomában van.

Ginny szkeptikusan nézett rá, de csak annyit mondott:
– Az ő naplójából is várok egy másolatot.

– Természetesen – mondta Hermione, és gondolatban lemondott arról, hogy Malfoytól kicsikarja Tennant mozgásának áttekintését. Valószínűleg rávenné, hogy …

– Gyere vissza holnap este – parancsolta Ginny, beletörve Hermione gondolataiba, amitől a lány felriadt és elpirult. Ginny megforgatta a szemét. – Mindketten szánalmasak vagytok.

– Romantikusan alkalmatlanok – javította ki Hermione. Tétovázott, majd körülnézett az üres folyosón. Az egyetlen hang egy közeli fáklya csattogása és Lockhart halk nyögése volt.

– A dolgok gyorsan haladnak Malfoynál – vallotta be a lány. – Inkább én vezetem őt.

– Toborzás. – Ginny megértően bólintott. – Szép munka.

– Nem használom a szexet toborzási taktikának – csattant fel Hermione. Sóhajtott egyet. – Folyton elragadtatom magam.

Ginny megvonta a vállát.
– És? Megérdemli.

– Nem érdemli! – közölte Hermione hevesen. – Megérdemli a tiszteletet … és … és a figyelmet.

Ginny arca felragyogott.
– Igen, igazad van. Bánj vele becsülettel.

– Iiiigen… – Hermione gyanakodva szemlélte a vörös hajút. – Úgy kéne.

– Nem kellene semmit sem tenned, hacsak nem vagy hajlandó mindent megtenni.

Hermione pislogott.
– Tényleg? Ez egy kicsit szélsőségesnek tűnik, főleg olyasvalakitől, aki Zabinivel csókolózik a bájitaltan szekrényben.

Ginny az ujjával csóválta az ujját.
– Uh uh, most rólad és Malfoyról beszélünk. – A vigyora kiszélesedett, és nyugtalanítóan hasonlított Fredre és George-ra. – Ez nem csak az önbecsülésedről szól. Hanem az ő önbecsüléséről.

– Az önbecsüléséről – visszhangozta Hermione. Valami nem stimmelt Ginny érvelésében, de nem tudta hova tenni. Pedig nagyon is logikusan hangzott. De nem akart …

– Tűnj el – mondta Ginny. – És ne add meg magad! – Megveregette Hermione vállát, és visszasétált Lockharthoz. – Mozgás, te jóképű fickó!

Hermione kábultan sétált vissza a Griffendél-toronyba, és azon tűnődött, mi történt az imént. Már elérte a Kövér Dáma folyosóját, amikor hirtelen megállt, és rémülten kapkodta a levegőt. Vajon mit csinálhatott? Tényleg karriertanácsokat adott Ginny Weasley-nek? Azok után, ami Tennant-tal történt?

Felnyögött, és hagyta, hogy a homloka egy puffanással a kőfalnak csapódjon, mit sem törődve az elhaladó lakótársak furcsa pillantásaival. Ó, Merlin, Ginny az egész varázsvilágot terrorizálni fogja a kis G.U.L. irodájából, és mindez Hermione hibája lesz. Miért nem tudta befogni a száját? Harry és Ron megölné, ha rájönnének.


***

Hermione még mindig feldúltan lépett be a hálószobájába, ahol Romilda és Leanne a kanapén ültek, pálcát elővéve, és manikűrt adtak egymásnak. Felajánlották, hogy Hermione körmeit is megcsinálják, és ő beleegyezett, már csak azért is, hogy elterelje a figyelmét a saját hülyeségéről. Hosszas tanácskozás után Leanne egy teljes centivel megnövelte Hermione körmeit, harang alakúra reszelte őket, és vérvörösre festette, kavargó arany mintákkal.

– Biztos, hogy nem szeretnél inkább zöldet? – kérdezte Romilda ravaszul. – Ezüst sárkányokkal?

Hermione megrázta a fejét.
– Vörös és arany.

Romilda egy meglepően bonyolult bűbájjal zárta le a munkát, amely az iskolához és a tanuláshoz rövidítette a körmöket. Aztán a boszorkányok elszaladtak, hogy megmutassák a körmüket Parvatinak, Hermione pedig ott állt a ládája előtt, és azon töprengett, mit vegyen fel. Idén még sosem töltött ennyi időt a hálóruhák felett való töprengéssel. Felvette a fehér rövid szettet, amelynek mellkasán egy kis hímzett cica volt, aztán megrázta a fejét, és félretette.

Mert a Ginnyhez intézett szavai még mindig visszhangoztak: romantikusan alkalmatlan volt. Melegnek nevezte, az isten szerelmére. Lehetett volna még ostobábbnak hangzani?

Ráadásul ott volt az a sok csókolózás. Ebben nem teljesen értett egyet Ginnyvel: Malfoyt megcsókolni egy alkóvban meglehetősen ártalmatlan volt. De az ágyban csókolózni vele valami más volt. Emlékezett a férfi arckifejezésére, amikor megtagadta őt a Hollóhát buli éjszakáján.

– Nem vagyok játékszer.

És nem is volt az. Nem ezt érdemelte. Az a nevetséges varázslat és a korai viselkedése ellenére Malfoy többnyire becsületes volt vele. Próbálkozott. És Hermione tényleg folyton levetkőzött az ágyában anélkül, hogy szexelni akart volna. A gondolat még mindig idegesítette, és az isten szerelmére, ez volt, mennyi is, ennek az őrült színjátéknak a tizedik éjszakája? A szex mindent tönkretehetett, és az eltűnési varázslat még mindig nem volt megtörve.

Majd szépen elbeszélgetünk, döntött Hermione, miközben összehajtogatta a rövid szettet, és kék pamutpizsamát húzott magára, amin kis nyomtatott báránykák voltak. Érett, nyílt kommunikáció. Felül fog emelkedni az alantas ösztönein. Elégedetten Hermione felvette a gyöngyös táskáját és a vastag, szürke zoknit, majd a hajába dugta a pálcáját, mielőtt bemászott az ágyba. Mindig jó volt, ha volt egy terv. Újra bocsánatot fog kérni Malfoytól, és olyan tisztelettel és figyelemmel fog bánni vele, amilyet megérdemel.

hozzászólások: 0