39. fejezet
Indulás


Draco szerda reggel a reggelinél a semmibe bámult, nem törődve a körülötte lévő káosszal. Túlságosan lefoglalta, hogy mentálisan átnézze az eltűnés varázslat minden egyes varázsigéjét. Granger jegyzetei még mindig a táskájában voltak, és a szabadidejében, amíg Tennant órán volt, tudott kutatni. Az eltűnő varázslatok tanulmányozása a könyvtárban nem tetszett Dracónak – túlságosan is hatodikos volt –, de végül is mégiscsak ő varázsolta azt a kurva dolgot.

Végül felnézett a tányérjáról, hogy elkapja Theo tekintetét, és a mardekáros a griffendéles asztal felé rántotta a fejét. Granger bámult és kétségbeesettnek tűnt. Nos, feltételezte, hogy ez érthető volt. A pálcája és az Egész-világ-a-táskában nélkül volt. Ki tudja, mi volt abban a gyöngyös izében. Draco megpróbált belenézni, de a táska zárja rácsapódott a kezére, a hegyes sárgaréz fogók az ujjaira szorultak, mint apró fogak.

Normális esetben Granger viselkedése feltűnt volna, de a mardekárosok asztalánál egy elsőéves véletlen varázslatával kellett megküzdeni. Az idei új évfolyam továbbra is zavarba hozta a házat, Theo korrepetálással és támogatással tett erőfeszítései ellenére. A Rosier fiú a múlt héten felgyújtotta az asztalterítőt, tegnap pedig a Selwyn ikrek az összes cornwalli vadkant táncra perdítették a mardekárosok vacsoratányérján. Ma reggel százszorszépek záporoztak, és könnyű volt azonosítani a tettest, egy göndör hajú, céklavörös arcú kislányt.

Granger harmadik, óvatos pillantása után, ami annyi percen belül feléje esett, Draco otthagyta a reggelijét. Hála Malazárnak, Tennant háttal ült a griffendéleseknek, és egy undorító, majdnem nyers kolbásztálat fejezett be. A griffendél asztal felé pillantás nélkül Draco elhagyta a Nagytermet, és a második emeleti alkóv felé vette az irányt. Aztán keresztbe fonta a karját, és csendben visszaszámolt harminctól visszafelé.

Már a tizenhétig jutott, amikor Granger vörös arccal berontott.
– Kicsit lassabban is sétálhattál volna – mondta lihegve.

– A Malfoyok nem aprózzák el a tempót – jegyezte meg Draco.

Végignézett rajta. Eltűnt a tegnapi karcsú kifinomultság; ma a boszorkány teljes értékű Granger volt, a feje búbjából előbomló fürtökkel és egy piros pulóverrel, amit valaki biztosan a sötétben kötött a lábával.

– Nos? – kérdezte csípőre tett kézzel.

– Nos?

Granger felszisszent.
– Visszakaphatnám a holmimat… kérem?

– Attól függ – mondta Draco. – Elvárom a kárpótlást a fáradozásomért.
A lány a homlokát ráncolta.
– Miféle kárpótlást? – Draco közelebb húzódott, és a lány megforgatta a szemét. – Őszintén szólva, te valaha nem…

A nőnek olyan íze volt, mint a reggeli csokoládéjának, és az egyik keze a férfi derekára vándorolt, majd lejjebb. Draco az alkóv falához szorította, elmélyítve a csókot, Hermione pedig kezet cserélt, ujjai végigjárták a férfi nadrágjának szélét, és kissé belemerültek, érintve a csupasz bőrt. Bassza meg, ez már jobban tetszett. Valószínűleg már reggel is erre a reggelre gondolt. Talán kigombolta volna a nadrágját, és …

De Granger túl hamar visszahúzta a kezét, a mellkasához vitte, és Draco vonakodva visszahúzódott, a nadrágja sajnos érintetlen maradt.

– Nem biztos, hogy ezt elégséges fizetségnek tartom – mormolta Malfoy önelégülten. Vissza kellett volna érdemelnie a dolgait… egyenként.

– Ez több mint elegendő – mondta Granger. Megpróbálta kisimítani a rongyos pulóverét, de csak egy vörösre festett karom akadt fenn a fonalon. – Fúj – morogta, és kirángatta a kezét. – Vissza kell fordítanom ezt a manikűrvarázslatot.

– Ne merészeld – mondta Draco. – Most pedig kezdjük azzal… hová mész?

– Este találkozunk! – csiripelte a lány.

– Nem akarsz… – kezdte Draco, de Granger már el is tűnt, csak úgy kicsúszott. A faliszőnyeg hátsó részén lévő girbegurba szálakat bámulta, és szörnyű gyanú erősödött benne. Azok a meglepő érintések…

Draco a zsebébe dugta a kezét, de már tudta, mit fog találni. Vagy nem találna.

– A kurva életbe! – káromkodott hangosan. Granger nemcsak a táskáját és a pálcáját vette vissza, hanem a térképet és a harlekinpálcáját is lenyúlta. Az a kis banya.


***


Draco aznapi első órája, a legendáslények gondozása, hamarabb véget ért, miután az úgynevezett professzor kihozott egy pár girhes, kis keselyűszerű madarat, az ír főnixeket. Draco a nagyobbacska viskó közelében állt, a lehető legtávolabb a szörnyűségektől.

Még jó is volt, mert néhány felhő gyűlt össze a feje fölött, eltakarva a napot, és az ír főnixek megvadultak, kiszabadultak, és csapkodtak a csontos szárnyaikkal. A hím ír főnix eszeveszett, fülsértő sikolyokat adott ki, és kinyújtotta vékony nyakát. A nőstény nyögni kezdett, egy ilyen kis madárhoz képest hatalmas hangot adva, amely megrázta a földet, ahogy az ég elsötétült. A diákok riadtan hátráltak, de vadőr csak szélesen elmosolyodott.

– Csak egy kis eső, ott! – kiáltotta. – Egy ír főnix mindig sír, mielőtt esik! Jobb, ha bemegyünk!

De már késő volt – az égbolt megnyílt, és azonnal eláztatta az egész osztályt. Nedvesen és bosszúsan Draco visszatért a kastélyba, és berontott a hálószobájába.

Várj, mi az?

Egy kék selyemruha, tisztára mosva és vasalva, kiterítve hevert az ágya közepén, mellette egy melltartó szépen összehajtogatva. Granger ezüst szandáljai szintén az ágy lábánál álltak, fényesre csiszolva. Kibaszott manók. A függönyt is nyitva hagyták. Mi van, ha Tennant tért volna vissza előbb, és látta volna mindezt? Draco morgott az orra alatt, miközben a ruhákat és a cipőket a párna alá dugta, és átöltözött.

Éppen nedves haját fésülgette a szekrény tükre előtt, amikor kopogó hang késztette arra, hogy felnézzen. Egy bagoly csapkodott a hálószoba egyik szögletes ablaka előtt, és egy hosszú, vékony csomagot vitt. Draco szíve megdobbant – az új pálcája!

Draco felmászott a ládájára, hogy kézzel kinyissa az ablakot, és gyorsan leugrott. A bagoly karmai veszélyesnek tűntek. A madár az íróasztalra ejtette a csomagot, amely mindenhová vizet csöpögtetett, mielőtt Tennant komódjára szállt volna.

– Nincs nálam semmi finomság számodra – mondta neki Draco. – Menj, látogasd meg a bagolyházat.

Letette a csomagot az íróasztalára, és elkezdte kioldani a madzagját, alig hallotta a bagoly rosszalló huhogását, amikor távozott. Némi eredménytelen rángatás után Draco átvágta a zsinórt az ezüst levélbontójával, és kicsomagolt egy hosszú, fekete dobozt.

Nem tudott megállni egy apró zihálást. A fehér selymen fekvő, fényes fekete pálca megtévesztően karcsú és egyszerű volt, csak a nyele volt kissé kanyargós, és a hegyén egy kis díszes faragás. Hosszabb volt, mint a galagonya, és amikor megérintette, lüktető pulzus futott végig a karján. Hallotta Ollivander hangját: Ha egyszer megérezted a ébenfa erejét, soha többé nem térsz vissza. A pálcakészítőnek talán igaza van.

A pálcát az ágyára irányította, a függönyöket a legkisebb mozdulattal nyitotta és csukta be. Ez az ébenfa mintha olvasott volna a gondolataiban – a legapróbb gondolatra a kandallóban lévő kis tűz szikrázó lángra lobbant, majd ismét parázzsá apadt.

Alig várta, hogy kipróbálhassa a pálca határait, Draco úgy döntött, hogy a hugrabugosokkal együtt kihagyja a bájitaltanórákat. Tennantnak mégiscsak volt még egy órája bűbájtanból. Draco ezután egy sor varázslatot indított el: bűbájok, bűbájok, varázslatok, varázslatok, átváltoztatás. Egyetlen varázslat sem volt túl nehéz – ez a pálca jobban teljesített, mint akár a harlekin, akár a galagonya. Meglazította a nyakkendőjét, és párbajpózba helyezkedett, Tennant íróasztalának székét varázsolta ellenfélnek. A szék többször is rátámadt, és Draco minden alkalommal könnyedén megállította. Kétszer összetörte a széket, majd újra összerakta, és felgyújtotta. Apró jeleket tintázott a székre, majd a széket körbe-körbe galoppozott a szobában, és a pálcája még mindig pontosan eltalált minden egyes jelet.

Végül Draco zihálva megállt, és a megjavított széket visszaküldte az eredeti helyére. A pálcát szemmagasságba tartotta.
– Nem rossz – motyogta. – Látványosan jobb vagy, mint…

– Drakey, mit csinálsz? – Draco észre sem vette, hogy Tennant belépett a szobába. Sietve leeresztette az ébenfaőálcát.

A nagydarab varázsló átment a ládájához, és elővett egy fekete bőrtáskát.
– Basszus, azt hittem, egy halálfalóval lakom, nem pedig valami nyápic, punciképű szarházival, aki a pálcájával beszélget.

Draco nem szólt semmit, csak felvette az öltönykabátját, és becsúsztatta a sötét fát az egyik zsebébe. Nem tudta elhinni, hogy ennyire elvesztette az időérzékét.

Tennant az ágyára dobta a táskát, és elkezdte elővenni a ruháit a komódjából, fekete zakóját pirosra cserélte.
– Egy napot sem bírnál ki Durmstrangban. – Begyömöszölte a ruhákat a táskába, és elindult a fürdőszobába.

– Magammal akartalak vinni – szólt vissza a nagy varázsló –, de most már felejtsd el.

– Hova vinnél el? – kérdezte Draco.

– Durmstrangba. Tartsd a lépést, Drakey. – Tennant egy kis táskával lépett be újra a hálószobába, amit a bőrtáskába dobott. Aztán visszatért az íróasztalához, és Draco üvegek csilingelését hallotta.

– Háromnapos szeminárium a védekező varázslatokról – folytatta. – A Durmstranggal kötött alku része, hogy engedélyezzék az áthelyezésemet a Roxfortba. – Újabb horkantás. – Az itteni SVK-tanár egy szemétláda.

– Három nap?

– Igazából most megyek el. – Tennant beletuszkolt néhány üveg whiskyt a táskába, becsukta, majd átvetette a vállán. Aztán előhúzott egy szőrmével bélelt köpenyt a ládájából, és a karjára terítette. – Tartsd szemmel Grangert a kedvemért, jó? – kérdezte légiesen kacsintva. – Viszlát a hétvégén!

A nehéz ajtó becsapódott, és Draco rosszallóan nézett Tennant után, próbálta eldönteni, hogy szobatársa távozása jó vagy rossz hír-e.

Nem tetszett neki, döntött Draco, miközben töltött magának egy whiskyt. Fogadni mert volna rá, hogy Tennant a Durmstrangban keresi azokat a „többieket”. Talán azzal a céllal, hogy az érettségi után Nagy-Britanniába hozza őket. A Sötét Nagyúr is így kezdte, régi osztálytársakat toborzott, hogy kiépítse a hatalmát. Grangernek igaza volt – Tennant elűzése nem volt elég. A nagy varázsló nem volt Voldemort, de ott volt Rowle-vagyon és a cím. Még az ő segítsége nélkül is megtalálhatná a módját, hogy kiszabadítsa a halálfalókat az Azkabanból, kitörjön az Atya…

Éles reccsenés és szilánkok zörrenése hozta vissza Dracót magához, és rájött, hogy a poharát a kandallóba dobta, a whiskey pedig életre keltette a benne lévő tüzet. Talpra állt, sötétfa pálcával a kezében. Ha apa kijutott az Azkabanból, csak idő kérdése volt, mikor jön el Dracóért.

Körülnézett a csendes, baljós szobában, és a Hollóhát-buli éjszakájára gondolt. Grangerre gondolt a mosdókagyló mellett. Körülszaglászott. Üvegeket bontogatva.

Hát, ez egyszerűen nem lenne jó. Ez az egész lakosztály tele volt csapdákkal – valószínűleg halálos csapdákkal bárki számára, akinek mugli vére van. Draco sosem találná meg mindet. És mi van, ha Draco nem volt ott, amikor Granger megjelent, és a lány elhagyta az ágyat, hogy könyvet keressen, vagy leporolja a kandallót, vagy valami hasonló ostobaságot? A Griffendélesek mindenre képesek voltak. Ott kellett maradnia abban az átkozott ágyban, és nem kellett volna a ruháit véletlenszerűen hátrahagynia …

Ennyi.
– Tally! – kiáltotta.

Egy apró házimanó pattant be a szobába, a Roxfort párnahuzata keményített és vasalt.
– Uram! – csikorogta, és kissé ijedtnek tűnt.

Draco elgondolkodva nézett rá. Éppen az előző héten találkozott ezzel a manóval, aki az ezüstbe foglalt kandallószerszámokat fényesítette, és igyekezett udvariasan viselkedni. Az apja bolond volt, hogy ilyen rosszul bánt Dobbyval.

– Helló, Tally – mondta. – Megtennél nekem egy szívességet?

– Van még egy ruhája, uram? – kérdezte a manó. – Milyen szép ruha! A kölnifoltok nehezek voltak, extra időbe telt, de Tallynak sikerült!

Draco felsóhajtott.
– Nem, nem, csak szeretném, ha körülnéznél ebben a szobában. Nem látsz valami … ah … csapdát?

– Tally nem nyúlt semmilyen csapdához! Tally jó manó!

– De vannak csapdák – erőltette Draco.

Buzgón bólintott.
– Ó, mennyi csapda! – A manó mutogatni kezdett: – Ott és ott és ott és ott és ott és ott…

– Pompás – vágott közbe Draco. – És most, el tudod távolítani azokat a csapdákat? Mindegyiket?

Tally szemei tágra nyíltak.
– Ez a kék ruháért van?

Draco habozott, aztán bólintott. Idáig eljutott.

– A legtöbb csapda mugliknak és mugliszületésűeknek szól, uram, a kékruhás biztosan nem… – A manó elhallgatott. – Ó! – kiáltott fel. – Igen, Tally MINDEN csapdát el fog távolítani!

Újra felemelte az ujját, de ezúttal egy kis fekete füstpamacs jelent meg a szőnyegen.
– Ez itt nagyon csúnya, megfojtja a muglit … ez felszeleteli a muglit … ez megégeti a muglit … ez pedig lassan kiszívja a vérét …

– Állj! – Draco rémülten meredt a manóra. – Úgy értem, ne hagyd abba az eltávolítást, csak ne beszélj! – Merlin, Grangernek már halottnak kellene lennie!

Tally sugárzott, és bólintott, újra és újra és újra rámutatott. Draco nem tudta megállni, hogy ne ránduljon meg kissé minden egyes füstpamacsnál. Hány csapda fért el egyetlen szobában?

– A fürdőszobát is, Tally – mondta, amikor a manó végre abbahagyta.

A manó boldogan elugrott, és Draco hallotta a füstöt füstölésről füstölésre. Átment a karosszéke melletti asztalhoz, és töltött még egy pohár whiskyt, és egy nagyot kortyolt belőle, miközben leült. Csoda lenne, ha ezt a tanévet úgy vészelné át, hogy nem válik totál idiótává.

Tally egy pukkanással jelent meg újra, és Draco majdnem kiesett a székből.
– Ez minden? – krákogta.

A manó füle megrándult, és a csupasz lábára nézett.
– Ahh…

Draco elkomorult.
– Azt mondtam, mindet, Tally.

– Tudom! – Tally felkiáltott. – De Tally nem tudja eltávolítani a tárgyakat! A tárgyakat! Az ooooo-tárgyakat! – Hangos zokogásban tört ki.

Ó, a kurva életbe! – Tally, minden rendben van. Tally… Tally! – A manó tágra nyílt szemekkel nézett fel rá. Draco mély levegőt vett. – Semmi baj. Nem tettél semmi rosszat. Mesélj a tárgyakról.

Tally szipogott.
– Mr. Rowle olyan tárgyakat hagyott itt, amelyekhez nem szabad hozzányúlni, uram. – A kandallóra mutatott. – Ha valaki, bárki kinyitja azt a dobozt… – az ujja Tennant íróasztalára vándorolt – … vagy azt a tintatartót, az illető belehúzódik.

Draco vére megfagyott. Borgin.

– Az az üveg – mondta, és Tennant íróasztalán álló ezüst kézitükörre mutatott. – Összetörik, ha Mr. Rowle kívül bárki felemeli. – A szeme megint elkerekedett. – Átkozott üveg, Mr. Malfoy, uram, átkozott sebeket okoz az arcon.

Draco a kérdéses tükörre meredt. Hogy hagyhatott ki Tennant egy ilyen dolgot? Ennyi lány mellett, akiket ebbe a hálószobába hozott? Csoda, hogy egyikük sem torzult el maradandóan.

Megrázta a fejét. Granger talán felkapja a tükröt, hogy megjavítsa azt a vad fészkét. Ezt nem engedhette meg.
– Mi van még, Tally?

A lány egy miniatűr hárfára mutatott a könyvespolc tetején.
– A zenéje elaltat. Örökre. – A hárfa mellett egy kristály pezsgőspohár állt. – Méregpohár – mondta Tally egyszerűen. Aztán a manó egy díszes ezüstdobozra mutatott a kandallópárkányon. – Nyisd ki, és sikít. Megőrjíti az embert. – A lány ismét sírni kezdett. – Gonosz, Mr. Malfoy, uram, gonosz…

– Tally, minden rendben van – mondta újra Draco. Otthagyta a széket, és azon kapta magát, hogy megveregeti a kis manó egyik vékony vállát. Merlin, ha apa most láthatná őt. – Tudsz valamit kezdeni ezekkel a tárgyakkal?

A manó megrázta a fejét.
– Túl erősek. Túl sötét. Sajnálom, Mr. Malfoy, uram! – A lány a legközelebbi ágytámlához rohant, és elkezdte a fejét ütögetni hozzá.

– ÁLLJ! – üvöltött Draco. A manó meglepett arccal engedelmeskedett.

– Nem elég erősen dörömböltem, Mr. Malfoy, uram? Vagy szeretné, ha valami mást csinálnék? Tudok vasalni…

– Csak… ne tedd. – Draco rájött, hogy a pálcája ökölbe szorított kézben van. – Ne büntesd magad.

– A kék ruhának nem kellene idejönnie, uram – szólt Tally szomorúan. – Túl veszélyes.

– Nem tudom őt távol tartani – mondta Draco. – Legalábbis még nem. Tally, tudsz valamit tenni, hogy megvédd őt?

Az házimanó abbahagyta a sírást, és elgondolkodva nézett. Ezzel a manóval biztosan könnyebb volt bánni, mint Dobbyval.

– Egy kis fényt – állt elő végül az ötlettel. – Tally megjelölhetné a rossz tárgyakat egy kis fénnyel.

– De Tennant meglátná a fényt – mondta Draco.

Tally huncutul nézett.
– A fényt csak azok láthatják, akiknek mugli vérük van.

Draco nem tudta megállni, hogy ne bámuljon.
– Nagyon okos manó vagy, Tally – közölte. A Malfoy hangja halkan felsikoltott a fejében.

A manó elmosolyodott a bókra, és újra és újra mutogatni kezdett. Végül bólintott.

– És mi lesz a fürdőszobával? – kérdezte Draco.

– Tally nem látott rossz tárgyakat a fürdőszobában. – A manó szemrehányóan nézett. – Bár Mr. Malfoynak nem kellene ilyen pazarlóan bánnia a kölnijével.

Megforgatta a szemét.
– Igen, igen, Tally. Elmehetsz.

A lány sugárzott.
– Örömmel segítek Mr. Malfoynak és a kék ruhájának! – A manó hangos reccsenéssel eltűnt.

Draco belezuhant a bársony foteljébe, alig vette észre, hogy az ébenfa pálca egy ottománra csúszik a lába alatt. Ebédig csak szundikált egy kicsit. A házimanók olyan kimerítőek voltak.

hozzászólások: 0