50. fejezet
Csend


A gyengélkedő ismét félhomályos és csendes volt. Draco a priccsén feküdt, még mindig gyenge volt a vérveszteségtől és a bájitaloktól. Pomfrey begyógyította az állkapcsa körüli duzzanatot, és megállapította, hogy nem nyelte le a hiányzó fogait. Aztán otthagyta Draco ágyát, hogy megkeresse a Pótcsont-Rapidot. (Nem értem… hétfőn két teljes üveggel ittam!) Potter elment Lovegoodot megmenteni és a Kiválasztott súlyával dobálózni.

McGalagony nem sokkal Potter távozása után jelent meg, kattogó léptei hangosan és határozottan közeledtek Dracó ágyához. Draco úgy tett, mintha aludna, de Hermione örömmel tájékoztatta az igazgatónőt. Draco megmentette őt, mondta. Hermione egy ágyban ébredt Tennant mellett, aki farkassá változott és megtámadta, Draco pedig úgy mentette meg, hogy közéjük ugrott. Mindkét mardekérost megütötte egy piszkavassal, és Draco megharapta, miközben megmentette őt. Igen, Tennant tényleg egy nem regisztrált animágus volt, és említette volna, hogy Draco megmentette?

Az igazgatónő kétkedőnek tűnt, ahogyan lehetett is, de végül is ő volt az arany trió üdvöskéje. McGalagony azt mondta, hogy egyelőre megpróbálja kihagyni ebből az aurorokat. (Régóta tartó viszálya a vezető aurorral közismert volt, ahogy a minisztériummal szembeni bizalmatlansága is.) Igen, Miss Granger, jól tudta, hogy a Roxfort áthelyezési kérelmének folyamatán még lehetne egy kicsit finomítani. És igen, Miss Granger, felfogta, hogy Malfoy úr megmentette őt.

Hermione követte McGalagonyt kifelé a gyengélkedőből, még mindig beszélgetve, Draco pedig élvezte az áldott csend pillanatát, amíg vissza nem tért.

– Tudom, hogy ébren vagy, Draco – mondta határozottan.

Draco kinyitotta a szemét, és tétován tetszett neki, amit látott. Hermione még mindig a fekete pulóverét viselte a kék pizsamája fölött, a haját ferde fürttoronyba túrta. Bár a tekintete nem kereste Tennant, aki még mindig eszméletlenül és megkötözve feküdt a közeli ágyon, nem kerülte el a pillantását sem.

– Persze, hogy ébren vagyok – közölte Draco, és örült, hogy újra beszélhet. – Elkábultnak kéne lenni ahhoz, hogy itt aludni tudj.

Egy pillanatig kínosan néztek egymásra, aztán Draco az ágy egyik oldalára tolódott, egy finom invitálással.

– A vállad… – kezdte a lány.

– A vállam jól van. Jól vagyok. – Csak egy kis merevséget érzett ott, ahol megharapták, és furcsa feszülést ott, ahol Tennant megkarmolta az arcát. Pomfrey kezelései vékony heget hurkoltak a homlokán és az arcán, amit a nő azt ígérte, hogy egyik napról a másikra elhalványul.

– Hol van Madam Pomfrey?

– Pótcsont-Rapidot keresi – válaszolta Draco.

– Szájmerevítőt kellene viselned, miután megittad – mondta Hermione. – Az összetorlódott fogak kényesek.

Draco a szemét forgatta, nem volt hajlandó ezt a megjegyzést válaszra méltatni. Az önuralmának meglett a jutalma, mert Hermione abbahagyta a fogakról szóló dumát, és csatlakozott hozzá az ágyon, kinyújtóztatva a lábát a vékony fehér takarón. Draco átkarolta a lányt, és állát a fürtjeire támasztotta. A papucsát viselte, jegyezte meg, és a hímzés kifejezetten kopottasnak tűnt. Kételkedett benne, hogy visszakapja őket.

A gyengélkedő félhomálya, a függöny, az ágy, és legfőképpen az az ismerős melegség és virágillat együttesen megnyugtatták Draco saját idegeit. Hermione arrébb tolta a fejét, hogy a férfi vállának támaszkodjon, és ekkor Draco meglátta őket: ujjnyi zúzódások nyúltak ki a pizsamája tátongó gallérjából.

– Mesélj nekem Tennantról – mondta halkan az okklumenciapajzsok mögül.

Hermione felszisszent.
– Mit is mondhatnék? Az ágyadban landoltam, és ott volt ő.

Fájt hallani, hogy a félresikerült eltűnési varázslata ezt a boszorkányt egy Rowle-nak szolgáltatta ki.
– Folytasd csak.

– Azt hitte, hogy egy zsupszkulcs volt – magyarázta Hermione –, ami egy nagyon ésszerű elmélet, ha… – Draco teste megfeszült, és a lány abbahagyta a fecsegést. – Elvette a pálcámat, és azt mondta, becsapott téged, hogy a gyengélkedőre menj.

– Igen – mondta Draco, és még több nyomorúság szivárgott át a pajzsán. Isobellel baszakodni, hülye elméleteket hallgatni a borsóarányokról és a szopásról, miközben Hermione…

– Eltörte a pálcámat – szipogta a lány.

Draco bólintott. A halálfalók számára a mugliszületésűek pálcái halálra voltak ítélve, lopottnak tekintették őket.

– Tennant tényleg hallott minket az ágyban azon a reggelen, Draco. – Hermione az összekulcsolt kezére nézett, de a férfi látta, hogy kipirult az arca. – Ő… ő…

– Mondd el – ismételte meg Draco.

– Rám gurult, és megragadta a nyakamat. Aztán ő… ő…

– Folytasd csak – kérte Draco, egy hajszálon múlott, hogy belekapaszkodott a pajzsába.

– Ő… ő… muszáj nekem ezt? – A hangja félénk és halk volt.

– Igen – jelentette ki Draco hidegen, elméjét még mindig jégbe burkolózva.

– Rendben. – csikorogta Hermione. – Megszorította a mellem, és csókolni kezdett… lefelé… és én megragadtam az ágyrácsot… Draco Malfoy, ne merészeld elhagyni ezt az ágyat!

– Szállj le rólam! – csattant fel Draco, a tekintete Tennantra szegeződött. Hermione átgurult rajta, és négykézlábra támaszkodott. Az arca centiméterekre volt a férfiétól, és egy hosszú fürt súrolta az arcát.

– Figyelj, Draco – zihálta a lány. – Megragadtam az afrikai ébenfa ágytámaszt.

Valami abban, ahogy a nő kimondta az „afrikai ébenfa” szavakat, átütött Draco vörös dühén, aki elfordította a fejét, hogy felbámuljon rá, egyik lábával mezítlábbal a hideg padlón.
– Miről beszélsz? – követelte.

– Ez egy nagyon varázslatos fa – válaszolta Hermione. – Az oszlop nem volt önmagában pálca, mert nem volt benne mágikus mag, de rezonált. Képes voltam összpontosítani a mágiámat, és levarázsoltam Tennant magamról.

Draco továbbra is bámult, még mindig félig az ágyból kibújva, és próbálta értelmezni a lány szavait.

– A többit elmondom neked, de nem tehetem, ha puszta kézzel megölöd Tennantot, és az Azkabanban végzed.

Draco félig azt hitte, hogy egy börtönbüntetés is megérné, de hagyta, hogy a nő visszahúzza a takaró alá.
– Folytasd csak – ismételte meg.

Hermione még mindig ketrecbe zárta a testével.
– Legurultam az ágyról, és sikerült megidéznem azt a kis kockás pálcádat. – A nő lefelé bámult a férfira. – Egy nagyon rossz pálca!

Draco felnyögött.
– Mit csinált?

Hermione királyi mérgesnek tűnt.
– Megpróbáltam Tennant megbénítani, aztán elkábítani, de ehelyett az a… az az… átkozott pálca tésztává változtatta a lábát, a haját pedig margarétává!

Olyan felháborodottnak tűnt, hogy Draco majdnem elnevette magát, aztán kijózanodott. Tennant nem bírta elviselni, hogy kigúnyolják.

– Igen – mondta Hermione halkan. – Ennyi volt a móka és kacagás. – Hermione sóhajtott, és legurult róla, visszatért a férfi mellé. Megfordult, hogy láthassa a varázsló arcát. – Tennant eltörte a pálcát, Draco. Aztán farkassá változott.

Hermione most már reszketett. Draco átkarolta a lányt, olyan szorosan, hogy csodálkozott, hogy még levegőt is tudott venni, de Hermione nem panaszkodott, csak belekapaszkodott. A férfi magával húzta a lányt, így mindketten elnyúltak az ágyon, a férfi teste az övé köré hajolt.

– Aztán megérkeztél, és megpróbáltad Avadázni Tennant. – Hermione homlokát ráncolva nézett fel a férfira. – Miért nem működött nálad ébenfa?

– Fogalmam sincs – szólt Draco. – Egy darab szar pálca.

Hermione ásított.
– Örülök, hogy nem ölted meg Tennant. – Lehunyta a szemét.

Draco nem értett egyet. Tennant megérdemelte a halált, százszorosan megérdemelte, nemcsak a ma este miatt, hanem a kastélyban elkövetett egyéb tetteiért is, a háborúról nem is beszélve. Ha Draconak eszébe jutott volna megidézni a kígyófát a hálószobában, az a rohadt farkas már csak egy égésnyom lenne a szőnyegen.

– Elég legyen – szidta Hermione. – Nem hagyom, hogy megöld őt.

Egy pillanatra az az ismerős düh töltötte meg az ereit. Hogy merészelte? Megtagadta tőlem a jogot, hogy megöljem! Egy Malfoy nem tűrte az ilyen sértést, azt, hogy egy másik varázsló hozzáérjen az ő …

Az ő mijét? Draco bizonytalanul pislogott a karjában lévő boszorkányra. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, és látta, hogy Hermione szeme csukva van, a légzése lassú. Úgysem akart vitatkozni a dologról. Majdnem elvesztette a lányt a saját ostobasága miatt.

– Köszönöm – motyogta Hermione álmosan. Közelebb bújt hozzá. – Köszönöm, hogy megmentettél.

Draco gúnyosan elfintorodott. Ó, igen, minden köszönetet megérdemelt. Talán a következő varázslata minden reggel az óriáskalmár tetejére dobná őt.

A tekintetét a másik priccsen fekvő mozdulatlan alakra csúsztatta. Lehet, hogy Draco a hibás ezért a szánalmas zűrzavarért, de Tennant lesz az, aki megfizet érte. Tennant fizetne Hermione szenvedéséért, Draco rossz döntéseiért és tönkrement életéért, és egy szédületes, huncutságra vágyó pálcáért, ami most üres és törött. Draco még nem döntötte el, hogyan, de Tennant mindenével fizetni fog.



***



– Nem tudom – mondta Pomfrey harmadszorra is.

Potter újra a gyengélkedőn volt McGalagonnyal, és Dracón kívül mindenki Tennant ágya körül állt, és azon vitatkoztak, hogy mit tegyenek a még mindig eszméletlen varázslóval.

– Mr. Rowle súlyos ütést kapott a fejére és egyidejűleg egy erős kábító varázslatot is – magyarázta Madam Pomfrey. – De a pupillái kevésbé tágak, mint egy órával ezelőtt, és a reflexei épek. Van rá esély, hogy Miss MacDougalhoz hasonlóan ő is magától ébred fel.

McGalagony a homlokát ráncolta.
– Mi történne, ha felvennénk a kapcsolatot az Aurorok Paracsnoksággal, Mr Potter?

– Robards főauror azonnal ide sietne, Malfoyt és Rowle-t pedig a minisztériumban tartanák fogva.

– Draco? – kiáltott Hermione. – De hiszen megmentette…

– Igen, tudjuk – mondta McGalagony és Potter.

– A főauror azonban ezt nem fogja elhinni. Mindkettőjüket a minisztérium celláiban akarja majd látni, amíg a bizonyítékokat be nem mutatják. – Potter teljesen biztosnak tűnt ebben.

– Ezt nem hagyhatjuk! – emelte fel a hangját Hermione. – Mindketten az Azkabanban végeznék!

Draco nem tudott megállni egy apró nyögést. Nem mehetett vissza az Azkabanba; az anyja üzenetei elviselhetetlenek lennének. Kedves fiam, az azáleák haldokolnak, és a pávák vedlenek. Kérlek, adj tanácsot.

– Egyik fiú sem mozdul ma este – jelentette be Madam Pomfrey. – Különösen Mr. Rowle nem. Hihetetlenül veszélyes lenne

McGalagony egyetértett. Reggel visszatér, hogy ellenőrizze Mr. Rowle állapotát, és akkor dönt arról, hogy behívja-e az aurorokat. Addig is, mindenkinek jobb lenne, ha jól kipihenné magát.

– Biztos vagyok benne, hogy Luna tudna tanúskodni… – zihált Hermione. – Luna! Ó, Harry, jól van?

Potter bólintott.
– Myrtle fürdőszobájának padlóján találtam rá… kábultan. – Az auror kissé elpirult, és Draco sejthette, miért.

– Ide kellett volna hoznia őt, Mr. Potter – szidta Pomfrey. – A kábító varázslat nem kis dolog.

– Megpróbáltam! – közölte Potter. – Sikerült felhúznom a padlóról, de nem volt hajlandó idejönni, folyton azt hajtogatta, hogy rosszindulatú futóféreg kószál a gyengélkedőn.

Pomfrey tiltakozásul felnyögött, és Draco majdnem megosztott egy vigyort Potterrel.

– Mondott Luna valamit Tennantról? – kérdezte Hermione.

– Soha nem látta őt. Luna azt mondta, hogy a fürdőszobában volt, Myrtle-t hívta, és a következő pillanatban már a padlón feküdt, csuromvizesen. – Harry megint elpirult.

– Talán a néhai Miss Warren látott valamit – mondta McGalagony.

Hermione megrázta a fejét.
– Myrtle mindenáron kerüli Lunát.

– Hol van most Miss Lovegood, Mr. Potter? – kérdezte az igazgatónő.

– Hát, elszaladt és…

– Harry! Követned kellett volna őt…

– Követtem őt. – Potter azt mondta. – Egészen a Hollóhát-toronyig. Még csak meg sem állt, hogy felöltözzön!

A három boszorkány rosszallóan nézett.
– Miss Lovegood talán megfázott – találgatott Pomfrey.

Draco felhorkant, Potter pedig egy sötét pillantást vetett rá, amit senki másra nem mert fordítani. Az igazgatónő mindannyiukat ágyba parancsolta, és fekete kalapját lobogtatva kisöpört a gyengélkedőből. Pomfrey Tennant ágya mellett az üvegekkel kezdett babrálni.

Potter félrehúzta Hermionét, sziszegett az orra alatt, és a karját és a torkát tapogatta. Draco elhagyta az ágyat, eltökélten, hogy véget vet a dolognak, de megállt, amikor Potter kiabálni kezdett Pomfreyvel, és ragaszkodott hozzá, hogy Hermionét most rögtön megvizsgálják, aki erre felháborodott, de a főnővér elzavarta a gyengélkedő egy másik részébe.

Így Draco egyedül maradt a gazemberrel, aki úgy nézett rá, mintha az egész zűrzavar Draco hibája lenne. Ami így is volt, de Potter ezt nem tudta, és Draco inkább becsmérelve érezte magát. A két varázsló némán nézte egymást, amíg Draco eszébe nem jutott, hogy milyen méltatlan köntösben és köpenyben van, és vissza nem tért a priccsére.

– Visszamentem a hálószobába, és megtaláltam Tennant pálcáját az íróasztalhoz ragasztva – mondta Potter, igyekezve szakszerűen viselkedni. – Elég sok csúnya varázslatot használtak vele, köztük egy Cruciót is, de Hermione szerint az Capitulatuson és a Flipendón kívül semmit nem használt rajta.

Draco összeszorította az ajkát, az arca felhevült. Miért nem kérdezte meg Hermionét az átkokról? Miért nem vette rá, hogy menjen vissza Pomfreyhez egy újabb vizsgálatra? Hiszen jól nézett ki, azért. A Malfoyok nem rohantak a gyógyítókhoz jelentéktelen zúzódások miatt. Az anyja álmában sem gondolt volna ilyesmire, és Malazárra tudta, hogy szenvedett, amíg a Sötét Nagyúr az otthonukban tartózkodott. Hermione mozgott, beszélt és főnökösködött, és szerencsésnek mondhatta magát …

Szerencsésnek? Heteken át minden este egy halálfaló ágyában jelet meg, aztán megtámadta annak az őrült, farkasmániás erőszaktevő szobatársa, és te szerencsésnek nevezed? Draco nem tudta, mi volt rosszabb, hogy totál szar volt minden, vagy hogy Harry Potter totál szarnak mutatta magát.

Egy hirtelen gondolat jutott eszébe Dracónak, és rámosolygott az aurorra.

– Egyébként, Potter, tudok a kémkedési térképedről. Teljesen alkalmatlan vagy? Ha láttad Tennant pontját Myrtle fürdőszobájánál, akkor mi a faszért nem láttad őt a hálószobában Hermionéval.

– Igen… ezt is szeretném tudni. – Hermione fémkarikák zörgésével félrerántotta a függönyt. Draco újra végignézett rajta. A boszorkány valóban jobban nézett ki, most már kevésbé sápadt és remegő. Nem volt éppen jól.

– Nos, Harry? – kérdezte Hermione, és Draco összerezzent az ismerős hangnemtől. – Miért nem láttad Tennant a hálószobában velem?

– Én… sajnálom, Hermione – dadogta Potter. Kihúzta a térképet a zakója zsebéből. – Én úgymond… nem akartam látni…

Kinyitotta a pergament, és ott volt, egy átkozott kék négyzet Draco és Tennant hálószobája fölé ragasztva.

– A végzet post-it cetlije – mondta Hermione halkan.

Néhány ütemnyi csend következett, aztán Draco felkészült a támadásra. Nem kellett sokáig várnia.

– Egy post-it cetlivel borítottad be Draco hálószobáját? – Hermione hangja elérte a sikító hangnemet, majd tetőzött.

Potter összerezzent.
– Nem akartam rád nézni… és Malfoyra…

– Majdnem megöltek, mert nem akartad látni a pöttyeinket? – A Hermione kezében lévő ébenfa pálca szikrázott, és úgy tűnt, kész lenne ott helyben elkövetni az aurorgyilkosságot.

Draco a maga részéről azon kapta magát, hogy Potterrel együtt bólogat. Dühös volt, de ő sem akarta volna látni Potter és Hermione pöttyeit együtt. Draco összehúzta az ajkát, elnyomva a kis ösztönét, hogy megvédje a hülyét. Jó volt látni, hogy egy másik varázsló is foglalkozik a rikácsolással.

– ÉN… ÉN… – Potter zöld szemei elkerekedtek, miközben hátrált. – Ööö … ah … magánélet?

Draco úgy gondolta, hogy ez nem volt rossz, de Hermione nem tűrte ezt.
– Leszartad a magánéletemet – csattant fel. – Hagytad, hogy a személyes érzéseid közbeavatkozzanak az iskola és a diákok védelmében…

Potter elsápadt, és elejtette a térképet.
– Én vagyok a hibás! – kiáltotta. – Rád leselkedett ez az egész, és én nem vettem észre, és ez az én hibám! Ó, Hermione!

Draco tátott szájjal nézte, ahogy Potter a látogatói padra zuhan, fejét a kezébe hajtva, és most Hermione vigasztalta a hülyét, leült mellé, és megölelte. Potter átkarolta a lányt, aki most a haját simogatta, és azt mondta neki, milyen bátor és okos. Milyen bátor és okos volt Potter. Potter rájött, hol van Tennant? Nem. Potter egy kibaszott farkas elé ugrott, hogy megmentse őt? Nem. És hol voltak Draco extra ölelései és bókjai?

– …És nagyon kedves tőled, hogy a post-itjeimet használod a munkádban… – dudorászott Hermione, miközben Potter továbbra is látványosságot csinált magából.

– Minden nap használom őket – mondta Potter szipogva. – Minden jelentésemen…

Ó, Malazárra, mennyit kellett volna ebből Dracónak elviselnie?
– Ha visszatérhetnénk a tárgyra – szólalt meg fagyosan. Potter és Hermione érthető zavartan pislogott, hiszen korábban nem volt semmilyen ügy, amiről szó volt.

– Én például – folytatta Draco – szeretném tudni, hogy Pomfrey hogyan értékeli Hermione állapotát. – Valóban tudni akarta, és a kérdés elterelte Potter figyelmét.

– Igen, Hermione, mit mondott? – kérdezte Potter. – Meggyógyította a zúzódásaidat? Elvigyelek a Szent Mungóba? Én…

– Jól vagyok – válaszolta a lány, és megveregette az auror karját, mintha Potter az állapotáról kérdezett volna. – Tényleg, Harry. Minden zúzódás begyógyult, és nyugtatót adott nekem.

– Ha beszélni akarsz róla – mondta Potter –, akkor megígérem, hogy nem fogok kímélni, bármi legyen is Rowle…

– Semmi baj – szólalt meg Hermione, és megveregette a kezét. – Már beszéltem Dracóval. Nagyon kedves és együttérző volt.

Potter hitetlenkedve bámult Dracóra, aki csak annyit tehetett, hogy önelégültnek tűnjön. Csak Hermione tartana kedvesnek és együttérzőnek néhány rideg kérdést és egy halálos fenyegetést.

– Ezt nem mondhatod komolyan, ő…– kezdte Potter, és Hermione arca elsötétült.

– Nem kéne mindannyiunknak pihennünk egy kicsit?

Potter egy kicsit tátogott, aztán bólintott.
– De…igen. – Egy karcsú tárgyat húzott elő a zsebéből. – Ezt is én szedtem fel, Hermione. Csak megrepedt, szóval talán…

– A pálcám! – Hermione arca felragyogott, és a mellkasához szorította a szőlőfát, majd odarohant Draco ágyához. – Nézd, a szívhúr épnek tűnik! Mit gondolsz, Draco?

Draco átvette a pálcát, kissé elmosolyodott a lány izzó arcán, és megfordította a kezében.
– Talán – mondta. – Olvastam történeteket arról, hogy a pálcák meggyógyítják magukat, ha a sérülés nem túl mély…

Hermione átölelte Dracót, és most Potter bosszúsan nézett rá. Az auror buta arcán tisztán látszottak az auror gondolatai: Megtaláltam azt az átkozott pálcát, miért ölelgeti a lány? Dracónak fogalma sem volt róla, de ez nem akadályozta meg abban, hogy Potterre vigyorogjon a lány fürtjei felett.

– Ahogy mondod, Hermione, nekem mennem kell. – Potter felállt, és összeszedte a térképét. – Kikísérsz?

– Természetesen. – Hermione pálcát cserélt Dracóval, majd fölé hajolt, és ajkával végigsimított az arcán. Draco kíváncsian nézett fel rá. Ez volt a második alkalom, hogy Potter előtt csókolta meg.

A két barát ezután elhagyta a gyengélkedőt, Hermione pedig megnyugtatóan megveregette Potter karját. Draco megfordult az ágyban, és becsúsztatta az ébenfa pálcát egy közeli fiókba. Rá sem akart nézni a dologra. Ismét hátradőlt a párnáin, és a plafont bámulta, várva, hogy Hermione visszatérjen. Nem volt éppen jól.

hozzászólások: 0