6. fejezet
Kíváncsiság

Hermione nem akart elaludni. Hogyan is aludhatott volna Draco Malfoy ágyában? Draco Malfoy ágyában. Elképzelhetetlen. Rendben, tehát a férfinak volt ágya, ahogy valószínűleg volt zoknis fiókja és hajkeféje is. De Hermione soha nem képzelte el, hogy egy ágyban alszik. Ha erőltette volna, akkor a padlón tekergőzve képzelte volna el, mint egy kígyót, vagy a szarufákról lógva, mint egy denevér.

És a férfi megérintette őt. Te jó ég, Malfoy tényleg ennyire vágyott a szexre? Hermione még sosem hallott ilyen féktelen idiotizmusról. Lehet, hogy hazudott, hogy kimaradjon az Azkabanból, de ő nem így gondolta. Egyrészt a történet túlságosan megalázó volt, másrészt pedig teljesen elképedtnek tűnt, amikor Hermionét ott látta. Aztán persze fintorgott, és hátat fordított neki. Ő pedig furcsán visszautasítva érezte magát. Ami nevetséges volt – a hideg, undok kezeit megtarthatta volna magának. Az a férfi megérdemelte volna, hogy fejbe rúgják és fejbe verjék. Kétszer is. Csak remélte, hogy nem tett kárt a könyvben.

Kivéve… hogy nem hideg, csúnya kezek voltak. Sima és meleg volt. Szakavatott. A férfi nyelve is szakértő és meleg volt, ami borzongást okozott a lánynak… Nem. Ezt a részt valószínűleg csak álmodta. Malfoy valószínűleg felébredt, és a maga önző módján molesztálni kezdte, ő pedig csak álmodta azokat a gyengéd érintéseket. Igen, ez volt az. Csak egy hormonális álom. Hormonok és alkohol. Ma éjjel whiskyhez folyamodott, hogy segítsen neki elaludni, és ez túlságosan is jól működött. Hermione homályosan emlékezett arra, hogy betántorog az ágyába, alig tudott szájtisztító varázslatot mondani (a tiszta zománc a boldog zománc volt), aztán összeesett…

Nos, megtanulta a leckét. Nincs több ivászat. Ha a mai este valamit bebizonyított, az az volt, hogy ebben az átkozott kastélyban bármi megtörténhet. Állandó éberség.

Hermione résnyire kinyitotta a szemét. Koromsötét volt az ágyban, és hallotta Malfoy halk lélegzését. Látszólag nem okozott neki gondot az elalvás, de hát nem is volt csapdába esve ellenséges területen. A Griffendél-toronyban nem aludna olyan jól, ha Ginny a környéken ólálkodna, és Csámpás a fején ülne. Hermione nyugtalanul forgolódott, és a könyöke a még mindig szilárd függönynek ütközött. Merlin, bárcsak nála lett volna a pálcája. Még Malfoy pálcája sem volt náluk, hiszen az az átkozott vacak egyszerűen darabokra tört, amikor megpróbálta használni. Az a szörnyű pálca valószínűleg utálta a mugli születésűeket.

Mélyebbre fúrta magát az ágyneműjébe, a gondolatok úgy táncoltak és tekeredtek, mint szalagok a szélben. Kezek a karján, ajkak a torkán… Nem.

Talán el kellene kezdenie randizni. Tovább kellett lépnie az életében. Biztosan akadtak odakint megfelelő varázslók, akik romantikát, vágyat kínáltak. Szexet, ami nem feltöltött, kétségbeesett menekülés volt, hanem a maga élménye: lassú és csábító, durva és forró, csillogó szemekkel és szakavatott kezekkel…

Merlin, tényleg ilyen gondolatai voltak Draco Malfoy ágyában? Draco Malfoy ágyában. Hermione halkan felkacagott, a szemhéja újra lecsúszott. Valahol itt volt Draco Malfoy fogkeféje, Draco Malfoy papucsa, Draco Malfoy drága kölnije…

***

– …VÁLASZOLJ! CRUCIO! CRUCIO!

– Nem! Ez nem az igazi kard!

– CRUCIO!

– Ez egy másolat… nem…

A lány kapkodva próbál menekülni,
segítséget keresve, biztonságot keresve,
kinyújtja a kezét…


És Bellatrix csak úgy elhalványult. A fájdalom enyhült, a csillár vakító fénye elhalványult, Hermione biztonságban volt…

Igen, most már biztonságban volt, melegség és erő vette körül. Nem volt szükség arra, hogy felébredjen. Nem kellett menekülnie. Biztonságban volt. Tovább aludt.


***


Hermione meleg ködben ébredt. Hol volt? Az oldalán feküdt a teljes sötétségben, valami kemény, mégis ruganyos dologhoz szorítva, keze a szaténos bőrön. Felfelé mozgatta a kezét. Ez jó volt. Legalábbis kellemesebb, mint a szokásos álmai. Érzékeit drága kölni töltötte be, olyan férfias. Olyan biztonságos.

Elmozdult, még többet keresett, és…

MI?

Hermione elgurult, küzdött, hogy előbújjon az ágynemű rétegeiből. Kinyújtotta a karját, és az nekicsapódott az engedékeny ruhának. A kezével megtapogatta a ruhát: függönyök, függönyök a…

Draco Malfoy ágyán. És az a test… ó Merlin… Hermione kirúgott az egyik lábával, és az valami puha dologba ért.

– Au! – kiáltott egy borzasztóan ismerős hang. – Bassza meg, Granger.

– Malfoy? – krákogta a lány.

– Ki más? Bassza meg!

– Uh, bocsánat. – Hermione nevetségesen érezte magát, és az sem segített, hogy nem látott semmit. Az éjszaka eseményei összecsaptak, szinte már túl sok volt neki.

– Áú! Tempus! – Sápadt fény töltötte be a teret, és egyértelműen Malfoy volt az, aki szégyentelenül az ágyékát dörzsölgette, és dühösnek tűnt.

– Mondtam, hogy ne érj hozzám! – sziszegte Hermione.

– Jaj, ne, Granger! Ezúttal nem. Te értél hozzám.

Hermione megdöbbent.
– Nem is!

Most már sajnálta a zsebóra kis fényét, mert Malfoy vigyora teljes valójában mutatkozott. Szőke haja, amelyet általában hátrahúzott a homlokáról és kissé kócosra nyírt, most erősen omlott a homlokára. A fény finom árnyékokat vetett a torkának és a mellkasának vonalaira, egészen…

– Mit bámulsz, Granger? – csattant fel a varázsló. – Ne nyáladdzál rám!

A nő a szájára csapott egy kézzel, majd elrántotta, és bámult. Persze, hogy nem csorgott a nyála. Csak Malfoy volt az, aki egy seggfej. Kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, amikor valami szörnyűség történt.

– Draco? – Sötét morajlás látszott betölteni a szobát. – Draco, mi a franc?

A védőbűbájok. Hermionénak hirtelen eszébe jutottak a függönyök. Malfoy védővarázslatai eltűntek, nemcsak azok a védőburkolatok, amelyek bent tartották őket, hanem a külső észlelés elleniek is, mind a látás, mind a hallás révén. Hermione és Malfoy elborzadva néztek egymásra. Ismerték ezt a hangot. Tennant Rowle.

Bármit is tett Malfoy a háború alatt, Thorfinn Rowle fia, Tennant még rosszabbat tett, ha hinni lehetett a pletykáknak. De hivatalosan senki sem tanúskodhatott – vagy tanúskodott volna – Tennant ellen, és ő sosem vette fel a Jegyet. A Durmstrangban állítólag káosz uralkodott, a tanárok felét letartóztatták az illegális bájitalok főzésétől kezdve a be nem jegyzett animágusok létrehozásáig mindenért. És így most Tennant idén a Roxfortban cserkészett és szaglászott. Ő az, akinek az Azkabanban lenne a helye.

– Jól hallottam, hogy azt mondtad: Granger? – Tennant hangja gonoszul szórakozottnak tűnt. – Arról a kis sárvérűről álmodozol, ugye?

Hermione és Malfoy is megdermedt, eltökélten nem néztek egymásra. A szobában csend lett, aztán hallotta az ágyneműk elmozdulását és nehéz lábak koppanását a padlón.

– Mi ez a fény? – kérdezte Tennant. – Rángatózol egy képre? Hadd nézzem meg. – Egy széles árnyék közeledett az ágy felé.

Hermione bebújt a takaró alá. Ó, Merlin, átjön …

– Kopj le, Tennant! – vicsorgott Malfoy. Hermione érezte, hogy még több ágyneműt halmoz rá, hogy elrejtse az alakját. – Nekem nincsenek képeim valami átkozott sárvérűről!

– Hát neked van valamid – harsogta Tennant. – Látom a körvonalakat. Van valami, amit szeretnél megosztani az osztállyal? Vagy bárkivel?

– Gyere be ide, és azonnal kinyírlak téged! – kiabált Malfoy, és ha Hermione nem tudta volna, hogy a pálcája eltört, maga is elhitte volna. Az ágy függönye zizegett.

– Tennant. – Malfoy hangja szinte kétségbeesettnek tűnt. – Ne…

– Mi… – kezdte Tennant, és Hermione hirtelen érezte, hogy húzza magát, mint a hoppanálás, csak simábban és gyorsabban, és behunyta a szemét a fehér fény villanása ellen.

Amikor kinyitotta őket, újra a saját ágyában volt, az összes ágyneművel körülötte, könyvekkel a lábánál. Hermione remegve ült fel, majd az éjjeliszekrényen lévő pálcájáért nyúlt. Majdnem elsírta magát, ahogy a kezében érezte a faragott szőlőfát, és hátradőlt egy párnán, egyik lábával rugdosott egy…

Jaj, ne! A rúnákkalfaragott doboz volt az, amelyben az astrarium órája volt. Malfoy ördögi varázslata valószínűleg az ágyneművel és a könyvekkel együtt a várbörtönbe és vissza szállította. Kikapcsolta a reteszt, és kinyitotta a dobozt, majd felnyögött. Az óra bronzdobja, amely a zodiákus jegyeit ábrázoló metszeteket tartotta, behorpadt volt, és az apró égitestek felhalmozódtak az alján. Az a beteg görény tönkretette a törött órámat!

Felpattanva az ágyból, az íróasztalára tette a dobozt. Aztán lámpát gyújtott, és körülnézett a szobában. Romilda ágya sötét volt, a függönyök behúzva. A hirtelen beáramló plusz griffendélesek miatt a toronyban kinyitották a kisebb hálószobák egy részét, és Hermione Romildával maradt, mivel Ginny egy titkos helyen rejtőzött, és amúgy sem beszélt Hermionéval.

Romilda. Hermione a szobatársa bezárt ágyára meredt. Ha Romildának annyi esze lenne, mint egy törpegolymóknak, akkor nem kefélt volna Malfoyjal, és akkor Hermionét nem zaklatta volna kétszer is a varázsló, plusz nem ijesztgette volna félholtra Tennant Rowle…

Hermione a szoba nagy aranyórájára nézett a kandallópárkányon: hajnali négy óra volt. Legalább Malfoy csodavarázslata újra visszahozta őt, ahelyett, hogy a kastélyon keresztül kellett volna lopakodnia. Ha a mai este valamit bebizonyított, az az volt, hogy a varázslatokkal mindig óvatosnak kell lenni. Nem játék vagy a forró szex csatornája volt. Tisztavérűek, mindig úgy használják a mágiát, mint a vizet a csapból. Nem tisztelnek semmit.

Nos, ez nem számított, mert most éppen megszakította a kapcsolatot. Aztán megerősítette Malfoy történetét Romildával. Valószínűleg igazat mondott, ez az egész hülye terv pont rá vallott.

Hermione szembefordult az ággyal, és elkezdte mozgatni a pálcáját egy pontos kör mentén. Intermissum Harmonia Nectere. Újabb mozdulat. Megint. Intermissum Harmonia Nectere. Látod, egyszerű.

Folytatta az ellenvarázslatot. Nekünk, griffendéleseknek mindig fel kell takarítanunk a mardekárosok rendetlenségét. Gonosz, önző, molesztáló mardekárosok. Igen, molesztáló. Nem nyúlt hozzá ma reggel, bármit is állított a férfi. Soha nem tenne ilyet, soha nem akarná, hogy valami…

Dühösen, Hermione élesen rábökött a pálcájával az utolsó Intermissumra, és a hatás azonnali volt. Szörnyű reccsenés hallatszott, és az ágy mintha megremegett volna. Hermione leeresztette a pálcáját, miközben szakadások jelentek meg a függönyökön és hosszú, kanyargós repedések az ágyrácson. Újabb remegés, és apró faforgácsok felhője zúdult Hermionéra. A lány a pálcával a kezében megpördült, de a forgácsok eltűntek, nem hagytak nyomot sem a bőrén, sem a ruháján. Mi történhetett?

Visszanézett az ágyára, de az ugyanúgy nézett ki, mint máskor, a repedések és repedések eltűntek. Egyik kezével megragadta az ágyrácsot, és megrázta. Szilárd volt, mint mindig. Hermione megrázta a fejét. Talán ez is a varázslat megtörésének hatása volt. Malfoy talán figyelmeztette őt.

Romilda ágyából nem hallatszott hang vagy mozdulat; az a lány bármit át tudott aludni. Hermione felkapta a piperetáskáját, szüksége volt egy zuhanyra, hogy lemossa magáról a Mardekáros pincében rajta maradt nyálkát. Reggel aztán főzne Romildának egy jó kis teát.


***

– Nem értem, miért hordod folyton azokat a pulóvereket, Hermione – mondta Romilda a nyakkendőjét rángatva. – Ha én nyolcadikos lennék, minden nap ruhát hordanék.

– Nekem kényelmes – válaszolt Hermione a kanapéról. Semmi baj nem volt a pulóverekkel. Még szoknyát is viselt. Egy farmerszoknyát, de akkor is. – Kérlek, gyere ide, Romilda, beszélnem kell veled. – A hétfői órák előtt még rengeteg idő volt.

– Elkések a reggeliről – nyafogta Romilda, és felborzolta a haját.

– Draco Malfoyról van szó.

A szobatársa megpördült.
– Ki?

– Ne fáradj a tagadással – morogta Hermione. – De nem mondok semmit… ha válaszolsz néhány kérdésre.

Romilda idegesen helyet foglalt a kanapé másik végében, kezeit az ölében összekulcsolva.

– Igyál egy kis teát – kínálta Hermione, és átnyújtott neki egy csészét. – Extra tejjel, ahogy szereted.

Szobatársa lenyelte a teát.
– Miért akarsz Draco… Malfoyról beszélni?

– Mert te kefélsz vele – jelentette ki Hermione nyugodtan.

Romilda fuldoklott, és remegve letette a csészét.
– Én… én n-n-n…– A lány pislogott. – Mi történik?

– Veritaserumot tettem a teába – mondta Hermione. – Megyünk, és szépen őszintén elbeszélgetünk.

– Én nem… nem… – Romilda arca elvörösödött a hazugságra tett eredménytelen erőfeszítésében.

– Mikor beszéltél először Malfoyjal? – kérdezte Hermione.

Romilda remegni kezdett.
– Ez… ez… – Megpróbálta összeszorítani az ajkait, de nem volt értelme. – Az iskola harmadik hetében! – tört ki belőle. – Tudott rólam és Cormacról és… és… és…

– És? – kérdezte Hermione.

– Felajánlotta, hogy bosszúból kefél velem – vallotta be Romilda lemondóan. – Legyen az én… titokzatos szeretőm.

– Akkor elkezdtél bujkálni? – tudakolta Hermione.

Romilda bólintott.
– Nem is olyan szörnyű. Mindig ki szokott hozni a sodromból. Nem kell állandóan emlékeztetnem, mint Cormacnál.

Hermione megköszörülte a torkát.
– Á, nos. Ez jó neked. Amit tudni akarok, az az, hogy…

– Draco szigorú rutint követ, ami egy kicsit furcsa – fecsegte tovább Romilda. A Veritaserum, állapította meg Hermione növekvő rémülettel, még beszédesebbé tette a szobatársát. És nyersebbé. Nyilvánvalóan alig várta, hogy beszélhessen valakivel erről.

– Mindig le kell szopnom, első dolgom van. – Romilda még több teát töltött, és tejet adott hozzá. – Cormac mindig szerette később, de Draco, mindig a szopás az első. Meg sem fordul a fejében, hogy mással kezdje.

Kecsesen belekortyolt a teájába.
– Azt hittem, hogy néha szereti hátulról, hátulról csinálni, de nem, mindig a farkat kapja először, egyenesen a…

Valószínűleg csak így lehet elhallgattatni, gondolta Hermione szenvtelenül, miközben ivott a saját Veritaserum-mentes csészéjéből. Aztán elszégyellte magát. Lányokat parancsolgatni, szolgáltatásokat követelni. Undorító.

– Szóval senki másnak nem mondtad el – szólalt meg Hermione, félbeszakítva Romilda összehasonlítását Malfoy és Cormac ah… technikáiról. Merlin, máris el akart feledkezni magáról, és még csak nem is beszéltek az Eltűnő ágyakról.

– Jaj, ne, ő egy halálfaló! – kiáltott fel Romilda, mintha csak most jött volna rá a tényre, miután hetekig kefélt a férfival. Aztán bosszúsan nézett. – Azt hittem, hogy ő … gonoszabb.

– Micsoda? – Hermione önkéntelenül kérdezett rá, majd összerezzent. Egy újabb kérdés.

– Egy kis játékot akartam játszani tegnap. – Romilda hangja eléggé elkeseredettnek tűnt. – Tudod, Draco a gonosz halálfaló, én meg a tehetetlen fogoly, de ő nem volt rá hajlandó. Csak kíméletlenül megpofozott, aztán nem volt hajlandó semmi mást csinálni! Azt mondta, hogy ez nem játék!

– Megütött téged? – Hermione fellélegzett. Ne kérdezősködj már!

– Csak egyszer – mondta Romilda. Aztán felderült. – Talán Cormac játszani fog! Amikor újra együtt leszünk!

– Újra összejöttök? – Aaagh!

Romilda elmosolyodott.
– Ó, igen. Cormac még mindig nem ismeri be, hogy kikezdett azzal a hugrabugossal, ragaszkodik hozzá, hogy aznap este a seprűjén repült, de nagyon sajnálja. – Újra belekortyolt a teájába. – Szeretem a Veritaserumot. Jó látni, hogy egyszer megpróbálsz valami fontosat tanulni, Hermione. Jegyzetelned kéne. Ne feledd, a varázslók nagyon céltudatosak, és ha egyszer…

– Elég legyen – csattant fel Hermione. Most már ő maga is kész lett volna megpofozni Romildát, de ő itt egy küldetésen volt. – És hogy ment a sunnyogás Malfoynál?

– Egyszerűen csodásan – mondta Romilda napfényesen. – Úgy értem, az alkóvok szűkösek voltak, és tetszett neki ez a hátborzongató tanterem, egy sor csúnya fejjel, de aztán Dracónak volt ez az új ötlete az ágyával kapcsolatban… – A szájára csapta a kezét. – Nem szabadna mondanom semmit!

Végre.
– Mi volt Malfoy ötlete az ágyával kapcsolatban?

A szobatársa megrázta a fejét, de a Veritaserum győzött.
– Draco kezdett ideges lenni, csak mert párszor elrontottam a találkozóhelyünket. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, úgysem hinné el senki, de ő nagyon kényes a rutinra és a parancsok betartására. Nagyon irányító.

– Mi volt Malfoy ötlete? – ismételte Hermione.

– Hát, volt ez a varázsigéje, amiről azt mondta, hogy eltűnök egyenesen az ágyába. – Romilda szeme felcsillant. – Gondolj csak bele, hogy Mardekár pincehelyiségében legyek azokkal a rosszfiúkkal!

Nem olyan mókás, mint amilyennek hangzik. Hidd el nekem.

– Draco azt mondta, hogy tízre legyek itthon, és ő majd áthoz. De egy kicsit elkéstem. – Romilda kuncogott. – Cormac meglátott a Foltozott Üstben, és nem hagyta abba a bámulást, így persze nem tudtam elmenni. Aztán felmentünk az Északi-toronyba beszélgetni. Azt mondta, hogy angyalian nézek ki kékben…

– Kékben? – Hermione szeme összeszűkült. Romilda soha nem viselt kéket.

– Igen, Draco választotta ki. – Romilda megforgatta a szemét. – Próbáltam elmondani neki, hogy a te ruhád volt, de nem éppen pozitív hallgatóság.

– Malfoy választotta ki a ruhámat? Neked? – Hermione nem tudta, mit gondoljon erről.

– Igen, amikor itt volt, hogy elvégezze a varázslatot. – A szobatársa felsóhajtott. – Nem tetszett neki az arany vagy a lila. – A lány duzzogott. – Nagyon nehéz eset.

– Szóval az eltűntetés ötlete nem működött? – Hermione tisztázni akarta a dolgot.

– Nem – mondta Romilda sóhajtva. – Az a nap azért nem volt teljesen hiábavaló, mert nagyszerűen keféltünk az ágyadban!

A lány elborzadva meredt Hermionéra.
– Sajnálom! – nyafogta. – Nem kellett volna ezt tennem! De az enyém egy rakás szar volt, és ő olyan előkelő, gondoltam, hogy nem hajlandó…

Hermione elhárította a bocsánatkérést. Mindazok után, ami történt, már nem is érdekelte. Egy kis rituális lepedőégetés, és máris rendben lesz.

– Akkor rendben – mondta Hermione. – Köszönöm, Romilda. – Felállt. – Remélem, belátod, milyen veszélyes Malfoyjal folytatni.

Romilda szipogott, és szintén felállt.
– Nem olyan veszélyes, mint gondoltam. Sima vanília, egy kis főnökösködéssel. Mindenképpen visszamegyek Cormachoz.

Felkapta a táskáját, és kiviharzott a szobából, Hermionét tátott szájjal hagyva magára.

Legalább végeztem az egésszel, gondolta, miközben a szekrény tüköréhez lépett. Ma meglepően tiszta fejűnek érezte magát, és csak egy kis csillogás kellett a szeme alá. A mellkasára akasztotta apró rózsaszín táskáját, és ruganyos léptekkel hagyta el a szobát. Kimerült lehetek, ha így aludtam Malfoy ágyában. Talán a rémálmok végre enyhülnek.

hozzászólások: 0