Epilógus

Vér íze kavargott a szájában.

Ez nem az ő vére volt, hanem a férfié. Mindketten tudták, hogy mennyire messzire viheti őket ez a vágy a vérrel. Tudták meddig, milyen messzire hajlandóak elmenni. Képesek voltak átlépni a jóság és gonoszság határait, élvezve a szenvedélyt, amit ez nekik okozott.

Rabjai voltak egymásnak. Ahogy a lány meglovagolta az extázis hullámait maga alatt a férfival, tudták, hogy semmi sincs azon túl, amit tettek. Ez csak egyszerű, szenvedélyes szex.

Nem volt benne logika, nem voltak benne remények, amelyek segítettek volna kitörni ebből az őrült helyzetből.

A lány még soha nem érzett ilyen erőteljes és csodálatos dolgot az életében. Az orgazmus érzése teljesen újdonság volt a számára, és még inkább rabja lett, mint másodpercekkel korábbal. Ez a drog, amit kapott, arra késztette, hogy még jobban akarja ezt a gonoszt.

Amikor mindketten eljutottak a csúcsra, hogy aztán soha ne térjenek vissza. Mindketten felkiáltottak, felnyögtek, hangjuk visszhangzott az apró szobában.

Ez ugyanaz a szoba volt, ahol a férfi az éjszakai látogatásai során bántalmazta őt.

A lány legördült róla és erősen zihálva feküdt mellé Az arcát most nem borították könnyek, ellenben a férfiét igen. Draco Malfoy sírt. Azért, amiért elvette az ártatlanságát, azért a bűntudatért, amit elfojtott, hogy még egyszer szabadon engedje a szörnyeteget: a vágyat.

Lehunyta a szemét. A boszorkány nem tett megjegyzést a könnyeire, jól tudta az okát.

Egy órával azután, hogy kimerültek a szenvedélytől, a lány visszanézett a férfi alvó alakjára, aki társa volt ebben a bűnben. A könnyek már eltűntek és megszáradtak a leeresztett szemhéjain. A lány azt hitte csak kimerítették őt az elmúlt órák, de a férfi tudta az okát. Megpróbálta elmondani neki, hogy ezzel vége lesz a napjainak, viszont csak csalódott nyöszörgés hagyta el a száját. Tudta, képtelen vele közölni a rossz hírt.

- Hé, miért sírsz? – A férfinak végül össze kellett szedni magát, miközben a lány könnyes arcát figyelte. – Tudod, hogy mennyire utálom, amikor ezt csinálod.

De a szavak ellenére a könnyek nem apadtak el. Remegő érzés volt a mellkasában. A lánynak rossz érzése volt, mintha a boldogság elérhetetlen lenne ezzel az emberrel. Valahogy eltűnt ez az érzés.

A fiatal férfi kinyúlt, hogy megszárítsa a könnyeket tudván, hogy ez lehet az utolsó alkalom, amikor együtt lehetnek.

A lány abbahagyta a sírást, a karjában simult, mégis furcsának találta ezt. Végül is éppen a karjaiban tartotta, éppen azokban a karokban, amelyeket miatt folyamatosan fájdalmat érzett, de ezek csak emlékek voltak a múltjából, semmi több.

A fiatal nő arcát nézve békésen aludt el, valóban megkapta a bocsánatot a bűneiért. Ellenben talán néhány órán belül megkapja az igazi büntetését is.

A boszorkány figyelte, ahogy a varázsló alszik. Felállt és kész volt távozni. Kész arra, hogy őt itt hagyja a nyomorúságában. Tudta, hogy ez a lelki gyötrelem nagyobb volt, mint a fizikai fájdalom, és a lány ezt akarta, így érzett. Elment, hogy majd visszatérhessen, ahogy ő tette. Napról-napra, éjjelről-éjjelre.

Egyetlen dolgok azonban nem jutott eszébe. Hogy talán a következő nap már nem lesz ott. A lány nem tudta, hogy a férfi miközben megszökött Azkabanból beleegyezett, hogy csatlakozzon a Sötét Nagyúr soraihoz.

A lány nem láthatta előre saját döntésének eredményét, és azt sem, amit a férfi kénytelen volt megtenni. Nem tudtatta, hogy azokban az órákban, amiket együtt töltöttek voltak az utolsók. Két dolgot eredményezhetett Draco döntése; vagy maga a Nagyúr öli meg, mert itt találja az ellenséggel vagy az aurorok teszik meg, hiszen ő az Azkaban fogja volt, és egy jövendőbeli halálfaló.

Hermione elfelejtette a háborút, amiben mindketten résztvettek. És az, hogy kilépett az ajtón az lehetett akár az utolsó lépése is. Fogalma sem volt róla, hogy a halálfalók őt keresik, hogy felhasználják, árulja el Harry és Dumbledore helyzetét.

Nem tudta, hogy ellenséges oldalán álltak a harctérnek. Nem tudta, hogy a harcnál, ami a hálószobájában dúlt, volt egy nagyobb háború, ami kint zajlott.

Mégis abban a reményben hagyta ott, hogy másnap reggel ismét megfizet a férfinak. Egy rövid pillanatra felvidította ez a kéjes boldogság.

A nő ott hagyta a férfit a saját nyomorúságában. Homályos tudatlanságban, hogy mit hoz a jövőjük.

A férfi örömteli fájdalommal kezdte ezt a játékot, a nő pedig folytatta. Bánatot és gyötrelmet okozott neki és ő is ugyanezt tette vele. A vége – számukra – az volt, amit nem láthattak előre.

Örömüket lelték egymás fájdalmában.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2026. Apr. 22.

Szia!
Hát ritka számba megy, hogy ilyet írok, de nekem ez a történet nem tetszet. Vagyis hazudnék, ha az egészére mondanám. Inkább a közepétől a végéig nem tetszet. Hozzá szoktunk már az erős jelenetekhez a Draco és Hermione sztorikban, így őszintén az eleje igazán érdekes volt erős kezdés volt és szépen vitte is a lelki gyötrődést. Kíváncsi is voltam, hogy Draconak mi volt az elején a motiváció az erőszakra. Furcsa volt, hogy az első alkalommal nem bánta meg a tettét csak később, hogy addig fel sem tűnt neki a gyalázat. Hermione-t sem igazán értettem. Persze értettem, hogy egyedül maradt és nem volt kihez fordulnia. De akkor is a Roxfortban volt.
Onnantól már nem tetszet a történet, hogy Dumbledore lett a megoldás, főleg hogy tanár létére egy ilyen helyzetet elég könnyedén kezelt. (igaz mivel szeretem Draco-t minden szerepben így elnézem, hogy nem büntette meg durván) XD
Persze értem én itt a lelki vivodásokat, de valahogy olyan gyenge vége lett. Sőt a legvége a legrosszabb végkifejlett, amit egy fan eltud képzelni. Utolsó éjszaka és a háború két oldalára kerülnek.... Holott itt is lett volna lehetőség máshogy.
Jó, jó túl sok happy end sztori készül. Kell ilyen is.
Egy szó, mint száz. Ez a történet nem lett a kedvencem. :D
Szép napot!
Üdv :Neola

by Nyx @ 2026. Apr. 23.

Szia,
Én se vagyok ezzel a történettel 100%ig kibékülve, habár egyrészt nosztalgia miatt én még mindig szeretem, mert akkoriban nagy hatással volt rám. Amikor először olvastam 2004 körül, akkor sokáig a csak addig volt meg a történet, hogy szétválasztják őket, aztán ennyi. Lehet ott tényleg meg kellett volna állni és hagyni mindent a képzeletre, hogy mit hozhat nekik a jövő. Akkoriban még nem voltak ilyen vagy ehhez hasonló Dramionék és akkor tényleg ütött vagy csak nekem, nem tudom már. De aztán megtaláltam a történet végét. Nem igazán sejtettem, hogy mi lesz. Ezek a részek már egyáltalán nem tetszettek nekem se.
Nem tudom, hogy Dracónak hogyan lehetett volna hitelesebb a karaktere, mint erőszaktevő. Főleg, ha az elején nem bánta meg ezt az egészet. Ilyen karaktert nem igazán tudnék írni. Nem is igazán tudok ezzel a Dracóval szimpatizálni úgy igazán, de brutális belelátni egy kicsit is egy ilyen elmébe. Alapvetően őt nem ilyennek képzelem el, mert úgy gondolom mindig van egyfajta erkölcsi iránytűje és vannak dolgok, amiket nem tesz meg. Dumbledore itt tényleg egy kényelmes megoldás volt, és a büntetés nem volt arányos a bűnnel. Egy rövid novellához ez valahol rendben van, gondolom nem akart az író túlságosan belemenni a részletekbe, csak el akarta választani őket egymástól valahogy. De lett volna még itt lehetőség bőven. Túl fiatal volt az író szerintem ehhez a történethez, annak ellenére, hogy volt benne bőven potenciál, ő is elköveti azokat a hibákat, amiket ilyenkor el lehet. Sietett és túl rövidre tervezte, nem bontotta ki, amit ki kellett volna.
Nem baj, ha nem tetszett. Vannak ilyen sztorik. Sőt meg is lepődnék, ha minden mindenkinek tetszene. Remélem, hogy majd a többi jobban fog ☺️ Találtam még most pár érdekes sztorit nem olyan régen. Kíváncsi leszek ☺️ Szép napot neked is!