Epilógus
Epilógus
Vér íze kavargott a szájában.
Ez nem az ő vére volt, hanem a férfié. Mindketten tudták, hogy mennyire messzire viheti őket ez a vágy a vérrel. Tudták meddig, milyen messzire hajlandóak elmenni. Képesek voltak átlépni a jóság és gonoszság határait, élvezve a szenvedélyt, amit ez nekik okozott.
Rabjai voltak egymásnak. Ahogy a lány meglovagolta az extázis hullámait maga alatt a férfival, tudták, hogy semmi sincs azon túl, amit tettek. Ez csak egyszerű, szenvedélyes szex.
Nem volt benne logika, nem voltak benne remények, amelyek segítettek volna kitörni ebből az őrült helyzetből.
A lány még soha nem érzett ilyen erőteljes és csodálatos dolgot az életében. Az orgazmus érzése teljesen újdonság volt a számára, és még inkább rabja lett, mint másodpercekkel korábbal. Ez a drog, amit kapott, arra késztette, hogy még jobban akarja ezt a gonoszt.
Amikor mindketten eljutottak a csúcsra, hogy aztán soha ne térjenek vissza. Mindketten felkiáltottak, felnyögtek, hangjuk visszhangzott az apró szobában.
Ez ugyanaz a szoba volt, ahol a férfi az éjszakai látogatásai során bántalmazta őt.
A lány legördült róla és erősen zihálva feküdt mellé Az arcát most nem borították könnyek, ellenben a férfiét igen. Draco Malfoy sírt. Azért, amiért elvette az ártatlanságát, azért a bűntudatért, amit elfojtott, hogy még egyszer szabadon engedje a szörnyeteget: a vágyat.
Lehunyta a szemét. A boszorkány nem tett megjegyzést a könnyeire, jól tudta az okát.
Egy órával azután, hogy kimerültek a szenvedélytől, a lány visszanézett a férfi alvó alakjára, aki társa volt ebben a bűnben. A könnyek már eltűntek és megszáradtak a leeresztett szemhéjain. A lány azt hitte csak kimerítették őt az elmúlt órák, de a férfi tudta az okát. Megpróbálta elmondani neki, hogy ezzel vége lesz a napjainak, viszont csak csalódott nyöszörgés hagyta el a száját. Tudta, képtelen vele közölni a rossz hírt.
- Hé, miért sírsz? – A férfinak végül össze kellett szedni magát, miközben a lány könnyes arcát figyelte. – Tudod, hogy mennyire utálom, amikor ezt csinálod.
De a szavak ellenére a könnyek nem apadtak el. Remegő érzés volt a mellkasában. A lánynak rossz érzése volt, mintha a boldogság elérhetetlen lenne ezzel az emberrel. Valahogy eltűnt ez az érzés.
A fiatal férfi kinyúlt, hogy megszárítsa a könnyeket tudván, hogy ez lehet az utolsó alkalom, amikor együtt lehetnek.
A lány abbahagyta a sírást, a karjában simult, mégis furcsának találta ezt. Végül is éppen a karjaiban tartotta, éppen azokban a karokban, amelyeket miatt folyamatosan fájdalmat érzett, de ezek csak emlékek voltak a múltjából, semmi több.
A fiatal nő arcát nézve békésen aludt el, valóban megkapta a bocsánatot a bűneiért. Ellenben talán néhány órán belül megkapja az igazi büntetését is.
A boszorkány figyelte, ahogy a varázsló alszik. Felállt és kész volt távozni. Kész arra, hogy őt itt hagyja a nyomorúságában. Tudta, hogy ez a lelki gyötrelem nagyobb volt, mint a fizikai fájdalom, és a lány ezt akarta, így érzett. Elment, hogy majd visszatérhessen, ahogy ő tette. Napról-napra, éjjelről-éjjelre.
Egyetlen dolgok azonban nem jutott eszébe. Hogy talán a következő nap már nem lesz ott. A lány nem tudta, hogy a férfi miközben megszökött Azkabanból beleegyezett, hogy csatlakozzon a Sötét Nagyúr soraihoz.
A lány nem láthatta előre saját döntésének eredményét, és azt sem, amit a férfi kénytelen volt megtenni. Nem tudtatta, hogy azokban az órákban, amiket együtt töltöttek voltak az utolsók. Két dolgot eredményezhetett Draco döntése; vagy maga a Nagyúr öli meg, mert itt találja az ellenséggel vagy az aurorok teszik meg, hiszen ő az Azkaban fogja volt, és egy jövendőbeli halálfaló.
Hermione elfelejtette a háborút, amiben mindketten résztvettek. És az, hogy kilépett az ajtón az lehetett akár az utolsó lépése is. Fogalma sem volt róla, hogy a halálfalók őt keresik, hogy felhasználják, árulja el Harry és Dumbledore helyzetét.
Nem tudta, hogy ellenséges oldalán álltak a harctérnek. Nem tudta, hogy a harcnál, ami a hálószobájában dúlt, volt egy nagyobb háború, ami kint zajlott.
Mégis abban a reményben hagyta ott, hogy másnap reggel ismét megfizet a férfinak. Egy rövid pillanatra felvidította ez a kéjes boldogság.
A nő ott hagyta a férfit a saját nyomorúságában. Homályos tudatlanságban, hogy mit hoz a jövőjük.
A férfi örömteli fájdalommal kezdte ezt a játékot, a nő pedig folytatta. Bánatot és gyötrelmet okozott neki és ő is ugyanezt tette vele. A vége – számukra – az volt, amit nem láthattak előre.
Örömüket lelték egymás fájdalmában.
hozzászólások: 7
feltöltötte: Nyx | 2026. Apr. 21.
