4. fejezet
Megbánás

A fiú:

Miért érdekel?

Miért van az, ha meglátom, akkor a gyomrom megrándul valamitől? Ez nem csak a vágy, hogy megérintsem, hanem valami egészen más, aminek nem tudok nevet adni. Miért éppen most hagytam abba? Miért nem szólalt meg a bűnös lelkiismeretem, amikor először… amikor én először… Először tényleg erőszak volt. Soha nem mondta, hogy hagyjam abba, de tudom, hogy nem élvezte, én pedig semmit sem tettem, hogy örömet okozzak neki. De ezek után mégis hogyan érezhetem így magam? A mardekárosok nem éreznek bűntudatot. És a mardekárosok közül a világon pont nekem kell ezt megtapasztalni.

Amikor megláttam a sebekkel, zúzódásokkal, véraláfutásokkal teli hátát, a gyomrom összerándult, rosszul voltam magamtól. Undorítónak tartottam magam, a tettemet, az egész helyzetet.

Először is ő sárvérű. Soha nem is kellett volna kapcsolatba lépnem vele. Másodszor pedig, ha fizikailag vonzódom hozzá, csábítónak találom, miért kellett rákényszerítenem mindezt? Ezt tenné egy úriember? Igen, lehet, hogy mardekáros vagyok, de engem is úriembernek neveltek. Ezt a modort verték belém… szó szerint. Ennek a létnek az egyik része, hogy bánjunk gyengéden a nőkkel. És én pontosan az ellenkezőjét csináltam.

De mardekáros vagyok. És az, hogy egy griffendélesnek, egy sárvérűnek, ily módon ártunk az nem minősült hibának, mert nem érdemlik meg, hogy a köreinkben éljenek, egy levegőt szívjunk velük. Mindez az apám tanítása. De én megerőszakoltam őt, ez pedig elfogadhatatlan. Hogy lehet, hogy egy puszta csók idáig fajuljon? Miért rajongtam érte? Miért vagyok rabja a testének, a sírásának és a fájdalmának?

És mi van, ha beszélt volna valakinek? Egyetlen szó Dumbledore-nak, az pedig egyirányú jegy az Azkabanba. De nem szólt egy szót sem. Tudtam, hogy nem merne velem dacolni. Túlságosan is retteg ahhoz, hogy ne engedelmeskedjen nekem. Hiszen megfogadtam, ha szabadulok Azkabanból, nagy árat fizet majd érte, még azzal is megfenyegette, hogy a véráruló barátnője után megyek. Mi is volt a neve? Nem számított. Ő az egyetlen Weasley lány.

Hahaha, az egészet kiterveltem.

De mit is beszélek? Hogyan is szabadulnék meg? És mi van, ha rájön, hogy mindez csak üres fenyegetés? Egyenesen Dumbledore-hoz fog menni.

Kit érdekel? Megérdemelném. Eleve ezt soha nem kellett volna megtennem. Emellett ő volt a legbátrabb griffendéles, akit ismerek az örökhírű Harry Potter mellett. Természetesen megtalálja a módját, hogy elmondja. És miért ne tenné? Még akkor is, ha könyörögnék neki, hogy ne tegye. Mégha mindent be is vetek és megfenyegetek, akkor is miért ne mondaná el? Megtenné. Amellett, hogy nem érdekli, hogy megölnek-e, vagy esetleg Azakabanba küldenek. Örülne. És akkor ki jönne a segítségemre? Az apám minden kapcsolatát bevetve is, alig volt képes megszökni a dementorok csókja elől. Engem nem tud megmenteni. És senki más nem törődik velem. Csak egy lépés, az Azkabanba kerülök, és ott rohadok majd életem végéig.

***

Ma este nem mentem el hozzá. Képtelen voltam rá. Most leállni nem volt a legjobb időzítés, de ha egyszer le kéne állnom, akkor most kell megtennem. Nem szabad továbbra is a rabjának lennem. Miért nem tudok eltölteni egy órát anélkül, hogy ne járnak a fejemben? Minden gondolatomba befurakodik, és az őrületbe kerget.

Le kell lépnem innen. Talán a Mardekár klubhelyiségébe kéne mennem. Régóta nem jártam ott. A srácok már biztosan azt hiszik megőrültem vagy valami hasonló. Igen, talán ha ott maradok, akkor ki tudom verni a fejemből a sárvérűt.

A srácok örültek nekem. Blaise Zabini felvonta a szemöldökét. Az egyik zöld karosszékben ült, lábát a karfán átvetette, egy üveg vajsör vagy Lángnyelv Whiskey volt a kezében. Crak és Monstro bambán mosolyogtak rám. Pansy odalépett hozzám és rámvetette magát. Megmerevedtem és eltoltam magamtól, átmentem a titkos bárszekrényhez, hogy igyak valamit. A fiúk kérdeztek hol voltam, új kapcsolatom van netán, adjak magyarázatot, hogy miért nem jöttem. Kitértem a válaszadás elől, leültem a legnagyobb fotelbe a Lángnyelv Whiskeyvel, hagytam, hogy égesse a torkomat.

Hátradőltem a székben, lehunytam a szemem és kizártam a mardekárosok zaját. Azonnal a lány jutott eszembe, akinek a gondolatát is próbáltam kerülni. Bassza meg!

Elképzeltem, ahogy a barna fürtök keretezik az arcát, a nyakát. A teste gömbölyded, tökéletes. Feszes fenekét, telt melleit, amelyeket arra kárhoztattak, hogy csak én láthassam őket.

Úgy éreztem, hogy valaki, feltehetően egy lány – mivel éreztem a női parfümöt – az ölemben mászott, és a mellkasomat simogatja. Kinyitottam az egyik szememet. Pansy rám mosolyogott rám. Undorító. Megcsókolt, és én hagytam neki. Crak és Monstro valamiért mutogattak és morgolódtak, Blaise pedig egy lány után ment. Hagytam Pansy-t, hogy az ölemben terpeszkedjen, a nyelve pedig a számba hatoljon. Nem tudtam nem gondolni arra, ahogy Granger tegnap este megcsókolt, aztán a rózsaszín nyelvére, ahogy keresztülhalad a mellkasomon. Felnyögtem, és Pansy izgatott lett, hogy végül reagáltam rá. Grangerre gondolni új fordulatot jelentett számomra. Elképzelni, ahogy az ölemben ül, és úgy csókol, mintha nem lenne holnap. Kezeit időközben kialakult erekciómra helyezi, megszorítja, majd elengedi. Éreztem, ahogy a nyálával nedves csíkos húz a nyakamon, miközben lefelé haladva csókol.

De ő nem Granger volt, hanem Pansy.

Löktem le magamról Pansyt, ő pedig a padlóra esett. A lábai szélesre tárva, a szoknyája a csípőjéig túrázott. A kurva, ismét nem viselt fehérneműt. Természetesen soha nem viselt. Nem emlékszem, hogy a kis ribanc valaha viselt volna melltartót vagy nadrágot. Az arca kipirult, és zavartnak tűnt.

Crack és Monstro valahol hátul varázslósakkot játszott, de annyira hülyék voltak, hogy azt se tudták mit hová kéne mozdítani. Valójában, nem hinném, hogy egyáltalán tudják mi a játék lényege.

Felálltam, letettem a poharamat a mellettem lévő asztalra, és szóltam Pansynek, hogy forduljon meg. Megtette, s fenekét felém mutatta. Az erekcióm egyre fájdalmasabb volt. Grangerre gondoltam miközben lehúztam a cipzáramat, hátulról belenyomultam Pansybe. Felnyögött. Elkezdtem ki- és bejárkálni benne. Arra gondoltam, ahogy Granger forró ajkai körbefonják a farkamat, feje le- és felmozog. Minden egyes gondolat kellemes élvezetet okozott. Pansy felnyögött és nyöszörgött a fájdalomtól, mert szabálytalan ütemben, gyorsan haladtam ki és be. Nem volt különösebben rossz, de enyhítette valamennyire a fájdalmamat és számomra ez elég volt.

Eszembe jutott hogyan nézett a szemembe Hermione Granger ott a folyosón akkor este. Azok a csokoládébarna szemek engem pásztáztak, miközben a feje továbbra is mozgott. Ez volt az első alkalom, hogy valaki ilyet csinált. A tekintetünk összekapcsolódott, a pillanat annyira meghitt és intim volt. Soha nem engedtem senkinek, hogy ilye kiszolgáltatottnak lásson, de egyszerűen nem tudtam azt mondani neki, hogy csukja be a szemét. Annyira érzéki volt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne engedjem neki. És csak most döbbentem rá, hogy most is ugyanazt hozza ki belőlem.

Pansy sírt, amikor kihúzódtam belőle. Biztos kemény és fájdalmas voltam. Oh, ez annyira rossz volt. Megérdemelte, a kis ribanc. Visszatuszkoltam magam a nadrágomba és egy koszos, véres Pansy Parkinsont hagytam magam mögött. Crack és Monstro, mint általában, tudomást sem vettek a történekről.

***

Odamentem egy göndör, szőke hajú kislány portréjához, aki úgy nézett ki, mint a híres mugli lány… Mi is volt a neve? Anya mesélt róla. Curly Valami? Nem, nem ilyesmi volt a hangzása. Ó várj csak Shirley. Shirley Temple.

Egy egyszarúval volt itt, és a fehér, ezüstös sörényét simogatta. A portré valóban derűnek tűnt. A kislány rámmosolygott, és hirtelen azt a kavargó érzést éreztem a gyomromban. Bűnös vagyok. A molyosa emlékeztett arra a Grangerre, aki még azelőtt volt, hogy megtettem vele azt, amit. Kimondtam a jelszót. ( „Megosztás és gondoskodás” Ez az öreg Dumbledore ötlete volt. Meg kellene változtatnom ezt a jelszót) Átsétáltam az átjárón.

Bementem, a portré bezártul mögöttem és sötétségbe borított. Miközben elindultam a szomám felé a fejem majd’ szétszakadt a whiskeytől. Rohadt erős a varázslók alkoholja, már el is felejtettem, hogy milyen. Elbotorkáltam az ajtómig és kinyitottam. Szörnyen kiszáradt a szám, és úgy döntöttem megmosom az arcom, ezért a fürdőszobába mentem. Megnyitottam a csapot és hideg vizet fröcsköltem magamra. Ez kicsit kijózanított, de még mindig fájt a fejem. Imbolyogva közelítettem meg a legközelebbi ajtót. Azt hittem, hogy ez a szobámba vezet, de beléptem arra a helyre, ahová a legkevésbé sem akartam menni.

Beléptem az ő hálószobájába.

Megremegett a gyomrom, még a lélegzetem is elakadt, kitágult a pupillám. Rám várt, és még a sötétben is kit tudtam venni a meztelen testének a körvonalát. A káprázatos lábától kezdve, a combján át, a gömbölyded csípője, a lapos hasa. Az érzéki melleit látva olyan száraz lett a szám, mint a csiszolópapír. A szemeim a karcsú nyakára vándorolt, majd az ártatlan arcát figyeltem és a duzzadó ajkait. A hold halvány ablakon átszűrődő fényétől úgy tűnt mintha izzadt, édes teste fénylene. Éreztem, hogy az ágyékom megkeményedik.

Rám várt. Teljesen meztelenül és készen.

Felnyögtem. Bassza meg, nem kellene itt lennem. Nem kéne ezt csinálnom. El kell tünnöm innen, mielőtt valamit mást csinálnék, és amit totál megbánhatok.

Még mindig a fürdőszoba ajtajában álltam. Mély levegőt vettem és arra koncentráltam, hogy megtartsam az önuralmamat. Ekkor kinyitotta a szemét. Tekintetét összehúzta és felém fordult. Nem tudtam megállapítani, hogy milyen is volt az arckifejezése. Valami olyasmi, aminek köze van a félelemhez, de a megkönnyebbüléshez is. Várakozást és kéjt is éreztem a fahéj színű szemében. Azt akarta, hogy eljöjjek hozzá.

Ott maradtam, ahol álltam. Nem bíztam magamban.

Mégis mit csinálok? Az elmém egyik része azt mondta nekem, hogy menjek oda hozzá, hiszen rám vár, és soha többé nem kapok még egy ilyen lehetőséget.

De megráztam a fejem ettől a gondolattól, mert a gyomrom ismét összerándult. Ez a bűntudat kezdett lassan felemészteni. Kezdtem megőrülni.

Figyeltem, ahogy felemeli a fejét a párnájáról és önkéntelenül eltakarja a mellét. Felült és a lepedőt a teste köré csavarta. A tekintete találkozott az enyémmel, egyenesen a szemembe nézett. Nem vette le a tekintetét rólam.

- Draco? – szólalt meg remegő hangon.

Az agyam egy része teljesen kisült, és a gyomrom bukfencet hányt. A szám elfojtott nyögést hallott, amikor meghallottam, ahogy a nevem elhagyja az ajkát. Valóban kimondta a nevem.

És ezen a ponton megtörtem. Hirtelen azon kaptam magam, hogy mindent megbánok, amit valaha tettem. Mindazt, amit mondtam neki, amivel bántottam őt. Gyűlöltem magam, amiért sárvérűnek neveztem, amiért kihasználtam a magányát és elvettem az ártatlanságát. Meg akartam büntetni magam azért, mert bántottam ő, fájdalmat okoztam, reménytelenségbe taszítottam.

Frusztráltságom néma könnycseppje gördült le az arcomon. Utáltam magam, amiért ezt tettem. Ujjaim ökölbe szorultak, körmein pedig belevájtak véres vonalakt rajzolva a tenyerembe. Lehunytam a szemem, nem akartam látni. Nem akartam, hogy sírni lásson.

- Sajnálom – suttogtam, aztán kirohantam a szobájából és bevágtam az ajtaját. Ahogy rohantam a fürdőszobán keresztül a fejem még mindig lüktetett, amikor beléptem a saját szobámba és magamra csuktam az ajtót. Életemben először tudtam meg, hogy mással is törődöm saját magamon kívül, vagy más miatt érzem magam olyan rosszul és vagyok dühös magamra?

Megérdemlem, hogy elhurcoljanak Azkabanba. Meg akartam fizetni a bűneimért. Nem érdemeltem megbocsátást. Nem érdemlem meg, hogy a gondoksodó hangján ilyen szeretettel mondja ki a nevemet.

Ekkor hirtelen olyan helyezetbe kerültem, amelyet soha nem fogok orvosolni.

És megbántam mindent, amit valaha tettem.

hozzászólások: 0