11. fejezet
Minden hazugság kiderül

Borongós őszi reggel volt. Az eget vastag, szürke esőfelhők takarták be és finom köd telepedett London külvárosában lévő kis szűk utcára, amin egy fekete köpenyes nő haladt ütemes léptekkel. Gyűlölet fűtötte és erős elszántság, de ugyanakkor a félelem is átjárta a szívét, mert ezen a délelőttön olyasvalakivel kellett találkoznia, akit őrülten szeretett, de rettegett a haragjától.

Drew nem figyelte, hogy követik-e, mivel túl sok minden kavargott a fejében, valahogy érzékei leblokkoltak és csak arra tudott gondolni, hogy találkozik a kedvessel, akiért az életét is hajlandó lett volna feláldozni. Ráadásul minden nappal egyre inkább azt érezte, hogy bármikor lebukhat. Draco feletti befolyása egyre inkább gyengült, s Merlin tudja mi lesz, ha felnyílik a szeme.

Egy park felé vitt az útja, amin látszott, hogy jó régóta nem látogatja senki. Elhagyatott környék volt ez, ami egykoron nyüzsgött a varázslóktól, de mára már csak egy lepusztul romos rész volt, és még emlékeztetett a szörnyűségekre. Oh, igen, ez egy újabb hely volt, ahol a halálfalók kedvükre gyilkolhatták azokat, akik nem voltak hajlandók csatlakozni hozzájuk.

Drew körülnézett és egyszeriben régi emlékek törtek fel belőle. Ő is itt élt valamikor régen. Tudta, hogy ezzel csupán a régi érzéseit akarja szerelme felkavarni. Értett ahhoz, hogyan használja ki őt. Megvetette Drewt és kínozta a lelkét. Miért is ne tette volna? Hiszen ez volt a feladata, de nem esett nehezére, hogy véghezvigye. A Nagyúr parancsa szent és sérthetetlen. Hiába tudta ezt Drew, mégis szerette kínzóját, mivel egyszer régen tényleg szerelmesek voltak egymásba, és ez az érzés lányban nem múlt el. Hagyta magát bántani. De miért? Mert ez a halálfaló volt az egyetlen, aki valaha is törődött vele. És vajon a gyötrése is lehet törődés? Erre egy normális gondolkozású ember biztosan nemet válaszolna, de Drew nem tartozott ebbe a csoportba.

A ködből nemsokára egy magas, széles vállú, hosszú fekete hajú férfi bontakozott ki, aki az éjfekete talárjában olyan volt, mint aki magát a halált testesítette volna meg. Szeme kéken izzott, tartása arisztokratikus és vonásai kemények voltak. Gyengéd érzelmet mintha soha nem lett volna képes kimutatni, csak tömény megvetés látszott az arcán, ahogy a megszeppent Drewra nézett. Gúnyos mosoly jelent meg szája szegletében. Szánalmasnak tartotta az előtte álló nőt. Régen más volt, de miután ő is beállt a halálfalók közé és megtudta, hogy Draco Malfoy felesége, soha többet nem tudott gyengéd lenni hozzá. Nem akart osztozni senkivel Drewn. És amikor a lány eltűnt a Rendből Voldemort parancsára fogságban tartotta és kínozta a lelkét.

– Végre, hogy itt vagy – mondta hűvösen.

– Ne haragudj, de akadt egy kis gond!

– Gond? Miféle gond?

– Draco…

– Megint Draco? Hát már elcsábítani sem tudod? – fintorodott el.

– Nem az én hibám…

– De igen a tiéd kedvesem. Éveken keresztül sakkban tartottad, de úgy tűnik, a módszereid kicsit megkoptak.

– Sajnálom, de nem sikerült – hajtotta le a fejét a lány.

– Mondd ezt a Nagyúrnak, biztosan örülni fog neki!

– Ne mondd el neki, kérlek! Még kell egy kis idő.

– Már elég időt kaptál.

– Tudom, de…

– Mi abban a bonyolult, hogy öld meg Malfoyt, Grangert, meg azt, a hogy is hívják, megvan Weasleyt?

– Idő kell még, amíg alkalmam lesz rá, hogy…

– A Nagyúr nagyon dühös lesz, ha nem teljesíted a parancsát.

– Tudom, de…

– Nincs, de Drew! Világos a parancs, öld meg őket, és szerezd meg Potter bizalmát.

– Egyedül nem megy.

– Ugyan miért nem?

– Ott van a lányom.

– A lányod? – nevetett fel. – Mióta érdekel téged a lányod? Úgy emlékszem meg akartad ölni, csak ő sokkal erősebb volt, mint te.

– Most is erős, sőt nagyon erős. Még talán a Nagyúrnál is erősebb lesz egyszer – suttogta halkan és szemében az eszelős félelem jelei mutatkoztak meg.

– Neked elment az eszed! Hogy lehet egy alig öt éves gyerekben több erő, mint a Nagyúrban?

– Úgy ahogy Harry Potterben is.

– Neki csak szerencséje volt, ott volt az anyja, aki megvédte. Potternek legalább volt anyja, aki szerette, de a te lányodnak nincs mása, csak egy cafka anyja, aki még meg is akarta ölni. Nem is egyszer. Nincs igazam?

– De.

– Nem hallom, Drew! Te járkáltál hozzá minden éjszaka és ijesztgetted.

– Igen, én voltam – suttogta a halkan.

– Még mindig nem hallom.

– Igen, én voltam – kiáltotta dühösen.– Most már boldog vagy?

– Szánalmas vagy és az is maradsz – nevetett a férfi. – Tedd, amit a Nagyúr parancsolt és még ma öld meg őket vagy…

– Meglesz – mondta Drew és kihúzta magát, szemében hideg fény villant. – Ezt add át a Nagyúrnak!

– Mi ez?

– Ő tudni fogja – mondta, a pergamen kötegre pillantva.

Eközben a közeli bozótosból két kíváncsi szempár figyelte a jelenetet. Draco megdöbbenéssel vegyes haraggal fogadta az eseményeket, Hermione pedig minden apró részletet megfigyelve nézte a párost. Ő nagyon is jól tudta, hogy a másik halálfaló az, akivel a bálon táncolt. Aztán beugrott neki egy kép arról az éjszakáról.

Dracot látta, amint holtra vált arccal pillant egy köpenyes nőre, akinek az arcát ugyan nem látta teljesen jól, de most már biztos volt benne, hogy Drew volt. Kerekre tágult a tekintete, amikor rájött, hogy Drew ugyanolyan halálfaló, mint a vele szemben álló Theodor Nott. Fél szemmel a mellette lapuló Dracót nézte.

Draco nem akarta elhinni, hogy éveken át egy olyan nőt volt kénytelen szeretni, aki elárulta őt, sőt a saját lányát sem akarta világra hozni. Megbocsátani nem tudott, elöntötte harag az elméjét, és Hermionénak kellett visszatartania, no meg elkábítania, hogy nem tudjon rögtön odarohanni, és elégtételt venni.

– Ne hidd azt, hogy csak úgy átadok valamit a Nagyúrnak, amit te küldesz neki!

– De, Theo, ez nagyon fontos, ezt kellett neki megszereznem.

– Akkor miért nem adod át neki te magad? Csak nem félsz a kínzástól?

A lány megborzongott, amikor eszébe jutott, hogy Voldemort hogyan kínozta mielőtt újra visszatért a Rendbe. Ezek után még jobban félt, amikor a Nagyúr elé kellett járulnia.

– Nem félek – suttogta, de nagyon jól tudta, hogy az előtte álló Nott ebből semmit sem hisz el.

– Csak akkor viszem el neki, ha megmondod mi ez.

– De nem lehet, megesküdtem a Nagyúrnak, hogy egyedül csak ő fogj ezeket látni. Kérlek, szerelmem ne kényszeríts erre, nem akarok bajba kerülni!

– Már bajban vagy! – nevetett jegesen. – A Nagyúr azért is küldött ide hozzád, hogy megkapd, ami jár, azért mert nem tudtad időben teljesíteni, amit kér.

– Ne kérlek, ne bánts!– rimánkodott és térdre esett a férfi előtt.

– Ez a kötelességem és teljesítenem kell!

– De akkor…

– Mi lesz?

Drew könyörgő szemekkel nézett vissza a kegyetlen halálfaló tekintélyt parancsoló szemébe, és félelem járta át a szívét. De küzdött ellene, minden erejét arra összpontosította, hogy felül tudjon kerekedni saját démonjain, és az őt kizsákmányoló Notton.

A levegő vibrálni kezdett közöttük. Drew a haragjába kapaszkodott, és ez erőt adott neki, hogy felálljon és kihívóan Theodor Nottra nézzen. Majd elővette a pálcáját, és mire a másik észbekapott volna, már a torkának is szegezte a félelmetes fegyvert.

Nott szenvtelen arccal nézett vissza a kék szemű démoni nő gyűlölettel átitatott tekintetébe. Cseppet sem félt Drewtól, mivel tisztában volt vele, hogy a lány őrülten szereti, és nem lenne képes megölni őt. De ebben nagyon tévedett…

Drew elméje teljesen elborult és képes lett volna akárkit megölni ebben a pillanatban. Már nem érdekelte semmi csak a bosszú. Mindenkit megölni, aki valaha bántotta őt. Maga sem értette a hirtelen változást, de ebben a pillanatban nem volt képes tiszta fejjel gondolkodni és cselekedni.

– Megfizetsz mindenért! – sziszegte mérgesen.

– Csak nem akarsz megölni? – kérdezte nevetve.

– Eltaláltad, most véget vetek a szánalmas életednek.

– Soha nem lennél erre képes.

– Nem tudod, hogy mire vagyok én képes. Éveken át tűrtem, de most betelt a pohár.

– Ugyan Drew, nem hiheted, hogy csak úgy elhiszem neked azt, amit mondasz? Nevetséges vagy.

– Igen?– mondta nevetve Drew, és végighúzta a pálcáját Nott arcán.

A fehér arcon egy vágás jelent meg és lassan vér szivárgott ki belőle. A férfi felszisszent, de aztán némán tűrt. Már világossá vált számára, hogy Drew nem viccel. Egy óvatlan pillanatban előrántotta varázspálcáját és rögtön megtalálta a megfelelő átkot, amitől a lány földön terült le. Majd egy másik bűbájjal harcképtelenné tette Drewt, aki kiáltozni kezdett.

– Te mocskos halálfaló! Ezért még drágán megfizetsz!

– Igen? És hogyan, ha még fel sem tudsz kelni, édesem?– kérdezte, és gúnyosan nézett le a földön fekvő lányra, majd letörölte egy hófehér zsebkendővel a szivárgó vérét.

– Elég! – hangzott egy hang a közeli bozótosból, és egy fekete köpenyes alak lépett elő. – Még megölöd és akkor ki fog nekünk információkat szerezni?

– Igaza van Lucius.

– Elhoztad, amit a Nagyúr kért? – nézett megvetően a lányra, aki már kezdett némiképp megnyugodni, és egy bólintással jelezte, hogy igen elhozta. – Helyes!

– Itt van már nálam – szólalt meg Nott.

– Rendben, akkor azonnal vidd el a Nagyúrnak!

– Igen – bólintott és még egy utolsó gúnyos mosolyt küldött Drew felé, majd dehoppanált.

– Kelj fel! – mondta Lucius a lánynak. – Nem hallottad te szajha, kelj fel!

Drew villogó szemekkel nézett Luciusra, próbálta haragját palástolni, és megnyugodni, bár legszívesebben rögtön az öreg Malfoy torkának ugrott volna. Túl sok volt már szívében a gyűlölet és bármelyik pillanatban kirobbanhatott volna belőle. Mély levegőt vett, lassan felkelt a földről, megigazította a talárját és Luciusra szegezte a tekintetét.

– Mit akar tőlem még?

– Csak beszélni.

– Ugyan miről?

– A lányodról.

– Mi köze van ehhez neki? Nem hiszem, hogy valaha is túlságosan dúlt volna önben a szeretet iránta.

– Benned sem dúltak az anyai érzések úgy emlékszem. Hiszen majdnem a saját gyereked ölt meg, amikor meg akartál szabadulni tőle. Ha Nott akkor nem lép közbe meghaltál volna, bár a gyerekért nagyobb kár lett volna, mint érted.

– Most gúnyolódni akar? Nem volt elég a kínzás, amit ezért kaptam? Tudja mit, öljön inkább meg, aztán végre megnyugodhat a lelke.

– Ugyan kedvesem erre még semmi szükség nincs.

– Persze, hiszen nincs, aki bejusson a Rendbe.

– Nem erről van szó, mivel már intézkedtünk, hogy más valakit is bejuttassunk észrevétlenül a Rendbe. Bár az illető nem szabad akaratából cselekszik.

– Akkor miért nem öl meg?

– Az unokám miatt.

– Nem értem – vágott elképedt arcot a lány.

– Itt az ideje, hogy aranyvérűhöz méltó körülmények közt éljen és megismerkedjen a nagyszüleivel.

– Magához akarja venni? – kérdezte Drew.

– Igen.

Drewból kirobbant a nevetés, pedig Lucius Malfoy nem voltegy humoros ember, sőt kimondottan kegyetlen, kimért és félelmetes. Egyetlen, ami a lányt megmentette, hogy Malfoynak szüksége volt rá, de amint már nem, úgy döntött azonnal elteszi ezt a kellemetlen nőszemélyt az útból.

Persze őt hibáztatta mindenért. Pedig nagyon jól tudta, Draco nem Drew miatt döntött úgy, hogy nem csatlakozik a sötét oldalhoz. De szentül hitte, a lány meg tudta volna győzni a fiát az ellenkezőjéről. Nagyon mélyen érintette ez az eset, és próbált most így a háború kezdetével, minden lehetséges módot megtalálni, hogy legalább az unokáját biztonságba helyezze a győztes sötét oldalon. Tudta, fia már nem lenne hajlandó vele élni, de talán Elinort meg tudja győzni.

Csupán ezért volt szüksége Drewra. Nem akarta, hogy a Malfoy család örökös nélkül kihaljon. A Nagyúr támogatta őt ebben, és már előre jelezte, tervei vannak a Malfoy lánnyal. Valószínűleg halálfalót akart Eliből csinálni, akiről tudta milyen képességekkel rendelkezik. Voldemort nagyúr inkább barátai mintsem ellenségei közt akarta tudni a lányt.

– Maga megőrült– mondta Drew, amikor abbahagyta a nevetést.

– Ugyan miért?

– Elinor utál engem, érti? Nem tekint az anyjának, a múltkor is megsebesített.

– Valahogy férkőzz a közelébe.

– De ez lehetetlen.

– Szóval igaz.

– Micsoda?

– Amit Nott mondott.

– Mit mondott rólam az az alávaló gazember?

– Hogy ijesztgetted.

– Ez nem egészen így történt – mondta Drew és sóhajtott egyet.

– Mondd el hogyan!?

– Tudni akartam, hogy tényleg olyan erős-e, amint amikor még meg sem született. Meg akartam ölni a puszta kezemmel. Sőt ma is ezt akarom, de nem tudok, és nem tudtam közelebb menni hozzá, mert mindig védőpajzsot vont maga köré.

– Ez lehetetlen – mondta elképedve Lucius. – Csak magasan képzett varázslóknak van erejük olyan pajzzsal védeni magukat, ami a legtöbb átkot elnyeli és még megsebesíteni is tud másokat.

– Maga is tévedhet – volta meg a vállát Drew.

– Átkozott némber ez a te hibád, ha akkor elhoztad volna magaddal a gyereket is nem lennék ekkora gondban.

– Ugyan már, Eli akkor sem engedelmeskedett volna magának. Igaz, még nagyon fiatal, de egyáltalán nem bolond. Túlságosan is hasonlít az apjára, bár őt könnyebb volt irányítani.

– Csupán annak köszönheted, hogy nő vagy. Máskülönben nem tudtad volna irányítani a fiamat.

– Ebben igaza van Lucius, magának sem ment az irányítás. Bízta volna ezt a feladatot Narcissára – mondta gúnyosan.

– Vigyázz szádra!

– Nekem már úgyis mindegy, nem? Szóval azt mondok, amit akarok.

– Végezd a dolgod, és hozd el magaddal az unokámat!

– És mit kapok érte cserébe?

– Akkor nem öllek meg.

– Ez nem elég.

– Mi akarsz érte?

– Nottot.

– Miért? – kérdezte Lucius meglepetten.

– Elégtételért.

– A Nagyúr nem fogja hagyni, hogy megöld az egyik emberét, főleg őt nem.

– Azt legyen az én gondom, ha már megöltem, a többi nem számít.

– Legyen – egyezett bele.
Drew bólintott, majd rezzenéstelen arccal bámulta, hogy Lucius eltűnik a ködben, még megvárta a dehoppanálást jelző pukkanást, aztán ráérősen elindult az úton. Nem is vette észre, hogy két alak követte minden lépését, és mindent hallott.

Hermione és Draco végre mindent tudott, amivel végre fény derült Drew bűnösségére. Draco idegesen ökölbe szorította a kezét, Hermione pedig minden lépését figyelte, nehogy Drew után menjen, és még idő előtt leleplezzék magukat. A lány nem alaptalanul gyanakodott. Hideg fejjel próbált gondolkodni, és józanul látni az egész helyzetet. Nagyon jól tudta, hogy Voldemort már értesült arról, amit a Rend épülete alatt lévő mágikus barlangról leírt, sőt még a rúnákról is.

Gondterhelt arccal nézett Dracóra, akit teljesen megdöbbentett az egész dolog. Még mindig fájt a feje a kábító átoktól. Végre elhitte, hogy Drew mindig is gonosz volt és sosem szerette őt, sem a lányát, akit még meg is akart ölni. És ekkor tudatosult benne, hogy Eli nagy veszélyben van. Megállt és holtra vált tekintettel nézett Hermionéra.

– Draco?

– Eli veszélyben van – mondta ki a nyilvánvalót, s a következő pillanatban karon ragadta Hermionét és azonnal a Black kúriába hoppanált.

Pontosabban az egyetlen helyiségbe, ahova hoppanálni lehetett, de erről Drew szerencsére nem tudott, sőt a rendtagok közül is csak kevesen. Draco lélekszakadva rohant fel az emeletre Hermionéval együtt, akinek még mindig a karját szorongatta. A lány nem tette szóvá ezt neki, sőt inkább még gyorsabb tempóra ösztönözte Dracot, hogy minél előbb biztonságba helyezhesse Elit.

Félt tőle, hogy már nem találják a kislányt a szobájában, de amikor Draco szinte betörte az ajtót, és meglátta a halálra rémült gyermeket-akinek fogalma sem volt róla, apja miért tört rá– végre fellélegezhetett. Hermione kicsit megnyugodott, még nem késtek el. Draco felkapta a kislányt, aki még mindig nem értett semmit.

– Nyugodj meg, kicsim! Most azonnal el kell, hogy vigyelek innen egy biztonságosabb helyre. Ne félj, senki sem bánthat téged!

– Apu…

– Maradj csendben és figyelj arra, amit most mondani fogok neked. Rendben?

– Igen.

– Helyes! Drew nem az anyád, ne fogadj neki szót, és ne menj el vele sehová! Most elviszlek a kastélyba, ott senki sem fog keresni és biztonságban leszel. Csak Hermione, Harry és Dumbledore bácsi tudja, hogy hol van a kastély, bennük bízhatsz. Érted fognak menni, ha visszajöhetsz.

– És veled mi lesz, apu? – teltek meg könnyel a kislány szemei.

– Még magam sem tudom.

– Ne hagyj egyedül!– ölelte át szorosan.

– Most erősnek kell lenned és szót fogadnod nekem. Ha ennek vége visszamegyek érted.

– Ugye te fogsz értem jönni?

– Minden erőmmel azon leszek, kincsem.

– Szeretlek!

– Én is szeretlek téged, de most már ideje mennünk.

Hermione szemei könnybe lábadtak és nem győzte őket törölgetni. Nem akarta elveszteni Dracót és magában megfogadta Elinek, hogy vigyázni fog rá akár az élete árán is. Nem hagyhatta, hogy ez a kislány, akinek a saját anyja szeretete nélkül kell felnőnie elveszítse az egyetlen embert, aki igazán szereti.

Draco rezzenéstelen arccal ölelte át a lányát és próbált a feladatára koncentrálni. El kellett juttatnia Elit biztonságos helyre, csak ez lebegett a szeme előtt. Amilyen gyorsan csak tudott lefutott a lépcsőn, majd pár pillanat múlva szembe találta magát azzal a személlyel, akit ebben a pillanatban a legjobban gyűlölt ezen a világon.

– Hova viszed a lányunkat, Draco? – kérdezte érdeklődve Drew.

hozzászólások: 0