12. fejezet
Egy sötét angyal halála


– Hova viszed a lányunkat, Draco? – kérdezte érdeklődve Drew.

Draco erősen magához ölelte Elit, és tömény gyűlölettel nézett arra a nőre, akiről azt hitte a világot jelenti számára. De ez egyáltalán nem így volt. Végre felnyílt a szeme, és tisztán látott mindent. Haragjától szinte vibrálni kezdett a levegő és bármelyik percben képes lett volna arra, hogy Drew torkának ugorjon. Hideg, szürke szemei találkoztak Drew-éval, akinek fogalma sem volt róla, hogy mi történik körülötte.

– Semmi közöd hozzá – válaszolta fagyosan Draco.

– Már hogyne lenne, hiszen én vagyok az anyja – mondta Drew tárgyilagosan. – Követelem, hogy mondd meg, hogy hova viszed a lányomat!

– Neked a világon semennyi jogod sincs ahhoz, hogy Eli közelében menj. És nem tartozunk neked beszámolóval a dolgainkról.

– De hát Draco… Mi történt veled? – szólalt meg újra, s szemeiben könnyek gyülekeztek. Közelebb akart menni Dracoékhoz, és már nyújtotta volna a kezét, hogy megérintse a lányát, de Draco elhúzódott tőle. Letette Elit a földre, majd lányát maga mögé bújtatva állt szembe a döbbent feleséggel.

– Mindenről tudok – közölte és hangja élesen hasított bele a csendbe.

– Nem értem.

– De tudom, hogy nagyon jól érted –sziszegte Draco, és egy hirtelen mozdulattal elkapta Drew bal kezét, majd leszakította a lány ruhájának ujját.

Végighúzta a Drew kezén az ujjait és pár percen belül a sötét jegy kirajzolódott, s ezzel lelepleződött a bűnös. Drew zavartan tekintett a jegyre majd Dracóra.

– Én nem tudom miféle összeesküvés ez? – kérdezte szinte hisztérikusan.

– Miket beszélsz össze-vissza? Halálfaló vagy és lelepleződtél. Elárultál mindenkit, és ezért most megfizetsz.

– Draco, én ezt nem értem, én nem árultam el senki, és nem tudom honnan került a Sötét Jegy a karomra.

– Ne hazudj!

– Nem hazudok kedves, fogalmam sincs, hogy mi történik itt.

Drew meglepő színészi képességeit latba vetve próbálta Dracót, meggyőzni arról, hogy ő nem halálfaló. Zokogva ölelte át Dracót, de fejében egyre másra kavarogtak a gondolatok, majd bal kezével kihúzta a pálcáját blúza jobb ujjából. Megragadta férfit, akinek a meglepetéstől még csak reagálni sem volt ideje. A lány a torkának szegezte a félelmetes fegyvert, amit kiválóan tudott alkalmazni.

– Szegény jó Draco, könnyű volt éveken át az orrodnál fogva vezetni. És láss csodát végre felnyílt a szemed – nevetett hisztérikusan. – Most pedig átadod nekem a lányunkat, és akkor talán megkímélem az életedet.

– Hagyd békén a lányomat! Soha nem szeretted, és nem hagyom, hogy elvedd tőlem!– sziszegte Draco, erre Drew még erősebben szorította a férje nyakához a pálcáját.

Hermione eközben előkapta a pálcáját, majd Drewra szegezte. Eli az egyik kanapé mögé bújva figyelte az eseményeket.

– Engedd el, de azonnal, különben megbánod! – kiáltotta Hermione.

– Ugyan miért tenném, kedvesem? Hiszen annyi mindenért kell megfizetnie.

– Ha egy ujjal is hozzáérsz, én esküszöm, megöllek.

– Oh, a kis auror, de harcias lett hirtelen. Azt hitted nem vettem észre, hogy szerelmes vagy az én kis férjecskémbe? De sajnos ez a szerelem beteljesületlen marad, hacsak nem adod át nekem Elit.

Draco szemei kitágultak és egy nemet intett a fejével, de csak annyira hogy Drew ne vegye észre. Hermione alig láthatóan biccentett egyet, megértette, de felesleges volt bármilyen üzenet, hiszen soha nem adta volna át neki Elit.

– Azt ugyan lesheted, mikor adom át neked.

– Mi az mégsem szereted Dracót? Nem válaszolsz?

– Semmi közöd hozzá! Nem fogom átadni neked a gyereket.

– Én vagyok az anyja.

– Na persze, de lemondtál róla. Vagy csak véletlen volt, hogy meg akartál szabadulni tőle?

– Erről meg honnan tudsz? – kérdezte döbbenten Drew, és egy kicsit lazábbra engedte szorítását.

– Gondolkozz – húzta mosolyra a száját Hermione. – Így jár az, aki mások szobájából iratokat tulajdonít el.

– Nem.

– De igen. Nyomkövető bűbájjal láttam el, ami egy olvashatatlansági bűbájnak volt álcázva, és amint azt feloldottad, hogy megnézhesd, mi van a pergameneken, rögtön aktivizálódott.

– Ne.

– És te elküldted Voldemorthoz őket, akit már rég megtalált Harry és az ő különítménye. Semmi sem volt igaz, ami azokra a lapokra volt írva, mivel csapda volt már az elejétől fogva, amit nem más, mint maga Dumbledore tervelt ki.

– Hazudsz! – kiáltotta Drew.

– Én ugyan nem.

– Akkor mik azok a feliratok a barlangban?

– Azok mind igazak, de semmi közük ahhoz a rúnakőhöz, ami Voldemorhoz került. Azt csupán egy hamisítvány.

– De hát az a fordító…

– Igen, tényleg az volt arra a táblára írva, csak éppen nem igaz. Nagyon jól tudtuk, hogy a Voldemort megpróbálja a saját emberévé tenni a rúnaszakértőt, de szerencsére még idejében közbeléptünk. Amikor Draco apja, úgymond hagyta, hogy besétáljunk a kúriába. Persze csak később jött csak rá, átverés áldozata lett. Mr Ravenen pedig nem tették besúgóvá, csupán azért, mert egy kis halálfalói mulasztás történt. De ez csak jó volt nekünk.

– Nem hiszek neked– mondta a lány felháborodva és idegesen.

– Add fel Drew! És így megmenekülsz.

– Nem, nem… NEM – rázta meg a fejét, majd ellökte magától Dracót, aki eddig némán és elképedve figyelte az eseményeket. Drew Hermionéra szegezte pálcáját, majd remegő kézzel rámutatott .– Meg fogtok halni, mindannyian. Hallottátok? Meg foglak mindegyikőtöket ölni és nevetni fogok az élettelen testetek felett. Megfizettek mindenért. Adava Kedavra!

Hermione összehúzta a szemét, és várta, hogy az átok célba találjon, de nem történt semmi. Kinyitotta a szemét és meglátta a hatalmas lyukat a plafonon. Draco éppen Drewval birkózott, próbálta harcképtelenné tenni a lányt, de nem tudta. A férfi erősen fogta Drew pálcás kezét, de a lány a másik kezével végigkarmolta Draco arcát.

Drew egy határozott mozdulattal kiszabadította a kezét, majd ellökte magától Dracot, aki megtántorodott és a földre esett. A lány felé hajolt és Draco torkának szegezte a pálcáját.

– Ahogy gondolod, édes, felőlem te akár is lehetsz az első, aki meghal – mondta, de mire kimondta volna a halálos varázsigét, valaki más hangja hallatszott.

– Adava Kedavra.

Drewt a mellkasán találta el az átok és egy velőt rázó földöntúli sikolyt hallatott. Szemei üvegessé váltak, tagjai elernyedtek és erőtlenül zuhant a padlóra. A körülötte álló Draco, Hermione és Eli meredten néztek a holttestre. Drew arcvonásai kisimultak, szemei lecsukódtak örökre. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akit egy halálos átokkal sújtottak. Úgy feküdt ott, mint aki csupán alszik. Nyugodtan és békésen.

Hermione szeméből könnyek gördültek ki. Pálcás kezét leeresztette, de egész testében remegett.

– Megöltem – suttogta halkan.

Közben Draco átölelte kislányát, aki reszketett a félelemtől és ijedten pityergett. A gondos apa szorosan magához szorította, majd megsimogatta a kislány hollófekete haját, ami pont olyan volt, mint Drewnak, de Draco tudta, hogy lánya szívében sosem rejtőzne gonoszság.

Eközben Hermione egy ideig meredten állt maga elé nézve, majd lassan Dracóra tévedt a tekintete. Hideg kezével végigsimította a homlokát, majd megfordult és kiment az ajtón. Aztán egy halk pukkanás hallatszott. Hermione Granger elhagyta a Black kúriát.

hozzászólások: 0