6. fejezet
Egy tánc az ellenséggel

Lágyan fújdogált az esti szél. A fák halkan suttogtak a koromfekete éjbe. Csend volt és nyugalom. A hold álmos fénnyel alig-alig világította meg a hatalmas kastély falait, aminek pár ablakán szűrődött csak ki fény. A falakat sűrűn benőtte a borostyán, ami felkúszott egészen, a harmadik emeleti erkélyig. Aminek az ajtaja tárva-nyitva volt, s izgatott hangok szűrődtek ki onnan.

– Mi lesz már? – kérdezte egy türelmetlen női hang.

– Várj egy kicsit, mindjárt megvan! – válaszolt cseppet ingerülten egy férfi mély baritonja.

– Oh, már egy negyed órája szerencsétlenkedsz. Ne segítsek?

– Megy ez egyedül is, csak nagyon régen csináltam.

– Hát vettem észre.

– Most miért vagy ilyen? – kérdezte kicsit felháborodva. – Szörnyen gúnyos vagy, azt elmúlt hetekben sokkal kedvesebb voltál.

– Mert már unom. És ideges vagyok – magyarázta Hermione.

– Mondtam, hogy legyél egy kicsit türelmesebb – szólt Draco, de már ő is kezdte elveszteni a türelmét. – És egyébként is, te kértél rá.

– Én is tudom, de tudod egy Malfoytól többet vár az ember – morogta a boszorkány.

– Oh, hogy te mennyire kedves vagy – forgatta meg a szemét a varázsló. – Remekül táplálod az önbizalmamat.

– Még szép. Tudod, ha egy Malfoy mindig azt hangoztatja, hogy ő milyen ügyes az ember egy idő után elhiszi neki – mondta Hermione.

– Jó, jó értettem a célzást.

– Bent van már?

– Dolgozom rajta.

– Keressek valami varázslatot – morogta a férfi.

– Igyekezz, mert elkésünk! – szólt a lány idegesen. – Nem elég, hogy ilyen ideges vagyok, te még ezt fokozod is.

– Mondtam már, hogy ez nem olyan könnyű, mint gondoltam, trükközni kell kicsit, mert nem akar belemenni – mondta tudálékosan Draco.

– De az Isten szerelmére gyorsabban trükközz!

– Hermione, ne sürgess, mert így el fogom rontani, és az nem lesz akkor jó!

– Jó, jó csöndben maradok.

Aztán pár percig semmi sem hallatszott ki a helyiségből. Aztán egy erősebb szélroham száguldott be a szobába, fellebbentve a függöny. A síri csöndet, hirtelen egy tompa sikítás hasította keresztül.

– Draco Malfoy, meg akarsz ölni? – korholta a lány.

– Ne haragudj, de mit hittél? Ha abban a hitben élsz, hogy egy fűző viselése nem fájdalmas, akkor tévedtél.

– De azért nem kéne megfojtani – kapkodott levegő után a boszorkány. – Kéne valami bűbáj, amitől tudok lélegezni.

– Édesem, te akartad felvenni nem én – vigyorodott el kajánul Draco. – De mondok én neked valamit.

– Mit? – sóhajtott a lány.

– Gyönyörű vagy.

Hermione füle tövéig elpirult, és nem is tudta miért, de ebben a pillanatban nem volt képes Draco csillogó szürke szemeibe nézni. Az elmúlt napokban jobban egymásra hangolódtak, mint azt valaha sejtette volna. Együtt edzettek, készültek a mai feladatra, rengeteget beszélgettek. A boszorkány lassan-lassan újra megismerte az egykori mardekárost, és komoly érzéseket táplált iránta. Noha Ron emléke még mindig kísértette, Draco minden egyes csókjával, mosolyával új boldogságot ígért neki.

– Hermione? – zökkentette ki a merengésből a boszorkát a varázsló.

– Tessék – nézett kissé zavartan a szürke szemekbe.

– Kérhetek valamit?

– Igen, persze.

– Megkötnéd a nyakkendőmet?

– Rendben, de nem vagyok ebben olyan ügyes – válaszolta Hermione.

– Nem baj – rázta meg a fejét Draco, közelebb ment a csillogó szemű lányhoz.
Aztán gyengéden átfogta a derekát, majd magához húzta. – Talán varázslattal menni fog nekem is.

– Reméljük. – Hermionén végigfutott, hátán a bizsergés. Ajkaik azonnal megtalálták egymást. A boszorkány lassan elhúzódott Dracótól.

– Valami baj van? – kérdezte Draco.

– Nem csak… Nem is tudom – rázta meg a fejét a boszorkány. – Lassan beszélünk kellene arról, ami köztünk van és… a mai este.

– Nem lesz semmi baj – ígérte a férfi. – Először csak egy dologra koncentrálunk. A mai este pedig rendben lesz. Vigyázni fogok rád! Felkészültünk, ezt te is nagyon jól tudod. Mindent kidolgoztunk részletekbe menően.

– Tudom.

– Most már ideje, hogy induljunk! – mondta lágyan, és megsimogatta a boszorkány arcát.

– Szerintem is. Oh, majd elfelejtettem. Tedd ezt fel!

– Ez meg mi?

– Kontaklencse.

– És ez mire jó? – kérdezte a férfi.

– Ez például arra, hogy ne szürkének lássák a szemed. Ezért kellett elmennünk ahhoz a mugli orvoshoz. Emlékszel?

– Hogy lehet azt nem elfelejteni? – sóhajtott Draco. – Reménykedtem benne, hogy nem kell viselnem.

– Sajnálom – mondta Hermione. – Varázslatot könnyebben kiszúrják, mint ezt. A varázslók általában nem változtatnak szemszínt.

Draco morgott valamit válaszul, de aztán az egyik tükörhöz lépett, és egy kis ügyetlenkedéssel a helyére tette a két kontaklencsét, így már szürke szemei helyett, egy melegbarna szempár nézett vissza rá. Furcsa érzés volt. Pislogott kettőt, majd megnézte magát alaposan a tükörben. A férfi ezek után fogta a pálcáját, és megváltoztatta a haja színét barnára, majd kicsit alakított az arcán, majd Hermione felé nézett.

– Na, milyen vagyok? – kérdezte széles mosollyal.

– Hmm, nem is tudom, olyan más – mondta a lány, aztán hozzátette: – Így is jól nézel ki.

– Köszönöm! – színlelt zavart Draco. – De most te jössz.

– Jó rendben.

Draco közelebb ment Hermionéhoz, és munkához látott. A lány csupán a varázspálcából előtörő csillagocskákat látta, és néha Draco hangját hallotta, aki nyomatékosan megkérte őt arra, hogy ne mozogjon.

– Jó készen vagyunk – mondta a férfi.

Hermione közelebb ment a tükörhöz, és elképedve nézte azt a lányt, akivé Draco változtatta. Göndör fekete haja egy elegáns kontyba volt csavarva, amiből néhány tincs szabadon libben az esti szellőben. Arccsontja kicsit vékonyabb, az orra kicsit nagyobb, ajkai pedig egy leheletnyit teltebb lett. Halványan volt csupán sminkelve, ami előnyösen kihangsúlyozta mandulavágású szemeit, amihez természetesen Draco hozzá sem nyúlt.

Hermione kicsit hátrébb lépett, majd megnézet magát teljes egészében a tükörben. Hosszú fehér ruháján a tüll lágyan hullámzott, a fűző kihangsúlyozta karcsúságát, és ahogy itt állt olyan volt, mint aki egy tündérmeséből lépett volna elő. A lány kecses mozdulattal fordult Draco felé, aki összevont szemöldökkel, és elég kritikusan nézte őt.

– Milyen vagyok? – mosolygott Hermione.

– Hááát… – kezdte Draco.

– Mondd csak! – noszogatta tovább.

– Most legyek őszinte? – kérdezett vissza kételkedve.

– Hát ennyit csak megérdemlek.

– Szóval, Hermione, szerintem szörnyen nézel ki.

– Köszi – mondta a lány és kicsit megsértődött. – Ezt annyira jó hallani.

– Tudod – kezdte Draco –, nekem a régi Hermione sokkal jobban tetszett.

A boszorkány teljesen elpirult és lesütötte a szemét.

– Jó válasz – mondta halkan.

– Nos, Mademoiselle, szabad? – nyújtotta a karját Hermionénak.

– Akkor vágjunk bele! – sóhajtott Hermione, és elindultak a Malfoy kúriába.

***

Csendes nyári végi este volt. A szél enyhén hűvös volt, de ez nem zavarta a Malfoy kúriába tartó hatalmas úri tömeget, akik minden a legjobb ruhájukban feszítve, felemelt fővel masíroztak végig a parkon. Az út mellé jégszobrokat állítottak, amik neves művészeti alkotásokat ábrázoltak.

A kúria fényárban úszott, és bentről hívogató lágy klasszikus zene hallatszott. A társaság el volt foglalva nemesi származásuk megmutatásával, és mit se törődtek azzal, hogy az éjszaka leple alatt két személy illetéktelenül próbál bejutni a bálra. Draco és Hermione könnyedén vették az akadályokat.

A férfi remekbe szabott tervének első lépése kiválóan sikerült. Hermione azúrkék lepkeként repült át az akadályon, és a varázsló szerencsésen vissza is tudta változtatni.

– Jól vagy? – kérdezte Draco, amikor a boszorkány kissé szédelegve megkapaszkodott az egyik fában.

– Igen – bólogatott, nincs semmi baj.

– Mehetünk tovább? – tudakolta a varázsló. – Már nincs sok és bent vagyunk.

– Menjünk! – Majd a karját nyújtotta a boszorkánynak, aki el is fogadta.

Kihagyva az első ellenőrzési pontot mindketten csatlakoztak a vendégekhez. Draco kihúzta magát, és átváltozott egy arisztokrata varázslóvá. Remekül illett a többiekhez. Hermione ennek ellenére rettenetesen ideges volt. Az elmúlt napokban kezdtek egyre jobban összecsiszolódni, de erre az éles helyzetre nem számított.

A varázsló azonban úgy viselkedett, mint egy jégcsap, s amikor a bejárathoz értek, magától eltelve nyújtotta át a meghívót az ajtóban álló komornyiknak. Már mentek volna tovább, karján újdonsült feleségével, amikor valaki alázatosan utána szólt.

– Elnézést, uram! – szólította meg a komornyik. – Van itt egy aprócska probléma, legyen szíves fáradjon velem.

– Megmondaná, miért?

– A meghívó…

Hermione szeme megvillant, de Draco erősen megszorította a karját, hogy maradjon nyugton.

– Valami gond van?

– A keltezés…

– Ez már arcátlanság! – emelte fel a hangját Draco, és most tudatosult benne, hogy elírta a dátumot. – Kérem, azonnal hívja ide Mr Malfoyt, csak vele óhajtom tisztázni ezt!

A komornyik nyugodtan bólintott, már megszokta az urak fennhéjázó viselkedését, és azonnal elsietett Luciusért. Közben Hermione közelebb húzódott Dracóhoz és suttogva megkérdezte:

– Mondd csak mi volt a baj azzal a meghívóval?

– Elírtam a dátumot – mosolygott Draco.

– Francba! – válaszolt Hermione.

– Nyugalom! Csak semmi pánik, viselkedj természetesen.

– Remélem, ezt megússzuk ép bőrrel – jegyezte meg a boszorkány halkan.

– Nyugodj meg, ismerem Lucius Malfoyt, és van egy olyan érzésem, hogy nem szeretne botrányt az estélyén – hajolt hozzá közelebb Draco. – Úgyhogy mosolyogj szépen, és bízd rám a többit.

– Remélem, hogy igazad lesz.

– Elintézem.

– Jó, de legyél minél meggyőzőbb.

Draco bólintott, majd felszegett fejjel tetetett sértettséggel figyelte a közeledő Lucius Malfoyt, akinek puszta megjelenéséből is áradt az elegancia. Hosszú ezüstszőke haja kibontva pihent a vállán, hosszú zöld talárja pedig úgy állt rajta, ahogy az a nagykönyvben írva van. A férfi egész testében megremegett, amikor meglátta apját.

– Jó estét! – köszönt nyájasan a varázsló. Kezet fogtak Dracóval.

– Önnek is, Mr Malfoy – köszönt vissza a férfi.

– Tájékoztattak, hogy valami meggondolatlan hiba történt. Önben ki tisztelhetek?

– Colin Crevan Rathnait vagyok, ő pedig itt a feleségem.

Draco Hermionéra mutatott, aki egyenes tartással és határozott tekintettel nyújtott kezet Luciusnak, aki rögtön kezet is csókolt neki.

– Nagyon örvendek, Mr Malfoy, Rosslyn Eilinora Rathnait vagyok!

– Nekem midig öröm, ha egy ilyen bájos teremtéssel találkozom, mint ön. Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Lucius Malfoy. – nézett Hermione szemébe. A boszorka megrettent az átható tekintettől.

– Egy dátum problémát kellene megvitatnunk – vette át a szót Draco.

Lucius átvette a komornyiktól a meghívót, majd alaposan megnézte. Mély levegőt vett, mielőtt újra megszólalt, de inkább Hermionéhoz intézte a szavait, mint Dracóhoz.

– Apró tévedés történt. Kérem, bocsánatkérésem jeléül, meghívnám önt és természetesen a férjét az asztalunkhoz. Én most sajnálatos okokból nem kísérhetem önöket oda, de majd Albert mutatja az utat.

– Köszönjük, hogy megtisztel ezzel bennünket, Mr Malfoy – válaszolt Hermione.

– Kérem, hívjon csak Luciusnak, és enyém a megtiszteltetés!

– Később még találkozunk. Érezzék jól magukat!

– Köszönjük! – Hermione bólintott és Draco felé fordult, aki ez a közjáték igencsak mulattatott, aztán elindultak Lucius asztalához, ahol a társaság krémje volt jelen.

– Minden rendben, lazíts egy kicsit – kérte Draco félhangosan.

– A szívem a torkomban dobog – jegyezte meg fojtott hangon Hermione.

– Még csak most jön a java.

Átvágtak a báltermen, majd elindultak a főasztal felé. Ott volt Narcissa, természetesen Bellatrix, a nővére társaságában, aki az azkabani évek óta egészen kivirult. Draco megpillantotta Pansy Parkinsont, aki éppen várandós volt, minden bizonnyal Blaise Zabinitől, aki kínos módon csak azután vette feleségül a lányt, miután a trónörökös megfogant. Hermione kifejezett utálatára Pansy mellett kell helyet foglalnia. Az asztaltól különös módon hiányoztak a társaság férfi tagjai. Draco ezt a helyzetet nagyon is élvezte, mivel így jobban megkedveltethette magát.

– Jó estét kívánok a hölgyeknek! – mondta udvariasan. – Hadd mutatkozzam be, Colin – Crevan Rathnait vagyok. Oh és a hölgy a feleségem Rosslyn.

– Nagyon örvendek!

– Üljenek csak le! – mondta Narcissa nyájasan.

– Ön ugye Miss Malfoy, ha nem tévedek.

– Oh, ki kell, hogy ábrándítsam, de én Mrs Malfoy vagyok.

– Oh, elnézést – mosolygott Draco. – De egy nappal sem néz ki többek 21-nél.

– Ön nagyon hízelgő – pirult el Narcissa egészen füléig. – Kérem, meséljen, honnan is jött pontosan?

Innen kezdődött Draco kedvenc része, hazugságban verhetetlen volt, bár kicsit bántotta a lelkiismeret, hogy a saját anyjának bókol és hazudozik. De nagyon jól tudta, hogy édesanyja egyetlen egy jó szót sem kap az apjától. Így ezzel a kegyes hazugsággal tett még valami jót is, végre látta kivirulni anyját. Aztán a beszélgetés végeztével megérkeztek a hiányzó tagok is.

Rodolphus Lestrandge Bellatrix férje, Blaise Zabini, Theodor Nott, majd Lucius is csatlakozott hozzájuk. Később már kevés kérdéssel zaklatták a Draco és Hermione párost, bár Hermione észrevette Nott gyanakvó tekintetét, ahányszor a férfi tekintetét magán érzete, mélyen a szemébe nézett, majd kihívóan elmosolyodott. Aztán mikor táncra hívó zene csendült fel, Theodor felállt a helyéről és Hermionéhoz fordult, majd így szólt:

– Felkérhetem egy táncra, Mrs Rathnait? Természetesen, ha a kedves férje megengedi.

– Boldogan elfogadom az ajánlatát – mondta Hermione, meg sem várva, hogy Draco rábólintson.

Pár perc múlva már a táncparketten keringőzött Nottal.

– Lazítson kicsit! – duruzsolta a fülébe Theodor. – Kicsit merev a tartása.

– Tudja ez a fűző kicsit szoros, és nehéz benne lazítani.

– Megértem.

– Ismerős a családneve, valahol mintha hallottam volna.

– Családom az aranyvérű családok közül a legelőkelőbb, még talán a Malfoyoknál is rangosabb. Persze mi nem verjük ezt nagydobra. Hiszen tudja, ez itt mind csak hivalkodás és magamutogatás.

– Ebben kétség kívül magam is egyet értek. Magam sem szeretem az efféle estélyeket.

– Akkor megtiszteltetés, hogy itt láthatom, és még táncol is velem.

– Oh, ön csak hízeleg.

– Lekérhetem a hölgyet? – szólalt meg Lucius.

– Ahogy óhajtja – mondta Theodor és kezet csókolt Hermionénak. – Köszönöm a táncot.

Lucius azonnal átkarolta a lány és táncolni kezdtek. Hermione teljesen meg volt lepve nem is gondolta volna, hogy Lucius Malfoy ilyen jó táncos. Mozdulataiból áradt az erő, céltudatosan vezette Hermionét, akinek esélye sem lett volna tiltakozni.

– Olyan szótlan volt egész vacsora alatt.

– Elnézés, hogy ha ezzel megbántottam Lucius, de nem foglalkozom a politikával, és nem szoktam feleslegesen beszélni.

– Oh, ne gondolja, hogy ezzel megbántott, ugyan. Manapság nehéz egy olyan nőt találni, aki keveset beszél. Ritka kincs lehet a férjének.

Hermione elmosolyodott.

– Bár nem tudom ő is így vélekedik-e erről.

– Bolond lenne, ha nem értékelné kedves Rosslyn. Mondja csak mi is az ön családneve?

– Daman.

– Hümm még sosem hallottam róla, pedig én sok aranyvérű családot ismerek.

– Oh, nem lep meg, hogy nem hallott róla, mivel a családomat elvesztettem a sárkányhimlő idején. Sokáig Indiában éltem a rokonaimnál.

– Ez nagyon sajnálatos.

– Igen, valóban.

– Elnézés, Lucius, de lekérhetném a feleségem? – kérdezte Draco széles mosollyal.

– Természetesen. Később még találkozunk kedves Rosslyn – mondta és eltűnt a tömegben.

– Oh, azt hittem, már sosem jössz ide – korholta a lány. – Túl jól sikerült az álcám. Nott és Lucius is mintha rámhajtott volna.

– Nem kellett volna Nottal táncolni jönnöd.

– Ugyan már, Draco, már olyan régen nem táncoltam – suttogta a férfi fülébe, aki ettől kicsit megenyhült. – De el kell, hogy ismerjem veled a legjobb táncolni édes.

– Ebben biztos voltam – mondta Draco, majd egy gyors csókot nyomott a lány ajkára. – De most koncentráljunk a feladatra. Hallottam, hogy a foglyokat ma akarják átszállítani a Nagyúr börtönébe, és a mi emberünk is köztünk van. Nincs más dolgunk, mint észrevétlenül bejutni a pincébe, és ugyanígy távozni.

– Én készen állok.

– Rendben, akkor menjünk.

Azzal Draco úgy vezetett a lány a táncolók tömegén keresztül, mintha világ életében ezt csinálta volna. Hermione mire észbe kapott, már a folyosón baktatott Dracóval. Hosszú szoknyáját nadrággá varázsolta és így könnyebben ment a mozgást. Draco egyre lassított a tempón, majd megállt a lépcsőfordulónál.

***

A folyosón csönd volt és az égvilágon semmi zaj sem hallatszott. Draco és Hermione lélegzet visszafojtva, óvatosan lépkedett, a fáklyákkal megvilágított folyosón. Kísérteties fényben árnyékuk megnyúlt, és oda kellett figyelniük, hogy ne vegye észre őket senki sem. Mikor a cellákhoz értek, Hermione elborzadva figyelte, ahogy a megkínzott rabok a földön fekve öntudatlan állapotban meredtek a semmibe.

Néhányuk valami érthetetlen dolgot motyogott, mások térdüket ölelve üveges tekintettel bámultak a cellából kifele. De Hermionénak most nem számított, neki csak egyetlen emberrel kellet foglalkoznia Archibald Ravennel, aki az utolsó cellában volt elszállásolva. A férfi becsukott szemmel feküdt a padlón, teste erőtérrel volt fedve, ami megvédte az ártó átkoktól. A lány azonnal tervet készített és Dracót félrelökve tört előre. Elmotyogott valamiféle varázsigét, amitől a férfi egy pillangó alakú hajcsattá változott. Majd egy levitációs bűbájjal kiröptette az ékszert, és a hajába tűzte.

– Gyerünk kifelé! – mondta a lány, és maga után húzta, a megdöbben Dracót.

– Ki van itt lent? – szólt egy hang.

– Betolakodók! Mindenki készenlétbe! – üvöltötte egy másik, aki észrevette a párost.
Draco és Hermione fejvesztve menekültek kifelé, nyomukban vagy húsz börtönőrrel, és körülbelül ugyanennyi szellemkutyával. Perceken keresztül csak menekültek, hátra sem nézve.

Az ifjabbik Malfoynak hála sikeresen eljutottak az istállóig, ahol szép sorban álltak a pegazusok. Hermione azonnal nyerget tett egy fekete példányra, amelyik ebben a sötét éjszakában nem volt feltűnő. Draco hirtelen észrevette, hogy valaki közeledik. Csendre intette a lány, majd elbújtak. Az illető egy női alak volt, arcát takarta a csuklya, de egy erősebb szélroham egy pillanatra felfedte az arcot. Valakit nyilvánvalóan keresett.

– Drew? – kérdezte hitetlenkedve Draco.

A félhangos szavakat a nő valószínűleg meghallhatta, mert lassan körbenézett, de másodperceken belül már nyoma sem volt. Draco megkövülve állt, és meg sem mozdult.

– Draco, gyere már, mert a sarkunkban vannak! – mondta Hermione és a férfi kezébe adta a kantárt.

– Jó, jó megyek már.

Elhessegette a furcsa gondolatait, azzal ő is felült a pegazus hátára és szerencsésen felszálltak. Már rég a magasban szárnyaltak Hermionéval, mire az üldözőik észrevették a hiányzó szárnyas lovat. Lucius emberei így már csak uruk haragos megjegyzéseit hallgathatták.

– Uram, utána menjünk?

– Már elkéstetek – jegyezte meg a szürke szemű varázsló.

– A lány még mindig itt van – szólalt meg a pribékje. – Csak egy szavába került, és utánuk küldöm.

– Később megbeszéljük – válaszolta Lucius. – Gondoskodjatok arról, hogy senki ne tudjon erről.

– Értettem, uram.

Lucius morgott valamit, majd elindult vissza. Nagyon is tudta, hogy Mr és Mrs Rathnait átejtette őt. Bár fogalma sem volt, kiket rejtett az álca, bosszút esküdött.

hozzászólások: 0