Mielőtt minden elkezdődött
4 évvel korábban

Dübörögve lüktetett az egész helyiség, akár egy hevesen verdeső szív a bordák ketrecében. Izzadt testek feszültek egymásnak a félhomályban. A tánctéren több százan táncoltak teljesen önkívületben a pulzáló zenére, amit még a padlóra lépve is lehetett érezni. Káosz – így hívták a helyet, s minden este hűen tükrözte a nevét. Bukottak, sötét varázslók, veszélyes és gyanús alakok gyülekezőhelye volt, ahol alkohol és drogmámorban töltött órákért cserébe helyet lehetett váltani. A tejfölszőke Malfoy örökös törzshelye volt, ahol majdnem minden másnap este kiengedte a gőzt, ahol elbújhatott a világ elől, ami megvetette. A klub maga volt Draco Malfoy megtestesülése. Sötét, bukott, mégis furcsán vonzó.

Révületben élvezte, ahogy a körülötte villódzó fényekben boszorkányok tekergőznek előtte falatnyi ruhákban. Felejtenie kellett… mindent… még saját magát is. Érezte a vérében az áramló bájital hatását, ahogy az elragadja magával, eltompítja mindazt, amivel nem tudott józanul kezdeni. A benne lakó démont szabadjára engedte. Egy kék szemű boszorkány megragadta a kezét, majd magával húzta a táncparkettre. Imádta, ahogy hozzáért, illetlenül, vágyat gerjesztően. A zene ütemére együtt mozogtak. A lány hozzádörgölőzött, a hajába túrt, ő pedig végigsimította a fedetlen hasát, és átvándorolt a derekára. Végül aztán szenvedélyesen csókolta egyenes a táncparketten. A zene üteme elragadta őket, sodorta a mámor felé. A lány készséges volt, tüzes és vad, pontosan, ahogy az ifjú Malfoy szerette. Nem sokkal később pedig elvonultak egy sötét sarokba, s a félhomályban folytatták tovább. Így teltek ezek a napok, félig öntudatlanságban, az eufória határánál.

Nem messze, egy privát páholyból, fent az emelten, egy korlátnak dőlve, egy férfi figyelte a jelenetet. A fejét takaró csuklyától nem lehetett látni, hogy ki az, mélyen beleburkolózott az őt körülvevő sötétségbe. De erősen szorította az előtte lévő vaskorlát rúdját. Gyűlölte ezt a helyet, mindent, amit képviselt, ám a nagyratörő vágyai és álmai még nem valósította meg. Várt valakit, mert amikor egy másik varázsló megjelent rögtön elfordult.

– Morpheus, drága barátom! – köszöntötte vigyorogva a mélylilába öltözött, fekete hajú, fiatal férfit, aki egy sétapálcát tartott a kezébe.

– Charon – köszöntötte, majd meghajolt egy kissé.

– Disaudio – mondta ki a bűbájt Charon megsuhintva a pálcáját. – Megvannak a kutatási eredmények?

– Igen – bólogatott. – Sőt kidolgoztam a lehetőségeket is.

– Ez igazán nagyszerű – nevette el magát, s szélesen vigyorogva ördöginek tűnt. – És működik a módszer?

– Hermione Granger tanulmánya – válaszolta Morpheus, bár szinte köpte ezt a nevet, mintha egyet jelentett volna ez a név a módszer sikerességével. – Működik.

– A Szent Mungo üdvöskéje? – kérdezett vissza Charon.

– Pontosan ő – jelentette ki hidegen. – Ezt az Azkabannak dolgozta ki. Ki akarják a dementorokat teljesen irtani, és helyette inkább egy humánusabb, de hatékonyabb módszert dolgoztattak ki vele. Rengeteg pénz ütötte volna a markát, ha ez a dolog működik.

– Ügyes boszorkány. Te pedig megloptad.

– Nekünk erre módszerre nagyobb szükségünk van – nevette el magát a varázsló.

– Hosszútávú a hatása?

– Mi alakítjuk – mondta Morpheus.

– Ez nagyon a vékony jég.

– A varázserő megfosztáson dolgozni túlságosan is kényes – pontosított a férfi.

– Grangert megkörnyékezni is – jegyezte meg Charon. – Auror barátok, magasrangú ismerősök a Minisztériumban…

– Ezt könnyen megoldottam – vigyorodott el a varázsló. – Bár forradalmi felfedezést tett, mégis képtelen volt befejezni a tanulmányt, sőt gondoskodtam róla, hogy úgy higgye, ez zsákutca.

– De szerinted működik?

– Tudom, hogy működik – csattant fel a csuklyás férfi a kelleténél erősebben.

– Van ellenszere?

– Nincs – rázta meg a fejét.

– Addig nem fizetek, amíg nem látom a hatást – jelentette ki határozottan.

– Válassz valakit – vonta meg a vállát Morpheus, majd a korláthoz ment, és mohó tekintette lenézett a tömegre, ahol még mindig extázisban lüktetett a tömeg.

– Nem akarom, hogy személyes legyen – húzta el a száját Charon.

– Akkor megtetszem én. Nekem nincsenek ilyennel gondjaim – nevetett fel hidegen. Egyből kiszúrta a Malfoy fiút, aki a félhomályban együtt vonaglott egy a derekára kulcsolt lábú nővel. Morpheusnak nem kellett látnia, hogy tudja Draco nincs magánál, és egyre lejjebb süllyed a lejtőn. Ismerte jól az apját, Luciust, neki is volt még mit megfizetnie, sőt rengeteg bűne volt a kis Malfoynak is, amit a Wizengamot olyan könnyedén megbocsátott. Aztán végül megszólalt: – Legyen ő!

– Kicsoda?

– A Malfoy fiú.

– Draco Malfoy? – kérdezett vissza Charon.

– Igen – jegyezte meg határozottan Morpheus.

Charon elgondolkodva, mélyen hallgatott.

– Mindig szeretsz hippogriffek előtt táncolni – szólalt meg végül. – Az apjának ugyan megnyirbálták a szárnyait, de nagy hatalma maradt így is.

– Senki se tudja meg – rázta meg a fejét. – Még ő maga sem fogja tudni, hogy mi történik. Nézz rá! Szívességet tennénk neki, ha megfosztanánk a varázserejétől.

– Legyen.

– Megegyeztünk.

– Egy kibaszott jó bájitalmestert teszel tönkre, tudod? – kérdezte Charon. – A legjobb bájitalokat tőle szerzem be.

– Attól még remekül tud majd kavargatni, ha nincsen varázsereje – nevetett fel a férfi hidegen.

– Én nem akarom tudni hogyan csinálod, mikor és kivel. Megértetted? Csak az eredményt. Ha elveszti a varázserejét, akkor tiéd a galleon, amit ígértem.

– Megbeszéltük.

– Neked ez személyes?

– Mondhatjuk így is – jegyezte meg Morpheus, aztán elmosolyodott a csuklya alatt.

Draco Malfoy akkor éjjel még nem tudta, hogy az egész élete meg fog változni, de nem a saját akaratából.

***

Több ezer kilométerrel odébb a viharos tenger közepén, egy háromszög alakú építmény falát kíméletlenül csapkodták a hullámok. Az épület ellenállt a vad tombolásnak évszázadokon keresztül. A fekete felleg közül kibukkanó hold fénye átsejlett, és a fekete, olajszerű víz tajtékjában visszatükröződött. Hideg volt bent, nyirkos, és minden poshadt tengervíz szagot árasztott. A cellák egymás mellett sorakoztak. Csend volt, csak halk szuszogás hallatszott az egyik zárkából. Az éjjeli őrök megálltak előtte, majd benéztek.

– Szerinted meghalt? – kérdezte az egyik. – Nem mozog egy ideje.

– Azt mondják, hogy alszik – vonta meg a vállát a másik. – Volt itt egy gyógyító. Azt mondta, hogy mély alvásban van.

– Meg se mozdult mióta behozták – horkantott fel a másik. – Nem furcsa ez egy kicsit?

– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét mérgesen, majd bekukucskált újra a cellába és megvonta a vállát. – Talán valamiféle átok érte.

– Milyen átok?

– Fogalmam sincs, álomátok. A gyógyítók szerint simán csak alszik…

– Érdekes. Nincs is olyan, hogy álomátok.

– Mert te aztán tudod…

– Te már aludtál így?

– Majdnem egy hétig? – horkantott fel. – Dehogy is. Annyi szabadságom sohasem volt. Az asszony meg is ölt volna, ha az olaszországi nyaralásunk alatt végig aludtam volna.

– Négy napja vége a fogságának – mondta, amikor megnézte a táblát. – Mi a fenét keres még mindig itt?

– Jó bőr ez a boszorkány. Az ilyen kis szépségek nem szoktak itt raboskodni.

– Ha jobban megnézzük, aha. Nem éppen egy cellatöltelék, akiket behoztak eddig – folytatta az elemzést. – Hogy is szoktál mondani? Kívül édes, belül férges?

– Igaz, igaz. Túl szép egy ilyen lány, egy ilyen helyhez. De mostanság mit mondhatnánk? Mostanában bárki lehet rossz.

– Neked nem ismerős? – tette fel a kérdést, majd oldalra fordította a fejét.

– Nem is tudom, innen nehéz megmondani – húzta el a száját a varázsló.

– Atya ég, nem találod ki… soha – vihogott fel a másik, miközben megnézte a cella melletti kiíráson a nevet. – Rohadt jó lesz.

– Mondd meg ki az?

– Ő Hermione Granger – szólalt meg. – Hallod ezt, Stan?

– Mi? Ő egy háborús hős. Ki van zárva, Ben, szerintem rosszul olvastad. Mit követett el?

Stan levette az aktát a tartóból, aztán olvasni kezdte.
– Főbenjáró átkot használt. Cruciót.

– Komolyan?

– Valaki felébresztette, amikor a pihenőben volt a Szent Mungóban. Gyógyító. Azt írják megzavarodott – olvasta a sorokat, majd lapozott egyet. – Valamilyen kutatáson dolgozott, de őrült tempóban, aztán az egész zsákutcába jutott. Micsoda szar egy helyzet. Állítólag a végkimerülés határáig sodródott.

– Azta.

– A sztori szerint lepihent, hogy később folytassa, de aztán megzavarták. Ő meg azt hitte rá akarnak támadni, és paff… Crucio.

– Hányszor kínozhattam volna meg ezért valakit – sóhajtott fel a varázsló, majd a nyakát nyújtogatva benézett a cellába.

– Azt mondják PTSD-je van.

– Az meg mi?

– Ha a hónap végén rendeled meg a Reggeli Prófétát, akkor egy hónapot ingyen kapsz.

– Tényleg?

– Nem te idióta! – csattan fel a társa. – Ennyit se tudsz?

– Honnan tudhatnék ilyeneket? – vágott vissza. – Az RBF-ek után leléptem Roxfortból.

– Betegség. A harc miatt. Sok stressz érte, ami miatt szorongási zavara van… Szóval nincs jól. Azt se tudja mit csinál, amikor megátkozta azt a szerencsétlent.

– De durva. És nekünk kellene bemenni… oda? – húzta el a száját a másik. – Reggel melyikünk ébressze fel?

– Basszus… utálom ezt a munkát… Ha megint rámtámad egy rab, esküszöm, hogy vagy többet fizetnek ezért vagy lelépek, aztán éjjeli őrvarázslónak állok – morogta mérgesen. – Ez a nő veszélyes, harcos.

– Hagyjuk meg a váltásnak?

– Rodesnak és Williamsnek? Naná – vihogott. – Szívjanak vele ők.

– Nem kedveled őket?

– Mondjuk úgy, hogy magamat jobban.

– Balfék vagy.

Azzal egymással veszekedve haladtak tovább. Bent a cellában üdvözült arckifejezéssel Hermione Granger édesdeden aludt, gyanútlanul, mert akkor még nem tudta milyen ármány áldozatául esett.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Jul 18

Az igen!! Hát ez... Hu... érdekesen hangzik. Már az nagyon komoly, hogy Hermione ilyen kísérleten dolgozott. De az még brutálisabb, hogy Draco lesz az első, akin kipróbálják. Komoly, erős sztorinak érzem. Fuuu nagyon érdekes lesz.
Hermione Granger börtönben? Hát ez is kemény.
Várom türelmmel mi lesz ebből.
Köszönöm szépen az élményt!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2023 Jul 18

Juujj, ez majd kicsit más lesz, mint amilyen sztorikat szoktam írni, bár a humor vonal ebben is benne lesz. Régi a történet egyébként, de lassan ideje volt már, hogy felkerüljön. Meglátjuk mi fog belőle kisülni (Remélem, hogy nem fogom elcseszni.) Dracónak nem lesz könnyű helyzete az biztos. Megpecsételődött a sorsa. Azért nem lesz ám Hermionéból börtöntöltelék, de ez az egész rányomja a bélyegét erre-arra az életében, bár ezt inkább amolyan "viccnek" szántam Hamarosan jövök a következő fejezettel Köszönöm én is!