12. fejezet
Éjfélkor

A vihar éjfélkor csapott lett, percre pontosan akkor. Egy hangos mennydörgéssel kezdődött minden, ami felébresztette Hermionét, aztán tombolva verte az eső az ablakokat. A boszorkány felkelt az ágyból, majd az ablakhoz sétált. Kirázta a hideg. A villámok fényében figyelte, ahogy a kúria parkját tépázza a szél. Megborzongott. Ebben a pillanatban nem is érezhette volna magát magányosabbnak, hiszen egyedül volt egy hatalmas nagy épületben, amit egy varázslattal erősített meg. Draco nem ért haza. Kissé aggodalmasan figyelte, ahogy a hirtelen lecsapó zárpor a teraszt áztatja.

Ha átnézett a parkon, megfigyelte a Malfoy-kúria elmosódó körvonalait. Furcsa, hogy Malfoyék egyszer sem jelentek meg itt. Valószínűleg Draco látogatta őket, és közben a szülők hagyták fiukat itt egyedül, elvadulva élni. Vagy ezt maga a varázsló választotta magának? Talán ráhagytak mindent a varázserejének hiánya miatt? Nem igazán gondolkodott ezen korábban, de képtelennek érezte azt, hogy visszaaludjon a rátörő gondolatok miatt.

A villámlás és mennydörgés szinte egyszerre csapott le, amikor Draco megjelent a teraszon. Hermione megrettenve ugrott hátra, de kezét idejében a szájára tapasztotta, hogy ne sikítson fel. A férfi varázslattal tárta szélesre az ajtót és belépett. Mikor kimondta a Lumos varázsigét már nem történt semmi, szitkozódva dobta félre a varázspálcát, ami kíméletlenül koppant a padlón. A varázsló próbált elrejteni a kétségbeesettségét előtte, de most egyszerűen képtelen volt az indulatait megfékezni. A sötétből figyelve mindent megtudott. Draco mérgesen lerángatta magáról a ruháit, aztán Hermione ideiglenes hálószobájába ment a szekrényhez.

A férfi mérgesen felkiáltott, aztán lesodort egy csomó mindent a közeléből. Zihálva állt a hálószobában, amikor egyenesen a lány kissé rémült szemébe nézett. Draco szemében volt valami, ami leginkább a döbbenethez hasonlított. Mintha elfelejtette volna, hogy Hermione itt van nála. Megállt a szoba közepén, és ökölbeszorított kézzel próbálta visszafogni az indulatait.

– Mi történt? – kérdezte Hermione.

Draco hátrasöpörte a vizes tincseit, majd kifújta a levegőt. Méreg lassan elszállt. Aztán már csak a csalódottság maradt vissza.

– Egy szar este – szólalt meg a férfi reszelős hangon. Úgy érezte, hogy minden összedőlne körülötte. Mérgesen elkezdte lerángatni magáról a vizes ruhákat.

– Vissza akarod kapni a szobád? – szólalt meg Hermione.

A vizes ruhák csattanva landoltak a padlón, majd gondos kezek gyorsan el is tűntették onnan.
– Nem fontos. – Draco hangja jeges nyugalommal vegyült. – Felkeltettelek, igaz?

– A vihar megelőzött.

– Aludj vissza! – kérte gyengéden a varázsló. – Nincs semmi baj.

– Eltaláltak egy átokkal – állapította meg a nyomok alapján, amiket a férfi a mellkasán viselt. Hermione keresztül ment a félhomályban fürdő szobán, aztán a varázsló közvetlen közelébe kerülve egy fél lépésnyire tőle megtorpant. Érezte a Dracónak gyűlölő energiát, iszonyatosan közel volt egy mágiakitöréshez. Talán túl sok mágiát használt?

– Kettővel, de ki számolja? – nevetett fel keserűen, aztán arrébb rúgta a talárját. – Minden elcsesződött ma este. Te mire jutottál a véremmel?

– Keresek neked erősítő főzetet előbb. Oké? – Hermione már el is indult a fürdőszoba felé, de Draco az utolsó pillanatban elkapta a kezét, és gyengéden visszahúzta.

– Inkább a kérdésemre válaszolj, kérlek!

– Később. Előbb hadd gondoskodjak rólad.

– Granger…

– Gyógyítói parancs. Ne legyél türelmetlen.

– Bemegyek a fürdőbe, aztán megiszom a bájitalt, és lezuhanyzok. Így jó?

– Itt megvárlak.

Draco elengedte, majd visszafordult a szekrényhez, kivett egy tiszta nadrágot és pólót, aztán bevonult a fürdőszobába. Hermione már csak a zuhany vizének ütemes csobogását hallotta. Talán nem ez az este a legmegfelelőbb, hogy elmondja neki a tesztek eredményét. A lány karba tette a kezét, leült az ágy szélére és várt. Negyedóra múlva kinyílt az ajtó. Draco frissen mosott, de még jócskán nedves hajjal lépett ki a szobába, de már tiszta ruhában. Még mindig elcsigázottnak tűnt.

Leült az ágy szélére a boszorkány mellé, aztán várakozón nézett rá. Egy hosszú pillanatig egyikük sem szólalt meg, mintha egymás szemébe nézni mindent elárult volna. Persze nem volt így. A boszorkány végül felállt, majd elkezdte begyógyítani a sebesüléseket. Sokáig dolgozott, gyengéden ért hozzá a férfi mellkasához, ellenőrizve az életfunkcióit, és megbizonyosodott róla, hogy jól van. Legalábbis fizikailag. De a szeme másról árulkodott.

Ott a félhomályban ez egy igazán belsőséges pillanatnak tűnt. Talán Hermione mégsem tévedett, és tényleg nem ez volt a legjobb alkalom, hogy beszámoljon arról, amit talált. De a Malfoy örökös természetesen nem akart várni, amíg megtudja az információt.

– Mit találtál? – törte meg a szoba csendjét Draco.

– Előbb még meg kell vizsgálnom az összes rúnádat. Újra.

– Megint vetkőzzek le?

– Ha megtennéd…

– Már azt hittem, hogy szeretsz meztelenül látni – mondta Draco, miközben levette a pólóját. – Bejöhettél volna velem a zuhanyzóba is.

– Hasra feküdnél? – kérte Hermione azon a gyógyító hangján.

– Legalább egy masszázst kaphatnék – dünnyögött a varázsló. Hermione halvány fényt gyújtott. – Borzalmas napom volt. Egy kis törődést nem utasítanék vissza.

– Mesélnél még a tetoválásaidról, kérlek!

– Még? Legyen… Gyűlöltem a Sötét Jegyet, de ezzel szerintem nem mondok semmilyen új dolgot – kezdett bele rekedten a férfi. – Mivel eltávolítani nem lehet, így el akartam rejteni. A Zsebpiszok köz eldugott részén pedig nem kérdeznek, hanem megcsinálják, amit kérsz.

– És ki csinálta?

– Nem ismertem. Sötét figura volt. Körülbelül négy vagy öt éve történt. Szétcsaptam akkor is magam. Részeg voltam, ami gyakran megesett velem a háború után. Kísértettek az emlékek, a régi tetteim, a háború… Egy ideig akkor rendben voltam, aztán szarakodni kezdett a varázserőm.

Eközben Hermione óvatosan végigsimított minden egyes rúnát. Elemezte varázslatokkal azt, amit a véreredményekből megtudott.

– Poszttraumás stressz?

– Nem bírtam elmenni elmegyógyítóhoz. Nekem az túlságosan is nagy nyilvánosság – mondta Draco egkedvűen. – Találtam valami mást. Elmentem egy pszichológushoz, amikor már nem bírtam tovább és a családom sem. Némi terápia, aztán némi öngyógyítás, de jobban vagyok.

– Sajnálom.

– Granger, ha ezt meghallom tőled még egyszer kiteszlek az esőbe. Lehet varázserőm nincs, ellenben erősebb vagyok nálad.

– Nem azt sajnálom. Hanem azt, ami történt veled – pontosított a boszorkány. – Ez nagy különbség.

– Rendben. Mi a diagnózis, gyógyító Mandragóra? – váltott témát újra.

– Ez nem csak a tinta és rúna átok – szólalt meg Hermione.

– Mi lehetne még? – kérdezte Draco, aztán felült az ágyon.

– Ezt kell kiderítenem. Mintát kellene vennem az egyik rúnádból. – A férfi egy ízes káromkodással válaszolt először. – Jól van, jól van, erre nincs semmi szükség. Nemcsak neked meredek a dolog.

– Nem fogsz kivágni belőlem egy darabot – rázta meg a fejét a varázsló, ugyanakkor tudta, hogy Granger ellen nem tud semmilyen érvet felhozni. – Nem rég a véremet vetted, most meg vagdosnál?

– Örülhetsz neki, ha csak egyet kell kiszednem – mormolta a boszorkány.

– Granger.

– Tessék, Malfoy.

– Mi lenne, ha elmondanál nekem mindent? – javasolta csak úgy mellesleg Draco. Hermione csak figyelte a férfit szürke szemét a halvány fényben. – Kezdem elveszteni a türelmemet. Nehéz napon vagyok túl. A mai nap pedig kurvára kibaszottul szarul sikerült, szóval, ha van valami konkrétabb, akkor ajánlom, hogy mondd el.

– Jó – vett egy mély levegőt a lány. – Emlékszel arra az alkímiai kísérletre, amivel blokkolni vagy megszüntetni lehet a varázserőt bizonyos fémekkel?

– Piton mondta, hogy ez baromság. Nem lehet a mágiát blokkolni. Késleltetni, gyengíteni lehet, de megszüntetni lehetetlen. Még a kalitka sem működik teljesen, amit Azkabanban használnak a dementorok helyett. Kijátszható.

– Ez igaz. Viszont alaposan összezavarja a varázserőt, hogy az alanyok képtelenek varázsolni. Egy-két módosítással pedig még jobb eredményt lehet elérni.

– Mire szeretnél kilyukadni?

– Én ezt a jelenséget tanulmányoztam, mielőtt Chris lenyúlta tőlem a kutatási anyagot és a témát, de ez régen voltam – mondta Hermione. – Nem volt áttörő jellegű a kutatás, ugyanakkor rájöttem valamire. Kicsit zavaros az egész. Talán a megrázkódtatástól nem emlékszem teljesen.

– És mi volt az?

– Kiderült, hogy nem is olyan baromság az elmélet, és fémek befolyással vannak a varázserőre – folytatta Hermione. – Persze nem lehet elfojtani, mert a mágia a testünkben mindenhol ott van. Elterelni lehet, becsapni, hogy minden energiát a test a saját védelmére fordítson, de nem lehet megszűntetni. Azzal sem szűnik meg, ha eltörik valakinek a pálcája. Ezt mindenki tudja. Viszont ez akkora trauma lehet egy varázsképességű embernek, hogy bele is lehet őrülni.

– Eddig értem – mondta Draco.

– Én eddig úgy tudtam, hogy ez az alkímiai módszer nem működik. Chris még az előtt lopott el tőlem mindent, hogy erre rájöttem volna – magyarázta a boszorkány. – Eladott egy félig kész verziót a Minisztériumnak, ebből lett az a bizonyos kalitka is, amit most ott használnak. Rengeteg hiba van benne egyébként. Rengeteg időt öltem abba, hogy tökéletesítsem azt, amit tőlem vártak. Tesztek, éjszakázás minden, de sikertelen lett minden egyes próbálkozás. Nem tudtam ennél jobbal előállni. Ezért is hagytam abba a kutatást.

– És mit találtál nálam?

– Valaki ki akart cseszni veled, de nagyon – válaszolt a boszorkány.

– Ez nem újdonság – morogta Draco.

– Az is lehet, hogy rajtad akarták kipróbálni az elméletet – szólt Hermione. – Ebben nem vagyok még teljesen biztos…

– Szóval – kezdett bele a varázsló –, valaki fogott egy nem teljesen tisztázott elméletet, és pontosan engem célzott meg vele. Ideális jelölt. Egykori halálfaló, aranyvérű seggfej, évszázadokra visszamenőleg bizonyított családi szörnyűségekkel. Logikus.

– Szerintem nem számítottak rá, hogy ez nem hoz gyors eredményt. Nos, és hasonló, tömeges varázserővesztés nem történt. Ez mindenkinek szemet szúrt volna.

– Remek. Egyedülálló vagyok.

– Bizonyos értelemben igen.

– De kifejtenéd ezt bővebben?

– Hogyne. Nos, volt egy elméletem, hogy ha bizonyos fémeket ültetnek be a szervezetbe az gátolja a mágiát. De ez… Eddig úgy tűnt nem működik. Mégis… te vagy rá az élő példa, hogy igen. A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy réz mérgezésed van. A réz az egyik olyan fém, ami a mágiát elnyeli valamennyire, de leginkább összezavarja. A rúnákban a gerinced mentén, amik a szövegből kiemelnek, szerintem rézszálakat varázsoltak. A gerinc az egyik legfontosabb a varázserő szempontjából.

– Micsoda? – hördült fel Draco. – Azt észrevettem volna, hogy ha valaki ilyesmit ültet a hátamba.

– Olyan mámoros állapotban?

– Lehet, hogy igazad van – vonta meg a vállát a varázsló, aztán egy kicsit lehiggadt.

– Nem tudom mire számított, aki ezt tette. Soha senkinél nem láttam ilyesmit – rázta meg a fejét a boszorkány. – Az tűnik a legjobb magyarázatnak erre, hogy tényleg ki akarták próbálni rajtad, aztán tanulmányozni a hatást.

– Mindenki úgy tudja, hogy évek óta külföldön vagyok, és szórom a családi vagyont – jegyezte meg egykedvűen Draco. – És nem azonnal jelentkezett nálam a probléma.

– Szerintem sikertelennek minősítették ezt a módszert – vonta meg a vállát a gyógyító. – Ha valaki egy ilyen forradalmi módszert kifejleszt, vagyis ellop, akkor egyből pénzt akar belőle csinálni. Elkezdi terjeszteni.

– Milyen gyorsan lehet ennek kimutatni a hatását? – kérdezte a varázsló.

– Mindenki máshogy reagál – mondta elgondolkodva Hermione. – Annyit mindent szedtél, lehet, hogy valamelyik drog ideiglenesen semlegesítette. Lehet, hogy a varázserőd védett meg. Még az is lehet, hogy réz mennyisége kevés ehhez. A kísérleti fázis elején jártám, amikor… nos, történt, ami történt.

– Logikus. Ha nem azonnali vagy pár napon belüli, akkor nincs értelme foglalkozni vele.

– Elképzelhető. Ez remek megoldás lehetett volna, persze nem ilyen drasztikus módon. A Minisztérium bajban van a dementorok nélkül – folytatta Hermione. – Állandó személyzet kell az Azkabanba, és szöktek már meg onnan rabok, de ezt sem verik nagy dobra. Csak nem tudom, ez most személyes dolog volt-e vagy tényleg csak rosszkor voltál rossz helyen.

– Vagy akár mindkettő is lehet – mondta Draco.

– Térjünk rá a következő lépésre. A mintát kell az egyik rúnából vennem, hogy tényleg így van-e, ahogy gondolom. Meg is bűvölték ezeket a rézszálakat… valószínűleg, így az átok nem csupán egy felirat, hanem éles és működő. Bár ebben sem vagyok még biztos, ugyanakkor a sejtéseim igazak szoktak lenni. Vérmágia, réz és rúnák. De ha ezek nem is helytállóak, akkor önmagában az, hogy túl sok réz van a véredben elég ahhoz, hogy összezavarja a mágiádat.

– Ezt nem hiszem el – rázta meg a fejét a varázsló. Annyi minden kavargott benne most. – Tuti megölöm azt a baromarcút, ha megtalálom. Úgy kicsinálom, hogy senki sem fog ráismerni.

– A gyógymód nem érdekel?

– Puszta kézzel végzek vele – sziszegte Draco.

– Nem is akarod visszakapni az erődet?

– Dehogynem, ennél jobban már csak rád vágyom, Granger – sóhajtott fel, és egyenesen a boszorkányra nézett. – Mi a gyógymód?

– Rohadtul fájdalmas lesz – közölte a boszorkány. – És nem tudom még hogyan fogom pontosan csinálni.

– Mit kell tennünk? – kérdezte mohó tekintettel Draco.

– Először a mintavétel, meg kell becsülni mennyire mélyen vannak a rézszálak, érintik-e a gerincvelőt. Most, hogy tudjuk mit kell keresni, így könnyebb dolgunk lesz.

– És aztán?

– El kell távolítanom a rézszálakat a bőröd alól, aztán el kell kezdeni kezelését a mérgezésed mértékének megfelelően. Eltart egy pár napig, amíg teljesen kiürül a szervezetedből, de úgy számolom huszonnégy óra múlva már varázsolni fogsz, ha nem hamarabb.

– Szóval megnyúzol?

– Én nem fogalmaznék így. Inkább kitépem őket a bőrödből vagy mélyebbről.

– Miért nem égeted ki?

– Nem lehet – rázta meg a fejét. – Túl magas a réz olvadáspontja. Nem bírnád ki. Olyan lenne, mintha kínozni akarnálak.

– Kibírom.

– 1085°C.

– Legyen a tépés.

– Azért ez olyan hihetetlen. A réz nagy mennyiségben mérgező – kezdte a boszorkány, aztán közelebb húzódott Dracóhoz. – Folyamatosan mérgezett, amit először észre sem vettél. A mágiád kezdett reagálni rá, elkezdte védeni a testedet, harcolt ellene, viszont annyira lefoglalta védelmed, hogy felemésztette azt a tartalékot is, amit varázslásra használhattál volna.

– Miért tartott ez ilyen sokáig?

– Én a kis mennyiségre gondoltam, aztán a mágia mindent bekavart. Tanulmányoznom kellene téged, de gondolom nem akarsz sokáig ebben az állapotban maradni.

– Mennyi ideig kellene rendelkezésedre állnom, mint kísérleti nyúl? – kérdezte Draco.

– Kettő, esetleg három évig.

– Nem, Granger, ez túl sok idő – nevetett fel keserűen. – Most már ideje lesz visszakapnom az erőmet, hogy megtaláljam azt, aki felelős mindenért. Gyakorlatilag kvibli lettem.

– Csak átmenetileg nem volt varázserőd. De a valóságban sohasem voltál kvibli, ők nem így működnek. Az egy kromoszóma rendellenesség, és nagyon-nagyon ritka. Egy közös őstől származik.

– Egy ember felelős annyi kvibliért?

– Ehhez a beszélgetéshez túlságosan is késő van – mondta a boszorkány. – Talán majd egy másik alkalommal.

– És mi van a bájitallal? Miért működött?

– Semlegesítette mérget a szervezetedben – folytatta Hermione. – Ettől helyreállt a mágiád, egészen addig, amíg ki nem ürült a szervezetedből a főzet. Amikor kiürült a bájital, felgyülemlett a mágia benned és kirobbant. Most is közel állsz egy ilyen robbanáshoz. Érzem a vibrálást.

Draco felkelt az ágyból, és járkálni kezdett a szobában. A terasz felől hűvös levegő áramlott be a szobába. Egy pillanatra megborzongott. A vihar még mindig teljes erővel tombolt, ahogy ő maga is. Megvan végre az, amit keresett.

– És miért van ilyen rossz hatással másokra a bájital? – tette fel a kérdést, amin Hermione is már egész délután gondolkodott.

– Nem tudom. Ehhez még rengeteget kellene kutatnunk. De jó eséllyel a lenti elixírek valamelyike segít, és nem lesz gond.

– Persze, az ellenszer nemsokára készen lesz, majdnem el is felejtettem egy pillanatra – szólalt meg végül Draco, miközben fáradtan végigsimította az arcát. – Teljesül mindegyik feltétel, amit megszabtunk.

– Tudom.

– Csak azt nem tudom, hogy tényleg működni fog-e – túrt bele a hajába a férfi.

– És nem igazán tudunk tesztelni.

– Tisztában vagyok vele. De szerintem van megoldásom erre – jegyezte meg ködösen a varázsló.

– Micsoda?

Draco sejtelmesen elmosolyodott, ami ebben a fényben

– Használhatod a baglyokat, ha akarod és a kandallót is – mondta végül Draco. Tudta, hogy ez kockázatos, de nem akarta tovább itt tartani a boszorkányt. Nem lett volna méltányos vele szemben.

– Miért ajánlod fel?

– Bízom benned, Granger.

– Csak így hirtelen? – vonta meg a vállát Hermione.

– Igen. Ne legyél ezen ennyire meglepődve.

– Még akkor is, ha ez az egész az én hibám? Még, ha közvetve is.

– Nézd, évek óta dolgozik a varázsvilág azon, hogyan tudna mágiát elvenni, és a mágiát átadni valakinek. Sokan több hatalmat akarnak, mint amennyi van. Azért, mert elkezdtél kutatni valamit nem lehetek rád mérges. De Creswellt szerintem ideje lesz meglátogatnom, ha végre visszakapom a varázserőmet.

– Szerinted benne van?

– Egy látogatást megér. Legalább megtudom, hogy miért vette el a kutatási anyagodat – mondta Draco.

Egy kis csend állt be a beszélgetésükbe.

– Nem akarok elmenni innen – váltott témát Hermione.

Draco felkapta a fejét, és egyenesen a barna szemekbe nézett.

– Miért? – szólalt meg a varázsló. – Tudom, hogy nem fogsz elárulni.

– Sok okom van, amiért nem akarok elmenni.

– Például az ágyam? – mosolygott rá Draco.

– Az is.

– És mi még?

– Ki kell találnom milyen módszert alkalmazzak, amivel a legkisebb fájdalmat okozok neked. Aztán meg is várom, amíg felépülsz. Nem akarlak csak úgy itthagyni, és az elixíreket sem. Ez nem lenne jó ötlet.

– Minél előbb csináljuk annál jobb. Aztán megyek, és megkeresem azt a barmot, aki ezt tette velem.

– Pár napig lábadozni fogsz, és kell is – mondta komoran. – Nem akarom, hogy bármi baj történjen. Ez nem csak egy egyszerű dolog.

– Kibírom, másnapra már jobb leszek.

– Három napot adj nekem, kérlek.

– Ez túl sok.

– Nem tudom, Draco, hogy milyen mélyen vannak a rézszálak – szólalt meg a boszorkány aggódva. – A gerinc nagyon kényes hely és iszonyúan fájdalmas. Ráadásul nem igazán tudom milyen fájdalomcsillapítót tudunk használni. Egy igazán hatásost két hónapig tart megfőzni.

– Addig nem akarok várni. A fájdalom nem gond.

– Gondoltam.

– Holnap megnézem mi van itthon, aztán összerakjuk azt, ami a leghatásosabb – mondta Draco, aztán leült az ágy szélére. – Köszönöm, Granger!

– Hagyd már, Malfoy, ezeket a hülyeségeket! – legyintett a boszorkány, majd fázósan megdörzsölte a karját. – De, kérlek, add meg magadnak azt a három napot! És nekem, hogy segíthessek neked.

– Rendben, legyen – mondta végül.

– Ez tényleg fontos – szólalt meg a boszorka.

– Tudom.

– Ha elcseszek valamit, akkor akár tényleg elvesztheted a varázserődet – közölte a félelmeit a varázslóval. – A gerinc a varázserő szempontjából az egyik legkényesebb rész. Aztán arról ne is beszéljünk, ha megsértem a gerincvelőt akkor más bajod is lehet.

– Bízom benned.

– Akkor engedd, hogy ezt úgy csináljam, ahogy a legjobb tudásom szerint tudom – kérte komoly hangon. Ennyire talán még nem is félt egy ilyen beavatkozástól. Fel kellett készülnie.

– És mi lesz az első lépés?

– Mintát veszek – válaszolt Hermione. – Elemzek, aztán megmondom mikor tudjuk ezt megcsinálni úgy, hogy a legjobb eredményt érjük el. Holnap?

– Egész nap ráérek – mondta a varázsló. – Csak este kell elmennem megint.

– Jól van. Akkor holnap meglesz a mintavétel.

Hermione elterült az ágyon, aztán magára húzta a takarót. Borzasztóan fázott. A férfi követte a példáját feljebb csúszott az ágyon, aztán elfeküdt mellette. A félhomályban egymás szemébe néztek.

– Mit csinálsz? – kérdezte Dracót a boszorkány.

– Alszom. Itt. Veled.

– Itt?

– Ühüm. Lehet nem fogok tudni aludni, de próbáljuk meg – mondta, miközben begyűrt egy párnát a feje alá. – Mióta megvizsgáltál alvás közben, gyakran érzem úgy, hogy el tudnék aludni magamtól.

– Próbáljuk meg! – suttogta Hermione. – Ha helyreáll a varázserőd, akkor nagy valószínűséggel elmúlik az álmatlanságod is. De előtte ki kellene kényszerítenünk belőled egy mágiakitörést.

Draco mélyen felnyögött, aztán vett egy mély levegőt és lassan kifújta. Túlságosan is soknak tűnt mindez hirtelen. Mintha minden a vállára és a mellkasára nyomódna, szét akarta marcangolni, össze akarta nyomni, el akarta emészteni.

– Hagyjuk ezt a témát mára, oké? Annyira fáradt vagyok – mormolta elcsigázottan. – Már annyira belefáradtam ebbe az egészbe. Nem akarom ezt csinálni többet, teljesen felőröl ez az egész.

– Megértelek – nyújtotta ki a kezét Hermione, aztán megérintette a férfi arcát, és a hüvelykujjával egy apró kört írt le rajta. Át akart venni tőle valamit, némi terhet, amivel könnyíthet rajta kicsit. – Bár tudnék többet segíteni neked.

– Ha meggyógyítasz, akkor már azzal segítesz nekem. Visszakapni a varázserőmet hihetetlennek tűnik.

– Mindent megteszek.

– Tudom – mosolyodott el a varázsló. Megbízott benne, meg kellett bíznia, hiszen… annyi mindent érzett most. Végre valódi reményt kapott. Nem olyasmit, ami távoli, elérhetetlen, hanem valóságos.

Csend állt be a beszélgetésbe, csak a vihar hangjai szűrődtek be a helyiségbe. Tombolt még mindig el akart söpörni mindent. Hermionét kirázta a hideg, és megborzongott újra a takaró alatt.

– Adj egy kis takarót, Mandragóra! – kérte lágyan Draco. – És bújj közelebb hozzám! Ezzel segítenél a legtöbbet most.

– Ugye nem vetted be a bájitalt? – kérdezte Hermione.

– Nem – válaszolt álomittasan.

– Minek is vagyok én a gyógyító? – fújt egyet mérgesen. – Senkire sem hallgatsz. Rám miért is hallgatnál?

– Mondhatok valamit? – Draco hangja már tényleg olyanná vált, mint aki tényleg hamarosan már alszik.

– Igen.

– Elképesztően szexi vagy a pólómban – mormolta, miközben bebújt mellé a takaró alá, aztán Hermione már ott volt Draco ölelésében. A meleg kezek biztonságot adóan simultak a boszorkány testére.

– Malfoy…

– De tényleg az vagy. Elképesztően gyönyörű és kívánatos.

Hermione mire kigondolta volna, mit is válaszoljon, addigra a varázsló már az igazak álmát aludta. Megkönnyebbül szuszogással elaludt mellette, miközben még mindig őt ölelte. A boszorka el akart húzódni, de az érzései visszahúzták, és még közelebb űzték Dracóhoz. A kétségeit elűzve fúrta a mellkasába az arcát, majd a szívverését hallgatva aludt el. Ez az éjjel elűzte mindkettejük álmatlanságát

hozzászólások: 0