18. fejezet
Rúnák

A következő hét gyorsan és eseménytelenül telt el. Hermione csak napközben látta Dracót, aki néha csak hajnalban érkezett haza a legkülönfélébb átoksérülésekkel, vágásokkal, és titokokkal, amiről nem volt hajlandó beszélni. De minden éjjel hozzábújt, szorosan és birtoklóan ölelte át, ami mindig elhessegette Hermionétől a rossz gondolatokat.

Annyi időt töltöttek együtt amennyit lehetett, és ha lehet az épület minden szegletében szeretkeztek már, szégyentelenül hangosan és szenvedélyesen, ami felettébb elégedetté tette mindkettejüket. Nem számított semmi csak az, hogy a mámor mindennél magasabb szintjében lebegjenek. De két dolog volt, ami beárnyékolta a boldogságukat, az egyik pedig pontosan péntekre esett: Draco rézszálainak végleges eltávolítása.

A kastély csendes volt a nap első sugarainak fényében, kint az ég fájóan szép. Hermione korán ébredt, halkan kiment a fürdőbe. Egy ideig a teraszon figyelte a napfelkeltét, elfogyasztott egy könnyű reggelit. Majd gyorsan felöltözve elindult a laborba. Gondosan kerülte azokat a pontokat a hálószobában, ahol a régi padló recseghetett. Nem akarta felébreszteni Dracót, aki még mindig aludt. Mostanában rendesen aludt, már amennyire a túlhajszolt életmódja engedte, de talán az álmatlanság végleg eltűnt. Hermione mielőtt kisurrant volna egy hosszú pillanatig figyelte a férfi arcát, ahogy kisimultan pihent. Sokkal fiatalabbnak tűnt, és kevésbé ádáznak.

Nem volt szíve felébreszteni. És úgy gondolta, hogy jobb, ha egyedül készül elő. Igen, ebben meg tudta magát erősíteni. Mindent úgy csinált, ahogy a Szent Mungóban szokta, ha egy előre eltervezett beavatkozáshoz készült elő. Félretett mindent, ami eddig csak hátráltatta volna, és csak a feladatra koncentrált. Fejben már többször is átfutotta a feladat részeit, a mozdulatokat, a varázslatokat, amiket a mai napon használni fog. Még mindig a fájdalomcsillapítás volt az, ami nagyon is sarkalatos kérdés volt. De tudta, hogy mindent meg fog tenni.

A labor levegője fűszeresen édeskés volt, az alkimista eszközök és bájitalok illatától, amik még készültek az üstökben. Minden nyugodt volt, csendes. És nem kellett sietnie. Az utóbbi időben Szent Mungóban a sürgősségin dolgozott, ami mindig nehéz volt, mert a lehető legjobbat kellett nyújtani és az idő… soha nem volt ennél fontosabb. Állandóan zaj volt, de most nyugodtan dolgozhatott, Hermione egyetlen intésével fény gyúlt a helyiségben, a gyertyák és lámpások puha, meleg ragyogással töltötték meg a teret.

Az asztalra kiterítette a pergameneket. Újra áttanulmányozta Draco állapotát. Aztán elkezdte sterilizálni a helyiség egyik félreeső helyét, ahol berendezte a rögtönzött műtéti beavatkozás helyszínét. Nem kellett sokat fáradnia. Malfoy varázslatai és a láthatóan kényszeres tisztaságmániájának hála ez a hely volt a legalkalmasabb arra, hogy elvégezze a beavatkozást. Hermionénak még voltak kétségei, de tudta, hogy mit tesz, és minden már érzést kezdett teljesen kizárni.

Elővett egy finom, ezüst szikéket, mágikus és regeneráló bájitalokat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a beavatkozás sikeréhez. Aztán jegyzeteit gondosan sorba rendezte, majd újra átnézte, amire szüksége volt, nehogy bármit is kihagyjon. A rézszálak szerkezetét és az eltávolításukhoz szükséges varázslatot elméletben begyakorolta, majd az első teszt következett.

Hermione a pálcájával egy apró, lebegő rúnarendszert hozott létre az asztal fölött, amellyel elpróbálta a beavatkozás minden lépését. Nem akart arra gondolni, hogy mindez kinek a hátán kell majd elvégeznie. Draco is csak egy betege volt a többi közül, legalábbis a beavatkozás alatt biztosan így akart rá gondolni. Ha nem így lett volna, akkor biztosan képtelen lett volna arra, hogy elvégezze. Erősnek kellett lennie, elnyomnia az érzéseit, amik napról napra egyre erősödtek. Soha nem gondolt arra, hogy mennyire fog a varázslóhoz ragaszkodni, de ahogy minden este átölelte, és érezte a meleg leheletét az arcán, amiközben sötét vágytól rekedtes hangon a fülébe suttog… Nem, nem! Ezeket ki kellett zárnia most.

A boszorkány megacélozott tekintettel újra nekifogott a próbabeavatkozásnak. Végigment a lépéseken, varázslatokon, erőkifejtésen. Finom és precíz mozgásra volt szüksége, hiszen a terület maga is érzékeny volt. Tízszer ismételte meg mielőtt felkészültnek érezte magát. A monitorozó varázslatok már készen álltak, a kristályok finoman pulzáltak, amikor Hermione az ujjait végigfuttatta felettük.

Egy halvány mosollyal konstatálta, hogy minden készen áll. Már csak Draco hiányzott.

Hirtelen léptek nesze hallatszott a folyosóról. Mintha megérezte volna, hogy most ő következik. Hermione felnézett, és az ajtóban meglátta Dracót, aki álmosan, de határozottan állt ott, meztelen felsőtestére hanyagul dobott sötét köntösben. Körüllengte még a tusfürdő illata.

– Korán kezdtél – jegyezte meg a varázsló, miközben a laborba lépett, és megállt az asztal mellett. – Azt hittem, hogy megvársz vele.

– Gondoltam, jobb, ha mindent előkészítek, mire felébredsz – felelte Hermione, és újra az eszközeihez fordult. – Szeretném, ha minden zökkenőmentesen menne. Egyedül ez ilyenkor jobban megy.

Draco sóhajtott, és leült egy magas, kényelmetlennek tűnő székre.
– Zökkenőmentes. Milyen szép szó egy fájdalmas beavatkozás leírására.

Hermione rápillantott, és egy halvány mosoly játszott az ajkán.
– Egy kicsit sem próbálod oldani a feszültséget?

– Miért is ne? – vonta meg a vállát Draco, aztán kaján mosollyal elvigyorodott. – Ez az asztal éppen megfelel szexre is.

Hermione egy pillanatra elidőzött a tekintetén, majd visszafordult a munkájához.
– Nemsokára kezdhetjük. Jó?

A varázsló csak bólintott egyet, és egy kicsit elkomorult.
– Oké.

A labor csendjét a varázslatok halk zümmögése, és Hermione léptei töltötték meg, ahogy az asztal körül járkált. A gerinc mentén elhelyezkedő rézszálak eltávolítása még a legképzettebb gyógyítók számára is kihívást jelentett volna, és Hermione pontosan tudta, hogy minden mozdulata döntő fontosságú lehet. Bár ideges volt, egyetlen rezdülés sem árulta el az arcán.

Draco levette a köpenyét, majd hanyagul dőlt a labor közepén lévő asztalnak, meztelen felsőtestét halvány fények világították meg. A bőrére varázsolt tetoválás megfeszült minden mozdulatára.

– Szóval, felkészültél a beavatkozásra? – kérdezte Draco apró mosollyal, bár hangjában némi feszültség bujkált.

Hermione felpillantott rá a jegyzeteiből, és szándékosan nyugodt hangon válaszolt:
– Ha azt gondolnám, hogy nem tudom megcsinálni, nem lennék itt. Nálam ez elvi kérdés.

Draco felhorkantott, és hátradőlt az asztalon, a tetoválás szárnyai halványan megmozdultak, mintha a mágia reagált volna a gazdája érzelmeire.

– Ezt ne csináld! Ne mozgasd ennyire a válladat.

– Szeretem, amikor ilyen magabiztosnak tűnsz – jegyezte meg a férfi, miközben félrebillentette a fejét. – Ideges vagy, ugye?

Hermione megállt egy pillanatra, majd visszatért a jegyzeteihez, gondosan ellenőrizve az eszközöket és bájitalokat az asztalon.
– Miért lennék ideges? Csak egy mágikus sárkánytetoválásról van szó, ami él, és ráadásul rúnákból áll. És persze ott van a gerinced, amit nem szabadna megsértenem, vagy akár kárt okoznom az idegekben. Mi ebben az ijesztő?

Draco megfordult a boszorkány felé, a nevetése betöltötte a labor levegőjét, bár a feszültség nem tűnt el teljesen az arcáról.
– Na látod, ezt szeretem benned, Granger. Úgy teszel, mintha minden a terveid szerint haladna.

– Egyelőre, amíg váratlan helyzettel nem találkozom, addig minden aszerint megy, ahogy a folyamatot előre kidolgoztam.

– Ez megnyugtató.

Hermione megforgatta a szemét, majd odalépett hozzá, és felemelte a pálcáját.
– Fordulj meg, Malfoy. Nézzük meg közelebbről a remekművet.

Draco engedelmeskedett, és lassan megfordult, hogy Hermione jobban szemügyre vehesse a tetoválást. Közelebb lépett, és alaposan átvizsgálta. A pálcáját lassan végighúzta a tetoválás fölött, és halkan mormolt néhány diagnosztikai varázsigét. A tetoválás reagált, a rúnák apró rezgéseket bocsátottak ki, amelyek végigfutottak Draco testén.

– Ez cikiz.

– Ez bonyolult folyamat, maradj csendben – mondta Hermione halkan, inkább magának, mint Dracónak.

– Persze hogy az. Nem bíztam volna ezt holmi amatőrökre – válaszolta Draco, majd hátrapillantott a válla fölött. – De benned bízom.

Hermione megtorpant, egy pillanatra találkozott a tekintetük. A varázsló hangja őszinte volt, és bár a gúny ott lebegett a szavai között, a bizalom valódi érzése átszűrődött.

– Akkor ne is vesztegessük az időt – mondta Hermione határozottan. – Hozzuk ki belőled ezeket a szálakat, mielőtt még meggondolnám magam.

Draco elmosolyodott, majd újra visszafordult. Hermione mély lélegzetet vett, és előkészítette a következő varázslatot. A levegő halkan vibrált körülöttük, ahogy a mágia lassan életre kelt.

Hermione óvatosan kinyújtotta a kezét, és a pálcája hegyét Draco hátához emelte. A rúnák halványan felizzottak, mintha észlelték volna a közeledő mágiát, majd lassan elcsendesedtek, mikor Hermione egy nyugtató bűbájt mormolt.

– Ez csak az előkészítés – mondta Hermione, mintha megnyugtatná Dracót, de valójában magát próbálta bátorítani.

Draco hallgatott, de a feszült izmai elárulták, hogy minden idegszálával a varázslatra koncentrál, ahogy pálca finom mozdulatokkal követte a rúnák mintázatát.

– Mi lenne, ha lefeküdnél erre az asztalra? – javasolta Hermione, aztán a helyiség elkülönített része felé mutatott.

– Ez egy… masszázsasztal? – kérdezte Draco.

– Kényelmesebb, mint az kőasztalodon lenne. Végül is nem egy bájitalhozzávaló vagy, amit fel akarok szeletelni.

– Igaz.

– Megbeszéljük, hogy mi fog történni? – kérdezett rá a boszorkány.

– Mindent rádbízok.

Hermione egy bólintással visszatért a munkájához.
– Most kellene bevenned azt a két bájitalt, amit az asztalra tettem.

Draco engedelmesen teljesítette, amit a boszorkány kért, és elhelyezkedett a kényelmes asztalon. Az ez után következő varázslatot Hermione már teljes koncentrációval kezdte el. A rézszálak lassan kirajzolódtak a tetoválás alatt, ahogy a mágia feltárta őket. Az apró, vékony szálak fényesen csillogtak.

– Elképesztő, hogy ezek a szálak mennyire mélyen ágyazódtak be – jegyezte meg Hermione

A gyógyító pálcájával óvatosan körberajzolta a gerince mentén húzódó mintázatot.
Draco halk, sziszegő hangot hallatott, mikor a varázslat elérte a mélyebb rétegeket. Hermione azonnal megállt, és ránézett.

– Jól vagy?

– Csak egy kicsit kellemetlen – válaszolta Draco fogai között szűrve a szavakat. – Folytasd, Granger. Nem állhatunk meg.

Hermione habozott egy pillanatra, majd folytatta a varázslatot, most még óvatosabban. A labor levegője vibrált a mágia intenzitásától, és nő szíve minden varázsütéssel egyre hevesebben dobogott.

A Draco bőrébe nyilalló fájdalom borzalmas volt. Égetett, mintha izzó parazsat vagy egy idő után izzó vasat nyomtak volna rá. Belémart, szaggatta, tépte, amit a fájdalomcsillapítók ellenére is érzett. Jó darabig csak szorította az asztal szélét. De nem bírta tovább, ki kellett adnia magából a fájdalmat, felordított.

– Már majdnem megvan – mondta halkan, próbálva nyugtatni Dracót. – A szálak kiemelése lesz a legnehezebb rész, de már nincs sok hátra.

Draco bólintott, de a homlokán megjelenő izzadságcseppek elárulták, hogy a fájdalom kezdett elviselhetetlenné válni. Milyen naiv volt… Magas fájdalomküszöb… Ez egyszerűen idióta könnyelmű hozzászólásának hangzott. Hermione egy másodpercre megállt, majd összeszedte minden bátorságát, és megkezdte az eltávolítást.

– Sajnálom – mondta Hermione remegő hangon –, ezt nem tudom másképp csinálni.

– Folytasd! – szűrt a fogai között Draco.

– Nem használhatok több fájdalomcsillapító bűbájt.

– Csak csináld! – üvöltötte a férfi. – Vissza akarom kapni a varázserőmet.

– Kell valami, ami tompítja a fájdalmat – szólalt meg újra Hermione, aztán hátrébblépett és körülnézett a laborban.

– Ki fogom bírni, Granger – jelentette ki a varázsló.

Hermione egy pillanatra megállt, pálcáját a keze között forgatta, miközben próbált megoldást találni. Tudta, hogy Draco szívós, de a fájdalom intenzitása, amit most átélt, nemcsak testi, hanem mentális szinten is hatással lehet rá.

– Én nem akarlak kínozni – csattant fel a lány dühösen. Könnyek vegyültek a szemébe. Abba kellett hagynia egy percre. – Ki kell találnom valamit. Kellene valami mugli helyi érzéstelenítő vagy…

Draco mély lélegzetet vett, és a keze az asztal szélére szorult. Az arcán verejték gyöngyözött, de a szemei elszántan csillogtak.

– Nem kell semmi.

Hermione csak idegesen fel-alá járkált a helyiségben. Draco még mindig feküdt a laborban az asztalon. A boszorkánynak le kellett nyelnie a torkában növekvő gombócot. Pontosan ezért nem kezelhettek a Mungóban olyanokat, akikkel kapcsolatban voltak. Noha ő és Malfoy nem voltak kimondottan egy pár, de… az elmúlt napokban nagyon közel kerültek egymáshoz. Ezeket a pillanatokat érzelem nélkül lehetetlen volt megélni. Hermionénak újra össze kellett szednie magát. Szerencsére nem látta Draco arcán a küzdelmet, de érezte, hogy minden varázslatával egyre mélyebbre hatol a fájdalmas procedúrában.

– Akkor is muszáj valamit tennem, hogy enyhítsem ezt – jelentette ki a boszorkány.

– Ha most itt hagysz, akkor nem állok jót magamért – sziszegte a varázsló. – Örökké üldözni foglak, amíg ki nem szeded belőlem ezeket a szarokat. Már nem fordulhatunk vissza. Szedd össze magad, drágám. Meg tudod csinálni! Én bízom benned. De folytasd már végre!

– Oké… Oké… Csak… csak… adj egy percet – mondta remegő hangon. – Tudod soha nem csináltam ilyet fájdalomcsillapítás vagy altatás nélkül.

– Nem fogsz elaltatni, már megmondtam.

– Draco…

– Amíg itt pánikolsz el fogok vérezni.

– Francba bassza meg – káromkodott Hermione, aztán letörölte a vércseppeket a férfi hátáról. – Én… én… sajnálom.

– Szedd össze magad, drágám!

– Jól van – szólalt meg síri hangon a boszorkány. A sarokban ekkor meglátta az üveget. Lángnyelv Whiskey volt benne. Felkapta, aztán visszament a varázslóhoz.

– Mit akarsz azzal?

– Ez segíteni fog.

– Nem iszom másfél éve – jelentette ki a férfi, aztán felkönyökölt.

– Kérlek!

– Egyszerre szedd ki mindet.

– Mivan?

– Jól hallottad.

– De… de…

– Bízom benned, Granger.

– Őrülten fájni fog – rezzent össze a boszorkány.

– Tudom. Úgyhogy igyál abból a vacakból te – mondta a varázsló. – Megfogadtam, hogy soha többé nem iszom. Rád viszont rádfér.

– Megpróbálom lefagyasztani a területet – folytatta Hermione, aztán ivott egyet az italból. Végül folytatta a varázslást. Igyekezett minél jobban dolgozni. Félretenni az érzéseit, reakcióit, minden zavaró tényezőt. – Felkészültél?

– Igen.

Kimondta a varázsigét. A férfi hátán a bőr egyszerre több helyen mélyen szakadt fel. Velőt rázó ordítás hangzott fel a laborban. A művelet nem tartott tovább egy percnél, de a boszorkánynak nagy erőt kellett kifejtenie, hogy mindent el tudjon egyszerre távolítani. Soha nem érezte magát ennyire koncentráltnak. A rézszálak a levegőbe emelkedve lebegtek Draco ziháló teste felett.

Hermione mindent az előre elkészített tálkába helyezte. Jól sejtette, minden egyes darabot úgy bűvöltek meg, hogy fájdalom nélkül ne lehessen eltávolítani. Aztán mindent elborított a kiömlő vér. Most már nem volt semmi, ami megállíthatta volna. A gyógyító gyorsan dolgozott, fertőtlenített, összeforrasztotta a sebeket. Draco zihálva, remegett. A fájdalom lüktetése az egész testétben iszonyatosan erős volt.

– Idd meg ezt! – nyújtotta felé Hermione a fájdalomcsillapítót, és segített neki. A varázsló szó nélkül elfogadta, aztán egy hajtásra megitta. De nem hatott elég gyorsan. A megerőltetéstől néhány pillanat múlva sötét öntudatlanságba zuhant.

***

Pár órával később Draco a saját ágyában ébredt fel. Puha volt, kényelmes és halványan érződött benne a boszorkány illata. Furcsán nyugodtnak érezte magát. Időközben beesteledett a telihold bevilágított a szobába. Még mindig fájt a háta, de már közel sem annyira, mint a korábban. Ahogy megmozdult már értette, hogy a boszorkány miért javasolt neki három nap pihenést.

De Draco makacs volt, és hozzászokott már a fájdalom egy bizonyos szintjéhez. Felkelt, de Hermionét nem látta sehol. Vajon a boszorkány elment? – gondolta, de aztán kicsúszott az ágy szélére. A padló hideg volt a talpa alatt. Meg kellet próbálnia. Felállt, hirtelen nem érezte teljesen biztosnak magát, de megkapaszkodott a baldachinban.

– Francba – szűrte a fogai között. Kicsit szédelegve botorkált el az asztalig, ahol a pálcája feküdt. Meg kellett próbálnia, muszáj volt. Működnie kellett. Most először érezte azt, mint amikor először érintette meg ezt a pálcát Olivandernél. Lehet ez jó előjel? Reménykedett benne. Valami megmozdult a mellkasába, valami, ami részegítően jó érzés volt. Egyszerre meleg és borzongató, mintha egy hosszú álom után ébredne végre öntudatra.

Érezte, hogy a pálca életre kell a tenyerében, ahogy újra kapcsolódnak egymáshoz. Akár egy régi jó barát úgy üdvözölte gazdáját. Draco megkönnyebbülten és átszellemülten nyögött fel. Annyira jó érzés volt, mintha valamiféle mágikus orgazmus határát súrolta volna, de ez inkább idióta gondolatnak tűnt, mint valóságnak.

– Lumos! – mondta ki Draco rekedten az első varázslatot, mi eszébe jutott. Ekkor, amit érzett a lehető legfurcsább dolog volt, ami valaha történt vele. Érezte, ahogy a mágia átáramlik a karján, aztán elér egészen az ujjai végéig. Olyan vakító fényesség töltötte be a szobát. Elmosolyodott. Meg kellett keresnie a boszorkányt.

A boldogsága egyszerűen leírhatatlan volt.

***

Hermione hangtalan léptekkel haladt a márványpadlón. Egyedül volt a helyiségben. Draco mondta neki, hogy jöjjön fel ide, és ő nem tudott ellenállni a kísértésnek. Legalábbis most már egyáltalán nem. Még soha nem járt itt azelőtt, és most kihasználta az időt, amíg a betege öntudatlanul fekszik az ágyban. Tudta, hogy jól van, de neki kellett egy kis megnyugtatás.

Elhaladt egy paraván mellett, és akkor meglátta. Egy fedett terasz látványa tárult elé, kényelmes és nagy napozóággyal, üvegtetővel. Zöld varázsnövények buja egyvelegét helyezték el helyiségben, am olyan volt, mint egyfajta oázis a tetőteraszon. Egy igazi wellness részleg, középen egy hatalmas, kör alakú medencével. A feszített víztükör visszaverte a holdfényt.

A lány kibújt a cipőjéből, levette a jóganadrágját és leült a medence szélére. A kellemes, melegvíz hívogatóan csábította. Nem is habozott tovább, belelógatta a lábát a vízbe. Megkönnyebbülten nyögött fel. Kitámasztotta magát a két karjával, hátrahajtotta a fejét és felnézett. Az üvegtetőn keresztül is remekül látta az eget és a milliónyi csillagot. Régen nézett fel utoljára az égre ennyire gondtalanul. Mikor mély levegőt vett és lassan kifújta, érezte, ahogy a nyugalom hulláma áramlik keresztül a testén. Észre sem vette, hogy figyelik.

Draco megigézve nézte a boszorkányt. Éteri jelenség volt, természetes, csodálatos. Ahogy a bőrét megérintette a telihold fénye, megborzongott. Nem látott nála szebbet. Ez a szépség elemi, tiszta és csábító. Kívánatos nőként gondolt rá. Legszívesebben beletúrt volna hajába, és addig csókolta volna, amíg mindketten kifulladva terültek volna el a márványpadlón. Nem bírt tovább a háttérben maradni. Halkan megköszörülte a torkát, amire a boszorkány felkapta a fejét.

– Látom megtaláltad a medencét – szólalt meg Draco.

– Mindjárt elmegyek és használhatod, ha akarod. Minden seb begyógyult a hátadon, nincsen akadálya. Lehet még akár jót is tenne az izmoknak.

– Elég nagy ez két embernek is – jegyezte meg apró mosollyal a varázsló, aztán leült a medence szélére, és ő is belelógatta a lábát a vízbe.

– Hogy van a hátad?

– Már jobban vagyok, sokkal-sokkal jobban – számolt be róla Draco, aztán elvigyorodott. – Már tudom használni az erőmet.

– Tényleg?

– Lumos – mondta ki a férfi, majd apró fénygömbök jelentek meg, amitől melegfényűvé vált a helyiség. Hermione őszinte örömmel figyelte Dracót. – Köszönöm! És… ezt nem tudom neked eléggé megköszönni.

– Szívesen – mosolygott a boszorkány, és láthatóan kisimult az arca, ahogy a férfira nézett. – Nem is tudod mennyire megkönnyebbültem. Órákig nem ment le a lázad, aztán minden egyszeriben… stabil lett.

– Mondtam, hogy megmaradok.

– Tudom, tudom.

– Az adósod vagyok – jegyezte meg komoran a varázsló.

– Nem tartozol nekem semmivel – szólalt meg a boszorkány. – És ezt így is gondolom. Örülök, hogy segíthettem, és rájöttünk mi az, ami segít az állapotodban.

– Komolyan így gondolod? Hogy tényleg nem tartozom neked?

– Igen.

A varázsló vett egy mély levegőt, aztán felállt, elrugaszkodott a medence szélétől, majd belecsobbant a vízbe és elmerült. Hermione csak elmélázva nézte a fodrozódó vízfelszínt. Mielőtt a lány kihúzhatta volna a lábát, Draco megragadta, és behúzta a medencébe. Mindketten a víz alá merültek. Hermione kétségbeesett lökte magát felszín felé. Mérgesen találta szembe magát a varázslóval, aki csak vigyorgott.

– Normális vagy?

– Ez csak víz – nevetett Draco, aztán megpróbált kitérni a víztömeg elől, amit Hermione felé irányított. – Hé, mit csinálsz?

– Komolyan, én mit csinálok? Ez csak víz, Malfoy.

– Jól van, Granger, lássuk mit tudsz. – A kihívás mindkettőjüket feltüzelte. Úgy locsolták egymást, mint két kisgyerek. Nevettek, megpróbálták kicselezni a másikat, lenyomni a víz alá. Végül kifulladva ölelték meg egymást. A holdfény mindkettejüket megvilágította, homlokuk összeért, mindketten ziháltak, a meleg víz ott fodrozódott körülöttük.

– Hermione?

– Tessék.

– Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Draco, miközben a kezét a lány arcára tette.

– Igen.

– Akkor este a klubban…

– Jaj, ne beszéljünk róla megint. Igen, le akartam veled feküdni – mondta ki végül elcsigázottan a lány. Meg akarta csókolni a varázslót. De aggódott érte, és most itt volt mellette. Az ujjaival végigsimított a férfi gerincét, ahol érezte az apró forradásokat.

– Azt akartam kérdezni, hogy tényleg egyedül mentél-e oda. De jó tudni, hogy tényleg jól értelmeztem a jeleket – vigyorgott a férfi, aztán végigsimította a boszorkány ajkát, akit csak megrázta a fejét, majd ráhajtotta a fejét a varázsló tenyerére.

– Igen, egyedül mentem oda. Én nem szoktam másokkal összedolgozni – sóhajtott fel a boszorkány. – Egyedül vagyok. Úgy ahogy te is.

– Tudom, hogy mennyire makacs vagy – sóhajtotta a férfi. – Szerencséd volt, hogy ott voltam veled mindkettő alkalommal, amikor ki kellett húzni a bajból.

– Tudok magamra vigyázni.

– Ígérd meg nekem, hogy nem mész a Káoszba többet – kérte Draco. Nem tudta miért éppen most, de ezt akarta tőle kérni. Tudta, hogy hamarosan a boszorkánynak el kell innen mennie, és nem akarta, hogy baja essen. Örökké akart rá vigyázni, de ez… ez nem volt lehetséges. A jelenlegi helyzetben egyáltalán nem.

– Miért fontos ez neked?

– Neked fontos – erősítette meg a varázsló, aztán közelebb hajolt hozzá. Összesimultak a vízben. – Egy kicsit persze nekem is fontos. Szeretném ezt az egészet helyrehozni. Téged pedig nem akarlak ennél jobban belekeverni ebbe.

– Egyedül akarod megoldani. Tudom, hogy ez így van. És… már megbeszéltük, hogy az elixír, ha készen lesz, akkor el kell mennem innen – szólalt meg Hermione. – És attól tartasz, hogy majd visszamegyek… mert…

– Legjobb lesz, ha elkezdesz kerülni.

Hermione mély levegőt vett és a karjait a varázsló nyakába fonta. Finoman megérintette a varázsló tarkóján a vizes hajtincseket.

– Bonyolult vagy te, Draco Malfoy. És pont most kezdjelek el kerülni? – tette fel a kérdést a lány.

– Te bonyolultabb vagy, Granger. Nem tudlak megfejteni.

– Ne fáradj vele! – sóhajtott fel nehezen Hermione.

– Oh, ugyan már – mondta a férfi, miközben a boszorkány orrához dörgölte a sajátját. Éppen, hogy súrolta ajkával Hermionéét. Lassan, ráérősen, mintha a világ összes ideje az övé lenne.

– Draco.

– Kívánlak, Granger – mormolta a varázsló. – És ez jobban fáj, mint az a beavatkozás, amit elvégeztél rajtam.

– Baromság.

– De igaz.

– Csókolj meg! – követelte a lány.

Draco elvigyorodott, és lecsapott a boszorkány édes ajkaira. Könnyű volt átadni magát ennek a szenvedélynek, belesimult a férfi karjaiba, miközben a víz bugyogni kezdett körülöttük, mintha forrásban lenne, csak úgy, mint a saját érzéseik.

– Olyan gyönyörű vagy – suttogta a csókba a varázsló.

– Pihenned kellene.

– Sosem volt még ennyire sok energiám.

– Nemrég szaggattam fel a hátadat.

– Jaj, Mandragóra – ciccentett fel Malfoy, majd lecsúsztatta a kezét a víz alá, megfogta Hermione pólóját és lehúzta róla. Egy határozott mozdulattal elhajította, ami hangos csattanással landolt kicsivel odébb a medence szélén. Végre megérinthette a nő csodálatos kebleit, aki felsóhajtott az érintésétől.

– Kímélned kell magad – szólalt meg elhaló hangon Hermione.

– Valamit szörnyen rosszul csinálhatok, ha még mindig erre gondolsz.

– Draco.

– Abbahagyhatjuk, ha kéred. – De közben a keze már olyan helyeken járt, amiről tudta, hogy mennyire elbűvöli a boszorkány.

– Túl sokat beszélsz, Malfoy – szólalt meg Hermione, aztán nekinyomta a varázslót a medence falának és megcsókolta.

– Áu, kicsit finomabban.

– Látod, mondtam…

Mielőtt folytathatta volna Draco belefojtotta a szavakat magához rántotta, és mélyen csókolta még. Egészen addig játszott vele, amíg teljesen el nem vesztette az egészet. Hermione lenyúlt a nadrágjához. Kapkodva szabadultak meg közös erővel a maradék ruhadaraboktól. Felszabadító érzés volt a bőrüket egymáshoz érinteni, miközben körülöttük a víz kellemesen bugyogott, kéjes sóhajaikat visszaverték a falak. Színtiszta, hamisítatlan mámor, ami elsöpört mindent az útjukból.

Annyira tökéletes volt, annyira egymásra hangolódtak. Testük összefonódott a vízben, ami szinte felforrni látszott a szenvedélyüktől. Hermione felnyögött, ahogy megérezte Dracót magában. Megborzongott az érzéstől, ahogy átfogta a varázsló derekát, gyorsan megtalálták a közös ritmust, ami egyből elragadta őket. Ősi, hamisítatlan, színtiszta vágy. Nem akarták abbahagyni, csak űzték egymást kíméletlenül az öntudatlan beteljesülés felé. Nem számított semmi. Az sem, hogy mindketten tudták, hogy ennek hamarosan vége lesz köztük, de ez mintha inkább feltüzelte volna őket, mintsem megállította volna. Úgy kapaszkodtak egymásba, úgy merültek el a másikba, mintha nem lenne holnap.

Hevesen csókolták egymást, miközben mindketten igyekeztek a víz felszínén tartani magukat. Az orgazmus ereje elementáris erővel tört rájuk, mint egy mágikus villámcsapás. Ami akár egymás varázserejére adott válasz is lehetett. Ez egyikük sem tudta igazán, hogy mi volt az a mágia, ami ott rájuk vetült a holdfényben fürdő medencében, de ennél teljesebb érzést, még soha nem érzett egyikük sem.

Még mindig összefonódva, egymást csókolva, Draco azt mondta:
– Nem foglak elengedni. Soha.

Hermione csak gyengéden csókolta tovább. És nem hagyta, hogy a gondolatai elűzzék ezt az érzést. A férfié volt, minden szempontból. Ki akarta élvezni ameddig lehet.

hozzászólások: 2

by Móki @ 2025 Mar 15

Szia! Most olvastam el ezt a történetet is és a Cornwall-os után ez lett a második kedvencem. Nagyon eredeti törtènet és klasszak a karakterek.
Nagyon várom, hogy milyen lesz Draco újra a varázserejével.
Várom mind a két történet folytatását. 😊

by Nyx @ 2025 Mar 15

Szia! Jajj de örülök! Cornwallnak még feltettem a folytatását. Köszönöm szépen! Igyekeztem valami mást írni. Hamarosan kiderül Dracónak mennyire lesz másabb így, hogy már van varázsereje. Nemsokára jövök a következő fejezettel