19. fejezet
Édes semmittevés

A másnap reggel Dracót és Hermionét egymás karjaiban találta a napozóágyon. Tagjaik egymásba gabalyodva pihentek egy törölköző alatt. Egész éjjel, kifulladásig szeretkeztek, és egyikük sem bánt meg semmit sem. Kimerülten estek álomtalan álomba, és még csak azzal sem törődtek, hogy valamiféle ruhát rángassanak magukra. Csak egy takaróként szolgáló, átalakított törölköző fedte a testüket.

Először Hermione ébredt fel, és mozdult meg. Sokáig csak csukott szemmel feküdt, hallgatta a férfi egyenletes szuszogását. Maga is meglepődött azon, hogy mennyire megnyugtatja a közelsége, a testének a melege, ahogy a meztelen bőrük egymáshoz ér, és egyáltalán nem zavarta. Általában túlságosan merev volt az ilyesmihez, nehezen oldódtak fel a gátlásai, de ha visszagondolt a múlt éjszakára, beleborzongott az érzésbe. Felszabadult. Ennyire még sosem volt tudatában a nőiességének, még ennyire sosem tudta egyetlen férfi sem, hogy mire vágyik igazán. Itt akart maradni ebben a boldogságbuborékban lebegve, Draco karjaiban. És nem érdekelte volna semmi más, csak ők ketten. Önző akart lenni, telhetetlen és egyszer végre önmagára gondolni.

Aztán eszébe jutott a bájital. A betegek a Szent Mungóban. A bűntudat szépen felemésztette a kellemes, boldog érzést, hiszen kötelességei voltak. És hagyta gyorsan szertefoszlani az összes álmát. Óvatosan kibújt a férfi öleléséből, odébb csusszant a méretes napozóágyon, majd felült, és körbenézett, de mielőtt a talpa a márványpadlóhoz ért volna Draco egy gyengéd érintéssel visszahúzta maga mellé. Újra elfogta az a kellemes érzés, ami korábban is. Szinte letörölhetetlen volt a mosoly az arcáról.

Draco a lány a füle mögötti érzékeny pontot csókolta meg, majd ördöghurok módra körbefonta a karjait a boszorkány körül és meleg ölelésbe vonta őket. Valamit mormolt, amit nem lehetett érteni, de a szorítása egyre erősebb lett, Hermione pedig hagyta, hogy a testük ismét összesimuljon. A kötelesség viaskodott a bűntudattal, de most a bűntudat állt vesztészre.

– Hová akarsz menni? – kérdezte álmatag hangon a varázsló, miközben belefúrta az arcát a göndör hajzuhatagba. Karjait körbe fonta a boszorkány körül, aki teljesen hozzásimult. – Olyan korán van még.

– Terveim voltak – válaszolt Hermione, de kényelmesen elhelyezkedett közel a varázsló mellkasához. – Nagy terveim voltak mára.

– Komolyan? – nevetett fel halkan Draco, a hangja még egy kicsit álomittas volt, mély és eszméletlenül vonzó. – Én is szerepeltem benne?

– Te vagy a mai terveim főszereplője – jegyezte meg a boszorkány. – Ellenőriznem kell, hogy minden rendben van-e. A bájital, amit készítettem jól dolgozik-e. És mindent sikerült-e eltávolítanom. Bár szerintem igen, de jobban szeretnék erről megbizonyosodni. Aztán lássuk csak az erőnlétedet sem árt ellenőrizni…

– Szerintem azzal nincs baj – mondta, és Hermionénak nem kellett látnia az arcát, hogy tudja a férfi szélesen mosolyog, és szégyentelenül hozzásimult.

– Nem a libidódra gondoltam, ami egyébként megdöbbentő – kuncogott fel a lány. – Inkább a varázserődről szeretnék meggyőződni.

– Mindegyikben állok rendelkezésedre.

– És más terveim is voltak – sóhajtott fel Hermione.

– Mifélék?

– Fel akartam öltözni. Ez volt az első tervem igazából, de most már annyira hülye ötletnek tűnik.

– A pólód a vízben van – állapította meg varázsló, és hagyta, hogy a boszorkány megforduljon és mellkasára tegye a fejét. Érezte a bőrét a bőrén. Élvezte ezt az intimitást, a nyugalmat, amire vágyott. Most minden egyensúlyban volt. Nem érezte magát megtörtnek, hiszen… tulajdonképpen nem is volt az. Teljesnek érezte magát és furcsán elégedettnek, ami egyszerre rémisztő és részegítő érzésként hatott rá. Eszébe sem jutott elengedni Hermionét, pedig szívesen használta volna a visszakapott varázserejét is. De talán nem zárja ki egyik a másikat, gondolta Draco egy széles vigyorral. Volt ideje, temérdek ideje. – Hidd el, hogy nincsen szükséged ruhákra.

– Szerintem pedig van, és fel is fogok öltözni – jelentette ki a boszorkány. – Tudod, hogy sok dolgunk van. És nem henyélhetünk. Te talán igen, sőt neked feltétlenül pihenned kell. Szeretném, ha minden rendben lenne.

– Nekem nem tetszik az ötlet.

– Pedig felöltözöm.

– Mi a fenének? – kérdezte Draco. – Kényszerszabadságot alkudtál ki nekem, szóval viseld a következményeket. Én pedig most úgy akarok pihenni, hogy közben itt vagy velem.

– Áhh, szóval most minden vágyad ki kellene elégítenem? – mosolyodott el Hermione. – Ezt nagyon szépen kitervelted, Draco Malfoy. Gratulálok!

– Nem ismerek lehetetlen. És jól érzem magam – vallotta be a férfi. – Mi is lehet ennek a legjobb jele, minthogy olyan szívesen veled lennék újra, aztán pihennénk, és újrakezdenénk. Ennél jobb kényszerpihenőt nem tudsz nekem javasolni, kedves gyógyító kisasszony.

– Most valahol, akitől a képesítést kaptam, biztosan zokog. Ez annyira szakmaiatlan tőlem. Te a betegem vagy.

– Sosem voltam hivatalosan a beteged. És szerintem nincs benne az esküdben, hogy nem szexelhetsz azzal, akit gyógyítasz.

– Különben is már megtettem – sóhajtott fel a lány. – Ezt már nem csinálhatnám vissza.

– De csinálhatod újra.

Mindketten felnevettek ezen az olcsó poénon, aztán Draco még szorosabban ölelte magához a boszorkányt. A varázsló egy hosszú pillanatig elgondolkodott valamin, amin már évek óta nem. Maga mellett akarta tartani Hermionét. Nem volt ennek különösebb vagy kevésbé nyilvánvaló oka. Mióta megláttam borzalmasan vágyott rá, és most, ha lehet még jobban. De azt is tudta, hogy még volt mivel leszámolni, mielőtt Áspist végleg szabadságra küldi, és Draco Malfoy újra, tiszta lappal indíthat a varázsvilágban.

– Min gondolkodsz? – kérdezte a férfi.

– Meg kellene néznem az elixírt – próbálkozott a boszorkány, de miközben megérezte az erős kezek gyengéd simogatását, valahogy már nem tűnt a legjobb ötletnek elmenni.

– Pucéran? – érdeklődött Draco.

– Akár. Majd csak találok valami ruhát. Ha máshol nem is, akkor a szekrényedben biztos akad ez-az. Nem vagyok túlságosan válogatós.

– Tudod, ez a baráti ottalvós buli kezd egyre jobban tetszeni – mormolta a varázsló, miközben finom csókokkal borította a lány száját. Az volt a szándéka, hogy minél előbb kiver mindent a boszorkány fejéből.

– Tényleg? – nevetett fel Hermione. – Baráti ottalvós buli? Elraboltál.

– Én még mindig azt mondom, hogy ez egy vendégség.

– Az elején nem akartál elengedni.

– Most sem akarlak, de az ígéret az ígéret. Ezt a varázsvilágban nagyon komolyan veszik…

– …és ugyanennyiszer meg is szegik – fejezte be a mondatot a boszorkány.

– Lehet – vonta meg a vállát Malfoy.

– Szóval az elrablás…

– Vendégség. Szemantikai tévedésben vagy, édes.

– Jó legyen az…

– A tegnapi után újra megtenném, hogy gondolkodás nélkül hazahozlak magammal – nevetett fel vidáman Draco. – Sőt, még hamarabb megtettem volna, ha tudom azt, amit most. Egyenesen a Szent Mungóból hoztalak volna el. Szerintem ebből a vendégségből én profitáltam a legtöbbet.

– Elraboltál volna Szent Mungóból?

– Drágám, amit a csípőddel csinálsz, azért mások ölnének, ha tudnának róla – jegyezte meg sötéten csillogó szürke tekintettel a varázsló. – Annyira csodálatos vagy.

– Szóval nem a szakértelmem miatt kellek neked? – kérdezte Hermione, miközben apró csókokat váltott Dracóval.

– Mindkettő. Tőled nem lehet elválasztani azt, hogy okos vagy és jó az ágyban. Ez a kettő valahogy együtt jó. Mint mondjuk az eper és a csokoládé. A gasztronómia egy igencsak remek párosítása.

– És most mi legyen?

– Nem tudom – hunyta le a szemét Draco, majd apró köröket rajzolt a nő meztelen vállára. – Erős a kísértés, hogy megnézzelek a reggeli napfényben is. És most pontosan úgy árad be a fény, ahogy az kell. Hátradőlhetnél széttárhatnád a lábad, és én pedig…

– Velünk mi legyen? – pontosított Hermione, de a férfi lágy szavaitól már most elöntötte a forróság. – Mert én igazán…

– Nem akarom, hogy elmenj – fejezte be a mondatot gyorsan a férfi, és nem is gondolkodott, csak felkönyökölt a napozóágyon. – Sem most, sem az elixír elkészülése után. Egyre több ötletem van hogyan is tölthetnénk el az időt egymással.

– Szóval nem akarod, hogy elmenjek? – kérdezte, miközben Hermione felült az ágyban. A törölköző lecsúszott a derekára.

– Milyen tökkelütött idiótának tartasz engem… – nevetett Draco, miközben összefűzte az ujjaikat. Leplezetlen csodálattal figyelte, ahogy a boszorkány leomló göndör haja kissé eltakarja a melleit. – És még én is ezt gondolom magamról.

– Miért tartanálak annak?

– Mert szabályokat akartam hozni – válaszolt Malfoy. – Olyanokat, amik az én célomat szolgálják, és mindenki más védelmét, akivel kapcsolatba kerülök. De egy önző rohadék vagyok, és csak magamnak akarlak. Most is, és később is.

– Vajon mit csinálhattam, amivel tényleg így elbűvöltelek? – rázta meg a fejét Hermione, miközben ezt félhangosan mondta. Majd elgondolkodott egy pillanatra, és újra megszólalt: – A szabályok változhatnak. Minden rajtad múlik. Ha maradok, akkor mindenben benne akarok lenni.

– Ezt pontosítsd kérlek – vigyorgott rá Draco a lehető legpajzánabb mosolyával. – Nekem nincsnek kimondottan khm… speciális igényeim a szexben, persze azt a csípőmozdulatot szeretném minél többet élvezni, de szívesen kísérletezem, ha ehhez van kedved.

– Jajj, nem, dehogy! Nem erre gondoltam – fújt egyet a boszorkány, aztán a homlokát masszírozva felkuncogott. – Hanem arra, hogy mindenben segíteni akarok neked. Megtalálni azt, aki ezt az egészet okozta. Aztán rács mögé juttatni.

– A griffendéles… Mandragóra! Én tőled ilyet sosem kérnék. Ha maradsz, akkor velem maradsz, és nem úgy, mint az, akit be akarok vonni azokba a dolgokba, amik veszélyesek. Ez nem a te harcod. Ha maradsz, akkor magad miatt maradj és miattam.

– Én…

– Nem kell, hogy változzon bármi a megállapodásunkban – szólalt meg Draco ismételten. – Ez csak egy kiskapu. Minden maradhat köztünk úgy, ahogy régen, attól eltekintve, hogy remek terveim vannak veled.

– Mire gondolsz?

Draco dévaj mosollyal nézett rá, és megérintette a boszorkány arcát. Hermione is követte a mozdulatait, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. Most a reggeli napfényben látták egymást, meztelenül, mivel az az átkozott törölköző már semmit sem takart. A kérdés még mindig ott lógott a levegőben megválaszolatlanul. Aztán Draco végül úgy döntött megszólal.

– Egy egészen szenvedélyes napra. Kifulladásig – válaszolt végül a férfi komoran. – Megnézzük azt a bájitalt, aztán folytatjuk azt, amit a medencében elkezdtünk.

– Semmi másra nem tudsz gondolni?

– Te tudsz?

– Hogyne – felelte a boszorkány. – A betegekre, akik várják az elixírt, akkor a munkámra, a barátaim is eszembe jutnak.

– Mindig tudtam, hogy a nők sokkal ügyesebbek abban, hogy egyszerre több dologra is képesek gondolni – jegyezte meg mindenféle szarkazmus nélkül a varázsló. – De nekem ez a szerencsés képesség nem adatott meg. Egyszerű varázsló vagyok.

Hermione elmosolyodva hajolt közelebb, hogy megcsókolja Dracót.

– Ez a legjobb elrablás, amiben részem volt – mondta végül őszintén. – És mindenki őrültnek fog tartani, akinek ezt elmondom.

– Ez ottalvós buli – mosolyogott a férfi.

– Ottalvós buli Draco Malfoynál – ízlelgette Hermione a címkét, amivel ezt az egész őrült helyzetet jellemezte. – Senki sem fog nekem hinni, ebben biztosak lehetünk mind a ketten.

– Persze, hogy ha elrablós történetet mindenki elhinni – nyögött fel Draco. – De ahogy itt vagy nálam vendégségben azt senki.

– Nos, tettél róla, hogy a hírneved megelőzzön – világított rá a boszorkány. – Nem voltál valami kedves.

– Szörnyen ostobák az emberek. Ez az átkozott Sötét Jegy persze nem segít semmit sem. Senkit sem érdekel, hogy nem voltam kimondottan halálfaló.

– Engem igen.

– Akkor nem is érdemes ezt senkinek sem elmondanod. Nem igaz? És akkor tartod magad az egyezségünkhöz is. Mindenki jól jár. És mindkettőnknek lesz egy szép emléke erről az időszakról.

– Lehet.

– Mindig ilyen szép voltál? – kérdezte elmélázva a varázsló, amivel úgy gondolta, hogy egy nagyon másik, neki tetsző irányba fordítja a beszélgetést. – Nem hiszem el, hogy ennyire vak voltam a suliban. Amikor megláttalak a Zsembpiszok közben rögtön észrevettelek, és nem csak azért, mert nem odavaló voltál. Te vagy a legszebb, Mandragóra!

– Legszebb? Borzalmasan nézhetek ki – fintorodott el Hermione, aztán egy kicsit megigazította a haját. – A hajam maga a káosz, és ez csak az egyik dolog lehet.

– Gyönyörű vagy – zárta rövidre a vitát Draco. – Én maga vagyok a megtestesült káosz belül, szóval azt semmilyen vad frizura nem üti.

– Ezzel a szakállal valóban olyan rosszarcúnak nézel ki – szólalt meg a lány, miközben szórakozottan megérintette a varázsló állát. – Először meg sem ismertelek. Sőt arcpirítóan sokáig tartott mire rájöttem, hogy ki vagy. Bár a sötétség sem segített és a csuklya.

– Kellett egy álca, valami olyasmi, amihez nem kell bájitalokat használni. Jól jött a véletlen nyisszantó átok és a szakállnövesztés – magyarázta a férfi. – Nem igazán vagyok híve ennek a züllött kinézetnek, de valamennyire el kellett rejtenem a kilétemet. Valahol sértő, hogy senki sem vette észre, hogy ki vagyok valójában.

– Nem is vagy züllött. Ez egy ápolt szakáll.

– Utálom – vallotta be Draco. – De elviselem, és igyekszem rendben tartani. Ennyi az egész. Azutóbbi pár évben nem igen jelentem meg sehol sem, ahol jól kellett kinéznem.

– Én igazából azt hittem, hogy évek óta külföldön vagy – szólalt meg Hermione elgondolkodva. – Talán egy újságcikk szólt róla. Vagy talán pletyka volt? Már nem emlékszem valójában. Nem igazán gondoltam rád, tulajdonképpen sehogy sem.

– Lehet jobban jártam volna azzal, ha valóban így lenne – mondta mély sóhajjal Malfoy. – Akkor sokkal egyszerűbb lenne az életem. Valahol távol mindenkitől, varázserővel… Neked meg pedig nem kellene azon őrlődnöd, hogy egyáltalán itt akarsz maradni velem vagy el akarsz hagyni inkább, ahogy korábban megbeszéltük. Egyszerűen csak utálnál és kész.

– Úgy tűnik, hogy ez most nem az a helyzet. És nem utállak.

– Ezt jó tudni.

– Segítek neked. Tényleg segíteni akarok. Többet, mint amennyit most tettem.

Draco felhúzta a szemöldökét, majd karba tette a kezét.
– Ne – rázta meg a fejét. – Ezt nem neked kell elintézned. És nem fogsz rávenni a kitartó próbálkozásaiddal sem.

– A bájitalt hagytad, és lassan készen van az elixír – vonta meg a vállát Hermione, aztán kissé beleharapott az ajkába. – Egészen jól tudunk együtt dolgozni, ezt ne felejtsd el.

– Veszélyes.

– Valamiben biztosan tudok segíteni.

– Visszakaptam a varázserőmet, és ezt neked köszönhetem, Mandragóra. Ezzel rengeteget segítettél nekem. – Az őszinte hálája megérintette a boszorkányt. Nem bírt nem elpirulni.

– Ez nem elég.

– Tudom, hogy hiányoznak a balhék Potterékkel – sóhajtott fel a varázsló. – Tudom, hogy ez izgalmasnak hangzik.

– Honnan veszed ezt? – kérdezte Hermione.

– Ráhibáztam.

– Rendben, maradjunk abban, hogy elkészítjük az elixírt. De ragaszkodom hozzá, hogy ne névtelenül maradt. Hiszen Te magad rengeteget segítettél a bájitallal. Megmenti majd azokat, akik a Szent Mungóban fekszenek.

– Remekül hangzik az is, hogy én magam találtam ki a vegyületet, ami majdnem mindenkit megölt.

– Nem tehetsz róla, hogy ellopták tőled a bájitalt.

– Talán igen, talán nem. Én alkottam meg. Nem hiszem, hogy majd az új szárnyat rólam fogják elnevezni – simogatta meg elgondolkodva a szakállát Draco. – Szent Draco Lucius Malfoy szárny.

– Azért ennyire ne szaladjunk előre.

– Szobor jobb lenne – révedezett a varázsló. – Egy hatalmas a bejáratnál.

– Szakállal vagy anélkül? – kérdezte a lány.

– Még ezen ráérek gondolkodni.

– Talán egy festményre, ha számíthatsz – vigyorodott el Hermione. – A drogfüggők és a szenvedélybeteget szárnyának folyosóján.

– Jól nézel ki a reggeli napfényben – váltott témát hirtelen a férfi.

– El akarsz csábítani?

– Romantikus hangulatban vagyok. Megrohantak az érzelmek. – Miközben beszélt megfogta a lányt és az ölébe húzta. A boszorkány haja mindegyiküket beborította, akár egy vékony fátyol. Draco megérintette az arcát és megcsókolta őt. Lassú, hosszú ráérős csókban egyesültek az ajkaik.

Hermione elveszett ebben a borzongató érzésben. Átadta magát Dracónak. Érzékei volt, vad és gyengéd. Minden egyes érintésével megbabonázta. Szürke tekintete csábító, szinte ezüstös, mintha ebben a pillanatban, amikor az ő barna szempárjába nézett valamilyen különleges kapcsolat szövődött volna köztük. Sokáig ridegnek és élettelennek látta a férfi tekintetét, de most olyan tűz égett benne, amitől élettel telibb nem is lehetett volna. Úgy mozogtak együtt, mintha már régóta ismernék egymás testét, vágyait. A reggeli napfényben szeretkezve merültek el az élvezetekben.

Sokáig feküdtek egymás karjaiban, amikor Draco szólalt meg először.

– Van valakid? – tette fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatta. Hermione felkönyökölt, hogy a varázsló szemébe nézhessen.

– Ezt most jutott eszedbe megkérdezni? – kuncogott a boszorkány, majd egy kicsit feljebb csúszott, hogy megcsókolhassa, mielőtt válaszolt volna. – De most komolyan.

– Jobb biztosra menni, és mindent letisztázni.

– Nincs senkim – válaszolt Hermione. – Gondom, ha lenne, akkor jobban tiltakoztam volna ellened, nem gondolod?

– A vonzerőm miatt ez nem egyértelmű – szólalt meg Draco mosolyogva. – És vannak, akik a hűséget egy egészen más fogalomként értelmezik. Nem mintha bármi rosszat feltételeznék rólad.

– Nem kell aggódnod. Nem kell senkivel sem megküzdened értem.

– Nem is aggódtam – vigyorgott a férfi. – Hamar megszabadulnál tőle. Eléggé ijesztő vagyok, így akár magától is lekopna.

– Biztosan így van – bólogatott Hermione. – Viccet félretéve magasan vered minden korábbi partneremet. És ne bízd el magad, Malfoy.

– Késő.

– És veled mi van? – tudakolt a boszorkány.

– Velem? – kérdezett vissza Draco. – Velem nincs semmi sem.

– Feleség, barátnő?

– Nem igazán – vonta meg a vállát. – A varázserőm hiánya miatt nem igazán mentem bele komolyabb kapcsolatba. Úgyis tudtam, hogy mi lesz a vége. Csalipálcákkal nem lehet átvágni mindenkit.

– És én?

– Még nem tudom. Veled ez most más, de az is lehet, hogy egy futó kaland. – Hé! – csapott a karjára Hermione. Draco pedig csak nevetett. – Rajtad múlik a döntés. Én nem szólnék egyetlen szót sem, ha maradnál.

– Szóval nem akarsz véget vetni ennek?

– Még nem tudom mit gondoljak – sóhajtott fel Malfoy. – Ez az egész nagyon új nekem. Soha nem szoktam így ismerkedni.

– Általában más sem. Mások randira szoktak elhívni, és nem szokták az embereket elrabolni.

– Hazahoztalak vendégemként – pontosított Draco. – Csak a jegyzőkönyv kedvéért mondom, hogy először semmilyen rossz szándékaim nem voltak vele. Most sincsenek. Nem tehetek róla, hogy ennyire nem bírsz magaddal.

– Én? Ugyan már, Malfoy, nem hiszem, hogy megerőszakoltalak volna.

– Manapság nem lehetnek óvatosak a varázslók sem.

– Persze…

– Reggeli?

– Jól esne, és egy zuhany.

– Van egy jobb ötletem – vigyorodott el ravaszul, aztán ölbe kapta boszorkányt. Nem kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön mit tervez a férfi. Mindketten elmerültek a vízben.

– Ez… ez… hideg – jött fel a víz felszínére Hermione. – Olyan… idióta vagy.

– Frissítő – harsogta a varázsló, aztán hátrasimította a tejfölszőke fürtjeit. – Nincs is jobb, mint a hideg víz.

– Akkor… maradj bent te – vágott vissza a boszorkány. – Jesszus!

– Mindjárt nem lesz hideg – nevetett a varázsló, aztán felmelegítette a vizet egy nonverbális varázslattal és habfürdőt engedett az egyik csapból. Mindezt pálca nélkül. – Most már ez is remekül megy. Átmentem a teszteden?

– Így már tényleg jobb – fújta ki magát megkönnyebbülten Hermione. – Te jó ég! Egyébként igen, tudod használni a varázserődet. Még kell pár bűbáj.

– És még nem is láttál mindent – mondta Draco, miközben egy bűbájjal újra beindította a pezsgést a medencében. – Lesz ez még jobb is.

– Sosem szállok ki – sóhajtott fel a boszorkány. – De lassan be kell venned a bájitalodat. A sok rezet semlegesíteni kell.

– Ne siess annyira!

– Draco Malfoy, te borzasztó vagy.

***

Néhány mámoros órával és egy remek pezsgőfürdőzéssel később. Hermione egy puha köntösbe burkolózva ült Draco hálószobájában az ágyon, kezében egy keskeny nyakú fiolát forgatva. Nem volt semmi jelentősége, csak ebben volt Draco bájitalánok vészhelyzetre félretett készlete, amire talán egyáltalán nem volt szükség. A pezsgőfürdő mámoros melege és a varázsló vérpezsdítő reggeli érintései, követelőző csókjai már csak lüktető emlékként bizsergett a testében, gyakorlatilag mindenhol. Nehéz volt bármi másra koncentrálni. Főleg, amikor a varázsló meztelen valója megjelent a hálószobában, miközben a reggeli lekváros croissant maradványait tűntette el éppen.

Kétségkívül kicsattant az egészségtől. A gyógyító bájital hatása jól érzékelhető volt. És szinte teljesen felesleges lett volt mindenféle vizsgálat. Hermione azonban alapos gyógyító volt, aki mindig mindent duplán ellenőrzött, és ki akart zárni mindenféle visszaesést. A varázsló keresztülsétált a helyiségen, minden egyes izmát, göbületét, formás fenekét megmutatva, mintha valamiféle buja szerelmi regényből lépett volna elő. A harcos. Akinek a teste tele volt apró Sectumsempra sebhelyekkel, a kaján és a hátán jól kivehető tetoválással. A haja pedig még mindig nedves volt a fürdőzés után, és amit nem volt egyszerűen kedve megszárítani.

– Akkor jöhetnek a bűbájaid – szólalt meg Draco mély hangja, amivel kizökkentette a boszorkányt az üres ábrándozásból.

– És csak így akarsz itt állni előttem? – kérdezte Hermione elmosolyodva, és gesztikulálva mutatott tetőtől talpig a férfira, akit egyáltalán nem zavart a meztelensége.

– Talán zavar? Úgy tudtam, hogy gyógyító vagy, Mandragóra, és megrémülsz az emberi test látványától? De nyugodt lehetsz, nem fogom senkinek sem elmondani a titkodat.

– Nem mondtam, hogy zavar, csak… gondoltam végre felöltözünk. Aztán később lemegyünk megnézzük az elixírt.

– Később – ígérte sejtelmesen a férfi.

– Te biztosan nem vagy igazi – jegyezte meg Hermione. – Nem bírok lépést tartani veled.

– Kirobbanó formában vagyok.

– Valóban, ezt senki sem vitatja – kezdett bele a boszorkány. Aztán megköszörülte a torkát, és belekezdett a vizsgálatokba. – Mozgasd meg a vállad – utasította csendesen, de határozottan.

Draco engedelmesen elfordította felsőtestét, izmai megfeszültek a mozdulattól, de fájdalom vagy merevség nyomát sem mutatta. Az izmok finom hullámzása, megfeszülése egy pillanatra elgondolkodtatta a boszorkányt. Hermione közelebb hajolt, ujjai óvatosan siklottak végig a hátán, ahol sebek korábban húzódtak, és egyáltalán nem rontották el sem a tetoválás íveit. Most már csak halvány, hajszálvékony gyógyuló nyomait látta – azok is gyorsan el fognak tűnni.

A mágikus szignatúra vetülete ott lebegett a levegőben, ami fényesebb nem is lehetett volna. Eltűnt a mágia rendellenes viselkedésének apró jele. A bájital pedig megtette a hatását. Akármekkora fájdalommal is járt az eljárás, pozitív eredményre vezetett. Hermione megkönnyebbülten tűntette el a monitorozó bűbájt, és egy apró sóhajtással kifújta a levegőt.

– Teljesen begyógyultál. A mágiád szignatúrája egyenletes, a testhőmérsékleted normális. Nincsenek még apróbb eltérések sem. Minden a legnagyobb rendben van feled. – Félmosollyal tette hozzá: – A bájital is működött, folytassuk mindent a tervek szerint. De hivatalosan is egészségesnek nyilvánítalak.

Draco felé fordult, tekintete játékos volt, de mélyén ott bujkált valami komolyabb is.

– Nem is kételkedtem benne, és benned sem, hogy ez sikerülni fog. Bár azt elismerem, hogy… a fürdős rész különösen hatékonynak bizonyult a kezelésemben. Azt hiszem, jobban viseltem az egészet, mint bármelyikünk gondolta és várta volna.

– Talán túl jól is – mondta Hermione, ajkai sarkában mosoly bujkált. – Szerencséd volt, ez nem kétséges.

– Ennyi év szarság után végre nekem is lehet.

– Kétségtelen.

– És remek gyógyítóm volt.

– Sosem féltem még ennyire – vallotta be a boszorkány. – Még mindig azt mondom, hogy sokkal könnyebb lett volna, ha egy egész gyógyító csapat segítségével kellett volna ezt megtennem.

– Bíztam benne, hogy megoldod – felelte válaszul Draco.

– Fájdalmak árán.

– Most már ne gondolj erre! – kérte a férfi a leglágyabb hangján. – Sokkal rosszabb fájdalmat is okoztak már nekem.

– Igyekszem nem gondolni erre – szólalt meg a gyógyító egy félmosollyal.

Draco elindult felé, szemében valami ragadozó, lassú vággyal csillanó tűz gyúlt. Hermione letette a pálcáját, és a kezein támasztva magát felnézett a szürkeszemű férfira, de tekintete nem rebbent meg. A varázsló most fölé hajolt, kinyújtotta a kezét, és megérintette az arcát. A lánynak fogalma sem volt róla, hogyan képes még mindig felébreszteni a vágyat benne. Malfoynak úgy tűnt mindenhez van tehetsége, és úgy játszott a testével, ahogy éppen a kedve tartotta. Ki hibáztatta volna ezért?

– Tudod, Mandragóra – kezdte mély, rekedtes hangon –, ha már ilyen hivatalosan is megerősítetted, hogy egészséges vagyok… lenne egy ötletem, hogyan ünnepelhetnénk meg.

Hermione csak annyit mondott, halkan, de kihívóan kérdezett rá:
– Tényleg? Az előbb és az előtt nem ünnepeltél még éleget?

– Nem hiszem. Telhetetlen vagyok.

– Igazán?

– Egyke gyerek vagyok, mindent megkaptam, mindig, amikor akartam.

– Én is az vagyok, mégis ismerem a mértéket.

– Látszik, hogy te mennyivel jobb vagy nálam, Mandragóra.

Draco lehajolt hozzá, csókja előbb gyengéd volt, aztán mindent elsöprő. A törölköző hangtalanul csúszott le Hermione válláról. Majd finom csókokkal borította be a lány kulcscsontját és a nyakát. A férfi hátra döntötte őt, majd mindketten feljebb csúsztak az ágyban. Mély, szenvedélyes csókokkal ingerelték egymást. Amikor a csók megszakadt, egymás mellett fekve vettek egy-egy mély áhított levegőt.

– Szóval tervek az ünneplésre?

– Csak egy egyszerű pihenés – mondta Draco, aztán elmosolyodott. – Ne mondd, hogy csalódott vagy.

– Nem bírnék ki még egy orgazmust.

– Szörnyű, hogy mindig kihívások elé állítod az embert.

– Pedig eszembe sem volt ilyesmi – szabadkozott a boszorkány.

Az ágyban feküdtek, egymás karjaiba simulva. A szoba tompa félhomályba burkolózott, a vastag függöny kizárta a nappali fényt egy részét, amit a varázsló húzott el. Természetesen pálca nélkül, csupán egy hanyag intéssel. Láthatóan nem keltett zavart az, hogy már jó ideje nem használta rendesen a varázserejét. Ez pedig jó jel volt. Hermione feje Draco mellkasán pihent, ujjai lustán rajzoltak köröket a bőrén. A csend nem volt kényelmetlen – inkább békés, ritka nyugalom áradt belőle.

– Nem gondoltam volna, hogy egyszer még ilyen… nyugodt leszel – jegyezte meg Hermione halkan. – Annyira sok volt benned a feszültség. Uralkodtál mindig magadon, de vibrált körülötted, mint egyfajta aura.

– Jelen pillanatban kiegyensúlyozottabb vagyok, mint bármikor – mondta a férfi. – Ezt pedig neked köszönhetem.

– Gyógyító vagyok. Az a dolgom, hogy segítsek.

Draco felnevetett, majd a szájához emelte a boszorkány kezét, és egy apró csókot nyomott az ujjaira. Hermione halványan elmosolyodott.

– És azt sem gondoltam, hogy egyszer ilyen közel engedsz majd magadhoz – szólalt meg Draco.

– Ne szokj hozzá túlságosan – felelte Hermione, de mosolya árulkodó volt. – Ha kész az elixír, akkor el kell mennem.

– És el is akarsz?

– Nem, de ha nem hagyod, hogy segítsek… Nem lesz más lehetőség. Nekem ott vannak a betegeim, a Szent Mungo… Ez pedig mindent összezavarna, ha maradnék és semmit sem csinálnék – sóhajtott a boszorkány.

Draco gyengéden megsimogatta a haját.

– Készen állsz? – kérdezte egy kis idő múlva. – Az elixír már majdnem kész, ha most lemegyünk, még elérhetjük a stabilizálási szakasz végét.

– Persze. – Hermione felült, majd kissé meglepett hangon hozzátette: – Furcsa, de most valahogy… nincs kedvem van újra dolgozni.

– Ezt írd fel valahova. Még a végén kiderül, hogy inspirállak a semmitevésben.

Hermione nevetve ütötte vállon, mire a varázsló egy kicsit összerándult.

– Ez fájt, Mandragóra!

– Megérdemelted – jegyezte meg teljes őszinteséggel a boszorkány. – Olyan pimasz lettél.

– Csak egyszerűen boldog vagyok – mondta ki őszintén Draco.

hozzászólások: 2

by Móki @ 2025 May 31

Olyan aranyosak ebben a részben, jó kis nyugis fejezet volt. Köszi 😊

by Nyx @ 2025 May 31

Jajj köszönöm szépen! Igen, akartam nekik egy kis nyugit a bonyodalmak között. Én köszi!