7. fejezet
Könyvtár

Draco egyenesen a laborba ment. Félre kellett tennie mindent, amit korábban tett, gondolt. Nem is beszélve a csábos boszorkányról, akit jobban akart, mint arra számított. Gratulálhatott magának. Micsoda remek… csodálatos fordulat. Eddig szépen csendben haladt a céljai fel, most pedig… Nem bírt nem rá gondolni. Kellemesebben is eltölthették volna az időt a veszekedés helyett. Kezdett igencsak terhes lenni, hogy belement a gyógyítóval kötött ígéretbe, pedig még sehol sem jártak. Nem akarta beleélni magát Granger lelkesedésébe, túl sokszor reménykedett már…

Gyorsan elsodorta a páncélszekrény útjában lévő akadályokat, amikkel védte az értékeit. A kombináció megadása után hozzájutott az utolsó készlet Desideriumhoz. Nem, már nem sok maradt belőle. Gondosan be kellett osztania, és megoldani mindent, amit eltervezett. Miután bevette az egyik fiola smaragdzöld színű italt, megborzongott. A mágia eufórikus érzése mindent elhomályosított. Nem kellett neki egy perc se mire képes volt hoppanálni.

A Káosz környékén bukkant fel ismét. Kellemes vagy kellemetlen mellékhatásként mióta szedte a bájitalt a hoppanálásának semmi hangja nem volt. Most a hangtalanság nagyon is jól jött. Úgy jelent meg a hatalmas konténerek között, hogy éppen belebotlott valamibe, vagyis valakibe, aki gyanúsan ólálkodott klub körül. Draco állkapcsa megfeszült, majd hangtalan léptekkel követte a sötét taláros férfit, aki elővett egy boszorkányüveget a zsebéből. Várt egy pillanatra, miközben az üvegdarab megcsillant. Dracónak nem kellett találgatnia, hogy mire készült. Most pedig úgy döntött elkapja ezt a szemetet, aki fényes nappal ideólálkodott, és vevőket keres arra, amit tőle loptak. A kígyó énje feltámadt benne.

Felkészült a harcra. Áspis támadt először. Az ellenfél nagyon is erősnek tűnt, és elszántnak, de nem annyira, mint ő. Keményen szorította, mint egy valódi kígyó az áldozatát, amikor meg akarta folytani. Draco nem látott a dühtől. Ez a rohadék ide akart hívni valakit, hogy eladhassa azt, ami nála volt. Egy óvatlan pillanatban ellenfele félrecsapódott a talárja vagy tíz Desiderium fiolát fedett fel. Az idegen megpróbált pálcát rántani, de Draco kiütötte a kezéből, és az messzire gurult. Az ismeretlen arcát csuklya fedte, így nem tudta megnézni az arcát. Egyelőre nem is érdekelte. Aztán fordulta helyzet. Egy igencsak körmönfont technikával a férfi bevitt egy ütést Dracónak. Majd ismeretlen kiszabadult, de menekülés helyett egyenesen rárontott, mintha nem is érdekelné, hogy nincs nála a pálcája.

Dulakodtak, mindketten bevittek egymásnak egy-egy kemény ütést. Draco hallotta az összekoccanó álkapcsok, recsegő csontok hangját, ami mindkettejüktő származott. Eltalálta a férfi állát, miközben ellenfele erősen megütötte az oldalát. Áspis érezte, hogy a bordája fájdalmasan zúzódik, ez pedig még ádázabbá tette. Küzdöttek egymás ellen. Ütések tompa hangja hallatszott a csendben. Draco egy éles kiáltással nekivágta az ellenfelét, az egyik kontérnek, ami fájdalmasan kondult meg.

Nem sokkal később lépteket hallott a háta mögül, a klubból a társai jelentek meg. De erre most nem figyelhetett. Újra összecsaptak. Draco megfigyelte, hogy a varázsló másképpen küzd. Nem a szokásos Zsebpiszok köz módon, hanem neki volt technikája. Bár a most nem volt idő ezen gondolkodni, amikor kapott egy öklöt a gyomrába, ami Draco válaszul állon vágta újra. Az ellenfele káromkodva mondott valamit, de nem értette.

Az ismeretlen nem adta fel, egyenesen neki rohant újra, és Dracónak egy térdrúgással térdre kellett kényszeríteni. A férfi az aszfaltra zuhant, majd a hátára fordulva nézett szembe vele. Hevesen zihált, és szánalmasan nyögdécselt.

– Ki a franc küldött? – rontott rá Draco.

Nem jött válasz, csak enyhe nyöszörgés.

– Ki… küldött?

Ekkor a csuklya leesett az ellenfele fejéről.

– Potter?

– Mi a fene ütött beléd? – kérdezte az auror, miután képes volt levegőt venni. – Itt állomásozunk. Én vagyok az egyik beépített ügynök.

– Ekkora barmokat – rázta meg a fejét Draco. Legszívesebb megszabadult volna a saját csuklyájától is, hiszen akkor felfedte volna magát. Potter nem volt éppen hülye, de ez nem volt ok arra, hogy megbízzon benne, sőt már aurorban sem. – Komolyan? Nem vagytok normálisak. Amatőrök.

– Majdnem péppé vertél – méltatlankodott Harry, miközben az oldalát fogta. – Megmondtam, hogy ez az aurorok ügye. Ez pedig hivatalos személy lenni erőszak. Ezért be is varrhatunk az Azkabanba.

– Majd egy thesztrál faszt fogsz engem bevarni – horkantott fel meglepően. – Ez itt az én magánterületem.

– Ez nem így megy Áspis.

– Oh, dehogyisnem. Meg is adhattad volna magad, baszki, akkor nem kellett volna téged így helyben hagynom.

Potter mélyen felnyögött, és valamit mondott valamiről, ami egy nagy baromságnak hangzott, de mielőtt Draco válaszolhatott volna rá, megérkeztek az emberei.

– Főnök…

– Ki volt ma szolgálatban? – kérdezte Aspis.

– Én – szólalt meg Ash, majd előre lépett.

– Senki nem lehet a környéken – jegyezte meg sziszegve Draco. – Fésüljétek át mindent. Újítsátok meg a védővarázslatokat.

– Azonnal, főnök.

– Mennyi auror van még itt, Potter? – tudakolta továbbra is mérgesen, miközben felvette a földre ejtett pálcát.

– Most csak én.

– Vigyétek be az irodámba! – mondta Áspis mérgesen. – Beszélnem kell vele. Idióta barom.

Draco először a mosdóba ment. Nem is nagyon kellett a tükörbe néznie, hogy tudja mi a helyzet. Aztán ellenőrizte a bordáit. Idegesen érintette meg a sötét foltokat. Ennél mérgesebb már nem is lehetett volna. Azok az átkozott aurorok. Persze, majd valaki fényes nappal köt üzletet… Idióták ezek?

Miközben zsörtölődött bekente magát fájdalomcsillapító kenőccsel. Nem homályosíthatta el a fájdalom, amikor Potterrel beszél. Meg kellett értetni magát vele, világosan és egyértelműen. Amikor kilépett addigra már egykori ellensége ott ült az egyik székben. Láthatóan ő is erősen megsérült.

Megkerülte az asztalt, aztán a főnöki székben helyet foglalva figyelte a varázslót. Elővette Potter elejtett pálcáját, majd átnyújtotta neki.

– Köszönjem meg?

– Nem kell – vonta meg a vállát Áspis. – Beszéljünk.

– Rendben – egyezett bele Harry. – Mit akarsz tudni?

– Mit szedtetek ki abból, akit elkaptam legutóbb? – kérdezte azonnal. – Remélem, hogy sikerült belőle valamit kiszedni.

– Ezek bizalmas információk.

– Nem tudom, Potter, hogy igazán érted-e mennyire szorult helyzetben vagy. Ugyan visszaadtam a pálcádat, de azért nem biztos, hogy elengedlek.

– Mindenki tudta, hogy ide jöttem. Bevetésen vagyok – sziszegte Potter mérgesen. Áspist nem lehetett igazából kizökkenteni.

– Ismerős neked az bevetés során eltűnt kifejezés? – kérdezte gúnyosan felnevetve. – Szóval vagy beszélünk, vagy…

– Megölsz?

– Ugyan dehogy – horkantott fel, majd töltött Potternek és magának egy-egy pohár vizet. – Csak egy kicsit fogva tartanálak, amíg az utamban állsz.

– Az álomhozót emlegette – szólalt meg mély sóhajjal Harry. – Nem tudni, hogy mit jelent ez. De ő van a legközelebb ahhoz, hogy tudja ki is Forrás.

Áspis gondolkodott.

– Megmondom mi lesz.

– Te mondod meg? – horkantott fel ezúttal Harry. – El vagy tévedve.

– Beleegyezem az aurori jelenlétbe, persze csak diszkréten. Majd az egyik emberem segít nektek „beépülni”. Mindenről tudni akarok, ami itt és a környéken történik. Cserébe ugyan ezt kapjátok tőlünk.

– Ez nem éppen szabályszerű.

– Nos… meg is nehezíthetjük egymás dolgát.

– Jó, legyen. Törhetetlen Eskü?

– Miért ragaszkodtok ehhez ti griffendélesek? – fakadt ki Áspis. – Nekem elég, ha a szavadat adod, és nem cseszel át, mert ha mégis, akkor biztosan nem úszod meg ennyivel.

– Rendben.

Potter felállt a székből, aztán kinyújtotta a kezét. Áspis egy pillanatra nézett a kezére, és eszébe jutott a fordított helyzet még egyszer régen. Elhessegette ezt a képet, aztán megszorított egykori ellenségének a kezét.

– Ismerlek, igaz?

– Ne gondolkodj olyan lényegtelen dolgokon, mint ez.

Harry csak bólintott, aztán távozott a helyiségből. Áspis hangosan sóhajtott fel.

– A végén még az egész triót be kell gyűjtenem…

Azzal kiment, hogy védőbűbájokat vonjon mindenfelé.

***

A jegyzetek, listák és a kutatás – ez volt Hermione kedvenc elfoglaltsága. Megpróbált minden keserűségét minél inkább félretenni. Borzasztóan érezte magát. Az érzelemmentes viszony nem az ő asztala volt, pedig egyetlen egy hajszálon múlt, hogy le ne feküdjön Malfoyjal. Megpróbált mindent felidézni, amire szüksége lehet. A Desiderium összes hozzávalóját leírta, majd ezek tulajdonságait, mit tudott melyik mire jó. Annyi minden hiányzott még, hogy nem tudta elnyomni a kétségbeesését. Az alap recept sem állt össze, hiszen még hiányzott pár összetevő.

Ráadásul ott volt a Malfoy kupac, amitől teljesen távolt tartotta magát. Inkább káoszt csinált ugyanennek a férfinak az irodájában, és eszébe se jutott bocsánatot kérni érte. Félretette azt, ami történt köztük, azt, amit érzett, egészen annyira, hogy már nem is gondolt rá. A munka mindig átsegítette, mindig megnyugtatta. Még a levegőben is pergamenek lógtak.

Hermione egy idő után lefeküdt a padlóra, aztán figyelte, ahogy a lebegő pergamenek egymással köröztek felette. Magában mormolta a hozzávalókat egymás után, mint egy mantrát, csak erre gondolt, csak ez számított. Nem is figyelt arra, hogy a saját varázsereje mennyire átvette a hatalmat, majd a pergamenek egyre őrjítőbb sebességgel repkedtek a szobában. Olyan hangosak voltak, mint egy csapat madár. Különféle alakzatokat vettek fel, mintha egy sor molekulaláncok lennének, amelyek kavarognak látszólag szabálytalanul a semmiben. Ott volt a válasz, a pergamenek, képletek, bájitalhozzávalók, és minden más egyéb között.

A boszorkánynak fogalma sem volt, hogy mióta tartott ez a varázslat. Teljesen transzba esett tőle. Jólesett semmi másra nem gondolni, csak a felette szálló pergamenekre. Fejben elkezdte a bájitalt főzni. Először felhevítette az üstöt. Forrásvizet forralt benne, aztán beletette az első hozzávalót, majd a következőt. Többször kellett újrakezdenie, mert nem azt az eredményt kapta, amit akart. Nem volt bájitalmester, de sokat foglalkozott a bájitaltannal, gyakran besegített, és otthon is hobbiként hódolt neki. Legtöbbször persze a hagyományos módon főzött, ugyanakkor ez a módszer kifejezetten költséghatékony volt. Fejben kísérletezni persze nem volt mindig célravezető.

– Immobilus – hallotta a varázsigét a háta mögött. Hirtelen fülsüketítő csend lett a helyiségben, a pergamenek pedig mintha megfagytak volna az időben és térben.

Hermione vetetett egy pillantást a munkájára, aztán felállt a padlóról, amikor ez megtörtént mindent lehullott a földre. Magában elkáromkodta magát, de nem kezdett bele ezeknek az összeszedésébe, még túlságosan is benne volt a feladatban. Amikor megfordult Malfoyt pillantotta meg. A varázsló elcsigázottnak tűnt, és fájdalmai voltak. Viszont varázsolt, szóval valami történt.

– Visszajöttél?

– Igen – tette karba a kezét a varázsló. – Mit csinálsz?

– Bájitalt főzök… elméletben – magyarázta. – Fejfájás, karfájdalom és gyomorgörcs? És egy ütés, amitől elrepedt a bordád.

– Ezt meg honnan tudod?

– Gyógyító vagyok. Húzod az oldalad. Látom a tüneteket, látom a jeleket.

– Minden rendben – jegyezte meg.

– Persze – bólintott a boszorkány, majd elővette a pálcáját a pergamenekre irányította. – Pakolj!

Mindketten csendben hallgatták, ahogy a jegyzetek rendezett oszlopokba rendezik magukat. Draco Hermionét figyelte a pergamenek között, ahogy a boszorkány is őt méregette. Együk sem szólt egy szót sem. Aztán hirtelen a rend lett a helyiségben, és mindent elhalkult.

– Poppy mondta, hogy nem ettél – törte meg a hallgatást kettejük között.

– Tényleg? Észre sem vettem – vonta meg a vállát, mintha ez csak valami egyszerű dolog lett volna. Amikor elmerült valamiben mindig elfelejtett magáról gondoskodni, és ilyenkor minden szükségletét elnyomta. – Újra van varázserőd.

– Kis segítséggel – morogta a varázsló, de igyekezett minél jobban palástolni mennyire ideges. Kellett a kis plusz erősítésért. Láthatóan ennél több is ráfért volna. Képtelen volt kiverni a fejéből a boszorkányt, aki pontosan annyira volt önpusztító, amennyire ő maga. Égető tekintettel figyelte.

– Nos, megpróbáltam összeszedni a receptjét az Desideriumnak, de még mindig nem tudtam kitalálni az összes összetevőt. De még tízet hozzáírtam ahhoz, amiket eddig kiderítettünk a Szent Mungóban.

– Megmutatod?

Hermione intett a pálcájával, aztán egy hosszú pergamenlap ugrott a kezébe, majd átadta Dracónak, aki átnézte azt.

– Meglepően sok összetevőt azonosítottál.

– Mennyi hiányzik még?

– Nyolc.

– Francban… Engedd meg, hogy kísérletezzek, kérlek! – mondta Dracónak végül a türelmét vesztve.

– Szükségtelen egy olyan dolgot keresni, aminek megvan a receptje – szólalt meg a férfi, aztán megvakarta a homlokát.

– Ha segítenél, akkor nem agyalnék rajta.

– Le kellene állnod. Már elmúlt három óra. Aludnod kell!

– Csak elélveztem tőled, ettől még nem mondod meg nekem, hogy mit csinálhatok – közölte annyira hideg, érzelmektől mentes hangon, amitől még a pokol is befagyott. Draco most már tisztában volt azzal, hogy mi a baj, és ezt az egészet csak saját magának köszönheti. Beletúrt a hajába, ami most csapzottan lógott a vállára.

– Szóval így játsszunk.

– Így.

– Tehát nem mondhatom meg mit tegyél.

– Nem – rázta meg a fejét. – Nem mondhatod meg.

– Ezt megérdemeltem, nem igaz?

– Hidegen hagy mit gondolsz – húzta ki magát a boszorkány. – Bármikor elmehetnék, de azt a két dolgot, amiben megegyeztünk, meg fogom tenni. Akármennyi időbe is kerül.

– Akkor még egy ideig élvezhetem a társaságod?

– Igen.

– Mutatok neked valamit – váltott témát Draco. Aludnia, pihennie és ennie kellett volna, állapította meg Hermione, de ráharapott a nyelvére.

– Most?

– Az előbb még nem volt gond, hogy három óra elmúlt – jegyezte meg a varázsló. – Jössz vagy inkább hagyjalak itt?

– Rendben. Mutasd! – A varázsló egy pillanatig szúrós szemmel nézte a boszorkányt, aki olyan derűst lett, mintha semmilyen érzelmet nem engedne meg magának.

Draco előrement, majd hallotta a papucs nyikorgó lépteit a háta mögött. Elmosolyodott, olyan furcsa volt ez az ő hangtalan léptei mellett. Egy hosszú folyosón indultak el, ahol a bezárt szobák voltak, amiket Hermione nem tudott kinyitni, még varázslattal sem. A férfi most egyszerűen kinyitotta az ajtót, de mielőtt beengedte volna megfordult.

– Ez a magánkönyvtáram.

– Értem – válaszolt a boszorkány, de a szíve azonnal megdobbant. Mintha megválaszolásra került volna egy fontos kérés, ami megkönnyebbüléssel töltött el. Visszafogta magát, és nem mutatta az érzelmeit sem. Draco várta a hatást, ám valószínűleg olyan ideget ütött meg korábban, amitől egy ideig hidegebb lesz itt, mint az Északi-sarkon.

– Azt hittem, nagyobb hatással lesz rád.

– Miért kellene hatással lennie rám? – zsörtölődött Hermione, és karba tette a kezét.

– Már megbocsáss, de amikor megemlítettem, hogy van egy magánkönyvtáram, és utaltam rá, hogy használhatod, akkorára tágult a pupillád, mint két galleon – szólalt meg színpadiasan, mintha aggódna a boszorkány állapotáért. – Komolyan ijesztő vagy, Granger.

– Ijesztő, mi? – csóválta meg a fejét Hermione. – Nem vagy vicces. Egyébként azzal, hogy van egy magánkönyvtárad nem arra utaltál, hogy használhatom, hanem puszta dicsekvésnek.

– Lehet neked is kezelésre van szükséged. De még nem állítottam fel a diagnózist.

– A könyvmolyság senkinek sem árt – jegyezte meg hidegen.

– Megint témánál vagyunk.

– Nem akartam veszekedni – mondta a boszorkány.

Draco kinyitotta az ajtót, aztán beengedte Hermionét, akinek egyből megroggyant a térde. Kigyúltak a fények, és feltárult a legszebb látvány a világon. Itt volt, egy olyan helyen, ahol gyakorlatilag otthon érezte magát. Szentély, templom, kegyhely, csodálatos és felülmúlhatatlan. Mellesleg meg tudta volna ölni Malfoyt ezért, amiért nem engedte be ide azonnal.

Kényelmes fotelek, egy nagy kanapé, csodálatosan nagy ablakok, plafonig értő polcok, tele könyvekkel. Kissé szédült és ki is pirult. Legszívesebben rohadt volna a könyvekhez, mint egy kisgyerek. Nem érdekelte Malfoy szeretett-e olvasni, mert ez a hely maga volt a menyország. Megfordult és egyenesen a varázsló szemébe nézett. Ebből az eufóriából csakis egyetlen dolog tudta kizökkenteni.

– Vedd le a pólódat!

– Csak így? Semmi átmenet? – kérdezte egy apró félmosollyal Draco. – Tudom, hogy mondtam. De nem gondoltam rá, hogy egyből rádtör a vágy.

– Megígérted, hogy megvizsgálhatlak. Szóval ez valamilyen másfajta vágy – jelentette ki a boszorkány.

– Most?

– Mikor máskor?

– El kell mennem – mondta a varázsló. Nem volt éppen sürgős dolga, de… a gyomra összeszorult. Nem bízott abban, amit Hermione kideríthetett az állapotáról.

– Nem fogsz megint elmenni. Kell valami, amivel lefoglalhatom magam, és most a legjobb lesz, ha vetkőzöl.

– Most nem alkalmas. El kell mennem még.

– Jó, akkor én teszem meg – lépett hozzá közelebb, aztán megfogta a póló szélét.

– Mondom, hogy nem alkalmas.

– Mi vagyunk csak itt. Ne legyél szégyenlős! Én gyógyító vagyok. Sokkal intimebb dolgokat is láttam már a meztelen felsőtesteden kívül. Jobb alkalom nem lesz a vizsgálatra. És meggyógyítom, amit meg kell.

– Értem, akkor ezért voltál a klubban olyan fesztelen. A nagy tapasztalat.

– Vedd le a pólódat, Malfoy!

– Imádsz parancsolgatni.

– Oh, de mennyire.

– A szexben is?

– Oh, de menny… Merlinre! Vetkőzz már le! – ripakodott rá a boszorkány.

– Veszem, veszem – morogta a férfi, de megtette, amit Hermione kért tőle, aztán várakozva nézett rá. A varázsló felsőtestét rengeteg rúna borította, mindegyik kidolgozott, igényes munka. Ezt nem volt alkalma megcsodálni, túlságosan is lefoglalta az életmentés korábban. – Elkezded végre vagy levegyem a nadrágomat is?

– Sokan gondolják azt, persze tévesen, de a pénisznek nincs semmi köze a mágiához. – A hangja szenvtelen volt, bár egy kicsit megrándult a szája sarka. A könyvtártól sokkal jobb kedve lett.

– Pedig mágikus dolgokra vagyok képes vele – elvigyorodott Draco. – Varázserő ide vagy oda…

– Koncentráljunk a varázsképességeidre. Rendben?

– Ahogy akarod.

Hermione kimondta a diagnosztikai bűbájt. Draco testének mágikus kivetülése megjelent a könyvtár félhomályában. Színes halmazok, gyorsan dobogó szív, a keringés, minden egy káosz, ugyanakkor rendezettség, szervezettség, már aki képes volt olvasni ezekben. A boszorkány nem sietett, alaposan átnézte a férfi szerveit, még azokat is, amik nem lehettek felelősek a mágia romlásért.

Malfoy egészségesebb nem is lehetett volna. Némi károsodás látott, amit a Desiderium okozott, de ezek is már gyógyulófélben voltak. A sok-sok ital és régen szedett drogok is csaknem teljesen távoztak a szervezetéből, ráadásul nem is maradtak ilyen károsodások. Piszkosul szerencsés fickó. Hermione gyorsan meggyógyította a frissebb sérüléseket. Draco nyugodtan állt, és csendben figyelte a villódzó, különböző színű szervek működését, és ahogy ez a különleges fény megvilágította a nő finomvonású arcát… Soha nem látott még ilyen eltökélt boszorkányt.

– Itt a bordatörés – mondta, aztán egy pálcaintéssel meggyógyította. – Zúzódások. Ezekre kellenek bájitalok.

– Intézem később – jegyezte meg a férfi.

– Minden rendben van veled – szólalt meg végül Hermione, de inkább csalódottan. – Úgy látom, hogy minden létfontosságú szerved, ami a mágia helyes működéséhez kell az ép és egészséges. Nincs rendellenesség.

– Jó.

– De sokszor sérülsz meg. Inkább átkok miatt.

– Ha használhatnám a pálcámat, akkor nem lenne így – húzta ki magát Draco.

– Biztosan így van. Tudom, hogy vad ötlet, de mi lenne, ha kicsit kerülnéd azt, hogy laposra verjenek és megátkozzák a seggedet? – kérdezte Hermione. – Úgy nézel ki, mint egy kommandós varázsló. De minden nem tart örökké, Malfoy.

– És meddig kell még így állnom?

– Még nem tudom – lépett hozzá közelebb a lány, aztán megérintette Draco vállát. – Egyelőre ez a vizsgálódás, csak annyit jelent, hogy nem mágikus eredetű a probléma. Nem hagyományos átok, bűbáj vagy igézés okozza. Ez jó hír, mert ezeket a dolgokat nem lehet visszafordítani.

– Valóban. És mire gondolsz? Mentális a dolog?

– Mentális? Nem, szerintem egyáltalán nem – rázta meg a fejét a boszorkány. – Lehet, hogy egy mogorva törpegolymók vagy, vannak érdekes elveid, de nem vagy zavarodott.

– Ühüm…

– Most hozzád fogok érni. – Miközben beszélt végigsimította a varázsló nyakát, aztán az izmokat, a gerince ívét. Tökéletes izomtónusok, arányos. Sokáig tartott mire rájött, hogy kit is vizsgálgat éppen. Az arcába szökött a vér, amikor ez tudatosult benne.

A varázsló mereven tűrte az ujjainak finom érintését a bőrén. Nem úgy tűnt, mintha egy beteg lenne, vagy bármilyen vizsgálgatás alanya. Ha Granger minden pasit ilyen odaadó, gyengéd érintéssel vizsgál meg… nos, akkor a varázsvilág nagyon is nagy bajban van.

Hermione közben igyekezett úgy gondolni Dracóra, mint egy betegére. Félre kellett tennie a zavarát, a felkavart érzéseit, és az emlékeit a klubbéli éjszakáról, amikor egymáshoz simulva táncoltak, arról, amit ágyban műveltek. Koncentrálnia kellett. Nem ment egyszerűen. Halkan mormolni kezdett ezt-ezt.

– Zaklatott vagy – szólalt meg a varázsló.

– Zavar, amikor nem tudok valamit.

– Itt remélem, találsz valamit hozzá.

– Utána kell néznem pár dolognak – mondta végül, aztán megkerülte a férfit. – Nézz rám, kérlek!

Draco némán engedelmeskedett. A szürke írisz összekapcsolódott a barna szempárral. Mélyen egymás szemébe néztek. A gyógyító tovább vizsgálta őt, néhány varázslattal ellenőrizte a látását. A varázsló ekkor vette észre azt a milliónyi apró aranyszínű pöttyöt, amit a boszorka szemében látott. Vett egy mély levegőt.

– Végeztünk?

– Még nem – rázta meg a fejét a boszorkány. Aztán kinyújtotta a kezét, és Draco homlokán lévő forradásra tette a kezét, ami a hajvonalába is belekúszott. – Ezt mostanában szerezted?

– Már nem emlékszem – válaszolt egykedvűen. – Régi sérülés. Van ennek valami jelentősége?

– Lehet – mondta Hermione. – Itt jeleznek a bűbájok némi eltérést.

– Szóval a fejemben van a gond? – nevetett fel a varázsló. – Ez igazán érdekes.

– Nem – forgatta meg a szemét a boszorka. – Az elméd állapota sajnálatos módon rendben van, így nem utalhatlak be elmegyógyítóhoz, szóval továbbra is folytathatod a megalomán seggfej viselkedésedet.

– Legalább nem szociopatának tartasz. Mi a diagnózis?

– Roppantul egészséges vagy, Malfoy.

– Akkor mégis mi a francért nem tudok varázsolni? – csattant fel mérgesen a férfi. Ökölbe szorította a kezét, állkapcsa megfeszült. – Már részben belenyugodtam, de még nem vesztettem el a reményt.

– Ahogy ígértem megtalálom a megoldást.

– Rendben – szólalt meg színtelen hangon. Komoly volt, de valahol máshol járt. Nem bízott jobban Hermione képességeiben, mint a többi gyógyítóéban. Még egy reményt elveszteni… már nem volt türelme ehhez. Csak hagyta, hogy vizsgálja, megérintse, varázslatokat végezzen.

– És mi van azzal, hogy elárullak?

– Még ki kell találnom, hogyan tegyelek ártalmatlanná – vigyorodott el ravaszul a férfi. – Nem bízom bennem, Granger.

– Szerintem senkiben sem bízol – állapította meg a lány, majd karba tette a kezét. Draco utánozta a mozdulatát, aztán lépett még egy lépést közelebb. – Erre már rájöttem.

– Kis Mandragóra, be akartál hálózni – jegyezte meg kis melegséggel a hangjában a varázsló.

– Csak a Desiderium miatt érdekelsz – vágott vissza. – Már mondtam, hogy muszáj megtalálnom a gyógymódot. Nincs sok időm, és nem akarom vesztegetni semmire.

– Hazudj csak magadnak, Granger! Eszedbe sem jutott az a drog, amikor hozzám dörgölőztél.

– Mit akarsz mit mondjak? – kérdezte hevesen dobogó szívvel. – Sajnálom? Bocsáss meg az egészért?

– Nincs szükségem tőled semmire.

– Akkor mit akarsz hallani tőlem? – tudakolta Hermione, majd karba tette a kezét.

– Az igazat – mosolyodott el.

Draco még közelebb lépett a boszorkányhoz, annyira, hogy csak egy apró sóhajtásnyira voltak a csóktól. Annyira kusza volt az egész, őrült vágyakozás, ami egyszerre káosz és remény. A lány ajkai sóvárogva nyíltak szét, visszatartott lélegzettel várta a csókot, ami őrültségnek tűnt. De a varázsló csak a füléhez hajolt.

– Olyan kis álszent vagy, Granger.

– Ne legyél rohadék, Malfoy!

– Hiszen mindannyian ezt hiszitek a mardekárosokról, rólam, a családomról. Csak meg akarok felelni ennek az elvárásnak.

– Malfoy!

– Reggel jövök.

– Csak most gyógyítottam meg a bordádat – jegyezte meg a boszorkány. – Bájitalokat kell szedned. Ne legyél hülye!

– Megegyeztünk, hogy nem szólunk bele egymás dolgába – szólalt meg hidegen. – És ezen az sem változtat, hogy hozzásegítettelek egy aprócska orgazmushoz.

– Felejtsd már el azt az orgazmust!

– Te is ezen pörögsz.

– Gyógyító vagyok. Tudom mit beszélek. Ha ma még egyszer megsérülsz, akkor nagyon fájdalmas felépülésben lesz részed. Egészséges vagy, de pihenés nélkül nem fogsz meggyógyulni – sziszegte mérgesen Hermione. – Ugyanakkor ez egy szimpla gyógyítói diagnózis volt.

– Nem leszek veszélyben – jegyezte meg végül Draco, de nem adott magyarázatot.

– Hát persze.

– Reggel találkozunk – mondta egyszerűen.

– Alig várom.

– Hidd el tudom mennyire sóvárogsz utánam! – vigyorgott rá, mintha csak tesztelné a boszorkányt ismét.

– Álmaidban. Nekem te nem kellesz.

– Látom a humorodnál vagy – állapította meg Draco.

– Úgy gondolod?

– Megsértettelek, Mandragóra – mondta ki végül.

– Tényleg? Észre sem vettem. Hiszen olyan voltál, mint mindig. Az a kis mócsing, akire emlékeztem.

– Mócsing.

– Aha. Egyébként tényleg észre sem vettem – rázta meg a fejét.

– Dehogynem. Okos boszorkány vagy. Most az orrom alá dörgölted.

– Megérdemelted.

Draco csak nevetett, aztán végül mégis úgy döntött, hogy merész lépésre szánja el magát. Mégis mi baj történhet? Egy gyönyörű nő akarta őt ápolni. Ennél közelebb nem állt még az intimitáshoz, mint most. Kicsit talán a boszorkány aggódott is érte. Soha senki sem akart mellette lenni. Emlékezett azokra az időkre, amikor a barátok csak úgy eltünedeztek mellőle. A menyasszonya is elment. A család is kissé elfordult tőle. Magára maradt a káoszban. Most pedig itt volt Hermione. Neki pedig ugrania kellett, és ő ugrott is.

Megcsókolta a boszorkányt, aki először tiltakozni próbált, de az elsöprő érzés valahogy beléfojtott mindenféle ellenállást. Megadóan simult Draco karjaiba. A férfi ajkai követelőzően csaptak le az övére, bizonyítani akarta az állításait, belebolondult volna, ha nem teszi ezt. Az angyaltrombita illata most nem homályosított el semmit, és ez sokkal intenzívebben söpört végig rajtuk az érzés, a szenvedély. Hermione megérintette a férfi karját, érezte az izmok feszülését. A varázsló azt akarta, hogy adja meg magát neki, simuljon hozzá úgy, ahogy akkor este.

– Szóval akkor este csak nekem táncoltál? – kérdezte a varázsló miközben kisimított egy tincset a boszorkány arcából. – Mondd el nekem az igazat.

– Igen – vallotta be halkan a lány, az ajka még mindig égett a csóktól. – Csakis neked.

– És csak a drog miatt csináltad?

– Nem – rázta meg a fejét, összeérintette a homlokát a férfiéval, majd suttogva hozzátette: – Tetszett a figyelmed.

– Csak rád figyeltem.

– Észrevettem.

– Csak veled táncoltam. A Káoszban még sosem táncoltam mióta az enyém.

– Soha?

– Utoljára négy éve táncoltam – nosztalgiázott a varázsló. – De akkor se így.

Draco elmosolyodott, aztán felemelte a boszorkány állát, hogy a szemébe nézhessen, és megint láthassa azokat az aranypöttyöket a gyertyafényben. Most eltűnt a lány álarca, és ott volt az a sebezhetőség, amit mindig mindenki elől titkolt. Nem tudta titkolni, most nem.

– Most már tudom, amit kell.

– És ettől jobb?

– Tisztán látok – mosolygott még mindig.

– Örülök – szólalt meg a lány, majd becsukta a szemét, kibontakozott az ölelésből, aztán az egyik polc felé lépett, és hátat fordított volna a férfinak, de Draco megfogta a karját és magához húzta. – Ne, Malfoy! Hagyjuk ezt most. Nem akarlak megcsókolni.

– Nem akarsz megcsókolni?

– Nem – rázta meg a fejét. – Csak bonyolítanánk.

– Félsz tőlem, Mandragóra?

– Nem tőled – válaszolt Hermione. – Hanem attól, amit érzek. Kusza az egész.

– Tudom. Nekem is.

– Nem lenne egyszerűbb hagyni az egészet?

– Évek óta ez talán az egyik legintenzívebb érzés, amit éreztem a gyűlöleten kívül. Gondolod, hogy csak úgy hagynám elillanni? Persze, hogy elszúrnám, mert idióta vagyok – nevetett fel halkan a férfi. – De talán érdemes belevetni magunkat.

– Nem akarom ezt így, nem bízol bennem, gyanakszol, hogy elárullak – fújt egyet a boszorka. – Olyasmit szeretnék, ami igazi. Nem akarok semmi olyasmibe belekezdeni, amiről tudom, hogy semmi jövője.

– Tudom – bólintott Draco. – Sajnálom, hogy nem bízhatok benned sem. Ez… túlságosan is sok forog kockán. Ahogy mondtam korábban, belerángatni sem akarlak.

– Nekem ez úgy hangzik, hogy tartanunk kellene a távolságot.

– Sosem voltam jó ebben – rázta meg a fejét Draco.

– Nekem se megy – vallotta be a boszorkány. – Meddig maradjak itt?

– Ameddig szeretnél, de legfőképpen addig, amíg ki nem találjuk, hogyan tudnád a titkokat megtartani. Kell, aki segít nekem az elixírben – jött az őszinte válasz. – Ráadásul megígértem.

– Értem.

– Nemsokára vége ennek az egésznek. Nyomon vagyok – mondta a férfi rekedten. – Ha utána szeretnél erről beszélni, és belekezdeni, akkor én itt leszek.

– Gondolkodom rajta.

– Jól van – bólintott, aztán elengedte a karját. – Mennem kell.

– Jó.

– Ne maradj fent sokáig!

– Komolyan? Elhoztál a könyvtáradban, és azt mondod feküdjek le korán? Nos, nem ismersz akkor eléggé.

– Rólad mindenki tudja, hogy imádod a könyveket.

– De nem vagyok nyitott könyv nekem elhiheted.

– Mindig is szerettem olvasni – vigyorodott el Draco. – Meglátjuk mennyire vagyok ügyes könyvmoly.

– A seprűkatalógusok alapján nem ezt gondoltam – jegyezte meg mosolyogva Hermione.

– Meg akartam felelni az elvárásaidnak. A bunkó, tanulatlan és tehetségtelen mardekáros.

– Hát persze. Te minden vagy csak nem tehetségtelen, és nem tanulatlan. Aki egy ilyen lenyűgöző bájitalt létre tud hozni az nem idióta.

– Micsoda bók.

– Ha az elixír is sikerül, akkor Merlin-díjat is kaphatsz – mondta az egykori griffendéles. – Még az is lehet, hogy a képed bekerül a csokibékakártyák közé.

– Akkor majd meg kell borotválkoznom, és hajat vágatnom – sóhajtott fel a varázsló, de mintha ezt megkönnyebbülten mondta volna ezt. – Izgulok…

– Miért üresek a dolgozószobádban a könyvespolcok? – kérdezte a lány. – Egyszerűen megőrjít.

– Minden könyvemet áthordtam a könyvtárba a dolgozószobába varázslat nélkül – vigyorgott Draco. – Gondoltam, hogy meg fog őrjíteni. Reménykedtem benne.

– Bolond vagy – nevette el magát Hermione. – Csak azért csináltad, hogy megbotránkozzak rajtad? Hmm, igaz, ami igaz, sokat őrlődtem rajta. Szóba akartam hozni a témát.

– Annyi mindenen tudunk veszekedni így is.

– Ebben lehet valami, Malfoy.

– Csodálom, hogy az éjjeliszekrényben lévőt nem nézted meg. – Malfoy mosolya olyan volt, mint egy ravasz rókának. – Na amiatt biztosan veszekednél velem egy sort.

– Láttam, de nem néztem meg mi az – vonta meg a vállát a boszorka. – Mi van benne?

– Nem lövöm le a meglepetést – kacsintott egyet Draco. – Majd legközelebb megnézed.

– Nem alszom a szobádban – húzta ki magát Hermione. – Itt fogok aludni a kanapén.

– Erre semmi szükség – ellenkezett azonnal. – Maradj csak ott, kérlek!

Hermione egy pillanatig habozott, hogy belekezdjen-e egy újabb vitába. Késő volt, fáradt és álmos… igazából mindketten azok voltak.

– Nem sietsz? – váltott témát egy kérdéssel.

– De igen.

– Akkor mit számít hol alszom? – kérdezett a boszorkány elcsigázottan. – Nincs egy vendégszobád valahol?

– A szüleimnél a kúriában van – válaszolt. – Ha át akarsz menni oda, akkor nem állítalak meg. Ugyanakkor végtelenül csalódott lennék.

– Végtelenül csalódott, mi?

– Biztonságban akarlak tudni – mondta a varázsló. – A hálószobámban van a legtöbb védőbűbáj.

– Nincs kedvem vitatkozni. Különben is imádom az ágyadat.

– Ennek örülök. Jól nézel ki rajta… hanyatt fekve.

– Imádom a könyvtáradat is.

– Tudtam, hogy tetszik – mosolyodott el Draco. Megfogta Hermione kezét, aztán egy csókot nyomott rá. Nem sokkal később már ott sem volt.

hozzászólások: 2

by Kriszti @ 2023 Oct 30

Annyira sajnálom, hogy eddig ez az utolsó megjelent rész, mert imádom. Áspis, Mandragóra, a kapcsolat köztük, egyszerűen elképesztő. Konkrétan a sorok között van a kémia, csak úgy sugárzik.
Nagyon nem tudom eldönteni, hogy melyik a kedvenc történetem tőled, mert a Seprű vitte a prímet, de most ez a kettő...
Ebben a történetben tényleg az tetszik, hogy bár biztosan hosszú út lesz köztük míg elfogadják az érzelmeket, ellenben mivel mindkettejük magányos, biztosan szenvedélyes lesz azaz út. A poénok, a random csókok, szinte látom magam előtt, ahogy egymásra néznek. Nem csoda, hogy csak úgy átszaladtam a részeken, hát olvastatja magát. Rendesen sóvárgok én is a következő rész után.
Mindent visz ez a történet.

by Nyx @ 2023 Oct 31

Sajnos, ezzel a történettel picit le vagyok maradva. Kb ott kellene tartanom vele mint a Cornwall-lal, csak ezt a történetet muszáj jobban átgondolnom, hogy ne siessek benne, úgyhogy kellett ide-oda egy-egy részt utólag beszúrni. (Meg most a Csillagporra koncentráltam jobban, hogy végre befejezzem.)
Mindig is szerettem volna egy olyan történet írni, ahol nincsenek ezek a szokásos körök, és ahol átadják magukat egymásnak, beférkőznek egymás bőre alá, és semmi sem számít.
Olyan jó hallani, hogy sikerült megütnöm a Seprű mércéjét. Izgulok mindig, hogy tudok-e annál jobbat írni. Szerettem írni a Seprűt is.
Igen, igen az érzelmeket elfogadni nem lesz egyszerű, de a szenvedély majd segíteni fog ebben Igyekszem a következő fejezetekkel Köszönöm szépen!