38. fejezet
Kockázat és ésszerűsítés

Harry átugrott az asztalon, akár azért, hogy Ron segítségére siessen, akár azért, hogy szétválassza a verekedőket. Hermione előrohant, hogy segítsen, de Harry azt mondta neki, maradjon távol. Valószínűleg neki is követnie kellett volna a saját tanácsát.

Ron, aki elvégezte a Weasley Családi Verekedőiskolát, egy pillanatig döbbenten bámulta Dracót, mielőtt egy erős mellkasi lökéssel visszavágott. Vagyis, megpróbált.

Fél fejjel magasabb volt Dracónál, és hosszabb volt a karja, de ennek ellenére nem annyira gyors.

Draco félreugrott előle, így Ron lökése a levegőbe veszett, és sajnos összeütközött Harryvel, akit akaratlanul is felakasztott.

– Ron, te barom – zihálta Harry a padlóról, miközben a torkát masszírozta.

Ron újult hevességgel morgott Dracóra, és nekitámadt, de Harry közbelépett, és kinyújtotta a lábát. A zuhanás komolyabb sérüléssel is járhatott volna, ha Draco az utolsó pillanatban nem húzta volna félre az asztalt.

Hermione pálcája a káosz felett lebegett. Nem tudta eldönteni, hogy megbénítsa-e a fiúkat, vagy inkább leöntse őket vízzel. Végül nem kellett semmit tennie.

Megjelent Madam Cviker

***

Fél órával később mindhárom fiú Ginny mellett ült a Nagyteremben, miután Madam Pince rendkívül határozottan elzavarta őket a könyvtárból.

A Nagyterem üres volt, kivéve egy harmadik évfolyamos hugrabugost, aki a házának asztalánál újságot olvasott, és a Walpurgis lányai egyik dalát dúdolta. Szorosan a melléhez szorította a Próféta példányát, amikor meglátta Ront, miután az előző napi kiadást már elvesztette a Griffendél prefektusának.

– Kölcsönkérhetnénk ezt a helyet egy pillanatra? Magánbeszélgetés – mondta Ron a szerencsétlen gyereknek.

A fiú már hozzászokott, hogy az idősebb diákok elkergessék. Harry kedves pillantást vetett rá, hogy kárpótolja azért, hogy megzavarta a nyugalmát.

Miközben mindhármuknak teát töltött, Ginny hallgatta Harry akadozó magyarázatát arról, amit Hermione elárult.

A fiúk igazi katasztrófa állapotban voltak.

Harry a szokásos, kócos önmaga volt. Kigombolta az inge felső gombjait, hogy dörzsölhesse a kipirult nyakát. Malfoy iskolai nyakkendője kilógott a nadrágzsebéből, mintha kicsavarták volna. Fehér iskolai inge kilógott a nadrágjából, és hiányoztak belőle a gombok. A legrosszabb állapotban azonban Ron volt, akinek monoklija volt (vörös volt, már-már lilásodott), és az inge ujján is volt egy szakadás.

Ginny figyelmesen hallgatott, és nem szakította meg őket. Időnként Malfoyra pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, valóban ott ül-e velük, és nem csupán a képzelete szüleménye.

Malfoy és Ron továbbra is gyilkos pillantásokat váltottak egymással.

– Hol van most Hermione? – kérdezte Ginny, miután Harry befejezte.

– Elment jégért.

– Nagyon fáj? – kérdezte Ginny a bátyjától. Nem hangzott különösebben együttérzően.

Ron morcosan nézett Malfoyra.
– Nem, mert úgy üt, mint egy lány.

Ginny felhorkant.
– Én is lány vagyok, aki megütött téged, és legutóbb majdnem sírtál.

– Az azért volt, mert nem az arcomba ütöttél!

– Megbocsáthatatlan volt, amit mondtál neki. Anya megdöbbenne.

Az „r” betűs szó említése nem jött jól. Harry kényelmetlenül érezte magát, Ron bűnbánóan nézett, Malfoy pedig… Malfoy unottnak tűnt. Ginny elgondolkodott, vajon ez számít-e haragnak, ha róla van szó.

Kevesebb időbe telt, mint gondolta volna, hogy feldolgozza a megdöbbentő hírt. Harry nem volt nagy a részletekben, ami épp jól is jött, mert nem volt túl jó az emlékezésben. Ő inkább az a „homályos áttekintés” típusú ember volt.

Ginny nagyon is jól tudta, mire képes Malfoy – az iskolai pletykák nagyon konkrétak voltak –, de egészen más volt megtudni, hogy Hermionének van egy teljesen más, kockázatvállaló oldala is.

– De muszáj volt nektek összeházasodnotok? – kérdezte. – Úgy értem, a házasság egy kicsit túlzásnak tűnik a tetoválások mellett…

Mindig kissé idegtépő volt, amikor Malfoy közelről egyenesen a szemébe nézett valakinek, amit most is határozottan tett. Nagyon szép szemei voltak, de páncélszerűek. Semmi baj, Ginny is páncélszerű volt.

– Nos? – sürgette.

Az állkapcájában megrándult egy izom. – Kihagytad azt a részt, hogy erősen részegek voltunk, és egy varázslat hatására félig elment az eszünk?

Ron felhorkant.
– Na és? Ahogy hallottam, ti minden második hétvégén berúgtok. Hermione egyáltalán nem bírja az italt.

– Azt akarod mondani, hogy ami történt, az az én hibám volt?

– Tényleg? – kérdezte Harry. – Kihasználtad őt.

– Én kihasználtam… – dadogta Malfoy.

Ron hirtelen úgy nézett ki, mintha mégis be akarná fejezni a verekedést.

– Nyilvánvalóan ő az ártatlan fél ebben az egészben. Nem azt mondtad, hogy egy pár angyalszárny van a hátadon? Angyalszárnyak, Malfoy – mondta Harry, hangsúlyosan.

Ginny felderült.
– Óóó! Megnézhetem őket?

– Nem – vágták rá Harry és Ron egyszerre.

– És azt mondtad, Hermionének van egy sárkánya? Azt is látni akarom.

Harry elhúzta a szemöldökét.
– Adjunk neki egy kis lélegzetvételnyi időt, amikor visszajön. Ne felejtsétek el, ez nagyon kényes téma.

– Mi az? A téma, vagy hogy hol van a sárkány a testén? – kérdezte Malfoy.

Ron remekül utánozott egy mugli tűzcsapot.

– Nem vagyok biztos benne, hogy tetszik, amerre ez a beszélgetés tart… – morogta Harry.

– Szerintem az sem tetszene neked, amerre a sárkány tart Granger combján.

Ron könyörgő pillantást vetett Harryre.
– Lennél szíves elhallgattatni?

– A te húgod faggatta ki az átkozott tetoválásokról!

Ginny örömmel figyelmen kívül hagyta a párost.
– Tudtad, mi az a Fida Mia, mielőtt tetováltattad magadra?

Malfoy épp mondani akart valamit, de aztán meggondolta magát. Következő megjegyzését Ronnak címezte.

– Látom, a húgod ugyanabban a betegségben szenved, mint Granger.

– És mi lenne az?

– Kérdésekre. Na, nem bánnátok, Weasley-k, ha elhúznátok, amíg négyszemközt beszélek Potterrel?

Ginnynek nem tetszett ez a javaslat.
– Nem értem, miért kell elmennünk.

– Lehet, hogy ez nem olyan beszélgetés, amit érzékeny lelkű embereknek ajánlani lehet.

– Nekem nincs érzékeny lelkem – vitatkozott a lány.

– A bátyádra céloztam.

– Barom – szidta Ron.

– Vörös – vágott vissza Draco.

Ginny segítségért nézett Harryre.
– Nem siethetnénk egy kicsit, és nem beszélhetnénk meg ezt, mielőtt Hermione ideér?

Harry egy pillanatig elgondolkodott. Egy kis idő múlva így szólt:
– Nem kényszeríthetem rá, hogy az egész nyarat velem töltse a Grimmauld téren. Látni akarja majd a szüleit.

– A fenébe, Potter. Ne kérdezd meg tőle, csak kényszerítsd rá!

Harry kissé felélénkült Malfoy nyilvánvaló frusztrációját látva.
– Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet, Malfoy, de neki saját akarata van.

– Ez az egész halálfalók toborzási ügy – szakította félbe Ginny. – Mit is akar pontosan a Minisztérium, mit tegyél ezzel kapcsolatban?

– Úgy tűnik, a Minisztérium úgy véli, talán van esélyem kapcsolatba lépni a toborzóval, vagy legalábbis a lehető legközelebb jutni ahhoz, hogy azonosítsam a személyt – szólt Malfoy.

– A fenébe is – mondta Ron. – És szerinted ennek köze van Tonks eltűnéséhez?

Tonks említése kijózanító hatással volt a csoportra.

– Igen, az és a tegnap esti gyilkosság a Zsebkosz köz valahogy összefügg. Biztos vagyok benne – felelte Malfoy.

Ron körülnézett a szobában.
– A fenébe! Hova tűnt az a fiú az újsággal?

– Te mondtad neki, hogy tűnjön el, emlékszel? – emlékeztette Ginny szárazon. – Apának biztosan nagyon kétségbeesettnek kell lennie, ha a Minisztérium ilyen módon Malfoyhoz fordul – tette hozzá

– Apám indítékai nem vitathatók.

– Pedig azoknak kellene lenniük. Ez egy választott tisztség, Ron.

A további vitát Hermione megjelenése szakította meg, aki zaklatottnak tűnt, miközben varázslattal ellátott jégtömlőket hozva odasétált hozzájuk.

– Szia, jól vagy? – kérdezte Ginny.

Hermione erőltetett mosolyt varázsolt az arcára.
– Jól vagyok. Szóval elmondták nektek?

– Igen – felelte Ginny gyengéden. Megsimogatta a maga melletti helyet. – Gyere, ülj le!

– Egy perc múlva. – Hermione ráncolta a homlokát Ron duzzadt szemét látva, majd nem éppen gyengéden nyomta a jégtömlőt a sérülésére.

Draco továbbra is a párost bámulta, összeszűkítve a szemét, miközben Granger keze rászorult Weasley kezére, és erősebben nyomta a jégtömlőt a vörös hajú fiú ostoba, szeplős arcára.

Nem volt teljesen irracionális, hogy féltékenynek érezte magát, tekintve, hogy a párnak közös múltja volt. Mégis, nem tudta lerázni azt a kellemetlen érzést, nem utolsósorban azért, mert ez új volt számára.

Draco bosszúsága azonban eltűnt, amikor Granger körbejárta a hosszú asztalt, hogy mellé üljön. Megfogta a bal kezét, és az ölébe tette, majd gyengéden a második jégtömlőt nyomta a vörös ökölcsontjaihoz. Ránézett a kicsi kézre, amely körbefonta a nagyobb öklét.

– Hogy vagy? – kérdezte hirtelen. Úgy érezte, mindjárt lángra gyúlnak a fülei.

Granger megdöbbent arccal nézett rá.
– Nekem kellene ezt kérdeznem tőled. Jól aludtál? – A hüvelykujja előre-hátra simogatta az ujjperceit.

– Igen – hazudta.

– Az jó – mondta a lány, elpirulva.

Potter és a Weasley-ék úgy bámultak rájuk, mintha valami cirkuszi mutatvány lennének.

Granger megmozdult a székén, hirtelen tudatára ébredve, hogy figyelik őket.
– Mi ez a dolog, hogy a Grimmauld téren maradjak? Nem tudtam nem meghallani.

– Malfoy szerint ott vagy az Odúban lennél biztonságban – magyarázta Potter. – Én is egyetértek vele.

– Ez sajnálatos – mondta Granger, nagyon is iskolai prefektusos hangnemben. – Meg foglak látogatni benneteket, de kizárt, hogy az egész nyarat Harrynél vagy az Odúban töltsem bezárva. – Draco felé fordult. – Segíteni fogok neked, akár tetszik, akár nem.

Draco dühösen ránézett.
– Semmi ilyesmit nem fogsz tenni. Tartsd magad távol tőlem, amíg ez az ügy le nem zárul.

– És szerinted mennyi időbe fog telni, amíg egyedül megoldod?

– Igazából szeretnék erről beszélni Malfoyjal, ha nem bánjátok – jelentette ki Harry.

A másik három bámult rá.
– Ami azt jelenti, hogy ti, Weasley-k és Hermione, tűnjetek el – mondta, sokkal vidámabban, mint Draco korábban.

Ginny sóhajtott. Megpaskolta a bátyja lapockái között (aki fájdalmában felnyögött), majd felállt.

– A klubhelyiségben leszünk. Gyere, Hermione.

Nyilvánvaló volt, hogy sem Ron, sem Granger nem akart elmenni, de miután párszor egymásra és Potterre pillantottak, megtették, amit kért tőlük.

Amint a másik három elment, Potter hozzá fordult.
– Gyere, Malfoy. Menjünk ki egy kicsit levegőzni.

***

Harry ezt szó szerint értette.

Nem vették a fáradtságot, hogy megidézzék a seprűiket. Az iskolai seprűk lassúak, nyűgösek és a nyélük körül kissé penészesek voltak, de működtek, és ez volt a lényeg.

Harry azonnal könnyebbnek érezte magát, amint lábai elhagyták a pályát. Kétségtelenül Malfoy is így érezte. Tényleg szép nap volt a szabadban lenni. Körülbelül száz méterrel a föld felett megálltak, ahol a levegő hűvös és száraz volt.

Malfoy seprűje kissé beragadt, amikor jobbra kanyarodott. Megpróbálta nagyobb erőt kifejteni rá, ahogyan azt az ember egy ferde kerekű bevásárlókocsival tenné. Amikor ez nem működött, többször is hordófordulatot hajtott végre, amíg a seprű ki nem oldódott.

Ha Harrynek tényleg feltételeznie kellett volna, valószínűleg azt gondolta volna, hogy Malfoy jóképű. Általában nem ez volt az, amit más fiúknál észrevett, de Harry nagyon szerette volna kideríteni, pontosan mi az, amit Hermione vonzónak talált Malfoyban. Soha nem gondolta volna, hogy Hermione olyan típusú lány, aki egy szép arcra esik.

Minél tovább gondolkodott rajta, annál kevesebb lehetőség merült fel. Eltekintve attól, hogy valamennyire jóképű és gazdag volt, Malfoy szörnyű volt.

Aznap semmiféle légi akrobatikára nem volt kilátás, tekintve a felszerelést, amivel dolgoztak. Malfoy bölcsen egyszerűen csak a seprűjét használta, hogy a levegőben lógjon. Átvetette a lábát a nyélen, így keresztben ült rajta. Néhány percig csendben lebegtek tovább, gyönyörködve a pálya és a színes lelátók látványában.

A kviddics iránti közös rajongás nem volt elég ahhoz, hogy egy igazi barátság alapjául szolgáljon, de most már volt egy másik közös pontjuk is, valami sokkal fontosabb – Hermione.

– Kösz, hogy segítettél Ronnak az előbb – törte meg a csendet Harry. – Nem hiszem, hogy észrevette volna, hogy az asztalba fogja verni az arcát, mielőtt elhúztad onnan.

– Valószínűleg azért, mert az asztalnak nem voltak mellei.

Hát, ebben a tekintetben Ron nem számíthatott Harry védelmére.

– Azért hívtál fel ide, hogy Weasley nem éppen finom bámulásáról beszéljünk?

Harry egyből a lényegre tért.
– Arra gondolsz, hogy felkutassad azokat, akik felelősek anyád meggyilkolásáért, igaz? Szeretnék segíteni.

– Köszi, Potter. De szerintem neked éppen eléged van azzal sötét barommal, aki a saját anyád meggyilkolásáért felelős.

Malfoy közvetlensége mindig megdöbbentő volt. Harry is csak ember volt, és ő maga is ilyen volt, ezért néhány mély levegővételre volt szüksége, hogy lecsillapítsa a másik fiú könnyelműségére érzett haragját, de aztán rájött, hogy Malfoy személyiségének ez a vonása nem véletlen. Olyan volt, mint egy tüskés kaktusz, amely nyíltan hirdette, hogy vele nem szabad szórakozni.

– Ha így nézzük, alapvetően ugyanazokat az embereket keressük, hacsak nem gondolod, hogy nem a Halálfalók ölték meg az anyádat?

– Majdnem biztos vagyok benne, hogy Voldemort emberei voltak, de ez nem jelenti azt, hogy összefogunk, vagy valami ilyen cukormázasat. Biztos vagyok benne, hogy kitalálok valamit, de addig is, csak tartsd Grangert távol az ügyeimtől.

Harry összeráncolta a homlokát.
– Ő nem valami tárgy, amit félretehetsz, ha túl elfoglalt vagy, Malfoy.

Malfoy seprűje rezegni kezdett, ő pedig gondolatlanul a kezével leállította.
– Ha segíteni akarsz, akkor segíts. Ha nem, akkor húzz el. Nem fogom az időmet azzal pazarolni, hogy elmagyarázzam, miért nem engedhetem, hogy elterelje a figyelmemet arról, amit tennem kell.

– Ó, értem a helyzetet! De szerintem rendezni kell a saját érzéseidet, mielőtt olyasmit teszel, amit már nem lehet visszacsinálni. És talán hasznos lenne neki tudni, meddig kell rád várnia.

– Neki nem kell semmit sem tennie – sziszegte Malfoy.

Volt valami a tekintetében, ami nyugtalanította Harryt. Hirtelen rájött Malfoy indítékaira, mert azok véletlenül éppen Harry indítékai is voltak.

– Nem hiszed, hogy visszajössz, ugye? – kérdezte Harry, leplezetlen meglepetéssel a hirtelen felismerés miatt. Általában túl lassú volt ahhoz, hogy ilyen felismerésekre rájöjjön.

– Ennek a beszélgetésnek vége – jelentette ki Malfoy, és megfordította a seprűjét.

Harry előreugrott, hogy útját állja.
– Tudom, mire gondolsz. Mi a fenét tudok én, igaz? A saját szerelmi életem is egy katasztrófa.

– Ha arra a dologra gondolsz, ami Alice Crowleyval, a hugrabugos lánnyal történt a hónap elején, akkor az enyhe kifejezés, Potter.

Harry arca lángolt. Megragadta Malfoy seprűjének nyelét, amikor úgy tűnt, a másik fiú el akar repülni.

– Nézd, nem titok, hogy Ginnyvel akarok lenni. De ha vele lennék, kitenném őt annak a fajta életnek, amiről szerintem te sem szeretnéd, hogy Hermionénak jutjon. De nem vagyok kőből faragva. Alice-nek nem voltak elvárásai. Velem biztonságban lett volna, érted?

– És ezt azért mondod nekem, mert…?

– Mert épp most jöttem rá, hogy nem az az önző rohadék vagy, akinek hittelek. – Harry még vörösebb lett, amikor látta, hogy Malfoy szemei meglepetésében tágra nyílnak. – És, ööö, szerintem neked is rá kell jönnöd erre.

hozzászólások: 0