42. fejezet
Felnőttek

Harry nem tudta eldönteni, üljön-e vagy álljon-e, amíg Dumbledore irodájában tartózkodott. Sokat segített, hogy Ginny vele volt. Ron is rövid ideig velük volt, de éppen McGalagony magánkandallóját használta, hogy beszéljen az apjával.

Általában Ronnak kellett lenyugodnia. Távollétében Harry volt hivatalosan a legidegesebb ember a szobában, és ez nem tetszett neki. Túl ideges volt ahhoz, hogy egy percnél tovább nyugton maradjon, és McGalagony professzor már kétszer is rákiabált a – figyelemelterelő fel-alá járkálása – miatt. Így hagyta, hogy Ginny behúzza az üres székre maga mellé, és úgy tűnt, nem veszi észre, hogy a lány olyan erősen szorítja a kezét, hogy elzárja az ujjaiban a vérkeringést.

Hét évnyi kviddicsmeccsnézés után már hozzászokott ehhez Hermionéval, aki nagyon szerette a kézfogást, amikor ideges volt. Ron egyszer megjegyezte, hogy a lány majdnem letépte az ujjait Harry első feladatánál a Trimágus tusán.

– Ez az egész az én hibám – mondta Ginny, miután elmesélte Dumbledore-nak, McGalagonynak és Lupinnak a hamis Harryvel való találkozását.

– Nem hiszem el, hogy azt hitted, én voltam az – morogta Harry, ami nem segített a helyzeten. – És megcsókoltad!

Ginny olyan hangot adott ki, ami félúton volt a zokogás és a nyögés között.

Dumbledore éppen befejezte, hogy tájékoztassa McGalagony professzort a Griffendél-toronyban tett felfedezéseiről.

– Harry – kezdte –, ha az egész tanári kar egy egész tanév alatt összetévesztette Alastor Mordont egy halálfalóval, biztosíthatlak, hogy teljesen lehetséges, hogy Weasley kisasszonyt is hasonlóan megtévesztették. Ne feledd, hogy én több mint negyven éve ismerem Alastort.

– Hol van Alastor? – kérdezte McGalagony.

– Granger kisasszony szobáját vizsgálja át – tájékoztatta Dumbledore. Teljesen nyugodt volt, de ez a nyugalom olyan volt, mint egy sötét esőfelhő a szélcsendes, párás égen. Hamarosan dörrenő zivatar várható. – A csapata lezárta az összes kijáratot. Ha Granger kisasszony még a kastélyban van, reméljük, itt tudjuk tartani.

– Miért pont most rabolták el? – tűnődött Lupin. – Ha ez volt a terv kezdettől fogva, miért vártak az iskola utolsó napjáig? Nem volt garancia arra, hogy egyáltalán itt lesz. A diákok többsége már elutazott.

Ginny arca kőfehér volt, ahogy Harryre bámult.
– Harry, el kell mondanunk nekik!

– Mit kell elmondanunk? – akarta tudni McGalagony.

Mindenképpen el kellett mondaniuk. Ha Dumbledore valami figyelmeztető jelet, valami szokatlant keresett, akkor Draco és Hermione házassága valószínűleg pontosan az volt.

– Semmi baj. Piton professzor úgy látta jónak, hogy tájékoztasson minket Granger kisasszony… különleges helyzetéről – magyarázta Dumbledore. – A történtek fényében ez volt a legbölcsebb lépés.

Harry szája tátva maradt.
– Igazgató úr, tudja, hogy az érettségi buli után házasodtak össze?

McGalagony professzor viszont nem tudta. A gallérjába kapaszkodott.
– Mi? Ki házasodott össze?

Lupin közbeszólt.
– Igen, Harry, most már tudja. – Együttérző pillantást vetett McGalagonyra, majd elmesélte, hogyan szökött el a Griffendél ház büszkesége és öröme a Roxfort leghírhedtebb diákjával, hogy egy lélekkötő tetoválás révén házasságot kössenek.

– Részegek voltak, ha ez segít? – tette hozzá Lupin szégyenlősen.

Nem segített. A magyarázat végére McGalagony már a dühtől eltorzult arccal nézett.

Mordon kopogott az ajtón, és egy pillanat múlva belépett Dumbledore irodájába. Bár a „belépett” kifejezés valószínűleg túl enyhe volt. Berontott, oldalán Kingsley Shacklebolttal és Astrid Hugginsszel, Donald Bligh auror barátnőjével.

Lupin meglepődött, hogy a lány Bligh eltűnése után ilyen hamar visszatért a munkába.
– Szia, Lupin! – köszöntötte a lány.

– Astrid – válaszolta ő is. – Hogy vagy?

– Úgy, ahogy várható volt, azt hiszem. – Közös szenvedés tükröződött a tekintetükben.

– Alastor, van valami eredmény? – kérdezte Dumbledore.

Mordon egy pillanatra elhallgatott, hogy a megrázott McGalagonynak ideje legyen összeszednie magát, mielőtt megszólalt.

– Nos, abban biztosak lehetünk, hogy a lány nem önként ment el.

Sántikálva odament Dumbledore íróasztalához, és ráhelyezte Hermione pálcáját.

Dumbledore arca elkomorodott. Nyilvánvalóan abban reménykedtek, hogy Hermionét csupán valami megmagyarázhatatlan okból tartják fogva, és nem rabolták el. Az igazság azonban ott feküdt az asztalon. Aki ismerte Hermionét, az pontosan tudta, hogy soha nem hagyná ott a pálcáját az iskolában.

Lupin lehunyta a szemét.
– Akkor elrabolták.

– Aha – morogta Mordon. – Ha hinni lehet ennek a halálfaló-toborzóval kapcsolatos ügynek, akkor lehetséges, Albus, hogy a te kislányod belebotlott abba a rohadékba. Bárhol is legyen, lefogadom, hogy a hiányzó csapattársaimat is megtaláljuk majd.

– Mi van a többi eltűnt diákkal? – kérdezte Lupin.

– Hol van az a Parkinson nevű lány? – válaszolta Mordon. – Úgy hallottam, talán tud valamit a Mardekár házasokról.

– Megnézem, befejezte-e már Piton professzor a kihallgatását.

Mordon megdörgölte az állát.
– Akkor csak meg kell várnom a soromat. – Arckifejezése komoly volt, bár nehéz volt megkülönböztetni Mordon szokásos arckifejezésétől. Négy diákod tűnt el, Albus. Közülük hárman szerepelnek egy bizonyos listán, amiről szeretünk úgy tenni, mintha nem is létezne.

Harry összeráncolta a homlokát.
– Milyen listán?

– Azoknak a diákoknak a listája, akik a legvalószínűbb, hogy Voldemort oldalára állnak – magyarázta Dumbledore. Nyilvánvalóan nem ez volt a kedvenc témája. – A listát a varázsügyi miniszter ragaszkodására állították össze.

– És azt mondod, hogy Blaise Zabini rajta van? – kérdezte Harry meglepetten. – Ki dönti el, melyik diák kerül fel a listára?

– A Roxfort személyzete. A Minisztérium bűnüldöző szerveinek bizonyos tagjai – felelte Dumbledore. – És én.

– Zabini épp annyira valószínű, hogy csatlakozzon Voldemorthoz, mint Hermione!

Dumbledore szigorú pillantást vetett rá.
– Biztosíthatlak, hogy minden egyes név felvételét alapos megfontolás előzi meg, Harry.

– És mi van Malfoyjal? Azok alapján, amit róla tudunk, nyugodtan állíthatod, hogy ő is ilyen vágyat táplál, hogy csatlakozzon Voldemorthoz? – tette hozzá Lupin.

Senki sem említette Monstrót. Néha a nyilvánvaló dolgok is ugyanolyan fájdalmasak voltak.

– Akkor szűkítsd le a kört, Albus – javasolta Mordon. – Ezek a te gyerekeid. Vess rájuk egy pillantást. A hiányzó auroraimat a hét vége előtt vissza akarom kapni, akármi is legyen az ára.

McGalagony megdöbbent.
– Szerinted az egyik diákunk a toborzó?

– Tom Denem is volt egyszer diák – emlékeztette mindenkit Dumbledore.

– Bármit is tervezel, engem is vonj be – mondta Harry Mordonnak.

Mordon felhorkant.
– Aurorokat viszek magammal, fiam. – Összeszűkítette a szemét, és Harryre nézett. – Ha jól tudom, te még mindig iskolai egyenruhát viselsz.

Harry túl zaklatott volt ahhoz, hogy észrevegye: Mordon szavai inkább kihívást hordoztak, mint egy sima elutasítást.

– Na és? Már egy ideje elég idős vagyok. Elég idős ahhoz, hogy tudjam, mi folyik itt, főleg amikor a körülöttem lévő felnőttek azt hiszik, ők jobban tudják. Elég idős ahhoz, hogy szükség esetén megvédjem magam és másokat. Elég idős ahhoz, amit már a születésem napja óta átéltem. Nem vagyok Sirius Black. Nem fogom elkövetni ugyanazokat a hibákat. Hermione jobban megtanított.

Lupin fájdalmas arckifejezést öltött, de a gesztenyebarna szemeiben felcsillanó fény a meggyőződésnek, nem pedig a szomorúságnak volt köszönhető. Mosolygott Harryre.

– Ha észrevetted, nem ellenzem azonnal – válaszolta mély hangon. McGalagony megsimogatta a kezét.

Harry haragja elszállt.
– Ez azt jelenti, hogy elengedsz?

– Ha az igazgató beleegyezik, akkor igen. Harry, nem fogok megbocsátani neked, ha meghalnál.

– Nem fogok meghalni – ígérte Harry hevesen.

Mordon morogva felelt:
– Ezek az eltűnt mardekárosok az a nyom, amire vártunk. Bevisszük a szülőket kihallgatásra.

– Mi lesz Dracóval? – kérdezte Ginny. Úgy tűnt, zavarba ejti, hogy szinte senki sem említette a nevét.

– Mi van vele? – Mordon mágikus szeme felé fordult. Tejkék tekintetének ereje még a legkeményebb embert is megremegtethette. – Gondolom, ő is jelentkezett. Nem akarom megkérdőjelezni az ítélőképességedet, Lupin – Mordon sebhelyes fejét a védelmi tanár felé hajtotta –, de a fiú azért szerepel a listán, mert mindig is rossz mag volt.

– Ne feledjük, hogy a lista egyben a Minisztérium belpolitikájának is része, Alastor – emlékeztette Dumbledore ingerülten.

Harryt megdöbbentette, mennyire beleszól Arthur Weasley a Roxfort mindennapi irányításába. Ez biztosan az őrületbe kergeti Dumbledore-t.

– A lista eddig pontosnak bizonyul – emlékeztette Mordon.

Mintha jelre várt volna, Ron kopogott, majd belépett, és olyan letörtnek tűnt, amilyennek Harry még soha nem látta. Amikor szembesült a levegőben érzékelhető feszültséggel, megállt, és köhintett.

– Ööö, szóval az apám úton van – mondta az igazgatónak. – A Varázsbűn-üldözési Főosztály épp most küldött valakit, hogy hozza el a Monstróékat és a Zabiniket. Mi… nos, még nem döntöttük el, mit mondjunk Hermione szüleinek.

– Muszáj azonnal tudniuk? – kérdezte Harry.

– Valamit mondanunk kell nekik! – ragaszkodott McGalagony. – A lánynak holnap reggel haza kell érnie!

Dumbledore visszasétált az íróasztala mögé, és leült.
– A Grangeréket bízzátok rám. Addig is megnézzük, milyen további információkat szerezhetett Perselus Miss Parkinsontól.

Piton a kandalló előtt állt, arcán enyhe ránc. Jobb kezében tartotta az aranykulcsot, amelyet az elmúlt három évben az íróasztalában rejtett el.

A fém magába szívta testének melegét, mígnem úgy tűnt, mintha megégetné a tenyerét. Természetesen ez csak a képzelete volt. Ez is a varázslat része volt, az a fajta varázslat, amelynek működéséhez hitre volt szükség – hit a szavakban és azok hatásában.

A szomszédos szobában Pansy a kanapén ült, katatón állapotban a nemrég beadott Veritaserum hatására. Nem sok idő maradt, mire Piton elviszi őt Dumbledore-hoz a – bár erőszakkal – kicsikart információkkal.

A lány makacssága Dracónak tett ígéretéből fakadt. Hogy a fiú ilyen odaadást tudott kiváltani társai közül, nem volt teljes meglepetés. Ami meglepte Pitont, az az volt, hogy a lány romantikus érzelmeket táplált a problémás keresztfia iránt. Öregkorában már nem volt olyan éles a szeme, hogy ezt ne vette volna észre.

A Hop-kapcsolat recsegett, és a lángok rövid ideig felcsaptak. Piton a jól ismert öreg házimanót látta maga előtt, aki valószínűleg több titkot őrzött, mint Albus Dumbledore.

– Toolip elmegy Lucius úrért – mondta a lény.

Lucius perceken belül megjelent, makulátlanul tiszta, az Égei-tenger színére emlékeztető talárban. Ez határozott javulás volt a selyem hálóköpenyekhez képest. A kandallóhoz rohant. Piton Lucius megnövekedett arcszínéből tudta megmondani. Vagy ez volt az oka, vagy megint ivott. Ezúttal nem tűnt valószínűnek. Lucius Malfoy higanyos szemei ma tisztaak voltak, hála az égnek.

– Mi az? – kérdezte Lucius. – Mi a baj? Dracóról van szó?

Piton nem finomkodott vele. Lucius hozzászokott ahhoz, hogy a rossz híreket nagyon gyorsan közöljék vele.

– A fiad elrohant, hogy megakadályozza, hogy Gregory Monstro halálfalóvá váljon.

– MIT TETT?! – A lángok újra felcsaptak, majd lecsillapodtak.

Lucius haragjával szembesülve egy gyengébb ember talán meghátrált volna. Piton azonban már rosszabbat is látott. Néha ő maga is rosszabb volt.

– Jól hallottad.

– Nem mondhatom, hogy meglepne a Monstro-fiút, de ki a fene az a toborzó?

– Zabini fia.

Lucius tényleg felhördült. Szinte nevetséges volt.
– Ezt nem mondhatod komolyan!

– Ismertél valaha másként? – kérdezte Piton kifejezéstelen arccal. – Van még valami. Gyanítom, hogy Zabini fogságba ejtette Hermione Grangert. – Nem vett tudomást Lucius második felhördüléséről. – Milyen céllal, azt még nem tudjuk biztosan, de van egy vakítóan nyilvánvaló dolog…

– Hogy csalogassa Pottert – vágott közbe Lucius. Mély levegőt vett. – De biztos vagy benne, hogy az az idióta fiam csak a Monstro-fiú után ment? Nem tudja, hogy a lányt elrabolták?

– Ha még nem tudja, gyanítom, hamarosan rájön.

– Mit tesz Dumbledore ez ügyben?

– Ahogy várható volt, behívta Mordont. Amint átadom nekik a Parkinson-lánytól szerzett információkat, megkezdik a tervezést. A lánynak sikerült elmenekülnie Zabini üldözése elől, de a te ostoba fiadnak talán nem lesz ilyen szerencséje.

– Csak ha elkapják – tette hozzá Lucius. Arcán a pánik és a büszkeség küzdött egymással.

Piton ezt rendkívül helytelennek tartotta. De hát Lucius eleve helytelen volt.

Lucius közelebb lépett. Biztosan nyitva volt egy ablak a kastély nappalijában, mert hosszú, kibontott haja a vállára lobogott. Hosszú, fehérszőke tincsek suhantak át Piton kandallóján. Ha Piton egy lépést tett volna előre, megérinthette volna őket.

– Lehet, hogy még van mód arra, hogy biztonságban kiszabadítsuk Granger kisasszonyt, Monstrót és a fiadat. Van egy gyanúm azzal kapcsolatban, hogy a Sötét Nagyúr tisztában van-e Zabini jelenlegi tevékenységével. Van egy javaslatom, Lucius, de sajnos ez azt jelenti, hogy ki kell lépnem ebből a nyomozásból.

Piton teljes figyelmét magára vonta.
– Milyen javaslat lehet olyan értékes, hogy ezt kockáztasd?

Válaszul Piton a tűzbe dobta a kulcsot.

Lucius elkapta, és a fém forróságától összeszorította a fogait. A finoman kidolgozott, arany kulcsot bámulta, majd megdöbbenve felnézett Pitonra.

– Épp most adtam meg neked a szabadságodat, Lucius. Most pedig ki kell érdemelned.

***

– Draco.

Valaki nagyon kellemes dolgokat művelt a homlokán. Olyan volt, mint egy csók. Nem, inkább, mint egy gyengéd simogatás. Egy hűvös tenyér a kipirult bőrén. Mindez egyszerre. Volt ott egy fájdalmasan ismerős illat, ami az emlékektől összeszorította a gyomrát.

– Édesem, ébredj fel – sürgette a hang.

Draco megdöbbenve pislogott fel anyjára. Annyi mindent akart mondani. Úgy gondolta, bocsánatkéréssel kellene kezdenie.

– Miért is? – mosolygott Narcissa, mintha gondolatolvasó lenne.

Draco észrevette, hogy anyja valami fehér, fodros ruhát visel, és legszívesebben felhorkant volna, hogy milyen klisé ez egy szellemnél.

Azért, mert nem mentettelek meg. Ki tette, anya? Ki ölt meg?

– És mit tennél, ha megtudnád? – kérdezte gyengéden.

Visszavágnám.

Az anyja megrázta a fejét. Finom, világos arany haja dacolt a gravitációval. Úgy lebegett körülötte, mintha víz alatt lenne.

– Nem értem tennéd, drágám. Magadért tennéd, és aztán egész életedben ezzel a tudattal kellene élned. Te nem vagy az apád, Draco. Ő képes rengeteg szörnyűséget elkövetni megbánás nélkül. Te viszont nem. Attól tartok, a családomra hatással van ez. Nézd csak a húgomat, Andromedát. És Sirius Blacket. Nálunk előfordul, hogy születik egy-egy furcsa boszorkány vagy varázsló, akinek van erkölcsi iránytűje, bármilyen későn is bontakozik ki, vagy bármilyen kellemetlen is legyen.

Draco nem emlékezett rá, hogy anyja valaha is így beszélt volna hozzá. Úgy nézett ki, úgy érezte, és úgy hangzott, mint Narcissa, de ez egy olyan Narcissa volt, akit még soha nem ismert. A keserűség és a távolságtartás eltűnt. Csak az iránta érzett szeretetét érezte, és mivel ez teljesen hitelesnek tűnt, Draco hitt anyja szavainak.

Miért mondod el mindezt nekem most?

– Nekem megvan az az előnyöm, hogy…– mintha a megfelelő szót kereste volna, – szó szerint magasabb perspektívából látom az eseményeket. – Mosolya pajkos volt.

Bebocsátottak a mennyországba?

A nő nevetett. Ő is nevetett, bár nem tudta pontosan, miért.

– El kellene mondanom neked, hogy valójában nem is vagyok itt. Hogy ez az egész csak a fejedben van, ami, merem mondani, elég sokat szenvedett a héten – szidta meg. – Nincs sok időnk, úgyhogy nagyon figyelmesen kell hallgatnod rám.

Meggyőződött róla, hogy figyel-e, mielőtt folytatta.
– Amikor eljön az idő, keressd a fényt, és indulj el felé, és…

Meg fogok halni?

– Ugyan már, nem fogsz meghalni – feddte meg a lány. – Ha figyelsz, nem. Keresd a fényt, és kövesd! Biztonságban leszel, ha ezt teszed. Ha mást nem is jegyzel meg ebből, ezt jegyezd meg.

Oké, a fény egyenlő a jóval. Értem.

Hűvös érzés öntötte el. Ez volt a félelem és az a tudat, ami Hermionét eltaláló Imperius-átok pillanatától kezdve a tudatalattijában rejtőzött. Draco most már biztos volt benne, és megbánta, hogy korábban nem bízott az ösztöneiben, amikor azok jelezték neki, hogy valami nem stimmel.

És akkor felébredt.

hozzászólások: 0