14. fejezet
Vágyak

Darius nem tudott aludni, pedig szüksége lett volna erre. A Foltozott Üst egyik szobájának ablakából kémlelt ki, noha tudta, hogy ez egy kicsit kockázatos tett. A mugli világ zajait hallotta egyedül, ami nem zavarta ugyan, de cseppet sem nyugtatta meg. Különös érzés kerítette hatalmába, valami, ami nem hagyta pihenni. Az apjára gondolt, akit még mindig nem értesített arról, hogy jól van, minden rendben. Legalább Emily és Sam kedvesek voltak vele, bár ami Samet illeti ő nem volt túlságosan beszédes, inkább csak játszott azzal a fura valamivel, amit Darius nem ismert.
- Valami baj van?- kérdezte Emily.
- Nincsen. Csak nem bírok itt várakozni.
- Nemsokára értünk jönnek. Ne aggódj! – biztatta a nő, majd megölelte.
Darius nem szólt semmi, de jól esett neki az ölelés. Úgy gondolta valami hasonló lehet egy anyai ölelés, amiben nem volt része soha.
- Piton professzortól kaptam egy baglyot, nem olyan régen. Már intézkedett és hamarosan találkozol az édesapáddal – magyarázta Emily.
- Jól van.
- Ígérem, minden rendben lesz.
- Apának szólhatunk?
- A professzor már intézkedett ez ügyben is. Két aurort küld értünk, az egyiket már nagyon jól ismered.
- Ki az? – kérdezte a fiú és összevonta a szemöldökét.
- Nem árulhatom el. Köt a titoktartás – mosolygott.
- Jó.
- Ne légy már ilyen szomorú! – Darius éppen válaszolni akart, amikor megint furcsa érzése támadt. Utána jöttek – gondolta rémülten.
- Mi a baj? – kérdezte Emily és nagyon rosszat sejtett,
- Itt vannak. – Darius hangja rémültebb volt, mint azt gondolta volna.
- Kicsodák?
- Akik el akartak rabolni. Nem vagyok biztos benne, de ez a megérzésem.
- Nyugodj meg! Általában nem szokatlan, ha egy varázsló megérzi, hogyha az életére akarnak törni, sőt én ezt egy hasznos dolognak tartom – mondta a nő és elővette a pálcáját. – Lehet, hogy kirúgtak az auror iskolából, de még nem felejtettem el mindent. Gyere közelebb! Sam, ébredj!
- De miért? – szólt álmosan.
- Mert anyád éppen akcióvígjátékot folytat – morogta Emily. – Nem venném a lelkemre, ha lemaradnál róla.
- Már megint? – nyögött egyet a fiú, de feltápászkodott, majd odament Darius mellé és kicsit meglökte az oldalát: - Mióta abbahagyta az auror sulit, nem bír meglenni akció nélkül.
A fiú elmosolyodott a viccen, de istenigazából nem akart nevetni.
- Ezt hallottam – jegyezte meg Emily. – Figyeljetek nagyon jól! Nem akarom, hogy bárkinek is baja essen, szóval, ha lehet, akkor mindketten fogadjatok szót.
Kopogtatás hallatszott a szoba ajtaján. A gyerekek egymásra néztek, majd bevonultak a szekrénybe.
- Ki az?
- Takarítás – szólalt meg egy férfihang.
Na persze az éjszaka kellős közepén – húzta el a száját Emily. Nem félt kinyitni az ajtót, sőt minden porcikájában vágyott rá. Mindig is jó volt ezekben, várta, hogy kimondhassa az átkokat. Kinyitotta az ajtót és berántotta rajta az illetőt, a másik férfit meg orrba vágta az ajtóval.
- Jó életbe – morogta a férfi és elterült a padlón.
- Ki vagy? – szegezte neki pálcáját, majd rálépett a mellkasára.
Egy varázslattal lefújta a csuklyát a férfi fejéről. A férfi megkövülten nézett fel a vörös hajú démoni nőre, akit nagyon is jól ismert.
- Blaise?
- Emily? – hörögte a férfi. – Te hogy kerülsz ide?
- Te mit keresel itt?
- Miért vágtad rá Harryre az ajtót? – kérdezte Blaise és már nagyon fájt a mellkasa.
- A másik Harry volt?
- Nem kaptad meg Piton üzenetét? – Abban a pillanatban egy bagoly röppent az ablakpárkányra. Emily elfintorodott, valószínűleg Piton üzenetét hordozta a levél.
- Levennéd a lábadat a mellkasomról és beengednéd Harryt? – nyögte Blaise.
- Persze – vonta meg a vállát a lány. Kinyitotta az ajtót és egyből észrevette az orrát szorongató Harry Pottert. Mindig is kedvelte a férfit, sohasem akarta bántani, most pedig akkora bakot lőtt, mint még soha, de legalább annyi mentsége volt, hogy a két férfi őt is átverte a takarítás szöveggel. Azzal meg már nem is tudott foglalkozni, hogy tulajdon fia kétrét görnyedten fetrengett a nevetéstől.
- Ne haragudj! – mondta bűnbánóan a lány.
- Semmi baj – legyintett Harry. – Legalább meglesz Ginny elégtétele, amiért meg kellett szakítanunk a nyaralásunkat.
- Nagyon megbocsátó vagy ma Harry – szólalt meg epésen Blaise. – Hol van Darius?
- A szekrényben Sammel.
- És Sam kicsoda?
- A fiam – mondta kurtán Emily.
- A fiad? – Blaise megütközve meredt a nőre.
- Igen, a fiam.
- Neked van fiad?
- Le is rajzoljam nekem? Igen, van egy fiam. Igen, miatta rúgtak ki többek között az auror képzőből, nem csak a te jó voltodból sikerült kicsapniuk. Akarsz még valamit tudni?
- Hátrább az agarakkal szépségem! Nem kell egy régi szerető fejét leharapni, de legalább a hajad még mindig olyan szép, mint régen – incselkedett Blaise.
- Jobb, ha egy kicsit visszaveszel. Nem vagyok már az a naiv kislány, aki régen voltam. Nem dőlök be neked még egyszer. – Blaise megütközve meredt a nőre és igazság szerint így hogy, több kihívást jelentett neki, mint régebben, jobban érdekelte a férfit.
- Azt majd meglátjuk – nevette el magát Blaise. Darius és Sam éppen ebben a pillanatban mászott ki a szekrényből.
- Blaise! – kiáltott a fiú.
- Jaj, végre, hogy megvagy. Apád halálra aggódta magát érted. Minden rendben? Nem bántottak? – hadarta a férfi, majd magához ölelte a fiút. – Merlinre, én is majdnem meghaltam az aggodalomtól.
- Nincs semmi bajom – biztosította Darius.
- Mondd el mit tetted veled azok a rohadékok?
- Nem bántottak – mondta Darius, de nem mondott többet. – Mikor mehetek haza apához?
- Sajnos még nem mehetsz haza. Ezek a rohadékok megtalálták az otthonotokat.
- Akkor a nagyihoz?
- Őt meg figyelik. De mit szólnál, ha Harryékhez mennél, amíg veszélyben vagy. Ott soha az életbe nem keresnének. Igaz, Harry?
- Igen. Nem bízom abban, hogy a Roxfortban biztonságban lennél.
- Akkor menjünk innen hamar – mondta Darius. – Azt hiszem, itt vannak.
- Rendben. Akkor azonnal indulni kell.
- Váljunk szét – javasolta Emily.
- Rendben – fogadta el a javaslatot Harry. – Darius, te jössz velem.
- Igen, Mr Potter – egyezett bele Darius.
- Hoppanálni fogunk.
- Mi meg addig feltartóztatjuk a keresőbrigádot – mosolyodott el Blaise. – De kell egy két Darius.
Azzal kölcsönvett pár hajszálat a fiútól. Eddig észre sem vette Samet, aztán egyszer csak találkozott a tekintetük. Egy pillanatig megkövülten bámult fiúra, aki egy kicsit mintha hasonlított volna rá. Elhessegette magától ezeket a gondolatokat aztán folytatta a tevékenységét.
- Sam is veletek megy – mondta Blaise némi gondolkodás után.
- Rendben van – helyeselt Harry.

***

Hermione dühösen vágta be a bejárati ajtót. Draco meg szitkozódva követte, mivel az ő orra majdnem megsínylette a heves lány meggondolatlan mozdulatát. Úgy vigyázott az elmúlt harminc év alatt az orrára, mint egy kincsre, többen is megpróbálták eltörni, de eddig még senki sem járt sikerrel. Nem vette volna a lelkére, ha éppen Hermione lenne az az elvetemült, aki ezt megteszi.
- Nyugodj már le, Granger! – szólt rá mérgesen, majd helyet foglalt az egyik kanapén.
- Majd megnyugszom, ha végre megszabadulok tőled.
- Mi bajod van egyébként?
- Az, hogy rávettél erre az egész hülyeségre.
- Már mondtam, hogy ha akarsz, akkor elmehetsz – közölte vele nyugodtan, egy cseppnyi idegesség nélkül
- Olyan kegyes vagy, Malfoy! – Hermion egyre inkább belelovallta magát a saját mérgébe.
- Te meg egy neurotikus, hülye, kerge nőszemély!
- Mi bajod van neked? Túl sok szappant ettél?
- Nem. Veled mi a franc van?
- Elegem van belőled, Malfoy! Egyetlen törvényt sem szegtem meg, de mióta veled vagyok legalább egy tucatot semmibe vettem.
- Áh, szóval erről van szó. Jó, akkor add ide a másolatot és már itt sem vagyok. Tudod, hogy ki az a hülye, aki hallgatja ezt.
- Nem! – sziszegte Hermione.
- Akkor mit akarsz?
- Fürdeni – morogta és bevágta maga mögött a fürdőszobaajtót.
Draco megcsóválta a fejét és leült a kanapéra. Jobb híján mugli újságot vett a kezébe, nem mozogtak benne a képek, de ez annyira nem zavarta. Elég régiek voltak egyébként, Hermione úgy látszik nem sűrűn szokott itt tartózkodni, viszont a helyiség tisztasága kifogástalan volt.

Megérezte a huzatot, ami a fürdőszoba felől jött. Mégsem sikerült becsukni az ajtót – gondolta, és nem bírta megállni, arrafelé nézett. Zuhanyfüggöny és a mögötte lévő nő látványától hevesen verni kezdett a szíve. A formás, nőies domborulatokat nem tudta nem észrevenni. Milyen rég volt már, amikor utoljára ilyen helyzetben volt része. Egy kiéhezett kujonnak gondolta magát ebben a pillanatban, hamar elfelejtette, hogy Hermionéval nem éppen a legjobban kapcsolatban van jelenleg.

Draco zavarában elpirult, de próbált az újságra koncentrálni. De volt valami, ami nem hagyta, hogy elszakadjon Hermione látványától. A zuhanyfüggöny éppen eleget sejtetett Hermione alakjából, viszont hagyott helyet Draco fantáziájának is, ami egyszeriben szárnyalni kezdett. Meg akarta érinteni a nőt, csókolni és a karjába zárni, még akkor is, ha ebből soha nem lesz kapcsolat, sem szerelem. Talán ezekre neki, Dracónak, nincs semmi szüksége, lelke sivár volt, mint egy kiszáradt sivatag. Rég feladta, hogy tartozzon valakihez, Granger pedig nem az a fajta, akivel együtt lehetne.

Merlinre, mi a frászt képzelek? – tette fel a kérdést magában. Ez csak egyedül az a vágy, amit elfojtott éveken keresztül és most egy sor női domborulat kedvéért előcsalogatott. Nem kellett neki Hermione, nem volt szüksége ezekre a vágyakra. Újra vissza akarta őket szorítani egy fal mögé, nem gondolni rájuk többé, nem keresni lehetőségeket a kielégítésükre. Mégis valahol legbelül a lelkét eladta volna egy kis gyengédségért és mindazért, amit egy kapcsolat nyújthat neki.

Merengéséből az ajtócsengő rémisztő, rekedt hangja zökkentette ki. Aztán veszett ajtópüfölés következett. El sem ért az ajtóhoz, már kulcsok zörgését hallotta. Végül egy rózsaszín pongyolába burkolózott öregasszony lépett be a lakásba egy serpenyővel a kezében.
- Maga meg kicsoda? – rivallt rá károgó hangon.
- Oh, Mrs Fitzpatrik, jó estét! – viharzott ki Hermione a fürdőszobából szappanosan és hanyagul egy törülközőbe csavarva.
- Miért nem szólt, Hermione, hogy hazajön? – korholta a ráncos hölgy. – Azt hittem betörtek magához. Már arra gondoltam kihívom a rendőrséget is, amikor meghallottam a lakásából a zajt.
- Elnézést kérek, de sűrű volt a program.
- Semmi baj, de többet ilyen ne legyen. Mondja és ez a fiatalember kicsoda?
- Draco Malfoy – nyújtott kezet Draco, majd mézesmázosan hozzátette-, nagyon örülök, hogy megismerhetem, sajnálom, ha megijesztettük.
- Ugyan nem tesz semmit sem – legyintett az asszony és Hermione meg, mert volna esküdni rá, hogy az asszony elpirult. – Nagyon kedves a vőlegénye, Hermione. Már azt hittük, soha nem fog férjhez menni. Vagy úgy jár, mint Mrs Kimber lánya, Andrea, tudja, aki leszbikus lett, szegény anyja majd’ belehalt a szégyenbe. Most pedig mennék is. Jó éjszakát!
- Jó éjszakát! – mondta gyorsan Draco, mielőtt még Hermione megszólalhatott volna.
- Már csak ez hiányzott – morogta a lány és leült a kanapéra.
- Csak egy öregasszony – legyintett Draco.
- Igen? Te nem tudod milyen. Holnapra mindenki tudni fogja, hogy férjhez fogok menni. Pedig ez nem így van, ráadásul nem is fogok soha sem. Mindegy, majd én így úgy járok a végén, mint Andrea és…
- Az egyébként nem zavar, hogy túl rövid a törölköző és már elég sok mindent láttam? – gúnyolódott Draco és ezzel Hermione torkára forrt a szó. Hermione összehúzta magán a törölközőt, elpirult és szó nélkül visszarobogott a fürdőszobába. Természetesen az ajtót ismét bevágta maga mögött.

Draco szívből kacagott egyet a komikus helyzeten, majd lehuppant a kanapéra. Egy bagoly reppent be ekkor a nyitott ablakon, majd a férfi karjára szállt.
- Mit hoztál? – kérdezte tőle Draco. A madár készségesen felé nyújtotta a lábát és engedte, hogy a férfi megszabadítsa a pergamentől.

" D jól van. Ne aggódj! Hamarosan elviszlek hozzá. Addig ne csinálj semmi marhaságot. B."

Blaise megtalálta a fiát. De hát hogyan? El sem tudta képzelni, egyszerűen nem tudta hova tenni az érzéseit. Megsimogatta a madarat, aki egyből el is hagyta a szobát. Draco nem bírt nyugodtan ülni a helyén. Egyszerűen felfoghatatlan volt, ami történt, az érzelmek túlcsordultak benne.
- Granger! – kiáltott és berontott a fürdőszobába.
- Mi van már? – mérgelődött Hermione, de legalább ruha már volt rajta.
- Megtalálták a fiamat.
- Micsoda?
- Blaise megtalálta.
- Oh, édes Merlin! – mondta a lány és a szája elé kapta a kezét. – Ez már teljesen biztos?
- Igen. Most kaptam meg a levelét. – Draco elmosolyodott, majd a fürdőszoba csempéjéhez szorította a lányt. Egymás szemébe néztek, mindegyikük zihált. A férfi megragadta a pillanat kínálta lehetőséget és megcsókolta a piros, buja ajkakat. Olyan volt az érzés, mint egy szomjazó embernek a hűs, éltető víz. Ellenállásba nem ütközött, ezért nem szakította meg az édes csókot, nem gondolkodott többet, csak élvezte a pillanat varázsát. Egyszerűen nem tudott elszakadni a lánytól. Szenvedélytől fűtötten simult hozzá, mintha az élete múlna ezen.

Hermione nem tiltakozott, inkább elmélyítette a csókot, a józan esze gyakorlatilag teljesen cserbenhagyta. Megszűnt minden zavart keltő tényező, nem érdekelte semmiféle következmény. Kellett neki mindaz, amit ebben a pillanatban Draco felkínált neki. Meglepte, hogy mennyire más, mint azok a férfiak, akik eddig megcsókolták. Sőt teljesen új volt neki ez az élmény. Remegett a térde és a gyomra, mintha most lenne az első csókja.

Beletúrt a tejfölszőke hajtömegbe és még szorosabban ölelte meg a férfit. Egyedül a vágyai vezették, méghozzá a szokásosnál talán kicsit túl merészen. Elementáris erővel húzta valamiféle erő a férfihoz, akiről tudta, hogy ő is valami hasonlóan gyönyörteli érzést tapasztalja meg, amit ő is. Forgott velük a világ, mintha egy színes forgatagban lettek volna. Egyre követelőzőbbek lettek, egyre inkább elvesztették a testük feletti uralmat.

Draco csókjaiban ellenállhatatlan vágy izzott. Noha gyűlölte magát, amiért nem tudta elfojtani ezt, de a tűznek nem bírt ellenállni. Mindketten átadták magukat ennek, szívük egyszerre dobbant. Hermione azt hitte elájul, és megadó kábulatban szorította továbbra is a férfit, aki a magáénak akarta tudni őt. A férfit megrészegítette az érzéki női test. Draco megijedt ettől az érzéstől, egyszeriben nem tudta úgy kezelni Hermionét, mint egy nőt a sok közül. Nem akarta kihasználni, tudta, hogy amit tesz az nem helyes. Se szeretetet, se gyűlöletet nem érzett iránta, csupán a vágyat.

A férfi végül erőt vett magán és gyengéden ellökte magát a lánytól. Hermione reszketve állt a fürdőszoba közepén, izzó vággyal. Tétován megérintette a lángoló vörös ajkakat. Draco belenézett a csillogó szemekbe és úgy érezte, ha tovább marad itt, akkor nem tud megállni. Hátrébb húzódott, de még mindig nem tért magához teljesen, viszont ahhoz éppen elég józan volt, hogy fel tudja mérni a helyzetet.
- Sajnálom – nyögte Draco és kint a helyiségből.
Hermione pedig ijedten és hevesen dobogó szívvel nézett a férfi után. Fogalma sem volt, hogy ezek után mit tegyen. Neki nem volt elég csupán a vágy és tudta, Draco semmi mást nem akar tőle csupán a saját igényeit kielégíteni. Nem arról volt szó, hogy Dracótól szerelmet várt, hanem többre tartotta magát mindig is egy futó kalandnál. Draco személye is éppen elég akadályt okozott. Akármit is érzett most azt nem szabad szabadon engednie.

Eközben Draco szintén vívódva állt a teraszon, ami egy forgalmas utcára nézett. Mégis mi a franc ütött belém? – találgatta magába. Talán nem kellett volna évekig szerzetes módjára élnie. Bár a csapodár szerető vadászó életmód nem az ő stílusa volt. Egy pár kapcsolattal azonban nem tette volna tönkre se a saját, se Darius életét. Most pedig ő is beállt Piton mögé a sorba.

hozzászólások: 0