2. fejezet
Ellenség mindig van

Nyár közepén járt az idő. Tikkasztó meleg és szárazság jellemezte az időjárást. Még most is, amikor a nap nyugovóra készült. Elég szokatlan volt ez a fajta hőség, de a hőmérő higanyszála nem hazudott. Fülledt, párás időt minden bizonnyal nagy zivatar követi majd hamarosan. De az enyhülés csak nem akart jönni. Nem messze a domboldalon egy tábor kicsi házait lehetett felfedezni, egyedül a viháncoló gyereksereget nem érdekelte a meleg, mivel a közelben lévő patakparton játszottak.
- Vigyázzatok, nehogy beleesettek!- szólalt meg egy szigorú külsejű, fiatal nő. A gyerekek ügyet sem vetettek a szavára. Végül a nő tovább folytatta az útját az egyik közeli ódon, kőépület felé. A folyosó száraz volt és egy kicsit poros szőnyeg fedte a padlót. Innen balra egy elfüggönyözött ajtó nyílt, egy apró helyiségbe. Itt megállt, majd körülnézett, senki sem követte.
Elővett egy pálcát a zsebéből, s elsuttogott néhány érhetetlen szót, aminek hatására hangtalanul kinyílt előtte az irodaajtó. Néhányan talán furcsának találnák az imént történeteket, de Hermione Granger számára ez cseppet sem volt az, mivel okleveles boszorkány volt. A csöppnyi irodában csupán egy varázslattal megbűvölt ventilátor hangját lehetett hallani, de az sem bírt el ekkora hőséggel. Talán meg kellett volna újítani a bűbájt, viszont ezt senki sem tette meg. Hermione gyöngyöző izzadságcseppekkel a homlokán csukta be maga mögött az ajtót. Végre sikerült ideérnie. Megkönnyebbülve törölte meg a homlokát.
Az ösztönei még mindig működtek, nagyon is hálás volt a sorsnak ezért. Harryvel töltött idő során sok mindent megtapasztalt és ez a hasznára vált. Útközben ugyan pár gyerek még meg is állította, de könnyedén lerázta őket. Gyorsan elmormolt egy varázsigét, ami eltérítette az illetéktelen behatolókat és a kíváncsiskodókat a helyiségtől. Sóhajtott egy nagyot, majd az ablak mellett álló iratszekrényhez sétált.
Nem kellett neki sok idő, s hatástalanította a védőbűbájokat. Hihetetlen, hogy Piton csak ennyire védte ezeket az iratokat- morgolódott magában, aztán keresgetni kezdett az iratok között. Mindent belepett a por, pedig csak néhány napja hozták ide őket. Talán valamiféle bűbáj lehetett ez is- gondolta Hermione. Hamarosan meg is találta, amit keresett.

Darius Greengrass- állt a dosszién. Varázslatokkal védték az okiratot. Hermione sóhajtott, aztán elmormolt néhány varázsigét. A dosszié megremegett, mintha kirázta volna a hideg. Hermione kinyitotta és elkezdte olvasni az adatokat. Anya: Astoria Greengrass. Sejtette, hogy ezt a nevet fogja itt találni. Astoria nem volt más, mint egy aranyvérű mardekáros diák, aki pár évvel volt csak fiatalabb nála. Nem tudott róla semmi olyasmit, amivel problémája lett volna, hiszen alig ismerte a lányt. De azt biztosan tudta, hogy Draco Malfoy felesége volt. Elmondott ismét egy varázsigét és várt.
Nem sokkal talán pár évvel a hetedik roxfortos év után került sor Malfoyék esküvőjére, még emlékezett is egy képre a Szombati Boszorkány címoldalán, na meg hosszú cikkre, ami az arával készült interjút tartalmazta. Igaz, ezt nem olvasta el, valószínűleg a terjedelme és az érdektelensége miatt, mégis tisztán emlékezett a képre. A fotografikus memória átka- morogta magában. Aztán Lucius Malfoy tragikus halála után az egész Malfoy család eltűnt az emberek szeme elől, Aurorával együtt.
Most nem is ez volt a lényeg. A dosszién megjelentek a valódi adatok. A gyanúja beigazolódott: Darius Malfoy volt az igazi neve annak a fiúnak, aki az idén a nyári táborukba érkezett, nagy titokban és feltehetőleg biztonságban az anyja családnevétől védve. Piton persze erről sem óhajtotta tájékoztatni őt. Nem is várt tőle mást, de azért ez már sok. Bár jelen pillanatban ez teljesen mindegy. A következő nemzedék Malfoy is megérkezett a Roxfortba.
Mi ez, ha nem elegendő gond hét évre? Hermione ismét letörölte a homlokáról az izzadtságcseppeket. Csak egy probléma volt, hogy a nő már majdnem tíz éve halott volt. Úgy emlékezett, hogy Lucius mellett volt, amikor a merénylet történt, de erről igazából nem szabadott volna tudnia. Hétpecsétes titok volt a nő halálának minden körülménye. A közvélemény számára Astoria élt. Viszont felmerült a kérdés, hogyan jön el Aurora a gyerekért? Valami nagyon nem tetszett neki ebben az ügyben.
Darius az utolsó hajszálig hasonlított Dracóra. Már az első pillanattól felmerült benne a gyanú. Persze a többi kísérőtanár és gyerek nem vette észre, túlságosan is el voltak foglalva. Viszont a mindig eminens Hermione minden apró részletre figyelt. Legalább Piton tájékoztatta volna- morogta magában. Értette Malfoyék aggodalmát, és ha tudott volna erről, akkor nagyobb védelmet biztosított volna a gyerekeknek. Nem volt okos ötlet ilyen védtelenül hagyni egy gyereket. Hermione sóhajtott egyet.
Eszébe jutott az első roxforti éve, amikor először találkozott Draco Malfoy-jal. Egy vézna, szőke hajú és szürke szemű fiúcska volt, nagy önbizalommal és egy jó adag gonoszsággal. Persze Hermione is elismerte, hogy Draco végül is nem volt velejéig romlott, de azóta is viselte a Sötét Jegyet, amit beleégettek a karjába. Ezt egy varázslat sem tudta eltüntetni.
Dracónak mentsége volt, mint ahogy sok halálfalónak azokban a nehéz években. Fiatal volt és tapasztalatlan. Hermione el sem tudta képzelni, hogy volt képes megőrizni az ép eszét. Mindenki egy kicsi részt elveszett a lelkéből, a fiatalságából a háború idején, de néhányan még többet a jövőjüket is. Draco Malfoy sem volt idősebb, mint ő, amikor beállt a halálfalók közé a családi hagyomány és apja miatt.
Hermionénak eszébe sem jutott, hogy barátkozzon vele. Inkább futóférgekkel aludt volna, mintsem egy Malfoy-jal legyen egy légtérben. Csak Dariusszal tett egyedül kivételt, igaz csak muszájból, mivel az ő gondjaira bízták a gyereket. Neveletlen lurkó- gondolta, majd becsapta a dossziét és visszatette a helyére. Igazából nem gondolta annak, csupán az apjával hasonlította össze.
Feltűnés nélkül hagyta el a csöppnyi irodát. Megcsapta a húzat, amikor újra a folyosóra lépett. Kicsit jobban érezte magát. Kerülte a feltűnést, próbált nem sokat varázsolni. Micsoda nap- zsörtölődött magában. Érezte, hogy jobban járt volna, ha Harryvel és Ronnal, na meg a családjaikkal indult volna el Egyiptomba nyaralni. De nem akarta az elefántot játszani, mint tavaly a nagy családi nyaraláson. Harry Ginnyvel, Ron pedig Lunával kötötte össze az életét és gyerekeik is voltak már. Neki pedig nem volt családja, amit néha bánt is, néha pedig nem.
Ronnal egy ideig ugyan együtt voltak, de nem maradt tartós a kapcsolatuk. Túlságosak különböztek a nézeteik és Ron túl gyerekes volt a számára. Hermione többre vágyott és nem elégedett volna meg csupán egy feleség szereppel. Ugyan rengeteg mindent éltek át ketten, de Hermione úgy érezte ez nem tartja őket már össze. Így hát közös megegyezéssel az utolsó Roxfortos év után szétváltak útjaik. Eszébe jutott az a megkönnyebbülés, amikor megszabadult ebből a kapcsolatból. Ron élete azonban egy csapásra megváltozott. Belépett a képbe Luna, s felgyorsultak az események. Esküvő, összeköltözés, gyerek. Rosalie lányuk jövőre már a Roxfort diákja lesz és ő, Hermione tanítani is fogja, méghozzá átváltozástanra.

Harry és Ginny legidősebb gyermeke, James, is iskolás korba lépett, és hamarosan bővülni fog a család is. Kis irigységgel gondolt rájuk, de nagyon örült a boldogságuknak. Végül is nem volt neki sem rossz élete, ezt el kellett ismernie. Viszont a boldogság és a család nagyon is hiányzott neki. Emlékezett arra az időre, amikor vége lett a Ronnal való kapcsolatának. Őrült iramban vetette bele magát a munkába és a tanulásba. Sőt meglepően gyorsan ért el eredményeket. Néha sajnos nem elég az elismerés, vagyis már nem volt elég Hermione számára. Készen állt arra, amire akkor régen Ronnal nem. Viszont a megfelelő személy hiányzott a képből.
Eredményeket tudott felmutatni, sok tiszteletreméltó címre tett szert pályafutása során. Roxfort elismert professzora volt, megszerezte a Merlin díj bronzfokozatát és ha minden jól megy jövőre ő lesz a Griffendél ház feje. Már nagyon várta a következő évet. Felkészült mindenre, amit ez a poszt adhatott neki. Persze ehhez még kell az igazgató - Perselus Piton - beleegyezése, aki eléggé megkeserítette a munkáját, de ez kölcsönös volt.
Az igazgató akármilyen akadályt állított Hermione elé, ő mindannyiszor átugrotta azokat. A lány sokszor azt kívánta, bár ítélték volna el Pitont a bíróságon, de ez nem így történt. Hőst csináltak az egykori bájitaltanárból, sőt könyvet is írtak az életéről. Ugyan a professzor nem foglalkozott ezzel, de így is talált magának elég okot arra, hogy másokat bosszantson.

Viszont Piton idei húzása nem volt éppen a legtisztességesebbek közé tartozó. Kitalálta és megszavaztatta a tanári karral, hogy a leendő elsős diákoknak tartsanak egy csapatépítő tábort, ami segít a házak között lévő későbbi ellentétek orvoslására. Hermione lélekben újra átélte a szabadságát végérvényesen megváltoztató pillanatokat. Mindenkinek tetszett a tábor gondolata, sőt egyenesen agyon dicsérték Pitont.
Ha a kezdeményezés sikeresen zárul, akkor azt a következő évekre is bevezetnék. Egyelőre az utóbbiról nem tudtak dönteni, viszont a felelősöket ki kellett jelölni. Nos, abban a pillanatban a lelkesedés kicsit alább hagyott, senki nem akarta a nyarat valahol messze tölteni, főleg nem egy csapat gyerekkel. Ekkor robbantotta a bombát Piton.
Hermionét jelölte ki a tábor megszervezésére és neki kellett végig ott maradni, a létszámot tekintve természetesen pár tanárral együtt, egészen egy hétig a gyerekekkel. A lánynak úgy tűnt, mintha az igazgató tudta volna, mikorra szól Hermione meghívása Egyiptomba, úgy jelölte ki az időpontot. Bár a lány sejtette, hogy valaki eltulajdonította a postáját. Nagyon mérges volt, főleg azért, mert az igazgató nem a munkájával, hanem vele foglalkozott. Nemet is mondhatott volna az ajánlatra, de nem akart valami még rosszabbat kapni Pitontól. Igaz nem is akart elmenni Egyiptomba, bár amikor kiderült a nyári beosztása legszívesebben meggondolta volna magát.

Elvállalta a megtiszteltetést természetesen, csak a sok gyerekkel nem számolt. A háború végével szinte özönlöttek a diákok a Roxfortba. Rekordot fog dönteni az idén Roxfortban tanulók száma, aminek mindenki nagyon örült. A tanári kar már tervezte a klubhelyiségek kibővítését a gyerekek számára. Végre igazán elkezdett pezsegni az élet. Ezt a lány is érzékelte, főleg a hatalmas érdeklődés miatt a tábor iránt.
Hermione sóhajtott, elpakolta az információkat, visszaállította a védőbűbájokat és elindult a kifelé, ahol a kis varázslók és boszorkányok visítoztak. Előkereste zsebéből a fejfájás elleni bájitalt, majd belevetett magát a forgatagba. Irigyelte Harry és Ron gyerekeit, akik kihagyták ez a jeles eseményt.
Persze Harry megkapta Pitontól az elmarasztaló levelet, de a válasz sem maradt el. Hermione úgy sejtette, hogy még mindig leveleznek egymással és még szapulják egymást.
- Granger professzor! – hallotta az egyik felsőbb éves diákja hangját, aki szintén a kirándulókat jött felügyelni és adminisztrációs feladatokat végezni, némi fizetség fejében.
- Tessék Travis - mondta fáradtan. Travis Fellon volt az egyik lelkes önkéntes griffendéles diák, akik részt vettek tábor lebonyolításában, persze plusz pontokért.
- Egy bagoly érkezett az imént.
- Megint mit akar Piton professzor? - kérdezte Hermione fáradtan.
- Nem egészen. Megint Mrs Greengrasstól kaptunk egy levelet, hogy inkább még ma este mégiscsak hazavinné Dariust.
- Mondta, hogy miért? Hiszen csak három napja kezdődött el a tábor - érdeklődött.
- Nem írt semmi konkrétat. De szeretné, ha valaki kikísérné Dariust és megvárná a Kóbor Grimbuszt.
- Rendben van.
- Szóljak Watson professzornak? - vágott egy grimaszt a fiú és segélykérően nézett a tanárnőre.
- Nem kell. Rá most a gyerekek mellett van szükség és különben sem ajánlatos, hogy a Griffendél még több mínusz pontot szerezzen még tanévkezdés előtt - mondta Hermione, amire a fiú arca felderült. - Emlékeztessen, hogy töröljem a pontlevonásokat.
- Köszönöm tanárnő. Akkor ki fogja elkísérni Dariust?
- Majd én elmegyek vele - jelentette ki határozottan.
- Rendben van, Granger professzor. Szóljak neki?
- Pihenjen Travis, messze még a hétvége, nem kell túlbuzgónak lennie! Majd én elmegyek Mr Greengrassért.
- Igen tanárnő.
- Menjen inkább és nézzen utána vacsorának! Remélem, lassan készen lesznek. Nem akarok megint égett rántottát enni.
- Intézkedni fogok.
- Rendben. - Hermione nagyot sóhajtott és elindult a rét felé, ahol a gyerekek másik csoportja éppen szalonnát sütött a tábortűz parazsán a mugli ismeret tanár segítségével. Milyen rég volt, amikor ő is gyerek volt vagy talán nem is volt gyerek? Emlékezett a sok kalandra, amiket Harryékkel élt meg. Ezek mindig mosolyt csaltak az arcára. Szeretett volna még egyszer mindent átélni. Persze veszélynek bőven ki lettek téve, de erre soha sem gondoltak. Mrs Weasley-t már teljes mértékig megértette, főleg amit a veszélyről és az aggódásról gondolt. De akkor is izgalmas volt együtt lenni és kalandokba keveredni.
Viszont mindez nagyon régen volt, és azóta külön utakon jártak. Szomorú volt, valahol ugyan elfogadta és inkább a munkájára koncentrált, amit persze kifogástalanul végzett. Meglátta Dariust, aki csendben ült egy kövön. Hermione észrevette, hogy orvul varázsolt, s az egyik társának szalonnája beleesett a parázsba.
- Malfoy - suttogta, de a kisfiú felkapta a fejét. Kicsit rémülten nézett Hermionéra. Nem mozdult, mintha megkövült volna. A lány kicsit megenyhítette az arcát, majd mosolyogva nézett a kisfiúra. Mégis csak elvesztette az édesanyját, tudta milyen érzés ez. Régen neki is meg kellett hozni egy nagyon nehéz döntést. Meg akarta védeni a szüleit, ezért módosította az emlékeiket és elküldte őket jó messzire, hogy ne használhassák fel őket ellene a háború idején. De mikor vége lett mindennek mégsem ment el megkeresni őket. Maga sem tudta miért, talán nem akarta őket felkavarni.
- Mr Greengrass - szólította meg hangosan.
- Igen, tanárnő - rezzent meg újra.
- Velem jönne egy percre?
- Miért? - kérdezte Darius és fészkelődni kezdett.
- Ne aggódjon, nem akarom megbüntetni. Egy kis csínytevés nem számít. Az édesanyja küldött egy baglyot nem olyan régen - magyarázta Hermione. Darius egy kicsit megenyhült, de furcsa kifejezést vett fel az arca. Mintha szomorú lett volna, s ettől Hermionénak összeszorult a torka. Szerette volna tudni, mi bántja a kis Malfoyt. Annyira össze akarta hasonlítani Dracóval, hogy eszébe sem jutott Dariust másképpen kezelni.
- Jöjjön velem! Segítek összepakolni- javasolta.
- Rendben. Köszönöm- felelte Darius és követte Hermionét. Nem volt sok holmija, ezért hamar végeztek a pakolással.
- Jól érezte magát a táborban?
- Igen- felelte kurtán a fiú.
- Szerzett barátokat?- érdeklődött továbbra is a lány.
- Néhányat- vonta meg a vállát.
- Helyes! A barátoknál nincs nagyobb kincs a világon.
- Anyukám is ezt mondta.
- Ő is akkor járt Roxfortba, amikor én, bár úgy emlékszem egy vagy két évfolyammal lejjebb.
- Nem tudtam.
- Persze, hogy nem- mosolygott. - Ő Mardekáros volt, én pedig Griffendéles.
- Mikor jönnek értem?- váltott témát.
- Alig pár percünk van még. El akar búcsúzni esetleg a barátaitól?
- Majd küldök nekik baglyot- válaszolta színtelen hangon. Hermione nem kérdezett semmit sem. Bűbájt bocsátott az utazóládára és maguk előtt lebegtetve kimentek a szállásról. Nem kellett sokáig menniük míg kiértek a mezőre.
Hermionénak furcsa érzése támadt mintha figyelték volna. Mély, baljóslatú csend ült a tájon. Hirtelen megzörrentek körülöttük a mezőt szegélyező apró bokrok. A professzor asszony megszorította a pálcáját és ugrásra készen állt. Valami történni fog és amit hallott az biztosan nem egy mezei nyúl nesze lehetett. Zsigereiben érezte maga körül a szokatlan energiát. Darius megtorpant, ő is észrevett valamit. Megint zizegés mindenhol. Hermione zavartan konstatálta, hogy körülvették őket, elfojtott egy káromkodást. Nem tud most segítséget kérni senkitől. Messze voltak a tábortól és már nem tudtak volna megszökni.
- Maradjon csendben!- szólt rá halkan Dariusra.
- Körbevettek minket - mondta fojtott hangon a fiú.
- Tudom- mondta.
- Nincs esélyünk. - A nő nem akart beletörődni ebbe. Gyorsan végiggondolta a helyzetet és arra tippelt, hogy legalább hatan vagy heten vannak közelben. Egy apró varázslatot végzett el, amiből megállapította vérfarkas is van velük.
- Van némi esélyünk- elmormolt pár védőbűbájt, ami egy burkot képezett Darius köré. - Erősítse mindig és akkor senki sem fog magához érni.
- De hogyan?
- Nincs idő részletesen megmagyarázni. Gondoljon a legszebb dologra, amit valaha átélt. A bűbáj a szép emlékekből meríti az erőt és ellenáll majdnem minden bűbájnak.
- Kivéve egyet, valamint a bájitaloknak és a fizikai erőszaknak, azt hiszem, értem mire gondol- tette hozzá engedelmesen a Darius.
- Úgy van. Látom Malfoyék nem hanyagolták el- suttogta.
- Honnan tudja?
- Nem volt nehéz kitalálni, az édesapja kiköpött mása. Fusson és ne nézzen hátra, keresse meg a legközelebbi tanár és szóljon nekik! Vigyázzon magára!- Ez volt Hermione utolsó mondata, mert elkábították valami furcsa gáz szerű anyaggal. Ugyan úgy, ahogy Hermione, Darius is rövid időn belül eszméletét vesztve huppant a fűbe. Nem sokkal ezután egy furábbnál furább egyénekből álló csoport lépett ki a bokrok árnyékából. Az alkonyati fényben jól kivehetők voltak a vonásaik.
- Vigyétek a gyereket!- hallatszott egy érces hang.
- Mi lesz a lánnyal?
- Nem rá számítottam, de ő is megteszi. Adjátok be neki százfüléfőzetet. Remélem, hogy elhoztátok. Egy hetembe került mire megszereztem minden hozzávalót és még többe elkészíteni. Ha átváltozott a lány, alakítsátok át a ruháit vagy adjatok rá egyet a fiú ruháiból. Már csak pár percünk maradt, mielőtt még észrevennék minket.
- Rendben.
- Töröljétek ki az emlékezetét is! Nem szabad, hogy bármire is emlékezzen- nevetett a férfi sötéten.
- Uram…
- Akárki talál is rá és keresi elő az emlékeit nem fog találni semmit. - Aztán otthagyta a többieket a lánnyal.
- Uram…
- Hajtsa végre a parancsot! - szólalt meg egy vékony női hang, aki az érces hangú hórihorgas alak mellett állt.
- Exmemoriam - mondta egy férfi, majd villant egyet a varázspálcája.
- Menjünk! - szólt a nő újból.
- Uram, a fiún bűbájt alkalmaztak, nem hat rá a varázslat- kiáltott az egyik férfi, amikor a mély hangú csuklyás alak megfordult és dühösen meredt rá.
- Ne törődjön most ezzel! A mugli módszerek még működnek! Fogd a gyereket és tűnjünk el innen! - S úgy ahogy jöttek el is hagyták a területet a legifjabb Malfoy-jal együtt. Senki nem vette észre őket. Darius alakjában lévő Hermionét otthagyták a helyszínen. Úgy mintha csak aludna. Nem sokkal később a Kóbor Grimbusz landolt a réten és egy fehér, virágos nyári ruhába öltözött nő lépett ki az ajtón. Elnézően a fiúra mosolygott és sofőr segítségével beemelte a járműbe. Még nem sejtette mekkora meglepetésben lesz, majd része.

hozzászólások: 0