22. fejezet
Faliszőnyeg

Az Északi Torony csendjében, két összefonódott alak tekintett a csillagos égre, szorosan egymás mellett feküdtek valamelyikük leterített talárján. Hermione elégedett sóhaja törte meg a hallgatást, aztán becsukott szemmel bújt közelebb Dracóhoz, aki a lehető legtermészetesebb mozdulattal húzta magához. A férfi hetek óta egyre növekvő feszültségét mintha egyszeriben megszüntették volna. Persze nem ez volt a terve, valójában nem akart belebonyolódni semmibe, amikor követette a boszorkányt egészen ideáig. Mégis megtörtént, engedett a vágyainak… Révedezve nézte a csillagokat, amik égkövekként ragyogtak az éjszakai égbolton.
Hermione csendesen simult a férfihoz, s próbált minél kevesebb bűntudatot érezni, de csukott szemén keresztül újra éledt minden egyes érintés, csók, amit nemrégiben kapott. A csípős szélre koncentrált, ami meztelen kezét simogatta, de nem tudta eltüntetni Draco testének melegét. Szüksége volt a férfi közelségére, még akkor is, ha bonyolultabbá tette az életét és tudta, hogy ez még egyszer nem ismétlődhet majd meg. Miért adta át magát ennek a vágynak, ami csak a bajt hozza rá? – gondolta tanácstalanul, de végül engedett a hamis biztonságérzetnek. Csak döntenie kell és elmennie innen, s magára hagyni Dracót a kérdésekkel együtt, amit ez a helyzet felvetett számukra.
Draco végigsimította a nő arcát; Hermione felemelte a fejét és egyenesen a szürke szemekbe nézett. Összetalálkozott a tekintetük egy hosszúnak tűnő pillanatban, és a nő úgy érezte, hogy a férfiéhez hasonló áthatóbb pillantással még soha nem találkozott; a lelkét mintha tálcán kínálta volna neki, pont olyan meztelenül, ahogy most ők egymáshoz simultak a takaróként szolgáló fekete talár alatt. Nem történhet meg még egyszer – visszhangzott fejében az énjének gúnyosabb része, ami jót derült azon, hogy hogyan omlanak össze az ő, Hermione maga köré gondosan építgetett falai.
Vele akart lenni – tudatosult Dracóban az egyetlen dolog, ami hetek óta nem hagyta nyugodni. Felébredt benne egy olyan érzés, amit el akart fojtani, ki akart irtani magából, de most, hogy szabadjára engedte megnyugvást hozott a számára. A férfi némán elmosolyodott, majd újabb csókkal hintette a piros ajkakat, amik szomjazták minden egyes csókját. Ki törölte minden egyes érintésével a kételyeket és felébresztette a szunnyadó szenvedélyt, ami mindkettőjükben ott volt; mindig is ott várt egy alkalmas pillanatra, így most sem szabtak gátat neki, csak sodródtak együtt.
- Nem kellene ezt csinálnunk – suttogta Hermione két csók között, de a férfi csak nevetett az aggodalmán. A nő kételyei felébredtek, amikkel eddig nem túlságosan foglalkozott, hibának érezte, hogy engedett a csábításnak, még akkor is, ha már nagyon rég volt benne része.
- Engedd el magad! – szólt rekedtes hangon Draco, majd folytatta a megkezdett csábítást.
- Ránk fognak találni – aggodalmaskodott a boszorkány tovább, s próbálta eltolni magától a varázslót, aki éppen eléggé magához szorította, hogy ne tudjon még csak mozogni sem.
- Ugyan már – mosolyodott rá ravaszul a férfi. – Az előbb sem történt semmi sem.
- Talán mégis beszélnünk kellene arról, amiről akartál az előbb.
- Már nem tudom mit akartam neked mondani, de azt tudom, hogy most mit akarok.
- Micsodát? – érdeklődött Hermione kíváncsian.
- Megmutatom, ha hagyod – mosolyodott el sokatmondóan és elindult, hogy jó pár csókkal hintse a nő fedetlen nyakát. – Jobb ez, mintha egyedül gubbasztanál a szobádban.
- Van benne valami – rebegte elhalóan. – De akkor sem helyes, amit teszünk.
- Tudok a szabálymániádról, viszont cseppet sem hiszem el, hogy el akarsz küldeni innen, nagyon nem így tűnik.
- Pedig így van. – Hermione minden erejét összeszedte ehhez a válaszhoz, amit maga sem gondolt komolyan.
- Az előbb sem küldtél el. Miért?
- Az egy gyenge pillanatomban volt – magyarázta a nő, de teljesen felesleges volt, Dracót nem lehetett megállítani, tovább fojtatta a kínzó csábítást, amivel megbénította Hermione védekező rendszerét, s megtörte az ellenállását.
- Gondolj arra, hogy mennyire izgató ez a helyzet, egy griffendéles és egy madekáros titkos viszonya – suttogta bódító hangon Hermione fülébe, amitől a nő egész testében borzongott. Draco ravaszul elvigyorodott és további érzékeny pontok után kutatott.
- Miért csinálod ezt? – kérdezte a nő bódultan, s próbált egy kéjes sóhajt elfojtani, nehogy bíztassa a férfit.
- Fogalmam sincs, de nem akarok gondolkodni ezen. – Hermione még egyszer belenézett a szürke szemekbe és elmosolyodott. A racionális magyarázat ezek után egyszerűen nem érdekelte tovább, csak átadta magát az élvezetnek.
***
A következő hetekben kezdődött Hermione és Draco közös viszonya, persze a legnagyobb titokban, mivel nagy botrány lehetett volna, ha valaki tudomást szerez egy elismert roxfortos tanár és egy szülő románcára, ami szigorúan csak testiségre épült. Mégis Hermionét valahogy felvillanyozta az eset, már nem érdekelte a házvezetői poszt, csak a titkos szerető, aki nem késlekedett. Még tanítás közben sem tudta teljesen kiverni a fejéből Dracót. Nem is sejtette, hogy a férfi sokkal közelebb van, mintsem ezt valaha is gondolta volna.
Mit sem sejtve sétált a padsorok között, ahol szorgos nebulók körmölték az órai vázlatot, miközben ő elmélyülten magyarázta mit is kell tenniük a jó jegy érdekében.
- Mára ennyi – jelentette ki végül. – Mivel ez a mai utolsó órájuk és könyvtári kutatómunkára kárhoztattam el magukat, ezért egy kicsit előbb befejezzük az órát.
A diákok széles vigyorral néztek a tanárnőre, mintha valamiféle nyári szüntet jelentett volna be. Hermione próbált nem mosolyogni, hanem komoly arckifejezéssel az elsősökre nézni.
- Igen, Mr Clark, mit szeretne kérdezni? – A barna hajú, vékony fiú majdnem kiesett a padból, úgy jelentkezetett. A többiek persze csak a szemüket forgatták a buzgósága miatt, de Vincent Clark nem törődött velük.
- Arra voltam kíváncsi, hogy az alapvető transzfigurációs bűbájokon kívül lehet-e még másról is írni? – kérdezte fellelkesülten a fiú. Hermione elmosolyodott, mintha saját önnön magát látta volna ebben a diákban, ezt már a kezdetektől észrevette.
- Szorgalmi pontokat szerezhet vele, de koncentráljon elsősorban a feladatra – adta meg a választ a tanárnő, amivel mosolyt csalt Vincent arcára.
- Remélem, miatta nem kapunk még több házit… – suttogta Sam Dariusnak és Jamesnek, amitől a két fiú kuncogni kezdett.
- Kis stréber – állapította meg James; Darius csendre intette, mivel sejtette, hogy a sasszemű tanárnő most rajta kapja őket, de már késő volt.
- 5 pont a Griffendéltől, Mr Potter! Máskor kérem, ne beszélgessen a barátaival az órámon és ne kelljen egy órán többször is figyelmeztetnem! – Hermione szigorú tekintete arra késztette Jameset, hogy nagyot nyeljen és szégyellje magát.
- Igen, keresztanya, vagyis professzorasszony. – A teremben nevetés tört ki, de Hermione habár szeretett volna, mégsem nevetett a társasággal.
- Mára végeztünk. Elmehetnek! – Nem kellett még egyszer mondani a társaságnak, úgy mentek ki az osztályteremből, mintha kergetnék őket. James Potter megvárta, amíg mindenki kimegy, aztán Hermionéhoz ment, hogy bocsánatot kérjen.
- Ne haragudj, Hermione! – Hermione nem tudott rá haragudni, több okból sem. Amikor a fiúra nézett eszébe jutott Harry, és vele együtt a régi iskolai évek, amik emlékét kincsként őrizte.
- Nem haragszom – mondta végül a tanárnő mosolyogva és megsimogatta a fiú fejét. – Most pedig menj, mielőtt még itt hagynak a barátaid! Tudom, hogy eszetek ágában sincs tanulni. Remélem, azért megkapom a házi dolgozatot, amit kértem.
- Persze. – James pajkos mosolyt villantott Hermionéra, aztán kiszaladt a teremből. A tanárnő egy pillanatig nosztalgiázott, végül ő is elhagyta a termet, de nem ő volt az egyetlen, aki ekkor távozott onnan.
Draco láthatatlanná tévő köpenyben követte Hermionét, mintha egy megbabonázott emberként viselkedne. A férfi elmosolyodott, majd egészen közel osont vágyainak tárgyához és mielőtt befordult volna a folyosó végén, berántotta magával az egyik falikárpit mögé, ami titkos folyosót rejtett, s mielőtt Hermione sikított volna egyet, szenvedélyes, követelőző csókot nyomott a szájára, így időben elhallgattatta.
- Hiányoztál – búgta halkan, majd végigsimította a nő combját, aki hirtelen szóhoz sem jutott a sokktól, ami percek alatt történt vele. Egyszerre volt ilyet és teljesen felizgatott, mielőtt meg tudott volna szólalni kigombolta a talárja felső gombját, hogy némi levegőhöz jusson.
- Meg vagy húzatva? – kérdezte elfúló hangon, majd megpróbálta ellökni magától Dracót, de az erős kar nem engedte.
- Elképzelhető – mondta a férfi miközben finom csókokat hintett a nő nyakára. – Ennyire még soha nem élveztem egy Átváltoztatástan órát sem.
- Bent voltál az órámon? Ahh, te voltál, aki a hajamat piszkálta folyamatosan? – vonta kérdőre egyből a boszorkány.
- Fenomenális előadás volt.
- Ennyire lelkes azért ne legyél – mosolyodott el Hermione. – Mi a fenét keresel itt?
- Nem bírtam ki estéig – vallotta be őszintén, amit a boszorkány értékelt is, de összeszorult tőle a gyomra is. Mégis mit művelnek ők ketten? – tette fel magának az egyetlen józan kérdést, amit ebben a pillanatban képes volt feltenni. Egyedül Dracótól nem kérdezte ezt meg egyszer sem, csak hagyta, hogy mindketten belemenjenek ebben a viszonyba.
- Olyan vagy, mint Blaise Zabini – csóválta meg a fejét Hermione, bár ezt nem gondolta komolyan.
- Azt mondtad sokkal jobban csókolok, mint ő. – A ravasz mosoly most sem késlekedett, s a kutató kezek megtalálták a talár alá vezető utat, amivel a boszorkányt még inkább elvei feladására ösztönözték. – De engem csak egyetlen egy nő érdekel.
- Ez hízelgő, Draco, de…
- Ne mondj semmit sem, amit később megbánhatnál. Te érdekelsz engem.
- Csak addig amíg… – Draco egy követelőző csókkal elnémította Hermionét, aki egyből viszonozta is, majd beletúrt a szőke hajzuhatagba, aminek friss, fűszeres illata volt.
- Miért kell mindig beléd fojtanom a szavakat? – kérdezte a férfi kedvesen, s megsimogatta a nő puha arcát. Noha tudta, hogy mindkettejük hasonló félelemmel küzd, ő mégsem akarta ezt elismerni. – Ne rontsuk el ezt a pillanatot!
- Rendben van – egyezetett bele, majd hosszan megcsókolta a férfit és hozzábújt, akár egy kényes macska.
- Nem hiába jöttem el megint.
- Bárki megláthatott volna – sóhajtotta elbódultan. Draco ölelésében, forró csókjaiban elvesztett ellenállásának minden részét; a férfi minden egyes alkalommal darabokra törte ezeket és megmutatta neki a világ szépséges forgatagát.
- Nem lennék varázsló, ha nem tudnék elbújni a bűbájok és a kíváncsi szemek elől. Különben is, Piton engedélyével vagyok az iskola környékén.
- De azt csak az évnyitó idejére adta – ráncolta össze a homlokát Hermione.
- Ugyan már – vonta meg a vállát Draco. – Csak elfelejtette visszavonni és ez most mindkettőnknek jól jön. Gyere, menjünk a közeli seprűtárolóba!
- Eszemben sincs oda menni – ellenkezett Hermione hevesen. – Utálom a seprűket, a port és a koszt. Frics ott soha nem takarít.
- Mióta lettél ilyen finnyás? Mindegy, menjünk a Szükség Szobájába.
- Na persze – nevetett Hermione. – Majd este találkozunk.
- Nem lehetsz ennyire kegyetlen velem.
- Pedig nem kell túlságosan megerőltetnem magam. – Mintha csak a férfitól tanulta volna azt a gúnyos mosolyt, amit Dracóra villantott, aki cseppet sem szeretette, ha a saját fegyverét maga ellen fordítják.
- Hogyan győzhetnélek meg az ellenkezőjéről? – próbálkozott elszántan Draco. Ez a viszony volt az elmúlt évek első olyan vérpezsdítő élménye, amit nem akarta veszni hagyni. Fogalma sem volt, hogy mit érez a nő iránt, csupán a vágy hajtotta előre, a többit pedig mellékesnek gondolta. Hermione belement a közös játékukba, amiből nem volt menekvés. Ott a faliszőnyeg rejtekében mindketten egyek voltak és nem törődtek semmivel sem. Az érzéki, búja ösztönök vezéreltek minden apró rezdülést, s hajszolták őket még sötétebb mélységekbe.
***
Perselus Piton a mai napon nagyon jó kedvű volt, hiszen mindent időben elvégzett és felkészült Narcissa Malfoy fogadására. Egy egészen tornyot ürített ki, valamint rendezett be a szépséges óceánillatú hölgynek, aki ugyan cseppet sem vágyott ilyen fogadtatásra, a férfi mégis ragaszkodott elképzeléséhez miszerint, hogy biztosítsa a kényelmét. Végül is az iskola egy nagytiszteletű pártfogójáról van szó – magyarázta meg saját magának azt a viselkedést, amit a házimanókkal szemben tanúsított a tökéletes lakhely kialakítása közben. Ez egyébként néhány idegösszeomlással járt egyes manóknál.
Narcissa még nem is sejtette, hogy milyen szép, világos, finom hölgyhöz illő lakosztályt fog kapni. Perselus szíve megdobbant és megpróbált másra gondolni, mint a nő illatára és szomorú tekintetére, de nem volt egyszerű feladat. Törékeny szépség volt ő, aki gyámolításra szorult – Perselus ezt nem hagyhatta figyelmen kívül, és meg kellett kímélnie minden rossztól, amivel szembesülhet. Az unokáját, Dariust, már biztonságban tudhatta, sőt Perselus személyesen ellenőrizte szúrópróba szerűen. Noha a fiú a griffendélbe került, ettől független még mindig egy neves arisztokrata család örököséről van szó; ő pedig a fenébe is, az igazgató, így nincs szüksége arra, hogy magyarázkodjon.
De mást is szemmel kellett tartani és ez egy cseppet megterhelő volt a számára. Szerencséjére volt egy példánya, vagyis inkább silány másolata a Tekergők térképéből, ami ugyan csak részben közelítette meg az igazit, mégis hasznosnak bizonyult. Igazgatóként napközben többször is körbejárta a kastélyt, s mindent ellenőrzött, viszont a mai körútja során, valami szokatlant észlelt nem messze az Átváltoztatástan terem közelében. A faliszőnyeg igencsak furcsán viselkedett, mivel senkit sem engedett át, sőt teljesen hangszigetelté vált. Ez felettébb különös eseménynek számított, mivel ezt a folyosót – amit a faliszőnyeg rejtett – soha nem zárták le.
Valami nagyon nem stimmel itt – gyanakodott az igazgató, majd elővette a pálcáját és elvégzett néhány varázslatot, de hasztalan volt mindegyik. Mintha egy kőfalba ütközött volna, félrehajtotta a nehéz anyagot és valóban falba ütközött, megtapogatta a hűvös téglákat, de az nem engedte át. Körülnézett, hogy jár-e valaki a folyosón, viszont délután lévén egyetlen diáknak sem jutott eszébe a tantermek körül lézengeni. Perselus összehúzta a szemöldökét, s nagyon rosszat sejtett. Előkotorta a bűvös pergament, hátha megtalálja a választ.
Ne üsd bele az orrod más dolgába, kampós orrú Pipogyusz! – Piton ekkor rájött, hogy vannak még hibák a másolatkészítésben… Ellenben biztos volt benne, hogy Hermione Granger benne lehet a dologban, mivel egész Roxfort területéről eltűnt a jelzése. Az igazgató egy ideig még elidőzött a fal előtt, majd komótos léptekkel elindult a folyosón. Még nem jött el az ideje, hogy lebuktassa Grangert.
Amikor léptei eltávolodtak a faliszőnyeg megrázkódott, mintha kirázta volna a hideg. Nem sokkal később Draco merészkedett ki a faliszőnyeg mögül, majd intett Hermionénak is.
- Tiszta a levegő – mondta halkan és megfogta a nő kezét, Hermione még mindig falfehér képpel állt mellette, a szíve tájékát masszírozta.
- Ez nagyon meleg helyzet volt – szólalt meg végül némi hatásszünet után. – Alig tudtam távolt tartani magunktól.
- Hé, azért én is segítettem – méltatlankodott a férfi.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem segítettél – magyarázkodott Hermione, elengedte Draco kezét és a szíve tájékát kezdte dörzsölgetni. – Mit gondolsz, gyanakszik?
- Pitonról beszélünk, hát persze, hogy gyanakszik. A gyanakvás az élete értelme és már tudja, téged kell figyelnie.
- Miből gondolod?
- Mintha nem ismernéd, Hermione… Eddig sem voltál a színe csücske és szerintem ezek után sem leszel azt. Egyébiránt végül is normális, hogy szemmel tart, de ettől független óvatosnak kell lennünk.
- Lehet, abba kellene ezt hagyunk. – Hermione komoly tekintette nézett Draco szemébe, amiből semmit nem tudott kiolvasni. A szürke szemek megvillantak, de több jelzést nem adtak a nő felé, aki annyi szeretett volna legilimenciát alkalmazni rajta.
- Nézd, ez csak rajtad múlik – vonta meg a vállát, mintha semmit sem akarna tőle.
- Értem… Később megbeszéljük ezt, de most mennem kell. – Hermione hátat fordított Dracónak és elindult a lakrésze felé. A szíve elnehezült és sírás fojtogatta, bár tudta, hogy ez be fog következni egyszer. Hiszen semmi sincs köztünk – gondolta keserűen és tudta, hogy ez részéről nem igaz. Vágyott a férfi közelségére és már nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Az érzelmek viharában észre sem vette, hogy egy másik férfi figyeli minden lépését és nagyon nem volt boldog, amiért fényt derített a románcra. Piton professzor dühösen ment vissza az irodájába, ahol újabb tervet kovácsolt.

hozzászólások: 0