23. fejezet
Szerető a kandallóban

Draco a legkisebb feltűnés nélkül távozott Roxfortból, és első gondolata az volt, hogy minél messzebbre kerüljön onnan. Ki akarta szellőztetni a fejét, elfelejteni Hermionét és másképp látni a jelenlegi helyzetét. Valójában ezzel csak az volt a probléma, hogy nem akart elmenni és nem volt hova mennie, ahol jól érezhetné magát; végül a kastélytól nem messze Roxmorts utcáin sétált.
Az érzései és a gondolatai ellen nem tudott semmit sem tenni, összevissza cikáztak a fejében, mintha valamiféle gonosz tündérmanók lennének, akik meg akarják őrjíteni és kihozni őt a béketűrésből. Belebonyolódott egy igencsak szövevényes kapcsolatba, ami nem ennek indult – állapította meg magában tanácstalanul.
Többet akart Hermionétól. Már be is látta magában, hogy csak is ez lehet a magyarázat, minden őrült cselekedetére. Általában körültekintő volt minden kapcsolatával kapcsolatban, főleg mivel nem csak magára kellett gondolnia. Darius mindennél fontosabb volt a számára és nem tehette ki egy viharos, semmit mondó kapcsolat szereplőjének. Most azonban teljesen más érzések kerítették hatalmába. Vajon Hermione mit érezhet? – vetődött fel a kérdés benne. Honnan tudhatná, ha egyikük sem tud őszinte lenni és vállalni egy kapcsolatot, amit csak ők ketten bonyolítanak.
Kifejezéstelen tekintettel haladt el a boltok kirakatai előtt, mintha a belső gyötrődésén kívül semmi sem érdekelné. Az órájára nézett, s egy fintorral konstatálta, hogy Blaise hamarosan megérkezik hozzá, és ha nem találja otthon, akkor megint kérdezősködni fog. Elcsigázva az égre tekintett, majd megszaporázta a lépteit. Egy hoppanálásra kijelölt helyet keresett, aztán egy pukkanás kíséretében már el egy hagyta a területet.
Az utazás nem tartott sokáig, de cseppet elkésett, arra nem számított, hogy ebben az életben egyszer Blaise halál pontos, sőt korai volt. Hanyagul a félszárnyú kősárkánynak támaszkodva várta barátját, akit még mindig szemmel kellett tartania. A kőszobor idegesen fészkelődött, s minduntalan el akarta lökni a fekete hajú férfit, de ez nem sikerült neki egyszer sem.
- Merre jártál? – kérdezte vádlón, mintha Dracónak minden percéről be kellene számolnia. Blaise szúrós szemmel nézett barátjára, amit eddig soha nem tett. Draco kíváncsian nézett a szemébe, mintha meg akarná fejteni a viselkedését. Sejtette, hogy ebben nagy szerepe van Emilynek, azonban nem merte említeni a nő nevét, mivel Blaisenek ilyenkor mindig egy kis ér kezdett el lüktetni a homlokán, ami cseppet sem jelentett jót. Draco tartott attól, hogy barátja elevenen megsüti.
- Csak kiszellőztettem a fejemet. Ez remélem, még nem bűn – válaszolta Draco nyugodt hangon, mintha nem is érdekelné Blaise viselkedése. – Mi lenne a nyomkövető bűbájt raknál rám? Így talán nem aggódnál ennyit.
- Remélem, hogy nem kell emlékeztetnem téged arra, hogy még cseppet sincs vége a megfigyelésednek. Még nem fogtak el mindenkit és…
- Blaise, nem kell a kotlós hippogriffet játszanod. Inkább menjünk és igyunk egy kis Lángnyelv Whiskeyt, úgy látom, erősen rád fér.
- Szolgálat közben sosem iszom – jelentette ki dacosan, egy ronda fintor kíséretében.
- Ezt valami mugli filmből vetted azt hiszem.
- Nagyon vicces. – Blaise gyanakvóan nézett Dracóra, de nem tette ezt szóvá, legalábbis egyelőre.
- Valami bajod van? – Draco elhatározta, hogy ezúttal nem hagyja magát lerázni valami mondvacsinált ürüggyel.
- Az elmúlt év jelentéseit kellett megírnom rólad, haver. Szóval elvárom, hogy legalább ne hátráltasd a munkámat.
- Nem erről van szó, úgy gondolom. Mostanában nem vagy a régi, barátom. De ha nem akarsz róla beszélni, akkor tiszteletben tartom. – Naná, hogy nem így lesz, viszont ezt Blaisenek nem kellett tudnia.
- Nem akarok lelkizni, Draco! Inkább menjünk be a házba, mégis megnézném a bárszekrényedet. – Blaise nem akarta beszélni. Mégis mit mondhatna Dracónak? Hiszen még maga sem volt tisztában azzal, hogy mi folyik mostanában körülötte. Azt pláne nem tudta megmagyarázni, miért nem látogatja egyik barátnőjét sem és kerüli az összes boszorkányt.
- Szóval valami nő van a dologban. – Draco megállapítására Blaise egy nagyon haragos ábrázatot vett fel és jelezte, hogy barátja nagyon ingoványos talajra lépett.
- Micsoda hihetetlenül nagy tudással rendelkezel, hogy erre rájöttél. Komolyan mondom, felterjeszthetnélek a Merlin-díj arany fokozatára. – Draco ezúttal nem reagált egyből a gúnyos megjegyzésre, mivel barátja hetek óta nem volt hajlandó semmiről sem beszélni. Talán ma végre megtöri a hallgatást, legalábbis ő, Draco, ebben reménykedett.
- Azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Igen, én is így gondolom. Válaszolhatnál egy egészen fontos kérdésre.
- Mégis mi lenne az?
- Mi a francot kerestél Roxfortban és mit műveltél Hermione Grangerrel? – Draco egyből tudta, hogy Blaise sarokba szorította és a dolgok jelenlegi állását tekintve, most ő került egy lépés hátrányba.
- Miből gondolod, hogy bármi közöd van hozzá? – A férfi érezte a vészes közelséget egy, a kettőjük között kirobbanni készülő párbaj lehetőségére. Most rajta volt a sor, hogy szürke szemeit fenyegetően Blaise-re emelje.
- Nos, mivel én vigyázok a testi épségedre, és kockáztatom a saját seggem épségét, hogy ne törjön ki lázadás, ha netán egy kósza átok átlökne a függöny túloldalára, úgy gondolom, annyit megérdemlek, hogy néhány részletbe beavass. Sőt emlékeztetnélek MacGee főparancsnok utasításaira…
- Mondták már, hogy túlságosan teátrális vagy? – hangja nyugodt volt, mintha nem is lett volna mérges rá.
- Egyáltalán nem – válaszolta Blaise a tőle szokatlan komoly képpel. – Mi lenne, ha válaszolnál a kérdésemre és megmondanád szépen, mégis mit tettél azzal a szegény lánnyal.
- Nem tartozom neked számadással.
- Ne akard, hogy kiszedjem belőled. – A feketehajú férfi megpörgette a pálcáját, s hanyagul Dracónak szegezte. – Vannak dolog, amit elintézhetünk egyszerűen vagy könnyedén.
- Párbajozni akarsz?
- Szó sincs erről. Mondd meg az igazat! – követelte dühösen és erősen megbökte. Draco vékonyra préselte össze az ajkait, majd belátta, hogy nem éri meg párbajozni Blaise-zel.
- Igen, Hermionéval voltam Roxfortban, és igen, lefeküdtünk – fakadt ki dühösen. – Remélem, hogy most örülsz.
- Nem is volt olyan nehéz – vigyorodott el Blaise, majd eltette a varázspálcát. – Piton nem hitte, hogy ki tudom belőled szedni.
- Mi van?
- Piton, megkért, hogy kicsit szaglásszak utánad. Úgy gondolta, ha lehet valakinek némi esélye, az én vagyok, bár cseppet sem hitt bennem.
- Ezt nem hiszem el, Blaise. A Vén Denevérnek nem kellett sok idő, hogy megtudja… Semmi köze hozzá, hogy mit csinálok és kivel. Gondoltam, hogy szaglászik Hermione után, de nem tudtam…
- Nem voltál eléggé óvatos, barátom. Egyébként meg, egy csomó házirendet megszegtél, és ezért büszke vagyok rád. – Veregette hátba Blaise, de Dracónak csak egy fintorra jutotta.
- Már rég nem vagyok diák – morogta morcosan. – Egyébként meg kémkedett Hermione után, ebben határozottan biztos vagyok. Kedve szerint alkalmazza a házirendet, ahogy észrevettem. Mi a francért érdekli, hogy mit csinálok? Semmi közöm Roxforthoz.
- Draco, Draco, egyáltalán nem rólad van szó. Hermione egy csábító tanár néni, akinek nem szabadatott volna egy diák apukáját az ágyába engednie. Nagyon csúnya dolog, és bizonyos etikai kérdéseket vet fel.
- Gondolod, hogy ki akarja rúgni?
- Vagy magának akarja – nevetett fel Blaise. – Még erre nem sikerült rájönnöm. A Vén Denevér nagyon sok megválaszolatlan kérdést hagy maga után.
- Vegyem feleségül és akkor Piton talán megnyugszik? – forgatta meg a szemeit Draco.
- Nem gondoltam, hogy ennyire előre tart a kapcsolatotok. – Szemtelen vigyora igazán irritálta a férfit és nem akart annyiban hagyni.
- Nagyon vicces. Remélem, Emily is ennyire értékei a humorodat
- Ha nem akarod, hogy eltörjem az orrod és leborotváljam a fejed, akkor jobb, ha kerülöd ezt a témát – hangzott a fenyegetés, ami cseppet valóban vészjósló volt.
- Rendben, de még egy kérdés: Mennyit nyertél ezzel a fogadással? – kérdezte Draco, bár ő cseppet sem volt vidám attól, hogy Blaise totálisan átvágta. A férfi visszavette régi jókedvű arcát és Draco számított egy halom kényes kérdésre.
- Legalább húsz galleont nyertem. Az öreg már egy kicsit be van rozsdásodva, nem mert rám fogadni – nevetett jóízűen, majd megveregette Draco vállát. – Azért nem gondoltam volna rólad, hogy ilyesmibe keveredsz.
- Tudod, hogy ezért akár meg is átkozhatlak?
- Ebben biztos voltam. Jobban tennéd, ha vigyáznál Pitonnal – intette óva Blaise Dracót, aki maga is erre a következtetésre jutott. – Valamit tervez, és nem hiszem, hogy ennek jó vége lesz.
- Bár tudnám… Mellesleg be fogsz számolni neki a mi kis beszélgetésünkről?
- De még mennyire, imádom megkopasztani a Denevérünket. Fogalmam sincs, hogyan tudtam rávenni a fogadásra, de örülök, hogy nyertem. Amikor kirángatott a főhadiszállásról, nem is gondoltam, hogy gazdagabb leszek. Ha elfogadsz egy tanácsot, én mindig a kezem ügyében tartanám a pálcám.
- Egyébként komolyan kérdeztem, mi újság Emilyvel? – Blaise Dracóra nézett, de látszott rajta, hogy uralkodnia kell magán, méghozzá nem is kicsit. A mosolya lehervadt és a hirtelen váltás felbosszantotta.
- Mi lenne, ha inkább másról beszélnénk? – javasolta, miután végre leküzdötte fojtogatási szándékát.
***
Késő este volt már. A nyitott ablakon hűvös esti szél fújt be Hermione lakrészébe, meglebbentve az asztalon heverő temérdek papírt. A kandallóban vidám tűz lobogott, amire ugyan fűtés céljából nem volt szükség, de varázslattal kordában lehetett tartani a melegét. Hermione a padlón ült és dolgozatok tucatjaival múlatta az időt. Ugyan még alig pár hete kezdődött el a tanév, ennek ellenére mégis beiktatott már egy-két röpdolgozatot.
Órák óta görnyedt az irományok fölé és a nyaka teljesen begörcsölt már, de nem adta fel. A pergamenek azonban csak nem akartak elfogyni, mintha egyre több és több lett volna belőlük. Remélte, hogy ez nem egy tréfa, amit Piton igazgató követett el ellene tavaly április elsején, mikor is végtelenített pár pergamentekercset.
Hermione nyaka teljesen elgémberedett és a lelkét eladta volna egy masszázsért, de senki sem jelent meg, hogy teljesítse kérését. A kandalló lángja ekkor zöldre változott. Hermione elhúzta a száját, amikor Draco Malfoy jelent meg a tűzben.
- Szia! – köszönt egyszerűen, majd kilépett a kandallóból, s leporolta a fekete talárját, ami mint mindig úgy feszült rajta, mintha egyetlen egy apró gyűrődést nem tűrt volna meg.
- Szia! – köszönt vissza Hermione, de nem nézett a férfira. A szíve ennek ellenére zakatolt és egy kicsit ki is pirult, érezte, hogy hirtelen nagyon melege lett. Valamint nagyon gyorsan mondania kellett: – Még nem végeztem a javítanivalóval.
- Megvárom – hangzott a megértő válasz, s levette a talárját, aztán helyet foglalt a kanapén. A nő még mindig lázasan dolgozott. Draco valami zavart érzett Hermione viselkedésében, de maga sem tudta, hogy mit kezdjen ezzel a sejtésével.
- Nem tudom, mikor végzek – szólalt meg némi csend után, ami Hermione számára kezdett kínosan nehézzé válni. A férfin semmi feszültség nem látszott, mintha nem is gondolt volna az nap eseményeire.
- Inkább menjek el? – kérdezte Draco. Hermionénak végre a szürke szemekbe kellett néznie, s olyan rejtélyt hordoztak, amit nem tudott megfejteni. Az elmúlt hetekben nem akart semmit sem tudni az egymás iránt táplált szenvedélyen kívül, most azonban változott a helyzet.
- Nem kell, csak ne számít ma tőlem semmire – vetette oda szárazon, mintha valójában nem is érdekelné. Vajon észrevette, hogy csak színészi játék volt? – gondolta Hermione hevesen dobogó szívvel.
Draco megütközött a nő szavain és egy cseppet rosszul esett neki ez a hangnem. Mindenesetre eldöntötte, hogy ma este bármikor lesz is, de beszélni fog a nővel.
- Rendben. Szeretnéd, ha segítenék valamiben? – kérdezte végül, és már fel is állt, hogy ő is nekiessen a pergamen halomnak.
- Nem! – emelte fel Hermione a kezét, Draco erre megtorpant. – Dolgozatokat javítok és némelyik nem túl pontos. Egyébként ez az én dolgom, nem szeretem másra bírni ezt.
- Adj mindenkinek elégségest és mindenki jól jár –vonta meg a vállát Draco, majd lehuppant a kényelmes fotelbe, s a kezébe vette a Reggeli Próféta egyik számát.
- A fiad ennek nem örülne – mosolyodott el végül Hermione. – Kiválót kapott a dolgozatára, sőt jár neki pár pont a szorgalmi feladatokra is. Bár azt mondta, hogy ezeket ne említsem meg a barátainak.
- Kivételezel vele?
- Nincs szüksége arra, hogy kivételezzek vele. Tudod, hogy…
- Igen, ismerem a becsületességedet, Hermione. Csak vicceltem. Én is ismerem a fiamat, maximalista, szorgalmas gyerek, de ezt nem elfogultságból mondom.
- Biztos, hogy a te fiad?
- Közlöm veled, hogy iskola első voltam a magam idejében.
- Darius legalább egy méterrel meghaladta a kért dolgozat terjedelmét. Amúgy egy lusta disznó voltál Roxfortos korodban, sőt Umbridge idejében lett az, szóval őt nem nevezném szakértőnek ebben a kérdésben. Egyelten szorgalmi feladatot sem csinálták, sőt megvetetted a tanulás minden formáját. A fiad szorgalmas és jó varázsló lesz belőle
- Tévedtem, mégsem az én fiam – mosolyodott el Draco, és figyelmen kívül hagyta a becsmérelő megjegyzéseket. – Majd szólok neki, hogy kövessen el pár csínytevést is, nehogy a stréberek közé kerüljön.
- Nagyon vicces… Egyébként jó gyerek a többi tanár szerint is, igyekszik, aktív az órákon és jó felfogású.
- Ebben nincs min csodálkozni, mivel az én fiam. – A hatás kedvérét még ki is düllesztette a mellkasát; ennek láttán Hermione elnevette magát, amitől a helyzet még abszurdnak tűnt.
- Nem voltál a tanárok kedvence, Draco. Lássuk be, inkább a családod kvalitásai miatt nem büntettek meg annyiszor, mint ahányszor meg kellett volna.
- De ez nem azt jelenti, hogy hülye voltam. Sőt,
- Nos, elképzelhető, hogy nem vagy az, de ez már sosem derülhet ki.
- Csak nem kíváncsi vagy az RBF és RAVASZ jegyeimre?
- Nem kell elmondanod, már tudom milyen eredménnyel végeztél.
- Honnan tudod?
- Van előnye a roxfortban tanárnak lenni. – A következőkben mindkettőjük hangulata egyre inkább oldottabb lett, s a feszültség észrevétlenül tűnt el. Csak beszélgettek, de egyáltalán nem bánták ezt, legalábbis egy ideig.
***
Roxfort Denevére, vagyis igazgatója, Perselus Piton, kemény embernek tartotta magát, s eléggé határozottnak ahhoz, hogy csírájában fojtsa el azt a viszonyt, ami veszélyeztette Roxfort jó hírét. Bízott a két volt diákja egymás elleni ellenszenvében és gyűlöletében, ami távol tartja őket egymástól. A makacs érzések nem tűrtek meg semmi felejtés átkot, hanem felülkerekedtek a falakon és a két fiatalt egymáshoz vonzották, megint.
Pedig úgy gondolta, hogy csírájában elfojtotta őket – dohogott magában mérgesen, mintha egy durcás gyerek lenne. Ugyan Dumbledore portréja nem értett egyet a módszereivel, sőt mosolyogva hozzátette, hogy Narcissának nincs szüksége arra, hogy egy bolond megvédje a fia tetteitől és Perselus csak áltatja magát.
Egy Malfoy és egy sárvérű – már látta maga előtt a Reggeli Próféta vezércikkét, ami persze erős túlzás volt, nem is beszélve a lelki szemei előtt megjelenő, idegösszeomlást kapott Narcissa szenvedő tekintete. Normális esetben inkább bele sem avatkozna ezekbe az eseményekbe, viszont nem tehetett egyebet.
A folyosó kongott nehéz lépteitől, amik Hermione lakrésze felé vezettek. Normális esetben ilyenkor már egy könyvet olvasgatva az ágyában feküdt volna, most viszont meg kellett látogatnia Miss Grangert, akinek szüksége volt némi eligazításra.
Kopogás nélkül rontott be a szobába.
- Nahát, Malfoy, nem is tudtam, hogy az utóbbi időben masszőrnek állt.

hozzászólások: 0