Sárkányszárny

előszó
A történetünk Voldemort legyőzése után játszódik tizenegy évvel. Lecsillapodtak a kedélyek a varázsvilágban, helyreállt a régi rend. Többé nem üldözték a sárvérű mágusokat, boszorkányokat. Látszólag békés korszakot élt a varázsvilág. Az új Mágiaügyi Miniszter kemény intézkedéseket hozott. A varázsvilág kinyújtóztatta magát és észrevétlenül terjeszkedett, némi teret elvonva a mugli világból. Újabb csak varázslók és boszorkányok által lakott települések jöttek létre. Az Abszol út megtelt élettel, s évszázadok óta nem volt példa ekkora népességnövekedésre.

Ám a gonosz mindig munkálkodik és utat talál magának, bármennyire is próbálnak ellene védekezni. Semmi sem lehet egyszerűen tisztán fehér és tisztán fekete. Persze Voldemort követőit szép sorjában leítélték, s megkapták a maguk büntetését. Néhányukat azonban felmentettek. Tetteik nem merültek teljesen feledésbe. Fordult a kocka, s az üldözőkből üldözött lett.
Különös hadjárat indult az aranyvérű és halálfaló érdekeltségű családok ellen. Sorra tűntek el vagy brutális körülmények között meggyilkolták őket. A Minisztérium próbálta eltusolni, elrejteni ezeket az ügyeket, több-kevesebb sikerrel. Az aurorok közül alkottak meg egy csapatot, akiknek csak ezzel a feladattal foglalkoztak. A legnagyobb titoktartást követeltek mindenkitől.
Természetesen a titok az évek során lassan kiszivárgott. Szóbeszéd járta, miszerint van egy titkos társaság, amit az elnyomottak alapítottak, és ők követték el kegyetlen gyilkosságokat. Persze sokan nem adtak hitelt ezeknek a pletykáknak. Az elnyomottak Testvéreknek hívták magukat. A legkülönfélébb emberek vagy félig varázslények alkották soraikat, főleg reményvesztett családtagok, akik elveszették szeretteiket a sárvérűek üldözése idején vagy csak egyszerűen kegyetlenséget kereső gyilkosok voltak. Mit volt mit tenni?
Az aranyvérűek egy része visszavonult a közéletből, próbáltak minél inkább feltűnés nélkül közlekedni, dolgozni a varázsvilágban. Malfoy családnak is megvolt a maga vesztesége, Lucius Malfoy – a Malfoy család feje – és Astoria Malfoy, Draco felesége, aki egy kisfiút hagyott árván maga után. A család külön kérésére Astoria halálát nem hozták nyilvánosságra. Draco, fia életét félve, elment a Malfoy kúriából. Csak azt nem sejtette, hogy ellene is terveket sző valaki.

 
1. fejezet

Piton igazgató zseniális terve

Tikkasztó meleggel köszöntött be az augusztus. Az impozáns száztornyú kastély ragyogóan fürdött a déli nap fényében. A Roxfort falai kongtak az ürességtől, egyetlen diák sem tette be a lábát ide ilyenkor. Hiszen még nem volt vége a szünidőnek. Viszont akadt olyasvalaki, aki már készült a szeptemberi iskolakezdésre. A Roxfort tanári kara általában az évnek ennek a szakában nem tartózkodott az iskola falai között. De az igazgató, Perselus Piton, megerősítve helyét, rendkívüli értekezletet hirdetett.

A hűvös tanári szobában már legalább egy órája folyt Piton igazgató előadása, de a tanári kar nagy része kifejezéstelen arccal bámult maga elé. Hermione Granger, az átváltozástan professzor, gondolataiba merülve nézett ki az ablakon. Most otthon kellene lennie és megkeverni a tűzön fortyogó üstöt. Vége a kísérletének, pedig már majdnem megtalálta az utolsó hozzávalót. Vagy talán a macskagyökér nem is kellett volna bele? – gondolta, s Tiltott Rengeteg felé nézett sóvárogva.

Észrevétlenül elővette a talárja zsebéből a levelet. Harry küldte – olvasta el a címzést. Végül is nem lehet belőle baj, ha most elolvassa, talán a vén denevér nem veszi észre, amit csinál, és akkor megtudja mi áll benne. Amikor kihúzta a pergamenlapot, egyből elhúzta a száját. Harry azt kérte, hogy menjen el velük nyaralni. Tavaly is iszonyatosan kínosnak érezte magát. Persze szerette őket, de inkább itthon maradt. De hogyan mondja el ezt nekik? – tépelődött magában. Mélyet sóhajtott, amikor is egy szívének a legkevésbé kedves Piton megszólalt:
- Figyel rám, Ms Granger? – hangzott az undok, s utálatos hang a tanári szobában. Hermione Granger professzor egy fintort vágott és megszólalt:
- Minden szavát tisztán és kivehetően hallottam, sőt fel is fogtam, Perselus.
- Akkor miért nem azzal foglalkozik, amiről szó van, és nem azzal az átkozott levéllel, amit próbál elég nyilvánvalóan olvasgatni?- jegyezte meg Piton. – Későbbre tartogassa a szerelmes levelek olvasását. – A teremben kuncogás fogadta az elmés hozzászólást.
- Figyeltem – ellenkezett Hermione és szúrós szemmel nézett a férfira. – Akarja, hogy esetleg megismételjem, amit mondott a Tiltott Rengetegről? Egyébként ezt minden évben elmondja. – Piton szája vészjóslóan vékonyra húzódott és fortyogott benne a düh, persze ezt nem mutatta ki nyíltan, úgy gondolta lesz még éppen elég alkalma bosszút állni a szemtelen lányon és ez pillanat egyre közelebbinek látszott.
- Jól van – válaszolt némi szünet után, s ördögien Hermionéra mosolyodott. – Van még egy bejelentenivalóm. – Megvárta, míg a többiek is teljes egészében rá figyelnek. Még egy utolsó szúrós pillantást küldött Hermione felé, s folytatta: – Mint azt mindenki tudja, egyre fontosabb a házak közötti egyetértés erősítése. Ezért is döntöttem úgy, hogy iskolakezdés előtt megzavarom a nyári pihenőjüket. Főleg mivel a következő tanévet, először Roxfort történetében, a legmagasabb létszámmal kezdjük.
- Remélem, nem azt mondja, hogy végre megtalálta egy több száz éves problémára a megoldást? Igazgató úr, ne titkolja tovább az ötletét! – fűzte hozzá Hermione, persze csak halkan, de a mellette ülő Flitwick professzor igen jól szórakozott a megjegyzésén. Piton ellenben tényleg hallotta a megjegyzést, de nem szólt egy szót sem.
- Tehát, egy egészen újszerű ötlettel állnék most elő. Tábort szervezünk az idén, annak érdekében, hogy a fiatalok jobban megismerhessék egymást – jelentette be Piton, s egy apró is mosolyt megengedett magának. Kollégái egymásra néztek és szinte hallani lehetett az agyukban cikázó gondolatok zümmögését.
- Ez egészen kiváló ötlet, Perselus – bólintott McGalagony professzor, aki immáron csak igazgatóhelyettesi minőségében volt jelen. A tanárok egy emberként fellelkesülve bólogattak. Még Hermione sem fintorgott, pedig Piton bejelentéseit mindig egy-egy csípős megjegyzéssel szokta kommentálni. McGalagony lecsendesítette a tanár társakat és szólásra emelkedett: – Némi szervezéssel jár ugyan, de nem kivitelezhetetlen. Kiváló ötlet, Perselus! Albus büszke lenne magára.
- Köszönöm – bólintott komolyan, de igazából elmosolyodott volna, ámbár ez nem illett volna a stílusához és egyébként sem szokta kimutatni az érzéseit.
- Igen, valóban remek ötlet – ismerte be Hermione is, mindenféle gúnyolódás nélkül. Nagyon nehezen préselte ki magából ezeket a szavakat.
- És hol tartanánk ezt a tábort? – kérdezte Flitwick professzor.
- Roxforttól nem messze van egy település, Little Hollow, elég kicsi és ritkán lakott mugli falu. Viszont üzemeltetnek egy mugli tábort nem messze a falu központjától. Már beszéltem is a tulajdonossal. Semmi akadálya, hogy oda vigyük a gyerekeket. Jól védhető és biztonságos – tájékoztatta kollégáit Perselus.
- Milyen ragyogó ötlet! – csapta össze a kezét Bimba professzor. – Még egy igazgatónak sem jutott eszébe hasonló.
- Már csak azt kell kitalálnunk, hogy ki fogja felügyelni a gyereket? – mondta Hermione.
- Gondolom, Ms Granger, önnek semmi kifogása nem lenne, hogy elkísérje a gólyákat. Mint a Griffendél ház jövendőbeli feje, nem riadhat meg egy ilyen csekély feladattól.
- Már, ha megbocsát, kedves Perselus. Miért pont rám gondolt? – kérdezte a lány és érezte, hogy elönti a düh. Hogyan tudna ebből a helyzetből úgy megszabadulni, hogy kollégáit ne uszítsa maga ellen.
- A tavalyi karácsonyi bált az ön szervezte és roppantul jól sikerült, néhány apró malőrtől eltekintve. Senki nem hibáztatja azért, hogy kigyulladt a talárja – mondta Piton, bár nagyon vigyáznia kellett, hogy az ádáz, önelégült vigyor ne jelenjen meg az arcán. Persze tudta, hogy ki volt az a tettes, aki közelebb tolta a gyertyát. Mély levegőt vett, és leküzdötte a rátörni készülő sátáni nevetést. – Arra gondoltam, hogy ebben a feladatban is számíthatok magára. Természetesen megadom a kellő segítséget is.
- Nos, ad nekem némi gondolkodási időt is? Nyilván tudja, hogy még nincs vége a nyárnak és lennének egyéb terveim is.
- Ha nem a diákokról lenne szó, akkor azt mondanám, hogy várhatunk vele, de sajnos dönteni kell. Mint tudja a tanári kar összetétele meg fog változni a közeljövőben. McGalagony professzor hamarosan elhagyja az iskolánkat, a következő tanévben is csak az igazgatóhelyettesi teendőket látja majd el. El sem tudom mondani mennyire fontos, hogy megmutassa mennyire rátermett a feladatra. Mint tudja, a Teszlek Süveg még nem választott házvezető tanárt a Griffendélnek, és ugyan ön az esélyes, de… – Ezen a ponton Hermione eldöntötte, hogy nem hagyja Pitonnak befejezni a gondolatmenetet, miszerint veszélyben van az állása.
- Jó rendben van. Elvállalom a feladatot.
- Csodálatos – mondta Perselus és amíg a többi tanár Hermionét vette körül, addig ő egy végtelenül gonosz vigyort villantott a nőre, akinek villámokat szórt a szeme. – Akkor szavazzunk a táborról.

***

Piton igazgató a munkába temetkezve ült az irodájába. Szerencséjére a tanári kar támogatta, de azt nem kellett tudniuk, hogy az elsőévesek már régen megkapták a táborra a meghívót is. Szerencse, hogy Potterék nem tudnak eljönni, s hála az ő ügyes kis varázslatának Hermione nem szerzett tudomást erről. Mekkora briliáns és hatásos terv. Végre sarokba szorította a lányt, ha akart volna se tudott volna megszökni a felelősség elől.

Persze, hogy nem akart lecsúszni a griffendélesek vezetésének lehetőségéről. Élvezettel kínozta a lányt. Tudálékos fruska – gondolta magában és megcsóválta a fejét. Milyen könnyű egy forrófejű griffendélest irányítani. Csak némi mardekáros ravaszság kell hozzá. Minden a terve szerint alakult. Granger nem változott semmit sem iskolás kora óta. Miért is változott volna? Legalább más pályát választott volna. De nem, most itt ragadt a nyakán jó pár évig. Megtehette volna, hogy nem veszi fel, de a kifogástalan eredmények és a Minisztérium megkötötte a kezét.

Kopogtattak az ajtón. Piton sóhajtva tette le a pennát.
- Szabad! – mondta unottan és hátradőlt a székben.
- Üdvözöllek, Perselus! – lépett be az ajtón Narcissa Malfoy. Piton szíve kihagyott egy dobbanást, amikor meglátta a nőt. Még mindig gyönyörű volt, és most már szabad is. Könnyed óceánillat lengte körül, olyan volt akár egy tündér. Légies, kecses, csupa nőiesség, de szeme teljesen más volt. Egy megtört nővel nézett szembe. Perselus sietve felállt a székből, majd megszólalt:
- Narcissa, rég láttalak. Foglalj helyet! – mutatott az üres székre Perselus. Narcissa érzelemmentes arccal nézett a férfira. Perselus még mindig látta benne a gyász fájdalmát. – Miben lehetek a segítségedre?
- Az unokámról lenne szó, Dariusról. Nyilván tudod, hogy az idén kezdi meg a roxfortos tanulmányait – kezdte a mondanivalóját.
- Igen, tudom – bólintott Perselus. Hogyne tudta volna, hiszen Malfoy porontyról volt és mivel igazgató lett, egyetlen varázsképességű kölyök sem kerülhette el a figyelmét. Bár eljátszott a gondolattal, hogy Potteréknek nem küldi ki a levelet.
- Szeretne elmenni a táborba, de Draco nem akarja elengedni, mert szerinte túl veszélyes. Úgy gondolom, a gyereknek szüksége van egy kis társaságra és lehetőségre, hogy barátokat szerezzen.
- Értem, és mit szeretnél? Meggyőzzem a fiadat, hogy Darius nem kerül veszélybe?
- A meggyőzés az én feladatom. Téged arra kérlek, vigyázz rá!
- Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne essen semmi bántódása – bólogatott hevesen a férfi.
- Köszönöm, Perselus, sokat jelent nekem a barátságod – mondta hálásan és egy nagyon bizalmas gesztust tett; megfogta a férfi kezét. Piton meglepetten nézett a törékeny asszonyra, aki most több elszántsággal nézett rá, mint bármikor. Egy meggyötört Malfoy –feleség volt ő, akinek mindig megmondták mit tegyen. Kétszer látta ilyen elszántnak a nőt, amikor Draco miatt jött el hozzá és most, az unokája miatt. Hegyeket tudott volna megmozgatni az erejével, aminek nem volt tudatában.
- Ugyan, Narcissa. Ez a dolgom. Biztonságban lesz az unokád – ígérte könnyelműen Perselus, mivel akkor még sejtelme sem volt arról, hogy mi fog történni.
- Ebben az esetben valóban a te dolgod. Viszont én szeretném viszonozni a szívességedet.
- Erre semmi szükség nincsen – jelentette ki a férfi. – Mindennél fontosabb számomra a rám bízott gyerekek biztonsága.
- Nem csak erről van szó. Mindig segítettél, ha megkértelek rá. Megmentetted a fiam életét. Ezért soha nem lehetek neked eléggé hálás.
- Narcissa, minden évben a Roxfort hatalmas adományt kap tőled. Szerintem ez bőven kifejezi a háládat és a megbecsülésedet – mondta Perselus.
- Mivel te nem akartad elfogadni, én így törlesztek.
- Nincs szükségem semmire tőled, Narcissa.
- Ne tedd ezt velem! Tudnom kell, hogy nem vagyok adósod többet.
- Elég! – szólt közben a férfi erőteljesen. – Semmi értelme ezt a beszélgetést folytatni. Nehéz évek vannak mögöttünk, és nem akarok a múlton töprengeni többé. Életben maradtunk. Ez az, ami számít.
- Talán igazad van – helyeselt a nő.
- Kérdezhetek valamit?
- Igen – bólintott.
- Hogy érzed magad?
- Jól vagyok – mondta Narcissa, bár magának sem hitte el, amit állít.
- Ha szükséged van segítségre, akkor szólj nyugodtan!
- Perselus, nem vagyok a diákod, akinek lelki támogatást kell adnod – válaszolta Narcissa hidegen. – Különben sem hiszem, hogy bármelyiknek valaha adtál volna hasonlót.
- Ismersz, soha nem szoktam lelki támogatást adni.
- Ezért sem kell nekem a támogatásod. Köszönöm, hogy fogadtál! – nyújtotta a kezét a férfi felé.
- Bármikor – viszonozta a kézfogás a férfi.
- Viszlát, Perselus!
- Viszlát, Narcissa!

hozzászólások: 0