11. fejezet
A terv

Balzsamos esti szél fújt be az erkélyajtón, fellebbentve a vékony függönyt. A szobában sötétség honolt és már elmúlt éjfél. Harry Potter, feleségével egyetemben mély álomba merülve az ágyban feküdt. Ki voltak merülve az egész napi programoknak hála, no meg a gyerekek miatt is, akik élénk fáradhatatlan természetük jóvoltából, nem hagyták őket nyugton egy percre sem.

Hirtelen a kandallóban zöld láng gyúlt és egy sötét, hórihorgas alak jelent meg a szobában. Harry álmában megmozdult és észrevétlenül a párnája alá nyúlt, ahova a pálcáját rejtette. Kinyitotta a szemét, majd dobogó szívvel markolta meg az eszközt. Már régóta nem kellett attól félnie, hogy valaki rá és a családjára támadt. De valamiért ezen az éjszakán elérhető helyen tartotta a varázspálcáját. Auror ösztönei azonnal működésbe léptek.
- Capitulatus! – ugrott ki az ágyból. A sötét alak hárított, majd levette a fejéről a csuklyát.
- Jól van, Potter, nyugalom!
- Piton? Maga meg mi az ördögöt keres itt? – förmedt rá mérgesen Harry.
- Utálok ilyet mondani, de nem akartam zavarni és a segítsége kellene.
- Miért kéri pont az én segítségemet? – kérdezte gyanakodva.
- Ha nem lenne fontos, akkor nem jöttem volna ide, remélem, ezt tudja.
- Ebben biztos vagyok. Na, mondja már meg mi a baj? – türelmetlenkedett a férfi.
- Darius Malfoyt elrabolták.
- Ő meg ki a fene? – kérdezte értetlenül.
- Draco Malfoy fia és a maga gyerekének a jövendőbeli iskolatársa.
- Még jó, hogy nem engedtem el a fiam abba a táborba – szólalt meg epésen.
- Most nem erről van szó. Egy csellel kicserélték a fiút valaki másra és most elég nagy slamasztikában vagyunk. Miss Granger…
- Mi van Hermionéval?
- Ő volt az, akit valamilyen módosított százfüléfőzettel megitattak és Darius Malfoynak álcázták.
- És ő most hol van?
- Malfoyéknál.
- Harry, mit keres egy denevér a hálószobánkban? – kérdezte Ginny álmosan.
- Aludj csak tovább édesem- szólt Harry. Piton megforgatta a szemét, majd folytatta:
- Muszáj elsimítani az ügyet, és nehogy a sajtó tudomására jusson ez az egész.
- Szerintem menjünk át a nappaliba – javasolta Harry.
Piton szótlanul bólintott, majd mind a ketten kimentek az apartman nappalijába. Helyet foglaltak a szófán és Harry újra megszólalt:
- Félti az állását kedves igazgató úr? – kérdezte kárörvendően.
- Nem erről van szó, nem ezért jöttem.
- Akkor miről van szó?
- Arról, hogy a gyereket elrabolták a Testvérek, akiket már évek óta el akarnak kapni, de a csapnivaló auror kiképzésnek hála nem sikerült még. Ha mindenkinek a tudomására jut egy aranyvérű gyerek eltűnése, az beláthatatlan következményekkel járhat. Most a nem tiszta vérűek szervezkednek, hogy bosszút álljanak az aranyvérűeken. - Harry egyből még idegesebb lett. Nem elég hogy a Denevér idejön és megzavarja a családi nyaralást, amiért Ginny legalább két évet könyörgött, még az aurori munkáját is ledegradálja. Arról nem is beszélve, hogy már megint sordöntő esemény van készülőben, amit jobb, ha megakadályoznak.
- Értem mire akar kilyukadni – szólalt meg némi gondolkozás után. - Nem akarok háborút és nem akarom, hogy újra azt a világot éljük, mint gyerekkoromban.
- Helyes. Végre valami, amiben egyet értünk.
- Mióta elmondta, hogy szerelmes volt az édesanyámba, azóta úgy is nagyon közeli kapcsolatban kerültünk.
- Elég legyen!
- Menjek büntetőmunkára?
- Ne viselkedjen olyan gyerekesen!
- Jó rendben van. Tehát mit akar csinálni?
- Először is Malfoynak kellene segítenie.
- Miben?
- Merlin pálcáját próbálja előkeríteni, de tudom, hogy nem a Malfoy kúriában van.
- Merlin pálcája? Mi akar ez lenni? Tündérmese?
- Maga tudja a legjobban a meséknek is van némi valóságalapja – magyarázta Piton. – Egyébként is, maga is tudja, hogy a Testvéreknek nem a pálca kell elsősorban, hanem bosszút akarnak állni minden egyes aranyvérűn, és mit tesz Merlin éppen Draco Malfoy az első, aki a szenvedő alany lesz.
- Hihetetlen. Mennyi időnk van?
- Nem sok. Már nincs két hetünk.
- És csak most szólt?
- Jövőbe én sem látok.
- Ugye tudja, hogy nem őriztette eléggé a tábort.
- A Malfoy gyereket nem is Malfoyként vettük fel. Miss Grangerrel szerveztettem a tábort. Ugyan mit kellett volna még tennem? Annak híre megy, ha a Roxfort igazgatója táborban tartózkodik és az megint csak aggodalomra ad okot. Lássuk be, nem vagyok egy gyerekbarát, de ne merje nekem azt mondani, hogy nem tettem meg mindent. Azzal meg nyilván egyetért, hogy nem rendelhettem egy falka aurort a táborba.
- Roxfortban is van valaki, aki segített valaki, aki segített nekik – érvelt Harry.
- Mintha arról a gyerekről egyértelműen nem sütne, hogy Malfoy - forgatta meg Piton a szemét.
- Miért nem használtak százfüléfőzetet?
- Egy tizenéves gyerekre egy ilyen bájital rossz hatással is lehet.
- Ne vicceljen már! – legyintett Harry és eszébe jutott pár régi emlék.
- Azt hiszi, nem tudok a maga kis trükkjéről, Potter? Látta mi történt akkor is Miss Grangerrel.
- Maga tudja. De miért nem szólt, hogy kell védelem a gyerekeknek? Annyira nem utáljuk egymást, hogy megkérjen erre. Amúgy beépített embert is tudtam volna küldeni. Tudtommal az aurorok nagyon jól tudjál álcázni magukat.
- Mert azt hittem a tanárok jelenléte éppen elég. Nem tagadom, hogy én is hibás vagyok…
- Beismeri? Micsoda meglepetés! – kiáltott fel Harry.
- Potter hagyjuk ezt – sziszegte Piton.
- Jó rendben. Holnap reggel azonnal indulunk és megoldjuk a helyzetet. Én sem szeretném, ha ez kitudódna. Roxforti tanévkezdésnek idén is zavartalannak kell lennie. Miniszternek sem szabadna erről tudomást szereznie vagy csak erősen kozmetikázott jelentés erejéig.
- Egyetértek. Végre felfogta a látogatásom jelentőségét.
- Holnap késő délután érkezünk vissza Londonba, azután egyből az irodájába fogok menni.
- Rendben van.
***

Darius lélekszakadva rohant végig az ismeret folyosón. Úgy érezte a nyomában vannak, de egy árva lélek sem követte. Nem volt semmiféle varázslat a celláján, csak blöfföltek talán? – gondolta félelemtől reszketve. Darius kockáztatott és láss csodát egyszerűen kisétált az ajtón. Bárcsak nála lett volna a pálcája, akkor nagyobb biztonságban érezte volna magát. Végül lépteket hallott, azonnal egy sötét sarokba bújt és összehúzta magát amennyire lehetett.

Egy köpcös alak halad végig komótosan a rideg folyosón, a férfi cseppet sem volt lelkiismeretes, már ami munkáját illeti, szinte körül sem nézett. Darius szíve hevesen dobogott, amikor az alak elhalad mellette. Aztán, amikor az utolsó léptek zaja is elhalt újra futni kezdett. Hamarosan a folyós kétfelé ágazott. Ez egyik sötét volt, a másikból fehér fény áradt ki, szinte nem is gondolkodott és elindult a fény felé.

Hamarosan egy udvarra ért ki. Kint hátrahőkölt az érzéstől, amit a hely árasztott. Minden békés volt és csendes, erős kontrasztot alkotva a börtön celláitól. Néhány nő és egy férfi lézengett távol a zöld gyepen, mindannyian nagyon elmélyedtek valamiben, mintha transzban lettek volna. Darius továbbra is a fal árnyékában meghúzódva nézte a környéket. A messze lévő emberek éppen valamiféle imára készültek, fehér talárjaik ellenére a zöld gyepre térdeltek és fejüket lehajtották.

Senki nem törődött vele, mintha nem is létezne ebben a különösnek tetsző világban. A fiú éppen akkor látta meg az nyitott kaput. Nem habozott tovább azonnal futásnak eredt és már kint is volt. Senki nem vette észre, senki nem szalad utána és semmilyen ártás nem állt az útjába. Maga sem hitte, hogy ilyen könnyen megmenekülhet innen, egy percre sem állt meg.

Viszont közben rájött, hogy valószínűleg varázslattal átváltoztatott helyen tartották fogva, mert teljesen éjszakai sötétségbe burkolózott táj tárult a szeme elé, amit kiért a fákkal övezett rétre. Éhes volt és fázott, de nekiindult az éjszakának, tudta, hogy nincs más választása. Ez volt az egyetlen esélye, hogy megszabaduljon innen és nem akarta ezt kockáztatni. Valami furcsa hangot hallott nem messze és remélte, hogy valamiféle út lesz a közelben. Nem bánta, ha muglik közé kerül, akkor is elmegy innen.

Ruháját megszaggatták a bokrok, de ő csak szalad tovább. Végül egy betonútra ért ki. Egy kamion süvített el mellette, amitől rettentően megijedt, viszont ez sem gátolta meg a tervében. Aztán egy kis személyautó tűnt fel a láthatáron. Darius felemelte a kezét, a kocsi pedig szépen megállt. Egy fiatal nő és egy gyerek ültek az autóban.
- Jó estét kívánok! – köszönt illemtudóan.
- Szia! Eltévedtél? – szólt ki a kedves mosolyú vörös hajú nő.
- Igen – válaszolta a fiú.
- Tudod, hol vannak a szüleid?
- Nem sajnos. Táboroztunk és eltévedtem – mondta kétségbeesetten. Hazudni mindig is jól tudott.
- Elvihetünk, ha akarod, igaz, Sam?
- Aha – válaszolt a hollófekete hajú fiú fel sem pillantva a videojátékból.
- Az nagyon jó lenne.
- London felé tartunk, hogy tanszereket vásároljunk a fiatalembernek. Már reggel óta utazunk, de ezzel a csotrogánnyal.
- Kétszer le is robbantunk – tette hozzá a fekete hajú fiú, de még mindig nem tudott elszakadni a játékától.
- Elég legyen, Sam! Miért akarsz mindenkire rossz benyomást tenni?
- Az nagyon jó lenne, ha el tudnának vinni. Ott laknak a szüleim, onnan fel tudom őket hívni telefonon.
- Akkor pattanj be! – mondta biztatóan a nő. Darius gondolkodás nélkül beszállt az autóba.
- Itt nincs térerő, de majd, ha elhagytuk az erdőt, akkor a mobilomról felhívhatod a szüleidet.
- Köszönöm – mondta hálásan a gyerek, de nem tudta, hogy mi is az a mobil.
Diadalmas mosoly terült szét az arcán és kimerült dőlt hátra az ülésen. Londonban már nem kellett ezektől az emberektől félnie. Megkeresi majd a Foltozott Üstöt és aztán semmi baj nem lesz. Tomot, a kocsmárost, már évek óta ismerte és biztos, hogy segíteni fog neki. Már csak azt kell kitalálnia, hogy fogja muglinak tettetni magát.
- Egyébként miért van rajtad talár?


***

- Az átkozott sárkánytrágyás rohadt életbe! – átkozódott Draco már legalább egy órája. – Hogy az a kénköves Merlin nyila csapna bele ebbe a helybe! Ez a te hibád, Granger!
- Az előbb még Pitoné volt, most meg az enyém – mondta a lány, aki már egy órája ült a földön és a törött pálcát egyensúlyozta az ujján.
- Az övé is – morogta Draco.
- De leginkább a tiéd, mert te törted el a pálcát.
- Nem lehetne összeragasztani valamivel? – kérdezte félve Balise.
- Miért nem mondom mindjárt azt, hogy Reparo? – rontott rá Draco. – Ez egy pálca okos tojás, ha eltört, akkor eltört.
- Lehet, el kellene vinnünk Olivanderhez – javasolta Hermione. – De szerintem ez nem Merlin pálcája…
- Neked sincs ám ki a négy kereked, Granger! Minden varázsló és boszorkány tudja, hogy az eltörött pálcát nem lehet megjavítani, és az előbb pont ezt mondtam a buggyan szeretődnek is.
- De valami ideiglenes megoldás csak létezik. Emlékszem, amikor Ron…
- Most, hogy jön ide a vöröske barátod?
- Csak segíteni akarok.
- Hogy szabadítom így ki a fiamat?
- Nyugodj meg, minden rendben lesz – mondta Hermione és odament Dracóhoz, aztán bátorítóan hátba veregette.
- Akkor adj valami ötletet.
- Merlin szentséges szakállára, hát nem ezt próbálom?
- Jó, add elő!
- Készítsünk egy csalipálcát.
- Ez a nagy ötlet?
- Malfoy, én tudom, hogy nem vagy egy nagy lángész. De volt neked egyszer is olyan képzeted, hogy majd egy bosszúszomjas illető csak úgy megkíméli az életeteket? – tette fel jogosan a kérdést Hermione.
- Mondd valamit a lány. Egyszer láttam a moziba…
- Fogd be, Blaise! – hallgatták el egyszerre a férfit.
- Nektek semmit sem lehet mondani, mert mindjárt keresztben lenyelitek az embert! – sopánkodott és tettetett sértődöttséggel hozzátette: - El is mehetek.
- Adná az ég! – Reménykedett Draco.
- Így kell bánni egy baráttal, Draco? Na, mindegy. Inkább megnézem maradt-e még egy kicsi palacsinta.
- Csak menj már! Na, Granger, mondd el hogyan is képzelted ezt az akciót – váltott egy kicsit nyugodtabb hangnemre Draco.
- Először is el kell mennünk a Varázslat-történeti Múzeumba.
- Oda meg mi a francnak megyünk?
- Mivel, drága Malfoy, ott találjuk meg Merlin pálcájának hitelen másolatát.
- El akarod lopni onnan?
- Dehogy is. Minek nézel te engem? Egy piti kis tolvajnak? Inkább hallgass végig!
- Rendben.
- Csinálunk belőle egy másolatot. Aztán felhasználunk némi varázslatot és azt adod át azoknak a szemeteknek.
- És hogy tudsz olyan tökéletes hamisítványt csinálni, ami megközelíti az eredetit?
- Vannak könyvek és vannak varázsigék, talán mindketten tudunk egypárat.
- Nem fog sikerülni.
- De fog sikerülni – erősködött Hermione.
- Remélem, mert csak ez az egyetlen dobásunk maradt.
- Hidd el jó voltam átváltoztatástanból. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy tökéletes másolatokat tudok készíteni szinte bármiről.
- Úgy beszélsz, mint egy bűnöző – nézett rá mérgesen Draco, és próbált kikecmeregni saját kétségbeesettségből.
- Kell egy hely, ahol normálisan tudunk dolgozni.
- Ez megfelel?
- Nem – jött a tömör válasz. – Főleg azért, mert nem tudom sikerült-e hatástalanítani a nyomkövető bűbájt.
- Akkor hova akarsz menni?
- Az én lakásomba.
- Rendben van. Hozom a merengőt és mehetünk azonnal.

hozzászólások: 0