18. fejezet
Apa és fia

Darius, James és Sam önfeledten játszottak Potterék családi házának udvarán Gordrik’s Hallow-ban. Ginny óvó szemmel és természetesen kivont pálcával vigyázott a fiúk testi épségére. Gondolatban bűbájokat és ártásokat ismételgetett. Minden eshetőségre felkészült. Persze tudta, hogy nincs oka az aggodalomra. Mégsem volt teljesen nyugodt.

Darius ittlétével valóban óriási kockázatot vállaltak. Itt ugyan nem jutna eszébe egy épelméjű bűnözőnek sem egy Malfoyt keresni. Miért is bújtatna Harry Potter egy Malfoy gyereket? Sóhajtott egyet, majd megsimogatta gömbölyödő pocakját. Félt az újabb háborútól. Nem akarta, hogy a gyerekeinek félnie kelljen.

Néha szorongó érzéssel felt fel az éjszaka közepén. Féltette a családját. Harry auror mivolta még tetézte a bajt. Miért nem tudott volna valami kevésbé veszélyes munkát választani? Visszagondolt a Roxfortban eltöltött évekre. Nem akarta, hogy gyereki ilyen kalandokban vegyenek részt, mint ő. Most értette meg igazán a szülei viselkedését. Egészen addig míg James meg nem született, addig nem értette ezt.

A fia és születendő gyermeke jelentett mindent számára.
- Vigyázzatok a kerti törpékkel! – szólt zsibongó hármas felé, akik csak nevettek.
- Rendben, anya! Ne aggódj! – mosolygott rá James és folytatta tovább a játékot. Nem sokkal később halk pukkanás hallatszott a közelből. A házat védő varázslatok egyike miatt már egy kilométerről hallani lehetett, ha valaki jött, Ginny feszülten megmarkolta a pálcát.
- Gyerekek, menjetek be a házba! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- De anya – méltatlankodott James.
- Kész van a csokis süti. Menjetek!
- Rendben – mondta mind a három gyerek egyszerre.
- Megmutató a köpkő gyűjteményemet is. – Azzal mind a hárman bementek a házba. Ginny elindulta kapu felé. Nagy megkönnyebbülésére Harryt, Hermionét és Dracót látta közeledni. Szerencsére az ajtó ki volt képezve, hogy Harryt felismerje, és ő gond nélkül kinyitotta.
- Szia, édesem! Minden rendben ment? – kérdezte Harry és egy csókot nyomott felesége arcára.
- Sziasztok! Merlinnek hála, minden rendben. Örülök, hogy ideértetek. Már jó ideje várlak titeket.
- Kerülő úton jöttük a biztonság kedvéért és egy ideig egy kis mugli módszerrel. Azóta Malfoy egy kicsit rosszul van.
- Semmi bajom nincsen – morogta Draco, Hermione pedig elfojtott egy kis kuncogást.
- Gyertek be! A gyerekeket beküldtem a házba. – Harry rámosolygott Ginnyre és elindultak a ház bejárata felé. Hermione Draco kifejezéstelen arcát nézve, nem állhatta meg szó nélkül:
- Jól vagy?
- Igen, persze – vonta meg a vállát a férfi.
- Ha akarsz beszélgetni valakivel, én itt vagyok – mondta Hermione.
- Figyelj, attól a csóktól mi még nem leszünk közelebb egymáshoz! Szóval nem fogok veled semmit sem megbeszélni – válaszolta hidegen Draco.
- Nem is ezért mondtam – húzta fel az orrát sértődötten Hermione.
- Csak egy jelentéktelen reakció volt. Nem is érdemes többet beszélni róla – mondta a férfi, de ezt maga sem hitte el. Egyszerűen megfutamodott egy nő elől, akit ráadásul kedvelt is.
- Értem – jegyezte meg színtelen hangon Hermione.
- Jobb, ha most megkeresem a fiamat.
- Rendben, menj csak. – Hermione, ha eddig valamiben reménykedett Dracóval kapcsolatban, most már minden reménye elveszett. Így volt jó ez. Egy kígyó és egy oroszlán soha nem kezd kapcsolatot egymással. Emlékeztette magát Draco régi viselkedésére. Mégis mi a fenét gondolt? Sárvérű – idézte fel a szót, ami örökre megbélyegezte. Nem akart senkit sem látni egyelőre. Csendesen elindult a hátsó kert felé, de az ablakon bepillantva még látta, ahogyan Draco magához szorítja a fiát. Némi irigységgel nézett rájuk. Neki talán soha nem lesz gyermeke, akit a karjaiban tarthat. Még szerencse, hogy nem lát a jövőbe és nem tudja biztosan, hogy ez igaz-e vagy sem.

Eközben Potterék nappalijában apa és fia újra egymásra találtak.
- Jaj, apa, ne szoríts már ilyen nagyon! – zsörtölődött Darius. – Nincs semmi bajom.
- Biztos? Ne menjünk el a Szent Mungóba?
- Nem kell, tényleg jól vagyok – bizonygatta.
- Esküszöm, többet nem engedlek el sehova.
- Jaj, apa, túldramatizálod – nevetett a fiú, aki az egészet egy egészen nagy kalandnak fogta fel.
- Ha belegondolok, hogy mit tehettek volna veled. Beleőrülök még a gondolatba is – mondta Draco és még jobban megszorította a fiát.
- Hála Granger professzornak nem tudtak hozzám érni. De bátorság is kellett hozzá – húzta ki magát büszkén Darius.
- Merlinre, hogy végre itt vagy.
- Hiányoztál, apa! Azt hittem soha nem jössz értem.
- A világ végére is elmennék érted, ha úgy alakul. De hogyan tudtál onnan megszökni?
- Kinyitottam a cellaajtót és kisétáltam. – Draco elképedve nézett a fiára. – Félem egy kicsit, de egy réten találtam magam. Sütött a nap. Olyan furcsa érzésem támadt, bátrabb lettem. Valami megsúgta, hogy merre kell mennem, aztán kisétáltam a nyitott kapun, de kint már éjszaka volt. Aztán találkoztam Emilyvel és Sammel, ők hoztak el a Foltozott Üstbe.
- Érdekes történet – szólalt meg a háttérből Harry.
- Azt hiszed, hogy a fiam ezt csak kitalálta? – nézett rá villámló szemekkel Draco.
- Tudom, hogy Darius igazat mondd. Valaki segített neki a szökésben, ez biztos. Ugyan nem látta, hogy ki volt az.
- Miért nem hiszitek el, hogy egyedül, segítség nélkül jutottam ki onnan? – morgolódott Darius. Draco elmosolyodott, majd összeborzolta a fiú haját.
- Nem kételkedem benned. Viszont tudom, hogy egyedül egy börtönből nem tudnál pálca nélkül megszökni. Olyan sok szörnyűséget láttam már, és ezzel Mr Potter is így van.
- Jaj, Malfoy, ne merj így hívni még egyszer.
- Harry bácsi jobb? – Harry egy igen ronda fintorral fejezte ki nemtetszését.
- Oh, apa, és azt mondtam már, hogy egy mugli autóban utaztam? – csillant fel a szeme Dariusnak.
- Most az egyszer nem szidlak meg, mert idegenekkel álltál szóba, még akkor is, ha varázslók.
- Darius, megkérhetlek, hogy mesélj arról a helyről, ahol fogvatartottak – kérte Harry.
- Igen. Igazából a cella nem volt túl érdekes. Nyirkos falak, dohos levegő és nem volt kényelmes az ágy sem. De kint olyan furcsa volt minden. Nappali fény, nyári meleg és olyan zöldfű, amit még nagymama kertjében sem láttam.
- Láttál a közelben valakit?
- Azt hiszem igen. Néhány nőt és egy öreg férfit. Fehér ruhában voltak. Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem imádkoztak.
- Köszönöm, Darius! Sokat segítetté. Ha édesapád megengedi, akkor mehetsz vissza a többiekhez.
- Menj csak! – mosolyodott el Draco.
- Először még beszélnem kell Granger professzorral.
- Miért? – kérdezte Draco.
- Azt mondta, hogy ha valaki tesz értem valami jót, azt illik megköszönni.
- A kertben van, azt hiszem – mondta Draco. A fia még egyszer megölelte őt és elindult kifelé.
- Nagyszerű kölyök – jegyezte meg Harry.
- Próbáltam kevésbé beképzelt gyereket nevelni belőle.
- Azt hiszem, jó úton haladsz.
- Mi a terved Blaise-zel?
- Meg kell találnunk, de sürgősen. Ha megtudják, hogy auror, akkor rögtön kínozni fogják.
- Akkor mi a következő lépés? – kérdezte Draco gondterhelten.
- Elmegyünk Roxfortba és elkapjuk a Piton futóférgét. Ő majd elvezet minket Merlin templomába.
- Ki mondja meg Grangernek, hogy nem jöhet velünk?
- Majd te. Én megmentettem a fiadat – vigyorodott el Harry. – Ezzel törleszthetsz nekem.
- Le fogja harapni a fejem – sóhajtott Draco.
- Mit gondolsz, miért küldelek téged a farkasverembe?
- Nagyon ravasz vagy, Potter.

***

Hermione még mindig a padon pihent, amikor Darius kilépett az ajtón, s elindult a kertbe. Elkeseredettnek érezte magát, de amikor meglátta az ifjú Mafoyt közeledni egyből elrejtette az érzéseit. Miért is kellene egy gyereknek látnia, hogy éppen mennyire maga alatt van. Tanárként már nem volt ismeretlen számára ez a metódus és az évek során tökélyre is fejlesztette képességét.
- Áh, Mr Greengrass, bocsánat Mr Malfoy! Látom épségben átvészelte az elrablását. – Hermione hangja derűs volt és mellőzte a keserűséget.
- Igen, tanárnő, és ezt önnek köszönhetem.
- Hívj nyugodtan Hermionénak. Legalábbis addig, míg nem vagyok a tanárod – ajánlotta fel kedvesen. Úgy gondolta semmi szükség nincs a formalitásokra, hiszen most jelen pillanatban egy olyan helyzetben voltak, ami cseppet sem mondható átlagosnak.
- Köszönöm. Mindent köszönök. – Hermionét meglepte Darius őszintesége. Annyira hasonlítani akarta ahhoz az elkényeztetett Malfoy ivadékhoz, akit egykoron gyerekként megismert. Most látta csak igazán, hogy mekkora különbség van az egyes generációk között. Darius lelke sokkal tisztább volt, mint bármelyik Malfoyé a családjából.
- Szívesen, Darius – mosolyodott el Hermione. A fiú egy hírtelen ötlettől vezérelve megölelte Hermionét, aki tétova mozdulattal, sután karolta át Dariust. Szemébe könnyek szöktek, de nem akart sírva fakadni. Szívből ölelte magához a fiút, pedig olyan régen ölelt így valakit. Az érzés felkavarta, megrendítette és fogalma sem volt mihez kezdjen vele.

Draco eközben a rózsalugas mögül figyelte a jelenetet. Nagyszerű fia van – állapította meg a férfi és akaratlanul büszkén húzta ki magát. Cseppet sem hasonlított arra a fiúra, aki ő volt egykor, talán ez így volt a legjobb és a leghelyesebb. Sikeresen elkerülte azokat a hibákat, amiket a szülei vele kapcsolatban elkövettek. Már ezért is vállba veregethette volna magát, de annyira nem akarta, hogy elöntse az önhittség. Most először tudatosult benne igazán, hogy van olyasmi, amit jól csinált.

Dariusból jó ember lesz és soha nem fog tanulni fekete mágiát, nem lesz belőle gyilkos halálfaló, nem fogják megbélyegezni semmivel sem. Egyszerűen jó varázsló lesz, aki hasznos részét képezi majd a varázstársadalomnak. Hermione egy pillanatra észrevette Dracót, s tekintetük összekapcsolódott. A lány legszívesebben eltűnt volna, de tudta, hogy ezt még nem teheti meg. Azzal bíztatta magát, hogy pár napon belül mindennek vége és visszatérhet a normális életébe. Ekkor még sejtelme sem volt, hogy ez az élet már soha nem lesz az a régi magányos élet, amit eddig élt.

Elengedte Dariust és mosolyogva szólalt meg:
- Élvezd a szünidőt, amennyi még van belőle. Itt biztonságban vagy és nem kell semmitől sem félned.
- Igen. Ezt fogom tenni. – Aztán elköszöntek egymástól és a fiú perceken belül már újdonsült barátaival folytatta a vérre menő köpkő versenyt. Eközben Draco még mindig a lugas mögött ólálkodott, magában tépelődve, hogy mit is mondjon Hermionénak.
- Előbújhatsz, Malfoy! – szólt hozzá hidegen Hermione.
- Most már csak Malfoy vagyok? – kérdezte összevont szemöldökkel.
- Azt mondtad nem kérsz a barátságomból. Ennyi erővel ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk – vonta mega vállát durcásan.
- Akkor miért nem szegezel pálcát a torkomnak?
- Mert nem ott hagytuk abba – vonta meg a vállát fáradtan.
- Leülhetek? – kérdezte Draco, aki rájött, hogy nem lesz ez az egész beszélgetés egy sétagalopp.
- Felőlem – s úgy tett mintha nem is érdekelné a férfi, pedig nagyon is érdekelte. – Miért jöttél?
- Beszélni akartam veled.
- Azt hiszem, azt már tisztáztuk – nézett rá szúrós szemekkel.
- Nézd, mi nem illünk össze…
- Mi bajod van, Malfoy? Nem érted, hogy nem akarok arról beszélni. Félreértettünk egymást és kész. Mondd el, hogy mit akarsz, aztán húzz el innen.
- Nem jöhetsz velünk – mondta ki egy szuszra.
- Jó – morogta a lány. – Most pedig hagyj békén!
- Rendben – sóhajtott Draco és nehéz szívvel bement a házba. Harry a nappaliban várta a fejleményeket.
- Hogy fogadta?
- Azt mondta, hogy jó.
- És elküldött a fenébe?
- Valahogy úgy – mondta Draco.
- Akkor haragudni fog rád még egy jó darabig.
- Gondolod? – kérdezte fintorogva.
- Mérget is mernék rá venni – válaszolta Harry. – Nem ismered Hermionét, de ha van, aki haragot tud tartani, akkor ő az.
- Ez aztán igazán jó hír. Pedig megfogadtam, hogy a fiam egyik jövendőbeli tanárával sem rúgom össze a port.
- Ezt azt hiszem, hogy még Roxfortban rontottad el.
- Nagyon úgy tűnik, de most tettem rá egy lapáttal.
- Gyere, igyunk meg egy vajsört és aztán elmegyünk Pitonhoz – invitálta Harry Dracót.
- Miért is ne? – vonta meg a vállát a férfi. – De ne jutass eszembe semmit a múlttal kapcsolatban.
- Ugyan, én is felejteni akarok – legyintett Harry.
- Hát ez a Görény meg mit keres itt? – toppant be a konyhába Ron.
- Helyben vagyunk – fintorodott el Draco.
- Kérsz egy vajsört? – kérdezte Harry. – Aztán elmondom, hogy mire készül Piton.
- Osztálytalálkozót szervez nekünk és csak Malfoyt hívta meg? – tudakolta a vörös hajú férfi.
- Igen, Weasley, tudja, hogy mindig is oda voltál értem – jegyezte meg vigyorogva Draco és hátba veregette Ront.
- Mennyit kapok, ha beverem az orrát? – kérdezte Harryt.
- Attól függ, hogy előtte vagy utána, ha segített kimenteni két ártatlan embert a Testvérek fokságából.
- Na jó, most pedig meséljétek el nekem, hogy mi folyik itt?

hozzászólások: 0