24. fejezet
Zűr a paradicsomban


Az igazgató felemelt fejjel, egyenes tartással és nem utolsó sorban gőgős tekintettel lépett be Hermione lakrészébe. Igazság szerint nem látták most ott szívesen, ugyanakkor ez őt egy fikarcnyit sem zavarta. Megvetően végignézett a kis párocskán, megköszörülte a torkát és szólása emelkedett volna, ha Draco nem előzi meg rögtön.
- Nem hallottam, hogy kopogott volna – jegyezte meg Draco némi éllel a hangjában, s közben befejezte Hermione vállának masszírozását. Felállt a fotelból, jeges tekintetét Pitonra emelte, mint egy területét védő farkas, már csak a fogvigyorgás hiányzott. Az igazgatónak nem kellett géniusznak lennie ahhoz, hogy megértse, nem kívánatos a jelenléte a szobában, sőt a párocska egész további életükben egyetlen percében sem tartottak igényt jelenlétére.
Piton ekkor már sejtette, hogy nem igazán ildomos dolgot készül véghezvinni, ám makacssága és az elszántsága ezt a kétséget azonnal elnyomta, így inkább Draco rendreutasításával folytatta tervét. Már előre örült a végkifejlettnek.
- Mit keres itt, Malfoy? Csak nem eltévedt? Azt hittem, mint volt roxfortos diák, kiismeri magát a kastélyban. – Kimért hangja cseppet sem ijesztette meg Dracót, sőt még inkább védekezésre késztette, s szinte teljesen háttérbe szorítva Hermionét, előre lépett és szembeszállt a férfival. Blaise tanácsát figyelmen kívül hagyva lépett közelebb a Denevér professzorhoz.
- Semmi köze hozzá, hogy mit csinálok a magánéletemben. Egyébként miért jött ide ilyen későn? – kérdezte gúnyos kíváncsisággal és még több undorra, de Piton legcsekélyebb jelét sem mutatta annak, hogy a heves férfi bármilyen hatással lenne rá és neki védekeznie kellene. Egy lépéssel közelebb lépett Dracóhoz.
- Nem tartozom magának semmilyen beszámolóval – közölte határtalan nyugalommal és a rá jellemző üdítő hidegséggel. – Miss Gangerrel van szakmai megbeszélni valóm, ha annyira tudni akarja. Persze ezt csupán a helyzet kényességére való tekintettel osztom meg. Szóval megkérem, hogy távozzon és…
- Mondanivalója mégis milyen természetű lenne, ami nem tűr halasztást? – kérdezte Hermione Draco hát mögül, majd ő is csatlakozott a társasághoz, ha már egyszer neki szól Piton kedves éjszakai látogatása, durrfarkúszurcsók legyen, ha kihagyja.
A látogatás cseppet sem volt átlagos, és Hermione gyanította, hogy a háttérben valami egészen más ok húzódik meg. Mindenesetre sejtését nem akarta véka alá rejteni, így inkább úgy döntött nyílt lapokkal játszik és egyenesen rákérdez aggályaira: – Nem emlékszem, hogy említett volna hasonlót a tanári tájékoztatón. Főleg nem olyasmit, hogy éjszaka látogat meg mindenkit egyesével a szállásán. Sajnálom, nem tudom megkínálni aprósüteménnyel sem, de az ajtót szíves örömest a figyelmébe ajánlanám. Nem értem különben sem, miért van megvitatnivalója velem, hiszen nem vagyok házvezető tanár sem.
- Először talán vitassuk meg, hogy Malfoy mit is keres itt – váltott egyből témát Piton, mivel cseppet sem számított egykori tanítva éleslátására, terve ezen a ponton enyhén megingott. Még sem dolgozta ki igazából a fedő történet minden egyes részletét, azonban egy ravasz mardekárost soha nem lehet igazán sarokba szorítani.
- Nem hinné, hogy ez magára tartozik, kedves Perselus. Adja elő pontosan miért jött, aztán menjen el. – Hermione kipirult arca és Draco még mindig rákvörös, dühös képe egyértelművé tette, hogy vihar van készülőben. Ha mást nem, akkor a haragot fordítja kettőjük ellen, ami majd elvégzi a maga dolgát.
Újra végignézett a két egykori diákon, majd Hermionéra emelte a tekintetét, vigyorát alig tudta palástolni, amikor kimondta a következőket: – Válasszon az érdekesebbnél érdekesebb témák között, mindegyiket hajlandó vagyok megvitatni önnel, Hermione. Malfoy, iskola, engedélynélküli vendégfogadás, a választék széles és van hajnalig elég időnk. – Hangja negédesen csengett és Hermionénak ettől felfordult a gyomra. Piton megengedett magának egy félmosolyt, majd megköszörülte a torkát. – Nem emlékszem, hogy adtam volna engedélyt a Roxfortban tartózkodására, Malfoy. Határozottan emlékszem, csak a fia beosztási ceremóniája erejéig maradhatott itt.
- Mégis milyen engedélyről van szó? Már megbocsásson, de mint tanár nekem is jogom van…– riposztozott Hermione, de Piton beléfojtotta a szavakat.
- Igen, Miss Granger, erről is szót fogunk ejteni. Ő és a jogai elég ingoványos talajra tévedtek, és nem vagyok ebbe biztos, hogy nem süllyednek el mind a ketten – válaszolta tömény utálattal a hangjában, de a legnagyobb nyugalmat erőltette magára. El kellett távolítani Malfoyt a kastélyból és ezért mindent meg akart tenni. Persze tisztában volt vele, hogy Narcissa érkezése után Malfoynak is kötelessége szabad be és kijárást engedélyeznie, de addig nyugodtan beleköphet a levesébe – Ez megnyugtatta kissé.
- Csak engem zavar, hogy elmúlt már este tíz és maga egy kollégája szobájában tartózkodik? – tette fel a kérdést Draco. – Szóval. . .
- Mit akar ezzel mondani, Malfoy? Válogassa meg a szavait, mielőtt kimondja őket! Mint már előbb is mondtam iskolai ügyekben vagyok itt, amik nem tűrnek halasztást. Mégis mit gondol rólam?
- Ezt most jobb, ha nem mondom a szemébe. Még a végén megátkozna érte és akkor nem tudnák az örök bűntudattal élni, hogy olyan kemény voltam magához.
- Nem vagyok házvezető tanár, Perselus, nincs miről beszélünk – szólt közbe Hermione mérgesen, s lesöpörte magáról Draco kezét.
- Talán mégis.
- Hallotta professzor, úgyhogy ha megbocsát, akkor megkérem arra, hogy távozzon! – szólította fel Draco a lehető legtiszteletteljesebben, de legszívesebben megfojtotta volna a dölyfös férfit.
- Nos, a házirendi szabályok értelmében, magának is el kell hagynia az iskolát.
- A lakrészemen vagyunk, nem sértünk házirendi szabályt, mivel fogadhatok vendégeket – jegyezte meg Hermione felhúzott orral, egyáltalán nem volt hozzászokva ahhoz, hogy kioktassák, mint egy taknyos gyereket.
- Etikai szempontból, ha megjegyezhetem, felvet néhány kérdést, hogy egy diák apjával folytat viszont – világított rá a helyzet kényességére Piton kimérten.
- Utálatos, ahogy mindig – gúnyoldott édes mosollyal Hermione és csendre intette Dracót, aki túlfűtött érzelmeit Piton igazgatón kívánta kitölteni.
- Megkérem, Malfoy, hogy távozzon! – fordult Draco felé az igazgató. – Meddő vitákba nem is szabadna ilyen kései órán kezdenünk.
- Majd, ha Hermione elküld, akkor elmegyek innen – vágott vissza eltökélten a férfi.
- Na jó, elég legyen! – csattant fel végül Hermione türelmét vesztve, szinte érezte, hogy a levegő megtelik olyan energiával, amiből sokkal rosszabb is lehet, mint egy szócsata. – Mindketten menjenek el innen most!
- De. . .
- Nem érdekel. Majd beszélünk, Perselus, holnap az irodájában reggel, ha ez így megfelel.
- Rendben – bólintott Piton azzal megfordult és egy gúnyos mosoly kíséretében elhagyta a lakosztályt. Hermione a sötét ablaküvegre szegezte a tekintetét, s némán bámult kifelé. Fázósan összekulcsolta a kezeit, Draco távozására várt, aki meg sem mozdult, csak a nőt figyelte.
- Miért nem szólsz hozzám? – kérdezte végül némi hallgatás után Draco. Hermione megfordult és Draco szemébe nézett.
- Nem folytathatjuk ezt tovább – mondta Hermione, miután vett egy mély levegőt. – Menj el!
- Mert Piton rájött? Engem nem érdekel ő.
- Nem vagyunk egymáshoz valók – vonta meg a vállát, mintha egy mindenki számára egyértelmű tényt közölne. – Sosem hittem igazán, hogy ez működni fog, sőt tudtuk mind a ketten, hogy ennek semmi értelme nincsen.
- Szóval azt akarod mondani, hogy elég volt? – kérdezte Draco kifejezéstelenül.
- Sárvérű vagyok, és tulajdonképpen utáljuk egymást. Nem látnám be, hogy miért folytassuk tovább ezt a gyermeteg viszonyt.
- Világos. – Draco megpróbálta türtőztetni magát, de legszívesebben ordított volna és megrázta volna Hermionét.
- Nem mintha téged annyira érdekelne az, hogy együtt maradunk-e vagy nem – csattant fel dühösen a boszorkány. – Azt mondtad rám bízod a döntést és így döntöttem.
- Tévedsz, Hermione, és még bánni fogod ezt a döntést – felelte nyugodtan, de belül mardosta a bűntudat, amiért nem volt képes többre.
- Igen? Rájöttél, hogy szeretsz és velem akarsz lenni? – jött a gúnyos kérdés. – Ne áltassuk magunkat, Draco.
- Ez nem ilyen egyszerű – sóhajtott Draco nehezen, de szinte azonnal rájött, hogy nem a legmegfelelőbb szóhasználatot választott. – A szerelem, a szeretet sosem jön könnyedén, meg kell dolgozni érte. Nem lehet egyik napról a másikra érezni.
- Igen, persze. Nekem viszont nem erre van szükségem. – Az eddig ki nem mondott gondolatok könnyedén hagyták el az ajkát. A szavak ugyan felszabadították, ellenben a fájdalom, amit a szíve tájékán érzett, cseppet sem érte meg.
- Mégis mit szeretnél, mire van szükséged? – kérdezte Draco őszintén. Valóban érdekelte, bár tanácstalan volt a jövőjét illetően, ezt azonban nem akarta megosztani a nővel.
- Nem arra, hogy csak együtt legyünk, ott és ahol éppen van időnk. Nem elég a tested, és ez ami köztünk van. Hosszú távon fel fog emészteni mindkettőnket, aztán újra megutáljuk egymást. Én belefáradtam a harcba veled.
- Értem.
- Legjobb lenne, ha most befejeznénk ezt a beszélgetést és elmennél – javasolta Hermione és Draco szemébe nézett, mintha ez lenne az utolsó közös pillanatuk.
- Csak azért mondod ezt, mert nem mondtam neked, hogy szeretlek és megőrülök érted? – kérdezte dühösen Draco. – Nem vagyok fehér pegazuson száguldozó szőke herceg, csak egy varázsló, akinek még kell idő.
- Nem várok tőled semmi ilyesmit – rázta meg a fejét a nő. – Csak nem akarok egy viszony lenni. Ennyi. Nem kell többet adnod, nem kell megküzdened értem, nem kell velem lenned, és ez így lesz jó mindkettőnknek
- Hogyan gondolhatod, hogy csak ennyit jelentesz nekem? Azért büntetsz, mert nem azt érzem, amit te szeretnél, hogy érezzek. Elárulom, soha nem leszek olyan, amilyennek gondolsz. Nem formálhatsz át más emberré.
- Soha nem akartalak…
- Egy fenét nem!
- Menj el, kérlek! Ne nehezítsd meg még inkább a dolgomat – kérte a nő, pedig szerette volna, ha Draco nem megy el, mégis ez volt a helyes döntés.
- Ne csináld ezt!
- Ne gyere közelebb! – szólította fel Hermione és még pár lépést hátrált, amikor Draco megpróbált közeledni hozzá.
- Rendben van, ha ezt akarod, akkor elmegyek. De többet nem jövök ide vissza.
- Rendben. – Hermione ismét az ablak felé fordult és kinézett a sötétségben fürdő tájra. Ugyan még látta, ahogy a kandalló zöld lángjai felcsapnak a kandallóban, aztán minden elcsendesedett.

***
Az őszi nap vidáman járta körbe Roxfort parkjában, még korán reggel volt, s az iskola diákjai még csak fel sem keltek. Narcissa Malfoy kilépett a fiákerből, és elmosolyodott, amikor magába szívta a friss illatot. Méz szőke haját szoros kontyba csavarta, makulátlan sötétkék talárja elegánsan állt rajta, konzervatív öltözéke ellenére most érezte magát először igazán szabadnak.
Tanítani fog és végre saját maga dönthet a sorsa felől, ez olyannyira nagy felüdülést jelentett számára, mint semmi más az eddig életében. Megfogta a csomagját, majd elindult a hatalmas tölgyfából készült ajtó felé.
- Narcissa! – szólította meg Piton meglepődve, aki éppen a reggeli sétája közben ért a nem várt találkozás.
- Perselus, örülök, hogy ismét látlak. – Mosolya szívélyes volt, tele élettel és energiával, most olyannak látta Perselus, mintha éveket fiatalodott volna. Perselus elmosolyodott volna, de csak egy grimaszra futotta.
- Csak jövő hétre vártalak – szólt zavartan a férfi. Hirtelen eszébe jutott, hogy még mindig volt néhány apró simítás, amit nem végzett el a hölgy lakosztályán.
- Ne haragudj, csak szerettem volna már látni az unokámat – mosolyodott el ismét Narcissa. Perselus, ha akart volna se tudott volna rá haragudni, egészen megbabonázta a szépsége. – Remélem, hogy nem okozok kellemetlenséget neked.
- Természetesen nem – sietett a válasszal gyorsan. – Sajnos még…
- Nem érdekel a lakosztály, márt ezt elmondtam neked, legalább ezerszer. Majd én befejezem, ha van egyáltalán mit befejezni. Téged ismerve biztosan megint mindent túlzásba vitted.
- Szó sincs erről. – A professzor előre engedte Narcissát, aztán ő is elindult, hogy lenyűgözze a csinos boszorkányt.
Közben azon gondolkodott, vajon elég lesz egy vízköpő Narcissa Malfoy ablaka alá. Az viszont eszébe sem jutott, hogy hamarosan sokkalta több gonddal kell megküzdenie, mint azt valaha gondolta.

hozzászólások: 0