25. fejezet
Fasírtban

Hermione türelmetlenül toporgott Piton irodáját védő szobor előtt és az óráját nézegette. A kőszörny már nagyon unta a nő duzzogását, ezért inkább hátat fordított neki. Egy teremtett lélek sem lézengett a folyosón – ez különösen jól jött most, mivel a tanárnő éppen valami szörnyűséges merényletet tervezett a hűséges szobor ellen. Hermione számára csupán egyetlen szikra elég lett volna, hogy lángba boruljon és elégessen mindent közvetlen környezetében. Ehhez a lelkiállapothoz nemcsak az tartozott hozzá, hogy bal lábbal kelt fel, hanem a Pitonnal való találkozás is.
A mai nap a tömény undorról és szarkazmusról szólt, nem is beszélve a felejtésről, ami nehezebben ment, mint remélte. Lealacsonyította magát – talán így kellett volna neveznie a helyzetet, na meg a viselkedését. Erkölcsös nőnek mondhatta magát egészen addig, míg Draco Malfoynak fel nem ajánlkozott. Tudta, hogy hibát követett el és ezért még valamikor meg kell bűnhődnie, csak nem remélte, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Talán az igazgatónak igaza volt, amikor kérdőre vonta – tűnődött némán, majd leült végre az egyik padra. A kőszörny nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől, már érezte magát veszélyben.
- Emlékszel még, amikor egyszer… – hallatszott Narcissa jókedvű hangja a folyosó végéről. Hermionénak esélye sem volt meneküli a párocska elől, még egy utolsó kétségbeesett pillantással az egyik folyót nézegette, de nem mozdult. Nem tehetett mást, mint komor arccal szembenézett velük.
- Áh, Miss Granger! – köszöntötte vidáman az egykori Mrs Malfoy széles mosollyal az arcán. Hideg szépségét megtörte a mosoly melegsége, mely egészen más fényt adott az egész lényének. Hermione halványan elfintorodott, mintha mosolyogna, majd önkéntelenül kihúzta magát. Ez a nő egy pillantásával sárba tiporta minden önbecsülését, pedig egyetlen rossz szót sem szólt hozzá. – Nem is gondoltam volna, hogy már ma találkozunk. Remélem, nem vette tolakodásnak a levelemet!
- Mrs Malfoy, remélem, kellemesen érzi majd magát itt Roxfortban. Köszönöm a levelét, cseppet sem volt tolakodás – jegyezte meg kedélyesen. Nem akart tovább időt szentelni a beszélgetésre. – Elnézést, amiért megzavarom önöket! Piton professzor, most alkalmas lenne a tegnap elhalasztott megbeszélésünkre?
Az igazgatónak vékonyra húzott szája egyértelműen jelezte a tanárnő számára, hogy mennyire van kedve az egész beszélgetéshez, nem is beszélve arról, hogy már megbánta a tegnap eseti látogatását, amennyire jól esett rosszabbik énjének, most annyira fájt is, mivel még nem találta ki, hogy mit fog mondani. Hallgatását azonban Narcissa egyből észrevette és ki is használta; el kellett szakadnia a professzortól, fel akarta fedezni a lakosztályát.
- Perselus, jobb, ha folytatod, amit elkezdtél. Nekem még be kell rendezkednem… - Piton mérgesen megköszörülte a torkát és vett egy mély levegőt.
- Rendben van – bólintott kelletlenül, majd maga előtt engedve Hermionét bementek az irodába. Intett kolléganőjének, hogy foglaljon helyet, azután ő is elfoglalta helyét a bársonyszékében. A nő ugyan szó nélkül engedelmesedett, ellenben gyanakvóan méregette a férfit, ekkor még nem is sejtette mennyi vaj van a professzor füle mögött.
- Nos, akkor miről is óhajt beszélni velem? – kérdezte kimérten, majd egy hanyag mozdulattal félretolta az asztalán sorakozó temérdek pergamen kupacot. Érzékeltetni akarta a kis fruskával még mennyi mindent kell elintéznie, remélte, ez elég célzás volt.
- Maga akart velem beszélni tegnap este vagy talán nem emlékszik? Segített Malfoy elűzésében, amiért roppant hálás vagyok. – Piton sejtette, hogy a hangnem cseppet sem Malfoy távozása feletti jókedv megtestesítője, viszont vészjósló volt és csípős.
- Nem így értettem a kérdést – morogta dühösen, de nem hagyta, hogy érzelmei átvegyék felette az irányítást. – Most az egyszer szemet hunyok a tegnapi is afférja felett, de többet elő ne forduljon ilyesmi.
- Szeretem, amikor leckéztet, professzor. Ilyenkor olyan szívesen megátkoznám néhány csalánkiütéssel. – Már nem érdekelte milyen hangnemben és tiszteletlenül beszél az igazgatóval.
- Köszönöm a kedvességét, de nem élnék ezzel a lehetőséggel. Most pedig végeztem, távozzon!
- Már, ha megbocsát Perselus, de úgy emlékszem Darius Malfoy ügyében még nem beszéltük meg a teendőket. – Piton összeráncolta a homlokát. Fájdalom, nem emlékezett arra, amit tegnap mondott, ez persze ékbekiáltó baklövés volt.
- Elintéztem ma reggel mindent.
- Igen? Ne nézzen már durrfarkú szurcsóknak, Merlin szerelmére! – pattan fel a boszorkány és félő volt, hogy pálcát ránt. – Még nincs nyolc óra sem. Nem hiszem, hogy…
- Egy ismerős segítségével…
- Tudom, hogy forral valamit. A zsigereimben érzem. Miért akarta Malfoyt elüldözni az iskolából?
- Nem köthetem minden egyes döntésemet az orrára. Egyébként, ha nagyon tudni akarja, helytelenítem a viselkedésüket, ez egy iskola és nem bordélyház. Remélem, hogy világosan fogalmaztam. Találkozzanak másutt, nem bánom, de az iskola tiltott terület.
- Remélem, ezt elmondja újra saját magának, amikor bemászik Narcissa Malfoy mellé az ágyba – csattant fel Hermione hirtelen.
- Ne rágalmazzon, Miss Granger! Hogy képzeli, hogy ilyesmire vetemednék egy kollégámmal? – Piton persze tudta nagyon jól, lelepleződött a jövőbeli terve, miszerint Narcissát megkörnyékezi. Igazából ezt nem csupán egy röpke vagy egy tucat röpke pillanatra tervezte, azonban erről nem akar beszámolni senkinek. A düh feszültésége tapintható volt az egész az irodában; Piton és Hermione úgy néztek egymással farkasszemet, mint két egymásra fújó macska, akik alig várják, hogy megkarmolhassák a másikat.
- Akar még az iskolában tanítani, kedves Hermione? – kérdezte negédesen Piton. Miközben a választ várva, kobraként követte Hermione minden apró mozdulatát, mintha csak meg akarná marni, persze nem halálosan, csak a célját akarta elérni vele, hogy a nő visszavonulót fújjon.
- Mégis milyen indokkal bocsátana el, amit ne tudnék megfellebbezni a Mágiajogi Hivatalnál? – Hermione éreztetni akarta, hogy egyáltalán nem fél semmitől, Piton pedig jobb, ha visszahúzza a méregfogait, mielőtt sikerülne letörnie őket. – Tudja, a zsarolást is megemlíteném, sőt Darius Malfoy elrablását is.
- Nem értem, miért olyan nehéz magával? Tudom, fájlalja, hogy mégsem lett házvezető tanár. Eméssze meg és lépjen tovább! A Süveg döntött így, fogadja el!
- Nos, manipulálni mindent lehet. – Az igazgató szeme megvillant. Igazság szerint a valahol jogosnak ítélte a feltételezést, viszont elfelejtkezett róla. A Teszlek Süveg magától döntött, függetlenül mindenkitől az iskolában; legalább egy valamiben abszolúte nem volt hibás.
- Felháborító még a feltételezés is, de ha akarja, akkor megkérdezheti a Süveget is. – Mutatott az elnyűtt fejfedőre, ami már ki tudja hány gyermeket osztott be Roxfort híres házaiba. Hermione gyomra görcsbe rándult és hányinger kerülgette, ahogy nézte álmainak szétzúzóját.
- Köszönöm, de nem élek a lehetőséggel.
- Akkor kérem, vezesse le máson a csalódottságát – zárta le a vitát Piton, majd intett a nőnek, hogy távozhat. A boszorka kipirult arccal csapta be maga mögött az ajtót, Perselus pedig sokat sejtetően elmosolyodott.
***
Narcissa Malfoy csípőre tett kézzel állt a hatalmas lakosztályban, mi egyedül csak az övé volt. Nem tudta, hogy mekkora helyiség jár egy tanárnak, de sejtette, hogy legalább kétszer annyit kapott. Perselus mindig is a túlzásban vitt dolgok embere volt, vele kapcsolatban pedig halmozottan ilyen volt. Titkon gyanította, hogy e mögött Perselus gyengéd érzései vannak, s ezeket már évek óta titkolta előle.
Nem is lett volna tanácsos, ha ezt a férfi megteszi, hiszen Narcissát mindig is érdekelte az aranyvérű elit véleménye. Azonban az évek változást hoztak; Narcissának kötelessége lett volna újra férjhez menni, viszont ő ezt a lehetőséget elvetette. Hiába járt társaságba és emelt fővel, összesúgtak a háta mögött, elfordították a fejüket. Az életét megmételyezte az elit és nem volt menekvés. Persze ezt senkinek sem mondta el, talán nem is volt rá szükség.
Most az új környezetben másképp érezte magát. Roxfort környezete és a friss levegő egyszeriben kizökkentette a fásultságból, már most érezte a jótékony hatását. Elkezdett kicsomagolni, majd mindent a helyére tenni. Kopogtattak az ajtón.
- Tessék! – szólt ki csengő hangon.
- Szia, anya! – lépett be mosolyogva az ajtón egy szem fia, aki egyből átölelte anyját. Narcissa nem állhatta meg, hogy ne viszonozza a szívéjes köszöntést.
- Úgy örülök, hogy látlak, Draco! Az elmúlt hetekben alig jöttél el hozzám.
- Sajnálom, hátráltatott néhány dolog. – A gondterheltség azonnal kiült az arcára, soha nem volt képes anyja előtt színlelni. Narcissa nem firtatta fiának hangulatváltozását, pedig szerette volna tudni, hogy mi zajlik a fejében.
- Remélem, hogy hamarosan gyakrabban meglátogatsz.
- Nem igazán lehet. Piton jelezte, nem vagyok színesen látott vendég Roxfort területén. Most is azért vagyok itt, mert téged akartalak látni és még nem vonta vissza az engedélyt.
- Mi történt? – kérdezte gyanakodva. Nem szerette, amikor feszültség van körülötte, és a fia cseppet sem kedveli Perselust.
- Semmi említésre méltó, csak… Nem, inkább nem mondok semmit sem. Tudom, kedveled a fekete gyászhuszárt, de nekem attól még nem kell.
- Segített Darius ügyében. Az adósa vagy, fiam, ezt jobb, ha megjegyzed. Mindig számíthatott rá a családunk, és ezt sem szabad elfelejteni. Most nekem próbál segíteni. – Draco elhúzta a száját, mint egy öt éves gyerek, de nem érezte magát adósnak, inkább dühösnek egy minden lében kanál férfira. Piton mindig is egy utálatos, vén denevér volt és ezen már semmi sem fog változtatni.
- Nem akarom adósnak érezni magam. Nem kérem, hogy segítsen a fiam ügyében. Hermione keverte bele, nem is beszélve Potterékről. Egyszerűen hallani sem akarok egyikükről sem – csattan fel mérgesen, majd vett egy nagy levegőt. – Ne haragudj, anya! Szörnyű éjszakám volt és nem akartam veled kiabálni.
- Jobb lenne, ha uralkodnál az ösztöneiden. Apád nem helyeselné a viselkedésedet. – Narcissa rögtön megbánta, amikor szóba hozta Luciust és az elveket, melyeket már ő sem tartott be. Draco szeme ismét megvillant, megköszörülte a torkát.
- Apám, szerencsére, már nem szólhat bele az életembe, Merlin nyugosztalja. Nem akarok többé az lenni, aki régen voltam. Az aranyvérűek kiközösítettek minket, nem várnak már vissza, új életet kell kezdenem a fiam miatt. Nem bujkálhatok többé, mint egy bűnöző.
- Igazad van. Nem is gondoltam bele abba, amit kimondtam – ismerte be Narcissa, majd Dracóval együtt helyet foglaltak a teraszon elhelyezett széken. Varázslattal kezelték a helyet, mivel nem volt hideg és a csípős szél sem jutott be oda. Narcissa lelke nehéz volt a sok kőtől, amiket az évek során rakott rá teherként a családja, a férje és ő maga is. Hangja halk volt, amikor újra megszólalt: – Mindig is úgy cselekedtem, ahogy elvárták tőlem. Tőled is ezt vártuk el. Nos, már erre nincs szükség többé.
- Tudom, anya. Változnak az idők és ez nem mindig jelent rosszat. A fiam már egészen más világban fog felnőni szerencsére.
- Így lesz – mosolygott rá az anyja, majd megfogta Draco kezét. – Segíteni fogok, hogy tényleg így legyen.
- Most legalább valaki mindig szemmel tartja majd…
- Igazából nem csak ezért jöttem. Szeretném hasznosnak érezni magam. Évek óta élek bezárva a Malfoy kúria mélyére eltemetve.
- Nem kell nekem magyarázkodnod. Örülök neki, hogy sikerült magadra találnod. – Draco elmosolyodott, de valahol egészen máshol járt.
- Mi történik veled mostanában, Draco? – kérdezett rá egyértelműen. Narcissa mély levegőt vett és úgy döntött rákérdezet a gyanújára. – Ki az a lány?
- Nincs senkim sem – legyintett kényszeredetten a férfi, majd feszengeni kezdett a székében. Nem akart senkinek sem mesélni Hermionéról. Még mindig dühös volt rá és nem akarta többet látni. – Soha nem is volt senki sem.
- Mi a helyzet Miss Gangerrel?
- Mi lenne vele? – húzta össze a szemöldökét Draco. – Semmi sincs közöttünk.
- Találkoztam vele ma reggel, amikor megérkeztem. Dühös volt mellesleg.
- És mondott valamit?
- Semmit sem mondott. Kértem korábban, hogy találkozzunk egy rövid beszélgetésre. Még nem köszöntem meg neki a segítségét.
- Nincs szükség erre. Feleslegesen fárasztod magad ilyesmikkel, inkább élvezd az új munkádat.
- Nem vagyok udvariatlan, Draco. Tartozik a családunk ennek a lánynak és nem leszek hálátlan. A családunkra ráfér, hogy átgondolja a jövőjét és talán még nem késő. A múltbéli címkéket már szeretném elfelejteni. – Draco nagyot sóhajtott, és pontosan értette anyja mire gondol. Nem akarta, hogy a karján lévő Sötét Jegy maradéka meghatározza az életét.
- Akkor sem akarom, hogy annyira jóban lény Grangerrel.
- Nem értem, miért mondod ezt.
- Mert csak… nem szeretném firtatni – morogta mérgesen, mert szerette volna elfelejteni az egészen és ott folytatni Hermionéval való kapcsolatát, amikor még utálták egymást.
- Szóval beleszerettél.
- Ki nem állhatom azt a nőt! – csattant fel Draco határozottan. – Egyszerűen felháborító a modora, a viselkedése és az a torzonborz haja.
- Draco, nekem ne köntörfalazz! Mondd meg! Az anyád vagyok, aggódom érted, még akkor is, ha már nincs jogom beleszólni az életedbe.
- Igen, szerettem – vallotta be mérgesen. – De nem illünk össze, semmi közös nincs bennünk és tegnap este kiadta az utam. Bár ebben a drágalátos barátodnak is benne volt a keze, tudod melyikről beszélek, arról a fekete ruhás, önjelölt Notthingham-i bíróról.
- Jaj, fiam…
- Ne sajnálj! Megvagyok és túlélem. Semmi szükség erről többet beszélni, hiszen nem számít.
- De igen is számít. Majd beszélek vele.
- Eszedbe ne jusson, anya! Nem kell még nagyobb zűrt kavarni körülöttem; én már megtettem és rájöttem, hogy hiba volt.
- Rendben van, ha nem akarod, akkor nem avatkozom bele.
- Köszönöm! – Draco ezek után másfelé terelte a beszélgetést…
***
Hermione mérgesen trappolt végig a folyosón. Fekete talárja vészjóslóan kavargott mögötte, ahogy végigsuhant a harmadik emeleti termek előtt. Előbb hagyta el a termet, mint a tanítványai ezen a délelőttön. Egyszerűen fel tudott volna robbanni, ezen pedig nem segített a nebulók tudatlansága és a röpdolgozat silány eredménye. A lelkét is kitette a munkájáért, szerette, amit csinált, de most legszívesebb felmondott volna.
Arra azonban nem számított, hogy a délelőtt még meglepetéseket tartogat a számára. Draco Malfoy ráérősen sétált pontosan Hermionéval szembe. A nőt annyira idegesítette a férfi laza, elegáns és összeszedett kinézete, hogy legszívesebben megátkozta volna. Nem akarta látni őt, nem akart egy levegőt szívni vele és nem akarta látni a magabiztosságát.
- Mi a francot keresel itt? – förmedt rá szinte azonnal és elővette fenyegetésképpen a pálcáját.
- Meg vagy örülve? – emelte fel a kezét védekezően Draco.
- Kérdeztem valamit.
- Az anyámat akartam meglátogatni, de látom szólnom kellett volna előre, hogy ide jövök. Valami bajod van ma délelőtt?
- Utálom a képedet, az a bajom – morgott tovább a boszorkány, majd inkább eltette a pálcáját. Csípőre tette a kezét és kihívóan nézett rá.
- Igen, utálod? Nem egészen ezt mondtad a negyedik emeleti folyosón pár napja, kedvesem. Ne is beszéljünk az toronyban történtekről…
- Nem célszerű felidegesítened engem – javasolta Hermione. – Nem vagyok humoros kedvemben.
- Azt látom. Jobb lenne, ha innál egy kis nyugtató főzetet, attól máris jobban éreznéd magad. – A feszültség csak úgy cikázott körülöttük, mintha villámok lennének a folyosón, ami persze lehetetlen volt egy üres folyosón.
- Te ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek! Egyedül is jól boldogulok, köszönöm szépen. Most pedig, ha megbocsátasz, el kell mennem.
- Na, állj csak meg egy percre! – csattant fel Draco. – Belém kötsz ok nélkül, aztán távozol. Megbeszélhetnénk a dolgot…
- Miért akarsz mindent megbeszélni? Már mindent tisztáztunk.
- Akkor, jó légy! – Azzal Draco elsétált a másik irányba. Hermione egy átkot akart utána küldeni, de aztán meggondolta magát. Nem szép dolog senkit sem hátba támadni, még ha ekkora görény is.

hozzászólások: 0