27. fejezet
Váratlan vendég

Darius álmosan megfordult az ágyban, amikor James Potter izgatottal robogott be a közös hálótermükbe. A fiú kelletlenül elhúzta a száját, majd a fejére tette a párnáját, szinte érezte, hogy James kirobbanó energiája ellen nem lesz esélyük sem menekülni.
Sam még mindig húzta a lóbőrt, de ez tőle egyáltalán nem volt meglepő, hiszen bárhol és bármikor képes volt elaludni. James ellenben olyan volt, mint akiben egy plusz akkumulátor ketyegett volna, mindig előbb fent volt, mint a többiek, már valószínűleg lefutott egy mérföldet, körberepülte engedély nélkül Roxfortot és felbosszantott néhány tanárt.
- Ébredjetek! Ma nagyon szép napunk van és az összes tanítási óra elmarad – kiáltott boldogan, majd varázslattal az összes függönyt elhúzta. A nap kíméletlenül bevilágította a szobát, valóban szép napnak ígérkezett, annak ellenére, hogy már jócskán bent jártak az őszben.
- Akkor miért akarsz kirángatni az ágyból? – húzta el a száját Darius. – Ki sem akarok mászni az ágyamból.
- Kussolj, James! Menj és keress valamit, amit leköt! – Sam a fejére húzta a takarót. Jamesnek csak ennyi kellett egyből lerángatta róla a takarót. A fiú ekkor dühösen felpattant és pálcát rántott, Darius megcsóválta a fejét és felkelt az ágyából.
- Elég legyen már! Eszemben sincs megint büntetőmunkára menni! Mert ha megátkozzák egymást, akkor biztosan mehetünk megint trágyát lapátolni vagy ami még rosszabb fényesíteni a padlót. Esküszöm Frics a múltkor még rá is köpött a padlóra, amikor nekem kellett felmosnom a Nagyterem padlóját. Egyre undorítóbb az az ember…
- Megszólalt a kényes arisztokrata – nevetett Sam hangosan. – Ne aggódj, nem átkozok meg senkit sem. Amúgy is csak a sóbálványátkot tudom rendesen végrehajtani.
- Na persze… - mondta James vigyorogva. – Láttam, hogy mit csináltál Abottal.
- Azt csak véletlen volt.
- Igen, én is így gondolom, miután én kaptam miatta büntetést – húzta el a száját Darius, de nem tudott haragudni barátjára. – Egyébként miért is rendeltek el tanítási szünetet?
- Ki a francot érdekel? Nem kell egyetlen mágiatörténet órát sem végigszenvednem – vonta meg a vállát Sam.
- Pontosan nem tudom, van egy közlemény a faliújságon, de okot nem írnak. Bár olvastam az apró betűs részben, hogy Piton letiltotta a Reggeli Próféta mai számát.
- Szóval van benne olyasmi, amit mi nem tudhatunk?
- De még mennyire, hogy van – vigyorodott el James. – Mit szólnátok hozzá, ha kiderítenénk?
- Na, ez már izgalmasnak hangzik – nevetett Sam. – De a reggelit nem hagyjuk ki.
- Mindig a hasadra gondolsz… - csóválta meg a fejét James.
***
Blaise kócos fekete hajjal ült Draco házának étkezőjében és egy saját maga által főzött kávé társaságában a Reggeli Prófétát lapozgatta. Még nem kelt fel teljesen, nagyokat ásított, nem csoda, hiszen a fél éjszakát cél nélküli forgolódással töltötte. Alig várta, hogy újra feljöjjön a nap és a nappali fényben fürödjön a világ. Nem volt szentimentális, még csak hasonló jelzővel sem lehetett jellemezni. Mostanság elvesztette a kedvét és a máskor simulékony modorát, hetek óta nem ment haza a saját lakásába.
Nem írta meg a jelentéseket, amiért már többször fenyegető baglyot és egyszer rivallót is kapott. Harry valószínűleg hamarosan személyesen is felkeresi majd, aztán kérdőre fogják vonni, vagy egyszerűen csak kirúgatja. Össze kellett szednie magát, de Emily elutasító viselkedése és saját fiának létezése teljesen felborította az életét. A Reggeli Prófétát lapozgatva igyekezett bepótolni az elmulasztott eseményeket.
Szeretett Dracónál vendégeskedni, aki szintén olyan elcseszett életet élt, de legalább nem mondta le a Próféta előfizetését, bár nála még a falak sem látszottak olyan csupasznak, mint az ő, Blaise, otthonában. Itt nyugalom volt és Draco néha remek társaságnak bizonyult, egyébként úgy bánt vele, mint egy tízéves gyerekkel. Elhúzta a száját, amikor a sok mosatlan edényre gondolt. Sajnos elfelejtette, hogy milyen varázsigével kell elmosni őket egyszerre, ezért kénytelen lesz kézzel nekiállni. Remek – gondolta elcsigázottan.
A gondolat hatására muszáj volt egy látványosat lapozni az újságban. Rendszerint az utolsó oldalról kezdte és most ért az elejére. Már éppen belekortyolt a kávéba, amikor meglátta a szalagcímeket.
Roxfort igazgatója teherbe ejtette a legendás Hermione Granger tanárnőt.
Blaise azonnal kiköpte a kávét, ahogy Piton és Hermione képét nézegette. Persze két képet közöltek, mivel soha egyikük sem volt hajlandó együtt fényképezkedni, ami nem is csoda, főleg Piton kinézete és ronda modora miatt. Soha nem kedvelték különösebben egymást és ez amolyan nyílt titok volt. Blaise megértette Hermione álláspontját, de a cikk egyszerűen felkavarta az állóvizet, na meg persze a férfi gyomrát is.
- Szentséges Merlin sapkája! – köhögte a férfi meglepetten, majd ismét elolvasta a cikket. Egyszerűen hihetetlennek tartotta, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. Micsoda oltári nagy marhaság – gondolta hitetlenkedve.
- Mi történt? – kérdezte az étkezőbe érkező Draco, aki a nyakkendőjét próbálta megkötni. – Sietnem kell a Minisztériumba. Egy mágus kapcsolatokért felelős külügyes állást pályáztam meg és behívtak egy felvételi elbeszélgetésre.
- Ez nagyszerű, Draco. Remélem, megkapod az állást – hörögte a férfi, majd ivott még egy kortyot a maradék kávéból.
- Miért kávéfoltos minden? Remélem, feltakarítod! – Blaise szóra nyitotta a száját, de jobban meg kellett gondolnia, hogy mit mond. Először ugyanis a nem házimanó mivolta miatt akart reklamálni és elküldeni Dracót egy másik éghajlatra, amiért folyamatosan a rendetlenséggel volt elfoglalva. Most is éppen a kávéfoltokat itatta fel egy törlőkendővel, miközben őt szapulta. Blaise legyintett egyet, majd a férfi orra alá dugta az újságot.
- Persze meglesz. Olvastad már a reggeli újságot? – kérdezte kíváncsian és egy kicsit kárörvendően.
- Mivel lenyúltad ezért esélyem sem volt rá. Van valami érdekes ma reggel, amiről nem tudok?
- Ezt nézd meg! – javasolta, majd a sokat sejtető szalagcímre mutatott. Draco keze megállt és már nem itatta tovább a kávéfoltokat. – Haver, ilyet még nem pipáltál.
- Mi a franc ez? – kérdezte, miután képes volt levegőt is venni. A kezébe vette az újságot, hogy közelebbről is megvizsgálhassa, de ettől még a cikken nem tudott változtatni. – Hermione terhes? Mi ez a baromság, hogy Piton az apa?
- Nem tudom. De nagy bátorság volt ezt az egész képtelenséget éppen címlapon közölni – jegyezte meg Blaise. – Biztos, hogy ennek valami pletyka lesz az alapja. Hermione nem igazán kedveli Pitont és ha így is lenne, akkor nem a Reggeli Próféta közölné le, hogy várandós tőle.
- Ez igaz – helyeselt Draco. – Most mi a francot csináljak?
- Ki kellene derítenünk, hogy a gyerek tényleg a Vén Denevéré-e…
- Biztos lehetsz benne, nem az övé, Hermionénak azért van ízlése szerintem. Csakis én lehetek a gyerek apja, már ha valóban terhes.
- Ez remek, Draco, igazán remek – veregette meg a barátja vállát Blaise.
- Ezt a hangsúlyt nem igazán díjazom – vetette oda Draco, de rögtön levetette a nyakkendőjét és elkezdte tervezgetni az útját Roxfortba.
- Remélem, hogy a gyereksírást jobban kedveled, mint az én hangomat. Egyébként mit állsz még itt? Van egy fölösleges zsupszkulcsom Roxmortsba.
- Nem tudom jó ötlet-e most odamenni – ült le az egyik székre Draco.
- Miért?
- Mert össze fogok vele veszni és ez nem éppen a legjobb pillanat a békülésre. Várok pár napot, míg lecsillapszik egy kicsit a helyzet, aztán elmegyek hozzá.
- Komolyan azt hiszed, hogy ez a terv bejön? Szerintem mindenhogyan veszekedés lesz a vége ennek az egésznek.
- Nem tudom, de most biztosan rám rontana – vázolta fel a helyzetet Draco és nagyot sóhajtott. – Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle.
- Mégis mi lehetne egy viszony eredménye? Nem akkor meglepetés ez, mint amilyennek látszik. Mindketten tudtátok mire vállalkoztok. Már csak az a kérdés hogyan oldjátok meg a kialakult helyzetet.
- Muszáj megbarátkoznunk egymással, nincs más választás. Nem hagyom magára a gyermekemet, nem tehetem meg. Hiszen te is ismersz, Darisut sem hagytam el soha sem. Nem vagyok olyan, mint az apán, aki nem értett a gyerekekhez, csak a szidalmazáshoz és a büntetésekhez. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor dicsért meg. Szerettem félre ne értsd, de nem vagyunk ugyanazok.
- Te nagyon jó apja vagy Dariusnak, ehhez kétség sem férhet – helyeselt Blaise és elmosolyodott. – Remélem, ezt meg tudod majd értetni Hermionéval is.
- Vele semmi sem egyszerű – mondta Draco gondterhelten és végigszántotta haját a kezével. – Azt hiszem, mégis el kellene mennem hozzá.
- A te döntésed. A zsupszkulcsom készenlétben van, szóval rajtad áll, hogy mikor indulsz.
- Köszönöm… - sajnos a köszönetnyilvánítást nem tudta rendesen befejezni. Mennydörgés rázta meg az egész házat, mintha egy óriás közeledett volna feléjük és ölni készült volna. Draco hirtelen elsápadt és a szintén meglepődött barátjára nézett, majd mindketten pálcát rántottak. A halba siettek, ahogy a vastag faajtó egy robbanással kitárult, aztán villanás homályosította el, mindkét férfi látását.
Dracónak ideje sem volt felfogni, hogy mi történik körülötte. Egyszeriben a falra kenődve találta magát és Hermione tüzes, dühtől lángoló szemeibe nézett. Erősen szorította átkával falhoz Dracót és eszébe sem volt elengedni.
- Szia! – intett Draco, már amennyire ez ment neki, egyelőre a lélegzéssel igyekezett foglalkozni. – Megtennéd, hogy nem szorítod annyira a nyakam.
- De szívesen – lazított a nő a szorításon, bár a dühe cseppet sem párolgott el, inkább csak fokozódott.
- Merlinre! – sóhajtott fel Draco, amikor enyhülni látszott a szorítás. – Köszönöm, levegő nélkül nem megy. Mit tehetek érted?
- Nos, kérdéseket szeretnék feltenni neked és nagyon ajánlom, hogy őszinte választ adj rájuk. – Hangja olyan metsző volt, mint a decemberi fagyban a süvítő szél. Draco nem mert volna neki hazudni, több okból sem. Az egyik az volt, hogy még mindig a hideg falra szögezve lógott lefelé, úgy sejtette jöhet még rosszabb is. Hermione egy veszélyes boszorkány volt, akit most a hormonok irányítottak és tüzeltek fel még jobban. A nő csípőre tette a kezét és feltette az első kérdést.
- Mit műveltél három hónappal ezelőtt? – Draco furcsának találta a kérdést, mivel ezt Hermione nagyon jól tudta.
- A fiamat próbáltam megmenteni egy mániákus gyilkos bandától. De ezt te is tudod. Miért olyan fontos ez most? – A férfi sejtette, hogy nem adott kielégítő magyarázatot, Hermione haragja nem csökkent.
- Megátkoztál te rohadék! Kitörölted az emlékezetem. Miért tetted ezt velem? – vonta kérdőre a nő, de Draco egyáltalán nem értette miről beszél.
- Miről beszélsz? Nem is tudom mikor használtam utoljára emléktörő bűbájt – őszinte hangja cseppet sem hatotta meg a boszorkányt, hiszen még mindig nem talált semmilyen racionális magyarázatot a három hónapos terhességére, amit persze nem vett észre.
- Akkor mivel magyarázod, hogy körülbelül három hónapja törölték ki az emlékeimet a közös éjszakánkról, ami után persze védekezni is elfelejtettem – csattant fel a nő dühösen és még erősebben nyomta hozzá varázslatával a férfit a falhoz. Tudta, hogy nem helyes, amit tesz, mégis az elégtétel érzése ebben a pillanatban kárpótolta a később jelentkező bűntudatért.
- Talán még a háború idején, megvizsgáltathatod a pálcámat, ha nem hiszel nekem – hörögte Draco a mellkasát érő nyomástól. – Soha nem tennék ilyet, már csak büszkeségből sem. Én háborodhatnék fel azon, hogy ilyesmit feltételezel rólam.
- Ezt meg hogy érted? – kérdezte Hermione összeráncolt homlokkal és lazított egy kicsit ismét a szorításon. Draco mély levegőt vett és köhögött egyet.
- Ha velem voltál arra emlékezned kell. Ez egyfajta filozófia nálam. Engedj már el és beszéljük meg civilizált módon!
- Majd, ha elmondtál mindent, amit tudni akarok – közölte tárgyilagosan, majd leült egy székre. – Akkor nem te…
- Persze, hogy nem. – Hermione intett a pálcájával és hagyta, hogy Draco a földre zuhanjon. A férfi hétrét görnyedten, négykézláb, hörgött a padlón, mire újra rendesen tudta venni a levegőt. Bölcsen úgy döntött inkább leül a padlóra és onnan követi majd tovább az eseményeket.
- Mi a te magyarázatod arra, hogy három hónapos terhes vagyok? – tette fel az ő számára is érthetetlen kérdését. – Szeptemberben voltunk együtt először és mindig védekeztünk. Nem értem…
- Nem lehet, hogy esetleg mással is voltál a nyáron? – Draco szinte azonnal meg is bánta a kérdését, mert Hermione odament hozzá és megtépte a haját. A varázsló kelletlen szavakkal illette a boszorkányt, aki persze cseppet sem törődött vele.
- Valami itt nagyon bűzlik nekem, ja, és meg sem hallottam az előbbit. – Hermione egy üvegcsét vett elő a talárja zsebéből, aztán beleszórta a Dracótól zsákmányolt tejfölszőke hajtincset. – Még kell a véred.
- Eszemben sincs asszisztálni a hülyeségedhez, Hermione – közölte mérgesen és közelebb húzódott a falhoz. A pálcája már kitudja hol volt és elég kiszolgáltatottnak érezte magát. Valahogy az volt az érzése, hogy Hermione bármelyik pillanatban elteheti láb alól.
- Nagyon sok és nagyon veszélyes átkokat tudok. Ha most megteszed, amit kérek, akkor ígérem, hogy kíméletes leszek veled. – A férfi ebben nem volt biztos, azonban érezte, nincs más választása.
- Rendben van – morogta Draco, majd felé nyújtotta a kezét. Hermione megszúrta az egyik ujját egy tűvel, majd a vércseppeket az üvegcsébe csepegtette. Az átlátszó folyadék, a hajszálak és a vércseppek némi rázogatás után forogni kezdtek az örvényben, ami lassan skarlátvörösre színeződött. A nő hatalmasat sóhajtott, nem mintha azért tette volna, mert most már biztosan nem Pitontól vár gyereket. Attól félt, hogy Darius elrablásakor a kiszolgáltatott állapotában visszaéltek a helyzettel.
- Gratulálok, Draco! Gyereket várok tőled – osztotta meg a hírt a férfivel, aki igazából nem ilyen nyers közleményre gondolt. Persze a helyzet is rendhagyó volt. Hermione elvesztette a tartását és az önbizalmát. Lerogyott Draco mellé a padlóra és sírni kezdett. Eközben az eddig csendben a padlóhoz simuló Blaise jelezte, hogy inkább azonnal eliszkol a házból.
- Nem tudom, hogy történhetett az egész – csóválta meg a fejét potyogó könnyekkel Hermione és hagyta, hogy Draco magához húzza és óvón megölelje.
- Én sem értem az egészen, de kiderítjük, hogy mi történt. Azt hiszem, akkor biztosan állíthatom, mindkettőnk emlékeivel babráltak. Ne sírj, kedves! Kitalálok valamit és rendbe hozzuk ezt az egészet.
- Soha nem lesz már semmi sem olyan, mint régen, ezt te is tudod. Veled kell élnem és fel kell adnom az életemet.
- Ezért ennyire nem lehetek elviselhetetlen – mosolyodott el Draco, miközben a nő hátát simogatta, mint egy kisgyereknek. – Nem kell feladnod az életedet sem. Én gondoskodom a gyermekünkről és nem kényszerítelek olyasmire, amit nem akarsz.
- Semmi jövőnk nincsen, Draco. Hogyan lehetne ezek után? Mi utáljuk egymást és gyűlölünk egymás közelében lenni. Lesz egy közös gyerekünk, akinek a fogantatásáról semmit sem tudunk. Mégis hogyan tudnánk normális életet élni.
- A káoszból születik a rend – vonta meg a vállát Draco. – Nem tudhatod, hogy nincs jövőnk, ha meg sem próbáljuk milyen lenne együtt élni. De tegyünk egyszerre egy lépést, jó?
- Rendben van – szipogta Hermione, majd közelebb bújt a férfihoz és a mellkasára hajtotta a fejét. A könnyei megállíthatatlan folyamán keresztül alig észlelte, hogy Draco magához húzza, majd csókot ad a homlokára. Most először nyugodott meg a szakításuk óta, mintha lelke megtalálta volna a helyét Draco szívében. Már nem volt olyan biztos az állításában, akkor ott lent a padlón, egymást ölelve egy reménysugár született, mely új vágy felé irányította őket. Hermione kibontakozott az ölelésből, kitörölte a könnyeket a szeméből, aztán mindkettőjük tekintete összekapcsolódott.
- Mi lesz az első lépés? – kérdezte Hermione. Draco nem válaszolt, csak magához húzta őt és megcsókolta.
- Mindennap hiányoztál – súgta a fülébe kedvesen. – Te vagy az életem. Veled együtt élek igazán, ha elmész, akkor örökre halott lesz a lelkem.
- Nem akarok elmenni innen – válaszolt halkan Hermione, majd megcsókolta a férfit. – Draco, meg vagyok ijedve ettől az egész helyzettől. – A férfi csak mosolygott, és összefonták a kezüket.
- Most már itt vagyok veled.
- Köszönöm, hogy nem küldtél el. Ezt érdemeltem volna a mai viselkedésem után. Sajnálom, hogy úgy rád rontottam. Nem akartam így elragadtatni magam, mostanában folyton dühös vagyok, és nehezen bírom a feszültséget.
- Semmi baj. Mostanában nem volt egy ilyen izgalmas napom sem. Igazából, hozzád készültem, de megspóroltál nekem egy utat Roxfortba.
- Akkor sem értem ezt az egészet – sóhajtott Hermione, aki már megnyugodva simult Dracóhoz. – Hogyan hoztuk össze a picit, ha nem voltunk együtt és nem emlékszünk semmire sem?
- Egyszerűen nem értem én sem. De biztos vagyok benne, hogy nem szeplőtelen fogantatásról beszélünk. Itt biztosan az emléktörő bűbáj elvégzője a bűnös és meg kell találnunk. Azt hiszem, van egy tippem, hogy ki lehet ez a személy.
- Mégis kire gondolsz?
- Ki az a férfi, aki mindig mindenkinek beleavatkozik az ügyibe és olyan arrogáns, hogy az orrát mindig felhúzva tartaná, ha nem lenne olyan görbe? – A személyleírás pontosan illet Roxfort igazgatójára.
- Nem hiszem, hogy ilyen messzire sikerült elmennie – szavazott némi bizalmat Pitonnak Hermione. – Miért érdekelné kivel vagy és kivel folytatsz intim viszonyt?
- Nem tudom, de biztosan ő volt az, akinek ezért hálával tartozunk. Ki kellene vallatnunk.
- Ebben lehet valami – helyeselt Hermione. – Próbáljuk meg.
- Ne felejtsd el ezt a falhoz szögezős bűbájt!
- Miért?
- Piton nem adja könnyen a bőrét – nevetett gonoszul Draco. – Ha bevallaná sem hagynám ki ezt a mulatságot.
- Némi gonoszságot hallok a hangodban.
- Egy mardekáros soha sem indul el e nélkül Piton vadászatra.
- Ki is tilthatnak ezért Roxfortból mindkettőnket – emlékeztette Hermione Dracót, akit persze ez az eshetőség cseppet sem érdekelt.
- Akkor többet lehetünk, majd együtt. Van elég galleonom, hogy ne éhezzünk, sőt még utódoknak is jutna belőle éppen elég. A Minisztériumban fogok dolgozni, ha sikerül elmennem az interjúra és akkor nem leszek unatkozó férj sem.
- Kicsit előre szaladtál. Eszemben sem volt hozzád menni – figyelmeztette Hermione a férfit. Draco csak mosolygott, hiszen már készen volt a terve a jövőre nézve.
- Nem is kértem a kezed. Egyébként a házasság előtt rengeteg dolgot kell még elrendeznünk. – Draco arra gondolt, hogy mielőtt még a baba megszületik, megkedvelik egymást és összekötik az életüket. Lehet, ez romantikus álmodozásnak tűnhet, viszont szerette volna, ha így lesz. Rendes családot akart és nem akart erről lemondani. Darius – gondolta hirtelen, vele is beszélnie kell erről.
- Menjünk el Roxfortba és dolgozzuk meg egy kicsit Pitont.
- Rendben van, menjünk.

hozzászólások: 0