29. fejezet
Sárkányszárny

A nyári nap beragyogta a tájat, friss szellő lengedezett a fák között, madarak éneke hallatszott a közeli fák oltalmat adó lobjai közül. Narcissa a nap felé nézett és mélyen magába szívta az illatokat, amelyeket annyira szeretett. Mézszőke haja megcsillant a fényben; még soha nem érezte magát ennyire egyensúlyban. Draco és Hermione háza elé hoppanált éppen, egy nagy csokor kaméliával együtt. Narcissa benyitott a kis házba, majd kongó léptekkel halad végig a földszinten. Mindenfelé játékok hevertek szanaszét. Elmosolyodott a gondolatra, hogy az élete milyen gyorsan megfordult és teljesen más irányt vett.
Évek át élt árnyékban, de amikor kilépett belőle, minden megváltozott. Felvette a földről a megbűvölt játék mackót - ami eközben buborékokat szórt -, majd az egyik asztalra tette. A vázába rakta a kaméliákat, aztán tovább halad egészen a hátsókertig, ekkor hallotta meg Hermione nevetését. Kinyitotta a tolóajtót és kilépett a teraszra, először bántotta a szemét a nap erős fénye, de hamar hozzászokott. A boldog nevetés nem halkult, inkább kiegészült a gyerekek kacajával.
Draco és Hermione egy öreg, göcsörtös cseresznyefa árnyékában feküdtek, Hermione férje ölébe hajtotta a fejét, aki egyik szemével feleségét, másikkal a gyerekeit és a náluk vendégeskedő iskolatársakat. Hermione felemelte a fejét, Draco megcsókolta és lágyan megsimogatta az arcát. Narcissa már épp el akart fordulni, amikor fülsértő boldog sikoltást hallott a kertből. A legifjabb Malfoy szalad végig a kerten, nevetett és boldog volt, mint a féle másfél éves kis varázsló.
Nagyanyja boldogan figyelte aprócska lépteit. Boldog volt ő is, végre eltűnt a sötét űr az életéből. Mintha állandóan a fényben járt volna – most már így érezte magát. Észrevétlenül haladt tovább az ház mellett, senkit sem vette észre a rózsalugasok takarásában, de most nem is ez volt a cél.
Narcissa átvágott a sövényen, s egészen a kősárkányig folytatta az útját. A nap átsejlett a fák között, s néhány sugár megvilágította a kőmonstrumot, mely annak ellenére, hogy szárnyaszegetten kellett a magaslaton ülnie, még mindig káprázatos volt. Narcissa szeretetteljesen végigsimította az érdes követ.
- Bocsáss meg, hogy csak most jöttem – suttogta a sárkány fülébe, amitől az feléledt és megrázta magát.
- Mindig tudtam, hogy egyszer eljön, Madam Black – szólt a reszelős hang. – Már kezdtem egészen megszokni az állapotomat. De magán nem fog az idő, pontosan olyan, mint amikor először láttam.
- Egy hízelkedős sárkány. Az alkotód mindig is tudta, hogyan kell megbűvölni a köveket.
- Engem szeretett a legjobban – húzta ki magát rátartian.
- Kilgharrah, soha nem változol akármennyi év is telik el. Felkészültél?
- Igen, Narcissa asszony, javítson meg végre. Hiszen közel negyven éve várok már erre.
- Rendben. – Narcissa elővette a pálcáját és elmormolt egy igézetet. A kövek nőni kezdtek, majd némelyik forogni, s lassan úgy szárnyak növekedtek ki a csonk helyén. A kőszörny elégedetten mordult fel és csapkodni kezdett velük. Felröppent a magasba a fák fölé, majd boldogan ült vissza a helyére.
- Köszönöm – mondta hálásan.
- Ezer éve meg kellett volna tennem.
- Vagy össze sem kellett volna törnöd – szólalt meg Piton hangja a háta mögött. – Csak neked készítettem akkor.
- Haragudtam rád, Perselus. Tetted nekem a szépet, aztán Lily… Már nem számít, olyan régen volt már.
- Ideje tovább lépni – helyeselt Perselus, majd felkínálta a kaját a nőnek.
- Rendben van, tegyük meg az első lépést – nevette el magát Narcissa.

feltöltötte 2025. Aug. 31. | Nyx | hozzászólások: 0