4. fejezet
Bagoly

Újra reggel volt, amikor Hermione kinyitotta a szemét. Most már sokkal éberebbnek és összeszedettebbnek érezte magát, mint eddig. Végre a szoba képe is élesebb, valóságosabb lett, mint tegnap – sóhajtott megkönnyebbülten. Viszont az nagyon zavarta, hogy még mindig azokban a szétszakadt gyerekruhákban volt, amiket átváltozása előtt adtak rá. Legalább a pálcája megvolt, láthatatlanul a bal karjához ragasztva. Felült az ágyban és körbenézett.

Valószínűleg átköltöztették egy másik szobába, mert semmi gyerekholmit nem látott itt. Próbált felkelni, de az éhségtől kicsit szédelgett. Lassan elindult az ablakhoz, majd kinézett a kertbe. Ezerszámra nyíltak kint a rózsák, a fű smaragdzöld volt, mintha szárazság ellenére is érné eső. Minden olyan gyönyörű volt, akár egy kertészei magazin egyik oldala. Hermionéra nagyon üdítően hatott a látvány. Nyugalmat érzett a lelkében, amit mostanában soha nem talált. Ugyan magyarázatot nem talált volna erre. Most még a létezés ténye is fájdalommal töltötte el. Túladagolták a százfülőfőzetet és valamit még hozzá is raktak. Hermionénak sejtelme sem volt mit volt az.

Vissza kellett volna mennie a táborba vagy legalább Roxfortba. Erről beszélnie kell Pitonnal akármennyire is nem akarta. Amit muszáj, azt meg kell tenni és nincs ez alól kibúvó. Már csak egyetlen kérdés maradt: Hogyan fog innen kijutni feltűnés nélkül? Mert Draco elengedni biztos nem fogja csak úgy magától. Gondolatait halk kopogás szakította meg.
- Tessék - mondta egy kicsit rekedten.
- Jó reggelt, gyönyörűm! Hogy érzed magad? - kérdezte derűsen Blaise Zabini. A lány egyből felismerte mardekáros diákok. Hermione nem kedvelte, de a tálca és az ennivaló valahogy most vonzóbbá tette.
- Jobban - válaszolt a lány és figyelmen kívül hagyta a gyönyörűm megszólítást.
- Gondoltam megéheztél és hoztam neked egy kis reggelit - mosolygott elbűvölően, kivillantva tökéletesen fehér fogait.
- Köszönöm. Kérdezhetek valamit?
- Csak tessék - vigyorgott és beletömött két szőlőszemet a szájába.
- Lehet rosszul emlékszem, de nemrég nem fehér szoknyában láttalak véletlenül? - Blaise rögtön kiköpte a szőlőt és köhögni kezdett.
- Az egy nehéz periódusomban volt.
- Értem - mosolyodott el a lány halványan.
- Na, megnevettettem a "Kemény Griffendéles Házisárkányt".
- Parancsolsz? - nézett rá vádlón Hermione és vékonyra húzta össze az ajkait.
- Darisunak igaza volt - vágott meghökkent arckifejezést, majd a szívére tette a kezét, idegességet mímelt. - Pont olyan vagy, mint MacGalagony.
- Jellemző - morogta Hermione.
- Draco beszélni akar veled. Igazából ezért vagyok itt - váltotta komolyra a szót.
- Miért nem ő jön ide?
- Jelenleg baglyokat küld.
- Értem, és valamiféle ruhát kaphatnék?
- Miért? Nagyon jól áll ez a szakadt öltözék. Csak meg kellene piszkálni azt a felső gombot és... - megborzongott a fantáziája hatására.
- Nem értékelem a humorod - jegyezte meg epésen Hermione, de a biztonság kedvéért jobban összehúzta magán a ruhát.
- A szekrényben találsz ruhát - mondta Blaise és kiment a szobából. Hermione sóhajtott, majd a szekrényhez lépett, ahol hegyekben álltak a különféle ruhák. A kanárisárgától egészen a királykékig mindenféle volt, ami leginkább egy nagyon durva farsangi bál után maradt jelmez halomhoz hasonlított. Minden ruhadarab csak be volt szórva a polcokra, Hermione semmiféle rendszert nem fedezett fel benne. Inkább attól félt, hogy a szekrény tartalma rázúdul, és maga alá temeti.

Végül sikerült pár használható és kevésbé feltűnő darabot találnia. Némi fehérneműt - bár ezeket előtte pálcája segítségével fertőtlenítette és levágta róla a csipkéket -, egy fehér pólót meg egy bézs, vászonnadrágot is talált. Már csak egy cipő vagy valami hasonló hiányzott. Kutatnia kellett egy kicsit, amikor végre talált egy papucsot, igaz az aranyozott díszítés nem tetszett neki, de jelen pillanatban nem válogathatott. Miután befejezte az öltözködést, felfedezte, hogy a szobához saját fürdő is tartozik. Megkönnyebbülten mosta meg az arcát a langyos vízben, majd nekiállt elfogyasztani a reggelit.

***

Draco teljesen magán kívül volt a dühtől és az aggodalomtól. Az irodáját ellepték a pergamenek, no meg a baglyok, akik izgatottan huhogtak körülötte. Kétségbe volt esve ezért próbált minél többet és minél több embert bevonni fia keresésének és megmentésének tervébe. Sok emberre nem számíthatott, de nem akarta feladni. Annyi mindent megélt már az életben, viszont a fia elrablása volt az eddigi legrosszabb.

Most meg itt van neki Granger is, aki miatt főhet a feje. Még a végén azt hiszi az egész varázsvilág, hogy elrabolta és megkínozta, pedig erről szó sincsen. Reménykedett benne, hogy a tudálékos lányt többé már nem fogja látni, erre tessék, itt van a titkos búvóhelyén. Igazából nem tudta mit tegyen vele; megölni nem akarta, megkínozni felesleges lett volna, mivel nem tudott ő sem többet. Segítséget nem szándékozott kérni Hermionétól, mert nem akart egy griffendélesnek az adósává válni.

Hirtelen Blaise rontott be a helyiségbe. Kicsit zilált volt a haja, mintha futott volna.
- Kopogás nálatok nem divat vagy ti mindig betörtetek mindenkihez? - érdeklődött fáradtan.
- Felébredt a madárkánk - mondta Blaise és úgy tett, mintha meg sem hallotta volna Dracót, pedig nem volt semmi baj a hallásával.
- Remek. És mit mondott?
- Dariusszal kapcsolatban semmit sem mondott - azzal lehuppant egy fotelba, majd rágyújtott egy szivarra és feltette a lábát a dohányzóasztalra.
- Csak az undorító szokásoknak vagy a rabja?
- Nem. Imádom a szexet is.
- Javíthatatlan vagy - csóválta meg a fejét Draco.
- Lázíts egy kicsit.
- Szoktam lazítani, de nem egy közel kétszáz éves, antik asztalra feltett lábbal.
- Ebből láttam nálatok vagy hetet.
- Mit számít ez? Akkor is antik - szólt a férfi fáradtan.
- Még mindig semmi hír?
- MacAllister és Crow, tudod Astoria unokatestvére, próbálnak kideríteni valamit, de még mindig semmi. Senki nem tud semmiről, senki nem látott semmit. Az egyetlen szemtanúnak törölték az emlékezetét. Nemrég beszéltem anyámmal, teljesen kikészült. Viszont váltságdíjkérő levél nem érkezett hozzá sem. Nem tudom Blaise, mit tehetnék még.
- Kérj segítséget a Rendtől!
- Meg van bolondulva? - fortyant fel Draco, majd epésen megjegyezte: - Egy volt halálfalónak valószínű, hogy segíteni fognak. Nevetséges vagy!
- Mióta Dumbledore meghalt Piton professzor, a mentorod, a Rend vezetője. Ő micsoda, ha nem egy volt halálfaló?
- Nem segítene.
- Egy gyerekről van szó, Merlin szent szakállára, Draco! Segítenie kell!
- De nem fog.
- Egyél csigákat Malfoy!- ugrott fel a kanapéról. - Egyébként beszélj ezzel a griffendéles sellőlánnyal, mert tervezgeti már a szökését.
- Honnan veszed ezt?
- Draco, most tényleg ilyen hülyének nézel ki vagy megártott neked a sok kviddics Roxfortban? Emlékszem, hogy sok gurkóval találkoztál gyászos fogói pályafutásod során. Komolyan mondom öregem, te volt évszázadok óta a Mardekár legrosszabb fogója. Kellene valamiféle díjat kéne alapítani a nevedben.
- Elég legyen már! Ha egy taknyos kölyök lennél esküszöm, kiátkoználak a nadrágodból és hagynám, hogy a fúriafűz pirosra verje a seggedet.
- Nem lehet, hogy Darius megszökött tőled?
- Elég lesz a viccből - komorult el Draco hangja.
- Ne haragudj haver! - tette a kezét a férfi vállára Blaise - Megtaláljuk, ne aggódj! Viszont beszélj Hermionéval.
- Kivel?
- Grangerrel.
- Jól van - egyezett bele Draco.
- Idehozom. - Blaise azzal sarkon fordult és elindult Hermione szobája felé. Ezalatt Draco befejezte a diktálást a pulicerpennának, ami szorgalmasan másolta a sorait. Újabb bagoly röppent ki az ablakon, újabb reményt adva Dracónak. Nem kellett sokat várnia, Hermione belépett az ajtón, bár nem éppen az ő segítségére vágyott. Megállapította, hogy a lány nem sokat változott az évek során. Talán a haja egy kicsit hosszabb, a vonásai felnőttesebbek, de a kócos haj stimmelt.
- Ülj le Granger!
- Neked is jó napot! - jegyezte meg a lány, majd leült. - Miért akarsz velem beszélni?
- Csak a fiam miatt.
- Sajnos nem emlékszem többre, mint amit tegnap megmutattam neked. Bárcsak többet tudnék, de nem.
- Megpróbálhatnánk...
- Tudom, mire gondolsz, de nem fogsz a fejemben turkálni, hogy megtörd az Exmemoriam átok hatását.
- A fiamról van szó.
- Tudom. De más módszert kell választanod - jelentette ki Hermione.
- Persze, nem kérhetem egy griffendélestől, hogy segítsen.
- Segítek neked, de ne várd tőlem, hogy megengedjem neked az elmém feltárását. Tudom, ki tudna neked segíteni.
- Nem kell. Hamarosan hazamehetsz, Blaise csinál neked zsupszkulcsot a Roxfort közelébe. Ott tanítasz, ha jól tudom.
- Igen - válaszolta Hermione -, de szeretnék segíteni.
- Semmi szükségem rá Granger. Egyedül is boldogulok - jelentette ki.
- Nem úgy néz ki - jegyezte meg fanyar tekintettel.
- Nincs gyereked. Mégis honnan tudnád, mit kell tenni?- fakadt ki Draco.
- Igazad van, nincs - mondta halkan, majd feltűnés nélkül egy varázslattal magához csalt egy baglyot.
- Meg kéne köszönnöm, de nem vagyok olyan fajta. Inkább menj el és hagyj dolgozni! Mint mondta Blaisetől kapsz egy zsupszkulcsot. De előtte minden emlékedet kitöröli, ami erről a helyről van.
- Na, azt már nem!- fortyant fel a lány és a bagoly kirepült az ablakon, ebből Draco nem vett észre semmit sem.
- Pálca nélkül akarsz velem harcolni?- nevetett gúnyosan.
- Nem hagyom, hogy akárki az elmém közelébe férkőzzön.
- Érdekes. Mégis sok kompromittáló dolgot láttam nemrégiben az elmédben.
- Az teljesen más - fakadt ki a lány, de teljesen elpirult.
- Így lesz a legjobb, Granger, fogadd el!
- Nem vagyok hajlandó!
- Merlin csessze meg ezt az egész helyzetet! Nem érted, hogy a gyerekem biztonsága miatt nem engedhetem meg, hogy maradjon emléked erről a helyről.
- Már pedig találj valami megoldást!- erősködött Hermione. - Fidelius bűbáj mondjuk.
- Hogyisne! Bízzak meg benned? Ugyan már, Granger, ezt te sem gondolod komolyan.
- Törhetetlen eskü.
- Nem.
- Téged nehéz boldoggá tenni Malfoy - mondta mérgesen.
- Egy exmemoriam és boldog leszek.
- Nem egyezem bele!
- De muszáj!- erősködött egyre keményebben.
- Akkor sem. Találj ki más megoldást!
- Jó, csinálhatom én is Blaise helyett az emléktörő bűbájt. - Már lendítette is a pálcáját, de Hermione sem volt olyan védtelen, mint mutatta magát. Pálcája azonnal megjelent a kezében és fenyegetően Dracóra szegezte. Majd Blaise lépett be az irodába egy tál szőlővel a kezében. Meg sem lepődött a jeleneten, s csak leült a fotelba és nézte az egymással szemben álló ellenfelet, akik fenyegetően néztek rá.
- Idilli kép! - mondta nevetve.
- Tűnj el innen! - morogta Draco. Blaise meg sem mozdult. Hanyag eleganciával és meglepő gyorsasággal vette elő a varázspálcáját, majd lefegyverezte a Hermionét és Dracót, akik még dühösebbek lettek. Leültek inkább egy-egy székre.
- Ezt már szeretem! Tehát beszélhetünk civilizált felnőtt módjára? - kérdezte Blaise.
- Én eddig is így beszéltem - szólalt meg Hermione.
- Igen - válaszolt vonakodva Draco.
- Rendben van. Mielőtt megölnétek egymást, van valami javaslatotok, hogy oldjuk meg a helyzetet?
- Nem kell pszichológust játszanod - morogta Draco és lesöpört pár pergamengalacsint az asztalról.
- Nem csináljunk viccet ebből az egészből. Itt egy gyerekről van szó és nem egy ellentétről - szólalt fel Hermione.
- Töröljük az emlékeit és küldjük vissza a Roxfortba! - követelte Draco.
- Ez így nekem nem jó! - kiabálta Hermione.
- Amiről nem tudsz, az nem fáj - vonta meg a vállát Draco.
- Nem fogsz a fejemben matatni, Malfoy, mert eltöröm az összes csontodat. Aztán a varázsvilág össze pótcsont - rapidja sem lesz neked elég.
- Nagyon szellemes.
- Gyerekek, elég legyen már!
- Mit mondtam neked, Blaise? - tette fel a költői kérdést a férfi.
- Nálam van mindkettőtök pálcája. Én parancsolok - vigyorgott kajánul Blaise.
- Azt majd meglátjuk? - fenyegetőzött Draco.
- Nem töröljük senkinek sem a memóriáját! Hermione segít nekünk és megkeressük Dariust. Megfelel így mindenkinek?
- Így rendben van - helyeselt Hermione és mindentudóan Dracóra nézett, akinek sok hajszála várta remegve, hogy tövestül kitépjék őket vagy kihulljanak maguktól.
- Nincs rendben semmi.
- Ugyan már Draco. Hadd segítsen!
- Nem bízom benne! - jelentette ki ingerülten.
- Roxfortos tanár, haver. Nem fog minket átejteni.
- Mógus professzor se volt gonosz igaz? Még szerencse, hogy Potter kinyírta valamikor és valahol, amire már nem emlékszem.
- De most nem erről van szó.
- Az, hogy Malfoy már önmagában elég veszélynek teszi ki szegény gyereket - mondta tárgyilagosan Hermione. - Ilyen agybajt máshonnan nem is örökölhetett, mint az apjától. Mit akarsz tőlem, Malfoy? Igazságszérumos vizsgálatot? Ha ez megnyugtatna, szólj! Most pedig, ha nem bánjátok, inkább lefeküdnék egy kicsit. Ez a bájital szörnyen kikészített.
- Menj csak sellőlány - nevetett rá Blaise, majd megkérdezte. - Visszatalálsz egyedül a szobádba vagy menjek veled?
- Köszönöm menni fog- mondta, azzal kiment az irodából.
- Nem értem mi bajod vele.
- Griffendéles, a Rend tagja, Potter legjobb barátja, tanár, de még sorolhatom neked.
- Még mindig a roxfortos házak eszméiben élsz? Te nem vagy normális. A lány okos, varázsolni is tud, szép, kedves, és ami a legfontosabb édes, mint a méz.
- Mit forgatsz a fejedben? Remélem, nem akarod lefektetni.
- Meg vagy te buggyanva barátom, jobban, mint egy három napos madragórás gyógyszirup, amit kint hagytak a napon.
- Mondd már el!- követelte Draco.
- Ha nem sikerül semmit sem kideríteni, magunk mellé állíthatjuk Hermione, hogy segítsen és ő az egyetlen pillanatnyilag, aki be tudna épülni a Testvérek közé.
- Briliáns elme vagy - mosolygott Draco.
- De nekünk is vele kell mennünk, akármi is lesz.
- A fiamért bárhova elmegyek.

***

Hermione miután kilépett az irodából futni kezdett. Minél előbb egy távoli szobába akart jutni, ahonnan el tudja küldeni a baglyot. Hamarosan talált végre egy alkalmas helyiséget. Megfogta az első tárgyat, ami a kezébe került, ami nem volt más, mint egy kicsi ezüst serleg. Pillanatok alatt zsupszkulcsot bűvölt belőle, ami erre a helyre vezetett. Sikerült némi pergament is eltulajdonítania Dracótól, igaz, hogy volt rajta némi írás, de azt egy pálcamozdulattal eltüntette és a következő szöveget bűvölte rá:

Ajánlom, hogy azonnal használja a zsupszkulcsot és segítsen!
Különben elterjesztem az iskolában, hogy rózsaszín csipkés alsónadrágot hord.
Ne gondolja, hogy viccelek! Vészhelyzet van!
Hermione

Még tett pár bűbájt a serlegre és beletekerte a pergamenbe. Az egyik virágcsokorról levette a piros masnit, majd átkötötte vele a csomagot. Így biztos nem fognak gyanút a bagoly miatt. Aztán kihajolt az ablakon és magához hívta a madarat, amit nemrég megbűvölt, nem is kellett sok idő az állat engedelmeskedett a hívásnak.
- Ígérem, megszabadítalak Malfoyéktól. Segítesz nekem?- kérdezte Hermione.
Beleegyező huhogás volt a válasz. Hermione elmosolyodott, majd egy varázslattal megszabadította a madarat a Malfoy címeres gyűrűtől. A fülesbagoly kitárta a szárnyát és elégedetten dörgölte a fejét a lány kezéhez. A lány végigsimította a bagoly fényesen csillogó tollas hátát.
- Kérlek, vidd el ezt a levelet Piton professzornak a Roxfortba. De csak neki add oda. Aztán nyugodtan felmehetsz a bagolyházba. Ott kapsz enni és remek helyed lesz. - A bagoly újból huhogott egyet aztán kiröppent az ablakon. S alakját pár pillanat múlva már nem lehetett látni. Hermione elégedetten fújta ki magát és leült az egyik székre. De nem időzött sokáig, kilépett a szobából, majd feltűnés nélkül visszalopózott abba a helyiségbe, ahova Malfoy elszállásolta. Remélte, hogy a bagoly gondok nélkül eljut Pitonhoz, s a férfi megérti az üzenetét, és azonnal cselekszik.

hozzászólások: 0