7. fejezet
Üzenet

Perselus Piton még sok nehéz helyzetet látott már, de pillanatnyilag Hermione Granger memóriájának feltárása tűnt a legnehezebbnek. Természetesen nem azért, mert nem volt eléggé képzett varázsló vagy Hermionét túl okosnak tartotta, hanem kényes művelet ez. Nem szívesen emlékezett azokra az évekre, amikor Vodemort kérése végzett hasonlókat, de akkor nem az emberélet volt a legfontosabb, hanem az információ. Remélte, hogy soha nem lesz szüksége erre a tudásra, viszont a sors és Granger kisasszony eléggé kibabráltak vele.

Különösen nagy gonddal készített elő a bűbájokhoz szükséges kellékeket. Legalább egy órán keresztül rendezgette a szobát. Blaise és Draco türelmetlenül vártak, s folyamatosan hangot is adtak az érzéseiknek. Egyedül Hermione nem szólt semmit, aki törökülésben próbált némi meditáció segítségével megnyugtatni gondolatait és a lelkét. Természetesen még mindig hatalmas örültségnek találta azt, amire készült, de végre valami jót akart tenni vagy legalább kevesebb rosszat.

Draco tehetetlenül járkált a szobában. Miért történt ez vele? - tette fel sokadszorra a kérdést. Hiba bánta meg a bűneit azok még mindig kísértették. Arra nem számított, hogy ilyen kegyetlen bosszút fognak rajta állni régi tetti miatt. Dühével egyszerűen nem bírt, és már csak azt a pillanatot várta, amikor minden egyszerre egy elsöprő árként robban ki belőle. Ennyire még soha semmit nem volt ilyen nehéz magában fojtania az érzéseit.

Csak békében akart élni a fiával mindenkitől távol. Hibát követett el, nem kellett volna elengednie a táborba. Nem védte meg eléggé Dariust. Az álnév nem volt elég ahhoz, hogy elrejtse a fiát, aki igazából rettentően hasonlított rá. Vérbeli Malfoy volt semmi kétség. Nem értette miért nem találtak ki valami sokkal biztonságosabb megoldást. Most már késő azon töprengeni, mit is rontott el. Egyetlen egy dologért fohászkodott Merlinhez szüntelenül, hogy visszakapja a fiát épségben.

Blaise fejében is magvas gondolatok keveregtek. Igazából nem akart itt lenni, inkább azzal a táncosnővel akart lenni, akit nem olyan rég ismert meg. Mostanában ezek a nők voltak a mentsvárai. Mivel nem volt családja, nem volt senkije, persze Dracón és Dariuson kívül. Élvezte is és nem is ezt az életet. A környezete csak a boldog és kiegyensúlyozott Blaise Zabinit látta, aki után bolondulnak a nők, és aki bolondult a nőkért. Sosem üldözték, sosem diszkriminálták az aranyvére miatt, ami a mostani időkben gyakori volt. Mindig beleillet a társadalomba, és ha az változott, akkor ő is. Egyedül a nő ügyei voltak varázs világszerte ismertek.

Blaise Hermionéra nézett, aki próbált ellazulni és felkészülni a bonyolult varázslatra. A férfi elismeréssel tekintett a nőre. Mit nem adott volna érte, hogy csak egyszer megérinthesse az arcát. Volt valami benne, ami vonzotta, de nem tudta megmondani micsoda. Sosem érdekelte ki griffendéles vagy márdekáros és szép számmal akadtak szeretői mindenféle házból. De Hermione iránti vonzalmát sokkal mélyebbnek érezte. Igazából nem a szépségével nyűgözte le Blaise-t, hanem valamiféle megmagyarázhatatlan kisugárzással. Blaise ebben pillanatban eldöntötte, hogy megszerzi magának, kerül, amibe kerül.
- Készen van, Miss Granger? - törte meg a csendet Piton.
- Igen - válaszolta a lány eltökélten, de hangjában volt némi kételkedéssel. Enyhén remegve helyezkedett el a szoba közepén.
***

Mintha egy forró katlanban ült volna, s körülötte lángnyelvek nyaldosták a testét. Istentelen melege volt és homályosan látott. A körülötte lévő világot csupán elmosódott kuszaságnak látta. Soha nem érezte magát ennyire rosszul, egyedül a füstölő illata jelentett egy kis kapaszkodót. Hermione órákon keresztül feküdt a padlón mozdulatlanul, merev tagokkal.

Elméjét olyannak érezte, mint egy hatalmas örvény lenne. Várta, hogy végre vége legyen az egész eljárásnak és kipihenhesse magát. Próbált valami szépre gondolni, egy csodálatos rétre, virágokkal és fákkal. Meg is jelent előtte a kép és nagyon boldognak érzete magát.
- Ne gondolkodjon! – hallotta Piton távolinak tűnő hangját. Még egy pár pillanatig elméje még hadakozott, végül aztán hagyta, hogy a sötétség elnyelje a gondolatait és minden más egyebet.

Eközben Piton megtörölte a homlokát és közelebb ment a lányhoz. Fáradtnak és elcsigázottnak érezte magát. Letérdelt Hermione mellé és a pálcáját a lány halántékához emelte. Egy ezüstszál jelent meg Hermione halántékán, s a kis fénylő fonalat egy kémcsőbe zárta. Olyan egyszerűnek tűnt ez az egész, mégsem volt azt.

Piton gondterhelten tette a kezét Hermione homlokára. Lázas volt, de ez ebben az eljárásban nem volt ritka. Elsuttogott egy bűbájt. Magában Merlinhez fohászkodott, de próbálta leplezni aggodalmát. Nem konkrétan Hermione Granger élete miatt érezte rosszul magát, hanem maga a tény miatt, hogy újra megtette azt, amit soha többet nem akart megtenni.

Nem akart újra ártatlan ember gyilkosa lenni.
- Készen vagyunk? – kérdezte Draco.
- Igen – törölte meg az arcát megkönnyebbülten Piton. – Már csak egy merengőre van szükségünk és aztán mindent meg fogunk tudni.
- Hermionéval mi lesz most? – szólalt meg aggódva Blaise.
- Még nem tudom mennyi kárt okoztunk, de úgy tűnik jól viselte a beavatkozást. Kicsit még lázas, de pár órán belül ez elmúlik.
- Elviszem a szobájába – mondta Draco és szó nélkül felnyalábolta Hermionét.
- Hagyd, majd én! – sietett oda hozzá Blaise.
- Nem! Én fogom felvinni. Ennyivel tartozom neki. – Senki nem firtatta a döntését. Draco bűntudatot érzett nagyon mély és mardosó bűntudatot. Nem csak azért, mert egy griffendéles tette kockára az életét miatta és Darius miatt, hanem mert tulajdonképpen ő kényszerítette rá. Nem mert ránézni az eszméletlen lányra, akinek nyugodt légzése volt az egyetlen jel, ami az mutatta, hogy életben van.

Draco csendesen halad végig a folyosón, majd bement abba a szobába, amit Hermionénak utalt ki. Lefektette az ágyra, mint egy kisgyereket és betakargatta.
- Hiányzol apa! – nyöszörögte elhalóan a lány, bele akart kapaszkodni Dracóba, de nem tudta felemelni a kezét. Egy apró könnycsepp gördült le az arcán aztán megint az álomtalan álomnak adta át magát.
A férfi szíve összeszorult. Olyan kicsinek és védtelennek látta Hermionét. Mióta neki is volt gyereke, teljesen megváltozott körülötte a világ. Jobban megértett olyan dolgokat, amiket eddig csupán megvetett vagy egyáltalán nem ismert. Persze nem tudta, hogy Hermione milyen kapcsolatban van a szüleivel. Valamilyen pletyka útján tudta, már nem lakik velük, de más egyebet nem.

Látta, hogy a lány küzd a démonjaival és remeg a takaró alatt. Draco tehetetlennek érzete magát, s végül az egyetlen értelmes gondolatától vezérelve megfogta Hermione kezét. A lány megnyugodott, mintha ez lett volna számára az egyetlen, ami a valósághoz kötötte volna. Draco pedig vegyes érzelmekkel viaskodva ült le az ágy melletti székre. Úgy érezte nincs joga ezt tenni, de a lelkiismerete nem engedte, hogy elmenjen és elengedje a lányt. Óráknak tűnő percekig fogta a lány kezét, aztán ő is álomba szenderült a széken.
***
Hermione hirtelen ébredt fel, mintha víz alól bukkant volna elő. Felült az ágyban és mélyeket lélegzett. Minden rendben volt, a feje tiszta, gondolatai megvoltak, csupán némi bizsergést érzett a testében, de más egyéb változást nem vett észre. Megkönnyebbülten sóhajtott, majd észrevette, hogy Dracót. A férfi fejét az ágyra hajtotta és még mindig az ő kezét fogja.

Nem igazán értette a férfi jelenlétét és meg volt nagyon lepődve. Cseppet sem tipikus mardekáros viselkedés volt ez. Bűntudat – gondolta Hermione. Még mindig ugyan azt a fiút látta benne, mint aki régen volt. De pár pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy egy férfi aggódott érte és mellette maradt, nem bűntudatból, hanem szeretetből. Igen, ezzel csupán áltatta magát, mégis ettől a kis hazugságtól jobban érezte magát.

Nevetséges – gondolta keserűen. Olyasmiken fantáziált, amiken nem kellett volna. Hiszen egyetlen férfi sem közeledett hozzá évek óta. Miért lenne ez pont egy mardekáros, aki évekig gyűlölte őt és minden barátját? Már eltervezte hátralévő életét: pont olyan lesz, mint MacGalagony. Keserűen elhúzta a száját.

Vigyázva egy pillanatra megérintve a férfi haját kihúzta a kezét a gyengéd szorításból. Draco nem ébredt fel. Hermione úgy gondolta inkább kimegy a szobából. Nem akart tovább ilyen bizalmas helyzetben lenni Draco Malfoy-jal. Egyedül érezte magát és rettentően elesettnek.
- Jobban vagy már? – zökkentette ki Blaise a gondolkozásból a lányt.
- Igen – válaszolta.
- Ennek örülök – mosolyodott el a férfi és a karját nyújtotta Hermionénak, aki belé is karolt, persze csak azért, hogy el ne ájuljon a szédüléstől.
- Ne mondd azt, hogy aggódtál értem.
- Tudtam, nem lesz semmi baj. Van kedved enni valamit?
- Egy kis csokit – mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott.
- Akkor hölgyem irány a konyha és kerítünk csokit.
- Köszönöm – mondta hálásan.
- Érted bármit – mosolygott hamiskásan Blaise.
- Ha nem lennék ilyen kótyagos, akkor azt mondanám nagyon nyálas a szöveged.
- Na de kedves, Hermione, nem hallottál még a képességeimről?
- Arról, hogy legalább tíz szeretőt tartasz és egyikhez sem voltál hűséges soha? Igen, tudok róla.
- Azért ez nem igaz – majd közelebb húzódott Hermionéhoz. – Tizenkettő volt, egyik sem panaszkodott, de most már szabad vagyok.
- Akkor sem tűnsz jó partinak - jegyezte meg Hermione és sóhajtott egyet.
- A hírnevemet sikerült most lerombolnod.
- Szerintem túl fogod élni.
- Mondd csak Hermione...
- Nincs barátom – sóhajtott a lány.
- Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni? – kérdezte Blaise és próbált a legcsábítóbb tekintetével Hermione szemébe nézni.
- Nem is tudom, talán azért, mert hallottam, erősen vonzódsz az összes nőhöz, aki az utadba került.
- Ez nem is igaz – jegyezte meg.
- Ahogy gondolod.
- Mondd csak Hermione, nem érzed magad egyedül mostanában?
- Néha – válaszolta elgondolkodva, de tudta mire megy ki a játék.
- És szeretnéd, ha nem kellene egyedül lenned? – tette fel a további kérdéseket Blaise.
- Igen. Gondoltam is, hogy veszek egy macskát – felelte Hermione.
- Nem szeretnéd megosztani velem az életed? – bökte ki végül Blaise nagy komolysággal.
Hermione ránézett a férfira aztán elvette magát.
- Gondolkodási időt adsz?
- Amennyit csak akarsz – mondta a férfi és egy lágy csókot lehelt Hermione ajkára, aki nagyon meglepődött. Igazából nem volt több ez egy ártatlan csóknál, mégis az újdonság izgalmával hatott Hermione és Blaise számára. Mint két iskolás kamasz- így érzeték most magukat. Végül nem álltak meg az egyszerű csóknál.
A férfi beletúrt a lány hajába és finoman a folyosó falának nyomta. Hermione megállapította, hogy Blaise remekül csókol, de mégsem azt az érzést érezte, amit régebben Ronnál tapasztalt, ugyanis ebben nem volt szerelem. Semmi bizsergés, semmi szikra, de nem tudta abbahagyni.
- Ne haragudj! – szólalt meg Blaise rekedtes hangon, viszont folytatta a csókot.
- Nem haragszom – mondta a lány, majd újra találkoztak az ajkaik. Hermione nem ismert magára, ő sosem művelne ilyesmi, de olyan jól esett, hogy foglalkoznak vele.
- Bocs, de most azt hiszem, ki kell mennem a levegőre – mondta hirtelen és elviharzott a folyosón. Blaise pedig csak állt tehetetlenül.
***

Draco arra ébredt, hogy valami zöld fény süt a szemébe. Álmosan kinyitotta a szemét, de Hermionét már nem találta az ágyban. Kicsit megnyugodott. A lány jobban van és ő utálhatja tovább a griffendéleseket. Bántotta a szemét a zöld fény. Pár másodpercig gondolkodott, majd felkelt és elindult megkeresni a fény forrását. A kandallóból jött, s pont olyan volt, mint amikor valaki a hopp hálózatot használja.

A zöld tűz vidáman lobogott, aztán váratlanul egy levél jelent meg benne. Draco nem sűrűn találkozott ilyen esettel. Gyanakodva közelebb ment, s elővette a pálcáját. Ugyan a Malfoy család varázslattal feltérképezhetetlenné tette a helyet egy átkot bocsátott a levélre, ami kiugrott a tűzből és egyenesen Draco lába elé pottyant, majd lerázta magáról pernyét.

Aztán felpattant, egyenesen Draco szemébe nézett, gúnyos mosolyra húzódott a pergamen és beszélni kezdett reszelős férfihangon.
- Azt hitted Draco Malfoy, hogy elmenekülhetsz előlem? Nyilván tudod, nem vagy olyan védett, mint amilyennek gondolod magad. Hiba volt a fiadat a táborba küldeni. Könnyű volt csapdába ejteni – nevetett és folytatta: - Nem emlékszel rám, igaz? Az apád kiirtotta a családom egy részét Voldemort fénykorában és ellopta tőlem azt, ami az én családomat illeti. Üzleted ajánlok neked a fiadért cserébe, ha visszaadod Merlin pálcáját, akkor semmi baja nem lesz a fiadnak és talán a te életedet is megkímélem.
- De én nem tudok semmit sem erről – szólalt meg Draco.
- Tudom, hogy te tudsz mindenről, amit apád rejtegetett – folytatta a beszédét a pergamen. – Ne próbálkozz átveréssel! A fiad mindaddig a Testvéreknél marad, amíg meg nem kapom, amit akarok. Két heted van arra, hogy megtett, ami kérek, és ha az utolsó nap napnyugtakor nem leszel Merlin templomában, akkor a fiad halott lesz. Remélem világos voltam. - Újabb jeges nevetés hallatszott és a pergamen teljesen elégett. Draco leroskadt a székre. Mi lehet ez és hol keresse? Apjától már nem kérdezhette meg. Tudta, hogy valami veszélyes dolog lehet ez, de apja soha nem beszélt róla. Azonnal haza kell mennie a Malfoy kúriába, de segítségre volt szüksége.

hozzászólások: 0