10. fejezet
Kunyhó az erdő mélyén

A bágyadt, fák ágain átszűrődő reggeli napfény felébresztette az erdőt. Perselus Piton csendesen haladt az ösvényen, nyomában Persephone bandukolt, de már alig maradt benne bármilyen erő, ellenben a férfi még mindig töretlen erőbedobással haladt előre, vállán Fawkes-szal, aki néha énekelve adott erőt nekik. A korareggeli pára ködként hömpölygött az ösvény felett.

Piton egy pillanatra megállt, hogy körbenézzen. Szerencsére nem látott nyomokat és nem is követte őket senki, ez legalább megnyugtató volt. Eddig örült annak, hogy végre nincs több feladata, erre a nyakába vett egy nőszemélyt, akinél zűrösebbet el sem tudott volna képzelni. Fájósan megdörzsölte a sebhelyét, ami még mindig sajgott.

– Csak azt ne mondja, hogy eltévedt – szólalt meg mögötte Persis elcsigázottan. – Miért nézeget folyton körbe? Mindig lelassít és…

– Már nem vagyunk messze – biztosította Perselus. – Tartson ki! Sajnos, nem vihetem a hátamon, jelen pillanatban éppen eléggé fáj a vállam.

– A humorától azt hiszem, hamarosan kifekszem. Mit mondott miért nem hoppanálhatunk? – beszéltetni akarta Pitont, mert ő már teljesen kikészült a folyamatos menetelésben.

– Már ezerszer elmondtam – sóhajtott a férfi fáradtan. – Mivel hoppanálásgátló bűbájt alkalmaztam legalább öt mérföld sugarú körben. Ez pont olyan, mint ami Roxfortot védi, azzal a különbséggel, hogy ha esetleg feltörik, akkor egyből jelez és megégeti az elkövető minden egyes testrészét.

– Annyira szeretem ezt hallani, olyan ördögi, elmés és annyira szexi – búgta mosolyogva és közelebb ment Pitonhoz. – Ha nem lenne ilyen mogorva, azonnal rávetném magára magam.

– Furcsa dolgok hagyják el a száját, amikor fáradt. Legalábbis nagyon remélem, hogy erről van szó és nem valami mérgező növényt evett meg az imént. Elég nagy erőfeszítés lenne most ellenmérget gyártani az erdő kellős közepén.

– Nem zabálok fel mindent, ami az utamba került. Különben is, nagyon jól képzett bálital keverő vagyok, sokkalta jobb, mint maga.

– Ezt erősen kétlem, de nem bánom egyszer majd tehetünk egy próbát. Momentán lefoglal a menekülés. – Pitont kezdte már idegesíteni, hogy minden mondatra reflektálnia kellett valamit, különben nyafogás lett az eredménye. Sokkal nehezebb volt egy nőt szórakoztatni, mint azt gondolta. Legjobb lett volna, ha segít neki hazajutni, habár cseppet sem volt jó ötlet feltámadni a sírból.

– Ah, ugyan már, csak annyira unatkozom. Beszélgethetnénk. Megismerhetnénk jobban egymást, már ha nem akar egy sótlan baráti kapcsolatot. – Persis már alig tudott menni, de igyekezett elterelni a fáradtságról a figyelmét. Már nem félt, de nem is nyugodott meg teljesen. Megint egy újabb menedékhelyre viszik, és újra bezárják, cseppet sem volt ettől boldog, sőt egyenesen az őrületbe tudta kergetni ez a gondolat.

– Miről akar beszélgetni? – kérdezte Piton és érezte, hogy nem kellett volna belemennie ebbe, de mentségére legyen mondva már ő is eléggé fáradt volt.

– Elmesélhetné, hogy milyen volt Roxfortban tanítani. Annyira jó az az iskola, mit nem adnék érte, ha ott tanulhattam volna… Persze ez nem nagyon sikerült.

– Borzalmas volt tanítani. Korlátolt diákok, agyament kollégák, zsivaj…

– Valamit csak szeretett benne, ha évekig hajlandó volt minden évben visszamenni oda. Miért kínozta volna magát ennyi évig?

– Ezen még soha nem gondolkodtam – mondta Piton elgondolkodva. – Talán az osztályzást.

– Gondoltam, imádott trollokat osztani, igazam van? Maga kis huncut.

– Fenomenális érzés volt – vigyorodott el gonoszul Piton. De még mindig nem tudta, hogy pontosan mit szeretett a tanításban. Kényszerből csinálta, meg is lett az eredménye, de legalább jól csinálta, még ha durva is volt a diákokkal.

– Szerintem valahol mégis szerette a munkáját. Én imádtam volna – nevetett a nő felszabadultan. – Nem kellene bezárkóznom egy házba, ahonnan nem mehetek ki. Ah, jobb lett volna, ha odaadtak volna a mugliknak.

– A legilimentorok gyöngyét? Ugyan már ne is mondjon ekkora oktalanságot. Mit tudnának a muglik kezdeni magával? Mindig kigyullad – erre a férfi elnevette magát. – Persze tűzifa nem kellett volna télen, de akkor is. Előbb ölték volna meg, mint keblükre ölelik. A kvibliket sem szokás muglinak adni; igaz, hogy nem tudnak varázsolni, de akkor sem feleslegesek. Amúgy maga szerintem nem kvibli.

– Szóval, ha fáradt, akkor humora is van. Még eddig sosem hallottam nevetni. Maga egyáltalán nem szokott lazítani?

– Nem túl sokszor fordul elő. Ha lazítok, akkor valakinek baja esik, és nem szeretném, ha így történne. Az elmúlt tizennyolc évet éberen töltöttem, mit számít most ez a pár hónap. – A fáradtság őszintévé tette, amin maga is meglepődött. Valahogy képes lett volna mindent elmondani Persisnek, ezért fékeznie kellett a nyelvét.

– Higgye el, ezt el tudom hinni! – mosolyodott el a nő. – Tudja, olyan üdítő a társasága, már hónapok óta nem veszekedtem senkivel. Szinte megváltás, hogy Fawkes elhozta hozzám
.
– A végén még kiderül Fawkesszal összejátszottak.

– Nos, ha maga lenne álmaim férfija, akit Fawkes elhozott volna nekem, akkor higgye el nem magát kértem volna. Már meg ne sértődjön, nincs magával semmi bajom, csak… Mindegy ebbe jobb, ha nem megyek bele.

Perselus elmosolyodott, talán évek óta először, s ekkor letért az ösvényről. A levegő megtelt fenyőfák, víz és fű illatával, a nap fénye pedig lassan életre kelt és beragyogta a környéket. Persis egy pillanatra megállt, s mélyen beszívta magába az illatot, ami annyira megnyugtatta. A férfi megcsóválta a fejét, ahogy egy pillanatra hátrafordult.

A magas fűben haladt tovább, majd egy keskeny patakon átvágott át. Már nem volt messze a kunyhó, ahol végre biztonságban lesznek.

– Jöjjön, már közel vagyunk. – Persis persze vakon követte volna bármerre is megy, már egy kicsit bánta, hogy belekeveredett egy még zűrösebb helyzetbe. Családján kívül nem bízott meg senkiben sem, de Piton valahogy teljesen más volt.

– Rendben. Annyira gyönyörű ez a környék – mondta álmélkodva és felhúzta a szoknyáját, aztán átlépett ő is a patakon. – Megértem, hogy miért ezt a helyet választotta búvóhelyének.

– Több mint tíz éve nem jártam erre – merengett magában. – Semmit sem változott azóta.

– Akkor nem biztos, hogy van valami ehető a kunyhójában.

– Vadászunk. – Igazából viccnek szánta a kijelentését, mégis biztos volt benne, hogy Persis azonnal robbanni fog.

– Micsoda? Eszébe se jusson. Én nem fogok nyuszikat lövöldözni, nem is tudok egyetlen átkot sem.

– Ne mondja, hogy vegetáriánus.

– Nem vagyok csak…

– Na, akkor nem lesz semmi baj. Rengeteg a nyúl a környéken valóban, szívességet teszünk a mugliknak, ha megeszünk egyet-kettőt néha napján.

– Ne is folytassa, mert megtanulom, hogyan kell megátkozni valakit! Nem a nyuszikon fogom kipróbálni.

– Micsoda fenyegetés. Kérem, csak egy dolgot tegyen meg nekem.

– Micsodát?

– Ne fakanállal próbálkozzon.

– Utálatos ember maga, Perselus – jegyezte meg Persis.

– Nem zavar – vonta meg a vállát a férfi. – Mindjárt odaértünk.

– Ezt már hallottam többször is. – Piton egy félmolyosra húzta a száját, aztán néhány bokrot megkerülve felbukkant a kis kunyhó. Egy kőből készült aprócska építmény, ami sokkal idősebb volt, mint azt Persis gondolta volna. Persze nem tudta a teljes történetét. Piton kifejezéstelenül nézett a kicsit épületre, amit hajdanán ő fedezett fel, amikor játszani ment az erődbe vagy apja elől menekült. A kövekre gondos kezek rúnákat karcoltak, amik most már megfejthetőek voltak számára. Bűverővel ruházták fel a helyet, mely menedékként szolgált. A repkénnyel és vadszőlővel befutatott falak azonban gondosan elrejtették ezeket, így erről csupán Perselus tudott.

– Milyen jó, hogy végre megvan. Nagyon aranyos kis ház. – Persis lelkendezése visszazökkentette a valóságba.

Perselus kinyitott az ajtót, majd belépett az előszobába. Mindent vastag porréteg fedett, de ezt a férfi pár mozdulattal eltüntette. Persis élénken figyelte a pálcakezelését, egyszerűen elképesztette egy egyszerű háztartási varázslat használata. Persephone kíváncsian nézett körbe, majd a fogasra akasztotta kabátját.

– Elég nagy belülről és sokkal modernebbnek tűnik, mint kívülről. Meddig dolgozott vele?

– Két nyáron keresztül. Nem volt túl nehéz dolgom, aztán néha-néha tettem hozzá ezt-azt.

– Lenyűgöző. Ezeket mind maga csinálta? – mutatott a csodálatos faragásra, ami egy erdőrészletet ábrázolt. Mugli módszerrel készítették, amit a varázslattal óvtak az idő vasfogától.

– Igen. – A válasz egyszerű volt, mégis mosolygásra késztette a nőt, aki lágyan végigsimította a tökéletesre csiszolt felületet.

– Csodálatos. – A férfi igyekezett elrejteni zavarát, de persze ez nagyon hamar sikerült is neki, hiszen mestere volt az ilyesmiknek.

– Nem hiszem, hogy lenne itt valami ruha, amit fel tudna venni. – Nézett végig Piton a sebtében összeválogatott utazóruhán, a nő legyintett egyet, majd megpaskolta az erszényét.

– Ugyan. Itt van nálam minden, amire szükségem van. El sem tudná hinni, hogy mennyi minden belefér egy ekkora táskába. Hol van a konyha?

– A harmadik ajtó balra.
– Köszönöm. Összeütök ma
gunknak valamit. – Persephone elmosolyodott, majd elindult a megfelelő irányba. Piton nem volt hozzászokva az effajta gondoskodáshoz, de valahogy jól esett neki. Lekötelezve érezte magát; valahogy kellemesebbé kellett tennie vendége itt tartózkodását. Hirtelen nagyon fontossá vált számára és nem tudta volna senki sem eltántorítani ettől.

Kitakarította az egyik szobát, kiszellőztette a dohos levegőt, s hagyta, hogy az ablakon beáramló fenyőillat betöltse a helyiséget. Egy régi cédrusfa ládából ropogósra vasalt ágyneműhuzatot vett elő és megágyazott Persisnek a kényelmes fakeretes ágyon. A szoba fenyő és enyhe levendula illatot árasztott, s Perselus soha nem volt büszkébb magára. Még a mostoha körülmények ellenére is képes volt kényelmes fekhelyet készítenie egy nőnek.
Szeretettel gondolt anyjára, aki megtanította mindenre, hogy gondoskodhasson másokról és saját magáról. Több volt benne a fájdalom, mint amivel képes lett volna megbirkózni, de a szüntelen harcot nem adhatta fel.

– Kész a reggeli – hallotta Persis hangját a konyhából. Becsukta az ajtót, majd engedelmesen a konyha felé vette az irányt. – Tudom, hogy nem valami nagy szám, de ezek romlandóak és meg kell ennünk minél előbb őket.

– Kolbász, tojás, szalonna, pirítós és tea. Maga egy igazi boszorkány. Jelen helyzetben pompás, fejedelmi lakomának mondanám.

– Soha nem hízelgett még nőnek, igazam van? – mosolyodott el Persis.

– Soha – vallotta be Piton, de már nem figyelt rá, hanem inkább az ételre koncentrált. – Mennyei.

– Ez a legkevesebb azok után, ami történt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy rám találtak, pedig óvatos voltam. Mindig, amikor azt hiszem valami biztonságos, hát kiderül róla, hogy mégsem az. Értesítenem kell a családomat.

– A baglyokat, madarakat, üzeneteket figyelik. Sok időnek kell eltelnie addig, amíg lecsitulnak a kedélyek. Emlékszem még arra az időre, amikor a Tudjaki először eltűnt… – mondta Piton komoran. – Ki kell találnunk hogyan üzenünk, de ígérje meg, hogy nem tesz semmi olyasmit, amit előtte velem nem beszél meg.

– Rendben – ígérte a nő, zöld szemeit egyenesen a sötét tekintetbe fúrta. Mélységet látott bennük és titokzatosságot, Perselus egy nagy talány volt a számára, amit még nem fejtett meg igazán.

– Semmi meggondolatlanság! – hangzottak az intelmek, talán túlságosan is ismerősen csengtek ezek a szavak.

– Mintha csak az apámat hallottam volna. Csak nem felelősséget érez irántam?

– Magam is érintett vagyok ebben az ügyben, így jobb, ha segítek. Egyedül nem lenne sok esélye és nincs senki, aki most segítene. Mondjuk ezt csupán előnyös együttműködésnek, ami mind a kettőnkre nézve a legjobb, amit ebben a helyzetben tehetünk.

– Meg kellene ez köszönöm, de nem teszem, mert nem szeretem, ha másokra vagyok utalva. Remélem, ezt megérti.

– Tudom, nem is várok köszönetet – közölte szenvtelenül. Soha nem is kapott köszönetet, ami azt illeti, így nem is vágyott rá. Csak egy felesleges momentumnak tartotta, ami még inkább bonyolítja az életét. – Igazság szerint megértem, magam sem szeretek mások jóindulatára hagyatkozni, de lássuk be ez egy egészen speciális helyzet.

– Valóban. Nos, a varázserőm hiánya egészen nagy problémát okoz ebben a helyzetben. – Hátrasimította a haját és zöld szemével ismét Perselusra nézett. – Nem hiszem, hogy sokra megy velem.

– Azt hiszem, tudok segíteni a problémáján – mondta némi gondolkodás után a férfi, majd hátra dőlt a székében.

– Ezer és egy tanárom volt már és senki sem tudta kezelni a varázserő problémámat. Merlinre, még a Szent Mungóban is voltam kivizsgáláson, legalább egy tucatszor, mégsem volt rá se gyógyszer, sem bájital, se semmilyen kezelés.

– De egyik tanárja sem én voltam – nézett rá elszánt tekintettel Piton. – A szükséghelyzet most nagyon úgy kívánja, hogy félre tegye a kudarcait és újra megtegye azt, amit eddig csak próbálgatott.

– Azt mondta, hogy nem szerette a tanítást. Nem akarok egy lenni az engedetlen diákjai közül, és újra átélni a borzalmakat.

– A gyerekek tanítását nem szerettem, ez azért nagy különbség.

– Tudok gyerekesen viselkedni.

– Ezt nem is vitatnám, de segíteni akarok.

– Értem, de akkor is azt mondom, hogy nem éri meg az idő vesztegetni ezzel. Inkább jutasson ki valahova messzire és én beállok muglinak valami kisvárosba.

– Hogyisne aztán égjen le minden ház, mert magának éppen dühkitörése volt. Van varázsereje, csak nem működik rendesen, ezt akár egy lelki trauma is okozhatja, amit gondolom nem vizsgáltak, mert hát szerető családban nőtt fel. Gyerekkorban a mágia igenis sérülékeny, még a legkisebb nyomás hatására is megzavarodhat. Volt olyan diákom, mint maga, csapnivaló varázsló volt, de mára…

– Ilyen súlyos esettel, mint én nem találkozott senki sem. Higgye már el nekem! Mindent megpróbáltunk, ami létezik. Éveken át csak kezelésekre jártam, elbújtattak a kíváncsi szemek elől, bezártak és még folytathatnám.

– Van éppen elég időnk. Míg itt vagyunk, addig ki kell minden lehetőséget használni. Nem akarom erőltetni, hiszen látom fél ettől.

– Ne mondja, hogy nem figyelmeztettem. Egyébként meg nem félek semmitől sem, ezt jegyezze meg jól.

– Rendbetettem a szobáját. – A témaváltás meglepetésként érte, de nagyon hálás volt érte.

– Köszönöm, nagyon kedves.

– Hamarosan elkezdhetjük az oktatást. – Perselus eltökélten nézett rá, mintha egy megoldásra váró feladat lenne, Persis azonban nem szólt egy szót sem. Piton elvette mindkettőjük elől az üres tányérokat, majd szótlanul a mosogatóhoz lépett és varázslattal mosogatni kezdett. Persephone nem tudta hova tenni a férfi viselkedését, inkább elvonult a számára kiutalt hálószobába.

hozzászólások: 0