11. fejezet
Száműzetésben Pitonnal

Persis nyújtózott egyet az ágyában. Átaludta az egész tegnapi napot és most a reggeli nap fénye ébresztette fel. Az ablak varázslattal működött, így amikor már kellemes volt a levegő, kinyílt és beengedte a friss levegőt. Persis nyújtózott egyet, mint egy lusta macska egy fél délutános alvás után; elégedett volt. Ennyire még soha nem aludt ilyen jól, talán a végletekig hajszolt múlt éjszaka és a hajnali menetelés tette meg a hatását, mégis kipihent volt, friss és üde. Egyedül akkor ébredt fel, amikor Fawkes beröppent a nyitott ablakon. Félálomban még hallotta andalító énekét, ami egyre mélyebbre sodorta az álmok mélységében.

Most pedig a takaró alatt pihenve nézte a fehérre meszelt falakra bűvölt égbolton átsuhanó felhőket. Nem egészen értette Piton miért kezdett bele abba, hogy otthonossá tegye a házat, ha nem is akart benne lakni, csak egy menedéknek szánta. Azonnal kikászálódott az ágyból, majd a fürdőszobában felfrissítette magát. Nem igazán tudta mihez kezdjen, ezért ki ment a szobából és elindult a konyhába. Azonban a helyiség nem volt üres, az asztal eltűnt, s a helyébe egy hatalmas üstöt varázsoltak. Perselus szakértelemmel kevergette a főzetet.

– Mit csinál korán reggel? – kérdezte Persis, majd a levegőbe szagolt. Fanyar, édeskés. – Csak nem…

– De igen. Egy boszorkánypor, ez távol tartja a betolakodókat.

– Ez egy közkeletű tévedés. De, ha kever hozzá egy kis ördögüröm kivonatot nagyon jó robbanószert lehet belőle készíteni.

– Mondom, hogy távol tartja a betolakodókat – gonosz vigyora arra engedett következtetni, hogy hasonló csínytevésre gondol ő is.

– Szóval így értette. Nagyon cseles. Igazi mardekáros maga, igazam van?

– Messzemenőkig – bólogatott Piton, majd feltűrte a fekete ingének az ujját. Iszonyatos hőség uralkodott a konyhában a sejtelmesen kavargó üst alatt vidáman lobogó tűz miatt.

– Legjobb lenne, ha már megkeverné azt a főzetet. – Piton olyan tekintettel nézett rá, mintha meglepné a nő valami szörnyűséget mondott volna.

– Inkább keresse meg az elsőéves bűbájtankönyvet az emeleten, a könyvespolcon.

– Mi a fenének hozta ide az elsőéves bűbájtankönyvét? – ráncolta össze a homlokát Persis.

– Áthoztam néhány könyvet, még régebben. Nincsen semmilyen jelentősége. – Igazság szerint volt jelentősége. Az iskolásévei cseppet sem voltak egyszerűek, sőt igazán emberpróbálóak. Nem igazán voltak barátai, okos volt, de nagyon magányos, nem is beszélve Potterék bandájáról, akik a végletekig szekálták. Egyedül a roxfortos diákévekből a megszerzett tudást becsülte.

– Miből gondolta, hogy valaha szüksége lesz majd rá? – Kézenfekvő kérdés valóban, de miért is tartotta meg? A válasz egy szentimentális történet lett volna, amelyben az ifjú Piton és Lily Evans együtt tanulták meg az első varázsigéjüket. A lány ezt a dátumot beírta a könyvbe, hogy mindketten emlékezhessenek rá. Még mindig maga előtt látta azt a pillanatot, amikor egyszerre emelkedett fel a levegőbe mindkettőjük sastollpennája azon az esős szombat délután. Fülében csengett a nevetésük és a gondtalan gyermeki öröm érzése járta át a szívét. Perselus megrázta a fejét, hogy az emléket elhessegesse, közben teljesen elfeledkezett még arról a mondvacsinált válaszról is, amit Persisnek kívánt adni.

– Nem válaszol? – kérdezte Persis, és kizökkentette Pitont a gondolkozásból. A boszorkány tudni akarta mi jár a férfi fejében. Ilyenkor a professzor szeme megtelt élettel, emlékkel, olyan érzésekkel, amikre nagyon kíváncsi volt.

– Nem érdekes. Tanár vagyok, sok tankönyvem van – válaszolt a férfi, majd megkeverte a főzetet. Igaz volt, amit mondott ehhez kétség sem férhet, de a válasz cseppet takarta a valóságot. – Hamarosan kész van.

– Segíthetek? – kérte csillogó szemmel, amit a professzor nem akart megtagadni.

– Ebben a folyamatban már nem tud. Már csak kevergetni kell, az fele annyira sem izgalmas.

– Kérem, hiszen amúgy sem tudok másban segíteni. – Tárta szét a kezét tanácstalanul.

– Rendben van, de vigyázzon azzal az ördögüröm kivonattal. Önmagában is nagyon veszélyes és nem szeretném, ha hetekig eszméletlenül feküdne itt.

– Mintha csak az apámat hallanám – méltatlankodott Persis, majd leült az ebédlőasztalhoz és rákönyökölt. – Pedig soha nem égettem ki vele a padlót, amint ahogy azt a bátyám tette. Tudok vigyázni magamra, Perselus, még akkor is, ha ez nem így látszik.

– Másnak is elmondanám – szabadkozott a férfi. Kevergette az üstöt, mára csak pár keverés és készen van, aztán fél órát állni kell hagyni, ha pedig aranyló porrá vált készen van. – Ez egy nagyon veszélyes művelet, körültekintően kell eljárnunk.

– Rendben van. Egyébként betéve tudom az elsőéves bűbájtankönyvet. – Persis ezt mindenfajta önhittség nélkül, aztán felkelt az asztaltól és inkább felment az emeleti könyvtárba.

A mahagóniból készült lépcső csigavonalban vitte felfelé, először nem tudta mire fog találni, de mindenképpen meglepetésként érte a látvány. Amikor felért a nappali fénnyel bevilágított előtérbe, elismeréssel nyugtázta, hogy Piton a lakberendezéshez is ért némiképp. A kinti romos kőépület nagy része tényleg csak álcaként szolgált. A hatalmas tetőablakokon a napfény teljes pompájával árat be és barátságossá tette a helyet.

A falakat mindenfelé tömött sorokban polcok szegélyezték, amik vaskos bőrkötéses könyveket rejtettek. Katonás sorrendben, valószínűleg betűrendben katalogizálva álltak, meg sem merte saccolni hány kötet lehet itt, nem is beszélve a ritkaságokról. A helyiség közepén egy új bőrkanapé foglalt helyet, mely kitűnő állapotban volt. Persis egy pillanatra eltátotta a száját, soha nem volt még senkinél sem, akinek ekkora magángyűjteménnyel rendelkezett. Nem is tudta mit gondoljon arról az emberről, aki idehozta. Mindennap egy apró szeletet megismert belőle és eddig még nem csalódott egyszer sem.

Végigsimította kezét egyik – másik ritkaságba menő darabon. A kötetek izgatottan suttogtak egymás között, egyik könyv még fel is kuncogott, amikor a boszorkány hozzáért a gerincéhez egy pillanatra.

– Vigyázzon velük! – szólalt meg Piton a háta mögött. A napfény megvilágította az arcát, aminek kezdett egyre egészségesebb színe lenni. Persis egy fél mosollyal nyugtázta, hogy ebben neki is van némi szerepe. – Egyik másik nagyon eleven darab.

– Ezért jött utánam, hogy ezt elmondja? Nem vagyok már kis boszorkány. Nagyon is tudom, hogy milyen egy varázslókönyvtár.

– Gondoltam hozok magának egy fakanalat – vetette oda a férfi gúnyosan, majd a nő kezébe nyomta a pálcáját. – Persze, ha meg akarja őket fenyegetni. Nem olyan harapósak, szóval, ha csak felemeli a pálcát abból is értenek.

– Nagyon vicces kedvében van ma. Gyönyörű könyvtárat rendezett be magának. – Az arcáról ragyogó csodálkozás csak sugárzott a napfényben.

– Ez csak egy olvasó sarok. A többi a házamban maradt, bár remélem még nem fedezték fel és nem ajándékozták oda valakinek a „hagyatékomat”. – Piton kifejezéstelenül közölte mindezt, pedig a könyvekhez nagyon ragaszkodott. Ugyan nem létkérdésnek tekintette őket, mivel az életét azért többre becsülte, mégis most furcsa érzések kavarogtak benne.

– Egyébként honnan vannak ezek a könyvek? – zökkentette ki az elmélkedésből Persis, akit teljesen lenyűgözött a nyomdai anyag sokasága, mely zizegett a mágiától.

– Gyűjtöm őket. Minden évben karácsonyra a kollégáktól ezt kaptam, magam is beszereztem párat, anyám is hagyott rám néhány kötetet, amit apám elől mentett meg, na meg a nagyapámtól is örököltem pár értékes darabot. Nincs nagy gyűjteményem. – Piton révetegen emlékezett vissza a régi időkre. Igazság szerint maga sem tudta volna megmondani, hogy ezeket, a legértékesebbeket, miért éppen ide hozta, holott ez csupán egy rejtekhely volt a számára, amit persze soha nem akart használni.

– Ne nekem szerénykedjen, hanem azoknak a nőknek, akik ezt elhiszik. Hihetetlen, hogy megvan magának az Ezer fű és gomba eredeti példánya, amit maga szerző dedikált – lelkendezett a nő. Gyermeki kíváncsisággal húzta végig az ujját a vastag kötetek gerincén, amitől furcsamód megborzongott.

– Maga az első nő, akit ezek érdekelnek. – Piton örült ugyan a megjegyzésnek, de még inkább a kíváncsi zöld tekintetnek, ami boldogan barangolta körbe a polcot.

– Néhány embernek fogalma sincsen, hogy milyen jó dolgok léteznek egy könyvben. Történetek elevenednek meg, új tudást szerezhetünk… Ahh imádok olvasni, ez volt az egyetlen szórakozásom, amivel szabadulást nyerhettem a börtönömből.

– Egy dolog, amivel egyet kell, hogy értsek magával – mondta Piton, majd elmosolyodott. Persis kapva kapott az alkalmon és ő is követte a professzor példáját. Nem tette szóvá ezt, mivel akkor elijesztette volna, aztán megint a zsémbelését hallgatta volna.

– Mégis van valami, amiben mindketten egyet kell, hogy értsünk? – nevetett fel Persis jóízűen. – Ezt nem is olyan régen valószínűleg megkérdőjeleztem volna.

– Magam is különösnek találom.

– Hogy van a sebhelye? – kérdezte végül. Közelebb akart hozzá menni, de aztán meggondolta magát, nem kellett még több intimitást keverni a kapcsolatukba. – Készíthetek majd még abból a kenőcsből, ha nem hozta volna magával. Nem lenne fáradtság.

– Köszönöm, de semmi szükség rá. Már egészen jól vagyok. – És ez tényleg így volt, ellenben még mindig nehezére esett az éjszakai alvás. Azonban ezt cseppet sem volt hajlandó a nő orrára kötni. Különben is, ha kell, saját maga keveri ki bajéra az ellenszert.

– De a heg még nem tűnt el.

– Nem is akarom, hogy eltűnjön. – A saját őszintesége Piton magát is meglepte, mégis valahogy kicsúsztak a száján a szavak. Nyomorúságos életének apró darabkáit akaratlanul is megosztja és már megosztotta Persis-szel.

– Férfiak – forgatta meg a szemét Persis. – Így komoly háborús hősként fog visszatérni a varázsvilágba.

– Nem hencegésből tartom meg – válaszolt némi éllel a hangjában. Soha nem volt látszatok embere, Nagini által okozott seb pedig a több évnyi szenvedés végét jelentette számára. Nem akart többet szenvedni, jól akart lenni. A kettős érzések kezdtek végre tisztázódni, bízott benne, hogy egyszer megtalálja a békét is. Talán a sors is kegyes lesz hozzá és ad neki néhány boldog évet.

– Tehát emlékezni akar arra a sok szörnyűségre, ami magával történt? – A kérdés indiszkrét volt. Piton sötét szemeivel Persisre nézett, a zöld szempár egy pillanatra mintha bele látott volna az elméjébe, de nem akart köntörfalazni.

– Igen. – Újabb őszinte vallomás, ami ugyan elég lényegre törő volt, de ez a válasz mindkettőjüknek elég volt. Persis azonban még többet akar, élvezte a férfi társaságát.

– Nem tartja magát egy kicsit mazochistának? – Piton újra megengedett magának egy mosolyt a kedvesebbik fajtából.

– Nem igazán. – Persis eközben egy kicsit közelebb ment a férfihoz. Perselus sokkal magasabb volt nála, de ez egyáltalán nem zavarta, a hirtelen támadt bátorsága segített botor tervének megvalósításához. Mintha a tűzzel próbálna játszadozni és Merlinre élvezte is. Lassan felemelte a kezét és elhúzta az inget, ami eddig takarta a sebet.

Már egészen szép volt, eltekintve attól a rózsaszín pírtól, ami körülvette, de gondos ápolással az is eltűnik majd, aztán nem marad más csak a mart seb heges bőrfelülete. Vékony, alabástrom ujjak végigsimították az érzékeny bőr. A férfi ekkor megmerevedett az érintéstől, ami váratlan reakciókat váltott ki belőle. A gyengédséget már nagyon rég nem ismerte, sőt nem is emlékezett arra, hogy volt-e egyáltalán valaki, aki ilyen szándékkal fordult volna hozzá. Mély levegőt vett. Különös érzés kerítette hatalmába.

– Már egészen szépen gyógyul – jegyezte meg lágy hangon a boszorkány, majd visszahajtotta az inget és megigazította a férfi gallérját. A zöld szemek csillogása egy pillanatra megbabonázta Perselust, a szíve megdobbant és a gyomra körül valami megmagyarázhatatlan érzést tapasztalt. Hirtelen egy kicsit melege lett, torka pedig vészesen kiszáradt, mintha már egy ideje nem ivott volna egy korty vizet sem.

– Igen – válaszolta Piton némi hallgatás után. Zavarban volt, mint egy kiskamasz, már évek óta nem érzett hasonlót. – Talán ebéd után elkezdhetjük a gyakorlást.

– Nem kell azt úgy elsietni – sóhajtott nehezen Persis, aztán a könyvespolcnak szentelte a tekintetét.

– Nem túl lelkes, ahogy hallom. Minél előbb elkezdjük, annál hamarabb tud majd bánni az erejével.

– Több ezernyi próbálkozás után valahogy elmegy a kedvem ettől. Bár Roxfort fájt ezekből talán leginkább.

– Még nem is mesélte melyik háza került.

– Maga szerint? – vigyorodott el pimaszul Persis, miközben tinta fekete hajtincsét csavargatta.

– Csak azt ne mondja, hogy a Hugrabug.

– Nem, nem. A Süveg engem a Mardekár házba osztott be. Micsoda véletlen, hiszen ő is látott bennem valami tehetséget, egy kicsi varázserőt. De aztán ennek nem sokáig örülhettem – tette hozzá szomorúan. – Ezért nem is akarok még egyszer belevágni.

– Ha már elve kudarcnak gondolja, akkor biztosan nem fog sikerülni.

– Könnyű magának, amikor olyan magabiztos és szinte pálca nélkül varázsol. Süt a mágia minden egyes mozdulatából, szóval…

– Ne tömjénezzen! Nem fogja megúszni, ezt tervét most rögtön felejtse is el. Nem jókedvemből akarok segíteni, hanem a biztonsága érdekében. – Piton megint visszaváltozott a távolságtartó bájitaltan tanár szerepébe, így Persisnek már esélye sem volt a szökésre.

– De most tényleg. Miért akar egy csapnivaló boszorkányra időt pazarolni?

– Féltem a bőrömet. Nem szeretném, ha megsütne.

– Ez nagyon szép magától. Minden balul elsült cselekedetemet a fejemre fogja olvasni az elkövetkezendő időszakban?

– Nem ígérhetek semmit sem. Amúgy sem szokásom.

– Annyira megszokta már, hogy gúnyos másokkal, hogy a részévé vált a személyiségének.

– Mindig is ilyen voltam – magyarázta Piton ezt az egészet egy vállrándítással.

– Gondolhattam volna, hogy ez valószínűleg a vonzereje. Magával egyszerűen élmény száműzetésben lenni.

– Ne aggódjon, hamarosan kitalálom, milyen módon léphet kapcsolatba a családjával. Most pedig, ha megbocsát, visszamegyek az üsthöz. – Piton csak kurtán bólintott, aztán inkább a visszavonulást választotta. Persis csak némán figyelte, ahogy a professzor alakja eltűnik a lépcsőn, aztán visszafordult.

Ösztönösen segíteni akart neki. Egyszerűen nem bírta kiverni a fejéből az a sötét tekintet, melyben kevesebb fényt látott, mint egy mocsárban felbukkanó lidércfény. Sejtelmes, kavargó és veszélyes. Miért is vonzza ennyire őt ez a férfi? Hiszen jóformán nem tud róla semmit sem. Elegendő lenne számára a néha Dumbledore szava? Elfogta a vágy, hogy jobban megismerje Perselus Pitont, még ha ezzel hibát is követ el.

hozzászólások: 0