3. fejezet
Ébredés

Persis dermedten állt az ágy mellett, s keze remegett, mint a nyárfalevél. Most mi a denevértrágyás békalábat csináljon? Kiktől féltették? Hát a halálfalóktól elsősorban, aztán jött a többi gennyes alak. Erre tessék, most önerőből sikerült egyet találnia, amitől persze a szülei nem lesznek boldogok, sőt ő az életével fizet ezért a képtelen elmebajért, ami arra késztette, hogy segítsen egy bajbajutott halálfalón.

Mégis mit fog csinálni, ha még többen idejönnek? Talán rejtse el? Mégis hová? Pincéje nem volt, szekrényei túl kicsik voltak, az ágy alá pedig végképp nem dughatta. Nevetségesnél nevetségesebb ötletei támadták, végül rá kellett jönnie arra, hogy így nem fogja megtalálni a legjobb megoldást. Varázsképességei híján kevés lehetősége maradt, viszont egy kiábrándító bűbájt még egyszer talán még képes volt összehozni. Rá sem mert gondolni, hogy mit tesznek majd vele a halálfalók, ha kiderül mindez. Keverhetne neki egy kis mérget, végül is ehhez mindig is értett – gondolta a körmét rágva, de egyből elvetette az ötletet.

Szenvedéseit végül azt tette teljessé, hogy Perselus Piton nyögött egyet, aztán kinyitotta szénfekete szemét. Persephone úgy érezte menten elájul.
– Hol vagyok? – ismételte meg a férfi a kérdést, amire már többször is válaszolt, de most egy hang sem jött ki a torkán. Perselus idegesen mocorogni kezdett. – Mi történt? – A rémült boszorkány továbbra sem válaszolt.

A férfit szörnyű fejfájás kínozta és elég homályosan látott, így nem igazán tudta felmérni a körülötte lévő világot. A nyakán lévő irdatlanul sajgó kígyó marta sebet kötés fedte, viszont istentelenül fájt. Idejét sem tudta, hogy mikor érezte ennyire rosszul magát. Megtörölte a szemét, majd megpróbált felülni. Nem ment túl könnyen, de némi erőlködés után sikerült ülő helyzetbe tornáznia magát. A világ olyan volt, mint egy végeláthatatlan örvény, mely csak kavarog és kavarog, aztán nem vezetett sehova sem. Aztán lassulni kezdett, nem sokkal ezután pedig megállt, a férfi pislogott egyet.

Látása egyre tisztult és ekkor vette észre az ágy végében álló nőt, akinek szikrázóan szép zöld szeme volt, s olyan ijedten nézett rá, mint egy riadt őzike. Csak úgy állt ott, mint akit magifix bűbájjal ragasztottak volna a padlóhoz. Átlagos termetű, tintafekete hajú nőről volt. Bőre olyan fehér volt, mint a legfinomabb selyem, kicsi orra és törékeny nőis vonásai ellenére nem volt az a kimondottan lélegzetelállító szépség, mégis Perselus megbabonázva nézett rá.

A nő szeme, ami olyan zöld volt, mint a tavaszi rét egy csendes tavaszi zápor után, káprázatos volt és Perselus szíve fájóan összeszorult. Soha nem történt vele ehhez hasonló, mindig is elzárkózott a hasonló gondolatoktól. Csak vezekelt és soha nem szeretett mást, mint Lilyt, persze Perselus nem engedhette meg magának, hogy ezen gondolkodjon. El kellett innen mennie és lehetőleg minél hamarabb, ha Potternek nem sikerült a megölnie a Nagyurat még nagyobb pácban lesz, bár talán, ha szerencséje van, halottnak hiszik és ez némi biztonságot ad majd neki. Ettől független akárhol is van, tovább kell mennie minél hamarabb. Mégsem tudott elszakadni a zöld szemektől.

Persis és Perselus kitartóan bámulták egymást, de egyikük sem mozdult. Végül a nő elszánta magát egy kétségbeesett és ostoba lépésre; pálcát rántott és a férfi torkának szegezte. Perselus érezte, hogy hamarosan a fejfájásánál egy kicsit több problémája is lesz.
– Ki maga? Mit keres itt és miért jött? – kezdett bele rögtön a lány. A férfi viszont ekkor már tudta, hogy hol van a saját pálcája, a nő nem volt ellenfél számára.

– Miből gondolja, hogy bármi számadással is tartozom magának? – vágott vissza egyből, hidegen és barátságtalanul. Attól még, hogy életben volt, nem változott meg csak úgy varázsütésre, egyébként is már most idegesítette a nő.

– Szerintem igen. Főleg amiatt, ami a karján van – mutatott a Sötét Jegyre. Piton összehúzta a szemöldökét.

– Az ne zavarja magát – jelentette ki. Most szívesen ráhúzta volt az ingét, de az nem volt sehol sem. Az alsónadrágján kívül nem volt semmi más rajta.

– Csak azt ne mondja, hogy tetoválás – gúnyolódott a lány és a pálcával megböködte a férfit. – Ne nézzen már bólintérnak! Tudom, hogy mi maga és nem merjen egy ujjal se hozzám nyúlni!

– Eszemben sincsen, sőt minél előbb el akarok innen menni. – Piton a legkomolyabb ábrázatot vette fel, amit csak tudott.

– Azt jól teszi, nem szeretném, ha sokáig itt lenne – húzta fel az orrát Persephone dühösen.

– Így gondoltam én is.

– Mit keres itt? – tette fel a kérdést Persis. – Ha azt képzeli át tud verni nagyon téved.

– Abban biztos lehet, hogy nem magát – gúnyolódott Piton. – De nem kell sokáig élveznie a társaságom. Perceken belül elhagyom a házát.

– Nem, ez így nem lesz jó – mondta a nő, némi gondolkodás után. – Azt hiszem, kénytelen leszek kitörölni az emlékeit.

– Hogy mondja? Nem értettem kristálytisztán.

– Ki kell törölnöm az emlékeit – ismételte meg egy kicsit

– Erre semmi szükség.

– Miért? – kérdezte a lány szinte hisztérikusan. – Elmondja a társainak, hogy hol vagyok. Idejönnek és megölnek. Mi ebben a jó?

– Mit gondol, hogy mit kerestem kint a parton, asszonyom?

– Nem vagyok férjezett.

– Gondolhattam volna. Ilyen természettel… – gúnyolódott Piton.

– Jobb lenne, ha inkább megátkoznám – tanakodott a nő.

– Nem fog megátkozni – válaszolta nyugodtan és kimérten. – De elnézését kérem a tiszteletlenségem miatt.

– Ezt meg miből gondolja, hogy nem fogom megátkozni?

– Ahogy a pálcakezelését nézem, még életében nem átkozott meg senkit. – A férfi eltalálta a gyenge pontot és ettől a lány bedühödött. Hadonászni kezdett a pálcával, mintha egy nagy erejű átkot készülne a férfira küldeni, aki ezt kihasználva, felpattant, magához vette a saját varázseszközét és ezzel kiegyenlítette az erőviszonyokat, már ha kellett volna ilyesmit egyáltalán kiegyenlíteni. Perselus pálca nélkül is nagyobb előnnyel indult, most pedig egyszeriben verhetetlen lett.

– Tegye le azt, kisasszony! – utasította ridegen, mintha csak egy diákkal beszélne.

– Nem fogom! – kiabálta a lány és újra a férfinak szegezte fegyverét, ha nem jut eszébe semmi bűbáj, legalább kiszúrja vele a szemét. Ez is valami végül is.

– Nyugodjon meg! Nem fogom bántani, és nem akarok senkit sem idevezetni. Ha nem jött volna még rá, akkor közlöm, nem vagyok halálfaló.

– Persze, csak heccből szerzett egy Sötét Jegyet a karjára – forgatta meg a szemét a lány. – Ne nézzen már hülyének!

– Pedig éppen úgy viselkedik.

– Ne jöjjön közelebb hozzám, mert azt megbánja!

– Nem hinném, hogy bármit is tenni fog – mondta higgadtan és ez a higgadtság irritálta a nőt. Meg akart átkozni, pedig nem volt soha sem harcias típus.

– Miért tagadja, hogy halálfaló?

– Nem fogok beszámolót tartani magának a múltamról. De bízzon bennem!

– Elárulná mégis hogyan? Maga egy halálfaló és valószínűleg több embert ölt meg…

– Maga szerint, ha meg akartam volna támadni, akkor így érkezem ide? Kötve hiszem.

– De a jegy…

– Felejtse már el azt az átkozott jegyet! – rivallt rá a férfi. – Gondolja azt, hogy csak egy rajz van ott.

– Ne beszéljen velem így! – csattant fel Persis dühösen. – Megmentettem az életét. Hálásnak kellene lennie.

– Mit gondol, eddig miért nem átkoztam meg? – húzódott gúnyos vigyorra Piton szája. – Nem érdekel maga, fogja már fel!

– Az előbb még azt mondta bízzak meg magában, most meg fenyeget? Hogy bízzak így egy halálfalóban?

– Az adósa vagyok, amiért megmentette az életem. Nem tudom, valóban varázslók és boszorkányok között nevelkedett-e, de ahonnan én jövök ez jelent valamit. Hanyagolja, kérem, a halálfaló megnevezést!

– Oh, értem – mondta Persis és leengedte a karját.

– És még valami, mielőtt még elfelejtem. Tegye le azt a fakanalat végre! Csak bolondot csinált magából.

– Micsoda? – nézett rá szúrós szemmel a nő, majd elsápadt mérgében. Valóban egy fakanál volt a kezében. Persze, hogy az, hiszen amikor bejött a legutóbbi kezelés alkalmával, akkor éppen mosogatott és most valószínűleg a pálcája ott ázik a mosogatóban. Perselus nem nevette ki, hanem olyan tekintettel bámulta, amit a lány nem tudott hova tenni. Persis legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.

– Most, hogy ezt tisztáztuk, azt hiszem jobb, ha távozom – mondta a férfi és talárja keresésére indult.

– Így nem mehet el, még akkor sem, ha halálfaló – szólalt meg Persis.

– Ne nevezzen így! – sziszegte és szúrós szemmel nézett a szemébe.

– Akkor sem mehet el! – kötötte az ebet a karóhoz a lány.

– Most meg aggódik értem? Milyen megható – nevetett fagyosan. – De tudok magamra vigyázni, ellenben magának nem ártana legalább egy pálca.

– Ne legyen undok! Inkább hallgasson rám! Még nem áll készen se rövid, se hosszú utazásra.

– Ezt nem magának kell eldönteni – válaszolta higgadtan. – Különben is, pár perce még meg akart ölni.

– A mugliknak szemet fog szúrni így félmeztelenül – jegyezte meg ugyanazzal a gúnyos felhanggal, amivel Piton szólt hozzá.

– Értek valamicskét a varázsláshoz – húzta gonosz mosolyra a száját. – Nincs szükségem a segítségére, köszönöm. Most pedig…

– Másképpen nem is lehetett volna halálfaló, ha nem értene a varázsláshoz – vágyott vissza a nő dühösen.

– Nem tűröm, ha a szavamba vágnak, kisasszony!

– Ez engem egy cseppet sem érdekel – vágta rá a lány. – Különben is, ez az én házam és azt teszek, amit akarom.

– Meg kell, hogy mondjam irritáló magával beszélgetni.

– Magával is hasonló. Viszont, ha már egyszer hazahoztam, akkor legalább addig maradjon, míg egy kicsit megerősödik, és ha valóban nem halálfaló, talán megússza mindegyikünk élve.

– Feltéve, hogy addig megtalálja a pálcáját – tette hozzá Perselus.

– Nagyon vicces. Magával még soha nem fordult ilyen elő?

– Maga szerint, akkor még életben lennék?

– Ahogy abból a kígyóharapásból elnézem cseppet sem állt jól a szénája – vonta meg a vállát Persis.

– De mégis élek – vonta meg a vállát a férfi.

– Micsoda isteni szerencse! Remélem azért a főnixének megköszönte.

– Fawkesnak hívják – mondta színtelen hangon, bár maga sem tudta, hogy miért mondta ezt el.

– Elárulhatná, hogy önt, hogy hívják?

– Nem is tudom, célszerű lenne-e egyáltalán. Hiszen az előbb fakanalat fogott rám. Félek, hogy legközelebb egy serpenyővel vagy netalántán egy teleszkóppal teszi ugyanezt. Kíváncsian várom, hogy mivel rukkol elő.

– Faragatlan fráter!

– Nem, csak Mardekáros – vonta meg a vállát.

– Mi más is lehetne? – nevetett a lány.

– Perselus Piton vagyok – mondta kelletlenül egy szemforgatás tekintve.

– Roxfort igazgatója? – kérdezte Persis és újra kitört belőle a nevetés. – Ez lehetetlen.

– És mégis lehetséges. A soros csodákat képes művelni az emberrel, most ez is éppen egy ilyen pillanat – mogorvasága cseppet sem változott.

– Bár azt mondják, hogy egy undok, utálatos, zsíros hajú denevér, sárga fogakkal, de maga nem így néz ki. De az undok, utálatos és a sárgafogú megegyezik.

– Semmi köze sincs a fogaimhoz – zsörtölődött kelletlenül Piton. A fontos feladatai és az önostorozás mindig annyira lefoglalta, hogy a külsejével sosem törődött. Most a sós víz párosítva a gondos ápolással más színt adott neki.

– Mindegy, egyet mást már úgy is megoldottam. – Piton kérdőn nézett rá, de nem akart rákérdezni, hogy ugyan, mit oldott meg a nő. Persis kitartóan nézte a férfit, aztán ismét megszólalt: – Azt is hallottam, hogy bájitaltant tanított.

– Ez legalább igaz. Egyébiránt szabad a becses nevét? Hadd lepődjek meg magam is.

– Persephone Lennox – mondta meg nevét kelletlenül.

– Csak nem Archibald Lennox mágiaügyi főügyész kislánya? Bár úgy emlékszem két fia és egy lánya van, őt pedig nem így hívják.

– Rosszul emlékszik – húzta fel az orrát a lány, de nem akarta felvilágosítani a férfi. – Feküdjön vissza és mindjárt hozok egy kis ennivalót! – Meg sem várta, míg Perselus válaszol és visszautasítsa, inkább kiviharzott a konyhába. Piton mélyes sóhajtott és leült az ágyra, majd arcát a kezeibe temette.

Egyszerűen nem jutott napirendre Fawkes önzetlen cselekedetén. Idehozta, de maga sem tudta, hogy hova. Csak Merlinnek köszönhette, hogy nem muglik találtak rá. Akkor már valószínűleg hiábavaló lett volna az áldozat az életéért. Mégis mihez kezdjen most? Persephone Lennox nagy veszélyt jelent számára, maga sem tudta, hogy pontosan miért hiszi ezt. Azok a zöld szemek… Pont olyanok, mint Lilyé voltak. Nem ezt ki kell vernie a fejéből – utasította magát gyorsan.

Vajon mit vétett a sorsnak még, hogy egy ilyen házsártos, kelekótya boszorkányt sodort az útjába? Olyan volt, mintha Tonks elevenedne meg előtte. Összeszorult a torka, meghalt ő is és még sokan mások. Vissza kell mennie – gondolta hírtelen. Nem maradhat itt tovább, segítenie kell végleg legyőzni Voldemortot. Végül tervet kovácsolt. Persephone Lennox el fogja veszteni az emlékezetét és nem fog többet emlékezni rá, így volt a legjobb mindenkinek.

Eközben a lány még mindig azt a szerencsétlen fakanalat markolászta. Hogy lehetett ilyen meggondolatlan? – ostorozta magát, végül is jogosan. Mérgében beledobta a fakanalat a mosogatóba, ahol egyébként egész eddig a pálcája ázott. A mosdónak támaszkodva próbált úrrá lenni érzésein. Hogy lehetett ilyen ostoba? – ostorozta magát keményen. Legalább a pálcát ne hibázta volna el. Észre sem vette, hogy Perselus Piton eközben a háta mögé lopakodott és készen állt terve megvalósítására.

hozzászólások: 0