6. fejezet
Egy kis boszorkányság

Még nem szállt fel a finom pára a rét felett, amikor Persephone elindult gyógynövénygyűjtő körútjára. Már órák óta rótta az ösvényeket és felkutatta az összes növényt, amiből majd kicsiny boltja termékeit állítja elő. A hűvös reggeli levegő végigsimította alabástromfehér arcát, azonban az enyhén csípős szél a hosszú fonatba font tinta fekete haját képtelen volt összekuszálni, bárhogyan próbálkozott. Persis egészen az erdő mélyére is képes lett volna elmenni. Nem bánta, ha a harmattól vizes lesz a hosszú bársonyszoknyája, hiszen ilyen időtáján nyílt a tűzvörös iszalag bájitalokhoz alkalmas virága. Feltétlenül szüksége volt mindegy egyes sziromra, melyből éltető elixírt nyerhetett ki. A növény hatásának köszönhetően, sokkal erősebbé tehette a vitalitást adó bájitalát, ami az egyik legkeresettebb terméke volt.

Igazából ezen a napon nem csak ezért indult útnak. A séta sem esett neki rosszul, legalább néhány óra erejéig egyedül lehetett. Némileg még füstölgött magában Piton viselkedése miatt. Egyszerűen képtelen volt gondolatai közül kiűzni őt. A férfi valószínűleg még mindig vendégszobájában terpeszkedett, és valószínűleg még mindig nem hajlandó vele egyezkedni. Legszívesebben megfojtotta volna, de valójában erre nem lett volna képes. Idegesen tűrte el a szemébe lógó tintafekete hajtincseket, amik minduntalan ellenálltak az igazításnak. Gondolatai azonban mindig visszakanyarodtak a fekete szemű férfihez.

Még nagyon gyenge egy utazáshoz – enyhült meg végül a férfi állapotára gondolva és részvétet érzett iránta. Perselus – Persis állítása szerint – nem érdemelte volna meg az együttérzését, de ennek ellenére saját erkölcsi elveit nem tudta megtagadni. Mérgesen szakította le a levelek az egyik kiszemelt borkorról és elátkozta a benne sarjadzó együttérzést a szenvedők iránt. Bár nagyobb lenne varázsereje és másképp alakíthatná az életét. Dacosan megrakta a kosarát, aztán elindult visszafelé.

Soha nem kóborolt messze a háztól és ez most sem volt másképp. A kétkedés és az óvatosság beleivódott a mindennapi cselekedeteibe is. Amikor kinyitotta a rozoga kertkaput egy pillanatra megtorpant. Nem is tudta, hogyan reagáljon arra, ami a veteményesében fogadta.
Perselus Piton, akár egy karót nyelt csúf kerti gnóm, állt a katonás rendben sorakozó ágyásban. Kimért tekintettel vizslatta veteményesét, mintha legalább a sajátja volna. Nyugodt természetességgel varázsolta ki a gyomokat a hasznos növények közül.

Persist akaratlanul elfutotta a méreg, de nem akart túl goromba lenni, jelentőségteljesen bevágta maga mögött a kertkaput. Úgy gondolta, így még inkább felhívja magára a professzor figyelmét.

– Tudja, errefelé muglik is járnak – közölte vele némi felsőbbséggel a hangjában és a lehető leghidegebb hangsúllyal. – Apának nem volt ideje elrejteni a kertem mellett vezető mugli ösvényt, amit egészen a faluig vezet. Bárki megláthatja, hogy mit csinál.

– De egy muglit sem látok. Lazítania kellene. Különben is, én tudom, hogyan kell kitörölni valakinek az emlékeit, sőt nekem sikerülni is szoktott – válaszolta színtelen hangon Piton. Persis úgy gondolta, hogy a professzor cukorkaként osztogatja a felejtésátkokat és nagyon szeret rajta gúnyolódni, bár meg tudta volna átkozni…

– Ne akarjon felbosszantani, mert azt nagyon megbánhatja! – figyelmeztette a nő, de tudta, hogy ezzel nem megy semmire sem. Még egyelőre nem találta meg azt a stratégiát, amivel Perselus fölé tudott kerülni, viszont eszében sem volt feladni.

– Csak önmagának köszönheti ezt az egészet – vonta meg a vállát nyugodtan, ez utóbbi inkább felbőszítette a nőt. Ugyan némi görcs beleállt a nyakába, de megérte látni a dühös zöld szemeket.

– A szemtelenségét és a gúnyt inkább raktározza el valaki másnak – tanácsolta Persis felhúzott orral és kimért tekintettel. Piton alig bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon.

– Persephone, inkább alkudjon meg velem és akkor eltűnök örökre az életéből. – Tudta, hogy feleslegesen próbálkozik, de nem akarta feladni. A nőnek rögeszméjévé vált a felejtésátok, így nem nagyon nyerhetett ellene.

– Meddő vitát folytat, mert úgy is tudja, hogy én fogok nyerni. – Piton mérges volt, nagyon mérges, de nagyon értett ahhoz hogyan palástolja az érzelmeit. Persis még mindig magabiztosan állt előtte.

– A makacsságával nem fog semmire sem menni – közölte Piton hidegen, s még mindig nem mutatta ki, hogy a nő mennyire kihozza a béketűrésből. Közelebb ment hozzá és alig pár centi távolságból ezt mondta: – Majd meglátjuk melyikünk fog nyerni.

A zöld szemek szikrákat hánytak, ugyanakkor valamiféle furcsa csillogás jelent meg bennünk, ami a férfit megérintette, s ettől az érzéstől teljesen zavarba esett. Ugyan érzéseit jól titkolta mindig is, így most sem volt ez másképpen. Közelebb akart hozzá menni, egészen közel, egy ismeretlen erő mintha felé lökte volna, de még ellent tudott neki állni. Ahogy a nő ott állt előtte a reggeli fényben megmozdult benne valami rég elfeledett érzés. Évek óta először akart megcsókolni egy nőt, úgy igazán, mélyen, szenvedélyesen – a gondolattól is megrémült.

Persis nem szólt egy szót sem, csak mérgesen a férfi szemébe nézett, aztán méltóságteljesen felhúzta az orrát és elindult befelé a házba. Csak egy pillanatra találkozott úgy istenigazából a tekintetük, mégis mindkettőjüket szíven ütötte. Piton kifejezéstelen arccal figyelte a nő légies lépteit és úgy gondolta minél előbb el kell mennie innen, vagy így, vagy úgy, de feltétlenül meg kell tennie.

***

A bolt – varázsló szemmel is – lenyűgöző volt a tavaszi napfényben, mint egy kis csillogó ékszerdoboz. Perselus kifejezéstelen arccal lépett be a helyiségbe, de valójában tetszett neki a látvány, viszont annyira elvadult az évek során, hogy képtelen volt ezt megfelelően kifejezni. Csak egy szippantás kellett csupán a bódító gyógynövények összhangú keverékébe és egyből mázsás kövektől szabadult meg. Megnyugtató volt a bolt környezete, érezte a friss levendulát és komló illatát. Olyan volt, mint Persis maga.

A színes kristályok, prizmák, melyeknek erőt tulajdonítottak, szikráztak a rájuk vetülő fényben, valahogy minden olyan különlegesnek, egyedinek hatott – fogalmazódott meg Perselusban a végső ítélet Persis büszkeségéről, persze ezt az észrevételét még véletlenül sem óhajtotta közölni a nővel.

Persephone figyelte a professzor minden lépését. Már nem volt dühös, így képes volt örülni az elismerő tekintetnek. Vagyis remélte, hogy ezeket olvassa ki a férfi tekintetéből. Aztán már nem állhatta meg, be kellett avatnia őt a háttértörténetbe.

– Mindent magam rendeztem be – szólalt meg a háta mögött Persis, miközben elrendezett néhány papírnehezéket és gyógynövényes tasakot. – Az áru nagy részét én készítem, de van egy-két mugli beszállítóm is. Persze varázslatot alkalmaztak rajtuk, sőt az egész bolton, így ha el kell mennem, akkor röpke egy napon belül egy mugli sem emlékezne, hogy valaha is járt itt.

– Rendkívül érdekfeszítő – mondta gúnyosan, aztán leült az egyik lócára és továbbra is a termékeket fixírozta. Persisnek nagyon nehezen ment, hogy kordában tartsa indulatait, érezte, ahogy körülötte cikázik a mágia és felforrósodik a tenyere. Ebből baj lesz – gondolta Persis.

– Tudja, Perselus, felbosszant a jelenléte – szólalt meg némi szünet után, de a lehető legnyugodtabb hangon. – Próbálok kedves lenni, de olyan, mint egy átkozott karót nyelt jégcsap, ráadásul iszonyatosan merev.

– Nézze, nem nyaralni jötten… – kezdte egy cseppnyi idegességgel a hangjában.

– Ez rendben is van, de tudja mit? Valakinek végre ki kellene vennie a pálcát a fenekéből és jó alaposan elverni magát vele – javasolta a nő, amire a válasz egy haragos, lesújtó pillantás volt.

– Parancsol? Nem mondta a mamája, hogy nem illik így beszélnie?

– Nagyon el van telve magától, állandóan leckéztet, és ez már kezd fárasztó lenni.

– Merevnek és sznobnak tart?

– Ugyan dehogy, mégis hogyan gondolhat ilyeneket?

– Pedig kettőnk közül maga az arisztokrata – állapította meg szenvtelen hangon a férfi. – Meg is látszik a makacsságán és az önzőségén.

– Engem a származás nem igazán érdekel. – Persis még nagyon sok dolgot szeretett volna az exprofesszor szemébe vágni, de az ajtócsengő megmentette a férfit.

– Persis, kedvesem, nagy gondban vagyok. – Egy vörös hajó nő viharzott be a helyiségbe, közel járhatott az ötvenhez, de ez nem akadályozta meg abban, hogy körmeit neonzöldre festette, szája vérvörösben izzott, szeme pedig olyan kék volt, mint a tenger, színes ruhája lobogott a nagy sietségben, ezüstszínű magas sarkú ütemesen kopogott a padlón. Kétségkívül ő volt Persis egyik legfurcsább vevője.

– Iris, rég láttalak. Mi történt? – kérdezte összevont szemöldökkel.

– Az unokahúgom, Mable… Oh, bocsánat, nem tudtam, hogy vendéged van – nézett jelentőségteljesen Piton felé és elmosolyodott. Jó napot, Isten hozta kisvárosunkban! – rebegtette hosszú pilláit Mrs Blackwood, aki éppen a negyedik férje elfogyasztása után volt éppen és készen egy új kapcsolatra. Felborzolta vörös haját és ijesztően átható kék szemével, amivel szinte bárkit zavarba tudott hozni, a fekete szemű Perselus Pitont vette célba. Éhes tekintetével szinte felhalta a férfit, aki próbált nyugodt lenni és nem észrevenni.

– Mi járatban van itt az isten háta mögött? Ha azt mondja, hogy feleséget keres, akkor menten elájulok – duzzadt vérvörös ajkait csücsörítve a férfira nevetett, s csókot dobott neki. Eközben Persis alig tudta magát türtőztetni, a diadalmas mosoly cseppet sem akart lehervadni az arcáról.

– Átutazóban vagyok – adott rövid, tömör választ Perselus, azt tervezte, hogy ha hasonló válaszokat ad, akkor hamar szabadul. A lehető leghűvösebb modorát vette elé, de ez Iris Blackwoodot nem riasztotta el.

– Pompás! – kiáltott fel izgatottan, mintha valami szerelmes regénybe csöppent volna hirtelen. – Oh, de modortalan vagyok! Iris Blackwood vagyok.

– Perselus Piton – fogott kezet a nővel kelletlenül, szinte a levegőben érezte, hogy nagyon nagy bajban van.

– Milyen szép a keze! – dicsérte meg az asszony, majd erősen megmarkolta, s tenyérrel felfelé fordította Perselus kezét. A férfi ekkor már a pánik jeleit mutatta, de Persist túlságosan fojtogatta a nevetés ahhoz, hogy segítőkészséget mutasson.

– Perselus, maga fél a mágiától – állapította meg Mrs Blackwood, amit Persis már nem állhatott meg nevetés nélkül. Irisnak annyi köze volt a mágiához, mint futóféregnek a vélákhoz.

– Rettegek a mágiától – közölte kelletlenül és elhúzta a száját, majd megpróbálta elhúzni a kezét, de a neonzöldre festett karmok karvalyként vájtak a húsába. Jövendőmondást sejtett, viszont a menekvésre szemernyi esélyt sem látott és ehhez nem kellett még egy kristálygömbbe sem.

– Tudja, drága Perselus, most nagy titkot bízok önre – közölte teátrálisan, s a kék szemét Perselus sötét tekintetébe fúrta. – Nem kell megijednie, amit most hallani fog, csak a természet sokszínűségének egy aprócska példája. Boszorkány vagyok! – Persis ekkor már nem volt képes szemernyit sem palástolni az érzéseit.

– Szentséges ég! – hangzott a férfi unott válasza, hogy Persisből kirobbant a nevetés.

– Akarja, hogy megmondjam a jövendőjét? – A nő szeme felcsillant, amikor Perselus szemébe nézett.

– Meg tudom akadályozni benne, hogy elmondja?

– Nagyon kis játékos ember maga, Perselus – nevetett a nő.

– Tudod, vérbeli angol úr, ezért tűnik kicsit merevnek, viszont biztos vagyok benne, hogy belül egy tüzes férfit rejt ez a marcona külső – magyarázta Persis vigyorogva, ügyet sem vetett a gyilkos pillantásokra.

– Biztosan így van – a nő mosolya szinte levakarhatatlan volt. – Lássuk csak ezeket a vonalakat. Nagyon nehéz élete volt, a családja hamar szétesett és magányos ember volt. De már nem kell félnie, mert találkozott velem.

– Milyen megnyugtató – válaszolta gúnyosan, de még ezzel sem vette el Iris kedvét.
– Szerelem vár magára, izzó, forró szerelem – a hatás kedvéért másik kezével csábítóan végigsimította a Perselus arcát. – Nagyon vonzó férfi maga ugye tudja? De sajnos nem én vagyok a kiszemelt.

– Iris, ne hozd zavarba Perselust! – kérte szelíden Persis.

– Oh, már csak egy kérdés maradt hátra, kedves Perselus – mosolygott kacéran, majd hirtelen elővette varázspálcát és a férfi nyakának szegezte. – Mit keres itt Piton professzor, a Roxfort igazgatója, akinek halottnak kellene lennie?

A férfi már csak arra eszmélt, hogy egy vaskos tölgyfa pálca az oldalának szegeződik és egy valódi boszorkány vérengző pillantása fúródik a tekintetébe.

– Akkor játszunk nyílt lapokkal, Perselus. Addig nem megy el innen, míg meg nem mondja, mit keres itt. Ellenétben Persis-szel én egészen jól bánok a varázslatokkal és még ki tudok magából némi félelmet csikarni, ha nem viselkedik jól.

– Iris, erre semmi szükség – forgatta meg a szemét Persis. – Nem ezért hívtalak ide.

– Nos, mivel a professzorunkról azt tudják, hogy meghalt, érdekes ez a helyzet. Persze ismerjünk Harry Potter nyilatkozatát…

– Fawkes nevű főnix hozta ide – mondta Persis, valahogy biztos volt benne, hogy Piton nem mond semmit sem.

– Nem téged kérdeztelek, drágám. Tudom, hogy minden kóbor állatot képes vagy befogadni és mindenkiről csak jót tudsz feltételezni. De egy kígyót melengetni a kebleden egyáltalán nem bölcs gondolat. Emlékszem, amikor kislány voltál…

– Mi lenne, ha tárgyra térne Mrs Blackwood? – szólt közbe Piton. – Ha már meg akar átkozni, akkor legalább tudni akarom, hogy mikor és miért akarja megtenni. Egyetlen ujjal sem bántottam a hölgyet.

– Iris vagyok, és attól még, hogy maga egy bűnöző, még mindig nagyon vonzó férfi – nevetett a nő vidáman és levette a pálcát Piton nyakáról. – Tudja, Persist nem hagyták csak úgy magára ezen a helyen. Bocsássa meg a bizalmatlanságomat, de egy halálfaló feltűnése itt egyáltalán nem szokványos eset. Szóval hallgatom, kedves Perselus.

– Nincs mit mondanom – dőlt hátra a székben a férfi, esze ágában sem volt beszélni erről és egyébként semmi másról sem szívesen árult el semmit sem. – Önszántamból vagyok itt és semmi közöm senkihez.

– Nagyon csúnya az a sebhely a nyakán, egy igazán éhes kígyó lehetett – simította végig Iris a heget, Perselus izmai megfeszültek, mindig kínosan érintené, ha valaki hozzáér.

– Nagini volt – közölte színtelen hangon, mintha csak egy szimpla időjárás jelentést mondott volna. Nem volt értelme tagadni, inkább őszintén elmondta.

– Szóval a Tudjukki kígyója. Remélem, hihetek Harry Potter nyilatkozatának és maga tényleg olyan zseniális, önfeláldozó és bátor hős. Nem szeretnék csalódni egy ilyen jóképű, megnyerő férfiban.

– Iris, hagyd békén kérlek Perselust! Ellenőriztem az emlékeit és úgy gondolom nem veszélyes – vágott közbe Persis. – Viszont ki kell törülnünk az emlékezetét.

– Megint helyben vagyunk – morogta a férfi mérges és karba font kézzel dőlt hátra.

– Nem kell kitörölnünk az emlékeit – mosolygott rá Iris. – Vannak más lehetőségeink is.

– Nem hinném, hogy a megölésemmel…

– Nem akarom megölni, csak át akarom adni a Minisztériumnak. Perselus, mégis minek néz engem? Hízelgő, hogy ilyen vadnak és kíméletlennek tart, de ettől független nem jár messze az igazságtól – nevetett fel harsányan a nő.

– Nem akarom, hogy a Minisztérium itt szaglásszon – vágott közbe Persis rögtön. Mindig is gyűlölte a Mágiaügyi Minisztériumot, mivel még mindig vadásztak rá a képességei miatt. Iris pedig nagyon jól tudta ezt. Nem csak Voldemort a legnagyobb problémája a varázsvilágnak. – Sokkal nagyobb kockázatot vállalunk, ha kiadjuk.

– Mire gondolsz, drágám? – kérdezte kedvesen Iris, miközben megigazította a nyakában függő nyakláncokat. – Téged nem akarlak belekeverni ebbe az ügybe.

– Tudom, de akkor is kockázatos – mondta Persis aggódva. – Nem kellene éppen most ilyen komoly ügybe keverednünk.

– Van valami terved, kedvesem?

– Nem zavarja magukat, hogy jelen vagyok magam is a bájcsevejünknél? – méltatlankodott Piton bosszúsan. – Elég nehéz lesz letagadni és eltitkolni előlem a tervüket.

– Olyan kis szűkszavú maga, Perselus, de cseppet sem jelentéktelen. Persis, kedvesem, meg tudnád mondani, hogy mit tervezel?

– Ezt négyszemközt szeretném megbeszélni Perselusszal, persze csak, ha nem bánod. – Iris bólintott, majd még egyszer rámosolygott Pitonra és egy puszit nyomott az arcára.

– Remélem, még találkozunk. Rendben, csillagom, én most elmegyek a szüleidhez, addig is legyél jó kislány. – Iris még egy csábos pillantást villantott Piton felé, majd kitipegett az üzletből. Persephone kihívó tekintettel nézett Pitonra, aki sarokba szorítva érezte magát és tudta, hogy most valamiféle kompromisszumot kell kötniük.

hozzászólások: 0