29. fejezet
Őrületbe kergetsz

Draco miután befejezte a fürdést egy törölközőbe csavarva lépett be a hálószobába. A haja még mindig egy kicsit vizes volt, és önkéntelenül kihúzta magát, amikor meglátta a társát. Úgy állt ott, mint egy naptármodell a Kviddics Illustrated legfrissebb számának mellékletén pózolna.

Hermione már az ágyon elhelyezkedve olvasott, és valami olyasmit mondott, hogy magamutató barom, de a férfi elengedte a füle mellett a megjegyzést. A boszorkány tüntetően nem figyelt a varázslóra, hanem jelentőségteljesen lapozgatott a könyvben. Egyértelműen látszott, hogy még mindig haragudott. És levegőnek nézte Dracót, aki időközben nekidőlt az ajtófélfának.

A varázsló már felkészült rá, hogy beszéljen, és valamiféle bocsánatkérésfélét fogalmazzon meg, hogy legalább ne feküdjenek le haraggal, de amikor meglátta a takaróján terpeszkedő Mumust egyből megtalálta a szavakat, és rögtön elengedte a bocsánatkérést.
– Ez meg mit keres itt? – sziszegte mérgesen a férfi.

– Mi… Ez? Ohh, Mumus, a francba – szólalt meg Hermione, mint aki csak most vette észre, hogy a cica ott terpeszkedik aurortársa ágyán. – Megmondtam, hogy ne feküdj Malfoy helyére, mert úgy fog viselkedni, mint egy hisztis, pisis varázsló.

– Megmondtam, hogy az a dög nem jöhet be ide – jegyezte meg Draco tömény undorral, és a kis félmurmánc felé mutatott. Mumust nem igazán izgatta ez a kis közjáték, sőt csak egy apró szuszogásra futotta tőle. – Úgy gondolod, hogy csak téptem a számat? Hát nem, Granger. Tüntesd el ezt a bundás Merlin csapását az ágyamról, akkor megnézheted magad.

– Ne csinálj ebből ekkora ügyet – legyintett a boszorkány. – És mi az, hogy megnézhetem magam?

– Úgy, ahogy mondom.

– Szép, Malfoy.

– Tüntesd el ezt a kis dögöt – ismételte magát a varázsló.

– Mumus picikém, gyere ide – gügyögte Hermione.

Draco csak morogva felhorkant:
– Ez a dög meg se mozdul.

– Ha így üvöltesz, akkor nem csoda, hogy nem reagál – fogtatta meg a boszorkány a szemét.

– Ez baromság. Ez egy macska – világított rá Draco, és hevesen gesztikulált az említett állat felé, aki még mindig nyugodtan feküdt.

– Ez egy okos macska – replikázott Hermione.

– Ez? Hát persze… Kicseszettül okos.

– Sokkal okosabb, mint te – gúnyolódott a boszorkány. – Nyugodj meg már végre, Malfoy auror! Nehogy ki kelljen hívnom a Szent Mungo ügyeletes elmegyógyítóit.

– Mennyire megsértettél – viszonozta a gúnyos megjegyzést Draco, aki most összefont karokkal állt a szoba közepén. Hermione villámokat szóró tekintettel figyelte őt, és valahol a düh alatt kezdte zavarni a férfi hiányos öltözéke, de a veszekedés jobban lefoglalta őket. – Utoljára mondom, hogy tüntesd el ezt a bolhazsákot.

– Nem bolhazsák – ellenkezett a boszorkány.

– Nem érdekel. Tüntesd el! Most! Azonnal! – üvöltötte az auror,

– Gyere pici cicám!

Mumus meg sem mozdult, mintha nem hallotta volna, hogy róla beszélnek. Vagy igazából nem is érdekelte. Mellesleg Hermione hívogató hangja sem használt semmit sem. Draco mérges sziszegésére is csak az egyik fülét mozgatta meg. Igazából magasról tett a két gazdájára.

– Hihetetlen… édes Merlin! – horkantott fel a varázsló. – Neked semmit nem jelent, amit mondok? Mert ennek a macskának biztos, hogy nem. Te ragaszkodtál annyira ehhez az istencsapásához.

Mumus nagyot nyújtózott az ágyon, és ásított egyet. Nagy kegyesen megmozdult, felpúpozta a hátát, kinyújtóztatta az elgémberedett tagjait, és elindult Hermione felé. Mindezt olyan lassan, mintha minden egyes lépéssel Draco még el nem szakadt idegszálain táncolna. Hermione végül megfogta, aztán kitessékelte a félmurmáncot a szobából.

– Most már elégedett vagy? – kérdezte maró éllel a hangjában az aurorboszorkány. – Macskamentes az egész szoba.

– Nem vagyok elégedett. Dühös vagyok. – Draco olyan undorodó fintorral figyelte az ágyát, ami érintetlen és szőrtelen volt, mintha valamiféle méltatlan fekhely lenne, mire ő neki most le kell feküdnie.

– Akkor már ketten vagyunk – állapította meg Hermione, aztán csípőre tette a kezét. Nyugodt hangnemben beszélt, de valójában nagyon dühös volt. – Én sem vagyok még csak távolról sem elégedett.

– Tűntesd el ezt a macskát a közelemből! – követelte Draco újra, nyomatékot adva a mondandójának. – Megállapodtunk, hogy nem jöhet be a hálóba. Nem fogok ott aludni, ahol ez a dög aludt.

– Mindjárt lecserélem a huzatot, és minden rendben – intette le a lány. Zavarta, hogy a varázsló ilyen hangot üt meg vele szemben. Igazából valahol, nem is olyan mélyen az elméjében nagyon is örült annak, hogy Malfoy iszonyatosan dühös, még ha az érdektelen Mumuson is csattant a haragja.

– Granger, kezdesz az idegeimre menni – közölte a nyilvánvaló tényt Draco.

– Én megyek a te idegeidre? – kérdezte oldalra billentett fejjel Hermione, és csípőre tett kézzel a férfi elé fordult. – Milyen kényelmes.

– Megmondtam vagy nem mondtam meg? – követelte a varázsló az igazát.

A boszorkány borzasztótan elfintorodott.
– Persze, a nagy Draco Malfoy megmondta, de mennyire megmondta – helyeselt gúnyosan. – Nincs benned szemernyi jóérzés egy állat iránt. Ez csak egy kiscica, viszont te úgy csinálsz, mintha maga a megtestesült Antikrisztus lenne. Nevetséges, amit csinálsz,

– Baromság – morogta Draco. – De én nem közösködöm velük. Nem alszom egy állattal sem.

– Majd észben tartom – horkantott fel a boszorkány.

– Nagyszerű – jegyezte meg gúnyosan a varázsló, aztán hátrasimította a nedves hajtincseit.

A boszorkány figyelte, ahogy megfeszülnek az izmok a hasán, majd azon kapta magát, hogy törölköző csomójához vonzza a tekintetét valami megállíthatatlan erő. Gyorsan megrázta a fejét, és felsóhajtott. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne nézzen a varázslóra, és ne gondolja meg magát. Malfoy irtózatosan jól nézett ki. És ezt az elméje hangosan ordította.

– Majd holnap folytatjuk ezt a beszélgetést, oké? – szólalt meg egy kissé kiszáradt szájjal a lány.

– Most fogjuk megbeszélni – vicsorgott rá Draco. – Vannak szabályaink.

– Szabályaink? – Hermione az ajkába harapott, majd elnyomott egy apró mosolyt. Valahogy már nem haragudott Dracóra, aki úgy tűnik Mumustól megkapta, amit érdemelt.

– Vannak – lépett hozzá egy kicsit közel a férfi, és a szemét forgatta. – Át kell ismételnünk őket, ahogy látom.

– Rendben, Malfoy.

– Egyszerűen hihetetlen, hogy ezt kell tennünk, Granger.

– De mennyire.

– Kellenek a szabályok.

– Akkor ismételjük át azokat a szabályokat. – Belenézett a szürke szemekbe, amik most elsötétülve meredtek rá megint. Hermione kihívóan állta a tekintetet. Érezték az egymás testének melegét. Mindketten egymás ajkát figyelték, és maga a pillanat kezdett örültebbé válni. Egy vagy talán két lépésre voltak attól, hogy újra elcsattanjon egy csók, egy meggondolatlan, szabályellenes csók, aminek nem kellett volna. Mielőtt megmozdulhattak volna Mumus panaszos nyávogással hívta fel magára a figyelmet.

– Ez még mindig itt van? – nyögött fel Draco. – Sicc, sicc innen!

– Vegyél már fel valamit, Merlin szerelmére! Addig én ezt elintézem. – Azzal kiterelgette a félmurmáncot, aki magasba emelte a bojtos farkát és kiment a helyiségből.

A varázsló szó nélkül kivette a ruháit a szekrényből, aztán kiment a szobából vissza a fürdőbe átöltözni. Mumus pedig úgy döntött beköltözik Trelawney szexbarlangjába, így Hermionénak nem maradt vele további teendője. Varázslattal kitiltotta a félmurmánc cicát, majd egy újabb bűbájjal áthúzta Draco ágyfelén az ágyneműket. A rózsaszínt lecserélte kékre, majd apró csillagokat bűvölt rá, mackókkal, hogy minél gyerekesebb legyen, addig Draco magára húzott egy alsógatyát és egy pólót. Amikor újra megjelent, akkor sem volt éppen a nyugalom szobra. Mogorván szemlélte a művet.

– Csodás lett, nem igaz? – kérdezte Hermione édes mosollyal.

– Még egyszer nem akarom azt az állatot az ágyamban látni – közölte Draco felhúzott orral. – Remélem, hogy világos voltam.

– Én sem akarok állatokat az ágyamban látni, mégis kénytelen vagyok egy görénnyel osztozkodni – fújt egyet a boszorkány.

– Én nem vagyok se büdös, se nyálas, és a szőrömet se hullajtom.

– Meg se említsd ezt – emelte fel a boszorkány a kezét. – Annyi szőke hajat találtam már a ruháimon, hogy csoda, hogy a fejeden még van.

– Milyen bájos, hogy csak úgy kitalálsz mindent – morogta Draco. – Legközelebb mire számítsak?

– Nem hiszem, hogy az előbbi remek kis műsorod után még számítottál tőlem kedves szavakra.

– Nem is számítottam.

– Ragyogó, Malfoy – mondta Hermione, és ásított egyet.

– Nincs macska – jelentette ki Draco határozottan. – Többet meg ne lássam ezt a dögöt itt.

A boszorkány egy hosszú pillanatig hallgatott, aztán vett egy mély levegőt.

– Túlzásba viszed ezt az ellenkezést – szólalt meg Hermione.

– Csak józanész.

– Áh, itt van valami mélyebben, nem? Valami sötét titok, ami itt lappang a háttérben. – Hermione megfigyelhette, ahogy Draco homlokán egy ér lüktetni kezd, és olyan tekintettel figyelte őt, mintha a puszta tekintetével képes lett volna

– Nem szeretem az állatokat a közvetlen életteremben, nem alszom együtt macskákkal, se tündérekkel, se törpegolymókokkal, se semmivel sem – mondta Draco egykedvűen. – Nem ártok nekik, de…

– És Csikócsőr?

– Az hiba volt – szólalt meg félhangosan a varázsló. Hermione látta, ahogy a férfi ökle és az állkapcsa megfeszül. – Amibe aztán apám durván beleavatkozott. De erről nem akarok beszélni.

– És a murmáncok?

– Mi van velük?

– Ugye volt egy ilyened, ami elpusztult? – kérdezte Hermione most már sokkal kedvesebb hangon. – Te pedig nem akarsz kötődni. Kitaláltam? Igazam van?

– Nem volt – válaszolta Draco halkan. Nem is figyelve a boszorkányra inkább lefeküdt az ágyra. Nem is törődött tovább az ágyneművel, sem azzal, amit a társa mondott. Hosszú percekig csak hallgattak, ami most kínosabb volt, mint eddig bármikor. Végül a varázsló szólalt meg. – És az nem érdekel, hogy anyám mit mondott a szent kút vízéről?

Hermione karba tette a kezét, de végül csak bólintott. Aztán odébb lökte Draco lábát, majd leült az ágyra.

– De igen. Mit mondott?

– Érdekes.

– Micsoda? – kérdezett vissza boszorka. – Olyan furán nézel rám.

– Elkezdett növekedni a pocakod – jegyezte meg Draco félre fordított fejjel. Hermione csak megforgatta a szemét, lenézett a pólójára és valóban a varázslat kezdett hatni. – Megint ugyanaz a bűbáj?

– Igen.

– Mondtam, hogy segítek valami veszélytelenebben keresni – folytatta a varázsló. – Nem kellene kockázatot vállalni…
– Ezt én döntöm el – mondta Hermione, aztán ledőlt az ágyon, így már nagyon is látszott a pocak. – Ezt már egyszer kiveséztük.

– De nem mondhatom el még egyszer a véleményem? Merlinre! Veszélybe sodrod magad, és elképzelhető, hogy megsérülsz az akció során, aztán ebből nagyobb baj is lehetne. Mindössze csak erről van szó.

– Köszönöm az észrevételedet, Malfoy, de egyelőre magad minden az eredeti terv szerint. Szóval a legjobb lenne, ha nem szólnál bele abba, hogy mit csinálok a testemmel.

Draco kinyújtotta a lábát, és a lányéra tette.

– Vidd innen a lábad!

– Nem viszem – jelentette ki a férfi.

– Hallgatom, amit mondani akarsz, Malfoy.

– A kimerítő vagy részletes, de rövid magyarázatot kéred? – tudakolta Draco, miközben egy párnát gyűrt a feje alá.

– A kimerítőt, természetesen. Mindent tudni akarok, hátha valahol a részletekben lesz a megoldás. Szóval kezdj neki.

– Lehet, hogy nem minden lesz újdonság – figyelmeztette Draco. – Lehet, hogy nagyon száraz lesz, amit mondani fogok. Remélem, hogy nem fogsz elaludni közben, mert fontos dolgokról fogok beszélni.

– Ébren ültem végig Binns minden egyes mágiatörtnet óráját, jegyzeteltem és mindig kitűnő voltam – sóhajtott fel a lány idegesen. – Akkor szerintem ezzel is megbirkózom. De kezdj már bele.

– Ébren végigülted?

– Igen.

– Legnyűgöző, Granger – bólogatott elismerően Draco. – Talán évszázadok óta te vagy az egyetlen, aki ébren maradt.

– Ah…

– Én szerintem megtanultál ébren aludni – találgatott a varázsló. – Más magyarázatot nem tudnék erre.

– Belekezdenél? Lehetőleg minél előbb – kérte a boszorkány. – Örülnék egy kis alvásnak is, ha belefér ebbe a napba. És vidd odébb a lábaidat.

– De így kényelmes. Áú! Te megcsíptél? – Draco összerándult, és felhúzta a lábait.

– Aha, megcsíptelek.

– Hogyan lehetsz ennyire gyerekes? – kérdezte a varázsló.

– Pontosan úgy, ahogy te is – sóhajtott fel Hermione, aztán nagyot ásított. – Nem tudom, hogy miért csináljuk ezt folyton.

– Tippem sincs – nevetett Draco, majd egy kicsit megérintette a boszorkány lábát a lábujjával. A lány felé fordult. – Legyünk egy kicsit jóban.

– Viselkedjünk úgy, mintha profi aurorok lennénk – jegyezte meg hűvös kimértséggel Hermione. – Szóval vidd már innen a lábad!

– De nekem így kényelmes – nyafogta az egyikori mardekáros. – És profi aurorok vagyunk, szóval nem kell úgy tennünk, mintha azok lennénk.

– Malfoy, ha te is végiggondolod ezt a helyzetet és végignézel rajtunk, akkor rájöhetnél, hogy mindenhogy viselkedünk csak nem úgy, mint a profi aurorok.

– Most lazítunk – mondta a férfi, aztán jelentőségteljesen kinyújtózott az ágyon. – Természetesen nem számolom a közös fürdést ebbe a kategóriába. Az igazából egy titkos megbeszélés volt.

– Nehogy beleírd a jelentésbe!

– Pedig érdekes téma lenne a kiértékelésnél – nevetett fel Draco.

Hermione már meg sem próbálta elemezni a helyzetet, csak újra megcsípte a varázsló lábát, aki kénytelen volt tisztes távolságba húzódni tőle. Mély levegőt vett aztán várakozóan nézett Dracóra, aki most oldalra fordította a fejét a párnán, s egyenesen a szemébe nézett. Olyan szürke volt a szeme, volt benne valami huncutság, aminek kellett volna ott lennie, és valami más, aminek pláne nem kellett volna ott csillognia. Úgy mérte végig, ami már nagyon is súrolta azt a határt, amit nem szabadott átlépniük.

– Szóval az ősi mágia. Mindketten tudjuk, hogy az alapja az elemekkel való varázslás technikája. Ennek az alapvető forrása és eszköze a víz. Komoly gyógyítóerővel bír, amit a megfelelő helyen, megfelelő időben és mennyiségben vesz magához az ember – kezdett bele a mesébe a varázsló. – A mostani kis fürdőzésünk akár egy spirituális megtisztulás is lehetett volna, ha nem lettél volna ennyire…

– Az én hibám? – nyögött fel a boszorkány. – Mit szerettél volna ott a kádban csinálni?

– Hú, de magas labda volt ez, Granger – nevetett fel Malfoy auror. – Azért, ami eszembe jutott most, hát… akkor már nem lehetnénk többet aurortársak vagy nem csak azok lennénk.

– Inkább ne mondj semmit.

– Az én hibám is, hogy ebből nem lett spirituális megtisztulás, de majd egyszer egy másik kádban, egy másik estén megpróbálhatnánk – incselkedett Malfoy, majd vigyorogva megemelte a szemöldökét.

– Ne húzd az agyam, kérlek! Még rágondolni is kínos erre.

– Miért?

– Mer… áhh… most nem ez tárgyaljuk meg – terelte vissza a szót Hermione. – Sokkal fontosabb dolgunk is van. Meg kellene végre találnunk Flintet, hogy végre ne kelljen elviselnünk egymás igencsak terhes társaságát.

– Pedig jól nézel ki terhesen. Még egy kérdés: Cici növelő bűbájt is használtál?

Hermione felnyögött, és körbenézett, hogy mit vághatna Dracóhoz. Egy párna tűnt a legjobbnak ehhez. De a varázsló csak nevetett továbbra is.

– Borzasztó vagy.

– Ez csak egy kérdés volt. Egy igazán jogos kérdés. Mintha nagyobbnak látnám, mint amekkora általában – elemezte tovább a férfi. – Persze ezt akkor tudnám megmondani, ha…

– Na jól van – morogta Hermione. – Hozzám ne merj érni. Maradj távol. És nem csináltam a melleimmel semmit. A sportmelltartómban van némi szivacs.

– Ááhhh…

– Ha megelégedtél a válaszommal, akkor kérlek, folytassuk ezt az elemzést tovább. Lassan mind a ketten használhatatlanok leszünk. És szeretném ezt éberen megbeszélni, mindenféle hülyeség nélkül.

– Jól van.

– Az elemi mágia és a víz nagyon is összevág az egész történettel. Szerintem a többi elemmel nem is kellene foglalkoznunk.

– Az Élet Vize valóban erre utal. Kezdjük, akkor azzal, hogy miért éppen az? Valójában mindenféle víz mágikus. Lehet, hogy ezzel nem értesz egyet, de nézzük egy kicsit másképpen.

– Rendben – mondta Hermione.

– A víz mindenhol ott van. Megisszuk, főzünk vele, megfürdünk benne, bájitalokba öntjük, felhasználjuk az eszközeink tisztítására. Önmagában is mágikus. Annyira természetesen van jelen, hogy nem tartjuk se mágikusnak, se varázslatosnak. És ez az erő ott van a mugliknak is, persze ez nekik is éppen olyan természetes, mint nekünk. Viszont rengeteg olyan mondájuk van, ahogy nekünk is, amiben ott van egy-egy kút, forrás, tó, aminek minden másnál különlegesebb ereje van.

– Úgy gondolod, hogy a konventnek a megtisztulás lehet a célja?

– Meglehet. De annyi minden más is. Anyám mondott egyet-kettőt, ami akár szoba jöhet. Ártó szellemektől akarnak megszabadulni. Egyes hitek szerint a szellemek sosem repülnek vagy ha úgy tetszik lebegnek a víz fölött.

– Gondolj Hisztis Myrtilre – emlékeztette Hermione. – Ő előszeretettel kísértett vizes helyeken.

– Igaz, de ő boszorkány volt, és nem is különösebben hagyományos volt a halála – ellenkezett a varázsló. – Ha belegondolsz mindegyik szellem kerüli a vizet.

– A sikítószellem? – vetett fel a boszorkány. – Azok mindig nyálkás, nyirkos helyeken, kutakban tanyáznak.

– Kiszáradt kutakban – pontosított a férfi. – De szerintem ez a magyarázat lehet a legvalószínűtlenebb, ami szóba jöhet. Ezt kizárhatjuk.

– Szerintem is.

– Térjünk akkor vissza a vízhez. A vízmágia elemi mágia, amit a legkönnyebb használni – folytatta Draco.

– A legkönnyebben? Nem is tudom. Annyira, de annyira nem foglalkoztam ezzel – szólalt meg Hermione. – Persze érdekességként olvastam róla, viszont soha nem akartam kipróbálni.

– Ne vedd magadra – mondta a férfi. – Ezek olyan képességek, amik gyakorlatilag elkoptak az idők során, főleg, amikor megjelentek a pálcák. Mágikus fa, mágikus mag, ami koncentrálja a mágiát, és könnyebb használni. Ezért is van az, hogy pálca nélkül nagyon kevés értékelhető varázslatokra vagyunk képesek. Talán évekbe telne, ha megpróbálnánk ez elemi mágiával kísérletezni és megtanulni varázsolni.

– Igen, ebben teljesen igazad van. Ennyire senki sem koncentrált – értett egyet a boszorkány, aztán felsóhajtott. – De miért a víz a legkönnyebb?

– Mert bennünk is megvan. A testünk nagy százalékát a víz alakítja, így könnyebben ráhangolódsz, ha megpróbálnád ezt a mágiát használni. Majd erről mesélek még, de most nincs kedvem elkagyarodni – magyarázta a varázsló. – Lényeg a lényeg, hogy a gyógyító hatása is ilyenkor jobban érvényesül, ha ráhangolódsz.

– A gyógyítás talán közelebb állhat a konventhez. Végül is az Élet Vizét keresik. Lehet, hogy nem feltétlenül a szó szerinti értelemben, hanem valamit meg akarnak gyógyítani, valamit, amire csak ez lehet a megoldás. De mégis mi a fene lehet? Nem tudunk róla, bár nem igazán vizsgáltuk, hogy valaki súlyos beteg lenne a konventben. Vagy lehet, hogy kutatnunk kellene még?

– Igen, ez nem lenne éppen rossz ötlet. A vízmágia minden emberre hat, a muglikra is, mert ez tiszta mágia, főleg a forrásoknál van nagyobb ereje, ugyanakkor ezt nagyon alulértékelik, mert ez természetes és magától értetődő funkció – mondta Draco átszellemülten. – Ezért használunk forrásvizet a bájitalokhoz, és nem csak onnan, ahonnan éppen vizet fakasztunk. Egyébként az Aguamenti az első bűbáj, amit a gyerekek megtanulnak tökéletesen és nagyon gyorsan. Kivéve téged, Granger.

– Miért? – kérdezett vissza méltatlankodva Hermione. – Honnan tudod, hogy milyen bűbáj ment nekem a legjobban?

– Pottertől tudom, hogy te inkább az a gyújtogató típus voltál kisboszorkány korodban – nevetett fel a varázsló. – Elmesélte, hogy felgyújtottad Piton talárját elsőben. Szerintem a Süveg rossz házba osztott be.

– Ha a Mardekárba osztottak volna be, akkor sem biztos, hogy jobban kijöttünk volna egymással – sóhajtott a boszorka, aztán a kezeire támaszkodva felkönyökölt az ágyon. – És ez tény.

– Igaz, lehet, hogy rámgyújtottál volna valamit.

– Most is megtenném, ha nem lenne olyan iszonyatosan sok papírmunka – elmélkedett a boszorkány. – Szerintem nincs is ilyen formanyomtatvány.

– Nehezen vallod be magadnak, hogy megkedveltél.

– Kedvellek, Malfoy – mondta Hermione egykedvűen. – De az őrületbe tudsz kergetni.

– Én is kedvellek, Granger. De te is az őrületbe tudsz kergetni.

– Nem folytatnád, amit elkezdtél? – kérte a boszorkány. – Még mindig nem jutottunk el a konvent valószínűsíthető céljáig. A gyógyítás nekem nagyon is kevésnek tűnik.

– Nézzük a mugli pogányokat – kezdett bele Draco, miközben közelebb csúszott a boszorkányhoz. – A víz az élet hordozója és védelmezője. Ha a négy elem szempontjából nézzük, akkor a föld határtalan, a levegő megfoghatatlan, a tűz beszennyezhetetlen; egyedül a víz van kitéve a megszentségtelenítésnek, ennélfogva különleges védelemre szorul. A természet egyensúlya függ tőle, az áramlatai folyamatosan helyreállítják a tisztaságukat, amíg ez az egyensúly fennáll. A föld termékenységének elősegítője, az esővarázslatokhoz használják. A szenesvizet a szemmel verés ellen, rontás megszüntetésére használták.

– Sokkal összetettebb a dolog, ami elsőre látszik – mondta Hermione. – De szerintem nekik valami teljesen egyszerű céljuk volt, amiért az Élet Vizét kérték.

– Termékenység és gyógyítás.

– Pont ettől féltem – fújt egyet a boszorkány. – Valahogy nem olyan meglepő, hogy a fogantatásra akarják használni.

– Hoztam pár könyvet neked – szólalt meg Draco, aztán a lábával megérintette Hermionéét, amiért most nem kapott csípést.

A boszorkány felé fordult, és sugárzóbb mosolya nem is lehetett volna. Draco körülbelül úgy érzete magát, mintha szerelmi vallomást mondott volna neki, amitől Hermione most határtalanul boldog lett. Neki is muszáj volt elmosolyodnia, hiszen megszólalt Hermione Granger szeretetnyelvén.

– Komolyan? Nekem? – kérdezte a lány.

– Gondoltam szeretnél ezzel kapcsolatban még többet olvasni – nézett rá a varázsló nagy szemekkel.

– Ez igazán kedves tőled, Malfoy.

– Szóra sem érdemes. Hatot hoztam.

– Hatot?

– Hatot – ismételte meg Draco.

– Borzasztóan irritáló, hogy tudod mi a gyenge pontom – sóhajtott fel Hermione.

– Borzasztóan nyilvánvaló, hogy mivel lehet levenni téged a lábadról, de csak holnap kapod meg azokat a könyveket, mert akkor egyikünket se hagynád aludni.

– Jogos.

Egy hosszú pillanatig egymást figyelték, és megint ott volt az a helyzet, amikor mindkettejüknek meg kellett volna mozdulni, de egyikük sem tett semmit. Mintha minden annyira bonyolult lett volna kettejük között, vagy csak ők tették ezt bonyolultabbá. Hermione a plafont bámulta, Draco a körmeit piszkálta.

– Nem kellett volna ilyen hamar visszajönnöd – szólalt meg a boszorkány. – Nem volt rá semmi szükség.

– Nyugodtabb vagyok itt – vonta meg a vállát Draco. – Egy családi reggeli nem éri meg azt, ha pont ma kezdenek el mozgolódni a szomszédok.

– Végig a térképet nézted, igaz?

– Állandóan azt ellenőriztem, hogy bejelzett-e valamelyik bűbájom – vallotta be az auror. – Soha nem szoktam akciót félbehagyni. Anyám nem is tudom mit gondolt. – Draco mélyen felnyögött. – Mindez persze azért van, mert nem hiszi el, hogy nekem ez egy fontos munka. Nem játszadozom.

– Láttam az átkaidat, és én nem mondanám, hogy játszadozol. Ha belelendülsz, akkor veszélyes tudsz lenni.

– Mindegy. Akkor is itt kell lennem.

– Nem történt semmi – szólalt meg a boszorkány. – Szóval felesleges volt ennyire sietned, és elszúrnod a fürdésemet.

– Nem is szúrtam el.

– De elszúrtad – sóhajtott fel Hermione.

– Kárpótollak.

– Hogyan is?

– Még nem tudom – vonta meg a vállát a varázsló. – Most kellett volna előhozni a könyveket.

Hermione felnevetett.
– Most már késő.

– Megmondod, hogy mit szeretnél vagy találjak ki valamit? – kérdezte Draco, aztán ásított egyet.

– Milyen kedves tőled, hogy egy ilyen választási lehetőséget adsz a kezemben.

– Oh, nem tesz semmit. Lásd, hogy milyen nagyvonalú vagyok. Csak azért kérdezem, mert egy kicsit bánom ezt a fürdés megzavarást. Otromba módon betolakodtam az intimszférádba.

– Majdnem elhittem, hogy bánod – mosolyodott el Hermione.

– Van bennem némi jó érzés – vonta meg a vállát a varázsló.

– Komolyan?

– És mocskos gazember is vagyok. Szóval döntsd el, hogy mit szeretnél – kérte a férfi egy széles vigyorral.

– Majd alszom rá egyet – ásított Hermione.

– Tedd azt. De térjünk vissza az eredeti dolgainkhoz. Most, hogy tudunk a boszorkányporról… Még az is lehet, hogy meggyengítették a védelmünket – magyarázta Draco. – Mindent ellenőrizni kell mielőtt még bárhova is elmegyünk. Még egyszer nem hagyom, hogy ilyen durván bejussanak ide.

– Nem hiszem, hogy újra megpróbálnák – rázta meg a fejét Hermione. – Kültéren ez gyorsan szétoszlik, lehet, hogy befolyásolhatja a védőbűbájokat, de nem tehet túl nagy kárt.

– Akkor sem vagyok nyugodt, vagyis voltam.

– Malfoy…

– Most mi van, Granger?

– Igazság szerint azt se tudják hogyan kell a boszorkányport használni. Nem tudják hogyan működik.

– Ebben nem lennék olyan biztos – sóhajtott fel a varázsló.

Egy kis csend állt be a beszélgetésbe, mintha kifogytak volna a beszédtémákból. Kintről behallatszott egy autó hangja, ami gyorsan el is halkult. Csak feküdtek egymás mellett az ágyon. Mindketten kánonban sóhajtottak fel, aztán megint csak elcsendesedett minden.

– Aludnunk kellene – vetette fel Hermione, majd ásított egy hatalmasat.

– Aha, ez nem lenne éppen rossz ötlet.

– Holnap védelem ellenőrzés és erősítés? – kérdezte a boszorkány. – Mielőtt elmegyünk Tintagelbe érdemes lenne mindent megnézni, és minél alaposabban.

– Ez egy egészen jó ötlet – bólogatott Draco. – Magam is erre az elhatározásra jutottam. Kisöpörjük azt a kurva port, aztán taszítóvarázslatokat teszünk fel.

– Én inkább az elnyelőre bűbájokra szavazok. Mert azok nem feltűnőek. A taszítókhoz kellene még egy kis összezavaró is. Ne bonyolítsuk túl.

– Talán igazad van – sóhajtott fel a varázsló. – Kellene valami nagyon durva, és hatásos. Mindig is ki akartam próbálni az várárok átkot.

– Krokodilokkal?

– Anélkül mi értelme lenne? – nevetett fel Draco. Hermione felkuncogott.

– Azt talán a villához kellene.

– Kéretlen betolakodók és az ingyenélő barátaim ellen.

– Milyen kedves – jegyezte meg a boszorkány.

– Mindig ott akarnak lebzselni – sóhajtott fel a varázsló. – Szóval kell valami, ami elűzi őket. Mondtam, hogy Zabini oda akart nőket hozni?

– Nem lennék meglepve.

– Nott pedig ott akart tartani valami kertipartit. Mintha a két idiótának nem lenne saját háza, ahogy mindezt megtehetnék.

– Szegény fiúk – sajnálkozott Hermione. – Nekem legalább normális barátaim vannak.

– Na persze – nevetett fel Draco. – Még emlékszem milyen baromságokat csináltatok a suliban. Nem is beszélve arról, hogy mit műveltek, amikor elkezdték az aurorkodást.

– Mintha te nem lettél volna olyan vakmerő – sóhajtott fel a boszorkány.

– Dehogynem – ásított egyet a varázsló. – Sokkal vakmerőbb vagyok bármelyik barátodnál.

A boszorkány felnyögött, aztán felkelt az ágyról, megkerülte és elhelyezkedett. A kicsi ágyban nagyon is érezte a varázsló jelenlétét, amiről ő maga sem tudta, hogy mit gondoljon.

– Jobb lenne, ha ma aludnánk – váltott témát Hermione. Nem akarta újra felhúzni a határvonalat most sem, mintha már nem lenne semmi értelme. Draco ezt nem tette szóvá, az oldalára fordult.

– Jó éjt, tündérfény! – mondta a férfi rekedtes hangon.

– Neked jó éjt, aszfodélosz gyökér! – viszonozta a köszöntés a lány.

Draco felnevetett.
– Még mindig nem megy ez neked.

– Akkor jó éjt, gyökér!

Megint csak nevetés volt a válasz.
– Mi ez, hogy tündérfény? – kérdezte Hermione, miközben összevonta a szemöldökét, és magára húzta a takarót. – Bejött ez már valakinek?

– Senkit se hívok így – mondta Draco.

Mély sóhajjal Hermione az oldalára fordult, és még sokáig nem jött álom a szemére.

hozzászólások: 0