10. fejezet
Füstölő és legilimencia

Másnap reggel mindketten korán keltek, majdnem egy időben pattantak ki az ágyból. Volt egy kis veszekedés a fürdőszoba miatt, de mire a reggeli kávéhoz értek addigra minden rendeződött.

– Sokáig voltál fent?

– Igen. De nem találtam semmi érdekeset – rázta meg a fejét Hermione. – A szomszédban minden olyan, mintha óramű pontosság szerint működne.

– Mondtam, hogy a pasas kényszeres. Egyszer – kezdett bele egy Draco a mesébe, miközben egy darabra sajtot szúrt a vajazókésére –, egy vámpír nyomában voltam, akinek muszáj volt éjfélkor megharapnia valakit. Mindig bal oldalon harapta meg a nyakakat.

– És elkaptad?

– De még hogy – vigyorodott el a varázsló.

– Ügyes.

– Tudom – sóhajtott fel. – A bolt fél óra múlva kinyit.

– Akkor? Menjünk?

– Persze. Nem vesztegethetünk több időt.

– Később át kell vizsgálnunk a könyveket – mondta Hermione. – Hátha lenne valamelyikben valami, ami nyomára vezet Flintnek.

– Gondolod?

– Van egy elméletem.

– Tényleg? – mosolyodott el Draco. – Neked mindig vannak elméleteid.

– Mondjuk úgy, hogy mi van, ha Flint direkt vette le róluk a bűbájt, és ezzel jelezni akart valamit.

– Nem kizárt – vonta meg a vállát a varázsló. – Rendben, akkor nézzük át.

– Átöltözöm, aztán mehetünk – mondta Hermione, aztán a mosogatóba tette a tányérját, az evőeszközökkel együtt.

– Így is rendben vagy.

– A pólót mindenképpen le kell cserélnem – jegyezte meg a lány, de nem akart igazán magyarázkodni. – Borzasztó, hogy a legbővebb ruhám is kicsi.

– Sajnáljalak?

– Dehogy – forgatta meg a szemét. – Nincs ebben semmi sajnálatraméltó.

– Adhatok egy pólót – mosolyodott el. – A mugliknál szokás, hogy a csajok felveszik a pasijuk ruháját.

– Elolvastál valami kézikönyvet, mielőtt idejöttünk?

– A csajok Roxfortban is csináltak ilyet – válaszolt vigyorogva.

– Nem emlékszem ilyesmire.

– Mert nem jártál normális sráccal soha – jegyezte meg gúnyosan. – Sokan nyakkendőt vagy sálat cseréltek.

– Te midet adtad oda a lányoknak? – kérdezte Hermione.

– Viccelsz! Egy Malfoy nem adja kölcsön a ruháit. A mugli ruháit talán, de a többit…

– Akkor te nem vagy normális srác ezek szerint?

– Talán a sálamat kölcsön adtam volna – gondolkodott a varázsló. – Talán a nyakkendőmet is. Szeretik az ilyesmit a lányok.

– Ezt is a kis kézikönyvedben olvastad?

– Hogyne, és egy tonna női magazinban – forgatta meg a szemét Draco. – Az eszedbe sem jutott, hogy jó megfigyelő vagyok?

– Tudom, hogy az vagy.

– Múltkor is észrevettem a csipkés melltartódat – vigyorgott gonoszul.

– Nagyon nem rejtettem el – nézett rá Hermione elnézően.

– Menj öltözni!

– Most bezzeg menjek öltözni – forgatta meg a szemét. – És ne nézd a fenekem felelé menet.

Draco nem válaszolt neki, csak sóhajtott egyet. Majd tényleg megnézte a boszorka fenekét. Megrázta a fejét, majd beleharapott egy almába.

***

Nem sokkal később már mindketten kéz a kézben haladtak az utcán. Hermionénak még mindig iszonyatosan furcsa volt a helyzet. Dracót inkább csak mulatta a boszorkány zavara, amit még ő olyasmivel tetézett, hogy apró köröket rajzolt direkt a tenyerébe, amivel persze bosszantotta. Kicsit még csípős volt a levegő a tegnapi esőtől, de a nap most fényesen ragyogott a kék égbolton, amin csak lusta bárányfelhők úsztak.

– Túlságosan is görcsös vagy – mondta Draco, majd elengedte a boszorkány kezét, és derekára csúsztatta a sajátját, aztán magához húzta.

– Görcsös?

– Ahogy hozzádérek egyből megfeszülsz – folytatta a férfi, most már egy kicsit közelebbről. – Mi bajod van veled?

– Igyekszem. Nem szoktam andalogni.

– Nem kell ennyire rágörcsölni – jegyezte meg a varázsló.

– Én nem tudom megjátszani magam – mondta végül Hermione.

– A Zsebpiszok közi rémet jobban megy?

– Sokkal jobban. De ne foglalkozz velem, majd túljutok ezen.

– Miért vagy ideges mellettem? – kérdezte Draco. – Talán még mindig a múlton rágódsz?

– Nem boncolgattam ezt a dolgot – gondolkodott el egy pillanatra, aztán hozzásimult a varázslóhoz, majd az ujjait végighúzta a férfi mellkasán. Ebben a pillanatban a férfi merevedett meg egy kicsit. – Majd összecsiszolódunk.

– Azért, ha lehet, akkor a pólóm alá ne nyúlj be – nevetett fel a varázsló. – Hitelesnek kell lenned.

– Nem nyúltam be a pólód alá – nevetett Hermione. – Ha megtennék valamit, akkor legszívesebben megbökném az oldaladat.

– Ne incselkedj, Emma!

– Igyekszem, Tom. De furcsa így hívni téged.

– Hidd el, jobban szeretném, ha a saját nevemet használnád – morogta a varázsló.

– Dobjuk be a jelentést most! – javasolta Hermione. – Elolvastad az egészet?

– Igen, még reggel.

– Nem én fogom ám írni mindig – mondta színtelen hangon.

– Nem is várom el – rázta meg a fejét. – Ez a kettőnk ügye. A következőt én fogom írni.

– Érdekes.

– Micsoda?

– Általában hagyni szokták, hogy én írjak meg mindent – vonta meg a vállát.

– Én nem vagyok mindenki – szólalt meg a varázsló. – Nem akarok minden ilyesmit rádhagyni.

– Kedves tőled.

– Ez nem kedvesség.

Hermione rámosolygott, aztán ellépett tőle, amikor megálltak egy lilára festett postaláda mellett. A boszorkány bedobta a pergamenborítékot, majd vártak egy kicsit. A postaláda megrázkódott, de nem történt semmi.

– Ezek szerint nincs üzenet.

– Akkor menjünk tovább.

Az Aranyseprű nem volt messze innen. Hermione érezte, hogy felszökik kissé a pulzusa, amikor Draco újra a derekára tette a kezét, aztán együtt mentek át az úton.

– Nézd, jókor jöttünk – mondta Hermione.

– A mágia isteneire – morogta Draco félhangosan.

– Errefelé ilyet nem mondanak.

– Bassza meg!

– Ezt inkább – nevetett a boszorkány. – Nézd, akciós az auratérkép készíts. Hát nem remek?

– Erre tudnék valami szépet mondani.

– Befizetlek egyre, ha szeretnéd – vigyorgott Hermione. – Mit gondolsz olyat is tudnának csinálni, amin mindketten rajta vagyunk? Kitehetnénk az esküvői fotó mellé.

Draco úgy nézett rá, mintha nem kellene ezt az ötletet tovább feszegetnie. Kissé közelebb hajolt a boszorkányhoz. A tekintetük egymásba fonódott, aztán a férfi egy apró puszit nyomott az arcára. Hermione mélyen magába szívta az arcszesze illatát.

– Ha tovább gonoszkodsz biztosan meg fogod bánni – suttogta a fülébe, amitől a boszorkány megborzongott.

– Tényleg? És hogyan büntetsz meg?

– Rengeteg ötletem van.

– Alig várom, hogy megtudjam. Két auraképet festetek le. Egyiket szemből, másikat profilból.

– Ne már!

Hermione nevetett, aztán magával húzta a mardekárost. A páros besétált a boltba, ahol nyüzsögtek az emberek és nagy volt a hangzavar. Dracónak erőt kellett vennie magán, hogy ne menjen ki rögtön a helyiségből a körbenézés helyett. Az atmoszféra egyszerűen borzalmasan groteszk volt. Segélykérőn nézett a mellette álló boszorkányra. Hermione tudta, hogy a férfi ennél rémesebb helyen még nem volt, mármint ami a kultúrsokkot jelentette. Megosztotta volna vele ezt az érzést, ha ő maga is osztozott volna ebben, így inkább hallgatott, legalábbis egyetlen egy percig. Mielőtt belevetették magukat a sűrűjébe, Draco egy Disaudiót varázsolt maguk köré.

– Úgy nézel, mint az apád – mondta Hermione, és közelebb húzódott hozzá. – Legalább mosolyognál. Oh, nem visszavonom, úgy néznél ki, mintha mosolyogva akarnál mindenkit meggyilkolni. – Majdnem a vállára tette az állát, de ezt már nagyon is túlzásnak tartotta. A varázsló összevonta a szemöldökét, és visszaváltozott önmagává.

– Mondanám, hogy el tudom ezt fogadni, de nem igazán megy. Minden rossz helyen van ott a pentagramnál, így legfeljebb egy baglyot tudnál megidézni vagy inkább egy verebet. Valamiről azt sem tudom micsoda. – Mutatott rá egy piros valamire, amit a falra szereltek.

– Az egy poroltó – kuncogott Hermione. – Tűz esetére.

– Vagy miért lehet szükség arra a tükörre?

– Szerény véleményem szerint, de javíts ki nyugodtan, ha tévednék, az ékszerek miatt van kint. – Somolygott. – Tudod, ha kiválasztasz valamit, ami tetszik, mondjuk egy nyakláncot, a tükörben megtudod nézni hogyan áll. Boszorkányos, nem?

– Egy hülyeség.

– Nem maradunk sokáig – ígérte Hermione, aztán szeretetteljesen megveregette a férfi vállát. A varázsló kivett egy szórólapot az egyik tartóból.

– Nem akarsz szerencse rituálét vagy betekintést a jövődbe? – tette fel vigyorogva a kérdést Draco. – Itt Trelawney spontán orgazmust kapna, ha ezt meglátná.

– Szerencse rituálé? Nálad nagyobb szerencse nem is érhetne – tért vissza a témához Hermione.

– A családomnak én vagyok a szerencse – mondta, és közben kihúzta magát.

– Biztosan így van. Azt hallottam, hogy unikornistejjel itattak, hogy minél megnyerőbb legyél, ez igaz?

– Micsoda? Ki mondta neked ezt a marhaságot? – csattant fel Draco, de szerencsére nem hallotta senki. A varázsló hideg tekintetét a pletykáló öregasszonyokra emelte, akik messziről őket méregették. Hermione csak mosolygott, aztán az ujjával maga felé fordította a férfi fejét.

– Nem kell a jövőbe látnom ahhoz, hogy tudjam, felhívod magunkra a figyelmet.

Draco a nő derekára tette a kezét. Egymás szemébe néztek, majd közelebb húzta magához a boszorkányt, és megcsókolta a feje búbját.

– Ne játszd túl! – mormogta Hermione.

– A feleségem vagy elvileg, még meg is csókolhatnálak – vigyorgott Draco. – Élnék az előjogaimmal.

– Ha megpróbálod megharapom a nyelved – mosolygott rá édesen.

– Nagyon nem vagy együttműködő. Hogy lesz így hihető az álházasságunk? – sóhajtott fel a varázsló.

– Mielőtt még belekezdünk a vad romantikába, körül kellene néznünk, mert annyi minden van itt.

– Persze – bólogatott.

– Jön valaki felénk, szóval vedd le az átkot – váltott témát Hermione, aztán elléptek egymástól, majd derűs mosollyal illatgyertyák felé léptek.

– Jó napot! – lépett hozzájuk egy nő. Színes, mintás ruhája volt, rengeteg gyöngysora a nyakában és ugyanannyi gyűrű. Hermionénál sokkal alacsonyabb. Széles mosollyal fogadta őket. – Tudok segíteni? Áh érdekli, Mr…

– Fenton. Tom Fenton. Ő pedig a feleségem, Emma.

– Nagyon örülök. Bellinda Sutton vagyok.

– Nagyon örülünk mi is – mondták egyszerre.

– Mr. Fenton, érdekli az auratisztítás? – tért a lényegre. – Érzek némi feszültséget. Nagyon becsomósodtak a csakrái, Mr. Fenton. Ez nem vezet jóra.

– Nem aludtam jól.

– Arra is van megoldás. Egy kis belladonna és nadragulya az esti teába, csodákat művel.

– Az nem ugyan az?

Hermione Dracóra sandított, aki minden erejével azon volt, hogy el ne kábítsa az előtte álló nőt. Így inkább még erősebben kapaszkodott Hermionéban.

– Hogy mondta?

– Csak nézegettünk a feleségemmel – vigyorgott, majd kinyújtotta azt a hosszú karját, és átkarolta Hermionét.

– Még nem döntöttük el, hogy mit próbálunk ki. Imádjuk az okkultizmust.

– Nagyon örülök ennek. Átutazóban?

– Itt vettünk egy kis házat pár utcányira – csicseregte Hermione. – Csodálatos ez a hely. A babának kellemes helyet kerestünk.

– Oh, nagyon jó, már huszonöt éve itt élünk a férjemmel – csevegte a nő. – Milyen csodálatos egy gyermekáldás! Mikorra várható a pici?

– Mindenszentekre – mondta a büszke anya. Draco csak elmélázva figyelte Hermione sugárzó arcát, ő pedig megsimogatta a babapocakot.

– Ostarakor fogant – szólalt meg a varázsló, és szeretetteljesen összemosolyogtak Hermionéval.

– Egy tavaszköszöntő rituálén voltunk – sóhajtott a boszorkány.

– Áldassék a Freya neve – csapta össze izgatottan a kezét. – Jaj, tudják már a baba nemét? – pillantott leplezetlen csodálattal a boszorkány pocakjára.

– Még nem – válaszolták egyszerre.

A nő izgatottan levette az ingát, amit nyakláncként hordott, aztán mosolyogva nézett a pocakra.

– Az inga megmondja ezt.

– Nem biztos, hogy akarjuk tudni – próbálkozott Hermione. – Úgy beszéltük meg, hogy meglepetés lesz.

– Drágám – szólította meg Draco. – Megpróbálhatjuk. Ezzel nem ártunk senkinek. Én már nagyon izgatott vagyok.

– Jó, legyen – egyezett bele a boszorkány. – Ezzel úgysem ártunk senkinek.

Bellinda Hermione álpocakja fölé emelte az ingát, aztán vártak. Az ametisztkő meg sem mozdult. Mindhárman egymást nézték, és de nem történt semmi. A nő arcán feszült várakozás tükröződött ki, mintha ez a módszer még soha az életben nem mondott volna csődöt. Draco halkan megköszörülte a torkát, ami egy bűbájnak hangzott. Hermione megpróbált izgatottan mosolyogni és vigyorogni. Majd az inga megmozdult, lassan kilengett. Jobbra-balra, jobbra-balra.

– Fiú lesz – jelentette be nagy boldogan Bellinda. Az álpár egy pillanattal később hasonló boldogsággal reagált a kijelentését.

– Nagyszerű.

– Csodás.

– Köszönjük! – mosolygott Hermione.

– Nagyon szívesen. Segíthetek még valamiben? Mondjuk egy stresszelűző bűbájt vagy jövőbe látást? A mai nap különösen megfelelő, hogy elmerüljünk a jövőben.

– Egyelőre csak nézegetnénk – mondta Draco.

– Nos, rendben van. Szóljanak, ha tudok segíteni. Most mennem kell. Nézzenek körül. Mindenre harminc százalék kedvezmény van. Azzal a nő elindult a többi vásárló felé. Draco és Hermione hátat fordítottak, majd egy polc mögött Draco egy Disaudiót mondott.

– Nem tudtam rajta legilimenciát alkalmazni – szólalt meg végül.

– Micsoda?

– Nem ment – morogta mérgesen.

– Miért?

– Nem tudom – rázta meg a fejét. – Nem tűnik okklumentornak, és semmilyen varázsereje sincs.

– Volt már, hogy nem ment?

– Soha – vicsorgott Draco.

– Nem lehet, hogy fáradt vagy? Vagy túl sok minden jár a fejedben?

– Nekem mindig, de mindig megy, nem mondok csődöt soha – jegyezte meg a férfi villogó szemekkel.

– Még mindig a legilimenciáról beszélsz? – kérdezte szórakozottan. Draco közelebb ment hozzá, aztán szorosan fogta meg Hermione derekát, és a füléhez hajolt.

– Ne kísérts, Granger! – suttogta a fülébe. – Ha tudni akarod, akkor elárulom, hogy bármikor meggyőződhetsz a férfiasságomról is, csak kérned kell. És a legilimencia mindig, de mindig megy.

– Francba! Megpróbálod még egyszer?

– Ma nem. Ha mégis tévedtem, akkor észre fogja venni.

– És mit csinálunk?

– Körbenézek – mondta, aztán egy apró csókot nyomott Hermione arcára, vészesen közel az ajkához.

– Én… én is körbenézek.

– Rendben van.

Az üzletben egyre nagyobb lett a tumultus. Hermione választott két könyvet, amire a varázsló csak a szemét forgatta, és néhány gyógyteát, eközben Draco inkább úgy döntött, kimegy a helyiségből, már kezdte teljesen megőrjíteni a füstölőszag. Amíg Grangerre várt, addig megpróbált egy másik muglit legilimentálni. Működött. Ettől még idegesebb lett.

A boszorka hamarosan megjelent egy megpakolt táskával. A férfi gépiesen, szó nélkül átvette tőle a csomagot, aztán sétálni indultak. Hermione fél szemmel figyelte őt. Draco Malfoyban volt valami, amit nem értett. Láthatóan idegesen haladt mellette, amit a hatalmas csendből állapított meg.

– Lehet, hogy kicsit túlzásba estem – szólalt meg Hermione. – A pénztárnál még rábeszéltek plusz teákra a baba miatt, gyakorlatilag a terhesség minden fázisára vannak teáim. Nagyon is bájital hozzávalók illatát érzem bennük. Bár ez nem jelent semmit, sok hozzávalót a muglik is ismernek, és használnak. Mit gondolsz?

– Már előkészítettem egy főzetet, amivel meg tudjuk, hogy csak átlagos vagy valami sokkal különlegesebb is van-e bennük – mondta Draco, aztán megfogta a boszorkány kezét. – Ne legyél már ennyire merev!

– Nem szoktam kézenfogva sétálni. Te sem vagy éppen laza.

– Nézd azokat a muglikat, ők is ezt csinálják – mutatott az utca másik oldalán sétáló párra.

– Majdnem megcsókoltál az előbb – emlékezett a boszorkány.

– Ühüm, de féltettem a nyelvem – vigyorgott a varázsló. – Ma még szeretném a csokipuddingot élvezni, ami a hűtőben van. Bár van ennél nagyobb gondunk is.

– Igazad van – szólalt meg Hermione.

– Ez az egész… Rossz előérzetem van.

– Nekem is – mondta ki a boszorkány is.

– Akkor már ketten vagyunk.

– Kaptam egy programfüzetet is – mutatta fel Hermione. – Felhívták a figyelmemet egy különleges rituáléra a babának.

– Mi a fa… Nem, nem, ennek utána kell néznünk mielőtt bármit is csinálunk – jegyezte meg Draco. – Mikor lesz az a rituálé?

– Két hét múlva.

– Annyi idő elég.

– Csak nekem szól a meghívás – tette még hozzá Hermione. A varázsló szürke tekintete elsötétült. – A kék holdkor várható.

– Frászt, nem foglak egyedül elengedni.

– Auror vagyok, Malfoy, és nem vagyok valóban terhes – szorította meg a kezét a boszorkány. – Nem lesz semmi baj, és nem fogsz meztelenül látni.

– Nem mész egyedül.

– Draco, ne akarj teljesen kizárni ebből! Nem csak te vagy felelős ezért az ügyért. Hanem én is.

– Tudom – bólintott.

– Remek.

– Ühüm – mondta Draco. – A boltban valamilyen varázslat van vagy nem tudom. Nem lehet odabent legilimenciát alkalmazni.

– Volt már ilyen veled?

– Nem, soha az életben.

– Ez érdekes.

– Inkább nyugtalanító, Granger.

– Mindenkinek lehet rossz napja – simogatta meg a karját.

– Ez nem egy rossz nap – szólalt meg mogorván. – Van ott bent valami.

– De most nem megyünk oda vissza – jegyezte meg Hermione. – Nem hiszem, hogy ennyire nagy jelentőséget kellene ennek tulajdonítanod. Annyi mindentől lehet, hogy nem működik egy képességed.

– Granger…

– Igen?

– Nekem minden képességem tökéletesen működik. Mindig.

– Te jó ég, ne szorítsd ennyire a kezem! – szólalt meg a boszorkány, majd egy kicsit meglökte a vállával Draco karját. – Lehet eltompultak az érzékeid. Öregszel…

– Ez az – jött rá Draco hirtelen.

– Öregszel?

– Nem, nem, nem erről van szó – mondta szemforgatva. – Eltompultak az érzékeim. Az a rohadt füstölő.

– Szóval, ha nem akarom, hogy belenézz a fejembe, akkor csak meg kell gyújtanom egy olyat?

– Próbáljuk ki – vigyorgott Draco. – Lehet, ha nagyon közel megyek, akkor még működni fog a képességem. Nem tudom.

– Jól van. Benne vagyok. Ugyanis vettem azokból a füstölőkből – jelentette ki diadalmasan mosolyogva. – Csak a te kedvedért.

– Ennyire még senki sem vigyorgott legilimencia előtt.

– Ugyan, Malfoy, ne csinálj ebből ilyen nagy ügyet. Még soha nem tapasztaltam ilyesmit, és nagyon kíváncsi vagyok milyen érzést, hogyan működik. Harryt évekig próbáltam az okklumenciára rávenni. Régen Pitontól tanult, de nem igazán ment neki.

– Ürítse ki az elméjét, Mr. Potter… – szólalt meg Piton hangján Draco.

– Jézusom! Ne csináld ezt, mert a hideg kiráz tőle – borzongott meg a boszorkány. – Honnan van ez a hangutánzás?

– Egy jó aurornak mindenhez érteni kell.

– Mesélj nekem a legilimenciáról!

– Granger, mi lenne, ha leakadnál erről? – nyögte fáradtan.

– Jobban szereted, ha valaki ellenáll?

– Nem vagyok szadista, ha erre gondolsz. A legilimencia kényes, nem olyan, mintha kinyitnál egy könyvet, és elkezded lapozgatni – sziszegte még mindig kissé dühösen.

– A mágia minden formája érdekel – magyarázta Hermione. – És mindent nem tudok csak úgy megtapasztalni, mert nem mindenki ért hozzá. A legilimencia is ilyen. Ezt tekintsd természetes kíváncsiságnak.

– Igen, tudom, hogy mániákus vagy.

– Nem vagyok mániákus – ellenkezett. – Csak sok mindent meg akarok tanulni, és eddig senki sem volt, akivel erről tudtam volna beszélni vagy kipróbálni. Ez egy természetes kíváncsiság.

– Érezzem magam szerencsésnek, hogy képes vagyok valami olyasmire, ami téged érdekel?

– Nem akarsz ebben résztvenni? – kérdezte meg a boszorkány.

– Ki tudja mit találnék a csinos kis fejecskédben a gondolataid között – válaszolta Draco. – Igaz is, lehet mégiscsak meg kellene tennem, aztán olyan titkokat tudnék meg, amiket később felhasználhatok ellened.

– Na, felkelt a mardekáros.

– Hadd nézzem a helyzet előnyeit!

– Jó, ha nem akarod, akkor nem kell megpróbálnod – vonta meg a vállát. – Végül is, ha ennek vége elmehetek az legilimentorokhoz is. Nem nagy tragédia.

– Ezzel akarsz kellemetlen helyzetbe hozni? – nyögött fel Draco.

– Aha.

– Jól van, Granger, megpróbáljuk.

– Rendben – mosolyodott el Hermione.

– Utálni fogsz érte.

– Ennél jobban? – nevetett fel. – Ugyan már. Most kiszolgáltatom magam neked, és téged ez a lehetőség nem csábít.

– Őrült vagy, cseszd meg!

– Nem vagyok – rázta meg a fejét.

– Gyere, Danger Granger, menjünk haza! Kíváncsi vagyok, hogy mik lesznek azokban a teában és a füstölőben.

– Milyen főzetet használsz majd?

– Granger, lehetne csendben? Szeretnék egy kicsit gondolkodni magamban.

– Akkor viszont én most bemegyek ebbe a drogériába, és addig nyugodtan egyedül maradhatsz a gondolataiddal.

Draco csak intett neki, de akkor még nem tudta, hogy fél órát fog ott állni a többi férfival együtt a csomagjukat szorongatva.

***

Órákkal később pincében vidáman rotyogtak a bájitalok a kondérokban. Draco megtörölte a homlokát, aztán egy pálcaintéssel megtöltött néhány fiolát a bájitallal. Iszonyatos meleg volt a helyiségben, a férfi megint póló nélkül dolgozott. Hermione éppen akkor ért le, amikor a varázsló egy pipettát vett elő. A boszorkány egy pohár limonádét hozott magával, átnyújtotta Dracónak, aki meglepetten nézett rá.

– Nincs megmérgezve – mondta egy édes mosollyal. – Békével jöttem.

– Azért kicsit bízom ám benned – vette át az italt, az ujjait összeértek a hideg üvegpoháron.

– Tudod, nem kellene ilyen melegben dolgoznod. Annyira fülledt a levegő, még egy pillanat és nem marad levegőd.

– Aggódsz értem?

– Nehéz kimagyarázni egy megfulladt férfit a pincében, főleg, ha valaki megismeri a múltunkat. Hidd el, Kingsleyt akkor már nagyon is érdekelné az a kis hajhuzogatás Roxfortban – sóhajtott a boszorkány. – Jókor jöttem?

– Legjobbkor. Most már készen van a főzet.

– Remek.

– És jöjjön az igazság pillanata – szólalt meg a varázsló, aztán kesztyűt varázsolt a kezére, kivett egy keveset mindegyik teából, és rácsöpögtette a bájitalt a Petri-csészében lévő mintákra.

– Honnan vannak neked ilyen cuccaid?

– Mugliktól is tanultam ezt-azt – válaszolta Draco. – Egészen okos némelyik. A kristályfiolákkal annyi baj van. Rengeteg újdonságot ismertem meg. Így sokkal több főzetünk marad. Ügyes kis megoldás.

– Nézd! Az első kettő nem mutatott ki semmit – terelte a figyelmet a minták felé a lány. – A harmadikban boszorkányfű van. Kis mennyiségben.

– Ezt a muglik is használják?

– Sebek kezeléséére, reuma ellen, és menstruáció kezelésére.

– Ezt mire vetted? – kérdezte Draco.

– Pajzsmirigy bántalmakra – válaszolt Hermione. – A tiédre, nem az enyémre. Valamit mondanom kellett.

– Nagyszerű – forgatta meg a szemét a varázsló. – Ebben pedig nagy mennyiségű ördöggyökér van.

– Afrodiziákum – mosolygott a boszorkány.

– Mondd csak ez célzás?

– Egy barátunknak vettem – kuncogott. – Oh, ez pedig tintagomba. Ez cukorbetegségre jó.

– Ez pedig orvosi ziliz.

– Légúti betegségek – vonta meg a vállát. – A megfázásodra.

– Nagyszerű – túrt bele a hajába Draco, láthatóan iszonyatosan ideges volt. – Úgy nézek ki, mint aki beteg.

– Dehogy is.

– Muglik most úgy tudják az vagyok.

– Jaj, Malfoy…

Hermione mély levegőt, vett, aztán közelebb ment az egyik közelebbi negatív mintához. Apró lila elszíneződést látott. Alig lehetett észrevenni.

– Malfoy.

– Igen?

– Ezt megnéznéd? – kérte a boszorkány. Draco közelebb ment hozzá. Hermione úgy érezte, mintha a hő nem is az üstök alatt lobogó tűzből jött volna, hanem magából a varázsló testéből.

– Ez meg mi a fene?

– Szerintem sisakvirág – jelentette ki, majd karba tette a kezét. Megfogta a zacskót, aztán megnézte a feliratot. Összepréselte az ajkait. – Ezt kaptam én. A terhesség vége felé kellene innom.

– Bassza meg! – mondta Draco, aztán kivette a kezéből, és beleszagolt. – Ezt utólag tették bele.

– Gondolod?

– Biztos vagyok benne. Túl apró, és túl friss illata van. Alig lehet érezni.

– Ezt nem értem – rázta meg a fejét a lány.

– Utána kell néznem ennek – szólalt meg Draco. – Van egy sejtésem, de még be kell igazolni. Keresnél nekem valami üveget? Egy részét itt tartjuk, a másikat pedig elküldöm a parancsnokság laborjába.

– Rendben, persze.

– És Granger.

– Igen?

– Legyél óvatos ezekkel.

Hermione csak bólintott.

– Nem akartam egyiket sem használni.

– Az önjelölt boszorkányokra gondoltam – pontosított Draco. – Ez nem véletlen.

– Értettem. Felmegyek a nappaliba – mondta Hermione. – Jössz?

– Elindítok még pár összetevőelemzést, aztán megyek.

– Jól van.

***

Draco mire végzett a pincében sokkal ingerültebb volt, mint eddig. A felcímkézett anyagokat egyesével borítékokba csomagolta. A kandallópárkányra tette őket, majd felvette füstölő csomagot a dohányzóasztalról. Elsőre semmi különlegest nem vett rajta észre, de amikor kihúzta a dobozkából, és megszagolta a pálcákat, undorodva elfordította magától. Utálkozóan húzta fel az orrát, és köhögött egyet. Nem értette hogyan szerethetik ezt a muglik. A többi mintát már összegyűjtötték. Hermione éppen akkor tért vissza az emeletről.

– Készen vagyok a mintákkal a laborban – szólalt meg Draco.

– Rendben. Elvisszük a postaládához őket?

– Később igen.

– Szóval akkor most megpróbáljuk a legilimenciát?

Draco letette a füstölőt a dohányzóasztalra, és kihúzta magát.

– Szóval a legilimencia…

– Nem kell az elmélet – állította meg a boszorkány. Hát persze, hogy mindent tudott erről. – Vágjunk egyszerűen bele. Így könnyebb lesz mindkettőnknek.

– Jó, megmondom, szerintem ez rohadtul rossz ötlet – mondta Draco, és még zordabb lett.

– Ne kelljen ezt még egyszer eljátszanunk! – ingatta a fejét a boszorkány. – Beleegyeztél, beleegyeztem, szóval lássuk mit tudsz.

– Ne vádolj, ha megsértődsz emiatt!

– Majd igyekszem. Hogy szoktad ezt csinálni? Üljek le vagy feküdjek?

Dracónak nagy kísértést volt, hogy valami sikamlósat feleljen, de inkább csak megvakarta a szemöldökét, aztán mosolyogva intett neki.

– Ülj le a kanapéra, én pedig veled szemben fogok leülni – mondta a varázsló. Hermione megtette, amit kért, aztán várakozóan felnézett rá. Draco még egy pillanatig habozott, majd mégis leült. Egymás szemébe néztek. Mielőtt túlságosan is elmentek volna egymás szemének tanulmányozásában, Draco elkezdte a varázslatot.

Egy gyerekkori emlék után nyúlt. Hermione megborzongott, ahogy a bűbáj vagy maga Draco elméje átsuhant az övén. Nem volt kellemetlen, de nem is állt ellen neki. Egy kislány jelent meg, még jóval Roxfort előtt, magányosan ült egy hintában, az iskolai egyenruhájában, két copfba rendezett hajában apró masnik voltak. A többek messze játszottak a tőle. Ő vágyakozva nézte őket, de nem mozdult. Csak a széttépett könyvet bámulta a lábánál, aminek a lapjait átáztatta a sáros pocsolya.

Hermione mély levegőt vett.

Váltott a kép. Kellemes, meleg szellő lengedezett a homokos parton. A naplemente utolsó fényei vörösre festették az égalját. Az végtelennek tűnő óceán messze összeért a horizonton. A sós illatot, mintha mindketten érezték volna. Hermione ott állt a naplementében. A haja kibontva, hosszan és hullámosan omlott a hátára. Egy lenge nyári ruha volt rajta, sötétkék, vékony anyagát a szél borzolta fel. Dracót megbabonázta az emlék, ezért tovább ment. Olyan magányosnak tűnt, annyira révedőnek. Megfoghatatlannak. Egy férfi jelent meg, Draco ismerte, de honnan. Talán a Minisztériumból? Tovább sodródott az emlékekkel. A férfi nevetve fogta kézen Hermionét, aztán egy elhagyatott partrész felé vezette a lányt. Elragadtatva csókolta meg a boszorkányt, miközben lassan vetkőztetni kezdték egymást. Finoman lecsúszott Hermione válláról a nyári ruha pántja.

Hermione kinyúlt, és megérintette Draco kezét.

– Állj le!

– Most kezd jó lenni.

– Kérlek!

Draco bólintott, aztán befejezte a legilimenciát. A boszorkány mély levegőt vett, aztán kifújta. Pislogva nézett a viharszürke tekintetbe. Kicsit kipirult, de nem érezte magát zavarban.

– Ez mindig ilyen érzés? – tette fel a kérdés.

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Kimondottan fájdalmas is lehet, ha az alany ellenáll. De, ha mondjuk azt szeretnéd megtudni, amire az alany éppen gondol, akkor az szinte észrevehetetlen. Ezek az emlékek nincsenek túl mélyen. De azok, amiket láttam nálad, azok mélyebben voltak.

– Szoktál ilyesmit csinálni másokkal? Mármint, ha nem nyomozol.

– Nem szoktam kíváncsiskodni – mondta Draco. – Ha nem muszáj, akkor nem csinálom. A hatalom felelősséggel is jár. Egyébként egy frászt. Ez kimerítő, és sokszor nem is érdekes. Ki volt az a pasi?

– Az exem, Asher – válaszolt Hermione, aztán elkomorult.

– Jaj, tényleg! A kretén mágiajogi ügyvéd – jutott eszébe. – Tudtam, hogy ismerős.

– Aha…

– Érdekes.

– Két éve együtt mentünk Ausztráliába a szüleimhez. – Láthatóan Granger elszomorodott. A férfi most szívesen kifürkészte volna a gondolatait.

– Jó hely – szólalt meg Draco rekedten. – De a parton szeretkezni… Nem is tudtam, hogy ilyen rossz kislány vagy.

– Borzalmas volt – vallotta be, aztán elmosolyodott. – Szóval nem ajánlom.

– Megjegyzem – vigyorodott el Draco. – Ugyanakkor nem volt ellenedre a dolog.

– Lapozhatnánk? – kérdezte a boszorkány.

– Persze.

– Megtanítasz legilimenciát használni? – váltott témát hirtelen. A férfi még ennyire csillogónak soha nem látta a boszorkány szemét. Vakmerő volt.

– Tudod, ez nálam ösztönös, nem mindent tanultam.

– Azért próbáld meg. Nagyon gyorsan tanulok, és fizetek érte.

– Úgy nézek ki, mint akinek szüksége van pénzre? – nevetett fel Draco.

– Én is megtanítalak valamire.

– Mire? Mint tudhatsz te, amit én nem tudok?

– Nem tudom – vonta meg a vállát. – Vannak rejtett tehetségeim.

– Tudom, hogy okos vagy…

– Persze, de szerinted nem tudok olyasmit, amit te ne tudnál – húzta ki magát mérgesen. – Ez van.

– Granger…

– Akkor megyek vissza kutatni – jelentette ki színtelen hangon.

Draco csak figyelte, és egy újabb strigulát húzhatott a képzeletbeli táblára, amin a Grangerrel jegyzett csatáit számlálta. Megint sikerült megbántania. Gratulálhatott magának.

– Granger – kezdte újra.

A lány megfordult, aztán kérdőn nézett rá.

– A füstölőt nem próbáltuk ki – emlékeztette a varázsló.

– Majdnem elfelejtettem – szabadkozott a lány, de még most is leplezte mennyire sértődött. – Csináljuk meg. Több pálca is kell belőle. Minél jobban terjed az illata annál jobban tudjuk vizsgálni.

– Lássuk.

Hermione felvette a csomagot, aztán négy pálcát húzott ki belőle. Szikrázó szemmel nézett a varázsló tekintetébe. Olyan makacs volt, állhatatos, gyönyörű és kívánatos. A férfi legszívesebben közeledett volna hozzá, ugyanakkor fel sem tudta sorolni mennyi minden szólt ez ellen. Nem kellett volna ilyen szemmel néznie. Soha. Csak egy kollégát látnia benne. Olyan piszkosul szar egy helyzet.

A boszorkány pálca nélkül gyújtotta meg a füstölőket, mintha a puszta leheletével tenné ezt. Draco feszülten figyelte a bűbájt. Tudta, hogy neki szól ez a jelenet. Már tisztában volt mi a baj Grangerrel. Egészen addig, amíg másodévben nem illette azzal a szörnyű jelzővel addig nem kételkedett a helyében a varázsvilágban. Azóta… És mindez az ő saját hibája volt. Draco újra gratulálhatott magának, egészen addig így gondolta, amíg meg nem csapta a füstölő iszonyatosan tömény illata, akkor már tudta, hogy a lány egyenes rá fújta az egészet. Granger ördögibb volt, mint azt gondolta.

– Ez egyszerűen iszonyatos – hörögte Draco, és érezte, még a szeme is könnybe lábadt.

– Nem olyan vészes. Persze ebben a mennyiségben tömény – pislogott Hermione is. – Elvileg nyugtat.

– Ettől inkább iszonyatosan ideges leszek.

– Fél tucat ilyen sem nyugtatna meg téged, Malfoy.

– Én tudom milyen lazítani, veled ellentétben. De ehhez nekem nem kell egyetlen ilyen bűzrúd sem – forgatta meg a szemét.

– Mióta együtt dolgozunk nem láttalak téged olyan nyugodtnak – jegyezte meg Hermione.

– Téged sem.

– Én is tudok lazítani, mint láthattad – mosolyodott el egy kicsit. Draco tekintete elsötétült. – De ezt most hagyjuk. Körülbelül négyet használtak el a boltban. Úgy emlékszem, hogy egy centire égett le, mire odaértünk. Még várjunk egy kicsit.

– Borzalmas. Annyit szippantottam belőle, hogy lehet elszállok.

Hermione csak felnevetett.

– Még nem tudjuk, hogy mi okozta nálad ezt a legilimencia vesztés dolgot. Vagy a levegő minősége, vagy mennyisége, vagy az összetétel. Lehet, ha én is képes lennék rá, akkor nálam is előfordulna, de lehet allergia, vagy olyan összetevő, ami megzavarja a varázserődet. Én amúgy semmit sem éreztem.

– Allergia?

– Létezik ilyesmi.

– Varázsképességűeknél is? – kérdezte Draco.

– Mindenre azt mondod, hogy allergiás vagy – olvasta a fejére Hermione. – Százfűlé főzetre, a hajszínváltoztató varázslatokra…

– Utálom a százfűlé főzetet. A hajszínváltoztató bűbájokból pedig korpás lesz a fejem.

– Jó Merlin! – szörnyülködött, miközben képtelen volt elrejteni a kuncogását, ami kis köhögésnek próbált álcázni. – Mindjárt leég.

– Ki akarsz nyírni a tudomány nevében? – világított rá Draco.

– Vannak ennél kifinomultabb módszerek.

– Hónapokig kínoznál?

– Gyorsan véged lenne – sóhajtott fel Hermione. – Én nem szeretek játszani.

– Ez igazán megnyugtató.

– Ahhoz képest, hogy rengeteg nagyon csúnya átkot ismerek… valóban így van – bólogatott a boszorkány.

– Ma estétől dupla pajzsbűbáj alatt alszom.

– Megpróbáljuk a legilimenciát?

– Rendben van. Először próbáljuk meg úgy, hogy a lehető legtávolabb állsz tőlem.

Hermione a szoba másik végébe sétált. Draco ránézett, majd a szokásos módon elkezdte a bűbájt. De nem történt semmi. Láthatóan megvillant a szeme.

– Közelebb!

A boszorkány közelebb lépett. Mélyen belenéztek egymás szemébe. Viszont a varázsige nem működött. Draco egyből ideges lett. Megfeszült az állkapcsa. Ezt a bűbájt könnyedén meg tudta csinálni bármikor.

– Csessze meg! Közelebb!

Most már két lépésnyire voltak egymástól. Legrosszabb esetben, így már működnie kellett. De nem… Nem kapcsolódott rá az elmére. Nem érzett semmit.

– Ebben a távolságban már minden emlékedet látnom kellene, és úgy elmerülni bennünk, mintha fürdenék.

– Közelebb?

– Igen.

A varázsló türelmetlenül elővette a pálcáját, és türelmetlenül Hermione felé szegezte a pálcáját.

– Legilimens – mondta ki hangosan a varázsigét. – Azt a kibaszott kurva életbe.

– Nyugodj már meg!

Draco megragadta a lányt, és közelebb húzta magához. Hermione védekezően emelte maga elé mindkét kezét, és akaratlanul megérintette a varázsló mellkasát. A tenyere alatt a férfi szíve hevesen dobogott. Malfoy az álla alá nyúlt, és gyengéden emelte fel a fejét, hogy a szemébe nézhessen, majd összeérintette a homlokukat. Az álpocak kissé útban volt, de Draco annyira elszánt volt, hogy még ez sem zavarta.

– Merlinre, mit csinálsz?

– Maradj csendben egy pillanatra! – sziszegte, miközben még szorosabban tartotta őt. – Legilimens.

Hermione mély levegőt vett, és megborzongott, miközben még egyszer visszaidézte magában a bűbáj csengését. Újra érezte azt a tapogatózó érzést, de most mintha inkább enyhe bizsergés lett volna.

– Kibaszott bűzrudak – morogta Draco mérgesen.

– Nyugodj már meg!

– Megőrülök ettől – mondta a férfi továbbra is felpaprikázva.

– Tudom, tudom, de lazulj már el kicsit! – miközben ezt javasolta, kiszabadította egyik kezét, felcsúsztatta a férfi nyakára. Most az orruk is összeért. – Próbáld meg újra!

Draco idegesen vett egy mély levegőt, aztán miközben kifújta a levegőt teljesen elzárta a saját zaklatott gondolatait. Újra kimondta a varázsigét. Ezúttal nagy nehezen kinyert egy homályos emlékképet. Granger egy tükör előtt állt egy nyári ruhában, és valaki hátulról ölelte át, majd megcsókolta a nyakát. A férfikéz finoman lecsúsztatta a spagettipántot a boszorkány válláról, és a ruha csúszni kezdett. Furcsa, mintha ő maga érintette volna meg. Hallotta a kéjes sóhajt, amiről nem is tudta eldönteni az emlék-e vagy a valóság. Érezte a boszorkány testét az övéhez préselődni. Megfordult és egyenesen a szemébe nézett. Mielőtt Draco bármi szaftosabbat láthatott volna az egész elszállt. A férfi pedig zihálva engedett egy kis távolságot maguknak. Patakzott róla az izzadtág. És úgy nézett Hermionéra, mintha olyasmit akart volna tenni, amit nagyon nem akart.

– Jól vagy, Malfoy?

– Nem – vicsorogta.

– Nagyon szorítod a derekamat.

A varázsló azonnal elengedte Hermionét, aztán idegesen túrt bele a hajába. Sosem érzett még ilyet. Annyira feldúlta. De miért? Dühösen, mágiával söpörte el a füstölőket. Mi a fene volt ez az egész? Emlék vagy fantázia? Össze volt zavarodva.

– Sajnálom – motyogta.

– Semmi gond – rázta meg a fejét a boszorkány, aztán eltűntette a maradványokat. Majd szellőztetőbűbájokkal űzte el a különös illatot. Eközben Draco kifulladva ült le a kanapéra.

– Minden rendben van?

– Ühüm.

– Megpróbálod újra?

– Nem – dörzsölte meg az arcát.

– Mágikus kimerültséged van?

– Aha, valami olyasmi – morogta Draco. De legszívesebben elbarikádozta volna magát valahova.

– Hozzak valamit?

– Egy párnát, kérlek, amibe belefojthatom magam – sziszegte mérgesen, mint egy dühös kígyó.

– Ezen ne múljon – mondta a lány, aztán egy díszpárnát adott át a varázslónak.

– Jól nézett ki.

– Micsoda?

– A nyári ruha, amiben láttalak. Sárga volt, mintás, talán virágok.

– Oh, köszönöm. De én most nem láttam, amit te láttál – mondta Hermione. – És jobban meggondolva nem is volt sárga nyári ruhám.

– Ez több, mint érdekes – rázta meg a fejét Draco. – Éreztél egyáltalán valamit?

– Bizsergés, mint amikor… Nem ez nem lehet.

– Micsoda?

– Hülyének fogsz nézni.

– Mondd el.

– Olyan volt, mintha valaki megcsókolta volna a nyakam – mondta ki végül.

– Én ezt láttam – pontosított Draco. – Beléptem az elmédbe, aztán megcsókoltam a nyakad, és elkezdtelek levetkőztetni?

– Most megnézem mi van ebben a füstölőben – kapott a csomag után Hermione zavartan.

– Muglik ráírják?

– Muszáj nekik.

– Találtál valamit? – kérdezte a varázsló türelmetlenül.

– Olvasom még – válaszolt Hermione. – Első látásra nem látok semmit. Nagyrészt illatanyagok. Oh, de várj! Egyiptomi kék lótusz.

– Nagyszerű. Hallucinogén, afrodiziákum. De ennyire hatással lehet rám?

– Honnan tudod, hogy rám nem volt? – kérdezett vissza, aztán lehuppant mellé a kanapéra. – Éreztem, amit csináltál.

– Nem lehet, hogy tényleg megtettem? – mondta ki hangosan a kérdést.

– Nem hinném – válaszolt Hermione, miközben idegesen megérintette a nyakát, mintha csak a nyomát keresné Malfoy ajkainak. – Micsoda egy hülye szituáció.

– Szétmegy a fejem – nyögött fel a varázsló.

– Hozok neked valamit.

– Köszönöm!

hozzászólások: 0