6. fejezet
Reggeli


Másnap reggel a két auror egymással szembe fordulva aludt. Ha nem lett volna a határvonal a homlokuk csaknem összeért volna. Hermione megmozdult álmában, aztán hozzáért a bűbájos határvonalhoz. A borostyánsárga villanás felébresztette, s rögtön Malfoyjal találta szembe magát. A meglepetéstől visszatartotta a lélegzetét, de nem kiáltott fel.

– Francba – mormolta halkan.

Kellett egy pár pillanat mire megbarátkozott a gondolattal. Emlékeztetnie kellett magát arra, hogy együtt dolgoznak, és most ez egy igazán különleges rendszer. Draco meg sem mozdult, és nem úgy tűnt, mintha bármit is észrevett volna abból, ami történt. Tegnap teljesen kimerítette magát, de ez nem a boszorkány problémája volt. Most csendesen szuszogott. Hermione mély levegőt vett, aztán hátrébb húzódott. Furcsa érzés kerítette hatalmába, amivel nem tudott mit kezdeni. Annyira bizarr helyzetbe keveredett. Persze, ő mondta neki, hogy legyenek egy szobában. Hülye ötlet volt.

A szőke mardekáros álomittas arccal teljesen másnak tűnt, mint ébren. Hiányzott róla a gúny, a megvetés és az a tipikus mardekáros ravasz mosoly. És még olyan messze volt a küldetésük vége… Túlságosan is zavarba ejtő volt őt nézni, ahogy a tejfölszőke haja a homlokába hullott. Hermionét kirázta a hideg. Nem is értette miért, erőt kellett magán vennie, aurorok voltak, nem két kamasz, akik állandóan marják egymást. Emlékeztette magát a feladatra. Fel kellett kelnie, és el kellett foglalnia magát. A bőröndjéből gyorsan kivett pár ruhadarabot, aztán lábujjhegyen elhagyta a szobát.

Draco másfél órával később ébredt fel. A reggeli napfény a függöny redői közül egyenesen az arcára vetült. Éhes volt, mint mindig két adag erősítő főzet után. Enyhén még fájt a feje, és innia kellett. Nagyot nyújtózott. Granger valószínűleg már lent volt, mert csak a precízen beágyazott szomszéd részét figyelte. Lerúgta magáról a rózsaszín, macskás takarót, amin igazából csak fáradtan felnevetett.

Felkelt, frissítette magát a fürdőben. Tegnap a szomszéd szobába vitte fel a csomagjait, így át kellett mennie oda. Kiválasztott egy zöld pólót, fekete térdnadrágot és edzőcipőt. Mivel a repülést hanyagolnia kellett, inkább a futás mellett döntött. Ez volt a legjobb mugli dolgot, amihez volt némi kedve. Mielőtt elindult volna egy varázslattal megkereste Grangert, aki a nappaliban lézengett. Aggódott, hogy esetleg a boszorkány valami őrültséget csinál. Vett egy mély lélegzetet, aztán lement a lépcsőn.

Granger éppen fa pózban állt a szőnyeg közepén, mintha semmi sem billentené ki az egyensúlyából. Furcsa volt így látni, kimondottan szép, bár ez a gondolat gyorsan átszaladt az agyán. Láthatóan már órák óta végezte a gyakorlatokat, amit a laptop kijelzőjén látott, a hangszórókból lágy zene szólt és a füstölő illata… Draco inkább ideges lett tőle, mint nyugodt. Grangert láthatóan ezek nem zavarták, sőt… észre sem vette, amikor a férfi közelebb ment hozzá.

– Jó reggelt! – zavarta meg Grangert, aztán karba tett kézzel figyelte.

A boszorkány meg sem mozdult.

– Neked is jó reggelt, Malfoy! – köszönt, de a szeme még mindig csukva volt, tartotta a pózt.

– Te mit csinálsz? – kérdezte.

– Korán keltem. Gondoltam megpróbálok jógázni az álca miatt – mondta. – Elővettem az aktákat is. Rendszereztem őket. Oh, és csináltam egy jegyzetet is a fontosabb dolgokról.

– Mikor keltél? Hajnali háromkor? – kérdezte Draco. Egy pillanat alatt feltámadt benne a versenyszellem. Még alig volt hét óra, és ő maga még semmit sem csinált, Granger pedig már majdnem mindent előre elkészített. Ezt nem hagyhatta.

– Fél ötkor. Nem alszom túl jól – jegyezte meg végül. – Tartunk egy kis ötletelést?

– Jó. De előtte elmegyek futni, aztán megbeszéljük? – javasolta Draco.

– Részemről rendben.

– Reggeli később? – tette fel a kérdést Draco. – Készítek valamit.

Hermione annyira meglepődött, hogy képtelen volt tartani a pózt, majdnem elesett volna, ha a varázsló oda nem lép, és reflexszerűen el nem kapja.

– Megvagy.

– Köszi – mondta a lány, miközben visszanyerte az egyensúlyát. Egymás szemébe néztek egy pillanatra. Hermione kisimította az egyik hajtincsét az arcából, aztán visszanyerte az egyensúlyát. – Egyedül is ment volna.

– Fogó vagyok – vonta meg a vállát. – És az a rohadt álpocak. Megmentési kényszerem van miatta.

– Egyébként hagytál volna elesni? – nevetett fel a lány. – Nem túlságosan lovagias tett.

– Minden szívbaj nélkül – mondta végül, de hazudott. – Jót röhögtem volna rajtad.

– Ó – szólalt meg sajnálkozva, majd megérintette a varázsló arcát. Érezte a finom borostát rajta. – Nem akarod, hogy megtudjam, valójában nem vagy olyan megátalkodott szemét seggfej, mint amilyennek hiszed magad?

– Túl soksor ítélkezel felettem, Granger, talán nem kellene. Rengeteg energiát megspórolnál magadnak – vigyorgott elégedetten, aztán ő maga hozzáért a lány arcához, hogy hátrasimítson még egy hajtincset, amit a boszorkány nem tudott eltűrni.

– Nem is ítélkezem – szólalt meg, de nem tudta elrejteni az halvány pírt az arcán.

– Dehogynem – világított rá Draco, majd visszahúzta a kezét. – Rettenetesen meglepődtél, amikor említettem a reggelikészítést.

– Nem hittem, hogy nem lennél képes rá. Csak meglepett maga az, hogy ilyesmit csinálsz. Ráadásul engem is belevonnál ebbe… Egyáltalán nem tudlak elképzelni a konyhában.

– Bájitalfőzésben is profi vagyok. Ebben miért ne lennék? Áh, Granger, vannak ennél fontosabb dolgok is.

– Oké.

– Megyek futni. Körülbelül egy óra és itt vagyok.

– Veled menjek?

– Futni?

– Ühüm.

– Nem – rázta meg a fejét. – Felderítem a környéket, és ez jobban fog menni egyedül. Később elmegyünk mi is, mint egy nagy boldog család.

– Ühüm, jól van. Addig megírok pár üzenetet Tonsknak – mondta Hermione, majd egy újabb pózba kezdett. – Üzensz neki valamit?

– Azt nem tudnád egy képeslapra leírni, amit üzennék neki.

Mumus éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy helyből felugorjon a kanapéra.

– Nem, nem, nem. A macska nem mehet fel a kanapéra. Granger! – szólt rá mérgesen.

– Nyugodj már meg! – kérte, majd megfogta a kis kölyköt, és egyszerűen letette a szőnyegre. Ezután Mumus egy leesett papírgalacsinnal kezdett ádáz küzdelembe, nem túlzottan érdekelte Malfoy kirohanása. – Behozom a mászókáját, ha végeztem. Egyébként kezeltem szőreltűntető bűbájjal itt mindent, és különben is alig hullatja ez a fajta a szőrét. Ugye, kicsi csöppségem?

– Circe szerelmére, Granger! – fakadt ki a varázsló. – Ez csak egy macska.

– Nem. Nekem az új barátom.

Draco nem tudott erre semmit sem mondani. De tudott volna, ugyanakkor sokba került volna neki. Elindult a folyosóra, aztán feltépte a bejárati ajtót, és jelentőségteljesen be is csapta maga mögött. Bemelegítés nélkül indult el. Kellett egy kis idő, mire normális tempót tudott felvenni. A futás nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé, igaz, ez hozzátartozott a kviddicsedzéshez, viszont mindig is utálta. A repülés jobb lett volna, de egyelőre ezt hanyagolnia kellett. Esőre állt az idő, megborzongott, amikor a szél az arcába csapott. Visszamehetett volna egy kabátért, de nem akart sem Grangerrel, sem a macskával találkozni. Egyedül a szemüveg volt most rajta, ami igazán nem rejtette el a kinézetét.

De most koncentrálnia kellett. Elfutott a házak mellett, amik annyira hasonlítottak arra, ahol ők is laktak. Felmérte a környéket. Halkan varázsigéket mondott, amivel minden lépését rögzítette. Még, amikor először olvasta az aktákat már akkor megjegyezte a konventtagjainak címét, és a környék térképét. Tizenhárman voltak, minden tag egy-egy tizenhármas számú házban lakott. Nagyjából hasonlóak, ugyanakkor semmi különös dolgot nem látott bennük. Három utcával odébb sorházak és üzletek váltották fel a lakóövezetet. Draco lassított, majd hosszú léptekkel haladt tovább a virágágyásokkal szegélyezett utcán.

A közelben egy pékségből mennyei illatok áradtak ki. Még nem engedhetett a finomságok csábításának. Tovább haladt. Egy könyvesbolt következett, aztán egy virágbolt, egy utazási iroda, majd egy ruhabolt és egy parfüméria között megtalálta, amit keresett. Aranyseprű volt a neve, ami majdnem illett volna az Abszol úti üzletekhez. A kirakatban a reggeli napfény, ami éppen áttört a sötét fellegeket, prizmákat világított meg. Ásványokból épített pentagramm terült el a kék bársonyon, rúnakövek, faragott varázspálcák, összekötött zsályacsokrok és ki tudja még mi vette körül. Szárított növénycsomók lógtak lefelé a fentről, levendula, még több zsálya, és még egy tucatnyi gyógynövény. Egy irreálisan nagy üveggömb feküdt középen egy párnán, mintha kavargott volna benne valami. Az ajtóban pedig egy seprű pihent.

– Használhatatlan – morogta a varázsló. Draco vetett rá egy igencsak lesújtó pillantást, majd benézett a boltba. Hatalmas polc húzódott a szemközti falmentén, tele volt sötét, felcímkézett üvegekkel. Vajon azokban mi lehetett? Mielőtt elragadták volna a gondolatai, tovább kellett haladnia. Draco nem hívhatta fel magára a figyelmet.

Tovább haladva megállt a Babérfa nevű hotel előtt. Flint itt szállt meg, legalábbis a naplójában ezt írta, de se a jelentésben, se a nyomozati anyagban ez nem volt feltűntetve. Érdekes – gondolta magában. A hotelhez tartozott egy kávézó is, így nem volt feltűnő, hogy ott ólálkodik. Keresett egy félreeső helyet, majd leült az ablak mellé, megrendelte a kávét, aztán várt. A legilimencia nem volt túl nagy kihívás. A pincérről kiderült, hogy csak pár hete dolgozik itt, és azon aggódik, hogy elejti a tálcát. A takarítónő feltűnően feszült volt a 397-es szobában lévő nászutas pár miatt, akik feltúrták a szobát. Draco mélyebbre hatolt az elméjében, miközben a nő elhaladt mellette, de csak pár homályos emlékképet látott Flintről. Semmi érdekes, csak egy futó találkozás.

Mélyen felsóhajtott, aztán megitta a kávéját, kifizette a számlát, és egyenesen a recepciós felé ment. Egy bűbáj segítségével megbűvölte a nőt, aki készségesen mosolygott rá, bár kissá bárgyú tekintettel.

– Marcus Flintet keresem. Mondjon el mindent róla. – Draco gyorsan meggyőződött arról, hogy senki sem jár a közelükben.

– 313-as szoba. Egész hónapra kifizette a szobát – mondta a nő bambán. – De két hete nem járt a szobában. Meghagyta, hogy nem mehet be senki. Kedves volt, rengeteg borravalót adott.

– Egyedül volt?

– Mindig egyedül. Gyakran elment, de ide mindig egyedül jött.

– Látotta, hogy találkozik vele valaki bárhol?

– Nem. Csak belépőjegyeket kért.

– Hova?

– A helyi múzeumokba. Érdekelte a wicca bolt itt az utcában – mondta elvarázsolt arckifejezéssel a barna hajú fiatal nő.

– Rendelt onnan valamit?

– Nem. Csak kérdezősködött a tulajok után.

– Mit kérdezett?

– Kik ők, hol élnek, mivel foglalkoznak.

– Üzenetek Mr. Flint számára?

– Nem küldött és nem is kapott egyszer sem.

– Kérem a kulcsot! – utasította Draco. A nő egy apró mosollyal odaadta neki, amit a varázsló el is vett. – Felejtse el, hogy itt voltam.

A recepciós kettőt pislogott, mintha egy álomból ébredt volna fel. Zavartan figyelte az előtte álló férfit, majd rögtön felvette a szokásos mosolyát.

– Segíthetek, uram? – kérdezte kedélyesen, mintha csak most látná először.

– Köszönöm, nem – mosolyodott el a varázsló, aztán már ott sem volt. Egy félreeső helyről hoppanált a szobához. Ellenőrizte a bűbájokat, de semmi sem védte a helyet, senki nem volt bent. Óvatosan nyitott be a szobába. Mugli kütyüket keresett, viszont nem volt ott semmi. A szobát mintha teljesen kiürítették volna, sehol semmi, csak a szokásos szállodai berendezés. Draco néhány feltáró bűbájt használt, de csak a hoppanálás halvány visszhangját észlelte, az is több hetes volt már, ami egybevágott a recepciós által mondottakkal.

– Kicseszett semmi – morogta a varázsló, aztán visszazárta a szobát. Észrevétlenül adta vissza a szobakulcsot, és kisétált a hűvös, reggeli szélbe. Senki sem figyelt rá.

Most már engedett a pékség csábításának, majd néhány fahéjastekerccsel és egy üveg vízzel indult vissza a szállásra. Miért is remélte, hogy ez könnyű lesz? Mert egyáltalán nem volt az. Egy üres hotelszoba… kínosan üres. Belekortyolt a vízbe. Most már normál tempóban sétálva tette meg az utat. Így több ideje volt megfigyelni a környezetet. Varázslatokat elhelyezni, bűvölni ezt-azt, és egyszerűen bámészkodni. Alapjában véve gyorsan végighaladt a környéken, ahol a célszemélyek házat is megnézhette. Elsőre semmi sem tűnt szokatlannak, muglibbak már nem is lehetett volna. Kínosan rendben tartott házak, Az idő kezdett beborulni, s mielőtt még elkapta volna az eső megérkezett az ajtóba.

Grangert a nappaliban találta Mumussal, aki szörnyen élvezte a mászófalát, aminek most a tetején terpeszkedett el, mint egy király. A boszorkány néhány aktát lebegtetett maga előtt, miközben jegyzetelt. A nappali úgy nézett ki, mintha egy irodahelyiségben lennének.

– Megjöttél, drágám? – kérdezte gúnyosan Hermione.

– Hoztam fahéjastekercset, mókuska – mondta, majd felmutatta neki a zacskót.

– Oh, tényleg? Milyen kedves tőled – szólalt meg a boszorkány.

– Magamnak hozam, és csak dicsekedni akartam – vágott egy fintort Draco, majd gúnyosan elmosolyodott.

– Milyen kedves vagy. És én még segíteni akartam reggelit készíteni – húzta fel az orrát a lány, majd valamit ráfirkantott egy tételt, és irdatlan hosszú listára. – Úgy tűnik nem fogok.

– Nem kell nekem segítened, Granger – jelentette ki hidegen a varázsló. Hermione felállt, aztán egymás szemébe néztek. Oh, igen, megint csak egy összecsapás volt készülőben. Láthatóan a boszorkánynak vissza kellett magát fognia, de tisztában volt vele, hogy mikor és miért kell harcolnia. Egy fahéjastekercs nem ebbe a kategóriába tartozott. Remélte, hogy megszárad mire a varázsló a konyhába ér vele.

– Felőlem – vonta meg a vállát, aztán átment a szobán, megfogott egy másik aktát, s újra beletemetkezett az jegyzeteibe. A penna élesen sercegett a jegyzetfüzeten. Láthatóan felhúzta az orrát, ugyanakkor teljesen nyugodtnak mutatta magát. Draco mély levegőt vett, aztán tovább ment a konyhába. Még mindig Hermionén járt a fejében, de nem tudott mit gondoljon róla. Kevesebbet kellett volna veszekedniük, és többet foglalkozni Flint ügyével.

Friss kávé illata csapta meg az orrát. Granger valószínűleg már előkészült a reggelihez. A tojások felverve ott voltak egy tálban, szalonna már előkészítve, némi saláta. Draco néhány pálcaintéssel nekiállt a sütésnek. Végül Hermione is megjelent a konyhában. Talán mégis erőt vett magán? Nem szóltak egymáshoz. A férfi elővett két tányért, töltött maguknak a kávéból, aztán tálalt, és jelentőségteljesen a lány felé tolta a fahéjastekercset rejtő zacskót.

– Köszönöm!

– Szívesen – mosolyodott el, de a lány ezt nem viszonozta.

Egy ideig csendben ettek, néha váltottak egy-egy pillantást. Amikor már a finom édességnél tartottak, Draco vett egy mély levegőt és megtörte köztük a csendet.

– Találtál valami furcsát az aktákban?

– Nem igazán, bár valami nagyon is zavar.

– Mi lenne az? – kérdezte Draco.

– Túl tiszta ez a bűntény.

– Folytasd.

– Bár az igazat megvallva a mugli konvent kezd aggasztani – mondta, majd belekortyolt a narancslébe. – Flint mágiával kapcsolatos ügyei is szépek, de úgy tűnik, mintha megtervezték volna az egészet.

– Szóval te is így gondolod?

– Én lennék az utolsó, aki Flintet vagy bármilyen gyanús alakot védenék, bár igaz, hogy addig mindenkit megillet az ártatlanság védelme, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője – kezdett bele a boszorka. – Ahogy említettem, túl tiszták ezek a mocskos ügyek, követnek egy mintát, de még a vallomások se passzolnak mindenhol. Nem olyan nagy a varázsvilág, hogy ezeket csak úgy el lehetne tusolni. A Flint vagyon jelentős része kellett volna ahhoz, hogy ennyire elrejtsenek mindent. Durva mennyiségű kenőpénzről lenne szó. Egyszerűen az egész nem áll össze nekem. Ehhez a megfélemlítés sem elég.

– Nem csak neked nem áll össze.

– Sokat vagyok a Zsebpiszok közben – folytatta Hermione.

– Én is így hallottam – helyeselt a varázsló, aztán belekortyolt az italába.

– Sok mocskos dolog történik ott – jegyezte meg, mint egy fajta alapigazságot. – Hallanom kellett volna valamit. Hacsak pletykát is. Az emberek előszeretettel fecsegnek ezt-azt.

– Mindent számba kell vennünk – mondta Draco eltökélten. – Bármilyen baromságnak is hangzik. Én sem hiszem, hogy el tudta volna ezeket előlem rejteni. A családjaink barátok ezer éve, még ha nem is szoros barátságról van szó. Apám és Marcus apja… nos, nem kell tovább mondanom.

– Munkatársak voltak.

– Munkatársak? – nevetett fel Draco, aztán megvakarta a szemöldökét. – Mondjuk így.

– A múlt félévig tudtam visszavezetni az ügyeket a Mámoros Lótuszhoz, és amikhez állítólag Flintnek is köze volt, ezt a vallomások alapján csináltam – folytatta Hermione, majd elővarázsolt egy idővonalat. – De ezek közül egyik sem jutott el a parancsokságra. Legalábbis Zabini jelentései szerint. Vajon miért? Az ügyek közül három olyat találtam, amire egyből ugrottunk volna. És nincsenek Szent Mungós látleletek sem. Bár az utóbbit néhány vajákos el tudja intézni az ilyesmit Közben.

– Na, igen – morogta a varázsló. – Nem tudsz elég bukott gyógyítót onnan bezsuppolni. Két hónapja behoztam onnan két boszorkányt. Nagyon csúnyán elbántak ott egy csapat fickóval. Még mindig az Azkanadban ülnek, de két hét múlva megint szabadok lesznek.

– Lehet, hogy tudnak valamit?

– Ellenőriztetem Zabinivel.

– Jól van. Flint és a Mámoros Lótusz – gondolkodott hangosan Hermione, aztán elgondolkodva játszott a kezében lévő tollal.

– Én csak annyit tudok, hogy ő adta bérbe azt a helyet, sőt Flintéknek egy tucat ingatlanja van az Abszol úton és a Zsebpiszok közben is – szólalt meg a varázsló, miközben rápöccintett a tányérokra, amik lassan elkezdték elmosni egymást. Hermione elgondolkodva figyelte a varázslatot. – Mi az, Granger? Mi olyan érdekes azokban a tányérokban?

– Semmi, csak azon gondolkodtam, hogy tényleg elmehetnénk oda.

– Hova? A Mámoros Lótuszba? Egy bordélyba? Hát, Granger, nem tudom, hogy ez jó ötlet lenne-e. Főleg a te álcádban.

– Jártam én már rosszabb helyen is – forgatta meg a szemét. – A troll bárhoz képes ez maga lehet a főnyeremény, az félóriások barlangjánál pedig még jobb. El tudok vegyülni, ha kell.

– Elvegyülni? Te? Egy borbélyban? Terhesen? Bocsánat álterhesen. – Draco kihúzta magát, és karba tette a kezét. – Ez nem éppen rendes lányoknak való.

– El tudom játszani a rossz kislányt – vigyorgott gonoszul.

– Túl ártatlan vagy ahhoz – csóválta meg a fejét a varázsló.

– Ha már itt tartunk a rendes fiúknak sem kellene ilyen helyekre elmenniük – vett egy mély levegőt, aztán akaratlanul is leutánozta Malfoy testtartását. – Auror vagyok, ha elfelejtetted volna. Van nálam két liternyi százfülé-főzet. Öt órás adagok.

– Két liter? – hüledezett. – Mire készültél?

– Mindet elhoztam otthonról – vonta meg a vállát. – Nem romlik meg.

– És kivé akarsz válni?

– Csak lesz egy kóbor mugli, akitől tudok szerezni egy hajszálat.

– Ezt még meggondolom, de oda vagy mindketten százfűlé-főzettel, vagy aurori egyenruhában megyünk – mondta rideg komolysággal. – Szerintem nem ott kellene először kutatnunk. Nekem zsákutcának tűnik.

– Egyedül is mehetek – vonta meg a vállát Hermione. – Nem nagy ügy. Elmegyek, iszom egy pohár lángnyelv whiskyt, felteszek pár kérdést, és jövök.

– Bármilyen információt is szereznél ott, az szerintem nem lenne annyira hasznos, mint ha itt kutatnál.

– Lehet – mondta végül.

– Először a konventtel kezdjük, de nélküled ez nem fog menni. Ma reggel megnéztem a boltot. Tagadhatatlanul boszorkányos, noha egyetlen apró köze sincs a valódi mágiához. Talán nyomokban, de ehhez be kell jutunk oda körülnézni. Ez könnyen fog menni nyitvatartási időben – folytatta Draco. – Ha be akarunk oda jutni az már sokkal, de sokkal nehezebb lesz. Láttam kamerákat, és riasztó is biztosan van.

– Én pedig láttam a vezetőt. Pontosan a szemben lévő házból jött ki, amikor kitettem a gyanúszkópokat. Első látásra nincs benne semmi különös. Robert Evans, de szerintem nem kvibli. Ez inkább csak egy megérzés. Már elment otthonról – mondta Hermione. – De olyan, nem is tudom… Kiráz tőle a hideg.

– Női megérzés?

– Csak szimplán megérzés.

– Mikor ugrunk be hozzá egy kis túrára? – vigyorodott el Draco.

– Ez nem lesz sétagalopp. A felesége, amúgy most otthon van. Láttam az ablakból, ahogy a rózsákat locsolta. Kamera- és riasztórendszer is van a házon. Komoly, ahogy meg tudtam állapítani, bár nem vagyok szakember – magyarázta. – Bonyolultabb, mint amit én magammal hoztam, feltételezem, hogy hatékonyabb is. Szóval, ha át akarunk menni, akkor nagyon óvatosnak kell lennünk. Megláttak tegnap, amikor a védőbűbájokat húztad fel?

– Nem hinném. Ködös időt varázsoltam, és nem volt mugli a közelben. Ha jól emlékszem ők a kert felőli részen voltak a fedett teraszon akkor, és nagyon elfoglaltak voltak, ha érted mire gondolok – mosolygott sejtelmesen.

– Akkor egyelőre az álcánk sértetlen.

– Hacsak a gyanúszkópjaid le nem buktatnak mindent – tette karba a kezét Draco.

– Nem fognak. Álcáztam őket – mondta Hermione.

– Ja igen, láttam azt a kertitörpesereget.

– Csak nyolcat tettem ki.

– Gondolják is azt a szomszédok, hogy kattantak vagyunk – nevetett fel a varázsló. – De rendben a cél szentesíti az eszközt. Hogyan kell egy ilyet védelmi rendszert hatástalanítani?

– Kockázatos – jegyezte meg Hermione, aztán felállt, és járkálni kezdett. – A mugli eszközök általában meghibásodnak a varázslattól. Egyszerre könnyű és nehéz őket kijátszani, mert nem tudhatod melyikre hogyan hat a varázslat. A riasztó egyszerű. Fagyasztóbűbáj kell hozzá. Kamerák viszont… Ha egyetlen egy felvétel is marad rólunk, akkor lőttek az álcánknak.

– Jó, akkor ezen gondolkodnunk kell. Sztázisbűbáj? Az bejöhet.

– Mugli kütyükön annyira nem működik. Késleltetni lehet a felvételeket, de annak nem sok értelme van, ha mégis lesz felvétel rólunk. Valami jobbat kellene kitalálnunk. A ház belsejét nem látjuk, ott is lehetnek ilyen eszközök.

– Miért tennének oda is?

– Betörők miatt mondjuk – válaszolt Hermione. – Kereshetünk varázslatokat, de ez időigényes lesz.

– Ezek árammal működnek, igaz? – tette fel a kérdést Draco.

– Igen.

– Egy túláram pedig kinyírja ezeket, ugye? – ötletelt tovább a varázsló.

– Ühümm… Ezt meg te honnan tudod?

– Tanultam egy kis fizikát – magyarázta meg a férfi. – De nem kell ennyire meglepetten nézned rám, még a végén leesik az állad is. Tovább megyek még matematikát is tanultam.

– Kezdek tőled félni, Malfoy. Még a végén kiderül, hogy te is muglibolond vagy, és elkezd érdekelni mi a gumikacsa – jegyezte meg színpadiasan a szívére tett kézzel.

– Mi az?

– Oh, azt hiszem, vennem kell egyet neked. Tetszeni fog.

– A muglik nem hülyék – mondta Draco. – Beláttam ezt. Ennyi.

– Aha.

– Szóval a megoldás, hogy jön egy szép nagy vihar… aztán a kütyüknek annyi – fejezte be a terve ismertetését. – Ezek, ha jól tudom, drága holmik, de ha nem is azok, akkor sem lehet őket pótolni a Tescóból. Szakember is kell.

– Tesco?

– Az egy áruház, Granger.

– Tudom, de te honnan tudod?

– Voltam bent, mit gondolsz honnan szereztem ezeket a ruhákat?

– Ezt a nadrágot biztosan a GAP-ből – mondta, miután megnézte a címkét.

– Te komolyan áthajoltál a konyhapulton, és megnézted a hátsómat?

– A címkét, Malfoy, ami kilógott a nadrágodból – nézett rá elnézően. – És nem hiszem, hogy a ruháidat a Tescóban vetted. Ja és a pólód pedig Everlast.

– Megnézed az alsónadrágomat és a zoknimat is vagy folytathatjuk a tervezgetést? – kérdezte Draco.

– Úgyis látom este, szóval nem sietek – szólalt meg Hermione szemtelenül.

– Ma pizsamában leszek, csakis a te kedvedért.

– Ne fáradj, Malfoy! – csóválta meg a fejét. – Szóval mit gondolsz, hogyan tudjuk ezt megoldani?

– Időjárás bűbájjal.

– Ezt még át kell gondolnom – mondta Hermione, de láthatóan megdöbbentette Malfoy terve. Megállt, aztán visszaült a helyére. – Ez nem egy egyszerű bűbáj.

– Nélküled is meg tudom csinálni – jelentette ki Draco, majd ültében is kihúzta magát. Elszánt volt és hajthatatlan. – Nem okoz gondot. Máskor is csináltam már.

– Ne legyél őrült! – figyelmeztette. – Ezek a varázslatok nagyon is komplexek. RAVASZ-on sem tananyag, még csak a Mágus Akadémián sem, ott is csak a fakultáción. Az évfolyamunkban volt egy srác, akibe belecsapott a villám. Egy hét Szent Mungo.

– Ne félts engem, Granger! Nagyon megható, de felesleges.

– Nem féltelek, csak nem akarom, hogy hülyeséget csinálj, ami miatt fél évnyi papírmunkát okozol nekem – magyarázta a boszorkány. – Vagy agyoncsap mindkettőnket egy villám. Nem volt tervben egy villámcsapás a nyárra.

– Persze a papírmunka. Valld be, hogy hiányoznék! – vigyorgott megint.

– Dehogy hiányoznál. Egybenyitnám a boxainkat – vigyorgott vissza válaszul Hermione, és álmodozva felsóhajtott. – Akkor végre két ablakom lenne, és kétszer annyi helyem.

– Ügyes varázsló vagyok.

– Nagyszerű, Malfoy. Ezt mindenki tudja. Egy esetben nyugszom meg, ha Kingsley és Tonks is jóváhagyja ezt. Ha ők beleegyeznek, akkor nekem sincs ellenvetésem.

– Granger…

– Malfoy. Nem akarhatod az egész várost megbénítani, és letarolni mindent, ha nem muszáj – magyarázta aggályait a lány. – Ne hívjuk fel magunkra a figyelmet a kelleténél jobban.

– Persze, persze, én sem akarok ekkora kockázatot vállalni – mondta Draco. – De egy kis viharról lenne szó. Ki mondaná meg, hogy én tettem? Gondolj bele! Ha előbb megoldjuk az ügyet, akkor nem kell itt maradnunk, hanem mindketten visszamehetünk külön-külön Londonba. Mit gondolsz?

Hermione szóra nyitotta a száját, de aztán elgondolkodva becsukta. Rákönyökölt a konyhapultra, és ábrándos tekintettel figyelte a tejfölszőke mardekárost, aki ravaszul vigyorogva nézett rá. Senki sem mondhatta, hogy Draco Malfoy ne lenne leleményes.

– Szóval, akkor hogyan képzeled ezt az akciót? – kérdezte nagy szemekkel.

– Oh, szóval most már érdekel a dolog? Vérzik a szívem, hogy ennyire nincs kedved velem bandázni hónapokig.

– Nem is tudom mi ütött belém, és már úgyis elkezdtem kitölteni néhány űrlapot tiltott varázslatokról. Ráadásul idén még nem kaptam megrovást – sóhajtott fel színpadiasan. – Nem hagyhatjuk, hogy Flint tovább szenvedjen. Milyen aurorok lennénk mi?

– Persze, Flint. Inkább nem akarsz velem együtt dolgozni.

– Ez is a listán van, de Flint élete a legfontosabb, akármennyire is zavaros a múltja – mondta Hermione. – Azt hiszem, hogy van egy könyvem az időjárásbűbájokról.

– Én minden tudok róluk. Kérdezz nyugodtan!

– Nekem ennek ellenére szükségem további információra, ha nem bánod – húzta ki magát a boszorkány.

– A végén az lesz, hogy bármit, amit mondok a könyvtárban fogsz ellenőrizni – csóválta meg a fejét.

– Nos, lehet.

– Ahogy neked jobb – szólalt meg Draco.

– Találtam még valamit – szólalt meg Hermione. – Eddig nem áll össze a kép, és lehet semmi. De Flint miért vett részt egy wicca rituálén? Végül is varázsló. Mondhatod, hogy azért, mert az ősi mágiát kutatta, és a muglik mágiával kapcsolatos hagyományait is megvizsgálta. Na, de a holdfényben, meztelenül táncolni és… mindegy. De érted miről beszélek. Ez akkor is furcsa.

– És mi történt a tánc után?

– Ezt nem írja az akta – válaszolta Hermione, majd furcsa módon elhallgatott.

– De te biztosan utána néztél, igaz? – vigyorodott el Draco.

Hermione csak az ajkába harapott.

– Igen.

– Szóval?

– A hívők meggyőződése szerint fizikai kontaktusra van szükség a kapcsolathoz a szellemekkel. Így a földi és égi szellemekhez nemi kapcsolat útján csatlakoztak egy ilyen rituálé során. A könyv leírása szerint ez energiát ad, új életerővel tölti fel az embert – mondta Hermione, majd megköszörülte a torkát. Draco pislogott egyet, de nem lepte meg túlságosan a dolog.

– Szóval Flint táncolt, és szexelt a holdfényben, hogy új erőre kapjon.

– Igen. Legalábbis eszerint. Noha nem biztos, hogy részt vett magában az szexben is. Lehet csak nézte, de az se hangzik jobbnak – mondta a boszorkány, majd az ajkába harapott. Próbálta megérteni, és beleképzelni magát egy ilyen helyzetbe, de valahogy nem ment. Kirázta a hideg.

– Basszus. Meglepő. Persze nem mondom, hogy a varázsvilágban nincsenek ehhez hasonló hiedelmek, de az ősi mágia ilyen formájú gyakorlása nem túl gyakori. Egy kis plusz szex reményében persze belemehetett… nos, vannak furcsaságok – folytatta az okfejtését Draco. A lány csendben hallgatta.

– És mi van a feleségével? – tette fel a kérdést.

– Én nem ítélkezem senki felett, Granger.

– Értem.

– Tudom, hogy ez az elveid ellen való…

– Te meg tudnád ezt tenni azzal, akit szeretsz?

– Az én véleményem mellékes – válaszolt Draco. – Nézzük objektíven a dolgot.

– Legyen így.

– Nos, a teliholdnak van ereje, és persze spirituális misztikuma. Ezt mindenki tudja. Például vannak varázslatok, amik jobban működnek teliholdkor, ha eleve úgy végzed el némelyiket, hogy tele vagy plusz, szexuális eredetű energiával, de hozzáteszem bármilyen más energia is lehet, mondjuk harag, keserűség, tiszta öröm, szeretet. Akkor ott vannak a bájital hozzávalók, valamit a legjobb teliholdkor szedni vagy kimondottan holdfényben.

– Te már csináltál ilyesmit? – bukott ki a száján a kérdés. Kicsit meg is lepődött, amikor a varázsló szeme megvillant egy pillanatra.

– Olyan sok mindent csináltam már, Granger – kacsintott egyet Malfoy. – De ezt majd egyszer máskor mesélem el.

– Fú, Malfoy, miket műveltél, amit nem akarsz nekem elmondani? – tette fel a kérdést Hermione, és elmosolyodott.

– Be kellene fognod a füledet, ha elkezdeném sorolni. Elpirulna az a szép kis arcocskád.

– Álmodozz csak! Egyébként érdekes ez az egész.

– Nem tudtál erről?

– De tudtam, csak az ősi mágia annyira nem foglalkoztatott, hogy elmenjek valami ehhez hasonló rituáléra – vallotta be Hermione. – Túl prűd vagyok az ilyesmihez.

– Akkor jövőre eljöhetnél egy ilyenre. Mondjuk Walpurgis-éji bulira – álmodozott Draco. – Beltane tüzek… iszonyatosan jó bulik szoktak lenni.

– Nem akarok pucéran táncolni a tűzkörül veled.

– Nem kötelező velem jönnöd – kuncogott szemtelenül. – A pucérság sem kötelező.

– Lehet át kellene néznem pár könyvet.

– A kúria könyvtára tele van ilyenekkel. A varázsvilágban eléggé khm… nagyon pajzánok az emberek, akármennyire is elhitetik az ellenkezőjét a földig érő talárokkal meg mindennel. Nekem elhiheted, egyszer kinyitottam egy ilyen könyvet – nosztalgiázott Draco vigyorogva.

– El is olvastad?

– Nem – rázta meg a fejét. – De igencsak részletes képi leírásokat tartalmazott.

– Kis perverz.

– Tizennégy voltam, és nem érdekeltek a szünidőre feladott házifeladatok – nevetett fel a varázsló. – Jól szórakoztam.

– Csodálatos. Most jól jöhetett volna az plusz tudás.

– Gyújtsunk egy kis tüzet, aztán megmutatom mire emlékszem.

– Jobban érdekelne az egész rituálé értelme és célja, mint a gyakorlata. De nem tudom hogyan tudjuk azt kideríteni, hogy Flint miért vett részt egy ilyenen. Mihez kellett a plusz energia? Ha nincs ennek az egésznek több jelentése, mint spirituális misztikum, és némi kéjvágy, akkor ez is vakvágány.

– Talán sikerült bekerülnünk annyira a szervezetbe, hogy megtudjuk – szólalt meg reményteljesen Draco.

– Nincs kedvem részt venni egy ilyen rituáléban. Kellemetlenül érezném magam – közölte komoran Hermione. A kellemetlennél ez sokkal többnek tűnt, mint azt gondolta.

– Miért? Biztosan remekül nézel ki meztelenül a holdfényben.

– Maximum a sötétben, haladjunk, Malfoy.

– Granger, ilyen egyáltalán eszedbe jut? Ugyan már… Egyébként a nyilvános szexnél meghúzom a határt, és az aurortársammal nagyon is fura lenne. Meg ne bántódj, Granger, de nem minden szabályt szeretek megszegni.

– Milyen jó, hogy csak ez tántorít el… – tette karba a kezét mérgesen Hermione.

– De ha ragaszkodsz hozzá… akkor erőt vehetek magamon – ugratta a varázsló.

– Nagyon vicces vagy, Malfoy. Egyszerűen borzalmas ötlet lenne.

– Most mi van? Egy kis meztelenül táncolásba a holdfényben még senki sem halt bele – elmélkedett a varázsló. – Nem bánom lehet rajtad egy átlátszó tüll vagy csipke, nem is… egy átlátszó fehér lepel.

– Álmodozz csak, Malfoy…

– Nem hiszem, hogy ilyesmire szükség lenne – mondta végül Draco, miután az állandó vigyorgásán erőt tudott venni. – De ha láttad volna az arcodat… Bár mondhatod azt, hogy a gyerek Ostarakor fogant. A telihold fényében, az erdő mélyén, a lobogó mágikus tűz mellett. Kicseszett hideg lehetett márciusban szexelni a szabadban, de hát a tavasz ünnep, az tavasz ünnep. Biztosan ráharapnak a sztorira.

– Oh, Merlin, persze… Ahhoz kicsit nagy az álpocakom, nem?

– Én nem értek hozzá. Mondjuk azt, hogy ikrek.

– Hogyne… Tőled egy álgyerek is sok. És ez a mese? Merlinre, ha meghallanám ezt magamtól, akkor egyből elhánynám magam – rázta meg a fejét Hermione. – De talán nem is rossz ez az ötlet. Igazából azt mondunk, amit akarunk. Mindenszentekkor érkezne a baba. Tulajdonképpen ez biztosan felkeltené az érdeklődésüket.

– Mégis tetszik az ötlet?

– Jó, legyen, ahogy akarod – egyezett bele Hermione. – Minél hitelesebb egy álca annál jobb. Minél hamarabb bekerülünk a belsőbb körökbe annál jobb.

– Nagyszerű.

– Akkor erről ennyit.

– És találtál valami más furcsaságot is? – kérdezte Draco témát váltva. – Az egyik informátorom elkezdte Flint sötét dolgait felderíteni. Talán hétfőre megkapjuk az anyagokat.

– Ez jó hír. Egyébként nem találtam semmi mást. Lehet többet megtudunk, ha elmegyünk arra a helyre, ahol Flint járt, mielőtt eltűnt St Ives partjainál.

– Ez jó ötlet. Először feltérképezünk itt mindent, aztán pénteken vagy szombaton elmegyünk, attól függ mennyi dolgunk lesz itt.

– Oh, ha már az utazás. Olvashatatlanná tetted a rendszámot az autódon? – tette fel a kérdést Hermione.

– Nem, miért ez fontos?

– A muglik utána tudnak nézni, és Draco Malfoy neve a mugliknál igencsak furcsán cseng, meg ne bántódj, de túl egzotikus – válaszolt a lány.

– Általában a nők túl erotikusnak mondják.

– Szegényem, mennyien hazudnak neked – mondta Hermione, aztán kinyújtotta a kezét, és megfogta Dracóét, finoman megpaskolta.

– Befejezted?

– Igen. Van egy rendszer, amiből a rendőrség le tudja kérdezni melyik gépjármű kié, és nekünk fogalmunk sincs Robert Evans és konventje hatalmáról. És mivel átragasztottad rám ezt a paranoiát, ezért inkább az óvatosságra szavazok.

– Még ma megcsinálom – mondta Draco, aztán elkomorodott. – További tervek?

– Elrendezem a dolgaimat, és felteszem a rendszert, amit hoztam. Aztán az átkozott bűbájos szobát is meg kellene csinálnom. Nem biztos, hogy szükség lesz rá. De ha mégis szeánszokat akarok tartani, akkor legyen kész, de reméljük a legjobbakat. És a te terveid?

– Nekem elő kell ásnom magamból az építészt, aztán megrajzolom a térképet, ehhez megvannak a mágikus lenyomatok, szóval nagyrészt sima ügy lesz – folytatta Draco. – Az utóbbi könnyen fog menni varázslattal, de a többi…

– Miért nem rajzolsz valamit varázslattal? – kérdezte Hermione. – Senki sem mondja meg, hogy varázslat.

– Nem rossz ötlet.

– Délután megnézzük a környéket?

– Rendben van.

Granger bólintott, aztán eltűnt az emeletre vezető lépcsőn. Mumus nyávogva lépett be a konyhába. Draco felhúzott orral nézett a teremtményre.

– Te meg mit akarsz itt? – kérdezte elcsigázottan.

Válaszul a félmurmánc röviden nyávogott egyet, a táljához ment és beleszagolt, még egy nyávogás után kisétált. Draco végül egyedül maradt. Megitta a kávéját, aztán nekilátott felfedezni a hamis énjét.

hozzászólások: 0