11. fejezet
Fejfájás

Az aurorok minden eshetőségre felkészültek, ha bevetésre mentek. Nem volt ez másképpen Hermionéval és Dracóval sem, akik legalább harminc féle bájitalt hoztak magukkal erre a küldetésre, nem is beszélve a saját készletről, amit saját maguk állítottak össze. Mégis a fejfájás csillapítás legilimencia esetén nem tartozott az általánosan felmerülő problémák közé. A boszorkány idegesen figyelte a különböző méretű, alakú és színű fiolákat, majd egy mély sóhajjal kiválasztott egy olyat, amit migrénes fejfájásra használatos, majd visszament a nappaliba.

Draco a kanapén feküdt egy díszpárnával a fején. Szenvedése nyilvánvaló volt. Hermione szánakozva figyelte a varázslót, ahogy ott megpróbálta megfojtani saját magát vagy ki tudja mire készült. Megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt:
– Zavarlak?

– Nem – mormogta a párna alól a varázsló.

– Miért van rajtad párna?

– A fény miatt van ez rajtam.

– Jó, akkor is azt írom a jelentésbe, hogy megpróbáltad megfojtani magad, ha kipurcannál – jegyezte meg Hermione. – Mit is írjak pontosan? Belefojtottad magad egy párnába vagy színezzem ki a történetet egy kicsit?

– Ez nem kellemes fejfájás. Csak mondom – folytatta tovább a zsémbelést. – Olyan, mintha valaki ugráló átkot tenne az agyadra, ami ott bent kalimpál a fejedben. Jó buli, nekem elhiheted.

– Peremfű eszencia – mondta a boszorkány, majd Draco felé nyújtotta a kis fiolát, aki kinyitotta az egyik szemét, aztán megszemlélte az üvegcsét.

– Kicseszettül utálom ezt – morogta a varázsló. Átvette a fiolát, mélyen beleszagolt, de alig érezte. Legszívesebben nyafogott volna tovább, viszont akkor már rettenetesen gyerekes lett volna az egész.

– Ellenőriztem. Bontatlan csomagból vettem ki, és viaszpecsét volt rajta. Az én egységcsomagomból vettem ki, ha ez segít – magyarázta a lány, miközben figyelte férfi reakcióját.

– Hiszek neked – sóhajtott egyet, majd bevette a bájitalt. Draco önkéntelenül megrázkódott az ízétől, ami égette a torkát. Becsukta a szemét újra. – Mindig ellenőrzöm azt, amit beveszek. Ez már reflex.

– A mérgezés miatt – jutott eszébe a lánynak.

– Aha – mondta a varázsló. – És igazából senkiben sem bízom.

Hermione gondosan elraktározta magának ezt a mondatot. Malfoy mondhat, amit akar, akkor sem bízott jobban másokban, mint eddig. A közös munka igazából csak egy kompromisszum kettejük között, és igazából nem igazi bizalom. Egy pillanatra elkomorult, meg kellett törnie a csendet, mert kezdete kínosan érezni magát.

– Ez elég erős lesz?

– Nem tudom. Eddig még így soha nem erőltettem meg magam ennyire a legilimenciával – mondta Draco, miközben megint a fejére tette a párnát. – Migrénre ez jó, ez is valami ilyesmi.

Hermione megszánta, aztán egy varázsütéssel behúzta a sötétítő függönyöket a nappaliban. Így Draco már kellemes félhomályban szenvedhetett tovább.

– Vedd le a fejedről a párnát! – kérte a boszorkány.

– Miért?

– Erős a kísértés, hogy megfojtsalak vele – válaszolt színtelen hangon Hermione, bár egyáltalán nem gondolta komolyan dolgot. Jó, talán úgy 4-5 %-ban, de hát Malfoyról volt szó.
Draco félre hajította a párnát, és majdnem eltalálta a boszorkányt vele. Talán 4-5 %-ban szándékosan dobta el így, de hát Grangerről volt szó.

– Van más is, ami ilyenkor szokott segíteni? – kérdezte előzékenyen a boszorkány.

– A monokinis öltánc – motyogta Draco.

– Persze, majd mindjárt rendelek neked néhány csajt, addig feküdj csak itt szépen, amíg ide nem érnek – bólogatott Hermione, de aztán halványan elmosolyodott. – Akkor annyira nem is fáj.

– Ja, még ne hívd az ügyvédemet – rázta meg a fejét, de egyből megbánta. Draco megpróbálta elterelni a gondolatait. – Ez van annyira borzalmas, mint amikor egy kappa megharapott, de azért nem halok bele.

– Ügyvéd?

– Tudod, végrendelet stb…

– Értem már. Örülök, hogy ennyire még nem rossz a helyzet. Hogyan harapott meg egy kappa? – kérdezte a boszorkány.

– Nem volt nálam uborka – forgatta meg a szemét.

– Uborka? Tudod, hogy el lehet őket máshogy is intézni? – érdeklődött apró mosollyal.

– Ah, tudod, nem bírom megölni őket, olyan kicseszettül büdösek… Undorító – mondta Draco álmatag hangon. – Kondéros kekszet adtam neki, mert nem volt nálam uborka, nem mintha bármikor lett volna. Aztán megharapott a rohadék.

– Szegény.

– Egy hét ispotály, mert az a dög veszett volt – fejezte be a történetet az auror. – Még mindig fáj a fejem.

– Ha nem leszel jobban, akkor irány a Szent Mungo – zárta le a témát Hermione.

– Mintha ezt más felállásban hallottam volna már – nyöszörögte a varázsló, majd most már halántékát masszírozta. – De akkor jobban tetszett a mondat csengése, most már kevésbé, főleg mert nem én mondtam.

– Érdekes, migréned van, mégis iszonyatosan sokat beszélsz – elmélkedett, miközben felvette a földről a párnát, aztán visszatette Draco mellé a kanapéra.

– Tesztelem magam.

– Elleszel egy darabig itt? – kérdezte a boszorkány.

– Persze. Menj csak! – intett neki a varázsló. – Megmaradok, nem kell őrizni. Ez csak fejfájás, nem rúnakígyó marás. Megmaradok, ha szerencséd van.

– Rendben.

– Ha mégsem, akkor remélem, hogy elkezdted írni a jelentést.

– Hogyne.

– Mire készülsz? – tette fel a kérdést, majd kicsit felé fordította a fejét.

– Megpróbálom kitalálni, hogy az egyiptomi kék lótusznak mi köze van a legilimenciához. Elemezni szeretném a füstölő összetételét, hátha van más összetevőkkel valamiféle kölcsönhatás, ami kiválthat ilyesmit.

– Érdekfeszítően hangzik.

– Szörnyen nézel ki – közölte vele a kíméletlenül Hermione. – Aludj inkább!

– Kábíts el! – nyögte Draco.

– Ha te szeretnéd – vonta meg vállát Hermione, aztán elővette a pálcáját.

– Mire készülsz?

– Elkábítalak, ahogy kérted – válaszolta egyszerűen. – Drasztikus megoldás, de ha kéred, akkor megteszem.

– Talán mégse kellene – rázta meg a fejét a varázsló. – Ha megtámadnának azok a muglik, akkor nekem is készen kell állnom.

– Szinte látom, ahogy az utcán gyülekeznek – kuncogott Hermione. – Szívesen kiütlek pár órára.

– Nem, nem – rázta meg a fejét, de aztán megbánta, mert megint belehasított a fájdalom, eltorzult az arca. – Készen kell állnom, mindig.

– Majd szólok, ha eldurvult a mugli helyzet, addig pihenj.

– Igyekszem.

***

A pincében bájitalgőzök szálltak fel az üstből, ami alatt vidáman lobogott a tűz. Régen főzött bájitalt, de most úgy érezte, mintha minden nap ezt csinálta volna. Ismerős mozdulatok, ismerős lépések, megnyugtatta maga a folyamat. Általában háromhavonta egyszer készített magának három egész hónapra való adagokat, túlságosan is elfoglalt volt ahhoz, hogy ennél többre maradjon ideje. Most pedig jól esett nyugalomban elkészíteni mindent, figyelni a buborékokat, a felszálló párát, a főzet aromáját.

Csak a pattogó tüzet lehetett hallani a csendes helyiségben. Meleg volt, kissé fülledt az idő. Senki sem zavarta. Néha eszébe jutott Malfoy, de még mindig nem készítette el a hoppanálásgátlók beállítását úgy, hogy innen is fel tudjon a lépcső használata nélkül fel tudjon menni. Végül is Malfoynak csak fejfájása volt. Mi baj is történhetne?

Hermione mélyen magába szívta ezt a különleges illatot, amit a főzet árasztott. Letörölte a homlokára kiülő izzadtságot. Lassan elkelt volna egy szellőztető bűbáj, de a bájitalnak még kellett pár perc, addig várnia kellett vele. A halvány fényben fürdő asztalhoz sétált, majd nekiállt a hozzávalókat aprítani. Az ezüstkés pontosan hasította szeletekre a jázmingyökeret. A kusza, barna haja enyhén begöndörödött a magas páratartalomtól. Kellett volna néhány bájital a hajtincseire. De most egyelőre volt fontosabb dolga is.

Folytatta a munkát. A füstölők egy részét porállagúra törte szét, majd egy üvegcsébe varázsolta. Kellemes illata volt, nem értette Malfoy miért nem bírta. Felemelte az üvegcsét és a fény felé tartotta, nem látszott rajta semmi különös, csak a színezék színezte kissé lilás-kékes árnyalatúra.

– Fenébe – mondta ki félhangosan. Fogalma sem volt, hogy ezeket mesterségesen alakították ki így, vagy csak a véletlennek köszönhették.

Vajon tényleg allergia lenne? Malfoy biztosan szikrákat hányna attól, ha felvetné egy teszt lehetőségét. Így egyelőre maradt az összetevők vizsgálata. Kristályfiolákat vett elő, összesen tizenhármat, majd kiadagolta a bájitalokat, mindegyikhez más-más plusz hozzávalót kevert, aztán egy varázslattal felkavarta a folyadékot. Mintát vett a port tartalmazó üvegcséből, és várt. Legalább egy óra lesz, mire lesz eredmény – emlékeztette magát.

A boszorkány hangosan felsóhajtott, és hátra fogta a haját. Hol is nézhetne utána az egyiptomi kék lótusznak? Nem túl gyakori bájitalalapanyagnak számított. Ő maga egyszer sem használta, ha jobban belegondolt. De miért? Ilyen esetben elment volt a Mágus Akadémia könyvtárba, de most messze volt onnan.

A legjobb, ami eszébe jutott egy lista. Elővett egy pergament Malfoy cuccai közül, majd kölcsönvett egy pennát és jegyzetelni kezdett.

- ókor, Egyiptom, mayák – szent liliom
- parfüm, illatosítás, aromaterápia
- nyugtató, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő
- hallucinogén
- enyhe eufórikus hatása
- dopamin receptorokra van hatással
- misztikum
- muglik: kozmetikumok, masszázsolaj, füstölő

Hermione a kezében tartott pennával játszadozott, aztán vett egy mély levegőt. Komolyabban bele kellett ásnia magát a legilimencia rejtelmeibe. Legszívesebben nekiállt volna kutatni. De egyelőre még nem került közelebb a megoldáshoz. Talán, ha megtalálja a megoldást az remekbeszabott felfedezés lenne, és egyben veszélyes is.

Letette a pennát, majd eloltotta a lobogó tüzet a kondér alatt. Meg kellett néznie a szakirodalmat, amit magával hozott. Talán az egyiptomi kék lótusznak megtalálja a részletes leírását és a hatásait. Egy pillanatra vágyakozóan nézett Draco bájitaloskönyvei felé, de inkább nem nyúlt hozzájuk. Valahogy ez nem tűnt helyesnek, ha kérdezés nélkül megtette volna. A pergamen és egy penna rendben volt, de a könyvek…

Vett egy mély levegőt, majd elindult vissza a nappaliba. Malfoy viszont sehol sem volt. Vajon, hova a pokolba mehetett? Talán az emeletre.

– Granger! – szólalt meg fentről egy rettentően mérges hang. – Itt vagy?

– Igen, itt vagyok – kiabálta vissza.

– Fel kellene jönnöd a fürdőbe – üvöltötte, és valahogy nem hangzott jól.

– Mi történt? – kérdezte Hermione összevont szemöldökkel.

– Gyere fel! Most! – Hangzott Malfoy hangja.

Hermione összenézett Mumussal, aki jólnevelten ült a lépcső alján.

– Vajon mi a francot csinált? Remélem, hogy nem zöldre festette a haját, és amiatt kiabál. Rémes lenne.

– Sietnél?

– Megyek már! – kiabált neki a boszorkány.

Mumus hatalmasat ásított, aztán mosakodni kezdett, nem mintha annyira érdekelte volna, hogy mi történik körülötte. A boszorkány pedig elindult felfelé a lépcsőn. Dühös káromkodást, mozgolódást hallott a fürdőből, olyasmit, ami nem éppen a finom lelkeknek való.

Mikor Hermione belépett a legbizarrabb látvány fogadta, amit el tudott képzelni alkalmi aurortársával kapcsolatban. Malfoy vizesen egy derekára csavart törölközőben állt a helyiség közepén, miközben egy másik törölközővel éppen a karjára szorított, az anyagot teljesen átáztatott a vér. A padlót mindenfelé vércseppek pettyezték.

– Te meg mi a Merlin francos szakállát csináltál? – kérdezte a boszorkány meglepetten. – Minden tiszta vér.

– El akartam varázsolni a Sötét Jegyemet – morogta a varázsló idegesen. – Hogy az az átkozott rőtsipkás cseszné meg!

– Pont most?

– Pár perce még jó ötletnek tűnt, bassza meg.

– És erre megvágtad magad?

– Elbasztam a varázsigét, oké? – sziszegte mérgesen Draco. – Aztán leejtettem a pálcámat, begurult a mosdó alá, próbáltam kiszedni, erre bevágtam a fejem a mosóba, mert itt minden olyan kicseszettül, faszán tágas, és nem tudom ezt a kibaszott vérzést elállítani.

– Oh, atyám!

– Segítesz vagy elvérezzek? – ripakodott rá kissé idegesen.

– Persze, hogy segítek – vágta rá a boszorkány, aztán belépett mellé, és megfogta a törölközőt, amit már lassan átáztatott a vér, és benézett a rögtönzött kötés alá. – Francba, francba, francba.

– Nem bírod a vért?

– Te csak koncentrálj arra, hogy rajtad maradjon a törölköző. Nem ez, hanem a másik – kérte a boszorkány, majd elővette a pálcáját, és lassan levette a törölköző a férfi karjáról. Alighogy ezt megtette, vörös vér buggyant ki a vágásból. A látványától a térde megremegett kicsit, de tartott magát. – Cseszd meg!

Elmondott egy varázsigét, majd a pálcáját a vágás egyik, majd a másik széléhez tette. Gyorsan kellett dolgoznia. A vérzés lelassult, és megállt, mintha megfagyott volna. Egy teljes percig kántált, amíg a tényleg elállt. Óvatos, precíz pálcamozdulatokra volt szükség. Draco végig figyelte a boszorkány elszánt arckifejezését, a nyugalom álarca mögé rejtett idegességet, ami egyedül abban nyilvánult meg, hogy úgy szorította a kezét, mintha össze akarná morzsolni. De nem szólalt meg, csak várt.

Hermione meredten bámulta a sebet, és megpróbált nem arra gondolni, amit akkor este látott ugyanúgy egy fürdőszobában, csak Luna Lovegood karján. Megállt a vérzés – emlékeztette magát, időben érkezett. És ő nem Luna volt. Vele nem fog az történni… Elhessegette a sötét gondolatokat. Aztán folytatta Malfoy karjának vizsgálatát, ellenőrizte milyen ereket, izmokat vágott el, mennyire roncsolódtak. Nem volt medimágus, de elvégzett egy alap, elsősegély gyógyítói képzést a Szent Mungóban és néhány plusz kurzust. Luna halála után fél évvel ez volt az első dolog, amit végigcsinált, és ez visszahozta az életbe.

– Nagyjából tiszta vágás – mondta színtelen hangon.

Koncentrálnia kellett. Mély, egyenes vágás szelte ketté a Sötét Jegyet, ami csúnyán, vöröses színben izzott a vérben úszó kar közepén, miközben Hermione egy részét letörölte. Szerencsére Malfoy semmi olyat nem vágott el, amit ne tudott volna összeforrasztani.

– Mi a franc? – kérdezte Draco. – Ezzel meg mi történt? Amikor felizzott se ilyen volt.

– Ezért nem alkalmazzuk emberen a Protheus bűbájt. Meg persze azért sem, mert ez egy iszonyatosan undorító dolog, és gondolom borzasztóan fájt – válaszolta Hermione. – Hagyjuk békén egy kicsit! Remélem, addigra eltűnik ez a furcsa gyulladásféle.

– Azt hittem, hogy beforrasztod és kész – nyögte a varázsló fáradtan.

– Ez kissé problémás lehet – szólalt meg Hermione fehérre váló arccal. – Szerencsére nem kell Mungóba mennünk, mert össze tudom forrasztani. Megvárjuk, amíg az izzás elmúlik, aztán megpróbálom vagy valamilyen más ötleted?

– Nekem mindegy, csak ne vérezzek el – nyögte a varázsló. – Csessze meg!

– Lehet megmarad a helye.

– Nem számít – rázta meg a fejét lemondóan Draco, aztán egy hosszú pillanatig elhallgatott mielőtt újra megszólalt volna. – El akartam tűntetni.

– Tényleg? – kérdezte a boszorkány, miközben egy fertőtlenítő bájitalt hívott magához begyűjtő bűbájjal. Elővett két tiszta törölközőt. Először az egyiket elvarázsolta, és letörölte a seb környékét, eltűntette a vérnyomokat, majd ráöntötte a másikra az egész fiolányi főzetet, és finoman a sebbe nyomkodta. Nem nézett Draco szemébe, aki rezzenéstelen arccal tűrte a kezelést.

A varázsló eközben még mindig idegesen feszengett a boszorkány közelében.
– Aha – szólalt meg végül. – Kértem időpontot a Mungóban többször is, de aztán soha nem mentem el.

– Miért? – bukott ki belőle a kérdés, nem akart túl kíváncsi lenni. – Sok volt a dolgod?

– Az is, de nem olyan egyszerű ez – mormolta félhangosan a varázsló. – A múltam része.

– Ragaszkodsz hozzá?

– Inkább emlékeztető – válaszolt a férfi, majd nekidőlt a mosdó szélének. Kicsit szédült, de a beszéd segített neki koncentrálni. – Ha ránézek tudom, hogy mi nem akarok lenni. Néha előny, hogy megvan. De útban van egy-egy akció során, mint amilyen a mostani is, de amúgy egyáltalán nem zavar. Azt se tudom meg lehet-e szabadulni az ilyesmitől.

– Utána nézzek? – kérdezte a boszorkány.

– Miattam nem kell. Kétlem, hogy lenne olyan könyv, aminek az a címe: Hogyan szabaduljunk meg Voldemort Sötét Jegyétől gyorsan és egyszerűen.

A boszorkány elmosolyodott.
– Én sem hiszem.

– Vagy Sötét Jegy eltűntetés bukott halálfalóknak – nevetett fel Draco.

– Egyre jobb lesz – mondta a boszorkány.

– Megérintett a fény, avagy hatalmi jelképek, bőrbe égetett jegyek és különféle átokhegek eltávolítása kalauz.

– Elmés. Lockhart is írhatta volna.

– Tudom…

– Vagy Sötét Jegy eltávolítás könnyen és egyszerűen otthon – javasolt egy címet Hermione is.

– Átokhegek kezdőknek – kontrázott rá Draco. – Francba.

– Nem fáj?

– Érzékelten évek óta ott a karom, ahol a Sötét Jegyet beleégették – mondta egykedvűen Draco, mintha csak az időjárásról beszélne. – Ez van. Még a boszorkányfű eszenciát sem érzem, pedig az átkozottul csíp. Jól vagy, Granger?

Hermione felemelte a fejét, aztán a tekintete egyenesen Dracóéval találkozott. A lányé riadt volt, akár egy őzikének, és kissé zavartan csillogott. Fehér volt, mint a fal, és megkapaszkodott a mosdókagylóban. Tartotta magát, de nem sokon múlt, hogy kiboruljon. Grangerben mindig ezt csodálta, hogy még egy veszélyhelyzetben is tudott normálisan cselekedni és gondolkodni akármennyire is félt. Tényleg félt? Ő miatt? Nem, vetette el hirtelen ezt a gondolatot. Vagy valami milyen mélyebb dologra gondol? A lány nem válaszolt neki azonnal, gépiesen törölgette még mindig a sebet, mintha attól félne, hogy újra vérezni kell.

– Szóval? – szólalt meg Draco. – Mi a helyzet veled, Granger? Jól vagy?

– Ezt nekem kellene kérdeznem tőled. Te sérültél meg.

– Kis vérpótló, aztán rendben leszek – vonta meg a vállát. – De te úgy nézel ki, mint aki elájul.

A boszorkány összepréselte az ajkát. Csendben összeszedte magát, majd egy újabb varázslattal szoros kötést varázsolt a varázsló alkarjára. Nem tudta mit válaszoljon. Jól volt egyáltalán? Nem, igazából nem.

– Jól vagyok – mondta ki Hermione a félig hazugságot, amit ki tudott magából préselni.

– Nem hajlik a karom – jegyezte meg Malfoy, miközben megpróbálta behajlítani a könyökét, ez pedig egyáltalán nem ment. – Majdnem vállamig betekertél egy kötéssel.

– Egyelőre ne nagyon mozgasd. Jó? Hagyjuk hatni a boszorkányfüvet, és remélem nem kezd el újra vérezni. Aztán össze fogom forrasztani. Szóval egyelőre ne mozgasd!

– Áruld el, akkor hogyan vegyem fel az alsógatyámat? – kérdezte kíváncsian a varázsló. – Esetleg számíthatok a segítségedre netán?

– Nem tudod magadra varázsolni? – próbálkozott Hermione.

– Ma már megtettem a magamét – emlékeztette Draco iszonyatosan komolyan. – Nem akarom a farkamat is leátkozni…

– Oh, Merlin! – fújt egyet a lány, majd karba tette a kezét. – Legközelebb, ha varázsolni akarsz, akkor legyen rajtad alsógatya.

– …vagy a lábamat – fejezte be a saját gondolatát a varázsló.

– Nem is tudom melyik lenne nagyobb veszteség? – tette fel a kérdést színpadiasan Hermione.

– Mindkettő. Szóval, számíthatok a segítségedre?

A boszorkány szétnézett a fürdőben, ahol még mindig ott voltak a vérnyomok a padlón, és senki sem volt, aki segíthetett volna a férfinak.

– Jó, segítek, de ha elmondod valakinek…

– Kinek mondanám el? – nevetett fel kényszeredetten. – Arról ne is beszéljünk, hogy akkor be kellene vallanom a saját balfaszságomat is, vagy tévedek?

– Essünk túl rajta!

Azzal a megfogta a kék alapon, cikesz mintás alsót.

– Most komolyan. Hány éves vagy?

– Tiszta, vagy nem? De a csokibékásat jobban szeretem – vigyorgott Draco, miközben már a törölközőért nyúlt.

– Most meg mit csinálsz? – sipított fel magas hangon Hermione. – Hagyd magadon! Oké?

– Leveszem, hogy felvehessem az alsónadrágomat – jelentette ki egyszerűen az auror. – Mi a fene ebben a furcsa?

– Én nem akarom látni a micsodádat – sziszegte a boszorkány mérgesen.

– Jaj, Granger, ez csak egy farok…

– Nem-nem…

– Tudod, hogy van ilyenem… Ne kezdj el hisztériázni!

– Tudom, hogy mid van – vágyott a szavába –, de ez nem azt jelenti, hogy látni is akarom. Én nem úgy gondolok rád, mint egy férfira.

– Akkor mégis miként gondolsz rám? Tüskéshátú mongúzként? – kérdezte a nevetve Draco.

– Úgy értem, mint Malfoyra, a kollégámra – forgatta meg a szemét, de láthatóan Hermione elpirult.

– Értem.

– Ez olyan lesz, mint egy strandon átöltözni – mondta Hermione.

– Ja, biztos.

Némi szerencsétlenkedés, káromkodás, dülöngélés, szóváltás után, végül sikeresen felkerült Dracóra az alsógatyája, majd a tréningnadrág, sőt a boszorkány még a pólóját is feladta rá. Aztán most már mindketten megnyugodva álltak a fürdőben. Hirtelen csend állt be közéjük. Hermione nagyvonalúan visszaadta Dracónak a varázspálcáját, aki pár bűbájjal eltűntette a vérfoltokat, majd a törölközőről is eltávolította azt.

– Na, tüskéshátú mongúz, már rendben vagy?

– Mondjuk – vonta meg a vállát Draco, de megbánta, mert a szorosan befáslizott karja kissé megrándult. – Esett némi csorba az önbecsülésemen.

– Szegényem – mondta Hermione, majd a vállára tette a kezét. – Talán holnap reggelre kialszod magad.

– Még csinálunk itt valamit vagy megyünk? – váltott témát Draco, miközben megnézte a kötést a kezén.

– Francba, a bájitalok! – csapott a homlokára Hermione, majd elindult kifelé.

– Milyen bájitalok? – követte a varázsló.

– Lent a pincében.

– Lementél a pincémbe?

– Pincénkbe – javította ki a boszorkány. – Tudod, mondtam, hogy lemegyek elemezni a füstölőt. Ahhoz készítettem elő mindent.

– Jól van – mondta Draco.

– Te hova jössz?

– Le a pincébe.

– Nem kellene neked az a vérpótló? – kérdezte, majd megállt egy pillanatra.

– Egyelőre jól vagyok. Csak egy apró vágás.

– Apró vágás? – csattant fel a boszorkány mérgesen. – El is vérezhettél volna te szerencsétlen. Az legalább egy tizenöt centis, és mély vágás.

– Granger…

– Vérpótló! Vedd be most!

– Jól van – emelte fel a kezét az egykori mardekáros, legalábbis az egyiket, mert a másik kezét alig tudta mozgatni.

– Itt megvárom.

– Oké – bólintott, aztán felhúzta a szemöldökét, és egy varázslattal egy vérpótlót reptetett magához az elsősegély csomagjából. Lepattintotta a tetejét, aztán szertartásosan felemelte, mintha Hermione egészségére inná meg, majd felhajtotta. – Így már rendben vagyunk?

– Majdnem.

– Jaj, Granger, megcsináltam, amit mondtál, és még a farkamat se kellett megnézned. Mit tegyek még, hogy boldog legyél?

– Ne vagdosd magad mondjuk – tette karba a kezét a boszorkány.

– Nem direkt volt.

– Kimerültél mágikusan. Másodszor a héten. Mit gondolsz ki vagy te? Szuper Malfoy, Anglia legnagyobb mágusa? – szegezte neki a kérdést gúnyosan. – És ki az a barom, aki ilyen állapotban Sötét Jegyet akar eltűntetni?

– Átformálni – pontosított Draco. – Te sosem szúrtál még el egy varázslatot?

– Oh, bocsánat.

– Nem kell a szarkazmusod, Granger – forgatta meg a szemét a varázsló.

– Miből gondolod, hogy sikerül ilyen állapotban? – Hermione közben elindult lefelé a lépcsőn. – Nem ért volna rá mondjuk holnap reggel?

– Te beszélsz nekem, kis ugróbab? – horkantott fel Malfoy. – Ki evett meg egy mérgezett almáspitét? Mit gondoltál, ki vagy te az a kibaszott Hópipőke?

– Hófehérke.

– Felőlem Aranybarna is lehet – fújt egyet gúnyosan. – Örülj neki, hogy nem aludtál százéves álmot, mint Vadrózsika.

– Az Csipkerózsika.

– Mit is gondoltam? – forgatta meg a szemét varázsló. – Halvány lila gőzöm sincs a mugli mesevilágról.

Hermione csak nevetett.

– Nem mennél gyorsabban? – sürgette a férfi. – Még ma szeretném megnézni azokat az eredményeket.

– Engem még mindig zavar, hogy nem látom a lábam – sziszegte a boszorkány. – Kihívás nem leesni.

– Nekem ne panaszkodj! Nem én ejtettelek teherbe.

– Az életben nem hagynám, hogy hozzám érj – vágott vissza az egykori griffendéles pontosan olyan maró gúnnyal, mint Malfoy.

– Nem hagynád?

– Nem.

Draco elnevette magát, aztán amikor leértek a pincébe, megfogta a boszorkány kezét, és maga felé fordította. Szemtelenül simította meg Hermione arcát, aki szúrós szemmel figyelte őt. A férfi egy kicsit közelebb hajolt hozzá. A boszorkány nem mozdult. Annyira közel volt hozzá, az ajka majdnem érintette az övét, de mielőtt ez megtörtént volna a varázsló elvigyorodott.

– Hozzád értem – jelentette ki a lehető legkomolyabban. – És most mi lesz, Granger?

– Nincs erre időm – mondta a boszorkány bosszúsan, majd félrelökte Dracót, aztán az asztalhoz ment, ahol a fiolák voltak. Minden erejével azon volt, hogy figyelmen kívül hagyja a férfi létezését.

A kristályfiolák időközben mind színt váltottak. Hermione egy pillanat alatt átváltott egy másik üzemmódra. Bűbájokkal elemezte az eredményeket, miközben Draco mellélépett és ő is megszemlélte az eredményeket.

– Szép munka, Granger!

– Nem csak te értesz a bájitalokhoz – válaszolt Hermione.

– Soha nem mondtam olyat, hogy nem értesz hozzá. Ne legyél ennyire csípős!

– Majd igyekszem. – A lány tovább tanulmányozta a különböző színű folyadékokat az üvegcsében. – Nem egészen erre számítottam.

– Iszonyat magas ebben a kék lótusz arány – mondta Draco. – Szerintem ezek nem azok a füstölők, aminek a leírása a dobozon szerepel.

– Határozottan nem, sőt nagyon nem – rázta meg a fejét a boszorkány. – Igazából nincs semmi olyasmi benne, ami túlságosan is különleges lenne.

– Bármit, amit abból a kibaszott boltból hozunk nem szabad használni – sziszegte Draco. – Azért én nem mondanám olyan veszélytelennek a fehér leandert és a fekte ürmöt.

– Úgy értettem, hogy ezek közül egyik sem beszerezhetetlen – pontosított, miközben összepréselte az ajkát.

– Mire gondolsz?

– Ezt belélegezve tényleg ezek blokkolnák a legilimenciát? – tűnődött, majd tovább folytatta a vizsgálgatást.

– Ezek szerint…

– Nem olvastál utána, amikor tanultad? – kérdezte elgondolkodva Hermione. Egymásra néztek. Malfoy olyan képet vágott, mintha Hermione valami égbekiáltó szörnyűséget mondott volna.

– Maga a gyakorlat jobban érdekelt, mint az elmélet – vonta meg a vállát Draco, de aztán megbánta, mert megrándult egy kicsit a bekötözött karja. Granger nagyon is alapos volt a kötözéskor, és már kezdett kellemetlen lenni. – És nem volt olyan a tananyagban, ami legilimencia blokkolásról szólt, kivéve persze az okklumenciát.

– De még mindig nem tudom, miért van rád ilyen hatással. És ez igazán az első lépés, hogy kiderítsük – szólt Hermione, miközben felemelt egy kristályfiolát és a fény felé tartotta.

– Erre nem fogsz rájönni tesztek nélkül – rázta meg a fejét a varázsló. – Hónapokig tartó vizsgálatra nem érek rá.

– Nem akarod tudni, hogy miért reagáltál így erre?

– Én azt akarom tudni, hogy mivel tudok védekezni ez ellen – sóhajtott fel, aztán megpróbált a hajába túrni, de nem tudta felemelni a bekötött kezét. Dracót ez kezdte egyre jobban zavarni.

– Ez nagyon egyszerű. Ne lélegezd be azt a levegőt.

– Mégis hogyan? – tette a fel a kérdést a varázsló.

– Buborékfej bűbáj mondjuk?

– Az látható – jegyezte meg Draco.

– A vízben, de szárazon nem – tette karba a kezét Hermione.

– Ki kell próbálnunk.

– Most nem hiszem, hogy ez lenne a jó ötlet – rázta meg a fejét. – Vár rád egy forrasztás.

– Jaj, Granger, ne már! Nem vagy benne egy kis legilimenciában?

– Most nem – rázta meg a fejét a lány, aztán egy pillanatra elhallgatott.

– Pár órája még nagyon is készséges voltál. Sőt tanulni akartál. Vagy valamit félreértettem? – húzta fel a szemöldökét Draco.

– Most rólad van szó – kezdett bele a boszorkány, miközben kissé idegesen a pergamenre írt listát rendezgette, majd egyenesen Draco szemébe nézett. – Eszedbe se jusson hülyeséget csinálni! Így is borzasztóan nézel ki.

– Jól vagyok – söpörte le az állítását egyből. – Tesztelhetjük az elméletet.

– Összerakom a mintákat a labornak – váltott élesen témát Hermione, majd nekiállt is állt a feladatnak, mintha a varázsló nem is mondott volna semmit sem. Nem nézett Draco szemébe egyáltalán. – Hagyok valamennyit, ha meggondolod magad, és mégis tovább vizsgáljuk. Minél előbb a laborba kerülnek a minták annál jobb. Elviszem a postaládához.

– Egyedül nem mész sehova – jelentette ki Draco, és sötét tekintettel vakarta meg a szorosan bekötött karját.

– Gyorsan megjárom – ellenkezett nyugodt hangon a boszorka. – Hoppanálhatok vagy elviszem az autódat, bár el is sétálhatnék odáig, nincs messze.

– Mondtam valamit, Granger.

– Nem gondolod, hogy a muglinak gyanús lenne, hogy egyedül nem megyek sehova? – kérdezte kíváncsian a boszorkány. – Két perc az egész.

– Nem… mész… sehova.

– Tudom, hogy megbánom ezt a kérdést, de mi a bajod?

– Társak vagyunk – kezdett bele Draco komoran. – Nem mászkálunk el csak úgy egymástól.

– Ugyan, kérlek! Mégiscsak én éltem muglik között, Malfoy.

– Robert Evansben nem bízom, ez az első indokom. A második pedig az, hogy sisakvirágot kaptál a teádba.

A varázsló hajthatatlansága tovább növelte a feszültséget közöttük. Hermione abbahagyta a minták előkészítését, mély levegőt vett, aztán a lehető legkompromisszumkészebb ajánlatot fogalmazta meg:
– Kiábrándulok hoppanálva.

– Nem vitatkozom ezen.

– Fú… Menjünk fel, aztán beforrasztom a sebedet – váltott élesen témát Hermione.

– Rendben – sóhajtott fel fáradtan Draco. – Menj előre! Én megcsinálom a mintavételt, és a jelentést. Mire felérsz addigra készen leszek.

– Szemét!

– Nyugi, Granger, így is gyönyörű vagy az ördögien csípős nyelved és éles tekinted ellenére – vigyorodott el a varázsló. A hangjában nem lehet megfigyelni a szokásos gúnyt, akár még bóknak is felfoghatta volna a megjegyzést.

– Igyekezz, Mongúz Malfoy, mert nem érek rá egész nap – szólalt meg végül.

– Hívnak a könyveid, Belladonna?

– Kicsoda?

– Tudod az a csaj, aki hozzáment egy szőrös, beszélő kecske, nundu és mantikór keverékhez.

– Belle? – kérdezett vissza Hermione, és nem tudta nevessen-e vagy további kérdésekkel bombázza. Végül az utóbbi mellett döntött. – Mi van veled, Malfoy? Mugli mesemaratont tartottál?

– Régen. A szomszédommal – magyarázta a varázsló, miközben mintákat vett, és egy pulitzer penna szorgosan körmölte a jelentést a pergamenre, amit nemrég varázsolt elő. Aztán folytatta a történetet. – Párszor vigyáztam rá, amikor az anyja nem volt otthon, és meséket néztünk a tévében.

– A szomszédoddal?

– Ühüm, akkor még négyéves volt. Madeline.

– El sem tudlak képzelni mesenézés közben – mosolyodott el Hermione.

– Nem igényel túl sok képzelőerőt – mondta Draco, de közben már teljesen máshol jártak a gondolatai. – Menj fel nyugodtan, ezzel még elleszek egy darabig.

A boszorkány nem válaszolt, csak elindult felfelé a lépcsőn.

***

Mire Draco végzett addigra Hermione is átnézte a kameraképeket. A sűrű napjuk nem tette lehetővé, hogy a szomszéd házat figyeljék. Láthatóan, amíg ők elemeztek és legilimenciával kísérleteztek a szemben lévőknél túlságosan is nagy volt a forgalom. A konventtagok egymásnak adták a kilincset. A boszorkány felírta azoknak a nevét, akiket felismert az aktában szereplő képek és a weboldalon található fotók alapján. Ugyanazok a pár voltak, akik ott is megjelentek. Vajon mi lehetett? Tűnődött magában.

– Találtál valamit? – kérdezte Draco, aki éppen akkor lépett be a helyiségbe.

– Nagyon buli lehetett – válaszolt Hermione. – Legalább tíz embert láttam. Köztük volt Belinda is a boltból, és azok, akinek láttuk a képeit.

– Akkor nem is képzeltem a gyülekező muglikat odakint – fújt egyet, miközben vékonyra préselte az ajkát.

– Bejelzett az észlelővarázslatod?

– Még az is lehet, de nagyon fájt a fejem.

– Engem is hozzá kell adnod – kérte Hermione, majd megfordult a székkel.

– Rendben. De kell pár poloskabűbáj is, amivel legközelebb ki tudjuk őket hallani. Ilyen hibát nem véthetünk még egyszer.

– Jól van. Viszont először forrasszuk össze azt a sebet – mondta a lány, aztán felállt a székből, és csípőre tette a kezét. – Mit gondolsz észrevették a varázskönyveket?

– Remélem nem. Nagyon sok bűbájt tettem a másolatokra. És nehogy bármit is megkóstolj abból, amit áthoznak nekünk! Az összes bájital receptre zagyválóátkot tettem, meg még ki tudja mit. Hányás, hasmenés, migrén, gyomorbántalmak… csakhogy a legjobbakat említsük az áldásos hatásokat említsem.

– Még egyszer nem fogok hülyeséget csinálni. – Hermione eltökélt volt, és persze a világért sem vallotta volna be, hogy a hülyeséget pontosan a kettejük közti gyerekes, hatalmi harcnak köszönhette.

– Biztos?

– Halálbiztos.

– Jól van, kis aranycikesz, forrassz össze, kérlek!

– Menjünk a nappaliba!

– Miért oda?

– Ott több a hely – válaszolt Hermione. – Világosabb. Nem csak te tudsz elrontani varázslatokat. Legyen meg a legjobb feltétel. Én nem magyarázkodom, hogy miért nem maradt meg a fél karod.

– Borzalmas jelentés lenne.

– Ahogy mondod.

A boszorkány magához vette az elsősegélycsomagot, majd elindultak mind a ketten a földszintre. Mumus kíváncsi szemekkel figyelte mindkettejüket a macskamászófal tetejéről, mintha igazából ő felügyelne mindenre. A páros elhelyezkedtek a kanapén egymás mellett. Draco hagyta, hogy Hermione letekerje a karjától a kötést. Megkönnyebbült, amikor a szorítás engedett.

Grangrer óvatos volt, sokkal óvatosabb, mint azt a feladat igényelte volna. A Sötét Jegy időközben újra feketén meredt rájuk, de a seb még mindig vörösen, kissé gyulladtan tátongott kettészelve a varázsló szégyenteljes bélyegét. Csúnyán nézett ki. Ellenben nem vérzett, és ez volt a lényeg. Nem vették észre, de egyszerre sóhajtottak fel és gondoltak ugyanarra.

– Vegyél be egy fájdalomcsillapítót, légy szíves! – kérte Hermione színtelen hangon.

– Nem fáj.

– Nem akarok kockáztatni – mondta, majd elővett egy kis fiolát. – Ebben van egy kis sebgyógyító, érzéstelenítő és gyulladáscsökkentő is.

– Ez ki fog ütni. Már a szagától elálmosodom – jegyezte meg Draco, de elvette a fiolát.

– Tudom.

– Ha ezzel akarsz kicselezni…

– Malfoy… Össze akarom az ereidet, izmaidat, bőrödet forrasztani. Nyugodtnak kell maradnod, nem szabad morognod. Gondolod, hogy ez nekem jó? Nem, egyáltalán nem jó.

– Túl sokat aggódsz – csóválta meg a fejét Draco. – Tavaly a sárkányharapásomat érzéstelenítő nélkül varrták össze.

– Magadnál voltál?

– Nem igazán.

Hermione nem válaszolt erre semmit, hanem csak várakozóan nézett a varázslóra. Nem akart megint egy hosszú, végeláthatatlan veszekedésbe kezdeni. Ráadásul nem volt hajlandó belekezdeni valamibe, aminek semmi értelme. Draco összevont szemöldökkel figyelte a boszorkányt. Nagyon is tudta, hogy amint ő kidől, el fogja hagyni a házat. Viszont hülyeség lenne, ha megkockáztatná azt, hogy a boszorkány fájdalmat okozzon neki.

– Jó. Kiábrándultan, hoppanálva menj.

– Ühüm. Idd meg azt a vackot! – Azzal a kezébe nyomta a fiolát.

Draco letörte a pecsétet, aztán beleszagolt, ellenőrizte a színét, az állagát. Olyan mélyen felsóhajtott, mintha a világ terhe az ő vállát nyomná. De csak arra tudott gondolni, hogy Granger egyedül mászkál, és elrabolják a wicca szomszédok. Talán nem is állt annyira messze a valóságtól. De ha a józaneszére hallgatott, akkor teret kellett engednie a boszorkánynak is.

– Egészségedre, Granger! – mondta ki, majd felhajtott a bájitalt. Égette a torkát, keserű volt, majd jött az édes utóíz. Borzalmas, undorító.

– Most pedig, maradj nyugton! Ezt csak háromszor csináltam, egyszer magamnak, szóval…

– Bízom benned.

Hermione csak bólintott, aztán elkezdte a kántálást. Apró, precíz pálcamozdulatokkal igyekezett minél pontosabban összeilleszteni sebet. Nem figyelt semmi másra csak a feladatra. Sokkal macerásabbnak tűnt az egész, mint ahogy gondolta, a Sötét Jegy összeillesztése a megfelelő helyeken túlságosan is megerőltetőnek ígérkezett.

– Nem érdekel, ha nyoma marad – szólalt meg Draco.

– Fogd be inkább! – vágta rá Hermione. – Mindjárt végzek.

Draco figyelte, ahogy a boszorkány dolgozik a karján. Az az elszánt koncentráció, ahogy a varázslatot aprólékosan végezte… nem bírta levenni róla a szemét. Volt benne valami, ami megbabonázta. A legtöbb auror kollégája, aki értett valamit a sebek gyógyításához valószínűleg már régen összeforrasztotta volna, nem törődve hogyan illessze össze a kettészakadt részt, de Granger nem ilyen volt. Egészen addig visszatartotta a lélegzetét, amíg össze nem forrt a bőrfelület a megfelelő helyeken. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor elkészült. Önkéntelenül végigsimította a Sötét Jegyet Draco karján. A varázsló meglepetten vette tudomásul, hogy most, először annyi hosszú év után, végre érzett ott valamit. A boszorkány ujjainak lágy érintést. Egymás szemébe nézek.

– Minden rendben? – kérdezte Hermione.

– Igen – bólintott Draco, majd elhúzta a kezét, s közben megmozgatta az ujjait. – Minden rendben, köszönöm.

– Kicsit még látszik.

– Nem számít – szólalt meg a varázsló, majd vett egy mély levegőt, mire újra megszólalt: – Elvarázsolod nekem?

– Én?

– Igen.

– Rámbíznád? – kérdezte még mindig hitetlenkedve. – Bármit választhatok?

– Akkor nem mondanám – vonta meg a vállát. – Érzéssel válassz, ha lehet. Nem akarom, hogy félmurmánc legyen a karamon.

– Milyen aranyos lenne pedig Mumus képét odavarázsolni – mosolyodott el Hermione. – Hamarosan úgyis megnő.

– Nem.

– Jó, rendben. Úgysem illik hozzád.

– Mert a Sötét Jegy igen?

– Az senkihez se illik – válaszolt, majd kissé idegesen összepréselte az ajkait. – Legyen, Malfoy, már választottam.

Draco csak bólintott, aztán kinyújtotta a kaját. Hermione pedig megfogta, és a pálcáját ráirányította.

– Ez más lesz – szólalt meg újra. – Nem biztos, hogy vissza tudod alakítani a Sötét Jeggyé. Lehet fájni is fog.

– Mindegy – mondta félhangosan Draco. – Rádbízom.

A boszorkány nekilátott a feladatnak. A Sötét Jegy felizzott és a varázsló ezt érezte is, de most mintha kavargott volna a bőre alatt, akár egy kígyó vagy féreg. Kellemetlen, szúró érzés, némiképp fájdalommal is járt, de Draco arca mindvégig rezzenéstelen maradt. A jegy vonalai átrendeződtek, formálódtak a bőre alatt, amíg újra formát nem öltöttek. Először nem igazán látszott a minta, majd utána világossá vált. Egy kitárt szárnyú sárkány jelent meg, mintha az égbolton suhanna végig a fogyó hold felé. Művészi, elegáns és különleges. Hermione a sárkány csillagképet formázó apró pöttyökről sem feledkezett meg.

– Készen van – jegyezte meg egy kicsit torok köszörülve.

– Egy sárkány? Nem túl klisés ez nekem? – kérdezte bujkáló mosollyal.

– Igazad van. A murmánc jobbat tett volna az egódnak. De gondolj a sárkányra úgy, mint szimbólumra.

– Szimbólumra?

– Tudod egyszerre a jó és a rossz megtestesítője, démoni hatalmak és a jóság szimbóluma. Ősi és titokzatos. Bölcsesség és erő. Mondjak még?

– Nem kell, értem – mondta Draco.

– Nem tetszik?

– De igen. Köszönöm!

– Ugyan. Semmiség.

Draco elnyomott egy ásítást. A bájital hatása ólmos fáradtsággal sújtott le rá. Hermione figyelte, ahogy a férfi kissé megkönnyebbülten dől hátra a kanapén. Egy üveget, majd vizet varázsolt a dohányzóasztalra.

– Ezt idd meg.

– Jó.

– Sietek vissza.

– Ühüm. De ha történik valami…

– Nem fog.

– Hüm…

A varázslónak már nem maradtak szavai. Kényelmetlen pózban elaludt a kanapén. Hermione betakarta őt, majd kiábrándító bűbájt varázsolt magára, aztán a hátsó kertből hoppanált.

hozzászólások: 4

by Kriszti @ 2023 Sep 03

Draco: nem bízok senkiben
Szintén Draco nem sokkal később: bízom benned.
Vajon miért?
Egyébként nagyon élveztem, mint mindig, kíváncsi vagyok a folytatásra

by Nyx @ 2023 Sep 03

Jaj ez a Draco azt ellentmondások embere. Ezek szerint van kivétel, hogy mégis kiben bízik De a vajon miért még nagyon is nagy kérdés. Lesz itt még meglepi. Jajj ennek annyira örülök! Mindig jó ezt hallani. Nemsokára jövök a folytatással.

by Neola @ 2023 Sep 06

Istenem! Draco is mekkora idióta! telejsen összeillenk!
Hópipőke!! Vadrózsika! istenem mekkorát nevettem ezen. Annyi szép párbeszéd poént kitudnék emelni.
"– Nekem ne panaszkodj! Nem én ejtettelek teherbe." de talán ez vitte a pálmát.
Jó lett volna hallani a Lunás történetet és Draco régi bevetése is nagyon érdekes mellék száll vagy múltbéli történt száll. Bár valószínűleg ezek mind sokkal később derülnek ki. Még is izgatottan várom őket. Uh nagyon jó ötlet volt a sötétjegy megreformállása... És a sárkány mint szimbólum így tényleg nem érzi azt az ember, hogy elcsépelt tetkó lenne.
Érdekes a külömbség a Sóvárgás és e között. Ott a testi vonzalmak vannak előnyben. Itt pedig inkább egymás mágiája adja a vonzást.
Istenem!!! A jelent, ahogy felöltözteti Draco a sérülés után. XD XD végem volt! Szuper rész volt! Köszönöm szépen! Imádtam!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2023 Sep 07

Jujj de még mekkora idióta Draco is, és igen, valóban zsák a foltját Nagyon összeillenek ők ketten. Draco és a mugli mesék, hát nagyon nem hatotta meg egyik se, ha ennyire jegyezte csak meg a neveket. Jajj úgy örülök, hogy tetszettek a poénok, szinte ezek ketten harsogják őket a fejemben.
Luna történet később fog kiderülni, és nem lesz éppenséggel vidám, ahogy Draco bevetése sem Kell az a pillanat, amikor ezekről tudnak beszélni. Addig még csiszolniuk kell azon a bizalmon.
Nagyon szerettem volna, ha a sötét jegy eltűnik és valami egészen más kerül a helyére. Hermione igazán nem is tudja hogy ez az egész mennyit jelent Dracónak, ezzel felszabadította egy kicsit, mégha ez elsőre nem is esik le neki. Ohh meg ugye Hermione maga is rejteget ilyen-olyan kis tetkókat, amire egy óvatlan pillanatban Draco észre fog venni. Fuu nagyon igyekszem, hogy a két sztori ne hasonlítson egymásra. Jó, lesz egy-egy rész, ami fog, de mindkettő igazán nagyon különböző. Cornwall lassú izzás lesz inkább, mint a Sóvárgás. De nem mondom, hogy Draco nem fog rámozdulni hamarosan Hermionéra. Bár igyekeznek megtartani a szakmai távolságot, azért veszélyes lesz a helyzet.
Jajj ezekkel Malfoyokkal mindig csak a baj van Ha elképzelem ezek ketten mit szerencsétlenkedhettek abban a pici kis fürdőben
Köszönöm szépen! Úgy örülök, hogy tetszett