15. fejezet
Kopogtatók

Ebédig az idő csendesen telt. Hermione miután átöltözött, kényelmesen elhelyezkedett az ágyban, és elnyomta az álom. Kint az eső áztatta a tájat. Draco a védőbűbájaival bíbelődött és a telefonját nyomogatta, míg végül majdnem letörölte a kameraképeket mutató applikációt, aztán inkább nekiállt a Flint könyv vizsgálgatásának. Szabad perceiben pedig Grangert figyelte, aki láthatóan remekül pihent. Legszívesebben visszaszívott volna pár, kevésbé szakmai megjegyzését, amit a lánynak mondott. És eldöntötte, hogy mostantól profiként fog elsősorban viselkedni.

Fél egykor a hotelszobájukba felhozták az ebédet: friss hal, borsópürével és ropogós hasábkrumplival, és egy kancsó limonádéval.

A szobaszerviz felébresztette Hermionét, aki kissé álmatagon sétált át mezítláb a szobán, majd helyet foglalt Dracóval szembeni székben, vagyis inkább lerogyott, mintha egy zsák krumpli lenne. Az egykori mardekáros mosolyogva figyelte őt.

– Jól aludtál, drágám? – kérdezte.

– Sosem alszom napközben, de már napok óta nem aludtam nyugodtan – vallotta be a boszorka, majd összekötötte a most már egyenes haját egy hajgumival, és a copfját hátradobta a válla felett.

– Miért nem szóltál?

– Ugyan. Erről nem tehetsz – nyomott el egy ásítást. – De talán mégis. Annyira paranoiás lettem, mint te.

– Mégis én vagyok a hibás? – nevetett fel Draco. – Végül is nem volt Convertyben házimanófelkelés.

– Nagyon finom illata van – váltott témát Hermione, majd felemelte a villát. – És egyszer még megfizetsz azért, ami tettél.

– Remélem, hogy szereted a halat.

– Mindent szeretek.

– Tényleg? Akkor legközelebb futkár lobonc levest és kerti törpe sültet kérek – vigyorodott el gonoszul Draco.

– Mi? Dehogy is. Ki enné meg ezeket?

– Ezek szerint nem vagy ínyenc – sóhajtott fel Draco. – Nem igazán ismered a mágia világának érdekességeit, igazam van?

– Olyan nyolcvanöt százaléknyira mondom, hogy megint ugratni akarsz. De mondj még ilyeneket, Malfoy. Az almáspite óta nem hánytam, és már kezd hiányozni – szólt epésen a boszorkány.

– Ebéd után mit szeretnél csinálni? Lemegyünk a mendencéhez vagy szauna?

– Nem készültem ilyesmire. Ha jobban meggondolom te sem.

– Csak élvezni szeretném a hétvégét. Szaunázni pedig pucéran is lehet. Ha egész éjjel kutatni fogunk, akkor abban nem lesz semmi élvezet, de játsszuk el a mugliknak, hogy a wellness miatt álltunk meg – világított rá a varázsló, majd ő is nekiállt az ételnek. Ennyit arról, hogy szakmai lesz. Erre baromságot beszélt megint. – Remélem, hogy addigra eláll az eső.

Hermione átgondolta az egészet, aztán mélyen felsóhajtott.
– Te menj csak szaunázni, én meg addig körbenézek.

– Akkor maradunk itt, amíg be nem sötétedik.

– Továbbra sem vállunk szét?

– Nem – rázta meg a fejét a varázsló. – A két kis betolakodó még mindig kint őgyeleg a hotel körül, amíg el nem zavarják őket.

– Nagyon vigyorogsz, Malfoy.

– Oh, csak egy kis bűbáj – mondta, miközben megvonta a vállát. – A recepciósnak hamarosan eszébe jut kimenni, és elzavarni őket. De szerintem nem fognak messzire menni. A nyomkövető bűbájt megerősítettem az autójukon.

– Szóval magánakciókba kezdtél, amíg én aludtam?

– Ne fújd fel!

– Mindegy. Akkor elemzem tovább az aktákat – válaszolt lemondóan. Draco összevonta a szemöldökét.

– Ki vele, Granger! Mi a gond? Az igazit, és nem azt, amit hazudni akarsz nekem – nézett rá átható szürke tekintettel.

– Elemeztem Flint naplóit. Aztán van egy elméletem.

– És mi lenne az?

– Lehet, hogy Flint Merlin sírhelyét kereste – válaszolta végül.

– Miből gondolod?

– Semmit se tudni Merlinről. Pedig fontos szereplője a mágiatörténelemnek. Senki sem tudja hol temették el. Egy nagyerejű személy csontjai, kopogtatók, muglik. A Merlin mondakört a muglik is ismerik. Mi van, ha minden összevág?

Draco letette az evőeszközöket, aztán felállt az asztaltól. A fejében ezer és ezer gondolat zakatolt. Elővarázsolt egy térképet.

– Ez micsoda?

– Azok a helyek, amiket Flint említett – mondta Draco. – St Ives az utolsó.

Marlborough Mound, Glastonbury, Caerwent, Camelford, Tingtagel… Mindegyiknek volt valamilyen köze a Merlin és Artúr mondakörhöz, már amennyire vissza tudott emlékezni.

– Hülyeség lenne? – törte meg a csendet a boszorkány.

– Dehogy – rázta meg a fejét Draco, majd megismételte, amit eddig csak magában gondolt végig. – Nagyon is logikus. Marlborough Mound, Glastonbury, Caerwent, Camelford, Tingtagel…

– Ezek a helyek…

– Igen. Ezek mindegyike köthető Merlinhez vagy az Artúr mondakörhöz.

A lány nagy szemekkel nézte a varázslót, miközben fázósan a karját dörzsölgette. Az eső egyre jobban rákezdett. Nehéz csend ült mindkettejükre, miközben kint tomboltak az elemek. Draco távolban a hullámzó öblöt nézte.

– Micsoda felfedezés lenne – mondta Hermione.

A férfi megfordult, aztán egyenesen a boszorka szemébe nézett.

– Valóban – bólintott a varázsló az állát dörzsölgetve.

– Ez olyan felfedezés lenne…

– …amiért ölhetnek is.

– Vagy, ami még rosszabb…

– Ki ne mondd! – állította meg a férfi. – Ma csak a helyszínt derítjük fel, rendben? Nem piszkálunk bele semmibe, akármit is találunk.

– Jól van. Tartsuk ezt titkokban?

– Mindenképpen – bólintott. – Nem akarom, hogy levegyenek minket az ügyről, mert akkor esélytelen lesz Flintet megtalálni.

– Van egy elméletem az Élet vízére is.

– Ki vele!

– A Szent Grálhoz lehet köze.

– Még egy legenda, nem? – vett egy mély levegőt Draco, aztán leült az asztalhoz.

– Honnan eredne máshonnan ez, amit a rablók kérnek? – kérdezte Hermione. – A három hónapot persze nem értem még mindig, de lehet arra is megtaláljuk a választ.

– Egyelőre mi lenne, ha megterveznénk a mai estét?

– Rendben – bólogatott a boszorkány.

– Hoppanálva megyünk. Duplikációs varázslattal itt marad egy-egy hasonmásunk. A folyosóra kitettem egy rakat varázslatot – folytatta Draco. – Ezeknek elégnek kell lenniük, hogy egész éjszakára távol tartsanak mindenkit. Lent a recepciósnak beadtam, hogy ha nagyon kérdezősködnének utánunk, akkor mondja azt, hogy gyengélkedsz a terhesség miatt, és nem zavarhat senki.

– Jó, akkor emeljük a tétet – mondta Hermione, majd a táskájából kiröptetett néhány apró, fekete gömbökkel teli zsákocskát.

– Ez meg mik?

– Még nem adtam nekik nevet. Ha valamelyik mugli átjutna a folyosón, akkor ezek a kis golyók visszaviszik őket a kocsijukhoz, aztán annyira összezavarják őket, hogy azt gondolják itt nincs semmi látnivaló.

– Nézd csak a cicának vannak karmai – vigyorodott el Draco. – Engedélyed van-e, hogy ezeket használjuk?

– Nincsen – rázta meg a fejét Hermione. Majd szembenézett a férfival, akit inkább mulattatott a helyzet, mint megbotránkoztatott. – De nyugi, ha kiderül, akkor már kész a nyomtatvány, ami engem tesz felelőssé ezért.

– És én még a saját bájitalomnál próbáltam a protokollt követni – rázta a fejét nevetve a varázsló. – Mi van még abban a táskában?

– Ha jó leszel, akkor majd egyszer kipakolom neked az egészet – vigyorodott el Hermione.

– Izgalmas veled a közös munka, Granger.

– Már bánod, hogy évekkel korábban nem egyeztél bele, hogy velem dolgozz.

– Ilyen nagy szavakat én nem használnék – nevetett fel harsányan az auror.

– Nem véletlen követtek minket ezek a kretének. Nemcsak Flint a legnagyobb bajunk. Emlékszel Belinda tekintetére? Amikor kiderült, hogy a gyerek fiú?

– Ostara, Mindenszentek, fiú gyerek – mondta Draco elgondolkodva. – Nem jut eszembe erről semmi. Egyedül az, hogy a tavasszal fogant gyerek nagy áldás.

– Mi van, ha tényleg kell nekik a gyerek?

– Ez volt az egyik gondolatom – szólalt meg a varázsló. – Addig nem akartam ezt szóba hozni, amíg teljes egészében meg nem bizonyosodunk róla. De ha így alakult…

– Egy elborult elme csúnya dolgokra képes – válaszolt Hermione, miközben elgondolkodva az ajkába harapott.

– Én is csúnya dolgokra vagyok képes, ha valaki egy ujjal is hozzád ér – jegyezte meg sötéten a varázsló.

– Akkor nem, ha ezek a csodamágusok rá nem jöttek hogyan lehet a mágiát blokkolni.

– A mágiát nem lehet blokkolni. Ez baromság. Senkit nem lehet megfosztani a varázserejétől.

– A Morgana árokról persze nem hallottál még – említette Hermione.

– Arról a baromságról beszélsz, amit az Azkabanban akartak használni? – kérdezte Draco, majd ciccentett egyet. – Ugyan kérlek…

– Arról, pontosan arról beszélek.

– Nem működik.

– De működik – ellenkezett Hermione. – Nem elszívja a varázserőt, hanem annyira kimeríti az illetőt, hogy egyszerűen nem tud varázsolni. Bár nem tudom hogyan kerülhetett volna egy ilyen a muglikhoz. Lehet, hogy csak elvették egyszerűen Flint pálcáját, de ha van náluk egy ilyen…

– Egy mágus pálca nélkül is veszélyes.

– Te biztosan – mosolygott rá a boszorka. – Eszembe se jutna a közeledbe menni, ha nincs nálad pálca.

– Felesleges bókolnod, Granger. De ha kedveskedni akarsz, akkor a málnás csokitorta a kedvencem – mosolygott vissza édesen.

– Próbálkozni még lehet.

– Tudjuk, hogy ez a Morgana árok miből áll? – tett fel a kérdést a varázsló. – Mármint pontosan.

– Titkos – vonta meg a vállát Hermione. – Nem sokat tudni róla, mert az átokfejlesztésen még tesztelik. Egy bizonyos helyre koncentrálják az átkot, aki oda belép nem tud kilépni és nem tud varázsolni. De kereshetnénk olyasmiket, amiről tudjuk, hogy megzavarják a varázserőt. Végül is, ha legilimenciád is megzavarodott, amikor belélegezted a füstölőt.

– Jól van.

– Akkor ez lesz az egyik, ami felkerül a listánkra – mondta Hermione.

– Van egy tervem. Mi lenne, ha csak hétfőn mennénk haza? – kérdezte Draco csillogó szemekkel.

– Itt akarsz maradni?

– Körül kellene néznünk nálam a könyvtárban – sóhajtott nehezen, mintha ez a világ legborzalmasabb feladata lenne. – Felmerült pár dolog, és kénytelen vagyok belátni, hogy ennek utána kell néznünk. Könyvek, könyvtár, pergamen illat… Hmmm. Mit gondolsz, okami fióka?

– Rendben – adta be a derekát Hermione veszekedés nélkül. De nem akarta elmondani Malfoynak, hogy alig várta a találkozást a férfi könyveivel. – És hogyan akarod lerázni azokat, akik a nyomunkban vannak?

– Sajnos, holnap olyan nagy köd lesz, hogy senki sem fog látni semmit.

– Mániád lett az időjárás?

– Mit is mondhatnék? Ha egyszer megérzed a mágia ízét… Nehéz leállni.

– A földrengésnél meghúzom a határt. És a délig alvással mi lesz?

– Ez egy bevetés, Mandragóra, szóval néha változnak a tervek – válaszolt egyszerűen a varázsló.

– Akkor legyen köd, és lépjünk le. Holnap reggel írok üzenetet Caroline-nak. Mi van, ha át akar menni megetetni Mumust?

– Mondd neki azt, hogy elhoztuk magunkkal – vonta meg a vállát Draco. – Willa már átvitte a villámba.

– Oh.

– Miért vagy meglepődve? Nem akarok magamnak plusz veszekedést a macskád miatt – forgatta meg a szemét Draco. – A végén még én leszek a megtestesült macskagyűlölő. Nem akarom magam a Reggeli Próféta pletyka rovatának hasábjain látni.

– És estig mit csináljunk? – kérdezte Hermione.

Draco elmosolyodott, de lehetetlen volt megmondani, hogy ez a gonosz zseni vagy egyszerűen az megátalkodott mardekáros vigyora volt-e. De lehetett mindkettő.

– Összezárva, kettesben, egy luxushotelben?

– Bevetésen, mint két auror, egy… luxushotelben. – Miközben ezt mondta felállt a székből, és karba tett kézzel meredt a férfira.

– Mit is csinálhatnánk? – tette fel a kérdést a varázsló, majd közelebb lépett hozzá. Túlságosan is közel. Könnyen kinyújthatta volna a kezét, megragadhatta volna a boszorkányt, aztán az ágyra dőlve csókolhatta volna. De Dracónak időközben rá kellett jönnie, hogy túlságosan is messzire ment a boszorkánynál. S hiába nézett rá csillogó szemmel, rózsás ajkakkal, nem szabadott tovább feszíteni a húrt kettejük között.

– Mit is?

– Tudod, Granger…

– Micsodát, Malfoy? – emelte fel a fejét, hogy a férfi szürke szemébe nézhessen.

– Vannak befejezetlen ügyeink – közölte évődve Draco. Ki tilthatta meg neki, hogy flörtöljön, és incselkedjen a boszorkánnyal? Ez olyan kötelező gyakorlat volt mostanság mindkettjüknél, hogy könnyedén ment.

– Vannak – egyezett bele a lány, majd egy apró lépéssel közelebb ment a varázslóhoz.

– Rendezzük őket.

– Rendezzük, Malfoy.

– Akkor hozd azokat a rohadt aktákat! – mondta végül megtörve a pillanat varázsát. – Sok dolgunk van.

– Igaz – helyeselt Hermione, de láthatóan eldöntötte az arcát a pír.

Draco halványan elmosolyodott, amikor a boszorka hátat fordított neki, aztán kissé hangosan pakolni kezdett. Meg kellett oldaniuk ezt az ügyet minél hamarabb, mert mindketten meg fognak őrülni, jósolta a varázsló komoran.

***

Estig a hátralévő időt az ágyban töltötték. Vitatkoztak, elméleteket gyártottak, egymást ugratták, iszonyatos mennyiségű nassolnivalót szereztek be. Draco meggyőzőképességei egészen legendásnak bizonyultak. Bár nem jutottak túlságosan előbbre a Flint üggyel kapcsolatban, viszont mindketten alaposan előkészültek az esti kiruccanásra. Fekete auror egyenruhába öltözve álltak a nappaliban.

– Mit nézel?

– Semmit, Granger.

– Megint mosolyogsz.

– Furán áll az egyenruha – mondta még mindig oldalra fordítva a fejét. – Kicsit meg kellene nagyobbítanod a póló részt.

Hermione csak megforgatta a szemét, majd egy nyújtóbűbájt végzett a fekete felsőjén.

– Jobb – szólt Draco. – Együnk, aztán indulunk.

– Rendben.

Vacsora után mindketten varázslásba kezdtek. A szobát annyira elvarázsolták, hogy aki mégis eljutott volna odáig annak komoly gondjai támadtak volna. Draco könnyedén varázsolta el a szálloda személyzetét, így már mindenki az ő oldalukon állt.

– Félelmetes vagy – lépett mellé Hermione. – Szemrebbenés nélkül csináltad. Szerencse, hogy nem vagy dühöngő pszichopata.

– Nem először csinálom – szólalt meg a lehető legkevesebb önhittséggel Malfoy. – Megnézzük a recepción a kamerákat?

– Jól van – bólintott. Majd mindketten bementek a kissé kótyagos recepciós mellett a hátsó irodába, aztán az osztott képernyőn keresztül kinézhettek a parkolóra. – Whitecombék autóját nem látni, de nézd csak? Szerintem ez itt Fletcherék kocsija. Aha, az övék megismerem a rendszámot.

– Mi a franc?

– Minek jöttek ennyien?

– Nem tudom, de kezdenek felbosszantani – sziszegte Draco. – Bár dühöngő pszichopata lennék, akkor könnyen meg tudnánk szabadulni tőlük.

– Hoppanálunk? – kérdezte Hermione.

– Igen, de a kisházhoz – szólt a varázsló. – Fogd meg a karom, csibém!

– Csibém? Jaj, Malfoy, egyszer még… – A mondat féle maradt, de Draco varázslata mindkettejüket elrepítette a kisházhoz. A férfi egyből varázsolt, nem is hagyta Hermionét szóhozjutni.

– Négyen vannak.

– Elengednél?

– Mire készülsz? – kérdezte Draco.

– Kicsit megnehezítem a dolgukat – mondta Hermione. Kiábrándította magát, aztán kivont pálcával kisétált a kisház takarásából. Apró lyukasztóbűbájt küldött a kerekek felé, majd visszalopakodott Draco mellé, és megszorította a társa karját. – Mehetünk.

– Ügyes bűbáj, egyszerű, de nagyon ügyes.

– Te mit csináltál volna?

– Valami sokkal rosszabbat – vigyorgott, majd ő kis kiábrándította magát. – Gyújtottam volna egy kisebb tüzet.

– Felvágós, de erre nincs szükség. Menjünk!

– Gyere, Granger, simulj hozzám olyan közel, ahogy csak tudsz – magyarázta a varázsló. – Rázós hoppanálás lesz.

– Van rá egy galleonom, hogy lássam, ahogy Harryvel, Ronnal vagy Zabinivel így hoppanálsz. – Miközben átkarolta Draco nyakát, és érezte, ahogy az erős karok még közelebb húzzák.

– Ha ők itt lennének, ezt egyedül csinálnám – mormolta a boszorkány fülébe, majd beleszagolt a fürtjeibe.

– A kis magányos mantikór.

– Örökké…

Draco elmosolyodott, aztán hoppanálta mindkettejüket. Nem tudták pontosan hova érkeznek, és ez egyiküket sem nyugtatta meg. Egy homokos partvonalon jelent meg, amit csak a telihold fénye világított meg. Elléptek egymástól. Csend volt, egy lélek sem lézengett a környéken. Miután erről megbizonyosodtak megálltak egy pillanatra. Az öböl fekete vízének a hullámzása hallatszott. A bűbájok nem mutattak semmit. Csak néhány halvány, mágikus nyom nem olyan messze a szikláknál, de azok legjobb esetben is varázslényekre utaltak.

Ahogy a Hold fénye megcsillant a víz felszínén olyan volt, mintha valamiféle más anyagból lenne. A látvány lélegzetelállító volt, de most egyáltalán nem merülhettek bele ebbe. Mindketten munkához láttak. Mágikus nyomokat kerestek a lehető legapróbbat is. Csendben dolgoztak, miközben a hullámok lágyan csapkodták a közeli sziklákat.

Viszonylag hamar megtalálták a rituálé helyszínét. A jellegzetes sziklák, a Draco által szerzett nyomok odavezették őket. Néhány visszaforgató bűbájjal megnézték a helyszínt.

– Ez lószar – morogta Draco. – Ez csak egy szarul felrajzolt pentragramm, meg valami zsálya maradvány a homokban.

– Várj! Azt hiszem, hogy találtam valamit – szólalt meg kissé rekedt hangon Hermione. A varázsló felkapta a fejét, aztán elindult a boszorkány felé. Hermione varázslatának kivetülése megjelent a homokos partvonal felett.

– Itt a parton mindent elmosott a víz – fújt egyet mérgesen a férfi. – Csoda, hogy ennyit találtunk. Mit találtál?

– A sziklafalon lehet. Nem is kell mászni csak… Gyere, nézzük meg! Lumos.

– Rendben.

– Eszedbe ne jusson fütyülni! – emlékeztette a lány. – Hátha a kopogtatók lesznek azok.

– Én nem szoktam – forgatta meg a szemét Draco. – Néha énekelni szoktam a zuhany alatt.

– És eddig megkíméltél tőle? – kuncogott Hermione. – Micsoda sötét titok!

A boszorkány közben átmászott az egyik sziklán, aztán megpróbált megszabadulni némi hínártól, ami a cipőjére ragadt, végül varázslattal leátkozta. Újra varázsolt, és a nyomot követte.

– Bár ez lenne az egyetlen sötét titkom – morogta az auror, miközben ő is követte a boszorkányt.

– Titokban habkövezed a lábad? – kérdezett vissza csipkelődve Hermione.

– Bár érteném, amit mondasz – szólalt meg Draco, aztán megfogta a boszorkány kezét, és egy kicsit visszahúzta. A holdfényben egymás szemébe néztek. – Állj egy kicsit félre!

– Miért?

– Van előtted egy csúnya behatolásgátló bűbáj – mondta Draco, majd felvett egy követ, aztán egyenesen a bűbájfalnak reptette, ami aztán aranyszínű, izzó porként oszlott szét. – Nem venném a lelkemre, ha egyenesen belesétálnál.

– Nem vettem észre… Nem is látom. De miért nem? – kérdezte a boszorkány, miközben tovább vizsgálta a környéket. – Nézd, ezen a sziklán vérnyomok vannak. Ez egy vérrel megpecsételt hely.

– Oh, a francba.

– Gyorsan csinálta, akárki is csinálta.

– Sok a vércsepp a köveken – erősítette meg a varázsló, majd némi felfedő porral megszórta a területet. – Ezt a helyet védhette, amikor elrabolták innen vagy le kellett lépnie.

– Határozottan – mondta a lány, és magasra tartotta a pálcáját. – Ez egy barlang bejárata. Ahogy látom, itt ezek a sziklák elmozdultak, mintha leomlottak volna.

– Ne menj közelebb!

– Óvatos leszek – szólalt meg Hermione, aztán átlépett egy sziklán. Meg kellett fognia a pocakját, hogy ezt meg tudja tenni. Egy feltáró bűbájt vetett, és így már látta a vérmágiával védett hely határait.

Hátrahőkölt, amikor a barlangból hirtelen ezernyi szempár nézett vissza rá, zöldes derengésben. Furcsa kattogó hangot hallattak. A boszorkány visszafojtott lélegzettel hátrált, amikor egyenes Dracónak ütközött.

– Mi a f…?

– Ez valakinek a sírja – jegyezte meg kissé remegő hangon Hermione. – Mintha láttam volna bent egy csontvázat is.

– Ez most komoly, Granger? – hördült fel a varázsló, miközben önkéntelenül átkarolta hátulról a derekát.

– Láttad azokat a zöld szemeket? – kérdezte kissé vékony hangon a lány, miközben még mindig borzongott.

– Nyugi, Granger!

– Nem vagyok ideges – sziszegte kicsit sértődötten, aztán köhögött egyet és összeszedte magát. – Csak szerintem ezek a lények lesznek a kopogtatók.

– Bemegyünk – mondta Draco.

– Vissza tudjuk zárni a belépésgátló bűbájt? – Hermione még mindig Dracónak dőlve figyelte a barlang száját. – És azok a lények odabent… Nem veszélyesek… talán… nem tudom biztosan, de van valami…

– Vissza tudom zárni – szólalt meg a varázsló rekedt hangon, miközben ő is tovább vizsgálódott. – Egy rúna és egy kis trükk, de meg tudom csinálni. Iszonyatosan sok mágikus lény van odabent az előtérben. Bejössz vagy kint maradsz?

– Rossz előérzetem van. Lehet, hogy csapda, és ezzel nem segítenénk Flinten, ha elkapnak minek vagy nem tudunk onnan kijönni.

– Igaz – bólintott Draco, aztán néhány őrvarázslatot helyezett el a bejáratnál. – De mi van, ha van bent egy nyom? És onnan semmi sem jöhet ki, és semmi sem mehet be.

– Csessze meg!

– Van egy elméletem.

– Mondd el!

– A vértátok nem véletlen. Tegyük fel, hogy Flint véletlenül megtalálta ezt a helyet. Mondjuk volt egy kis földmozgás is. Lehet pontosan a rituálé napján vagy a rituálékor. Feloldotta a bűbájt, amivel védték a helyet. Mintha rúnákat is látnék, de ahhoz jobban meg kellene vizsgálnom a helyet.

– Eddig rendben. Megnézem, hogy jeleztek-e innen bármilyen földmozgást mostanában – mondta Hermione, majd elővette a telefonját.

– Te meg mi az ördögöt csinálsz?

– Gondolom rákeresek az internetet. Ám, meg is van. Volt egy 4,2-es körülbelül akkor, amikor Flint eltűnt.

– Az nem számít erősnek, ha jól tudom.

– Lehet annyi elég volt az itteni szikláknak. De ez még mindig egy elmélet. Ezt Flint is csinálhatta egy bűbájjal – mondta Hermione, majd kifújta a levegőt. – Át verhette a muglikat, csak mondjuk ez másképpen sült el.

– De kinyílt a barlang. Bement, körülnézett, aztán rajta kapták. Gyorsan megcsinálta az egyetlen varázslatot, amit sem a muglik, sem a varázslók nem tudnak feltörni, az utóbbiak nem olyan könnyedén, esetleg még amneziált is, és mágikus kimerültséget kapott. Lehet nem sikerült a varázslata teljes mértékben, maradtak emlékfoszlányok… Aztán elrabolták.

– Van benne valami – vakarta meg az állát Hermione. – Malfoy!

– Hmm?

– Muszáj ennyire szorítanod?

– Bocs. Állj hátrébb, Granger! Bemegyünk.

– Jól van.

Hermione oldalra lépett, és karba tette a kezét. Draco igézeteket mormolt, a kántálása egyenletes volt, mintha mindig is ezt gyakorolta volna. A hangja mély volt, mágiával teli. Pontosan olyannak tűnt, mint amikor az időjárásbűbájt készítették elő. A növekvő hold fényénél éterinek látszott, ősinek és igazán mágikusnak. Érezte benne a mágiát, ami újra ugyanazt a vonzódást váltotta ki belőle. A férfi fonásai teljesen kisimultak, mintha nem is lehetett volna nyugodtabb, mint ebben a pillanatban. Feltámadt a szél, ami az öböl felől fújt, sós illatot hozott magával. Hermione tovább borzongott.

– Odaadnád a tőrödet? – kérdezte rekedtes mély hangon a férfi. Kizökkentve ezzel a boszorkányt az elmélkedésből.

Visszaalakította az egyik karkötőjét tőrré, és átnyújtotta a varázslónak. Draco megvágta a tenyerét, majd arra kőre csepegtette a vérét, amin egy kenyérlenyomat egy része látszott. Az egész sziklafal megremegett. Aztán a barlang bejáratánál aranyfénnyel apró szikrákká vált a varázslat.

– Kész.

Hermione elővett egy zsebkendőt, aztán átadta Dracónak.

– Majd beforrasztom mindjárt.

– Vissza akarod zárni, nem?

– De igen.

– Akkor várj vele még egy kicsit – mondta kissé megszeppenten a boszorka. – Nem kell újra megvágnod magad.

– Nekem ez nem gond, Granger – szólalt meg hidegen Draco. – Később visszaadom a tőrödet.

– Meg is tarthatod.

– Jó. Én megyek elől. Észlelő varázslatokat használunk. Készüljünk fel rá, hogy védőbűbájok is lesznek. Sűrűn és a szokásosnál több őrvarázslatra kell számítanunk.

– Jobb lenne, ha előbb egy feltérképező bűbájt alkalmaznánk – vetette fel a boszorka.

– Legyünk alaposak?

– Nagyon alaposak – mondta Hermione, majd összerezzen, amikor karapó hangot hallott nem is olyan messze. Elmormolt egy apró szitkot.

Draco megcsóválta a fejét, majd együtt mondták ki a varázslatot. Nem sokkal később az egész barlangrendszer kivetülése jelent meg előttük.

– Azt a leborult…

– …kurva Merlint – fejezte be Draco. – Ez meg mi a franc itt?

– Fogalmam sincs. Ennek három szintje van. Körülbelül ezer átok… És egy belső… tó vagy mi a fene van odalent. Tizenöt mellékjárat. Nem egészen erre készültünk.

– Erre kibaszottul rácsesztünk. Ehhez legalább két hét felkészülésre van szükség, hogy elmenjünk ketten oda – morogta a varázsló. – Csessze meg! Vannak lent varázslények is.

– Ilyenek, mint fent vagy rosszabb?

– Nagyobbak – forgatta meg a szemét Draco. – Vizsgáljuk meg a helyet itt fent, aztán húzzunk innen.

– Egyetértek.

– Óvatosan mindennel!

– Rendben.

Mindketten beléptek a barlangba. Megcsapta őket a hideg fuvallat, ami valamelyik járatból jött.

– Lehet van több kijárat is? – kérdezte Hermione.

– Innen nehéz megmondani – jött a válasz.

– Sok a vérnyom – húzta el a száját a boszorkány. – Aprók a köveken. De ez nem vérmágia. És ha bezárta magát ide?

– Nincs bent emberi mágiaszignatúra – rázta meg a Draco. – Legalábbis élő semmiképpen sem.

– Ez megnyugtató.

– Lumos Maxima! – mondta ki a bűbájt a varázsló.

Draco a lehető legrosszabb varázsigét mondta, amit lehetett. A barlangban hirtelen ragyogó fény támadt, amire az apró, zöldszínű lények erős fénnyel, ami majdnem elvakították őket, hátborzongató fenyegető kattogás hallatszott, amit aztán magas hangú visítás követett. Mindketten befogták a fülüket, és az arcuk eltorzult. Őrjítő hangzavar keveredett hirtelen. Félő volt, hogy a lényeg támadásba lendülnek.

– Nox! Nox! – kiabálta Hermione, mire a fény egy része kialudt. De nem teljesen. A zöld derengést kibocsátó lények most barlang tetejéről néztek vissza rájuk. Denevérekre hasonlítva, fejjel lefelé lógtak, fenyegetően zizegve. A szárnyaikat csattogtatták, ami úgy hullámzott, mint a legfinomabb selyem. Némelyikük ekkor elengedte a falat, aztán körözni kezdett a két betolakodó körül. Draco és Hermione egymásnak háttal állva, kivont pálcával figyelték őket.

– A fénytől is megbolondulnak? – szűrte a fogai között Draco.

Hermione nem szólt, csak apró szikrákat szórt ki a pálcájából. A kopogtatók ekkor felröppentek, aztán a szétszóródó mágia keltette szikrákat kergették. Majd egyszerűen kinyitották a szájukat, és elnyelték azokat.

– Mi a franc? – kérdezte Draco. Aztán néhány szikrát ő is a levegőbe szórt.

– Tetszik nekik – mondta Hermione, és halkan, de megkönnyebbülten felkuncogott. – Szeretik a mágiát.

– Örülök neki – fújt egyet a varázsló. – Azt hittem, meg akarnak ölni minket.

– Nem tudom mennyire békés lények.

A barlang most hideg fényben kivehetőbb volt. Száraz volt, és egy-két lábnyomtól eltekintve teljesen érintetlen. Draco feltérképezte a területet, mintákat vett a lábnyomokból. Miközben Hermione még mindig a lényeket nézte, ahogy egymással kergetőznek. Aztán az egyikük közelebb röppent hozzá. A boszorkány kinyújtotta a kezét, majd megérintette a kis lényt, ami most egy pillanatra körbeölelte a szárnyaival a kezét. Nem tűnt veszélyesnek, selymes volt az érintése. Zöld szemét nagyra nyitva egyenesen rá nézett, miközben a lány a másik kezével meg akarta simogatni. A kicsi lény megrázta magát, s újra felröppent, és folytatta az útját a közeli sarokba, ahol egy magányos csontváz hevert, amin százával nyüzsögtek a kopogtatók.

Hermione közelebb ment. Fenyegető zümmögés volt a válasz, mintha a kis lények meg akarnák támadni őt. Megtorpant. Vett egy mély levegőt, aztán egy diagnosztikai bűbájt végzett a csontvázon. A kopogtatók kattogó hangot hallattak, amiközben a varázslat erejét megpróbálták teljesen elnyelni. Még hangosabb lett a hang. Egy csapat felszáll és egyenesen a boszorkány előtt sorakozott fel.

– Jól van, jól van! Nem fogom megérinteni – mormolta Hermione. – Csak vizsgálgatom.

Százával lőtte fel a szikrákat a barlangban, miközben a kopogtatók izgatott, hangos kattogását verték vissza a falak.

– Mit csinálsz?

– Próbálom meghatározni a korát a csontváznak. Csak maradj kicsit csendben.

– Ez nem Merlin – mondta Draco.

– Én is erre jutottam – sóhajtott fel Hermione. – Körülbelül ötven vagy hatvan éve halott, férfi, varázsló lehetett.

– Honnan tudod, hogy varázsló?

– Bal kezében van egy pálca.

– Tényleg, kilóg az unikornis szőr – mondta a férfi, amikor megpillantotta a halvány fényben ezüstösen derengő szálat.

– Úgy tűnik…

– Csodás – fújt egyet Draco, majd körbenézett a barlangban. Megvizsgálta a lejáratokat, ahonnan hűvös szél áramlott felfelé. Úgy tűnt, mintha tényleg hosszú ideje nem ment volna le senki oda. Már éppen elindult volna kifelé, amikor megtalált egy szórólapot. – Invito!

Azzal a szórólap zizegve felröppent, és a kezében csattant. A hang hallatára a kopogtatók mindannyian zümmögő hangot hallattak. A varázsló összevont tekintettel nyitotta ki. Hermione közben a köveket kerülgetve odament Draco mellé, és megfigyelte a viharvert papírdarabot.

– Az egy mugli szórólap? – kérdezte Hermione. – Kicsit megkopott.

– Ez a tintageli vár – mondta Draco, majd kinyitotta. – Ez pedig talán… egy belépőjegy?

– Aha. De nézd meg a dátumot. – Nyúlt oda. – Ez jövő hét péntekre szól. – Majd megfordított. – Mr. Flint részére.

– Összegezve, van lent valami, amit most nem tudunk megnézni, hacsak nem ment el az eszünk. És van egy újabb nyomunk, ami Tintagelbe szól.

– Jó – mondta Hermione. – Ellenőrizzük még egyszer, hogy nincs-e itt valami emberi életforma odalent, aztán szerintem vissza kellene zárni ezt a helyet.

– Nem értem, hogy ezt miért nem vették észre a többiek – mondta Draco.

– Talán nem keresték.

– Mindegy, meg kell vágnom magam megint, szóval menjünk kifelé.

– Jaj, Malfoy!

– Mi bajod van a vérrel?

– Vér, vér, vér… – kezdett bele Granger, aztán a derekára tett kézzel járkálni kezdett. – Lehet, hogy ez a kulcsa az egésznek. Nem vettem észre a bűbájt, amíg nem szóltál, és fel nem fedted előttem.

– És ez mit jelent?

– Álltok valamilyen rokonságban Flintékkel? – kérdezte Dracótól, aki elgondolkodott egy pillanatra.

– Távolról – válaszolta egy vállrándítással. – A Huszonnyolcak rokonságban vannak egymással.

– Nem tetted hozzá, hogy szent.

– Ne akarj veszekedést kirobbantani, Cica!

– Jó, jó, persze. De a vérmágiánál fontos a rokoni kapcsolat is – emlékeztette Hermione. – Mi lenne, ha mindegyikünk vérét használnánk?

– Megőrültél?

– Nem. Csak egy elmélet.

– Akkor lehet soha nem jutunk be ide még egyszer – mondta Draco. – Most nincs itt az ideje a kísérletezéshez.

– Jó. Zárjuk vissza.

– Rendben.

A visszazárás hamar megtörtént. Draco gyorsan dolgozott, és hatékonyan, ám sokkal precízebben hajtotta végre a varázslatot, mint amilyen korábban volt. Hermione újra megszemlélte a bezárt barlangot, most sem látta a bűbájt. Összepréselte az ajkait, aztán miközben Draco a tenyere összeforrasztásával foglalkozott, ő néhány elterelő és mugliriasztó bűbájt is bevetett, aztán egészen addig, amíg ki nem értek a partra zagyváló átkokat helyezett el.

– Szép – mondta Draco.

– Biztosra akartam menni – mosolyodott el.

– Csak el ne felejtsük a sok zagyváló átkot – jegyezte meg bujkáló mosollyal.

– Ha belefutnál, akkor ellenállhatatlan vágyat éreznél, hogy messze elkerüld ezt a helyet – magyarázta Hermione.

– Értem, szóval itt innentől kezdve nem lehet szexelni.

– Barom – morogta a boszorkány.

– Miért, ez nem rossz hely? Te vagy a szakértő.

– Menj a francba!

Draco felnevetett, aztán megfogta Hermione karját, és hoppanáltak.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Oct 07

Uuuu nagyon izgalmas volt a barlangos rész! Csupa fordulat! Imádtam! Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz még! Ezek a hirtelen döntések, adnak egyfajta izgalmas, életszerű érzést. Gondolok itt arra, hogy maradnak és könyvtároznak majd. Vagy, hogy nem kellett volna, de jobban körbenéztek a barlangban. És a szórólap. Nagyon krimis a történet!!
Köszi szépen! Várom a folytatást!
Üdv: Neola
Ui: két nagy sztorit(Megbilincselve, Egy férfi mérceje) a végére hagytam,de lehet hozod a frisset mire elolvasom. Muszáj itthon is csinálnom valamit. pedig úgy olvasnék még, de majd este.

by Nyx @ 2023 Oct 07

Jajjj nagyon örülök, hogy tetszett a barlangos rész. Igyekszem minél izgalmasabbra megírni, nagyon-nagyon remélem, hogy nem szúrom el majd. Még sok minden lesz hátra Picit majd elmegyünk Draco házához is. Na, ott majd vizsgálódhatnak tovább.
Köszönöm én is! A folytatás már fent is van.
ui.: Most annyival lesz könnyebb, hogy az egy férfi mércéje kimarad. Most már nem fért bele a héten. Ja nekem is takarítani kell jobbára. Egy részét délelőtt már megcsináltam, de... jaja olvasni jobb lenne