18. fejezet
Malfoy villa

Az út kanyarodott, aztán egyszer csak eltűnt. Egy ideig vakon haladtak előre, aztán Hermione annyit vett észre, hogy a köd kitisztult, majd magas, szilfákkal szegélyezett mellékúton haladtak tovább. A táj zöld volt, eleven és friss a tegnapi esőtől. A boszorkány lehúzta az ablakot. Mélyen magába szívta az illatot.

– Milyen különös – szólalt meg elgondolkodva. – Olyan más…

– Valami egészen ősi – válaszolt Draco.

– Csináltál itt valamit?

– Nem kellett. Érzed?

Hermione mielőtt válaszolhatott volna neki, érezte, ahogy a mágiahullám ragadja el, miközben áthaladtak két állókő között. Olyan átható bizsergés haladt át az egész testén, hogy megborzongott. A szájában valamiféle fémes ízt érzett, ami újra csak különösnek talált. Ivott egy korty vizet, de se az érzés, se az íz nem múlt el. Iszonyatosan régen érzett ilyesmit, mintha valami megérintette volna. Kifürkészte volna a szándékait, aztán átengedte.

– Ősi védelmi mágia? – tette fel a kérdést a varázslónak, aki közben átcserélte az álszemüvegét napszemüvegére.

– Igen – mondta Draco bólogatva, de nem nézett a boszorkányra. – Ez a harmadik védelmi vonalam.

– Harmadik?

– Aki eddig eljut, és nem csapja meg egy bűbáj, annak lesznek gondjai a következővel.

– Még mindig érzem ezt a furcsa érzést – borzongott meg Hermione. – Ez lehet baj? Miket beszélek, persze, hogy baj. Remélem, hogy nem akarsz kiiktatni, mint egy nemkívánatos betolakodót.

– Majd el fog múlni, ha átérünk a következő védelmi vonalon – ígérte a varázsló. – Csak ne gondolj arra, hogy ki akarsz nyírni, aztán nem lesz gond.

– Oh, ez aztán igazán nehéz lesz.

Draco nevetett, majd feljebb tolta a szemüvegét, iszonyatosan nyugodt volt. Innen Hermione képtelen lett volna bűbájok nélkül, és alapos átvizsgálás nélkül megmondani, hogy Malfoy milyen védelmet használt a lakóhelye védelmére. Annyira ősi volt, bonyolult, és késztetést érzett arra, hogy megvizsgálja.

Újabb állókövek következtek. Hermionét most újra elfogta egy érzés, ami más volt. Furcsa melegség suhant át rajta, majd újra visszatért. Mélyen felsóhajtott.

– Nem igazán múlt el.

– Hmm? Érdekes.

– Ha gond lesz, esküszöm, hogy én foglak megátkozni. Trükkösek ezek a régi helyek – mondta a boszorkány, miközben kezdett melege lenni, és mocorogni kezdett az ülésben.

– Ezek a szándékaidat mérik fel – húzta össze a szemöldökét Draco elgondolkodva. Vajon Granger mit forgathat a fejében? Könnyelműség lett volna legilimenciát alkalmazni rajta. Közben Hermione megszabadult a kardigánjától, majd hevesen legyezni kezdte magát. – Hmm, szerintem nem ellenséges szándékaid vannak velem szemben. A könyvtárral akarsz valamit tenni?

– Ne legyél nevetséges! Hagyjuk már! Nincsenek semmilyen ellenséges szándékaim.

– A következő védelmi vonalnál meg kell állnunk – jelentette ki a varázsló, aztán egy kicsit gyorsabb sebességre kapcsolt.

– Miért? Baj van?

– Ha így áthajtanék rajta így veled, akkor csúnya átkot kapnál. Bár a szándékaidtól függ, lehet ez igazából áldás is, ugyanakkor nem szabad kockáztatnunk – mondta jeges nyugalommal Draco. – Én bízom benned, tűzliliom.

– Mondom, hogy nincs semmilyen szándékom – bizonygatta, majd erősen gondolkodni kezdett.

– Velem sem? – vigyorgott rá a varázsló, majd kicsit lejjebb tolta a napszemüveget, hogy kinézhessen fölötte. Hermione egy pillanatra iszonyatosan nagy hőséget érzett maga körül.

– Ne legyél nevetséges! – közölte minden erejét összeszedve, miközben a pólója nyakát megcsípve elkezdte mozgatni az anyagot, hogy némi levegő érje a mellkasát. – A társam vagy, nem akarlak kinyírni.

– Nem erre gondoltam – szólalt meg a varázsló. – Talán túlságosan is érzelmesre sikerült a tegnapi nap.

– Profi vagyok. Te is az vagy.

– Senki sem mondott mást. De tudod a varázslatok nem hazudnak. Mégis kockáztassunk?

– Azt hiszem, hogy nem akarok sem átok, sem áldást kapni az állóköveidtől. Nem vagy túlságosan vendégszerető, igaz? – kérdezett vissza a lány. – Fenébe, Malfoy, te nem vagy normális, amiért ilyeneket

– Dehogy. Csak a kéretlen vendégeket nem szeretem – mondta Draco. – És aggaszt ez az érzésed.

– Mással is volt ilyen?

– Még nem – rázta meg a fejét. – Nem tudom, hogy mi van veled, Granger.

– Nem akarok semmit sem tenni – ismételte meg ismét, és értetlenül tárta szét a karját. – Lehet, hogy egy zuhany jól jönne, de ennyi.

– Örülök, hogy nem akarsz igazából megölni.

– Nem éri meg a büntetés az Azkabanban miattad, Malfoy.

– Tudtam, hogy kedvelsz – vigyorodott el Draco.

– Lebuktam – sóhajtott és fújt egyet a boszorkány.

– Én is kedvellek ám, Granger.

– Akkor ne hagyd a védőbűbájaidnak, hogy kinyírjanak.

Draco csak nevetett, de csak vezetett tovább. Közben Hermione figyelte, ahogy a fák közül lassan kibukkan egy épület. Szóra nyitotta a száját, de inkább nem szólt semmit. Egy kastély romját látta maga előtt, aminek a fele nagyon is hiányzott. Valószínűleg egy Bombarda átok robbantotta szét a felét, ahogy közelebb értek egyre biztosabb volt az átokban. Még mindig látszottak a sötét nyomok a téglákon. A másik fele pedig teljesen épnek tűnt.

– A jobb felén lesz a szobád – nyugtatta meg Draco, de persze megint csak mosolygott.

– Megnyugtató.

– Nem tudom eldönteni, hogy gúnyos-e vagy közömbös-e a hangod.

– Most az átok miatt jobban aggódom – mondta a boszorkány. – Nem igazán értem az egészet. Vissza kellene mennem megvizsgálni ezeket az állóköveket. Honnan szedted őket?

– Kiárusításon – válaszolt kurtán a varázsló, bár egyáltalán nem lehetett megmondani, hogy viccelt vagy tényleg így volt-e. – De most erre nem érünk rá.

– Hát persze.

Draco megállt a következő rúna köveknél, aztán leállította a motort. Aztán a boszorkány felé fordult, és jelentőségteljesen ránézett. A haja kezdett újra begöndörödni, az arca kipirult és a szeme csillogott.

– Gyere szálljunk ki! – kérte a varázsló. – Bemutatlak a védővarázslataimnak.

– Rendben.

Mindketten kiszálltak az autóból. A kellemes nyáreleji szél megcsapta mindkettejüket. Mélyen belélegezték a vadvirágok illatát, ami a mezőn, a hosszú fűszálak között nyíltak. Hermionét mély nyugalom szállta meg hirtelen, olyan nyugalom, amit már régen érzett. Nem volt zaj, London iszonyatosan messzinek tűnt, nem hallotta a metró, a buszok, a tömeg és a szokásos hangokat. Csak a természet hangjai, madarak, a szél, ahogy sejtelmesen fújt a félig rommá lett kastély felől. Behunyta egy pillanatra a szemét. Arra eszmélt, hogy Malfoy finoman végigsimította a karját, olyan gyengéd volt, mint maga a szellő.

– Hmm? – Kérdőn nézett a varázslóra.

– Elgondolkodtál.

– Eszméletlen ez nyugodt ez a hely – mondta szórakozottan. – De minden oké.

– Gyere! – kérte a varázsló, majd intett neki, hogy kövesse. A rusztikus, szabálytalan kövek voltak egymáson, mintha csak a véletlenül tették volna őket egymásra. Durván faragott rúnákkal volt tele. Hermione kíváncsisággal vegyes izgalommal ment közelebb. A varázslat komplex, bonyolult és ősi.

– Honnan szerezted ezeket? – kérdezte Dracót.

A varázsló megvonta a vállát.

– Szabadidőmben felkutattam ezt-azt – szólalt meg a végül. – Eleve sok már itt volt, de ezt Írországból hoztam.

– Csak úgy elhoztad?

– Nem egészen, tudod ezekért fizetni is kell – rázta meg a fejét Draco, majd felsóhajtott. – Most kell egy kis vér.

– Vér?

– A véred, édesem – vigyorgott a varázsló sejtelmesen. – Ez hozzáad téged azoknak a rövid listájához, akik bejöhetnek ide hozzám.

– Amikor csak akarok? – mosolygott vissza Hermione.

– Igen – bólogatott Draco. – De ne élj vissza vele! Nem szeretem, amikor az álmomból a nyakamnak nyomódó pálca ébreszt. Olyankor kimondottan dühös tudok lenni.

– Volt ilyen?

– Nem is tudod milyen sötét dolgok történtek már velem – sóhajtott fel színpadiasan. – El se hinnéd. Itthon nem tűröm az ilyesmit.

– Megbeszéltük, hogy nem nyomok többször pálcát a nyakadnak – mondta Hermione hasonló sóhajjal. – Hacsak nem párbajozunk, arra nem vonatkozott az egyezség. Ugyanakkor nem veszem be, hogy több védelmet nem építettél be.

– Nem véletlen vagy jó auror, Granger – nevetett fel jóízűen a férfi, majd levette a napszemüvegét, és a pólója nyakába akasztotta.

– Meg tudnám őket törni – álmodozott a boszorkány.

– Persze, de ahhoz kellene egy vagy két hónap – becsülte meg Draco. – Addig nagyon is észrevenném, hogy itt vagy.

– Jó, térjünk vissza az eredeti tervhez, de nem vágom meg magam – nyújtotta ki a kezét Hermione. – Csináld inkább te, én oda se nézek.

– Gyors leszek.

– Csak csináld – nézett félre a boszorkány.

Draco csak fogta a kezét, majd egy apró vágást ejtett a boszorkány tenyerén. Megvárta, amíg egy kövér vércsepp végighaladt rajta, aztán a rácseppen a rúnakövekre. Gyorsan összeforrasztotta a sebet. A szokásosnál tovább tartotta a kezében a boszorkányét, miközben finoman simogatta a tenyerét. Nehezebb volt őt megfejteni, mint bárkit ezen a világon.

A lány idegesen figyelt a távolba. Most a férfi meg tudta figyelni őt. A nevetőráncokat a szeme körül, biztosan sokat szokott mosolyogni, de most nem tette. A finom vonásokat most némi aggodalom suhant át. Dracónak valamiért most két dolog jutott eszébe: jobban meg akarta ismerni őt és szerette volna mosolyogni látni.

– Készen vagyunk? – kérdezte Hermione, aki eddig megpróbált nem odanézni.

– Igen – mondta Draco szórakozottan, aztán vett egy mély levegőt, amikor elengedte őt. – Most már át tudsz menni.

Nem szólt semmit, csak elindult előre. Eltűnt az a különös érzés, mély levegőt vett. Gyönyörű volt a környék a maga rusztikus bájával. Még az épület is. Egyszerre volt szomorú és reménnyelteli. Egy második esély. Hermionét ez felvillanyozna.

– Szépen elbánt az a Bombarda ezzel az épülettel – jegyezte meg elgondolkodva a lány. – De itt valami más is van. Tudsz valamit arról, hogy mi történt?

– Nem igazán – rázta meg a fejét Draco. – Nagy csetepaté lehetett.

– Ez olyan nagy erejű átok volt, ami megakadályozza, hogy olyan egyszerűen helyre lehessen állítani – mondta a boszorkány, majd elindult egy kicsit közelebb az épülethez. Megállt, amikor elérte a védőbűbájok határvonalát. – Piszok nehéz ezt visszafordítani. Szerintem, aki ezt csinálta meg akarta bőven nehezíteni a tulajdonosok dolgát.

– Ebben lehet valami, iszonyatosan lassan készül – vonta meg a vállát Draco.

– Először lehet, hogy a régi átkokat kellene hatástalanítani – magyarázta elmélázva Hermione, majd bizsergést érzett az ujjaiban, hogy a pálcájáért nyúljon.

– Akarod látni a vendégszobát?

– Mutasd az utat!

Draco kivette a csomagukat az autóból, aztán intett neki. Megkerülték az épületet, aminek gyönyörű főbejárata volt, fehér oszlopokkal és széles lépcsőkkel, de a varázsló nem arra indult, hanem a fal mentén haladt, amit benőtt a borostyán. Egy helyen megállt, majd egy bűbájjal megnyitott egy mellékajtót.

– Nem is főbejáraton megyünk be? – kérdezte szórakozottan Hermione.

– Túl sok rajta a védőbűbáj.

– Lusta vagy megtörni?

A varázsló nem válaszolt, csak semlegesítette a bűbájokat, majd egy szertartásos gesztussal bevezette Hermionét az épületbe. A boszorkány egyetlen szó nélkül követte. Elgondolkodva nézett körbe a csupasz falakon. Régi, üres képkeretek lógtak a falakon, de nem volt bennük egyetlen egy festmény sem. Mállott a vakolat, néhol látszottak a téglák is. Aztán egy rejtekajtón folytatták tovább az útjukat. Mindenféle zegzugos folyosón haladtak át, majd kiléptek kör alaprajzú helyiségbe, aminek a padlóján fekete-fehér márványból egy sárkányt mozaikja rajzolódott ki. Egy csigalépcső vezetett az emeletre, fekete kovácsoltvas, ördöghurok mintázatú korlát kígyózott felfelé.

– Stílusos – mondta Hermione, miközben felnézett az emeletre.

– Tetszik?

– Igen – bólogatott a boszorkány. – Nagyon szép. De a sárkány?

– Nem az én művem. Ez már itt volt.

– A Sárkány-lak.

– Malfoy villa.

– Nincs érzéked a névválasztáshoz.

Draco csak elmosolyodott, aztán elindult felfelé. A boszorkány követte az emeletre, ahol már regészen más volt a helyzet. Kellemes színek, bársonyszőnyeg, tájképek a falakon, az ablakokon beszűrődő napfény bevilágította az egész folyosót. Némelyik ablakot színes üvegből rakták össze, ami még különlegesebbé tette az egész helyet. A varázsló megállt, aztán kinyitotta a vendégszoba ajtaját.

– Íme.

Hermione benézett, majd elnevette magát. A zöld, mintásra festett helyiség gyönyörű volt, és kellemes, a virágokkal, a hatalmas baldachinos ággyal, és a kertre néző kilátással, de valami iszonyatosan hiányzott belőle. Karba tett kézzen fordult vissza a varázslóhoz, mintha számon akarta volna kérni, aki eközben egy pontra fókuszált a szobában.

– Szóval a saját szoba csak beetetés volt? – kérdezte miközben a lyukas mennyezeten át felnézett az égre. – Innen hiányzik a plafon.

– Ha erős bűbájokat használsz, akkor nem fog beesni az esőt – jegyezte meg Draco, aztán elmosolyodott. – Elvileg most sem kellene beáznia. És legutóbb esküszöm meg volt a plafon is.

Igazából nem is ázott, mert a bűbájok megvédték az esőről a szobát, de nem mindentől.

– Esnek le a darabok, ahogy fúj a szél – jegyezte meg a boszorkány. – Szerintem ez annyira nem biztonságot.

– Időnként valóban leesnek – vonta meg a vállát Draco. – Vannak még vendégszobáim, de az egyik Notté, a másik Zabinié.

– A barátaid is itt alszanak? – kérdezte Hermione kíváncsian.

– Nem, de nem fogod az ő szobájukat használni. Ki tudja mit találnál Nott és Zabini szobájában. Bocs, úgy látszik ennek nincs meg a plafonja – szabadkozott a varázsló. – Csak négy szoba lakható, vagyis három, ha ezt nem számítjuk.

– Mondjuk úgy, hogy ez a villa még felújítás alatt van.

– Köszönöm, hogy nem nevezted romhalmaznak – nevetett fel Draco. – Megkíméleted az érzéseimet. A barátaim nem ilyen elnézőek.

– Vannak benne lehetőség – mondta Hermione, majd nekidőlt az ajtófélfának, amitől majdnem beesett a szobába, de még időben hátralépett.

– És csak az enyém.

– Irigylésre méltó – szólalt meg Hermione, aztán megint felnézett az égre. – Csak úgy árad be a fény.

– Erről beszéltem – mutatott a varázsló jelentőségteljesen a lyukra. – Többet nem hagyom Nottnak, hogy segítsen, hacsak nem port akar törölgetni. Méghogy megjavította…

– Alhatok inkább veled?

– Persze – egyezett bele Draco szórakozottan, majd becsukta az ajtó. – Nem lenne nagyobb élmény, mint eddig.

– Kezdem azt hinni, hogy nem szabadulok tőled.

– Nálam kényelmes a kanapé – szólalt meg a varázsló, majd előzékenyen hozzátette: – Aludhatsz az ágyamban, én meg a kanapén.

– Hagyjuk! – legyintett a boszorka. – Nem számít. Csak ezt ne írjuk bele a jelentésbe. Így is hetekig fognak ezzel az akcióval szívni. Az már mindegy, hogy veled alszom

– Rendben – vigyorodott el a férfi.

– A kilátás csodálatos egyébként – jegyezre meg mosolyogva, majd jelentőségteljesen becsukta az ajtót.

– Ezért is vettem meg. Minden oldalról csodálatos a kilátás.

– Mesélj! Mit lehet tudni erről a helyről?

– Eredetileg Black tulajdon volt – kezdett bele Draco. Csillogott a szeme miközben erről beszélt. – Majd házasság révén került a Relish családhoz. Aztán az első háború alatt kihalt a család egyenes ága, szerintem akkor kaphatta az épület az átkot. Végül aztán valami távoli rokonhoz került az egész birtok. Ragen White volt az örökös, aki egyébként Ausztráliában él, és bunyipokat tenyészt.

– Miért akar valaki ilyen visszataszító mocsárlényeket tenyészteni?

– Fogalmam sincs. Állítólag a legjobb mocsárőrzők a világon. Persze neki nem kellett egy olyan hely, amire erősen lerobbant, és itt illegális ilyen lényeket tenyészteni. Szinte knútokért az enyém lett a villa.

– Szép lesz, ha elkészül.

– Sokára lesz az.

– Én szívesen segítek – mondta a lány. Draco megtorpant, aztán gyanakodva fordult vissza, és egyenesen a szemébe nézett. – De most komolyan mondom. Érdekes feladat lenne. Főleg azért, mert nagyon érdekel ez az átok, ami nem engedi a helyreállítást.

– Te csak a könyvtáramba akarsz bejutni – jegyezte meg egy apró mosollyal, majd újra elindultak a folyosón a másik irányába.

– Nyilván a korlátlan könyvtárhasználatot kérném cserébe – tárta szét a karját a boszorkány. – Bár még nem is láttam.

– Jó nagy.

– Ez szubjektív kinek mi a nagy – sóhajtott fel nehezen Hermione.

– Nem fogsz csalódni.

– Tényleg?

– Sosem láttál még ekkorát – ígérte egy sejtelemes vigyorral Draco.

– Ha két könyv lesz benne, Malfoy, akkor esküszöm, hogy fogom Mumust, és elhúzok – szólalt meg komoran. – Komolyan mondom.

– Mondom, hogy nagy – erősítette meg az állítását Draco, de még mindig csak vigyorgott.

– Jó.

– Gyere utánam! Megmutatom.

– És Mumus?

– Bumburnyák jól van.

– Mumus.

– Mondom, hogy Humusz jól van – sóhajtott fel Draco a türelmét vesztve. – Valószínűleg már annyi finomságot kapott, hogy fel se tud állni, és megduplázta a súlyát.

– Mutasd meg akkor azt a könyvtárat, hátha van ott valami agybajra.

– Neked vagy nekem?

– Mindkettőnknek – mosolyodott el a boszorkány. – Lassan tényleg szükségünk lesz rá.

– Jobban érdekel, mint a zuhany?

– Most már lehültem – jelentette ki Hermione. – És ha azt mondod, hogy Mumus jól van, akkor igazán belefér egy könyvtártúra.

Draco elnevette magát.

– Akkor menjünk.

Hermionénak erős volt agyanúja, hogy a varázsló meg akarja tréfálni. A könyvtárfelé mindenféle rejtekajtón, titkos átjárón, falikárpiton, lépcsőn, átriumon és helyiségen vezette át. Így képtelenség volt megjegyezni az utat, de azért a boszorkány nagyon igyekezett. Bár biztos volt benne, hogy van egy rövidebb út is.

Draco nagyon is elégedett volt magával, amikor hosszas séta után belökte a könyvtár kétszárnyú ajtaját, és mindketten bebocsátást nyertek a csarnokba. Hermione egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét. A kör alaprajzú helység egészen a plafonig tele volt könyvekkel, tömött sorokban, és úgy nézett ki, mint valami katedrális. A kupolaszerű mennyezetről beáramló napfény világossá tette az olvasáshoz remekül használható kanapékat, amiket bordó szövettel vontak be. Kicsit arrébb két íróasztal foglalt helyet, amikhez tartozott két kényelmes szék is.

– Ez van akkora, mint az Akadémia könyvtára – mondta Hermione, amiközben körbenézett a helyiségben.

– Lehet – szólalt meg Draco. – Nem tudom teljesen, hogy milyen könyvek vannak itt. Egy részüket néztem csak át. Volt pár olyan, amit meg kellett semmisítenem.

– Sötét mágia?

– Az nem kifejezés – fújt egyet a varázsló. – Az illegális lett volna az is, ha valaki birtokolja, nem is beszélve, ha használja azokat az átkokat, amik benne vannak. Biztos maradt még.

– Ha találok szóljak?

– Feltétlenül. Meg, ha olyan találsz, amiben Potter és/vagy Weasley is benne van. Olyanokat nem gyűjtök.

– Ugye csak viccelsz?

– Persze – legyintett szórakozottan, majd leült a kanapéra. – A nagyon régi grimoárok szeszélyesek, szóval vigyázz velük. Erősen ajánlott itt minden könyvet ellenőrizni mielőtt a kezedbe veszed.

– Milyen átkozott könyveket találtál itt? – tűnődött Hermione.

– Himlő átok, ragasztó átok, zagyváló átok és ragya átok. Ezek az egyszerűbbek, de voltak csúnyábbak is. Elvérzést okozó, végtagvesztést okozó, egy hetes alvást okozó altató átok. Biztos vagyok benne, hogy itt még van olyasmi, ami meglepetést fog okozni.

– Biztosan lehet – bólintott a lány. – Halálos csapda egy könyvtárban.

– Remélem, hogy tetszik.

Hermione igyekezett a lehető legközömbösebb arcot vágni. Mély levegőt vett, és aztán válaszolt:
– Megjárja.

Draco hitetlenkedve ráncolta össze a szemöldökét, majd felállt a kanapéról, közelebb sétált hozzá és karba tette a kezét.

– Mi van? – kérdezte a boszorkány.

– Nagyobb lelkesedésre számítottam – jegyezte meg csak úgy mellékesen a férfi. Gyanakodva nézte a lányt. – Tudod, hogy legilimentor vagyok.

– Persze, persze – forgatta meg a fejét a boszorkány, és felnyögött. – Nagyon szép, csodálatos. Igazán irigylésre méltó.

– De?

– Nincs de. Ennyi.

– Akkor miért nem látom rajtad azt a lelkesedést?

– Egyrészt tudok uralkodni magamon – kezdett bele a lány. – Másrészt pedig mit gondoltál, mit fogok csinálni, ha meglátom a könyvtárad?

– Kitörő örömre számítottam – jegyezte meg egy apró mosollyal. – A nyakamba ugrasz, hogy lehetővé tettem neked ennek a páratlan gyűjteménynek a használatát. És látod, ott, abban a sötét sarokban, ott hátul megköszönnéd nekem ezt.

– Hány nő dőlt neked hanyatt egy könyvtár miatt?

– Négy – válaszolta szemrebbenés nélkül.

– Négy?

– Aha.

– Szerintem nem a könyvtár lehetett a kulcsa ennek – fújt egyet Hermione. – Az a négy gyanítom olvasni se tudott.

– Van, aki gerjed a régi könyvek illatára.

– Bizonyára, de sajnálom, Malfoy, hogy egyedül kell élvezned azt a sötét sarkot ott hátul – sóhajtott fel színpadiasan.

– Ha nem, hát nem. Küldtetek neked valami harapnivalót – váltott élesen témát Draco. – Elmegyek repülni egyet, ha visszajöttem segítek a kutatásban. Nem maradok sokáig.

– Rendben – váltott szakmai hangnemre Hermione, majd letette a kézitáskáját, az asztalra, és összekötötte a haját, egy hevenyészett kontyba. – Összeállítom a listát, amilyen információkra szükségünk van. És rendszerezem a nyomokat, amiket találtunk.

– Áh, lehet elhalasztom a repülést. Bűntudatom lesz.

– Menj nyugodtan – mondta Hermione. – Nem fog ártani, ha két órát kapunk egyedül. Sok minden kavarog a fejemben, és csak zavarnánk egymást. Egyedül sokkal hatékonyabb leszek most.

– Jól van. De biztos vagy benne?

– Teljesen biztos – bólintott, és vett egy mély levegőt. – Túl sok volt ez tegnap, és az éjjel… Ha gond lenne, akkor küldök egy patrónust.

– A nyomokat együtt nézzük meg inkább, kérlek – kérte Draco, bár ez inkább utasításnak tűnt, mint kérésnek. – Lent a laboromban alkalmasabb a hely erre.

– Legyen így!

– Hamarosan jövök.

– Menj már! – hessegette el a varázslót a boszorkány.

Draco elhagyta a helyiséget, de nem ment olyan messzire. Kintről tisztán hallotta Hermione elragadtatott sóhajait, ahogy körbe megy a könyvtárban és megszemléli a csodálatos gyűjtemény darabjait. Aztán a lány hangosan osztotta meg a lelkesedését az üres könyvtárral. A boszorka szélesen mosolyodott el, és még akkor is letörölhetetlen volt a vigyora, amikor seprűvel elindult a szabadba.

***

Hermione Granger számára a könyvtár maga volt az otthon. Egy olyan hely, ahol mindig megtalálta a válaszokat a kérdéseire, megnyugtatta a pergamen illat, a régen volt bájitalok eszenciája, érezte a bűbájokat, az elsuttogott igézeteket. Kiválogatta azokat a könyveket, amiket el kell vinniük. Elolvasta néhány másikban a megfelelő részeket. Mindent érzelmek nélkül próbált kezelni, mint egyszerű tény, de annyi nyugtalanító dolgot talált, amit jobb lesz minél előbb megbeszélniük. Jegyzetelt, listákat írt, és mire letelt a két óra felkészülten várta Dracót. A varázsló a lehető legnyugodtabban lépett be a könyvtárba a kezében egy tucat Reggeli Prófétával.

– Milyen volt a repülés?

– Megvolt – vonta meg a vállát Draco. – Ma nem tudtam megnyugodni tőle. Aztán feltúrtam az irodámat néhány Reggeli Próféta után.

– Vannak ilyen napok – mondta Hermione. – Találtál valamit?

– Csak felületesen néztem át őket. De nem volt semmilyen nyugtalanító, sőt semmi olyasmi, ami konkrétan Flinthez köthető vagy különös ügyhöz, amit a Wizengamot tárgyal – mondta, aztán megvakarta az orrát. – Egyedül annyi derült ki, hogy a parancsnokság szörnyen leterhelt.

– Ez várható volt – bólogatott a boszorkány.

– Túl sokan dolgoznak ezen az egy ügyön – helyeselt a varázsló, majd a hajába túrt. – Tudod, hogy mi lesz ebből?

– Gondolom visszarendelik a csapatok egy részét. Csökkentik a létszámot – vázolta fel a boszorkány a lehetséges forgatókönyvet. – És a legeredménytelenebb csapattal fogják kezdeni. Kell nekünk Zabini.

– Fáj bevallani, de igen – nyögött fel Draco.

– Átnézhetem majd én is az újságokat?

– Persze. Hogy haladsz? – kérdezte, aztán letette az újságokat az egyik asztalra.

– Megerősítettem azt, amit gondoltuk – mondta a boszorkány. – Ez a rituálé egy ősi termékenységi rituálé volt. Persze nagyon sok összetevő hiányzott, amivel hatásos lehetett volna, és ugye meg is találtam azt, amit a varázsképességűek használnak.

– Oh a francba! – szólalt meg Draco. – Mi hiányzott?

– Leírtam – nyújtotta felé a pergament.

– Azt a rohadt – tágult ki a szeme. – Az a vicces, hogy ez menne plusz mágia nélkül is. Szerinted erről tudhatnak a muglik?

– Nem tudom – rázta meg a fejét. – De ha tudnak…

– Akkor baromi nagy veszélyben vagy, mert akkor az elméletem valós. Ezeknek tényleg a gyerek kell – jegyezte meg Draco. – A picsába. Tudtam, hogy valami baj lesz. Erről tudnia kell a parancsnokságnak. Kell ide egy csapat, egy komoly csapat.

– Mondjam azt, hogy utálom, amikor igazad van? – nevetett fel Hermione. – De lehet, hogy ezt az egészet nem kellene így tálalni.

– Granger…

– Még sehol sem vagyunk. Legalább addig játsszuk ezt, amíg nem tudunk valami közelebbit Flintről – javasolta a boszorkány. – Erősítsük meg.

– Jó, rendben. De a jelentésbe le kell írnunk, hogy miket találtuk.

– Oké.

– Most feszült vagy.

– Gondolod? – kérdezett vissza szarkasztikusan. – Persze, hogy az vagyok. Extrán kell figyelni mindenre. Jó, haladjunk tovább.

– Összegyűjtöttem Merlinről mindent, amit itt találtam – váltott témát Hermione, majd a közel tizenöt könyvre mutatott.

– Olyan édes, amikor előtör belőled a könyvmoly – nevetett fel a varázsló. – Ebből kettőt viszünk el maximum.

– De…

– Mennyi az átfedés?

– Jó, leredukálom.

– És a másik huszonöt? – kérdezte a másik két halomra mutatva Draco. Hermione mélyen felsóhajtott, mintha a varázsló nem tudna semmit. Valójában persze egyből tudta mi a helyzet.

– Hasznos bűbájok.

– Úgy tudtam, hogy nem szabadna beengednem ide téged – sopánkodott a varázsló.

– Elolvastam Merlinről pár dolgot. Nem valószínű, hogy St Ivesben temették volna el, úgyhogy az a barlang valami más lehet – kezdett bele egy másik történetbe a boszorkány. – Ez a könyv itt tartalmaz egy rövid említést egy titkos barlangról, de ezen kívül nem sok.

– Keresnünk kell legendákat az Élet vizéről – mondta Draco eltökélten.

– Miért?

– Van egy megérzésem, és szeretnék utána járni.

– Rendben. Kapcsolódhat ez Merlinhez?

– Nem lennék meglepve, ha igen – sóhajtott fel a varázsló. – Mindenesetre követnünk kell a nyomot Tintagelbe. Merlin barlangja adhat nekünk válaszokat.

– Jó – bólintott Hermione.

– Muszáj lesz jövő héten átvizsgálnunk a házakat – jegyezte meg Draco. – Bármilyen utalást vagy nyomot találunk az segíteni fog megtalálni Flintet. Azt nem hiszem, hogy valamelyikük bújtatná.

A boszorkány járkálni kezdett, mintha megpróbálna mindent összeilleszteni, de még annyi minden hiányzott a kirakósból.

– Nem szeretem, amikor ennyire el kell magunkat aprózni. Egy nyom itt, egy nyom ott. Látszólag semmi sem illik a többihez.

– Én meg azt utálom, hogy nem jutottunk előbbre – tette hozzá Draco is magáét. – Nem akarom, hogy félrevezessük magunkat.

– És mi van azzal az alakkal, akit tegnap este láttam? – tette fel a kérdést Hermione. – Eddig erről nem is beszéltünk.

– Lehet egy képzet, egy az álom és az ébrenlét között megjelenő nem valós kép. Ezt nem tekinteném semmiképpen sem nyomnak – rázta meg a fejét. – Nem szellem, nem is ember, igazából csak egy rémkép. A felfokozott idegállapotban, félálomban nem igazán vagyunk magunknál.

– Akkor ebből a kupacból csak egy könyvet viszünk el – mondta, miközben leemelt egy vaskos példányát a Kivetülések című könyvnek, és a többi mellé tette. – Miért mosolyogsz?

– Egészen jól viseled, hogy ennyire megnyirbálom a szakirodalmadat.

– Mert még nem tudod, hogy mit tervezek – mosolyodott el ravaszul a boszorkány.

Draco leült a kanapéra, aztán várakozóan nézett Hermionéra. A következő hosszú-hosszú órákat elméletekről vitatkozva töltötték. Lehetséges megoldásokról beszéltek. Flintről, Merlinről, és mire beesteledett addigra zsongott mindkettejük feje a gondolatoktól.

***

A folyosón csak a pislákoló lámpák halvány fénye mutatta az utat. Draco ezúttal egy sokkal, de sokkal rövidebb utat mutatott a lakosztályához, mint azt korábban tette. Hermione meglepetésére a helyiség közelebb volt a vártnál. A varázsló szélesre tárta az ajtót. Bent egy kicsit hűvös volt. A csomagjaikat már odakészítették az ágy mellé. A boszorkány ennek külön örült, mert a nap végére azt sem tudta hol hagyta a táskáját.

– És Mumus? – kérdezte.

– Már alszik – ásított egyet a varázsló. – Késő van. És nem fogom idehozni a hálószobámba.

– Hű, Draco Malfoy, hálószobája – szólalt meg Hermione, majd körbenézett a helyiségben. – Egészen szép és tágas. Baldachinos ágy a mániád? Nagyon régi lehet.

– Ódivatú, de nem akartam kidobni.

– Olyan, mint Roxfortban, csak kicsit nagyobb – mondta, aztán lerúgta a cipőjét, és elterült az ágyban. – És itt a plafon is rendben van. Kényelmes.

– Örülök. A paraván mögött van a fürdőszoba – tartott egy kis idegenvezetést. – Én addig a másikban lezuhanyzom.

– Rendben.

Hermione fogta a holmiját, aztán elvonult a fürdőszobában. Gyorsan ledobta magáról a ruhákat, és beállt a zuhany alá. Jól esett a kellemes melegvíz. Kissé ellazította. Az elmúlt napok eseményei mindent összezavartak. Nem akart ezekre gondolni. Mire végzett már valami egészen más kezdte aggasztani. Visszament a szobába, de Draco már ott volt. Még nedves volt a haja. Friss póló és egy rövidnadrág volt rajta.

– Nem gond, ha itt alszom? – szegezte neki egyszeriben a kérdést.

– Miért? – vonta össze a szemöldökét.

– Ez durva beavatkozás a magánéletedbe – mondta végül Hermione.

Draco mélyen felsóhajtott.

– Túl sokat voltál a könyvtárba. Valami volt a pergamenek között, amitől kissé megkattantál – találgatott. – Vagy valami bájital ömlött rád a zuhanyban.

– Ez a te birodalmad.

– Tudod, hogy Londonban lakom – emlékeztette Draco. – Ez még nem egészen az én birodalmam. Sok minden hiányzik.

– Ez nem jelenti azt, hogy te is aludhatsz az én szobámban – bökte ki végül Hermione.

– Ne legyél nevetséges! – nevetett fel a varázsló, miközben elvette a Reggeli Próféta egyik számát, és elkezdte olvasgatni.

– Csak fáradt vagyok – fújt egyet, aztán bebújt a takaró alá. – Na, itt határozottan van plafon.

– Hümm?

– Semmi.

Most bőven távol voltak egymástól. Viszont az egész ágynak Draco Malfoy illata volt. Hermione azt hitte, hogy a fáradtág azonnal el kell ragadnia, de nem így történt. Az oldalára fordult, és kibámult az ablakon. Már régen besötétedett. Az éjjeli lámpa fényében semmit sem látott a kinti világból. A sötét, szellemszerű alakra gondolt… akiről nem tudta kicsoda.

– Granger?

– Tessék, Malfoy.

– Így nem fogsz tudni elaludni – sóhajtott fel. – Csak mondom.

– Ezt hogy érted?

– Túl hangosan gondolkodsz – mondta a férfi, aztán letette a Prófétát, és leoltotta a villanyt.

– Legilimenciahallgatózól?

– Ezt miattad van.

– Bocs – ásított egy hatalmasat a lány.

– Gondolj inkább csokibékára. – Nagyon szívesen beszélt volna vele tovább, de érezte, hogy a fáradtság kezd túlságosan is elhatalmasodni rajta.

– Ne kutakodj az elmében! – figyelmeztette Hermione.

– Ne gondolj arra a sötét izére! – ásított egyet Draco is, majd egy intéssel behúzta a baldachinos ágy függönyeit. – Itt biztonságban vagy.

– Így klausztrofóbiám lesz – jegyezte meg a lány.

Draco már nem válaszolt, néhány pillanat múlva már csak az egyenletes szuszogását lehetett hallani. Láthatóan őt gyorsan legyűrte a fáradtság. Most iszonyatosan messze volt tőle, messzebb, mint az elmúlt pár napban. Hülyeség volt erre gondolnia. Hermione egy ideig bámult a sötétségbe, nyomasztotta, de nem akart erre gondolni. Magához ölelte az egyik párnát, és néhány hosszú ébren töltött perc múlva követte a mardekárost az álmok közé. Szerencsére nem követte a sötét szellem.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Nov 18

Milyen különleges! Romos villa tulajdonosa Draco! Nem gondoltam volna, hogy még ennyire leharcolt az épület. Megint egy különlegeség ebben a történetben.
Büszke vagyok Hermione-re nagyon komolyan tartotta magát a könyvtári jelenetnél.
Imádtam.
Kellemes rész volt!
Köszi szépen!
Üdv :Neola

by Nyx @ 2023 Nov 18

Úgy örülök ennek, hogy így gondolod! Gondoltam Dracónak legyen valamije, amit saját maga újít fel (kis segítséggel, mert azért majd később Hermione is be fog neki segíteni), és nem kapcsolódik túlságosan a Malfoy családhoz.
Oh, igen! Hermionénak minden erejét be kellett vetnie, hogy ne mutassa ki mennyire tetszik neki a könyvtár. Dracónak nem kell mindent tudnia róla. Köszönöm! Nemsokára jövök a következővel