25. fejezet
Mérget rá

A pincében töltött idő és az irdatlan meleg után a kis ház normál hőmérséklete egyszerre hatott üdítőnek és hidegnek. Hermione magára húzott egy kapucnis pulóvert, Draco viszont maradt a pólónélküli megjelenésénél, bár a társa már meg sem kísérelte, hogy szóbahozza ezt a tényt. Különben is mindketten fáradtak és éhesek voltak.

A konyhában mire felértek, már megterítettek számukra és a gőzölgő étel már várta őket (marhahúsos pite, zöldborsópürével és hasábburgonyával). Az illat ínycsiklandozó volt, nem kellett őket sokáig noszogatni, mindketten éhesen vetették rá magukat az ételre. Csendesen ültek egymással szemben, csak az evőeszközök hangja hallatszott, ahogy a tányérokhoz ért.

– Ha így folytatják a manóid, akkor lehet nem is akarok majd hazamenni, ha ennek vége – mondta Hermione, aztán töltött magának egy kis limonádét. – Ez valami isteni finom. Szent Merlinre!

– Valóban finom – helyeselt Draco, aki egy mosollyal figyelte a boszorkányt, aki élvezettel fogyasztotta az ételt. – Holnap jól jönne egy kis csokitorta is.

– Csokitortát szeretnél? – kérdezte szórakozottan Hermione, aztán elmosolyodott.

– Igen. Belga csokisat – elmélkedett a varázsló, miközben mélyen felsóhajtott. – Vaníliafagyival.

– Tudsz élni, Malfoy – jegyezte meg Hermione, de ő maga is elgondolkodott egy pillanatra ezen a lehetőségen.

– Nagyon finom – mondta Draco révedezve. Poppy házimanó tortája híresen finom volt. – Nem is tudod, amíg nem kóstoltad.

Hermione egy ideig próbálta elképzelni a holnap csokitortát, amit az egyik házimanó készítene a számukra, de aztán eszébe jutott valami egészen más.

– Még mindig nem ismerem a manóidat – sopánkodott a lány, miközben befejezte az evést. – Ez már kezd egyre zavaróbbá válni. Vagy csak én gondolom így?

– Gyanítom, hogy ez így van rendjén. Nincs mi tenni ezzel – szólalt meg a varázsló. – És ne nézz így rám, Granger, mert még megijedek tőled.

– Hogyan nézek?

– Mintha én tehetnék mindenről.

– Hogy lehetsz ilyen? – hördült fel a boszorkány. – Szerinted az rendjén van, ha nem ismersz valakit, aki főz és mos rád? Én nagyon szeretném neki megköszönni azt a sok munkát, amit értünk tesznek, hogy mi nyugodtan dolgozhassunk ezen az ügyön.

– Nem kényszerítem őket – jelentette ki a férfi egykedvűen, mit sem törődve a szúrós tekintettel, ami az asztal másik feléből meredt rá. – Ha nem akarnak előjönni, akkor ezt tiszteletben tartom. Neked is tiszteletben kell tartanod.

– Nem tudtam, hogy manóügyekben ilyen szigorú vagy – jegyezte meg Hermione, majd gyanakodva figyelte a férfit, aki megtörölte a száját a szalvétában. – Sosem gondoltam volna rólad hasonlót.

– Csodálkozol, manócska? – nevetett fel Draco, miközben a tányérját a mosogatóba küldte. – Hermione Granger mellett ülök, aki éppen kar- és átoktávolságra van tőlem, kétszer is meg kell gondolnom, hogy mit mondok a házimanókról. Egyszer már nagyon ráfaragtam erre, hogy nem azt mondtam, amit hallani akartál.

– Még meg sem bosszultam… Covenrty mi? Hogy jutnak ilyesmik az eszedbe, Malfoy? Komolyan mondom ezeket gőzöm sincs honnan veszed.

– Türelmesem várom, amíg kitalálod, hogy mi is lesz a büntetésem. – Draco nyugodtan lehajtott kicsit a fejét, hogy ő maga tényleg türelmesen vár, de közben megpróbált egy igencsak gúnyos vigyort elfojtani.

– Meg lesz az is, Malfoy. De ha te is elkezdesz azzal szekálni, hogy a manójogokért harcoltam az iskolában… tényleg kapsz egy átok a képedbe – ígérte a boszorkány sötéten. – És egyáltalán nem is kell gondolkodnom, hogy milyen átkot használjak.

– Nem kell mindent indulatból megoldani, Granger. Nem vagyok olyan, amilyenek az aranyvérűek szoktak lenni, sőt mások sem olyanok. Változnia kellett a társadalomnak a háború után. Azzal egyetértek, hogy megbüntetni nem szabad őket, és arra kényszeríteni, hogy bántsák magukat, hiszen gondoskodnak rólunk. Végül is civilizált népek vagyunk. De a manómágia olyan sokrétű, hogy nem lehet csak így, erővel nekiállni ennek témának.

– Rengeteget olvastam erről. A régi családi mágiákról, bűbájos helyekről… Őket is megilleti a szabadság. Ebben lehet sosem fogunk megegyezni, Malfoy.

– Akkor megérted, hogy miért vagyok óvatos, és ők is miért olyan óvatosak.

– Szerintem beszéljünk valami másról – indítványozta Hermione, mire Draco csak egyszerűen bólintott. – Mit akart apád a Roxfort könyvárában?

– Még egy remek téma ma estére. Biztos, hogy ezt hallani akarod? Lehet, hogy nem tudsz majd elaludni. Ezt nem hagyhatod figyelmen kívül.

– Miért nem kezdesz bele, és akkor el tudom dönteni? – kérdezte a boszorkány. – Valami horror történetet is szívesen hallanék. Talán pikkelt az apád a Szörnyek szörnyű könyvére? Vagy nem tetszett neki a mugliismeret tanagyag? Esetleg valami szépet is akart Voldemortról hallani?

– Akkor ezzel csalódást fogok neked okozni, ez egyáltalán nem horror történet, sem kísértet sztori – húzta el a száját az egykori varázsló. – Tudod, hogy a családunkban a vérségi státusz soha nem volt vitatéma, hanem inkább egy eldöntött tény. Nem számított ki mit gondolt, a mi családunk vérvonala „tiszta” maradt. Ez az aranyvéri családokra jellemző gondolkodás.

– Ez inkább kemény téma ma estére, de folytasd. Kíváncsi vagyok, hogy apád mit talált ki. Ne túl gyakran hallani róla mostanában.

– Igyekszik amennyire lehet egyszerű életet élni. De visszatérte kezdjük a történetet ott, hogy a szüleim egészen a születésemig egyetértettek abban, hogy hogyan fognak nevelni. Egy aranyvérű…

– Seggfejnek – fejezte be Hermione félhangosan a mondatot.

– Olyan kedves vagy, amikor becézgetsz – sóhajtott fel Draco.

Hermione csak felnevetett.
– Tudod mit mond a fehér görény, Malfoy?

– Micsodát. Granger?

– Ha apám megtudja – utánozta a Draco fiatalkori hangját Hermione, majd felkuncogott.

A varázsló kényszeredetten felhorkantott, miközben a homlokát és az arcát dörzsölgette, de végül ő is elnevette magát.

– Meddig vártál, hogy ezt elmondhasd nekem?

– Pár hete jutott eszembe – vonta meg a vállát a boszorkány. – Gyerekes játékainkhoz ez a vicc tökéletesen passzol.

– Borzasztó humorod van, Granger.

– Ez az én keresztem, de folytasd, légy szíves. Mi történt a szüleiddel akkor, amikor megszülettél?

– Az apám nagyon benne volt még a halálfaló témában, és kicsit szerintem meg is zuhant miután lementek a tárgyalások, őt pedig felmentették. Szóval anyám igyekezett felzárkózni az akkori helyzethez, persze csak mértékkel, és úgy gondolta, hogy a fiának is ideje más szemszöget is megismerni.

– Ez nem éppen hülyeség – mondta Hermione elgondolkodva.

– Apám ezzel nem értett egyet. Miért is értett volna egyet? Nos, a Black család nem volt éppen az a báránylelkű fajta, úgy gondolta, hogy majd anyám ezt szépen elfelejti, és nem lesz semmi gond.

– Nem csodálkozom.

– Anyám persze ugyanúgy nem tudta hogyan kezdjen neki, de úgy gondolta Bogar bárd meséi lesz a legjobb kezdet. Szóval az első, amin összevesztek az Bogar bard meséi közül A szerencse színes szökőkútja.

– De miért? Mi van abban, ami annyira szúrta apád szemét?

– A boszorkány és a mugli lovag. Akkor sem támogatta apám a vegyesházasságokat. Veszekedtek anyámmal, hogy ez majd eltorzítja az ítélőképességemet.

– Merlinre…

– Apám egészen addig elment, hogy tüntettessek el ezt a könyvet a Roxfort könyvtárából. De persze nem érte el a célját, és hülyét csinált magából Dumbledore előtt – mondta Draco egykedvűen.

– Még szerencse, hogy nem érte el a célját. Akkor soha nem olvastam volna azt a történetet – szólt Hermione.

– Valamelyik Malfoy ősöm már csinált ilyet, és hát Lucius Malfoy elég befolyásosnak érezte magát ahhoz, hogy folytassa ezt az egész őrültséget, amivel persze magára haragította anyámat is, aki inkább nyugodtabb életet szeretett volna, egy biztonságosabbat.

– Gondolom ez nem nyugtatta meg egyiküket sem – jegyezte meg Hermione.

– Nem igazán. A következő nagy veszekedés a szüleimnek Durmstrang miatt volt. Apa oda akart küldeni minden áron, hogy közöm se lehessen Dumbledore-hoz, és az ő mugliimádó társaságához – mondta Draco egykedvűen. – Anyám persze ezt nem hagyta. Talán az volt az első olyan vita, amikor komolyan kiállt valami mellett, és amit apám csúnyán elvesztett. Szóval roxfortos lett.

– Nem hiszem, hogy oda bárki szívesen elment volna – húzta el a száját Hermione. – Sokat olvastam róluk. A boszorkányokat nagyon háttér beszorítják egyrészt, és nem vetik meg a sötét varázslatok tanait sem. És ez nem igazán változott azóta, hogy Karkarov már nem az igazgató.

– A Trimágus tusa után szerintem jót tett volna, ha elmegyek – vonta meg a vállát Draco. – Bár ezt sosem tudjuk meg. Anyám különben sem hagyta volna.

– És mi a helyzet a szüleiddel mostanság?

– Voldemort nyomott hagyott a családunkon. Miután beköltözött és elvette apám pálcáját… Terrorizált mindenkit. – Draco mélyen felsóhajtott. – És rólam ne is beszéljünk, anyám majdnem beleőrült, amikor megkaptam a Sötét Jegyet, és… történt, ami történt. Nem volt egyszerű nekik, akármennyire is el akarod őket ítélni. Egy halálfaló sem akarta, hogy Voldemort visszajöjjön. A kényelmes életből rögtön kényelmetlen lett. Addig játszatták a kicsinyes hatalmi játékokat, beleszólhattak a politikába, megkeseríthették a Minisztérium dolgát. De ugye Voldemortot ezek a kis pitiáner dolgok nem érdekelték. Csak a szadista hajlamúaknak volt ez Kánaán. Most pedig… tudod, hogy mi a helyzet.

– Oh, ez így már egészen más – mondta Hermione egykedvűen. – Nem gondoltam bele a ti szemszögetekbe. Soha. Tudom, hogy már teljesen más a helyzet, de szerintem mindannyian próbáltunk továbblépni.

– Ettől függetlenül borzalmas volt, amit a nagynéném veled tett.

– Ugye nem kell ezt most megbeszélnünk, Malfoy? Semmi kedvem nincs ezen rágódni. Majdnem másfél év terápia kellett hozzá, hogy túl legyek ezen és a tetoválással ezt lezártam – jegyezte meg a boszorkány egy egyszerű sóhajjal. Gyorsan váltott témát. – És az aurori pálya? Nem hallani arról, hogy a szüleid elleneznék volna, hogy aurori pályát választottál.

– Remekül titkolják.

– A legutóbb azt olvastam a Reggeli Prófétában, hogy apád mennyire büszke rád.

Hermione időközben megtöltött egy bögrét teával, aztán belekortyolt.

– Ha meg akarja tartani a helyét a Wizengamotban, akkor nem mondhat rosszat. Négyszemközt fele ennyire sem lelkesedik a munkádért. Amikor elmentem Franciaországba úgy volt, hogy bájitalmesteri képzést végzem el egyedül, de az aurorkodás egészen lekötött.

– A düh és a harag.

– Pontosan, és baromi sok átkot ismertem. Hagytam volna mindezt elveszni? Nem, nem. És te? A kényszerből auror?

– Amíg a düh és a harag tartott addig nem volt ezzel akkora gondom, így elnézték nekem azt a kis amneziálást a szüleimmel – mondta Hermione, aztán intett egy másik bögrének, és Draco felé reptetett egy kis teát. – De Luna halála után… valahogy minden más lett. Ráadásul nem tudtam a szüleimmel sem mindent helyrehozni. Ezek hosszú történetek – sóhajtott fel végül a boszorkány. – És mi a helyzet azzal a vérségi kérdéssel?

– Most jobban aggódnak azért, hogy ne velem haljon ki a Malfoy név is, ha már az utolsó Black örök is eltávozott az élők sorából. Eddig jó úton haladok afelé, hogy tényleg megtörténjen, amitől ők annyira félnek. Legjobb sztorim, hogy anyám nem olyan régen egy mugliszületésű boszorkány mutatott be nekem, aki a Wizengamot egyik lehetséges főmágusnő jelöltje.

– Amilyen boszorkányokkal randizol… megértem anyádat, hogy kétségbe van esve. – A gonosz fintorát Draco még gonoszabbal viszonozta. Kezdett köztük újra helyreállni az összhang.

– Ne szemétkedj, Granger! Te sem a varázslók krémjével randizol.

– Tudom, hogy megértőbb is lehetnék – fújt egyet a boszorkány, miközben a bögrét körbefogta a kezével. – Anyám megpróbált egy pasassal összehozni. Mugli és könyvelő.

– Nem úgy hangzik, mintha nagyon terveznéd az esküvőt – szurkálódott Draco.

– Oh, nem, nem – rázta meg a fejét a lány. – A szüleim kedvelték, és szerették volna, ha ezzel eltávolítanak a varázsvilágból, mintha így megszűnne a mágiám, ez pedig mindent, de mindent megoldala köztük.

– És vége lett?

– Hat hét után – válaszolta Hermione.

– Rossz szex?

– Kifogytunk a témákból – magyarázta a boszorkány, miközben megforgatta a szemét. – Kimerítő volt titkolózni előtte.

– És rossz volt a szex – ciccegett Draco.

Hermione mogorván felsóhajtott, és egy rövid biccentéssel nyugtázta, hogy a varázslónak igaza van.

– Pedig mindent megpróbáltam – húzta el a száját a lány.

– Nem a te hibád – vigasztalta a férfi.

– Én sem így gondolom – fújt egyet Hermione. – Tényleg mindent, de mindent megpróbáltam.

– Talán nem tudta, hogy mi a kedvenc szexpózod. Tényleg, Granger, elárulhatnád. – A varázsló kíváncsian várta a választ.

Hermione miközben belekortyolt a teájába, és úgy tett, mintha komolyan elgondolkodna rajta.
– Neked, Malfoy – kezdte lesajnálóan –, bonyolult lenne elmagyarázni.

Draco harsányan felnevetett ezen a válaszon, majd a konyhapultra könyökölt.

– Hidd el, Granger, nagyon magabiztos vagyok. És rettenetesen leleményes. Nem tudnál olyasmit mondani, amibe belepirulnék. Ezt jobb, ha megjegyzed.

– Oh, ezt mondanod sem kell, Malfoy – jegyezte meg Hermione fáradtan. – Azon gondolkodtam, hogy említettél egy mágiaszakértőt, aki segítségünkre lenne a feladatunkban. Remélem, hogy erről is ilyen lelkesen tudsz beszélni, mint a szexpórokról.

– Szívesen adok tanácsot – vigyorgott Draco. – És ha nem értesz valamit, akkor megkérdezheted tőled. Ígérem, hogy nem fogok nevetni, és senkinek sem mondok semmit sem.

– Milyen kedves tőled, de inkább a mágiaszakértővel kapcsolatban kellene megvitatnunk pár dolgot.

– Feltétlenül – bólogatott Draco, bár még mindig nehezen tudta letörölni a vigyort a képéről, miközben próbált a boszorkány szemébe nézni.

– Ismersz valakit a minisztériumban? – kérdezte Hermione.

– Nagyon is ismerek, de ő nem a minisztériumban dolgozik. Nekünk pedig talán így jobban meg is felel. Kell valaki, aki disztrét.

– Mágus Akadémia?

– Nem.

– És ki lenne az?

– Az anyám.

Hermione mondani akart valamit, de a torkára forrtak a szavak. Draco kihasználta a csendet, hogy megválaszolja neki ezt.

– Az anyád?

– Igen.

– Biztos vagy ebben?

– Sokat foglalkozott a témával. Kiterjedt gyűjteménye van a kúriában, velem is igazából meg akarta szerettetni, de sosem érdekelt annyira a mágiatörténet, hogy behatóan foglalkozzak vele. A jó öreg Binns professzor sosem jutott el azokra a részekre, amit érdekesek is lehetett volna. Az ősi mágia… ez inkább hobbi anyámnak. Persze a nagyanyám, ő még anyámnál is többet tud, de őt nem érnénk el időben.

– Miért?

– Most valahol Dél-Amerikában van, és karácsonyig biztosan nem fog ideérni – magyarázta Draco.

– Jó ötlet egy harmadik felet is belevonni ebbe?

– Nem rosszabb, mint a mugli barátodat megkérni arra, hogy próbáljon ki egy kétes bájitalt, amitől hallucinálni fog – vonta meg a vállát Draco. – És csak arról tájékoztatom, amiről muszáj. Semmit az ügyről.

– Megírjuk a jelentést Tonksnak, és ő eldönti. Ezt amúgy sem csinálhatjuk úgy, hogy senki sem tud róla. Nem akarok senkit sem veszélybe sodorni. Az édesanyád is ebbe a kategóriába tartozik.

– Én is így gondoltam.

– Kell még egy minta – jelentette ki Hermione.

– Miért?

– A muglikkal is bevizsgáltatnám.

– Mit néznének abban a muglik? – tudakolta Draco kíváncsian.

– Ásványianyagtartalmat, összetételt, hogy mérgező anyag van-e benne… ilyesmiket.

– Ha úgy gondolod, hogy ez szükséges, akkor részemről rendben van – egyezett bele a mágus végül. Meg kellett válogatnia, hogy miért harcol, ez pedig nem az volt, amiért megint veszekednie kellett volna a boszorkánnyal. Ki tudja? Hátha a muglik tudnak valamit. – Viszek egyet anyámnak is. Hátha talál valamit.

– Rendben.

– Mondd csak mi volt az, amit neked hoztak?

– Majdnem elfelejtettem, megérkezett a bájitalhozzávalók csomagja is – élénkült fel Hermione, amit a futár hozott nem olyan rég. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott Draco arckifejezése, aki úgy méregette a futárt, mintha ki akarná zsigerelni.

– Azt, amit az a fickó hozott, igaz? – morogta egykedvűen a varázsló.

– Igen, az a dolga tudod.

– És a nyílt flörtölés is

– Malfoy…

– Mindegy – mondta Draco, aztán közelebb lebegtette a csomag kettejük közé. Hermione kibontotta, aztán kiszedte az alapanyagokat a papírdobozból.

– A fecsegőfőzet mugliktól beszerezhető alapanyagai – közölte a boszorkány, miután szépen sorban mindent kibontott a csomagolásából. – Mit gondolsz? Ezekből lehet egy épkézláb bájitalt készíteni? Nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek.

– Ezek szarok – állapította meg hezitálás nélkül Draco. – Ez silány, az meg száraz… Mi ez a ragacsos trutyi? Ez meg ezer éve lejárt. Ha Piton ezt meglátná, akkor biztosan kidobná a pinceajtón. Holnap megpróbálhatsz belőle valamit összehozni.

– Én? Tiéd a pince.

– Ezekből én nem vagyok hajlandó semmit sem főzni – húzta fel az orrát fölényesen Draco, mintha a hírneve szenvedne csorbát ettől. – Ha próbálkozni akarsz vele, akkor szorítok helyet és egy üstöt a pincében, természetesen, de ezekhez hozzá nem nyúlok.

– Jól van, te sznob bájitalmester – sóhajtott fel Hermione. – Megoldom.

– De ne teszteld magadon, kérlek…

– Nem fogom.

– És rajtam se – figyelmeztette Draco.

– Nem vagyok tizenötéves degenerált. Ha ki akarnék veled szúrni, akkor sokkal kifinomultabb módszert választanék.

– Igazán? – könyökölt az asztalra a varázsló, és elmosolyodott. – Addig idegesítesz, amíg meg nem őrülök?

– Te… Én idegesítelek téged? Na ne röhögtess! Ez fordítva van.

– Jó, jó… Menjünk fel! Kezd késő lenni.

– Hmm?

– Menjünk fel, Granger. Elfáradtam és ágyba kéne bújunk – mondta elcsigázottan a férfi.

– Meg kell írnunk a jelentéseket – emlékeztette a boszorkány.

– Igaz – bólogatott Draco. – És jobb, ha elkezdjünk minél hamarabb.

Hermione helyeslően bólintott, majd a piszkos edényeket a mosogatóba parancsolt, amik aztán kötelességtudóan elkezdték elmosni magukat. A két auror csendben méregette egymást, majd elindultak fel az emeletre.

***

Egy újabb eseménytelen és viszonylag nyugodt éjszaka után a két auror új napra ébredt. Hermione egyedül állt a pincében egy üst előtt. És figyelte, ahogy a fecsegő főzet elkészült azokból az alapanyagokból, amiket az internetről rendelt. Draco tűntetőleg kihúzta magát a feladat alól, így hagyta a boszorkányt egyedül dolgozni a feladaton, amíg ő a védőbűbájokkal foglalkozott.

Nem volt igazán nagy kihívás egy ilyen bájitalt elkészíteni, nem is túlságosan kellett odafigyelnie, miközben aprította a hozzávalók, majd az üstbe tette, és így tovább, és így tovább. Keverés, forrásvíz… Ezt tényleg egy elsőéves diák is képes volt megcsinálni, Hermione pedig már rég nem azon a szinten állt.

Az üst felett lebegő pára és az összetevők csodálatosan keveredő illata egyaránt inspirálta és nyugtatta. Gyakrabban kellene ilyesmit csinálnia, gondolta Hermione, miközben Pontosan olyan volt, mint amilyennek a bájitalos könyvek írták, így nem aggódott, hogy valami balul sülhet el. Még akkor is ezt gondolta, ha Draco hiányzott az együttműködésből, a munka folyamata magával ragadta.

Amint az utolsó összetevőt adta hozzá, a gyöngyházfényű szín kezdett kibontakozni az üstben. Hermione egy pillanatra megállt, hogy megnézze a bájitalt, mielőtt befejezné a folyamatot. Egy kis mosoly ült ki az arcára, miközben figyelte a kavargó árnyalatait a folyadéknak. Ahogy Hermione újra megkeverte, valami történt. Egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy valami nincs rendben. A bájitalnak nem az a ragyogó, gyöngyházfényű színe volt, amit pár perccel korábban, hanem inkább egy homályos, árnyalt színű folyadék. Közelebb legyezte magához a felszálló párát. Az illata sem volt olyan friss és csábító, mint amilyet elvárt volna.

– Mi a fene? – kérdezte hangosan, miközben gyorsabban kezdte keverni a bájitalt és magasabbra állította a tűz hőfokát.

– Valami itt nincs rendben – mondta ki hangosan a boszorkány, amitől nagyon is elbizonytalanodott.

Hermione magához hívta Flint bájitalos könyvet, és ellenőrizte a hozzávalókat. Pontosan ugyanazokat használt, amit a recept írt. Végigment az összes lépésen, és minden hozzávalót gondosan és pontosan adott hozzá. Vajon mi lehetett a hiba, amitől ilyen színe lett a folyadéknak? Megpróbált visszaemlékezni minden lépésre, de semmi olyat nem talált, amit rosszul csinált volna. Rém egyszerű – emlékeztette magát a boszorkány ismét.

Egy pillanatra elbizonytalanodott. Talán valami más tényező játszott közre, amit nem vett figyelembe. Lehet, hogy az interneten vásárolt valamelyik összetevő nem volt teljesen megbízható. A gondosan félretett csomagolásokat átnézve persze nem talált semmit, ami igazolta volta a jelenséget, ami az üstben zajlott. Vagy valamilyen más, rejtett dolog befolyásolta az összetevők reakcióját.

Egy pillanatra a körmét rágva nézett az egészre, de aztán fogott egy másik üstöt, majd újra belekezdett a folyamatba. Nem érdekelte semmi más csak a főzet. Minden folyamatot alaposan, többször megfontolva végzett el. Nem is figyelve, hogy a kontyából kicsúszik egy hajtincs, ami az arcára tapadt.

Hermione dühösen nézett az üst felé, ahogy a bájital összetevői egyre inkább összekeveredtek. Egy ideig minden rendben volt, de az utolsó összetevőnél, ami ártalmatlanabb nem is lehetett volna, ugyanakkor elengedhetetlen, egyből tönkretette az egész bájitalt. Pontosan ugyanaz a folyamat játszódott le, mint a másik üstben. Semmi jele annak, hogy valaha is működőképes lehetne.

– Francba – mondta félhangosan, aztán a körmét rágva gondolkodott. Volt valami ezekben az alapanyagokban, amitől teljesen tönkrement a bájital. Egyetlen egy megoldásra jutott, ami ebben a helyzetben a leglogikusabb döntésnek tűnt, le kellett hívnia Dracót a pincébe.

– Merlinre… Expecto Patronum. – Fürge vidra kiszökkent a pálcájából, aztán felrepült az emeltre megkeresni Dracót.

Nem kellett sokáig várni, a varázsló megjelent a helyiségben. A haja még nedves volt, valószínűleg a zuhany alól rángatta ki a hívása. Nem tűnt emiatt túlságosan idegesnek.

– Itt vagyok.

– Örülök.

– Nem boldogulsz?

– Dehogynem – mondta Hermione. – Csak valami balul üt ki, mielőtt még elkészülne a bájital. Egészen az utolsó hozzávalóig minden rendben, de aztán… megváltozik a színe, és elcsesződik az egész.

Draco közelebb ment a két üsthöz, aztán mindegyiket megnézte. Kavargatott egyet rajtuk, kivett egy kicsit megnézte, ahogy lefolyik a keverőpálcáról, maga felé legyezgette a bájital gőzét. Aztán felegyenesedett, karba tette a kezét, és egyenesen Hermione szemébe nézett.

– Mindkettő elrontott bájital – állapította meg végül a varázsló.

– Tényleg? – kérdezett vissza Hermione, aztán egy kicsit idegesen vakarta meg a szemöldökét. – Erre rájöttem magamtól is. Mondasz valami mást is?

– Mit kellene mondanom? Ez nem jó. Használhatatlan. Kiszámíthatatlan a hatása, szóval ne most kísérletezz vele, bűvösbizsere. Nem akarom megint a hajadat fogni, miközben hánysz, és a Szent Mungóba sem akarok menni veled, ha nem muszáj.

– Nem is akartam kipróbálni, Malfoy – forgatta meg a szemét a boszorkány. – Elvileg ezekből meg kellett volna tudnom főzni ezt. Mégis… elromlott.

– Nem csoda, hogy elromlott minden. Kezdjük a nem megfelelő alapanyagokkal. Itt szúrják el a legtöbb bájitalt. Ha valamiből nem megfelelő a minőség, akkor nagy eséllyel nem lesz megfelelő a hatás, gyenge lesz a bájital vagy éppen elromlik, ahogy most történt. Nos, kimondhatjuk, hogy nem adnak megfelelő eredményt ezek az alapanyagok a főzés során – jegyezte meg tényszerűen.

– Elméletileg ezek, ha nem is csúcsminőségűek, de megfelelő alapanyagok egy iszonyatosan egyszerű bájitalhoz.

– Ezek szarok – mondta Draco. – Lehet szépíteni a dolgokat, viszont attól még nem lesznek jók. Nekem elhiheted.

– Értem.

– Ne legyél durcás! – nógatta a varázsló. – Mindent jól csináltál, ahogy kell.

Hermionét persze ez egyáltalán nem nyugtatta meg. Nem mintha túlságosan nagy eredményeket fűzött volna ehhez. De biztos volt benne, hogy ezzel igazolja az elméletét. Ha nem is egy erős bájitalra, de egy egészen enyhére számított a folyamat végén. Erre csak ezt az elrontott bájitalt kapta. Ez cseppet sem segített az egóján.

Draco egy ideig fél szemmel figyelte a boszorkányt, aki láthatóan még mindig frusztrált volt, majd megkerülte a pultot, aztán rámutatott a nyitott csomagolású termékekre.
– Ezek azok, amiket az internetről rendeltél?

– Te is tudod pontosan, hogy igen.

– Nem kell ennyire zabosnak lenni, kicsi cica – mosolygott rá Draco negédesen. – Itt van egy bájitalmester, aki segít megoldani ezt a problémát.

– Az előbb még hisztiztél, hogy milyen rosszak ezek, amiket beszereztem. Most pedig segítesz megoldani a problémát?

– Hajlandó vagyok megvizsgálni – mondta a boszorkánynak kegyesen, mintha szívességet tenne neki. – Aztán megnyugszunk mind a ketten.

Draco nem szólt semmit, csak beleszagolt az alapanyagokba, néhány bűbájjal megvizsgálta őket. Mindegyikből mintát vett, és a korábban használt elemzőbájitallal mindegyiket ellenőrizte. Hatékony volt és alapos, ahogy mindig. Nem is szólalt meg egészen addig, amíg át nem látta a helyzetet.

– Ezek szarok – jegyezte meg egyből. – Szar alapanyagokból, szar bájitalt tudsz főzni.

– Hmm. Ezeket képeslapokra is nyomtathatnád.

– Nem vicceltem, Granger.

– Elhiszem, Malfoy.

– Ezt itt például rosszul tárolták, úgy gondolom, hogy magasabb hőmérsékleten, mint kellett volna. Ennek a másiknak éppen lejárt a szavatossága, bár a címkéje nem ezt mondja.

– Átcímkézték – jegyezte meg Hermione. – Nem szabadna ilyet csinálniuk. Bár internetről rendelni ilyesmiket… nos, nem volt a legjobb ötlet.

– Elképzelhető – mondta Draco. – De miért is?

– Könnyű beszerezni ezeket így, mintha elmentem volna értük a boltba – magyarázta a boszorkány. – De az igaz, hogy nem igazán figyeltem, hogy mennyire megbízható helyről rendeltem ezeket.

– Granger, Granger… Régen voltál bájitalalapanyagokat beszerezni.

– Mi van a többivel?

– A harmadikról annyit tudok mondani, hogy aki leszedte annak fogalma sem volt milyen napszakban kell szedni. Akkor ez a csomag itt… túl sokáig volt a napon. Ebbe pedig valami mást is belekevertek, bár ez ártalmatlan, mintha a súly miatt tették volna bele.

– Ez…

– Szar, szar és szar – fejezte be Draco a mondanivalóját. – Ezek kicsi eltérések, de ezekből semmit sem lehet teljes biztonsággal használni.

– Értem.

– Megtettél, amit lehetett. Ebből ez jött ki – szólalt meg Draco. – Szóval nem rontottad el.

– Nem is gondoltam ezt – mondta a boszorkány, miközben karba tette a kezét. – Akkor igazából mondhatjuk azt, hogy csak és kizárólag elrontott bájitalt lehet főzni, ha Internetről rendelsz hozzávalókat.

– Mondjuk. Aki nem ismeri fel az eltéréseket, annak nem is fog működni.

– Ez egyik sem olyan nagy eltérés – jött Hermione válasza. – Szóval lehetséges, hogy ezt használtál rajtam.

– Nem tartom kizártnak.

– Rendeljek még egy csomaggal? – kérdezte a boszorka.

– Nem kell – rázta meg a fejét a varázsló. – Ha ellenőrzik azt, amit kapunk, akkor ezzel felhívod magadra a figyelmet.

– Igaz – mondta Hermione. – Addig amíg nem találkozunk valami mással csak általános dolgokat rendelgetek.

– Mégis mit? – nyögte Draco.

– Könyveket, babacuccokat, magamnak ruhákat, mindenféle vackot a lakásba, neked is pár dolgot. Tudod olyasmiket csinálok, amit a muglik szoktak – vonta meg a vállát a lány, mintha ez valóban semmiség lenne.

– Aggódnom kellene ezért? – kérdezte a varázsló, aki igazából nagyon is aggódott.

– Nem.

– Csak tényleg meg ne bánjam.

– Azért mérget ne vegyél rá, Malfoy.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Mar 04

Huh... Örülök, hogy Szent a béke köztük. Nem jó ha haragban vannak.
Az internetes rendelések veszélyei.
Pitontól tudjuk, hogy nem lehet fél válláról venni az alapanyagokat. Hermione ejnye-bejnye!
Kellemes rész volt! Köszi szépen!
Üdv :Neola

by Nyx @ 2024 Mar 05

Most már minden rendben. Legalábbis egy ideig az lesz. Így van az internet maga egy veszélyes hely, rendelések pedig... hajjajjj. Egyébként lehet, hogy írnom kellene bele egy pár mugli különleges terméket, hogy Dracónak égnek álljon a haja Így van, a jó öreg Piton prof. ebben igazi nagy mester volt. Hallgatni kell rá. De legalább Hermione kiderítette, hogy a muglik csak szar bájitalokat tudnak összehozni. Köszönöm! Hamarosan jövök a következővel