26. fejezet
Hétköznapok

A következő napok túlságosan is eseménytelenül teltek. Draco és Hermione kialakított egy olyan rutint maguk számára, ami kiismerhetővé tette őket. A varázsló minden reggel futással indított, miközben a boszorkány néhány jógagyakorlatot végzett hol a nappaliban, hol pedig a szabadban. Az utóbbit nagyon nagy érdeklődés övezte, hiszem a kedves szomszédok rendszeresen úgy intézték, hogy legalább egy integetéssel köszönjenek neki. Draco pedig nem győzött morogni Evans késóvár vigyora miatt, amit Hermione minden egyes alkalommal egy szemforgatással válaszolt.

Bevásárlás, séta, kertészkedés és a lehető legtöbb mosoly, integetés a szomszédoknak – ezek tartoztak még a rutinjukhoz, ami kezdett mindkettejük számára idegőrlővé válni. Mégis minden alkalommal eljátszották a tökéletes párt. Hermione már kezdte megszokni, hogy a varázsló gyakran simogatja meg a domborodó álpocakot. Volt ennél nagyobb bajuk is éppenséggel.

Caroline nem közeledett hozzájuk. A kezdeti lelkesedése kezdett alábbhagyni, ami igencsak csak felbosszantotta a két aurort, de nem keresték vele a kapcsolatot. Egyfajta patthelyzetbe kerültek, amiből nem látszott az elmozdulás. Vártak, és maga a várakozás egyre rosszabb lett. Robert Evans megfigyelése pedig unalmasabb nem is lehetett volna. A férfi elment munkába és hazament, aztán ezt ismételgette, néha elmentek bevásárolni a feleségével, de ezen kívül más nem történt. A legutóbbi közös kiruccanás óta a konvent nem tartott egy találkozót sem.

– Készülnek valamire – mondta Draco, miközben a függöny mögül leskelődött, amit kimondottan utált.

– Lehet, hogy nem válik be ez a távolságtartás – véleményezte a helyzetet Hermione, miközben az varázslóban szemben az ablak másik feléről leskelődött. A vállán Mumus pihent, aki dorombolva fogadta a simogatást. – Talán a parancsnokságnak nincs igaza ezzel az állásponttal.

– Nem veszem be ezt a hülyeséget, hogy Flint az Álmos Bagolyban volt.

– Átnéztem egy-egy aktát azokról az esetekről is, amikor megvádolták különböző dolgokkal – kezdett bele Hermione. – Van valami közös ezekben az esetekben.

– Micsoda?

– Eddig tizenhét aktát tudtam megnézni, és mindegyik esetben az áldozat bevallotta, hogy tudatmódosító bájitalok vagy valami ilyesmi szereket is használtak, amikor ezek az esetek történtek. Egy általános leírást adtak a támadóról. Mindegyik biztos benne, hogy Flint, de egyértelműen nem tudták azonosítani. Nem említették a szemöldökét átszelő heget sem, pedig az szembetűnő a képein, se a többszörösen törött orrát. Szóval így a leírás sokkal általánosabb.

– Ez igazán érdekes meglátás – bólogatott Draco. – Tehát lehet valaki olyasvalaki is, aki nagyon hasonlít Flintre.

– Megvan az esélye. Sőt ezeknek az áldozatoknak a vallomásai így nagyon is megkérdőjelezhetők. Nem vitatom, hogy az, ami történt velük, nem történt meg. Két dolog kell. Egy jó legilimentor és emlékek. Aztán meg kell vizsgálni, hogy manipuláltak-e velük.

– Akkor ez bonyolultabb, mint gondoltam, ha ez igaz – mondta Draco. – Jó, megmondom mit kell csinálnunk. Megnézzük az összes vallomást. Időrendi sorrendet állítunk fel, és keresünk olyat vagy olyanokat, amik Flint eltűnése idején vagy akörül történtek.

– Vagy utána.

– Akkor pedig el kell indulni olyan irányba is, hogy az a valaki valahonnan tudott Flint eltűnéséről, és rákente az egészet.

– Az üzleti partnereit is át kellene nézni – jegyezte meg Hermione. – Ott is találhatunk szerintem érdekes dolgokat.

– És a feketén végzett ügyletek? Azokról nem lesz sok minden – rázta a fejét Draco. – Nem hiszem, hogy erről végezne naprakész könyvelést.

– Ha jól akarja csinálni…

– Zabini összes haja kihullik, ha ezt elmondjuk neki – sóhajtott a varázsló.

– Akkor vizsgálódjunk, aztán meglátjuk mire jutunk – mondta Hermione. – De mi legyen ezekkel a muglikkal?

A varázsló csak morgott magában valamit, amit a boszorkány meg sem akart hallani. Sok ilyen cifra káromkodást kellett hallgatnia.

– Nem biztos, hogy a távolmaradás lesz a megoldás – szólalt meg végig Malfoy auror, azon a kimért hangján, amivel semmilyen érzelmet nem árult el.

– Egyetértek – bólogatott a lány, miközben folytatta a gépies simogatást. – És mire gondoltál?

– Még nem tudom.

– Beveted a híres Malfoy csáberődet?

– Cöcccc, mintha én érdekelném őket – forgatta meg a szemét a tejfölszőke férfi.

– Látod van olyan is, amikor én vagyok a központban és nem te – nevetett fel halkan Hermione, amire csak egy szúrós tekintetet kapott válaszul.

– Úgy csinálsz, mintha én annyira, de annyira el lennék magamtól ragadtatva.

– Nem szívesen állnék közéd és a tükör közé, Malfoy.

A férfi hangosan felhorkantott, ami megzavarta a Hermione ölelésében lévő Mumust.

– Jajj, tedd már le azt a macskát! – szólalt meg Draco türelmét vesztve. – Olyan idegesítő, amikor babusgatod azt a kis takonygombócot.

– Mert te akarod simogatni? – kérdezte Hermione édes mosollyal, aztán megfogta a fél-murmáncot, és Draco felé fordította, aki a legnagyobb jóindulattal mondva is csak elfintorodott. – Mit gondolsz, Mumus? Szeretnél egy kicsit odabújni Malfoyhoz?

– Inkább táncolnék pucéran koboldokkal – horkantott fel a varázsló megvetően, majd alaposan megvizsgálta a kölyköt. – Ez a dög egyre nagyobb lesz.

– Szerintem nem. Még mindig olyan picike.

– Dehogynem. Most már nem férne be a táskádba – elmélkedett a férfi. – Egyre hosszabb a szőre is. Hamarosan, ha ráfekszik a kanapéra, akkor senki más nem tudna leülni mellé. És nézd meg a karmait. Láttad már? Lassan ki tudna valakit zsigerelni. Ebből egy vadállat lesz.

– Szerintem aranyos, cuki kiscica – gügyögte neki Hermione. – Nem is vagy te vadállat.

– De mennyire, hogy az – morogta szarkasztikusan Draco. – Szerintem ez a macska nem félmurmánc, hanem egy telivér murmánc.

Válaszul Mumus nyávogott egyet, aztán ficeregni kezdett, hogy Hermione engedje el. A boszorkány letette, majd a kiscica játszani kezdett egy papírgalacsinnal, ami Draco egyik félresikerült rajzát tartalmazta.

– Borzalmas ez a macska.

– Te vagy borzalmas – vágott vissza Hermione. – Mindig zsémbelsz miatta.

– Mert itt nyávog nekem és dorombol – morogta Draco. – Nem vagyok az a macskás típus.

– Menj, és igyál még egy kávét!

– Már ittam kettőt. Valami erősebb kellene.

– Akkor az ég irgalmazzon nekünk – forgatta meg a szemét a boszorkány az ég felé nézve. – Kezdek félni, hogy valami kitör belőled.

– Mi az ördög törne ki?

– Nem tudom. Még soha nem voltam mardekárossal összezárva – vonta meg a vállát a lány. – Kit tudja?

– Marha vicces vagy, Granger, mondhatom. Együtt alszunk. Milyen meglepetést tudnék még neked okozni, amit eddig még nem?

– Fogalmam sincs – nyögött fel kicsit elcsigázottan. – De biztosan van olyasmi, amit még nem tudok rólad.

– Biztosan – helyeselt szórakozottan a varázsló. – De nyugi nem változom sárkánnyá, szóval nem kell félned, hogy a fél várost amneziálnod kell, ha elszabadul a pokol.

– Megnyugodtam. Gyűlölöm az amneziálást.

– Most még járőrözni is szívesebben elmennék – mondta Draco, aztán beletúrt a hajába, ellépett az ablaktól, és levetette magát a kanapéra.

– Pedig nem igazán szereted a piti kis gazfickókat üldözni a Zsebpiszok közben – sóhajtott fel Hermione, majd ő is leült a varázsló melletti fotelbe.

– Ne mondd, hogy ez neked izgalmas. Legalább a Zsebpiszok közben használhatnék seprűt is üldözés közben.

– Nem, nem az – rázta meg a fejét Hermione. – Legjobb lenne, ha történne valami, de sajnos nem történik semmi érdekes.

– Fúú, micsoda mélyenszántó gondolat ez Hermione Grangertől.

– Többre most nem futotta.

– Ne aggódj, nem mondom el senkinek, hogy olykor-olykor hülyeségeket is mondasz. Bár hagyom magam megvesztegetni néhány értékes titkodért, amiket nem akarhatsz, hogy közkincsként terjedjenek a kollégáink között.

– Malfoy…

– Miért? Van néhány sztorink. Kezdetnek ott van a kis kalandod azzal a pitével és az elrontott fecsegőfőzettel – kezdett bele vigyorogva Draco.

– Mindezt azért csinálod, mert unatkozol.

– Mindig a legjobbat képzeled rólam, igaz? – horkantott fel a varázsló.

– Én se mondom el senkinek, hogy mágikuskimerültség közben majdnem megölted magad, amikor a Sötét Jegyedet próbáltad elvarázsolni – vágott vissza a boszorka. – Ne nézz így rám! Ráért volna az másnap reggel is.

– Jó, mindegy, akkor nincs pletyka.

– Ebben megegyezhetünk – fújt egyet Draco elcsigázottan. – Lemegyek a pincébe.

– Már most?

– Nem igazán van mit csinálni itt fent – válaszolt a férfi. – Jobban hasznossá teszem magam ott. Ha tovább vizsgálgatom a függönyök mögül a szomszédokat, mint egy kíváncsi vén boszorkány, akkor be fogok golyózni.

– Rendben van. Lemenjek én is?

– Nincs rá szükség.

– Megint durcás vagy?

– Nem – mondta Draco, és édesen elmosolyodott, majd megforgatta a szemét. – Csak most befejezem azt, amit elkezdtem. Körülbelül fél óra múlva lejöhetsz, aztán megnézzük azokat az eredményeket, amiket a tegnapi mintákból kapunk.

– Rendben van. Addig én folytatom a kutatást az asztrális kivetülésről.

– De ugye nem csinálsz semmi hülyeséget? – kérdezte gyanakodva a férfi.

– Ne csináld már! Nem fogok semmi hülyeséget csinálni, de ha mégis sikerülne ilyen rövid idő alatt megtanulnom, akkor a pincébe már az asztrálisan kivetült önmagamként fogok megjelenni.

– Granger…

– Egyelőre még csak anyagot gyűjtök – magyarázta Hermione. – Annyira kevés információ van erről. Lehet, hogy tényleg nem működik.

– Hozathatok még könyveket, ha szeretnéd.

– Írok egy listát.

– Egyszerre csak két könyv – figyelmeztette Draco. – Már most annyi van itt, hogy hamarosan még nagyobb tértágító bűbájt kell alkalmazni, és tudod, hogy mi van akkor, ha valaki ezt nagyon-nagyon túltolja?

– Egy magánkönyvtár miatt még senki sem került az Azkabanba – fújt egyet Hermione. – Szóval nem kell aggódnod.

– Nem aggódom, csak megjegyeztem.

– Áh, beárulsz? – kérdezte a lány.

– Nem te vagy az a bűnöző, akit le akarok csukni – vigyorgott rá a varázsló. – Bár jó lenne, ha egyszer bilincsben látnálak.

– Malfoy…

– Elkalandoztam.

– Nos, muszáj rendes szakirodalmat olvasnunk – tárta szét a karját a boszorkány, és ezzel más irányba terelte a beszélgetést. Draco nem tűnt túlságosan érdeklődőnek. – Ha képben akarunk lenni, akkor nagyon is muszáj. Nem fogunk mindent saját kútfőből kitalálni, ez egyszerűen képtelenség. Szóval szükség van erre.

– Csak két könyv – mondta a varázsló, úgy mintha nem tűrne semmiféle alkudozást, de tudta, hogy nem fog menni.

– Hat.

– Kettő.

– Öt.

– Kettő.

– Jó, legyen három, és nem nyaggatlak többet azzal, hogy segítek neked a kedvenc kis bájitalaiddal kapcsolatban – mosolygott rá negédesen a boszorkány, miközben a férfi komor tekintettel figyeli őt. – Sem azzal, hogy segítsek a kísérleti varázsigéiddel.

– Könyvekért lemondanál a nyaggatásomról? – kérdezte hitetlenkedve a tejfölszőke mágus.

– Igazad van. Nagyon olcsón megszámítottam ezt a lehetőséget. Legyen inkább négy könyv.

– Legyen három, és hagyjuk ezt abba – nyögte Draco. – Nincs kedvem egész nap ezek miatt vitázni. Amit pedig kiolvastál és nem kell azt tedd kérlek az ágyra, hogy Poppy vissza tudja vinni.

– Később kölcsönkérhetem?

– Persze – vonta meg a vállát a férfi. – Amit csak akarsz.

– Majd akkor, ha vége van ennek az egésznek – tette hozzá Hermione teljesen szükségtelenül.

– Jól van.

– Biztos, hogy ezzel nincs semmi gondod? – kérdezte vissza a lány.

– Miért lenne? Ezek csak könyvek…

– Csak könyvek…

A varázsló felnevetett a boszorkának ezen a megjegyzésén, ami úgy hangzott, mintha szentségtörést követett volna el.

– Lementem a pincébe – mondta végül Draco.

– Rendben. Fél óra múlva megyek én is.

– Gyere csak, kis Bezoár!

– Megyek, te kis Édesgyökér!
– Édesgyökér…

– Igaz, Görény – vágta rá Hermione.

– Annyira nincs fantáziád.

Erre válaszul Dracót egy párna találta el egyenesen a fején.

– Legközelebb valami rosszabb lesz, Malfoy.

– Alig várom, Granger.

***

Hermione az első látogatásuk óta többször is járt az Arany Seprűben, ahol sok-sok jótanáccsal látták el a fiatal, leendő anyát (amiből a legtöbb kétségbeejtően borzalmas tanács volt). Mindig körül rajongták, feltűnően érdeklődtek a terhessége iránt, és rendre emlékeztették, hogy jelenjen meg a kék holdkor tartandó szeánszon. A boszorkány pedig, miközben sűrűn bólogatott, igyekezett minél többet megtudni, és minél több terméket beszerezni. Ezzel igazából nem is volt.

Most a pincében várták mind a ketten az eredményt, amire nem okozott igazából nagy meglepetést egyikük számára sem. Draco meglötyögtette a folyadékot a kémcsőben, ami ugyan azt az eredményt hozta, amit eddig. Felsóhajtott, majd a mellette álló boszorkányra nézett. Hermione várakozóan bólintott és intett, hogy kezdjen bele az elemzésbe.

– Megint sisakvirág – állapította meg Draco a legújabb szerzeményekről, aztán kissé nagyobb lendülettel dobta félre a teászacskót. – Ebben nagyobb a dózis. Aránytalanul magasabb a másikhoz képest, amit korábban kaptál.

– Ez már mérgezés lenne, nem csak sima rosszullét – fújt egyet Hermione. – A rohadék ribancok.

– Ezt még mindig nem mondanám mérgezésnek, de eléggé rosszul lenne tőle bárki, aki ezt megissza – morogta a varázsló. – Nem mintha nagyobb lenne a különbség. Kicsi még a koncentráció. A tegnapiban több volt. Kezdenek kifogyni belőle vagy mi a baj?

– Még mindig nem tudsz legilimenciát végezni rajtuk a boltban? – váltott témát a boszorkány. Draco felsóhajtott, majd megdörzsölte az arcát.

– Még mindig nem – sziszegte mérgesen. – Már kísérletezek pár bájitallal, ami semlegesítheti ezt az rohadt kéklótuszt, de még nem találtam meg a megfelelő arányokat.

– Segíthetnék is.

– Megoldom.

– Akkor ki kell találnunk valami mást – sóhajtott egyet a boszorka, majd a csípőjére tette kezét. – Valahogy meg kell lepnünk őket, amikor nincsenek közvetlen közelében ennek az üzletnek.

– Ki akarod őket zavarni?

– Ha nincs más megoldás. Szerintem csinálhatnék egy tűzriadót, aztán mindenki kirohanna. Mit gondolsz?

– Feltűnés nélkül ilyet nem tudsz megcsinálni, Granger.

– Igaz.

– Talán elmehetnénk a termelői piacra – vonta meg a vállát Draco. – Ott még nem voltunk, és hallottam, amikor valami bioizéről beszéltek. Paradicsomról. Szóval egy próbát megérne a dolog. Ha jól tudom akkor az szabadtéri és fedett részekből is áll. Azt nem tudják füstölővel védeni.

– Igazad lehet.

– De még mennyire, hogy igazam van – nevetett fel a férfi.

– Ne legyél magadtól annyira eltelve – figyelmeztette a boszorka baljóslatúan.

– Csak nem félnem kellene?

– Meglehet.

– Hogy ment a kutatás? – kérdezett rá a varázsló.

– Sehogy. Sok-sok baromságot találtam. Aztán inkább konventtagokra koncentráltam.

– Az internetről kiderítettél már valamit a többi tagról? – kérdezte a varázsló. – Úgy értem több mindent, mint amit eddig tudtunk.

– Kész vannak a profilok, de sajnos nem mindenki olyan lelkes tag, és így biztosan vannak olyasmik is, amikről nem tudunk – mondta Hermione, majd vágott egy fintort. – Viszont vannak, akik rendszeresen osztanak meg mindent, persze válogatás nélkül. Meglátjuk, hogy mit tudunk. Egyelőre csak követem őket.

– A hétvégi kiruccanás után elkezdhetnénk a többeknél is szaglászni – közölte Draco. – Mit gondolsz róla?

– Akkor ezek szerint a kész láthatatlanná tevő főzet, ami elég lesz mindkettőnknek? – kérdezte a boszorka. Finoman utalva egy korábbi veszekedésükre, vagy legalábbis egyikre, amiben ez a bájital is szerepelt többek között. Draco összepréselte az ajkait. – Nos, Malfoy, inkább nem mondod el?

– Igen, készen van. Négy órás adagokban – erősítette meg a varázsló. – És ahogy megbeszéltük, mind a kettőknek elég. Remélem, hogy elégedett leszel az eredménnyel.

– Miért kell mindig gúnyolódni?

– Nem is gúnyolódtam – válaszolt kissé sértődötten a férfi, aztán elindultak felelé a lépcsőn.

– Hallottam a hangodban – jegyezte meg a boszorka, miközben ütemesen haladt felfelé. Nem bírta még mindig megszokni az álpocakkal járó plusz súlyt, de igyekezett ezt jól titkolni a társa előtt.

– Merlin segíts! – morogta Draco mögötte. – Kész van a bájital, és neked is jut belőle, Granger. Ugyan nem ezüsttálcán fogom átnyújtani, de készen van.

– Ez nagyon remek. Teszteljük a kamerás fázist? Szerinted mikor tudjuk majd megcsinálni? – tudakolta Hermione. – Csak a biztonság kedvéért.

– Mikor szeretnéd?

A boszorkány megállt egy pillanatra, mintha elgondolkodott volna.

– Szerintem minél előbb annál jobb – mondta miközben kifújta a levegőt. – Nagyon nem szeretném, ha mégis meglátnának minket. A kiábrándítóbűbáj nem tökéletes, és csak érzéki csalódást kelt. Adna egy pluszt a láthatatlanság bájital.

– Jól van – egyezett bele Draco. – Mondd meg mikor, és én vállalom a tesztet.

– Estefelé. Infrafényben is szeretném kipróbálni. Sajnos, hőkamerával nem tudjuk.

– Mi az a hőkamera?

– A testhőt lehet kimutatni vele. Többek között, és nagyon leegyszerűsítve – magyarázta a lány. – Hasznos dolog.

– Nem mondhatja rád senki, hogy nem vagy alapos – mosolyodott el Draco. – És ezt nem gúnyosan, hanem komolyan mondtam.

– A mugli technológia folyamatosan fejlődik. Nekünk is lépést kell tartanunk vele. Óvatosak kell lennünk, nem igaz? – préselte össze az ajkát a boszorkány.

– Paranoiást csináltam belőled, Granger. Hol van a vakmerőséged?

– Minden a te hibád, Malfoy.

– Ez a sisakvirágos ügy egyre rosszabb – mondta a varázsló, majd megvakarta az állát, amin már látszott egy kis borosta. Ettől még jobban nézett ki. Hermione kisimította a homlokába tapadt izzadtságtól átnedvesedett tincseit.

– Próbálom minél közelebb jutni hozzájuk – sóhajtott fel Hermione. – De a gyereken kívül másról nem is akarnak beszélni.

Elindultak befelé a nappaliba. Draco megállt, aztán nekitámaszkodott a falnak. Feszültnek látszott, de ezt a társa nem tette szóvá. Mindketten tudták, hogy most nem tartanak semerre, és ez mindkettejüket borzasztóan idegesítette. Hermione közben leült a kanapéra, és az ölébe húzta a könyvet, ami eddig a dohányzóasztalra.

– Egyébként ez meg mi a frász, amit írsz? – kérdezte a varázsló, miközben átvágott a nappalin, és leült a boszorkány mellé.

Hermione összevonta a szemöldökét, aztán közelebb tolta Draco felé a könyvecskét, hogy a varázsló jobban meg tudja nézni.

– Mi ez?

– Hogy ez? – kérdezett vissza a boszorkány, aztán felsóhajtott. – Nos, ez egy babanapló.

– Az meg mi a bánatos fene?

– Mugli szokás – válaszolt röviden Hermione, majd Draco érdeklődő tekintetét látva belekezdett a magyarázatba. – Pozitív terhességi teszt, ultrahangképek, levelek a babának, a magzat fejlődésének nyomonkövetése… Ilyesmik.

– Ultrahangkép? – vonta össze a szemöldökét a varázsló. – Hallottam, hogy ilyesmit kérnek azok a káráló öregasszonyok, de nem tudtam mire gondolnak.

– Mint egy diagnosztikai bűbáj a babáról – magyarázta Hermione. – A vizsgálat során megnézik vele, hogyan fejlődik a baba, ilyenkor meghallgatják a szívverését, megmérik. Kiszűrik, hogy van-e valamilyen betegsége. De a legjobb benne, hogy már akkor lehet egy képed a gyerekedről, amikor még meg sem született.

– Értem. – A férfi a kezébe vette a könyvet, aztán belelapozott. A boszorkány figyelte minden mozdulatát. – Ez komoly – mondta végül, miközben beleolvasott a lány gyöngybetűivel írt jegyzetekre. Elmosolyodott.

– Hátha szükség lesz rá – vonta meg a vállát a boszorkány. – Igazibbá akartam tenni az álcánkat. Nem tudhatjuk, hogy mikor jönnek át megint, aztán legyen valami, ami lefoglalja őket.

– Szépen fogalmazol – jegyezte meg egy kedves mosollyal a férfi.

– Ha hangosan felolvasod, akkor megfojtalak – ígérte sötéten Hermione. – Csak átgondoltam az egészet, nincs ebben semmi különös.

– De ezt a borzalmas esküvői képet nem kellett volna beletenned az elejébe. A hátamon futkos a hideg, ha ránézek. Mintha nem lenne egyáltalán ízlésem a ruhák terén, neked meg mintha egy madárfészket csináltak volna a fejedre.

– Hát nincs más – húzta el a száját a boszorka. – Nem tudom honnan vették ehhez rólunk a képet. Úgy nézel ki, mintha meg akarnál gyilkolni valakit. Nem lehet, hogy onnan van, amikor rabosítottak az Azkabanba?

– Vicces. Sosem voltam az Azkabanba.

–

– Nekem is kellene beleírnom? – kérdezte Draco, majd féloldalasan Hermionéra sandított.

– Nem, nem kell – kuncogott Hermione. – De ha eszedbe jut valami, és megszáll az ihlet, akkor ne fogd vissza magad.

– Hidd el, nem fogom magamban tartani, Granger! – ígérte sejtelmesen. – Mi a helyzet a bájitaltan könyvvel?

– Folytattam tovább az elemzést. Még mindig semmi.

– És rosszak az adagolások – fújt egyet Draco. – Akkor semmi új.

– Átadjuk a parancsnokságnak azt is?

– Majd a kirándulás után.

– Jól van.

– Nem számítok komoly nyomokra Merlin barlangjában – sóhajtott a varázsló nehezen. Eddig magában tartotta ezt az információt, de ki kellett mondania.

– Feleslegesen mennék oda? – kérdezett vissza Hermione. – Nem vagyok ebben igazán biztos.

– Azt nem mondtam, hogy felesleges – vakarta meg az orrát Draco, majd folytatta az állával, és kissé idegesnek látszott. – De nem hiszem, hogy ez lesz az ügyünk megoldásának kulcsa. Viszont lehet, hogy megtaláljuk, amit Flint keresett.

– És megint rátérünk a rituálékra. Amiket az interneten találtam nagyon zavarosak voltak.

– Mit derítettél ki? – kérdezte a varázsló.

– Szimpla rituálé. Tűzgyújtás, imák, közös áldozás az isteneknek – válaszolt a boszorkány. – Ebben nem volt semmi furcsa.

– Ekkora hűhó a mező egy olyan rituálé miatt, amiben se szex, se meztelenség nincs – sóhajtott fel Draco színpadiasan. – Lehangoló.

– Sajnálom, hogy nem volt túlságosan érdekes számodra – nézett rá kényszeredetten Hermione. – Talán majd legközelebb.

– Meleg van.

– Aha – bólogatott a boszorkány, majd legyezgette magát.

– Granger…

– Igen?

– Jöhet a szokásos séta? – kérdezte a varázsló a lehető legtöbb lelkesedéssel, amit ki tudott magából préselni.

– Mehetünk, csak megmosom az arcom.

– Rendben.

Draco is felkelt a kanapéról, aztán felvette az asztal sarkáról a jelentéseket, amiket Hermione írt meg a szokásosan szépen hurkolt betűivel, mellette Draco macskakaparása gyakorlatilag olvashatatlannak tűnt. A férfi kivette a zsebéből a saját verzióját, aztán átváltoztatta mindegyik jelentést egy-egy képeslappá. Hermione pontosan ugyan ezt az időpontot választotta, hogy lejöjjön a lépcsőn.

– Ez mind egyforma – húzta el a száját a boszorkány.

– Mi baj van azzal? – méltatlankodott a varázsló, miközben megvakarta az állát.

– Nem hihető.

– Áh – bólogatott a férfi, aztán az egyiket egy igencsak pajzán Hermione Granger képre cserélte.

– Ez most komoly? Harisnyakötő és neccharisnya?

– Nem mondhatod, hogy nem vagyok kreatív – sóhajtott fel a varázsló. – Megihletett a piros rúzsod.

– Azt látom. – Miközben ezt mondta elővette a saját pálcáját, és a másikon a képet átváltoztatta Draco Malfoy megkötözött szájpeckes változatába, miközben félmeztelenül egy székben várta, hogy egy homályos női alak elfenekelje.

– Szép – bólogatott Draco. – De szerintem kicsit eltúloztad. Sosem vennék fel ilyen bőrnadrágot.

– Ezt a parancsnokságon nem tudják – nevetett fel édesen a boszorkány.

– Te még mardekárosnak is gonosz lennél.

– Ugyan már, de lásd, hogy milyen jó szívem van, legyen mondjuk ez – mondta egy újabb édes mosollyal, aztán Draco most egy baldachinos ágyon feküdt, kigombolt fehér ingben, bőrnadrágban a szájában egy rózsával, és minden teleszórva rózsaszírmokkal. Egy felirattal toldotta meg a művét: Zabini, leszel a valentinom?

– Mondom én… gonosz, nagyon gonosz. – Majd a pálcájával eltűntette mindkét képet, és a helyükre Hermionét bűvölte, ahogy St Ives öbölben a parton sétálva megpillantotta.

A boszorkány egy pillanatra csak nézte a képet, ami sokkal szebbnek mutatta, mint amilyen valójában volt. Megborzongott ettől a pillanattól.

– Egy igazi művész vagy – mondta végül a férfinak, majd eltűntette magát a képről.

– Akkor miért nyúltál hozzá?

– Nem küldhetünk el személyes dolgokat így – szólalt meg Hermione, aztán összeszedte a képeslapokat.

– Majd csinálok neked egy albumot – ígérte a ravasz mosollyal az egykori mardekáros.

– Tudtam, hogy rád mindig lehet számítani, Malfoy.

– Gyere, te kis murmánc, menjünk sétálni!

– Murmánc?

– Karmolsz, de olykor dorombolsz is.

– Ez után a meló után a Szent Mungóba megyek – sóhajtott a boszorkány, majd a varázsló nevetésével kísérve elindultak a szokásos sétájukra.

hozzászólások: 0