27. fejezet
A kandalló életre kel

A következő reggel kiadós, nem várt esővel érkezett. Draco ma kimondottan korán ébredt, ám a mai program valahogy nem akart összeállni. Hermione még aludt, amikor ő pincébe ment, de a bájitalok nem álltak készen a további elemzésre. Leírta pár dolgot a jelentésébe, viszont nem maradt semmi. Így a varázsló kénytelen volt más feladat után nézni. Végül kávéval a kezében nézte, ahogy ömlik az eső, majd mogorván megjegyezte, hogy ezt a napot nem futással fogja kezdeni, így kénytelen volt néhány fekvőtámaszt csinálni a nappaliban. Ledobta a pólóját ehhez a feladathoz.

Hiányzott a repülés. Borzasztóan hiányzott, és a múltkori alkalom a villánál közel sem volt elég. A megszokott napirend, amit aurorként követett, mindig segített neki levezetni az energiáit. A harci gyakorlatok, a párbajozás, minden annyira távolinak tűnt, mintha egy teljesen másik életet élne most. Az ujjai bizseregtek, mert legszívesebben átkokat szórtak volna. De most csak ezek az idegesítő gyakorlatok maradtak. Próbálta kitisztítani az elméjét, de csak még mogorvábbá tette ezt. Már nem tudta mennyinél tart.

Hermione pontosan erre a látványra érkezett a helyiségbe. Egy pillanatra megtorpanva figyelte a varázsló hátizmainak mozgását. Megborzongott, ahogy a halvány átokhegetek is megszemlélhette. Malfoy valószínűleg allergiás lehetett a pamutra, amiért ennyiszer póló nélkül mászkált. Vett egy mély levegőt mielőtt megszólította.

– Oh, nem mentél futni? – tette fel a kérdést a boszorkány, mielőtt túlságosan is belefeledkezett volna a látványba.

– Ömlik az eső – mondta Draco, aztán talpra ugrott, megmozgatta az elgémberedett nyakát, aztán beletúrt a hajába. – Nincs kedvem teljesen elázni.

– És megint csak nincs rajtad póló. Ez valami allergia?

– Sok az energiám, nem tudom levezetni csak úgy – forgatta meg a szemét a varázsló. – Repülni pedig nem repülhetek. Maradt a fekvőtámasz.

– Jógázz velem! – jutott eszébe Hermionénak. – Hidd el, hogy élvezni fogod.

– Leveszed a pólódat?

– Aha – mondta a boszorkány. – Trikó van alatta, és sportmelltartó.

– Ünneprontó.

– Akkor bevezesselek a jóga rejtelmeibe?

– Miért is ne? De nincs füstölő – figyelmeztette Draco. – Ma semmi kedvem eltompítani az érzékeimet.

– Rendben, megegyeztünk. Először is szerintem azzal kezdjük, hogy nagyon befűtünk.

Mire Draco tovább kérdezősködhetett volna Hermione néhány melegítőbűbájjal olyan trópusi hőséget csinált a nappaliban, hogy legszívesebben megszabadult volna a tréningnadrágjától is, de a jóízlés határain belül akart maradni.

– Muszáj ilyen melegnek lennie? – kérdezte a varázsló mogorván. Azonnal elkezdett izzadni, és ez cseppet sem tetszett neki. – Olyan helyeken is elkezdem izzadni, amit hölgyek előtt nem szívesen mondanék ki.

– Kiizzadod így a méreganyagokat – mondta Hermione szent meggyőződéssel.

– Alig kapni levegőt – szólalt meg Draco. – Leveszem a nadrágomat is.

– Nem.

– Granger, te meg akarsz ölni.

– Még nem, Malfoy, még nem.

Először egy nyújtózással kezdték a verőfényes ég felé. Draco csak morgott, amikor megpillantotta a mosolygó napocskát a plafonon, amit még a boszorkány bűvölt rá nem olyan régen. Kilégzés, karlendítés, térdhajlítás, belégzés. A varázsló csak követte a mozdulatokat, amiket a boszorkány diktált.

– Mély levegő.

Draco zökkenőmentesen követte a hajlékony lány minden egyes mozdulatát. Nem volt könnyű, megkövetelt tőle mindent figyelmet, megtorolta, ha a légzést helytelenül végezte. Majd végül megadta magát, és csak a társára figyelt. Belemerültek a különböző testtartásokba, pózokba, amikor Draco észrevette, hogy a düh teljesen elpárolgott belőle a feszültséggel együtt.

Hermione áthatotta a mozgásfolyamattal járó öröm. Még az sem zavarta, hogy az álpocakkal együtt kell végrehajtania a mozdulatokat, volt ideje eddig hozzászokni. Egyensúlyban érezte magát, egyetlen aprócska dologtól eltekintve. A tarkóján érezte a varázsló tekintetét, ami egyszerre volt bizsergető és kellemesen simogató.

– Most próbáljunk meg egy kicsit mást.

Aztán szembe fordult a mágussal, miközben a következő pózt mutatta be. Ehhez különösen mélyre kellett hajolnia, majd kinyújtózott. Mindketten izzadtak, a testük a reggeli gyér fényben finoman csillogott az izzadtságtól. Nem is gondolkodott, amikor a következő mozdulat során segített a férfinak megtalálni a helyes egyensúlyt. A keze hozzáért Draco meleg testéhez, miközben a tekintetük egymást fürkészte. Nem szóltak egymáshoz, de valahogy most valami felizzott.

Egyszerre mozdultak, hajoltak és nyújtóztak. Egyszerre fújták ki a levegőt. A szemkontaktust nem szakították meg. Kitisztult fejjel figyelték a másikat. Még fél óra jóga után hagyták abba.

Draco végül kifulladva terült el a kanapén. Kellemes melegség áradt szét a testében. Hermione lehuppant mellé, egy kulacsból ivott vizet, majd amikor végzett átadta Dracónak, aki kiitta a maradékot.

– Ez jó volt.

– Jó az egyensúlyérzéked – dicsérte Hermione.

– Hiányzik az edzés és a repülés – vallotta be Draco őszintén. – Be fogok teljesen golyózni itt, ha ezt sokáig így folytatjuk.

– Szegénykém! – mondta, aztán megsimogatta varázsló fejét, mintha egy kisfiú lenne. – Akarsz velem edzeni?

– Hol?

– Oh, szóval mégis megátkoznál? – mosolyodott el a boszorkány.

– A múltkori kis edzésünk után meggondoltam magam. Jó vagy, Granger, veszettül jó. Ha ezt előbb tudom, akkor én magam kértelek volna meg erre. – Draco tovább hízelgett, ami nem igazán fogott Hermionén vagy legalábbis nem ezt mutatta.

– És a pocak?

– Már megbékéltem vele.

– Ez nagyszerű – veregette meg a karját a lány, mintha a legjobb barátok lennének. – Jobb, ha mindenre felkészülök.

– Meg merlek átkozni, édes.

– Erős a kísértés, hogy valami nagyon gonoszat találjak ki – mosolyodott el Hermione.

– Gonoszat?

– Mondjuk – válaszolt sejtelmesen. – Mikor akarsz edzeni?

– Szerintem ráérünk este – mondta Draco szórakozottan. – Könnyebben találunk egy olyan helyet, ahol átkozódhatunk egy kicsit. Mit gondolsz?

– Rendben van. És mi legyen a mai programunkkal?

– Először megvárjuk, amíg eláll az eső – kezdett bele a varázsló. – Semmi kedvem megázni, de valamikor délután felé megnézhetnénk a boltot. Mit gondolsz?

– Veled együtt nehezen épülök be a konventbe – szólalt meg Hermione. – Szóval most egyedül kellene mennem. Eső ide vagy oda, mert szerintem annyira elrettented őket, hogy nem igazán mernek közelebb jönni. De ez csak egy elmélet.

– Tudod, hogy ebbe nem egyezem bele – sziszegte Draco, és feltámadt benne az aggodalom. A boszorkány engesztelhetetlen tekintete sosem jelenthetett jót. – Túlságosan is veszélyesek azok az akciók, amit egyedül csinálunk.

– Ez nem olyan akció – forgatta meg a szemét a boszorkány. – Csak beszélgetnék egy kicsit.

– Nem.

– Miért is pontosan? – tette karba a kezét Hermione. – Hidd el, ha egyedül mennék a boltba, akkor gyorsabban mennének a dolgok. Lehet, hogy megnyílnának nekem.

– Mert társak vagyunk, nélkülem nem mész sehova. Ne kelljen tépnem a szám. Ehhez túlságosan is jó volt ez a jógázás.

– Nem fognak elrabolni.

– Maradjunk annyiban, hogy nem fognak elrabolni – jegyezte meg zordan Draco, majd kinyújtotta a kezét, és kisimított egy nedves hajtincset a boszorkány arcából. – Rendben, mehetsz egyedül, de veled megyek kiábrándultan.

– Ez kiábrándító.

– Vagy ez, vagy semmi.

– Rendben, elfogadom.

– De csak délután tudunk elmenni – mondta Draco. – Még nem vagyok kész a bájitalokkal odalent, és az eső is esik.

– Nem gond. Nekem is van egy kis kutatnivalóm.

– Akkor ezt megbeszéltük.

– Akkor ebédnél megbeszéljük ki mire jutott – szólalt meg Hermione.

– Részemről rendben van.

***

A pincében rotyogó bájitalok végül túlságosan töménynek bizonyultak Draco számára, és úgy döntött inkább a nappaliban rajzolgatott az asztalánál, amíg lent fortyognak a bájitalok. Nem volt egy kimondottan művész típus, de ez a térkép a környékről kezdett egyre részletgazdagabbá válni. Aprólékos varázslatok kellettek hozzá, biztos vonalak és koncentráció. Máskor nem volt erre ennyi ideje, és sokszor inkább csak a funkcionalitás érdekelte, ami az esztétikumot legtöbbször csak háttérbe szorította. Már órák óta dolgozott rajta, és kezdett egyre elégedettebb lenni vele.

Eközben Hermione megjelent a nappaliban. A kutatás és Merlinről szóló történetekkel tele volt minden gondolata, így remek ötletnek tűnt lejönni a nappaliba. Egy almát tartott a kezében, miközben meglátta Dracót. Úgy tűnt a varázsló sem a tervek szerint folytatta a napot, hanem valami sokkal érdekesebben dolgozott. A boszorkány kíváncsiságát leplezni sem tudta, amikor meglátta a munkájában elmerülő férfit. Megállt mögötte, fölé kellett hajolnia, aztán megnézte a térképet.

A férfi varázslata elképesztően jól működött. Jobban, mint azt bármelyikük gondolta volna. Dracót kicsit kizökkentette, amikor észlelte a boszorkány közelségét, nem nézett rá, hanem csak érezte a lány finom illatát, ami összekeveredett az almáéval, amit éppen rágcsált.

– Ez egészen jó – szólalt meg Hermione, aztán rátette a szabad kezét a férfi vállára, és megveregette. – Van hozzá érzéked. Egyre részletesebb lesz.

– Gondolod? – kérdezte Draco, majd elmosolyodott, és oldalra fordította a fejét, mintha csak egy másik szögből akarná megnézni a művét, majd pálcájával újabb varázslatokat helyezett el a pergamenen. – Kipróbáltam néhány bűbájt, jelzővarázslatot és más apróságokat, de nem vagyok benne biztos, hogy ezek jól működjenek.

– Dicsérjelek tovább?

– Kérlek, már éppen eleget szenvedett az egóm miattad, szóval rámférne egy kis jófajta motiváció, ha nem okoz gondot – mondta a férfi, miközben elvigyorodott. – Kimondottan jól esik, ha dicsérnek.

– Majdnem annyira jó, mint a Tekergők térképe – jegyezte meg a boszorkány. Persze ezt a térképet össze sem lehetett volna hasonlítani azzal, főleg az újbűbájok miatt, amik még a konventagoknál lévő mágikus tárgyakat is kimutatták (Evensék házát kivéve, mindenhol voltak kisebb tárgyak). – Ami nagyon-nagyon szó.

– Potter azzal nyitott rejtekajtókat, és szökdöstetek ki és bea Roxfortból?

– Úgy valahogy – sóhajtott fel Hermione. – Harry apja és a barátai készítették az eredetit.

– Aha. Az én apám mégcsak egy seprűtárolót sem csinált Roxfortban. – Majd megfordult, és nemes egyszerűséggel megfogta a boszorkány csuklóját, majd közelebb húzta magához, aztán beleharapott az almába. – Most jól jönne pár tanács hozzá.

– Hé! Ez az enyém volt.

– Látod, Granger, a volt-on van a hangsúly. Finom ez az alma. Kérek még!

– Ne legyél olyan, mint egy sirály! – méltatlankodott a boszorkány. – Malfoy!

– Te meg ne legyél irigy – vágott vissza a varázsló. – Add azt az almát!

– De már beleharaptam.

– Fú, én is. És akkor mi van? – vigyorgott rá kisfiúsan, majd kinyújtotta a karját, hogy elkapja a lányt, ami sikerült is, és már éppen az ölébe húzta volna, amikor szikrázott valami.

A boszorkány nyelvén már ott volt a válasz, de a kandallóban fellobbant a tűz. Váratlanul és hirtelen. Ez egy átlagos varázslóháztartásban nem lett volna gond, de jelen pillanatban egy mugli környéken egyszerűen támadás is lehetett. Egymásra néztek. Szétrebbentek, Draco felpattant, és kivont pálcával lépett közelebb a kandallóhoz.

– Folyosóra! – sziszegte a varázsló, akinek az arcáról minden huncutság eltűnt, és csak a kíméletlen auror maradt.

– Rendben, fedezlek – mondta Hermione kivont pálcával.

A tűz közben zöld színre váltott. Hop-porral akart valaki hívást kezdeményezni vagy ami még rosszabb átjönni hozzájuk. Draco gyorsan végiggondolta az esélyeket, és készen állt egy Bombadra átokkal lerombolni a kandallót (amivel egyébként a fél házat kirobbanthatta volna).

Narcissa Malfoy hangja hallatszott a tűzből.
– Draco Malfoy! – szólította meg az elsőszülöttjét.

Draco leeresztette a pálcáját, aztán felnyomta az álszemüveget az orrán. Ha a jómodor megengedte volna, akkor mélyen felnyögjön, de még egyáltalán nem volt biztos benne, hogy tényleg az anyja van-e a másik oldalon.

– Anya? – kérdezett hitetlenkedve a férfi. – Te vagy az?

– Mégis ki lennék? – méltatlankodott az elegáns Narcissa Malfoy. – Igen, az anyád vagyok, akinek tönkretetted a kedvenc, antik zenedobozát hatéves korodban, amibe spagettit gyömöszöltél. Sosem játszotta többet ugyanúgy azt a dallamot.

– Merlin ereje.

A varázslónak nem kellett kérdezgetnie, hogy valóban tudja kiről van szó. Felnyögött, amivel kapott egy rosszalló tekintetet és néhány lángcsóvát, de nem segített a folyosóról kihallatszó fojtott nevetés, ami egyértelműen Grangertől származott. Draco leszívesebben rendreutasította volna a boszorkányt, de most nem ez volt a legjobb pillanat.

– Miért nem válaszolsz az üzeneteimre, fiam? – sziszegte tovább Narcissa. – Ez egyszerűen elfogadhatatlan.

– Anya, dolgozom. Innen nem tudok csak úgy üzengetni. De hogyan találtál meg?

– Nymphadora segített – válaszolta a boszorkány.

A varázsló sejtette, hogy Tonks ebben nem sokat segített, noha már biztosan megkapta az üzenetét, amiben szakértőként jelölte meg Narcissa Malfoyt. Tonksról el tudta képzelni, hogy felvette a kapcsolatot Narcissával, főleg azóta, hogy a háború után a két Black nővér végleg elásta a csatabárdot, ugyanakkor egy auror parancsnok nem lehetett olyan felelőtlen, hogy ilyen módon teremtsen kapcsolatot egy fedett aurorügynökkel.

De néhány galleon itt és ott biztosan megoldotta Narcissa Malfoy elképzeléseit és erős akaratát. A varázsló emiatt azonban iszonyatosan mérges volt. Lettek volna gondolatai, amit szívesen megosztott volna a nagyközönséggel, de anyja tett volna róla, hogy valamilyen módon megkeserítse az életét. Most is éppen ezen dolgozott, bár ezt Narcissa aggódásnak és a fia meglátogatásának nevezte volna.

– Azt nem említette, Tonks, hogy fedett akción vagyok? – vicsorgott Draco. Persze az az anyja erre a kérdésre nem válaszolt. A válasz valószínűleg igen volt, de mit tudhat egy auror…

– Csak egy perce jönnék át, mellesleg tudom, hogy egy ősi mágia szakértőre lenne szükségetek. Nagyon hízelgőnek találom, hogy engem kértél fel, drágám – mondta Narcissa, aztán nem sokkal később kilépett a kandallóból halványkék selyemtalárban. – Draco, miért van rajtad szemüveg? Winston gyógyító nem végzett jó munkát a szemeddel? Mi van rajtad? Mezítláb vagy? És mi a bólintér az az Adidas?

– Most mugli vagyok – morogta Draco, majd letette a pálcáját az asztalra.

A kandallóban a tűz magasra csapott a boszorkány háta mögött, és enyhén ki is csapott belőle, megpörkölte a szőnyeget és egy kicsit a padlót is. Aztán Narcissa valamiféle motyogásba kezdett, ami igazából a mágia isteneinek címzett, de leginkább Dracónak szólt, amiért a családját semmibe veszi és szégyenbe hozza saját magát.

– Minden rendben van, anya – igyekezett lecsillapítani Draco. – Nem kell aggódnod.

– Ha apád ezt megtudja… – folytatta Narcissa a szörnyülködést, amikor is Hermione belépett a szobába, és csatlakozott a váratlan vendéghez.

– Mindig is szerettem volna tudni, hogy mi fog történni, ha Mr. Malfoy megtudná azt a sok-sok mindent – szólalt meg Hermione, miközben belépett a helyiségbe, és Draco mellé lépett. – Üdv, Mrs. Malfoy! Hogy van?

– Jó napot, Miss Granger! – köszönt vissza Narcissa, mikor végignézett a jóganadrágban, sportmelltartóban feszítő boszorkányon, akinek a ruházata nem fedte el az álcáját biztosító pocakot és az arisztokrata jóízlést egyenesen szembeköpte. Draco édesanyja egy pillanatra megdöbbenve nézett rá, aztán vett egy mély levegőt, és jeges tekintettel a fiára nézett. – Draco, elmondanád mégis mi folyik itt?

– Én…

– Kerülöd a családodat. Titkolózol. Néha felbukkansz… aztán hetekig nem látunk újra. Erre most itt talállak egy állapotos boszorkánnyal.

Hermione vett egy mély levegőt, majd beleharapott az almába, miközben Dracóra nézett, akinek hirtelen sokkal több problémája lett, mint két perccel korábban, amikor csak Grangerrel akart picit évődni és ellopni az almáját. Visszasírta a reggelt, az olthatatlan vágyát a repülésre, mert a mostani beszélgetésre és találkozásra egyáltalán nem vágyott.

– Anya…

– Nyugodjon meg, Mrs. Malfoy, előtte elvett feleségül – csevegte Hermione, majd az ujján megvillantotta a Malfoy-gyémántot, amit Narcissa nyilvánvalóan megismert, Draco pedig képtelen volt időben megemlíteni, hogy inkább ne tegye. Végül a férfi mozdulata félbemaradt, aztán csak idegesen megvakarta a tarkóját. Bajban volt.

– Hogy mondod, kedvesem? – Meglepettség, amit Hermione okozott sokkal nagyobb volt, mint arra a boszorkány egyáltalán számított. Narcissa a mellkasára tette a kezét, és mélyeket kellett lélegeznie.

– Granger, ugye nem akarsz az anyámnak agyvérzést okozni, igaz? – kérdezte a varázsló dühösen. – Legjobb lenne, ha ezt rám hagynád.

– És a muglik szerint kisfiú – folytatta Hermione olyan mosollyal, ami szerint Dracónak akar megfizetni minden gonoszságáért, és nem Narcisszának.

– Szóval így játszatsz, Granger…

Draco pengevékonyra préselte össze az ajkait, és a lány valamit az anyja közé állt. Az aurorboszorkány újra beleharapott az almába, de közben mosolygott.

– Hála legyen Merlinnek! – szólalt meg Narcissa kitörő örömmel, amire egyik fiatal sem számított. – Micsoda csodás hír. Csodás hír.

Hermione majdnem félrenyelte a falatot, és köhögni kezdett. Draco magában morogva veregette meg Granger hátát, miközben még mindig haragos tekintettel nézett rá. Narcissa eközben a mágia isteneinek adott hálát.

– Granger, ezért még számolunk – sziszegte Malfoy

– Aha, ha túlélem… ezt a fulladást… Csodás hír? – ismételte meg riadtan Hermione, és köhögve, krákogva igyekezett túl lenni a helyzeten.

Narcissa továbbra is hálát mormolt és hangosan elsorolta, hogy miért is csodálatos ez a hír, ami egyre zavaróbbá tette a helyzetet Draco számára, akinek fogalma sem volt róla hogyan kezelje.

– Anya, anya… anya! Hagyd ezt abba! Kérlek!

– De Draco… Hát nem csodálatos? A fiam megnősült, és végre megajándékoz minket egy gyerekkel, aki méltó lesz a Malfoy névre.

– Mi baja van anyádnak? – kérdezte Hermione fojtott hangon.

– Fogalmam sincs.

– Végre választott magának egy komoly társat – folytatta Narcissa. – Egy aranyfokozatú Merlin-díjas boszorkány…

– El ne mondd anyádnak, hogy a Merlin-díjammal támasztom ki az ágyamat otthon – morogta Hermione Dracónak.

– A mágia isteni meghallgatták a könyörgésem… – folytatta Narcissa semmire se figyelve.

– Te nem vagy normális, Granger. Ha visszamegyünk azonnal ki kell venned onnan, egy Merlin-díjjal nem bánunk így. És mi lett a pénzzel? Csak azt ne mondd, hogy egy murmánc mentő alapítványnak adtad – húzta el a száját a varázsló.

– Roxfortnak adtam a felét, amiért bekerültem az igazgatótanácsba – vonta meg a vállát Hermione. – Így is maradt rendesen.

– Értem – bólogatott Draco.

– Merlin áldása…

A varázsló végül megelégelte a kialakult helyzetet.

– Granger csak viccelt – próbálta megmagyarázni. – Granger nem a feleségem, és nem várja a gyermekemet.

– Sajnálom – szabadkozott Hermione elfúló hangon, és többször is meg kellett köszörülnie a torkát. – Rossz a humorom. Ez egy vicc volt. Elnézését kérem, Mrs. Malfoy.

– Borzalmas vicc volt – sziszegte Draco miközben mélyen a lány szemébe nézett, de egy kicsit megrándult a szája sarka. – Mi most együtt dolgozunk egy ügyön. Nem is értem, hogy Tonks miért egyezett ebbe bele.

– Valóban? Ez csak álca? – hitetlenkedett Narcissa.

– Igen.

– De a gyűrű…

– Megmagyarázom – ígérte Draco.

– Nos – vett egy mély levegőt a boszorkány, aztán kihúzta magát. Narcissa lelkesedése eltűnt egy álarc mögött. Kellett idő mire újra meg tudott szólalni. – Akkor térjünk vissza a látogatásom eredeti céljához.

– Rendben.

– A haza kell jönnöd, Draco. Feltétlenül. Halaszthatatlan dolgot kell megbeszélnünk. A szakértői segítség mellett. – És ki kellett tekernie a fia nyakát a kellemetlen helyzet miatt, amit nem Hermione Granger előtt akart megtenni.

– Dolgozom, anya. Nem mehetek el csak így. Péntek reggel bevetésre megyünk.

– Addigra újra itt lehetsz. Ez nem tűr halasztást – szögezte le Narcissa. – Ezután a kis műsorotok után…

– Anya…

– Menj el nyugodtan! – vágott közbe Granger. – Egy nap nem gond.

– Ma este és holnap – pontosított Narcissa.

– Nem gond – tette karba a kezét a boszorkány, miközben Dracóra nézett, aki majdnem felrobbant a dühében. – Nem megyek sehova.

– Nymphadora engedélyt adott rá – folytatta Narcissa, aztán egy pergamenlapot varázsolt elő.

– De arra nem adott engedélyt, hogy ide gyere személyesen, anya – jegyezte meg a fia mérgesen miután elolvasta a pergament. – Tudod mennyire veszélyes ez?

– A Hop-por felügyeleten készségesek voltak.

– Néhány galleonért? – horkantott fel Draco. – Nem csodálkozom rajta, de lezárom ezt a kandallót.

– Ez egy egészen jó ötlet – mondta Hermione.

– Sürgős az ügy, fiam.

– Rendben, de ha el kell mennem, akkor Granger is velem jön – kötötte ki a varázsló határozottan.

– Granger itt maradt – ellenkezett Hermione, aztán csípőre tette a kezét. – Nem akarok alkalmatlankodni, főleg egy családi ügy miatt, ami ráadásul halaszthatatlan. Ez egyáltalán nem lenne illendő.

– Tanulhatnál tőle fiam – tette karba a kezét Narcissa. – Miss Granger a pocsék humora ellenére kiválóan átlátja a helyzet kényességét. De természetesen egy másik, alkalmasabb alkalommal szívesen látjuk önt a kúriában.

– Ez igazán kedves.

– El kell vinnem az autót – morogta Draco. – Itt maradnál egyedül.

– Rendben – egyezett bele a boszorkány. – Nem látom akadályát, hogy miért ne mehetnél.

– Volt egy egyezségünk.

– Tonks engedélyt adott rá. Igaz, Mrs. Malfoy? – kérdezte Hermione az idősebb boszorkány felé fordulva. – Nekünk feltétlenül kell egy szakértői vélemény arról a vízről. Ugye lesz idejük erről is beszélni?

– Természetesen.

– Akkor részemről nincs akadálya, hogy a fia elmenjen, ha visszajön az akció kezdetéig, amit tervezünk. Addig szerintem el fogok boldogulni.

– Akkor ezt meg is beszéltük. Nekem most mennem kell. Örültem, Miss Granger – köszönönt el Narcissa kedélyesen.

– Viszontlátásra, Mrs. Malfoy. Adja át üdvözletem a férjének.

– Feltétlenül – mondta Narcissa, aztán eltűnt a tűzben.

Draco ökölbe szorított kézzel állt a nappaliban, mint akit legyőztek. Hermione derűsen figyelte, miközben bujkáló mosollyal harapott bele ismét az almába.

– Megőrülök – szólalt meg a varázsló.

– Hazamész egy kicsit – sóhajtott Hermione. – Nyugodj már meg!

– Előbb megfojtalak – sziszegte a férfi.

– Csúnya sok papírmunka és Azkaban lenne a vége – kuncogott a lány. – Ugye ezt nem akarod?

– Szerinted ez vicces volt, amit műveltél?

– Az elején még az volt – nevetett fel Hermione. – Láttam azt a rémületet a szemedben. De anyád kitörő öröme engem is meglepett. Nem térek magamhoz, hogy még nekem is örülne. Áruld el, milyen lányokat vittél haza?

– Granger…

– Most mit vagy úgy oda? Itt nem fog jövő hétig történni semmi. A konventünk nagy része sincs a városban vagy otthon lapítanak. Ennél nagyobb biztonságban nem lehetek egyedül.

– Nem téged akarnak egy összejövetelre citálni, aztán másnap családi vitatkozásba kényszeríteni – morogta Draco. – Nem akarsz elmenni helyettem? Van egy hetvenkétórás százfűlé-főzetem.

– Nem lehet.

– Miért nem?

– Annyit nem bírok ki a te testedben – forgatta meg a szemét a boszorka. – Sajnálom, Malfoy!

– Nem bírod ki a testemben? – horkantott fel Draco, aztán elnevette magát. – Mitől félsz ennyire?

– Nem tudnám eljátszani a szerepedet. Túlságosan is melegszívű lennék. Nem tudok ilyen arrogáns lenni, mint te, se ennyire önhitt. Felszabadítanám a házimanóitokat. Lehet összetörném a kedvenc seprűdet. És nem tudnék annyi boszorkányt megszédíteni. A szüleid egyből gyanút fognának.

– Persze… Véletlenül se az a bajod, hogy a testemben lennél – nevetett gonoszan.

– Voltam már fiú, amikor Harryt kihoztuk a Privet Driveról – forgatta meg a szemét a boszorkány. – És nem ijedek meg a férfi testtől, ha erre gondolsz.

– A múltkor is majdnem szívrohamot kaptál, amikor rám kellett adnod az alsógatyámat – folytatta a kényes témát Draco. – Pedig még a farkamat se láttad.

– Nem érdekel a farokméregetésed, Malfoy.

– Hehehe, ha tudnád…

– Sajnálom, nem ismerem a nagyítóbűbájt… – fújt egyet a lány.

– Olyan szemét vagy, Granger.

– Szóval nem volt jó a látásod? – váltott témát Hermione. – Mégsem vagy tökéletes?

– Anyámnak voltak kétségei, de mindenre rácáfoltam – sóhajtott fel a varázsló. – Semmi bajom sincs.

– Hála legyen Merlinnek. És mi várható?

– Biztos valami baromság – hördült fel a varázsló. – Utálom ezeket a családi vészhelyzeteket.

A hirtelen támadt kirohanása meglepte Hermionét, de igyekezett ezt nem mutatni.

– Hol van ilyenkor a jeges önuralmad?

– Téged is felhúzna, ha készülnének valamire a szüleid a hátad mögött – morogta tovább az egykori mardekáros. – Hogy jutott eszébe idejönni? Fel nem foghatom.

– Legalább a tieid készülnek olyasmire, aminek te is a része vagy. Én csak… úgymond távolról figyelhetem a szüleimet… alig tudják ki vagyok, és sokszor jobb, ha nem vagyok ott velük. – Hermione nem akart ilyen őszinte lenni, de valahogy kibukott belőle. Draco egy pillanatra abbahagyta a morgást, aztán karba tette a kezét, és egyenesen a boszorkány szemébe nézett.

– Az amneziálás miatt, amit említettél. Már emlékszem. De már korábban is tudtam róla.

– Tudsz róla? – vonta össze a szemöldökét.

– Az első hónapban pár hetet az archívumban dolgoztam – mesélte Draco. – Borzalmas munka volt, de elfoglaltam magam. Mielőtt megvádolnál nem szándékosan kerestem rád.

– Aha. Nos, a Wizengamot felmentett, szóval nem vagyok bűnöző – sóhajtott fel a boszorkány.

– Azt is tudom, hogy sárkányháton szöktél meg a Gringottsból. Feltörtétek a nénikém széfjét.

– Szegény Bellatrix…

– Voltaképpen alig ismertem. Őrült volt, de szerintem nemcsak Azkabantól. Az ő zseniális ötlete volt, hogy vegyem fel a Sötét Jegyet is.

– Sajnálom.

– Én meg azt sajnálom, amit veled művelt. De hagyjuk a múltat! Az egész napot sajnálkozással tölthetnénk, amiért annyi szarság történt velük.

– Nem mondom, hogy nincs igazad – sóhajtott fel Hermione. – Tervek?

– Akkor a menetrend a következő: elvisszük a jelentéseket. Küldök Tonksnak egy plusz üzenetet, amiben megírom, hogy mi történt. Ha emiatt nem kapok megrovást, akkor semmi miatt. Aztán útba kell ejtenünk egy bababoltot.

– Jesszus – forgatta meg a szemét a lány. – Mi a fenének?

– Most mi van? Gyanút fognának, ha nem csinálnánk ilyesmit, ami a gyerekkel kapcsolatos, és ott van nem messze a boszorkányos bolt.

– Jó – nyögött fel. – Meg kell újítanunk pár védővarázslatot a hátsóajtónál.

– Nem gond.

– Mikor indulsz a szüleihez?

– Hat körül. Elviszem az autót, aztán azzal fogok behajtani a kúria parkjára, ha még mindig dühös leszek, akkor áthajtok anyám kedvenc rózsáin is – ígérte gonosz vigyorral a varázsló.

– De ördögi vagy. Bár szerintem, ha ezt megteszed, akkor az anyád teljesen és visszavonhatatlan átkokkal fogja kilyukasztani a bőrödet – vetítette elő Hermione. – És Imperióval rákényszerít egy házasságra.

– Igazad van – sóhajtott Draco. – Jó, akkor elviszem az autót, de az egyik védett ponton lerakom. Summercourtnál. Ott van egy varázslókocsma.

– A Lidérc.

– Igen, ha gond van ott találkozunk.

– Nem lesz gond – mondta Hermione. – Leveszem a hoppanálásgáltókat idebent, ha baj van, akkor lelépek. Te csak koncentrálj arra, hogy senki se kövessen.

– Igyekszem.

– Add meg a számodat!

– Milyen számomat?

– A mobilodét. Kíváncsi vagyok a részeletekre, és ha este már egyedül leszel, akkor felhívhatnál, aztán beszélhetnénk – ajánlotta fel a boszorkány. – Akkor nem kellene aggódnom érted, amit persze nem fogok, de milyen álfeleség lennék, ha nem lenne egy kis álaggódásom.

– Persze megadom – mondta a varázsló egykedvűen. – Még meggondolhatod magad, és velem jöhetsz.

– Áh, jó lenne, egy lazítós este.

– Ha baj van, akkor azonnal értesíts! Ne csinálj hülyeséget!

– Pihenni fogok. Veszek egy forró fürdőt, felteszek egy pakolást és olvasgatok – mondta Hermione üdvözült mosollyal.

– Már most jobban hangzik ez, mint az én programom.

***


Pontban hatkor Draco és Hermione a ház előtt állva búcsúzkodtak. A boszorkány cseppet idegesnek tűnt, de egészen meg tudta őrizni a hidegvérét, és édesen mosolygott. Mély sóhajjal figyelte, ahogy álférje bepakol az autóba, majd tesz néhány hirtelen mozdulatot, és ott terem a közvetlen közelébe.

– Csókolj meg! – szűrte a fogai között Malfoy, aztán a derekára csúsztatta a kezét, és közelebb húzta magához a boszorkányt.

– Mi? Minek?

– Mosolyogj tovább! – simította végig az arcát a varázsló.

– Figyelnek minket? – kérdezte Hermione, és lágyan elmosolyodott, aztán a kezét végigsimította Draco mellkasát, végül hevesen dobogó szívvel karolta át nyakát. – Nem volt szó ilyesmiről. Most tényleg csókoljalak meg?

Draco elnevette magát, és Hermione pocakjára tette a kezét. A boszorkány megborzongott az meleg tenyér gyengéd érintésétől, pedig nem ez volt az első alkalom.

– Kibaszott kíváncsi szomszédok – mondta Draco a fogai közül kiszűrve, miközben a másik keze még mindig a lány arcán volt, s a hüvelykujjával egy finom kört írt le a puha bőrén. – Gyerünk, hajolj kicsit közelebb!

– Nekem ez nem megy parancsra.

– Szedd már össze magad, Granger, kérlek! Nem azt kértem, hogy a garázsajtónak dőlve döngessünk – folytatta Draco. – Na, azt eljátszani… arra tényleg kell készülni.

– Én…

– Csak hunyd le a szemed! – kérte végül a férfi, majd egy kicsit erősebben szorította meg a boszorkányt.

– Oké.

– Nem foglak megölni.

– Tudom.

– Csináltad ezt már velem, Granger.

– Igen, tudom, Malfoy.

– Akkor ne viselkedj úgy, mintha kínozni akarnálak – simogatta meg orrával a boszorkány orrát Draco. – Hamar túl leszünk rajta.

– Hallgass már el, Mal…

Az ajkuk találkozott. Önkéntelenül simultak egymáshoz. Draco erősen szorította magához a boszorkányt. Sokkal édesebb volt az íze, mint amire emlékezett. Egyszer már megcsókolta még St Ivesben, aztán nem is olyan rég az érzelmek hevében, de az más volt. Kicsit remegett a lány a karjaiban, amit más esetben még talán hízelgőnek is talált volna, de most inkább csak a játék kedvéért ment bele ebbe, hogy műsort adhassanak a szomszédoknak.

Hermione a puha, határozott ajkak, erős szorítás érzésére koncentrált. Fogkrém és kávé ízt érzett. Mentol, fűszeres férfi parfüm. És visszacsókolta. Ez ösztönös volt, sokkal inkább, mint tudatos. Nem ő irányított, de képes volt követni a ritmust. Ez most annyira jó volt, annyira kellemes. Átkozta magát érte, amiért ennyire élvezte.

Dracónak el kellett mélyítenie a csókot. Ez már nem a játéknak szólt, hanem saját magának. Érezni akarta a boszorkányt. És az önző, telhetetlenség, amibe jókora adag vágy is vegyült meggyőzte, hogy tegye meg ezt a lépést. Olyan édes volt. Lehet, hogy bűnös is, lehet, hogy ezért még megkapja a magáét ezért, viszont tudnia kellett milyen. Borzongás, pontosan ezt akarta érezni.

Valahol mélyen felébredt valami mindkettejükben, ami elsöpörte az ellenségeskedést, a negatív gondolatokat, az örökös vitát. Vágyat szított kettejük között. Lehetett ez több, lehetett ez édesebb, csak adniuk kellett egy esélyt neki. A nyelvük vad egymásra találásában észre sem vették mennyi ideje időznek el egymás ajkaira tapadva.

Nem akarták, hogy vége legyen, de hamarabb vége lett, mint ahogy elkezdődött. Hermione az ajkába harapva, kissé elpirulva nézett a varázslóra, akinek izzott a szeme, ahogy ránézett. Őszinte tekintete volt.

– Úgy érzem magam, mint egy tinilány – szólalt meg egy kissé kótyagosan Hermione.

– Terhes tinilány – nevetett fel Draco, amivel visszaterelte magukat jelenbe.

– Szép is lett volna. Micsoda nagy botrány lett volna Roxfortban. A szüleid biztosan mérgesek lett volna, ha diákként teherbe ejtesz valakit.

– Nos, nem ritka, hogy Roxfort után egyből belecsapnak ilyesmibe – vett egy mély levegőt a varázsló. – Van olyan, aki a RAVASZ vizsgáról egyenesen a Szent Mungóba ment. Persze a mi évfolyamunk példás magatartással végzett.

– Erről még majd beszéljünk – mosolygott rá újra Hermione, aztán lábujjhegyre állva, egy második, lágy csókot lehelt Draco ajkára. – Remélem, hogy így ez elég volt.

– Valakinek biztosan.

– Akkor jó utat, kedves férjem!

– Neked meg jó fürdést, asszonykám! Gondolj rám közben!

– Meglesz… Mi? Nem, nem… dehogy is.

Draco csak nevetett miközben beszállt az autóba.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Apr 04

Édes drágaságaim!
Nagyon vártam már egy fordulhatott... Hát nem erre számítottam
Olyan jót nevettem Hermione gonoszkodásán,de én is meglepődtem Narcissa reakcióján. Legalább egy vizes borogatást megérdemelt volna a jelenet. De így is imádtam.
Egy kis kitekintő. Sosem barátkoztam meg a filmbéli Narcissa külsejével. Maga a színészi játékkal nem volt bajom, de az hogy Narcissa nem telejsen szőke az mindig is fájó pont volt számomra a filmben. (ez csak így eszembe jutott).
Éppen most fejezem be a "Túl a Varázslaton" című könyvet. Imádom Tom-ot és ahogy őszintén ír az életéről.
Utóbbi miatt kicsit levagyok maradva a történetekkel. De nem baj így mindig marad egy kicsi mire jön a következő friss.
Szuper rész volt köszönöm szépen!
Üdv:Neola
Köszi szépen a Húsvéti frissítést! Remélem jól telt.

by Nyx @ 2024 Apr 06

Majdnem nem került be ez a rész a történetbe, de aztán volt egy momentum, ami miatt úgy gondoltam mégis benne maradhatna Főleg azért mert a múltkori nagy összeveszés után szerettem volna, ha oldódik a hangulat.
Jujj igen! Hermione nagyon gonoszul vágott vissza Dracónak, aki még nem is tudja ezzel mit indított el. De majd az a következő fejezetben kiderül. Narcissa pedig… nos annyira kétségbe van esve Draco miatt, hogy nagyon örülne, ha az ő nézőpontjából végre révbe érne.
Én se bírtam Narcissa félig ilyen félig olyan haját. Abszolút nem illett hozzá, nem is értettem honnan vették ezt. Mint egy rosszul megválasztott melír.
Nagyon tetszett nekem is Tom könyve. Annyira nosztalgikus volt, és szívesen lettem volna stábtag a Harry Potteres forgatásokon. Nagyon jó volt mindent így összefoglalva olvasni tőle, és hogy gyerekszínészként hogyan ment át mindenen. Áhh nincs semmi gond! Ezek a történetek nem mennek sehova csak gyűlnek jobb esetben Jajj igen a következő frissítés nos még totál nem állt össze de biztos lesz. Baromira el voltam havazva a héten. Köszönöm szépen én is!

A húsvét köszönöm jól telt. Renélem neked is. Ez a hét volt zsúfolt, amit nehezen viseltem most, a nyuszi mindenkinek plusz feladatot hozott úgy tűnik