3. fejezet
Utazás

A Malfoy kúria ezen a reggelen szokatlanul hangos volt. Narcissa Malfoy megint egy összejövetelt szervezett, és ilyenkor mindenki iszonyatosan magas feszültségi szinten működött. A házimanók megszállottan takarítottak, a boszorkányok rohangáltak különféle dekorációkat lebegtetve, kint a kertészek lázasan dolgoztak az amúgy is mindig makulátlan kerten, megtettek mindent, hogy a ház asszonyának a kedvére tegyenek.

Draco éppen ebbe a felfordulásba érkezett, ami nem volt ismeretlen számára, ugyanakkor rémesen utálta. Mugli ruha volt rajta, amivel azt kockáztatta, hogy anyját felbosszantja. Alig, hogy ezt a gondolat átfutott az elméjén, Narcissa hoppanálva jelent meg a fogadószobában.

– Áh, édesem, végre… Draco, rajtad meg mi van? – kérdezte, miközben a friss virágokat áttette a másik karjára, és közelebb ment. Sötétzöld szaténtalárban már most megtarthatta volna a villásreggelit, de Draco tudta, hogy addig még sok-sok talár van hátra. Narcissa Malfoy úgy méregette fia öltözékét, mintha valamilyen ócska, lepukkant turkálóból halászta volna ki.

– Szia, anya! – köszönt neki varázsló, és szélesen elmosolyodott. Narcissa kissé lábujjhelyre állt, aztán egy apró puszit nyomott a fia arcára, majd szeretetteljesen megérintette az arcát. – Látom, rosszkor jöttem.

– Ugyan már, ne butáskodj! – legyintett. – Te sosem jössz rosszkor, drágám.

– Nagy a felfordulás, ahogy látom.

Anyját azonban nem lehetett elterelni más téma irányába. Dracónak most már világos volt, hogy megkapja Narcissától a fejmosást.

– Talán valamilyen, furcsa, mugli helyre készülsz? – Majd egy lépést távolabb lépett, aztán tökéletesen manikűrözött ujjaival összecsippentette Draco pólóját, és elfintorodott. – Borzalmas ez az anyag. És milyen nadrág ez?

– Anya, ez csak egy farmer – magyarázta egy sóhajjal.

– Ilyen szorosnak kell lennie? Ez biztosan a méreted?

– Szerintem igen.

– Fel kellene hajtani, és a színe… Miért ilyen kopott? Talán nem telik neked normális nadrágra, édesem? Szólok Madam Malkinnak, és rádigazítják. Az apádnak pedig azért, hogy emelje meg az apanázsodat. A fiunk nem járhat úgy, mint egy hajléktalan.

– Feltűröm majd. És nem kell apának szólnod.

– Hogy még botrányosabban látszódjon az a rettenet a lábadon? Draco, hol hagytad a sárkánybőrcipődet? És mi ez, ami rajtad van?

– Minden rendben, ez egy… hagyjuk.

– Édesem, te ehhez nem értesz. Mindig szólnod kell, hogy igazítsák rád a ruhákat – tanácsolta az anyja.

– Ez konfekció méret.

– Draco… – kapott a mellkasához Narcissa. Az elborzadt arckifejezést még csak nem is leplezte. – Ezt el sem tudom hinni.

– Anya…

– Nem értem ezeket a mugli dolgokat. Botrányos amilyen divatot diktálnak – szörnyülködött. Vágott egy fintort, de Draco ezt már megszokta. Narcissa végül úgy döntött témát vált. – De nagyon kedves, hogy eljöttél, édesem. Öltözz át, aztán hamarosan megjönnek a barátaink villásreggelire. Szólok a személyzetnek, hogy tegyenek fel még egy terítéket.

– Nem reggelizni jöttem, sajnos. Hamarosan indulok dolgozni, és egy ideig nem leszek a közelben sem.

– Hova kell menned?

– Cornwallba.

– Az istenekre… Ugye nem titokban azon a szörnyű viskón akarsz dolgozni csak nem mered elmondani nekem?

– Nem, és az egy villa – válaszolt röviden. – Ez egy bevetés.

– Ne is mondj többet! – emelte fel az ujjait a halántékához, mintha kínozná egy gyötrő érzés. Draco elkomorult, tudta, hogy megint egy kedvenc, közös témájukhoz értek. – Mindjárt megfájdul a fejem.

– Apa itthon van? – kérdezte, mielőtt megint veszekedést robbanta ki.

– Mindig a munka… Amikor apáddal azt mondtuk, hogy a Minisztériumban helyezkedj el, akkor valamilyen tiszteletreméltó pozícióra gondoltunk – kezdett bele abba a beszélgetésbe, amit gyakran felidéztek. Draco halkan felsóhajtott. – Mondjuk valamilyen irodai munkára, a Wizengamotra. Erre te a legveszélyesebb foglalkozást választottad.

– Szeretlek, anya – mosolygott Draco, aztán egy apró puszit nyomott Narcissa arcára. Anyja csak nevetett egyet, és megsimogatta az arcát.

– Hol rontottam el veled?

– Sehol – vigyorgott. – El kell mennem egy időre. Van egy fontos ügy, amit meg kell oldanom Cornwallban.

– Megint egy fontos ügy? Milyen ügyön dolgozol megint? – szólalt meg aggódva, most már nem is rejtette el az arckifejezését. – A múltkori még a Reggeli Prófétába is bekerült. Az a gyerekrablási ügy… Annyira borzalmas.

Draco egyet értett. Az egyik legrosszabb ügy, amivel valaha foglalkozott. Mély levegőt vett, aztán megpróbálta a feltörő emlékeket elnyomni. Elég volt az elmegyógyítójával beszélnie erről, akihez a parancsnokság utalta be. Anyjával már képtelen lett volna rá, mert annyira megviselte.

– Pihenned kellene, drágám – nézett rá anyja aggódva. – Olyan karikásak a szemeid. Jól vagy?

– Jól vagyok – bólogatott. – Csak nem sokat aludtam.

– Jó lenne, ha elmennél szabadságra.

– Egy hét elég volt. Hidd el nekem! – sóhajtott Draco.

– Aggódom érted. Egy ilyen rövid időn belül úgy megbízatás…

– Ez most egyszerűbb ügy lesz – mondta, bár még fogalma sem volt mennyire lesz ez egyszerű. Főleg Grangerrel.

– Draco… Meg is sérültél azon az akción – emlékeztette Narcissa. – Aurornak lenni talán tiszteletreméltó, ugyanakkor irtózatosan veszélyes is. Mennyi időre mész el?

– Körülbelül három hónapra megyek el.

– Három hónapra? Beszélek Tonks unokatestvéreddel és Andromédával. Három hónap iszonyatosan sok idő.

– Eszedbe se jusson ilyesmi, kérlek! – jegyezte meg egyből a varázsló. – Ez az én munkám, anya. Fontos és valakinek az élete múlik rajta. Különben sem lenne szakmai, ha az unokatesvérem, aki mellesleg a főnököm is szívességet tenne nekem.

– Tudom, kedvesem… Én csak téged féltelek.

– Nem kell aggódnod.

– Persze, persze, igazad van, Draco – intette le Narcissa, aztán megint megölelte Dracót. Felesleges volt újra vitát kezdeményeznie. – Készíttetek neked reggelit a konyhában, amíg apáddal beszélgetsz.

– Köszönöm! – mondta Draco. – Később még jövök elköszönni.

– Rendben, drágám. Vigyázz magadra!

– Igyekszem.

Narcissa szeretettel nézett a fiára, majd Draco elindult apja dolgozószobája felé. Bekopogott az ajtón. Miután megkapta az engedélyt belépett a helyiségbe.

– Szia, apa!

– Dra… Draco? Mi van rajtad? Már eljött a Mindenszentek? – mosolyodott el gúnyosan. – Úgy tudom, hogy csak a muglik házalnak ilyenkor cukorkáért.

– Ez egy farmer és egy póló – forgatta meg a szemét a varázsló.

– Persze, persze, mugli divatkellékek – hagyta rá. – Foglalj helyet!

– Csak egy percre zavarlak.

– Zavarni? A családi részvényeket és a befektetési ügyeket intézem. Gyerekkorodban mindig szerettél itt lenni, és játszani, akkor sem zavartál – mondta Lucius, majd egy félmosollyal nézett a fiára. – Történt valami?

– Igen – bólogatott Draco. – De ez bizalmas ügy.

– Elég, ha a szavamat adom vagy bizalmasabb varázslatot is kell kötnünk?

– Bőven elég az adott szavad, apa. Nem lennék olyan pimasz, hogy a saját apámtól Törhetetlen esküt kérjek.

– Akkor mondd el!

– Marcus Flintet elrabolták – mondta el tömören.

Lucius letette a kezében tartott kivonatokat, aztán összeérintette az ujjait. Egy pillanatig csak nézett Dracóra, aki helyet foglalt a szemközti székben.

– Nem tudok erről semmit – szólalt meg végül. – Jóformán nem is igazán ismerem fiatalabb Flintet. Azt hallottam róla, hogy bájitalokkal kereskedik, ahogy a néhai apja. Jól szerepelnek a részvényei a bájitaltőzsdén. Bár jómagam már kiszálltam a bájitalkereskedelemből.

– Állítólag mással is kereskedett. Prostituáltakkal a Mámoros Lótuszban, erőszakos volt, és valamiért vonzódott a mugli konventekhez.

Apja csak megforgatta a szemét, aztán elrakott néhány pergament egy dossziéba.

– Ezek a mai aranyvérű fiúk… Az én időmben még adtunk a tiszteletre. – Jelentőségteljesen Dracóra nézett, aki még nem teljesítette a kötelességét, mint Malfoy örökös. Ezt mindketten tudták, és csak kivételes családi eseményeken tárgyalták meg, lehetőleg az anyjával együtt, hogy mennyire szeretnének már unokákat a kúriába. – Nem emlékeztem, hogy ilyen különleges ügyletekbe bonyolódott volna. Ezeknek nagy visszhangja lett volna a társaságban.

– Én sem tudtam erről – mondta Draco. – A Mámoros Lótusz pedig egy mocskos hely, ezt mindenki tudja. De elképzelni sem tudom, miért nem hallottunk semmi pletykát erről. Nagyon zavar ez.

– Marcus a barátod, ha jól emlékszem.

– Igen, az.

– A fiatalabb Flinték nem igazán járnak társaságba – folytatta Lucius. – Talán tavaly tavasszal láttam őket utoljára. Augusta azonban minden rendezvényen részt vesz, amin tud. Ő egy igazi hölgy, tartással és finom modorral. Ugyanakkor az idősebb Flint nem volt egy fedhetetlen ember. Keményen bánt sok-sok emberrel. Régóta nem él már. A fia pedig szakított a sötét oldallal, legalábbis én így tudom.

– Marcus nem volt erőszakos. Nem tudom, hogy rákenik-e ezt az egészet vagy vannak dolgok a Zsebpiszok közben, amiről nem tudunk. Állítólag Flint valamilyen titkos ügyben, ami a miniszterhez kapcsolódik, fontos koronatanú.

– Tiberiushoz van köze? – kérdezett vissza az idősebb Malfoy. – Micsoda meglepetés.

– Igen, valószínűleg.

– Ez igazából nagyon érdekes – dőlt hátra a székében Lucius. Láthatóan felkeltette a figyelmét egy olyan titok lehetősége, amivel előnyöket szerezhetett magának. Az idősebb Malfoy remek stratéga volt. – Szóval információra lenne szükséged?

– Ha nem okoz nagy gondod. Zabini dolgozik ezen, de nem tud ott úgy nyomozni, hogy egy egész csapat a nyomában van – mondta Draco. – És tudod mi a helyzet a Zsebpiszok közben, senki sem akar beszélni vagy túlságosan is sokat beszélnek, megjegyzem feleslegesen. Nekünk pedig az igazságra van szükségünk. Nem pletykára.

– Nem gond. Behajtok néhány szívességet, aztán értesítelek.

– Még nem tudom hogyan tudunk beszélni. Muglinak álcázom magam, és Cornwallba kell mennem. Hermione Grangerrel együtt.

– Mondtam, hogy szerzek neked állást a miniszteri csapatban, ha annyira dolgozni akarsz – mondta Lucius színtelen hangon. – Nem kell ilyesmit végezned, és együtt dolgozni azzal, akit nem… kedvelsz.

Draco felsóhajtott.
– Nincs problémám azzal, hogy Potterékkel kell együtt dolgoznom – jelentette ki határozottan.

– És Miss Granger?

– Vele sincs semmi gondom, köszönöm.

– Akkor jó. De biztos vagy ebben? Gyakran emlegetted iskolás korodban – révedezett vissza Lucius. – Vagy annak valami máshoz volt köze? Hogy is volt? Állandóan lekörözött, és a tanulmányi eredményei lenyomták a tiédet?

– Túl sokat foglalkoztam olyasmivel, amivel nem kellett volna.

– Van amikor be kell ismernie az embernek, hogy tévedett – mosolyodott el Lucius. – Végül is az a lány Merlin-díjat kapott, mi meg majdnem Azkabant.

– Rég volt.

– Annyira azért nem olyan régen.

– Granger remek auror – zárta rövidre a beszélgetést Draco.

– Persze, persze – hagyta rá Lucius. – De, ha meggondolnád magad…

– Semmi kedvem ahhoz, hogy Tiberus McLaggen talpát nyaljam. Hagynám szerinted, hogy az unokaöccse engem ugráltasson? Nem. A családunk múltjával nem igazán lehetnék mágiaügyi miniszter sem.

– Mert azt a pozíciót jobban szeretnéd?

– Nem veheted meg nekem azt a pozíciót – nevette el magát Draco. – De nem, apa, nem akarok mágiaügyi miniszter lenni.

– Akkor maradunk az aurorkodásnál. Mikor számíthatunk az előléptetésedre?

– Apa, kérlek!

– Csak megkérdeztem.

– Hadd végezzem azt, amire kiképeztek.

– Rendben van, Draco. Legyen így.

– Van még valami. Ez inkább ilyen társasági pletykaszerű lehetett régebből, de szeretném megtudni van-e valóság alapja.

– Az inkább anyád asztala.

– Nem akarom ebbe belekeverni, mert már így is rémesen sokat aggódik, és nem akarom ezt fokozni. Ráadásul, ha nem vagyunk diszkrétek, akkor nagy port is tudunk kavarni – mondta a varázsló. – Szerinted Flintéknek volt kvibli gyereke?

– Kvibli gyerek? – kérdezett vissza Lucius. – Nem tudok ilyenről. Miért?

– Cornwallban van egy mugli konvent, akik boszorkányoknak és varázslóknak hiszik magukat. A vezetőről azt rebesgetik, hogy kvibli. Aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha Marcus meg akarná keresni egy rokonát? A Lótuszban is kviblik vallották azt, hogy őket inzultálta. Lehet van kapcsolat.

– A kviblik nagyon nagy port kavarnak egy aranyvérű családban, nem mindenhol bánnak velük toleránsan. Ezt rettenetesen nehéz lesz kideríteni – szólalt meg Lucius. – De nem hallottam ilyen pletykákat Flintékről.

– És kérdezősködnél?

– Meglátom mit tehetek. Egy ilyen kínos kérdést senki sem szeret megválaszolni – jegyezte meg az idősebb Malfoy.

– Köszönöm, apa! Sokat segítenél vele. De, ha bármi olyasmit tapasztalsz, amivel felhívod magadra a figyelmed, akkor ejtsd az egészet. Nem akarom, hogy a családunk belekeveredjen ebbe az ügybe.

– Igazán nincs mit, és diszkrét leszek – mosolyodott el Lucius. – Vigyázz azzal a mugli konventtel, Draco! Lehet, hogy nem tűnnek veszélyesnek, de azok. A muglik ki tudnak olyasmiket találni, amiket mi mágikus népek nem értünk. Illetve szeretik magukat olyan dolgokba is beleártani, amihez ők nem értenek. Mindkettő kockázatos.

– Majd igyekszem.

– Helyes.

– Még nem találtam ki, hogy hogyan lépjünk kapcsolatba. Baglyot még véletlenül sem használhatunk – mondta Draco.

Lucius elgondolkodott egy pillanatig, aztán elővett valamit a fiókjából.

– Ez egy telefon? – kérdezte a fiatalabb Malfoy. – Apa, nem is tudtam, hogy van ilyesmid.

– El ne áruld anyádnak! Legutóbb egy hétre elég fejmosást kaptam a mugli szivarok miatt – mondta, majd kihúzta magát. Lucius nem tűnt túlságosan megviseltnek, de Draco elmosolyodott. – Ezen tartom a kapcsolatot azokkal, akik a mugli világban intézik a Malfoy család ügyeit.

– Mert vannak ilyen üzleti ügyeink is?

– Ne nevettess, Draco! Minden lehetőséget ki kell használni – jegyezte meg Lucius. – Gondolod, hogy csak jó kedvemből mondtam azt, hogy intézd a család ügyeit? A Malfoy nem véletlenül maradt meg, és bírt ki ilyen traumát, amit a háborúk alatt szenvedtünk el. Muglibarátnak lenni most egészen kifizetődő. Ha egyszer majd nem sötét mágusokat hajkurászol elmondom mennyire.

– Persze. Akkor jelentkezz, beírom a számomat – mondta Draco.

– Neked is van ilyened? – kérdezte apja.

– Mindenkinek vannak titkai – nevetett.

– Csak anyád meg ne tudja – forgatta meg a szemét Lucius.

– Viccelsz? Már a ruhám miatt elzavart volna Madam Malkinhoz.

– Ebben viszont egyetértek Narcissával.

Mindketten felnevetettek, aztán némi beszélgetés után, elköszöntek egymástól. Az ifjú Malfoy gyorsan megette a reggelijét, elköszönt anyjától, majd felkészült rá, hogy elmenjen álfeleségéért.

***

Eközben Hermione Granger lakásában úgy tűnt, mintha bomba robbant volna. A mindig kínosan tiszta, kínosan rendben tartott helyiségben most eluralkodott a káosz. Mindenfelé ruhák, könyvek, bájital hozzávalók, mugli kütyük, cipők és még ki tudja mik sorakoztak fel. Két bőrödbe kell beleférnie, amin csak mérsékelten alkalmazhatott tértágító bűbájt.

Az akta szerint három hónap haladékot kapott Marcus Flint felesége, hogy megtalálja azt, ami nincsen. Hermione mindent elolvasott az ügyiratokban, legalább nyolcszor. A boszorkány minden eshetőséget számba vett, főleg Malfoy miatt, aki valószínűleg semmit sem hajlandó tenni az ügyük érdekében. Persze ez nem volt igaz, de még egy okkal több volt, amiért haragudhatott a varázslóra.

Csengettek. Hermione felkapta a fejét, aztán ránézett az órára. Leplezetlenül nyögött fel.

– Nem, nem, nem, nem – kezdett bele valahonnan a könyvkupacok közül, majd az ajtó felé rohant, és szinte, kitépte az ajtót. – Nyolckor indulunk, sokkal korában jöttél… Ginny? James? Csak ti vagyok. Gyerek be! – A megkönnyebbülés hullámokban tört rá. Végre vett egy mély lélegzetet. – Sajnálom, hogy ilyen nagy felfordulás van.

Ginny még mindig őt nézte, miközben Jameset ölelte. Hermione valóban teljesen megváltozott. Kiegyenesített haja a derekáig ért, változtatott a sminkjén, ami a szokásosnál erősebb és precízebb volt. Farmerben és pólóban feszített, de a legnagyobb változás a pólója alatt dudorodó pocakja volt. A szemében lévő őrületről ne is beszéljünk.

– Ki jött korábban? Hermione, ilyen rég találkoztunk volna? – lépett be Ginny Weasley Potter a lakásba, karján James Sirius-szal. Végignézett az előtte álló barátnőjén, és várta a választ.

Hermione csak morgott valamit, majd mélyen felsóhajtott, pár pálcaintéssel zoknikat parancsolt a táskába. Mérgesen rakodott a holmik között, és kifejezéstelenül motyogott, mintha egy listán pipálná ki az elemeket.

– Bocs, tényleg, de most azt sem tudom hol áll a fejem.

– Nem akarsz elmondani nekem valamit? – kérdezte Ginny, miközben Jameset a derekára ültette, a kisfiú álmosan figyelte Hermionét, aki meg sem állt, mint egy pörgönc. – Mondjuk azt a pocakot például. Tudom, hogy pár hete nem voltál nálunk és…

– Ja, ez Malfoyé – mondta egy szemforgatással, és becsomagolt még ezt-azt. – Szerinted vigyek magammal két pulóvert is? Milyen idő van Cornwallban ilyenkor?

– Malfoyé? – vonta össze a szemöldökét a vöröshajú nő. – Hogy érted azt, hogy Malfoyé?

– Igen, Malfoyé, ez az övé – erősítette meg. – Szóval a pulóver…

– Hogy voltál képes ezt eltitkolni úgy négy-öt hónapig?

– Mi van, Ginny?

– A baba.

– Jaj, most erre nincs időm – mondta idegesen. – Alig egy éjszakám volt becsomagolni, de nem végeztem. Alig aludtam, ittam eddig három kávét. Lehet attól vagyok ennyire bezsongva. Nem érzem magam önmagamnak, sajnálom.

– Azt hittem, utáljátok egymást Malfoyjal.

– Oh, nagyon utálom, és ő is engem – erősítette meg Hermione, miközben előhúzott egy kabátot a halomból. – Ez pedig nem fog változni, hogy a fene egye meg, és most együtt kell lennünk. Ez maga az elemi katasztrófa.

– Emlékszel, hogy múltkori családi vacsorán kelbimbóval dobáltátok egymást? – tette fel a fogós kérdést.

– És borsóval vagy zöldbabbal. Persze, hogy emlékszem.

– Mint a rossz gyerekek, igaz James? – James csak nevetve bólogatott, neki legalább tetszett az akció vagy az, hogy most más volt a rossz gyerek. – Szóval akkor, miről is maradtam le?

– Ginny, köszönöm, hogy eljöttetek, de sajnos rengeteg dolgom van – ismételte meg Hermione. – Merlinre, milyen nagy kupit csináltam. Tudom, azt ígértem, elmegyünk egy kicsit sétálni és beszélgetni, mielőtt elmennétek nyaralni, de ez a helyzet váratlanul jött.

– Vegyél levegőt is, kérlek!

– Oké. – Hermione csípőre tette az egyik kezét, és mélyen kifújta a levegőt.

– Azért megmagyarázhatnád azt a babapocakot. El kell kezdnem összeszedni a babakelengyét?

– Mi? – csóválta meg a fejét. – Ah, leszakad a hátam. Borzalmas ez a rohanás, és meg fogom ölni Malfoyt.

– Hermione, te mikor feküdtél le Malfoyjal? – kérdezte Ginny, majd keresett egy helyet, ahova a hároméves Jameset le tudta tenni, de végül meggondolta magát, ugyanis nem volt ilyen hely.

– Soha – válaszolt Hermione, és gúnyosan elmosolyodott. – De tegnap volt az esküvőnk úgymond.

– Baj van? Inkább itt maradjunk és segítsünk?

– Harry nem mondta el? – Állt meg egy pillanatra, majd egyenesen Ginny szemébe nézett. – Sajnálom, viccnek szántam, belátom, hogy nem vagyok valami nagy mókamester. A történet lényege, hogy el kell mennem fedett akcióra, és Malfoy a társam. Kingsley és Tonks ragaszkodik hozzá, persze nincs cserére lehetőség. Együtt. Kettesben… Ez egyszerűen borzalom. Házaspárt kell alakítanunk. Igen, és a pocak nem igazi.

– Hála Merlinnek! Már komoly bajra gondoltam. Nektek terápiára kellene járnotok előtte, ha megpróbálnátok együtt családot alapítani – sóhajtott a boszorkány. – Sőt, ha jobban meggondolom már régen el kellett volna mennetek terápiára.

– Én semmit sem akarok Malfoytól. Maximum távolságot, nem gyereket. Sajnos, ez a vágyam nem fog teljesülni. Inkább megnyugszom.

– És mi ez az ügy, amin dolgoztok? – váltott témát.

– Nem igazán beszélhetek róla. Malfoy lesz az álférjem, ez tudod ezt hinni? Szerinted ez hála Merlinnek? – tette fel a kérdést, de nem igazán várt rá választ, aztán kinyújtotta a kezét. – Gyere, James, szükségem van egy ölelésre!

– Mione.

A kisfiú most egy kicsit felélénkült, és kinyújtotta a karjait, majd Hermione átvette, s az ölelésébe vonta. Mélyen felsóhajtott és elmosolyodott. James kényelmesen a boszorkány vállára hajtotta a fejét, miközben Hermione a hátát simogatta. Ez volt a mai nap első pillanata, amikor megnyugodott. A másfél éves James Potter remekül megnyugtatta, ahogy a kis kezeivel átölelte a nyakát.

– Kimegyek a mosdóba, addig vigyázol rá egy kicsit? – kérdezte Ginny.

– Persze, imádom, annyira aranyos.

– Hajnali háromkor igazán aranyos, amikor énekel – sóhajtott fel a fáradt anya. – Sietek.

Hermione tovább simogatta James hátát, aki álmosan ásított egyet.
– Álmos vagy?

– Ahaaaa – válaszolt a kicsi.

– Korán van még, igaz? Ma úgy érzem nekem is.

A boszorkány tétován ringatni kezdte, és halkan dúdolt egy altatót, amit még az anyukájától tanult. A kicsi közelsége segített neki ellazulni, a mai reggel nem érezte azt az izgatott őrületet, amit a bevetés és Malfoy miatt érzett. Nem túl szakmai – emlékeztette magát. Aztán újra a kis Potterre koncentrált. Volt valami megnyugtató abban, hogy valaki, aki ennyire ártatlan és védtelen megbízik benne. A fenekestől felfordult világa egyszeriben elcsendesedett, de ez az idill nem tartott sokáig.

Észre sem vette, hogy valaki megjelent a nyitott ajtóban, aki az udvariasság kedvéért kopogtatott az ajtófélfán. Draco Malfoy személyesen jelent meg nála. Mugli öltözékben; nyomott mintás pólóban, koptatott farmerben, tornacipőben, csontkeretes szemüvegben, baseball sapkában állt ott. Akár egy igazán helyes kocka. Hermione egyenesen a viharszürke szempárral találta szemben magát. A férfi halványan elmosolyodott.

– Granger, szereztél egy gyereket is? – kérdezte, majd karba tette a kezét. – Eszembe se jutott, így még érdekesebb lesz az álca. Mondhatjuk, hogy örökbefogadtuk, mert egyikünkre sem hasonlít.

– Korán jöttél – jegyezte meg Hermione.

– Mondd csak, miért Potter gyerekét kellett ellopnod?

– Mi? Nem, nem. James nem jön velünk. Pedig jó lenne – mosolyodott el Hermione. – Elvislehetőbb lenne veled.

– Kár – vonta meg a vállát. – Kedvelem a kissrácot.

James álmosan kinyitotta a szemét, aztán mosolyogva varázslóra nézett.

– Dray – szólalt meg boldogan, aztán kinyújtotta a férfi felé a kezét. Draco tekintete találkozott Hermionééval.

– Szia, kishaver!

– Ne már, James, ez egy szemét! – De James addigra már átkerült a tejfölszőke mardekáros karjaiba.

– Emészd meg, Granger, engem jobban bír.

– Álmaidban. Mivel vesztegetted meg?

– Semmivel.

– Seprű, seprű, seprű.

– Mondtam, hogy titok – szólalt meg Draco mosolyogva, aztán megcsiklandozta a James hasát, aki csak nevetett. – Akkor nem mehetünk el többet, ha elárulod a titkunkat.

– Csojkibjéka.

Hermione csípőre tette a kezét.

– Szóval elvitted repülni, megvesztegetted, és megtanítottad hazudni?

– És? Valakinek meg kell – nevetett elégedetten. – Szerintem mardekáros lesz, és mi mardekárosok felkaroljuk egymást.

– Legközelebb jön a kviddics és a lángnyelv whisky? – tette fel a kérdést a boszorkány.

– Naná, aztán megyünk a Szárnyas Vadkanba lányokat felszedni – forgatta meg a szemét Draco. – De tudod, hogy mit fogunk legközelebb csinálni?

– Mit?

– Elmegyünk a Mézesfalásba, és annyi mirelit egeret eszünk, hogy cincogni fog a fogunk. Te pedig, Granger, nem jöhetsz velünk.

– Szemét.

– Szemét – ismételte James mosolyogva. Hermione tágra nyílt szemekkel nézett a kisfiúra.

– Ne, ne, nem. James ezt ne mondd, kérlek! Anyád nem fog örülni neki – próbálkozott a boszorkány.

– Szemét.

– Oh, jaj, Granger, ezért Ginny ki fog nyírni.

– Mindig kihozod belőlem a legrosszabbat, Malfoy. Te roha… átko… csúnya vagy.

Draco csak nevetett rajta. Hermione pedig kissé megsemmisülten állt ott a nappaliban.

– Bolond ez a lány, James.

– Repüljünk – ásított egyet a kisvarázsló.

– Most nem lehet. De van kedved egy kis kiruccanáshoz Cornwallba? – kérdezte a férfi a kisfiút. James mélyen és álmosan felsóhajtott, mintha tudta volna, hogy mire készülnek.

– Nem – rázta meg a fejét, aztán most Draco vállgödrébe fúrta a fejét. A varázsló a kisfiú hátára tette a kezét, nem volt rajta a szokásos Malfoy pecsétgyűrű, csak egy ezüst, dísztelen karikagyűrű a gyűrűsujján. Hermionénak mély levegőt kellett vennie, hogy ne legyen hatással rá a látvány. Az ajkába harapott, aztán lenézett a saját kezére. Elfelejtette a gyűrűt.

– Látod, senki sem akar veled menni – mondta egykedvűen, aztán folytatta a pakolást. – Sietek.

– Nem kell rohanni, Granger, de azért ne pakold be az egész lakást. Tudod arrafelé is vannak boltok, ha mégis kellene valami, akkor csak egyszerűen beszerezzük.

– Minden erőmmel ezen leszek. Átnézted az aktákat?

– Igen.

– Megbeszéljük?

– Útközben. Nem akarom Jameset belekeverni.

– Vicces vagy.

Draco beljebb ment a lakásba, aztán becsukta az ajtót. James Sirius eközben elszenderedett az ölelésben. A lakás úgy nézett ki, mintha valamilyen kirakodóvásárba csöppent volna bele. Akkor vette csak észre, hogy a boszorkányon valami változás történt. A haja egyenes volt és leért egészen a derekáig, mintha selyem lenne, folyékony selyem. Magában elnyomott egy szitkot.

– Borzalmas a hajad, Granger. Mi ez az új lenyalt frizura?

– Egyenes, mint a szög. Tizenhárom egyenesítő főzet kellett hozzá – forgatta meg a szemét a boszorkány.

– Göndören szebb – vonta meg a vállát Draco. – Kiszedted a szemöldöködet is?

– Oh, hagyjál már békén! Csináltam pár apró változtatást – magyarázta. – Nincs ebben semmi különös.

– Csak nem a lábadat is leborotváltad miattam? – csipkelődött tovább.

– Elmész ám a…

– Vigyázz mit mondasz!

– … a Malfoy kúriába, Whiltshire-be.

– Szép mentés. Most onnan jövök – csevegte a varázsló.

– Tényleg? – kérdezett vissza színpadiasan. – És nem tartottak ott?

– Amint látod nem – vonta meg a vállát.

– Nem mondták, hogy takard el a Sötét Jegyedet? – kérdezte Hermione.

Draco felnyögött.

– Jogos, majd ezzel kezdeni kell valamit.

Időközben megjelent Ginny is. James még mindig a varázsló karjaiban pihent, aki sután megpróbálta őt ringatni, meglepően ügyesen csinálta, de ezt Hermione nem akarta neki elmondani, ezzel amúgy is táplálná a már így is hatalmas egóját. Láthatóan a kis Potter bárhol és bárhogy képes volt elaludni, ráadásul nem érdekelte a két felnőtt közötti nyilvánvaló ellentét, sőt semmit sem tudott a régi iskolai feszültségükről sem.

– Hermione, kölcsönvettem egy… Draco?

– Üdv, Mrs. Potter! – Időközben a férfi megszabadult a sapkájától.

– Furcsa vagy.

– De még így is jobban nézek ki, mint a férjed.

– A hajad.

– Anyám a ruháim miatt annyira akadt ki, majdnem elküldött Madam Malkinhoz – osztotta meg az anekdotákat a hölgyekkel. – A hajamat észre sem vette.

– Gratulálok a házasságodhoz, Draco! – köszöntötte Ginny. Malfoy széles mosolyra húzta az ajkát. – Ki mondta, hogy a gyűlöletből nem lehet szerelem?

– Köszi, Gin.

– És a gyerekhez is gratulálok.

– Jameset is kölcsön adod? – kérdezte Draco. – Tudom, hogy Potter nagyon odavan a „Nagyobb Jóért”, de ezt nem gondoltam volna. Három hónapra megyünk el körülbelül, és lehet befestjük a haját szőkére. Addig elleszünk a kispajtással. El fogjuk rontani, csak gondoltam szólok.

– Nem, dehogy adom oda a fiamat, bár a hajnali háromkor ezt ne kérdezd meg. Harry nagyon ellenezné, James pedig nem auror. Nem is lesz auror, ha rajtam múlik.

– Lehetne dinasztia is. A Potter auror dinasztia. Nem? Na, mindegy – elmélkedett a férfi. – De milyen gyerekről beszélsz?

– Erről – mutatott a pocakjára Hermione, aztán megsimogatta. Draco most vette észre a legnagyobb változást a boszorkányon. – A tiéd.

– Szentséges mandragóra, Granger – nevetett fel Malfoy. – Úgy ejtettelek teherbe, hogy nem nyúltam hozzád? Basszus, de jó vagyok. Legalább jó volt?

– Olyan csodálatos, hogy többet nem is engedem, hogy hozzám nyúlj – vágott egy fintor és egy mosoly keverékét Hermione.

– Pedig miről maradsz le…

– Képzelem…

– Ki fogjátok nyírni egymást – vetítette előre Ginny. – Remélem, azért békét fogtok kötni.

– Ha James velünk jöhet, akkor minden rendben lesz. Granger, olyankor nem mer annyit káromkodni és szapulni engem – mosolyodott el ravaszul Draco. – Jót tenne nekünk. Igaz, Granger?

– Igen. Javulna a csapat morálja. Drámaian.

– Dehogy megy veletek a fiam – rázta meg a fejét Ginny.

– Nézd milyen jól elvagyunk. A legjobb haverok. Elviszem repülni – álmodozott Draco. – Remek versenyseprűim vannak.

– Majd az anyja elviszi, elvégre én vagyok a fogó a Hárpiáknál – mutatott magára Ginny.

– De most gyereket nevelsz, és nem vagy aktív fogó. Ki is helyettesít? Az a bögyös, vörös Vanessa, aki a felfújt melleitől nem látja a cikeszt?

– Anyu… cikeszt akarok – motyogta James álmosan.

– Nem lehet elég korán elkezdeni a kviddicset – mondta Draco. – Én mondom neked. Egyébként Potter egyetért velem.

– Seprű.

– Mondom én.

– Add vissza a fiam! Lassan mennünk kell.

Draco kelletlenül visszaadta a kis varázslót Ginnynek. James közben nyugodtan belesimult az anyukája ölelésébe, és mit sem érdekelte a beszélgetés, ami a felnőttek között zajlott.

– Szóval csak azért jöttem, hogy elbúcsúzzak – váltott témát a vöröshajú boszorkány. – Ne öljétek meg egymást!

A varázsló közelebb ment Hermionéhoz, aztán egyik karjával átölelte, magához húzta, és a kezét a nő domborodó pocakjára tette.

– Hova gondolsz? Imádom az én kis mandragórámat.

– Én is az én… arany cikeszemet – vágott vissza Hermione, aztán megfogta, megszorította Malfoy kezét, majd lefejtette a kezét az álpocakról.

– Arany cikesz? – vonta össze a szemöldökét.

– Aha.

– Érdekes.

– Miért?

– Tudod, hogyan fogta meg Potter az első cikeszét?

– A szájá… Menj a francba, Malfoy!

Draco csak

– Jaj, Granger, hiszen tőlem van a gyerek – mondta, és újra megsimogatta a pocakját, miután Hermione kezét félreütötte. – Azta ez tényleg olyan, mint egy igazi.

– Még jó, hogy nem vagyok tényleg terhes. Az a gyerek félig normális lenne, félig maga az ördög – jegyezte meg sajnálkozva. Draco csak nevetett.

– Merlinre! – forgatta meg a szemét Ginny. – Borzalmas három hónap lesz.

– Nekem mondod. Jó nyaralást, Ginny! Szia, James!

– Köszönöm! Azért vigyázzatok magatokra! Ne kerüljetek be a Reggeli Próféta gyászjelentésbe! – sóhajtott fel. James integetett, aztán gyorsan elbúcsúztak, és már ott sem voltak.

– Malfoy.

– Igen?

– Még mindig rajtam van a kezed.

– Elvégre az én gyerekem vagy hazudtál?

– Elég a játékból! – mondta, majd lesöpörte a kezét. – Mindjárt készen vagyok.

– Siess, mert nem érünk oda a St Pancrashez – szólalt meg Draco. – Még mindig nem pakoltál be elég cuccot?

– Mindent számításba kell venni – válaszolt, aztán a pálcájával varázslatokat irányított a különböző holmikra. – Összeszedtem pár mugli dolgot, amiket használhatnánk. Tudom, tudom, hogy utálod a muglikat, de szerintem jó hasznát vennénk. Sőt mivel az emberünk mugli, ezért ezeket sem hanyagoltuk el. Két laptop, hordozható internetet, de kértem a házba pluszban is. Éjfélkor különösen nagy kihívás volt. Vannak még kültéri kamerák, riasztórendszerhez néhány apróság…

– Granger!

– Tudom, tudom, lehet sok, de mugli dolgokat is kell használnunk. Én nagyon is helyeslem ezeket az eszközöket, és…

– Granger!

– Te is biztosan elleneznéd, de majd belátod, hogy mennyire jól fog ez jönni – folytatta a boszorkány. – Sokkal hatékonyabbak lehetünk és…

– Hermione.

– Mi van?

– Megbeszélhetjük ezt később? Fel sem fogtam, hogy milyen kütyümütyüról van szó – válaszolta, bár igazából mindent értett, csak nem volt kedve tovább hallgatni.

– Persze, bocs – válaszolt a boszorkány, aztán csendben folytatta a pakolást. Nem mutatta, de a varázsló tudta, hogy csak visszafogja magát, de nem kezd bele egy újabb veszekedésbe. Figyelte a mozdulatait. Granger végül teljesen elmerült a gondolataiban és a pakolásba.

Húsz percbe telt, mire végre mindennel készen lett, addigra Draco már nagyon unta magát. Nagy nehezen helyet csinált magának a kanapén, és Reggeli Prófétát olvasott, miközben lassan eltűntek az ülő Draco méretű halmok az ülőalkalmatosság másik feléről. A boszorkány csípőre tett kézzel nézett végig a lakáson, mintha újra akarta volna kezdeni a pakolást.

– Készen vagy?

– Igen. Nem akarnám így hagyni a lakást, de… Mindegy. Majd az egyik barátom átjön elpakolni – jelentette ki Hermione, majd felvette a tornacipőjét, és a vállára vette a táskát. – Úgy tűnik minden megvan.

– Akkor menjünk.

Azzal Draco zsebre tette a kezét elindult kifelé. Hermione megfogta a két gurulós bőröndöt és követte őt. Mikor kiértek a ház elé, a szokásos lépcső nagyobb problémát jelentett, mint az előtte gondolta volna.

– Mi az?

– Semmi – rázta meg a fejét Granger. – Szólj, ha jönnek erre muglik!

– Miért?

– Leröptetem a bőröndöket – válaszolt.

– Minek? Nem tudsz lejönni?

– Ez a pocak… – vallotta be végül. Draco egy pillanatra csak nézett, majd elnevette magát, a boszorkány csak a szemét forgatta. – Remek, nagyon köszönöm. Sajnos, ehhez nem volt időm hozzászokni.

– Nem azon nevettem.

– Hanem?

– Mindig mindent egyedül akarsz megoldani – válaszolt Draco. – Megkérhettél volna, hogy vigyem le neked.

– Kérlek, Malfoy, segítenél ezeket levinni?

– Hű, de nehéz lehetett ezt kimondani. Örömmel, Granger. Le tudsz jönni a lépcsőn vagy vigyelek le? – kérdezte meg. – Csakhogy lássuk mennyire kell megerőltetnem magam.

Hermione nem szólt semmit, csak folytatja az útját a korlát felé, aztán lassan elindult lefelé. Sokkal realisztikusabbra sikerült a varázslata, mint amilyenre számított, és talán el is túlozta a méretet. A pocak némi plusz súlyt is jelentett, szokatlanul nehéznek tűnt így mozogni. A varázslat inkább átok volt, mint bűbáj. Inkább hallgatott róla… Malfoy hihet róla, amit akar. Végül leért az utcára. Malfoy már ott várta széles mosollyal egy sötétzöld Range Rover mellett.

– Leértél, édes?

– Igen.

– Várj kinyitom neked az ajtót! – folytatta tovább a mézesmázas viselkedést, és szélesre tárta az ajtót a boszorkány előtt. A hála helyett villódzó szempár lett a jutalma.

Egy járókelő pár haladt el mellettük, amikor a nő megjegyezte:
– Milyen rendes. Te olyan bunkó vagy, hogy sosem nyitnád ki nekem az ajtót. – Aztán veszekedve tovább álltak.

Draco elégedetten fogadta a megjegyzést, majd találkozott a tekintete Hermionééval. Megint az a mindent tudó iszonyatosan bosszantó, éles tekintet. Soha nem látott még ennél rosszabbat.

– Mi a baj, mandragóra?

– Nincs semmi baj – mondta, de ez nem volt teljesen igaz. Izgult. Kárt lett volna saját maga előtt titkolni. – Menjünk!

– Ahogy parancsolod, drágaságom. – Azzal Draco beült mellé, aztán elindultak. Hermione nem akart vele beszélni, nem is érdekelte miért jött a varázsló autóval, azt se hol tanult meg vezetni. Igazából rá kellett harapnia a nyelvére, nehogy ezeket megkérdezze. Kibámult az ablakon, figyelte az elsuhanó épületeket, London lüktető forgalmát, a reggeli ritmust. Malfoy magabiztos volt, ahogy mindenben, ez sem lepte meg igazán. Nem sok időbe telt, amíg elértek a St Pancras pályaudvar melletti parkolóba.

– Tudtam, hogy Tonksnak semmi ízlése az autók terén – szólt, aztán egy sárga bogárhátúra mutatott.

– Mi bajod vele?

– Ülnél benne öt órát?

– Bűbájok.

– Granger, te nem értesz ezekhez a finomságokhoz… Mindegy. Elhozom a cuccot, semlegesítem a bűbájokat és jövök.

– Menjek én is?

– Nem kell, mami. Maradj és pihenj!

– Társak vagyunk – emlékeztette. – Jobb lenne együtt.

– Jövök és megyek. Gyors leszek, ígérem.

– A nőidnek is ezt mondod?

Draco megeresztett egy félmosolyt, aztán hosszú léptekkel elindult az autó felé. Varázslattal a muglik számára láthatatlanná tette magát, miután mindent kivett a kocsiból, aztán három táskát pakolt át a Range Roverbe, aztán újra a vezetői ülésbe ült. Elővett egy telefont, bepötyögte az úticélt és betette a tartójába. Hermione tágra nyílt szemekkel figyelte.

– Használsz mugli tárgyakat?

– Ühüm… auror vagyok, mindenhez kell értenem – mondta, miközben bekötötte magát és elindította az autót. – Csak nem megleptelek vele?

– Cox például sohasem használ semmit, és a többiek a testületben is elutasítanak sok-sok mugli dolgot – vonta meg a vállát Hermione. – Nem is láttalak soha mugli dolgokat használni. Állandóan hőbörögnek a többiek, ha egy akció során muszáj ezeket használni. Múltkor Webster beszorult a metró megállónál, a kapuk közé a Baker Streeten.

– Én nem vagyok Cox, se Webster, se a többiek – magyarázta derűsen. – Tanultam pár dolgot az utóbbi években. Franciaországban sok-sok mugliismeret órám volt. Fél évig laktam muglik között a program keretén belül. Egészen jó időszak volt.

– Évek óta próbálom rávenni a testületet, hogy a mugli dolgokat is használjuk – mondta a boszorkány, és láthatóan izgalomba hozta a téma. – De annyi falba ütköztem… Senki sem akar változtatni. Nem azt mondom, hogy mindent meg kell változtatni, de egy-két újdonságot bevezethetnénk.

– Egyetértek – szólalt meg Malfoy. – A muglik nem hülyék vagy rosszak. Vannak különösen okosak is. A szemellenzőt le kell venni. Én megtettem, bár sok mindenre kíváncsi vagyok.

– Például?

– Ezt a telefont csak nagyrészt GPS-ként használom. Kíváncsi vagyok mit tudhat még – mondta a férfi. – Nem igazán tudtam kipróbálni.

– Ráteszem neked a rendszert, amit védelemként magammal hoztam – ígérte Hermione.

– Chatelünk is?

– Ha szeretnéd – vonta meg a vállát. – De egy kérdésem lenne hozzád.

– Ki vele, Granger?

– Hány infarktust okoztál apádnak ezzel?

Draco csak felnevetett.

– Semennyit – sóhajtott fel végül, miközben visszagondolt a reggeli jelenetre. – Nos, megkíméltem a szüleimet ettől. Bár, ha jobban meggondolom egy autó nem jelentene nekik akkora nagy traumát, talán a telefon sem.

– Majd csak kitalálunk valamit. Biztosan van olyasmi, amivel ki lehet őket akasztani.

– Csak rám kell nézni – vigyorgott a férfi. – Anyám ma reggel különösen kiakadt. Apámtól is kaptam pár megjegyzést, hogy Mindenszentek van-e.

Hermione felnevetett, ahogy elképzelte a jelenetet.

– Nem is tudom, hogy melyikőtöket sajnáljalak. Téged vagy a kultúrsokkot kapott szüleidet.

A férfi csak felnevetett, aztán megköszörülte a torkát.

– Öt óra lesz az út – kezdett egy új témába Draco. – Kétszer fogunk megállni. Britsolban és Exeterben. Nos, muglinak lenni ilyen helyzetben nagyon sok időbe kerül.

– Váltásban vezessünk? – tette fel a kérdést Hermione.

– Hagyjam, hogy várandósan a volán mögé ülj? – kérdezte drámaian. – Nem hiszem, hogy ez jól venné ki magát.

– Komolyan kérdeztem – forgatta meg a szemét. – És nem vagyok várandós, legalábbis igazából. Nem jelent gondot a vezetés.

– Nem kell – rázta meg a fejét a varázsló. – Szeretek vezetni.

– Öt órát kibírsz egyhuzamban?

– Többet is bírok – vigyorodott el ravaszul, mintha valami másra célozna. Hermione pedig csak megforgatta a szemét. – Vettem be egy erősítő és ébren tartó főzetet a biztonság kedvéért, így biztosan nem lesz gond, habár sokkal hosszabb utakat is megtettem már egyhuzamban.

– Főzetek. Erről jut eszembe, be kell rendezünk egy labort a házban. Az akták szerint lesz benne pince, úgyhogy rengeteg varázslat kell – kezdett bele a tervezgetésbe. – Aztán egy wicca szobát is.

– Furcsa, hogy a muglik egy része hisz a varázslatokban, és szerintük a mágia tanulható – sóhajtott fel Draco, majd befordult egy körforgalomba.

– Milyen érdekes, igaz?

– Aha.

– Nem is tudnak róla, hogy amiről csak sejtik az valóban létezik. Tényleg érdekes lenne ezt kutatni – mondta a boszorkány elgondolkodva.

– Megtehetnéd – szólalt meg Malfoy. – Ki lenne jobb? Te mind a két világot ismered.

– Nekem más terveim vannak – jegyezte meg Hermione, de nem mondott többet, a varázsló pedig nem kérdezett. – Megnéztem a házat a neten, és az alaprajzot, amit kaptunk. Szűkösen leszünk. Egy hálószoba és egy nappali, lesz még egy kis szoba, ahova berendezkedhetünk.

– Ugyan, Granger, ne gyerekeskedj! Majd te alszol a nappaliban a kanapén – nevetett fel gonoszul Draco.

– Egy frászt.

– Akkor alhatsz mellettem, de a padlón.

– Jaj, Malfoy, ne gyerekeskedj! Majd alszol te a padlón.

– Talán majd megoldjuk az alvás kérdést.

– Fürdőszoba nagyobb gond lesz – sóhajtott fel Hermione. – Tizenhárom bájital kell a hajamnak, hogy így nézzen ki.

– Granger, ha megkeseríted az életem, akkor nem kell tizenhárom bájital a hajadra.

– Miért mit teszel?

– Levágom – jegyezte meg sötéten.

– Meg ne merd tenni! – figyelmeztette Granger. Draco csak gonoszul vigyorgott.

– Nem ismersz te engem.

– Nagyon is jól ismerlek.

– Oh, Granger, az a baj veled, hogy sok mindent hiszel, de arra sosem gondolsz, hogy akár tévedhetsz is. Ez a legnagyobb baj azokkal az emberekkel, akik ennyit gondolkodnak, mint te.

– Nem nekem van akkora egóm, mint maga az univerzum.

– Olyan bájos, mikor ennyit bókolsz nekem.

– Nem annak szántam.

– Lazíts már, Granger! Olyan lesz ez, mint egy nyaralás.

– Persze, hogyne. Majd igyekszem.

Ezt követően nem beszéltek sokat. Az épületeket lassan felváltották a zöld mezők, köves, sziklás, végtelenbe húzódó tájak, aztán végeláthatatlan autóutak. Hermione egy ideje alig hagyta el Londont. A vidék a háború előtti bujkálás időszakára emlékeztette. Négy éve nem volt nyári szabadságon, és jobbára az auror főhadiszálláson tevékenykedett. Így hát most mást nem tehetett, mint kiélvezte a látványt, és a nyarat Malfoyjal. Túlságosan fáradt volt az idegeskedéstől, és a kávé hatása is kezdett elpárologni. Mielőtt túlságosan is elmerült volna az önsajnálatban, meg adta magát a hirtelen támadt kimerültségnek. Hamarosan elnyomta az álom.

hozzászólások: 0