40. fejezet
Maybell és Winifred

A cornwalli reggel szürke felhők mögött bújt meg, miközben az eső kitartóan kopogott a kis ház ablakain. A tengeri szél sós illatot hozott magával, keveredve a nedves föld és a virágzó lilaakácok és hortenziák aromájával. A kis utcácskában nyugodtan kezdődött a reggel. Még egy autó sem zavarta meg a nyugalmat, sőt egyetlen egy lélek sem.

Hermione lassan lépett be a nappaliba, kezében egy gőzölgő bögre kávéval. A meleg porcelán kellemes melegséget árasztott tenyerében, miközben az ablak felé fordult. A francia ajtók túloldalán az előkert szinte úszott a vízben – a rózsabokrok nehéz fejjel hajoltak meg az eső súlya alatt, a kavicsos ösvények pedig apró patakokká alakult.

Egy halk sóhaj hagyta el ajkait, ahogy figyelte a cseppenként végigcsurkáló vizet az üvegen. Már kora reggeltől esett megszakítás nélkül, és a meteorológiai jelentések sem ígértek javulást. Cornwall nyara gyakran így kezdődött – melankolikus szépséggel, amely egyszerre volt bájos és frusztráló. Nem is beszélve arról, hogy most egy olyan partira készültek, ahol jobbak lettek volna esélyeik legilimenciában, ha szabadtérre csalják az vendégeket.

A bejárati ajtó hirtelen kinyílt, és egy csapódással becsukódott mögötte. Draco állt a küszöbön, teljesen elázva, szőke haja a homlokába tapadt, és a futópólója úgy ragadt a testéhez, mintha második bőr lenne. Víz csöpögött róla a kőpadlóra, kis tócsákat képezve a cipője körül.

– Brilliáns időjárás-előrejelzés volt ez – morogta a varázsló, miközben levette a teljesen átázott futócipőjét és egy hangos puffanással ledobta az ajtó mellé. – Csak „enyhe felhőzet” volt a jelentésben. A muglik nem értenek semmit sem az időjáráshoz. Persze. – Hátrahúzta a haját az arcából, ami csak tovább csöpögtette a vizet. – Mintha valaki vödörrel öntötte volna rám a fél Cornwall tengervizét.

Hermione megfordult a kávésbögrével a kezében, és egy elfojtott mosolyt próbált elrejteni. Draco úgy nézett ki, mint egy feldühödött, vizes macska – különösen, amikor észrevette a boszorkány szórakozott pillantását.

– Ne merészeld kimondani, hogy „te megmondtam” – figyelmeztette a varázsló, miközben lehúzta a pólóját, amely nedves cuppanással vált el a bőrétől. – Tudtam, hogy esni fog. Csak… nem ilyen mértékben.

– Sajnállak egy kicsit – szólalt meg Hermione, aztán egy varázslattal megszárította a földre ejtett pólót, majd egy másikkal odareptette Dracóhoz. – Ne sokkolj az izmos mellkasoddal, inkább vedd vissza.

Draco felhorkant, majd visszavette a már száraz pólót, és elkezdte magát is megszárítani.
– Így már jobb? A hegek zavarnak, mi?

– Milyen hegek? – kérdezte elmélázva a lány a még mindig csodálatos izmos has látványán merengve. Csakis a lelkibéke vette rá, hogy szóljon Dracónak. – Oh, örülök, hogy visszavetted a pólódat.

Aztán a varázsló két lépéssel odalépett Hermionéhoz, kivette a kezéből a kávéscsészét.

– Nem zavar, hogy már beleittam?

– Ha nem kapok tőled fekete macska influenzát, akkor nekem mindegy – morogta Draco, aztán felhajtotta a finom kávét. – Isteni finom.

Hermione félrehúzta a száját, amikor Draco olyan természetességgel vette át a bögrét, mintha ez a legszokványosabb dolog lenne a világon.

– Fekete macska influenza? – kérdezte a lány, és felvonva a szemöldökét. – Ez újdonság. Általában csak a szokásos betegségektől szoktak tartani. Nem mindjárt krónikus balszerencsétől.

Draco egy hosszú kortyot ivott, és elégedetten sóhajtott. Már tökéletesen száraz volt a bűbájoknak köszönhetően, bár a haja még mindig kissé nedvesen lógott, és a rebellis tincsek a homlokába hullottak. Mostanában amúgy is ez a kócos stílust képviselte.

– Mmm – mormolt elismerően a férfi. – Vajon miért van az, hogy a kávé mindig jobban ízlik, ha más készíti el? – Kihívóan nézett Hermionéra. – Vagy talán azért, mert loptam?

– Loptad? – Hermione hitetlenkedve nézett rá. – Te jöttél be ide úgy, mint egy vízi démon. Még csak nem is reagálhattam, amikor kivetted a kezemből. Ha ez lopás, akkor te vagy a világ legrosszabb tolvaja.

Draco egy ferde mosolyra húzta a száját, miközben újabb kortyot ivott.
– Lehet. De legalább jó ízlésem van a kávélopáshoz.

Hermione az ablak felé intett, ahol az eső továbbra is könyörtelenül zuhogott az üvegen.

– Ez a pokoli időjárás teljesen tönkreteszi az esti tervet – mondta, és frusztráltan sóhajtott. – Szabadtéren sokkal könnyebb lett volna az egész.

Draco továbbra is a bögrével a kezében közelebb ment, és a szabad kezével megnyugtatóan a lány felé válla felé nyúlt. Hermione megborzongott az érintésére.

– Nem kell miatta pánikba esned – felelte higgadtan. – Igen, a szabadtér ideális lenne a legilimenciához a kevesebb zavaró tényező miatt, de nem vagyunk teljesen tanácstalanok. – Egy ferde mosoly suhant át az arcán. – Van B tervünk, emlékszel?

Hermione egy pillanatra elgondolkodott, majd bólintott.

– Igen, tudom. Csak a húsz perc szerintem nem lesz elég mindenre.

– Pontosan. Szeretem hosszan kiélvezni a dolgokat.

– Mindjárt gondoltam.

– Persze nehezebb lesz, több ember, korlátozott tér, de még mindig kivitelezhető. – Draco magabiztosan nézett rá. – Ráadásul, ha bent vannak… Mindegy. Megoldom. Csak bízd rám az egészet. Neked csak annyi a dolgod, hogy elbűvöld őket. Caroline már most issza a szavaidat. Robert pedig…

– Nem kell emlékeztetned, hogy az a pszichopata teljesen rám van izgulva. Így is kiráz tőle a hideg.

– Gondoskodom róla, hogy egyetlen egy ujjal se nyúlhasson hozzád – jegyezte meg hideg őszinteséggel Draco.

– Én meg arról, hogy egyetlen egy ujja se maradjon – kontrázott rá Hermione hasonló hangsúllyal.

– Ma nagyon harciasan ébredtél.

– Csodálkozol, amikor meg sem ittam a kávémat? – nevetett fel kényszeredetten a lány.

Draco meglepetten nézett a kezében lévő bögrére, majd vissza Hermionéra.

– Ja, igaz – mondta, és egy kicsit bűntudatos grimaszt vágott. – Elnézést. Itt van. – A bögrét visszanyújtotta felé, de Hermione legyintett.

– Hagyd csak. Alig van benne egy korty. – Amikor Draco bólintott, elmosolyodott. – Akkor megihatod te is. Már úgyis a te nyálad van benne. És az a fekete macska influenza nem hiányzik nekem sem.

– Milyen romantikus, hogy már ilyen korán reggel túlvagyunk egy nyálcserén – jegyezte meg Draco egy apró félmosollyal, de újabb kortyot vett a kávéból.

– És a szar vicceken…

– Ne aggódj Evans miatt, jó? Komolyan mondom. Ha úgy érzed, hogy nem bírod elviselni…

Hermione megrázta a fejét, és határozott kifejezés ült ki az arcára.

– Nem. Nem. Ne is folytassuk ezt! Nem veszélyeztetem a tervet.

Draco felvonta a szemöldökét, és átható pillantást vetett rá.

– Nem a tervről beszélek, Granger. Rólad beszélek. – Hangja komolyabbá vált. – Evans egy beteg állat. Láttam, hogyan néz rád. És azt is tudom, hogy te próbálod erősnek tettetni magad, de…

– De mi? – kérdezte Hermione kihívóan, feszülten keresztbe téve a karjait.

– De látom rajtad, hogy kiráz tőle a hideg. És jogosan. – Draco letette a már üres bögrét, és közelebbről nézett rá. – Senki sem várja el tőled, hogy egy szadista vadállattal kelljen flörtölnöd a munka kedvéért. Főleg, hogy éppen a feleségem szerepét játszod éppen, aki a gyermekemet várja.

Hermione egy pillanat alatt felhúzta magát.

– Először is, nem flörtölök vele! Másodszor pedig… – Elakadt a szava, mert tudta, hogy Dracónak igaza van. Robert Evans valóban kiváltott belőle valami undort, ami túlmutatott a szokásos ellenszenven. – Nézd, rendben van. Igen, rossz érzésem van miatta. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudom csinálni.

– Tudom, hogy tudod, csak rosszul fogalmaztam – válaszolta Draco egyszerűen.

– Nincs, aki helyettesítsen. Ezt te is tudod. És ki terelheti el a figyelmét, ha amíg te legilimenciát alkalmazol rajta.

Draco egy hosszú pillanatig nézte Hermionét, majd sóhajtott.

– Igaz. Már most rád van kattanva, ezt pedig valóban nehezen tudnánk másképp intézni. – Egy keserű mosoly suhant át az arcán. – Maradunk az eredeti tervnél.

Hermione bólintott, de Draco továbbra is aggódóan figyelte.

– De hallgass ide – folytatta határozottan a varázsló. – Ha túllépi a határt, és úgy értem, akármilyen határt, akkor azonnal jelezd nekem. Egy pillantás, egy apró jel, bármi. Nem érdekel, hogy éppen középen tartok a legilimenciának vagy bármi.

– Malfoy…

– A társam vagy! Komolyan. – És egyenesen a szemébe nézett. – A terv fontos, de te fontosabb vagy. És ha Evans azt hiszi, hogy kihasználhatja a helyzetet… bármilyen szándéka is legyen, én nem fogom hagyni, hogy megtegye – Hangja veszélyesen halkra fogta. – Akkor megtapasztalja, hogy milyen, amikor egy varázsló igazán dühös lesz.

Hermione elmosolyodott, annak ellenére, hogy még mindig feszült volt.

– Rendben. De te is ígérd meg, hogy nem csinálsz semmit elhamarkodottan. Szükségünk van azokra az információkra.

– Nagyon jól tudom – szólalt meg a varázsló.

– És ne mondd el nekem még egyszer, hogy ennyire meg akarsz védeni, és eljátszott a nagy varázslót, akinek a haragja megrengeti a földet – fújt egyet Hermione. – Semmi szükség a keménykedésre.

Draco egy pillanatra elgondolkodott, majd bólintott.

– De ha választanom kell a küldetés és a te biztonságod között… – Nem fejezte be a mondatot, de a szándéka kristálytiszta volt. – Akkor ki fogom belezni azt a rohadékot.

Hermione lágyabban nézett rá, és megérintette a karját.

– Tudom. És… én fogom előbb kibelezni, ha módom lesz rá. De köszönöm. – Aztán mintha kínos lett volna neki ez a pillanat, témát váltott. –Szóval mennyi időnk van még a felkészülésre?

A férfi az órájára nézett.

– Még rengeteg. Elég ahhoz, hogy átmenjük még egyszer a részleteket, és… – Egy ferde mosoly jelent meg az arcán. – És hogy te is kapj egy rendes kávét, mielőtt színészkedni kezdünk.

– Színészkedni – ismételte Hermione, és egy furcsa kifejezés ült ki az arcára. – Néha elfelejtem, hogy mennyire furcsa ez az egész. Hogy mi ketten… úgy teszünk, mintha házasok lennénk.

– És hogy gyereket várunk – tette hozzá Draco szárazan. – Még mindig nem igazán megemészteni, hogy úgy ejtettelek teherbe, hogy nem is szexeltünk.

Hermione felnézett rá, és egy pillanatra mintha valami más is megvillant volna a szemében, de aztán csak legyintett.

– Igen. Ez az álpocak… Szörnyű dolog. Főleg, mert nekem kell viselnem.

– Rólam senki sem hiszi el, hogy várandós lehetek – nevetett a varázsló. – Mondtam egy milliószor, hogy én nem ragaszkodom hozzá.

– Emlékszem. De ki gondolta, hogy bejön?

– Én biztos nem. Mint megnyerő személyiség magamat hittem húzóerőnek. Mégis csak egy boszorkányszövetségről van szó – jegyezte meg egy sóhajtással Draco.

– Ma volt valami a reggelidben? Ettől az esőtől biztosan sok víz ment a füledbe, aztán… valamiért kihozta a legrosszabb énedet.

Draco teátrálisan a szívéhez kapott, mintha mélyen megsebezték volna a szavak.

– A legrosszabb énem? Ez fáj, Granger. Én pont most próbáltam kedves lenni veled. – Aztán egy ravasz mosoly terült szét az arcán, miközben hátrasimított a haját, ami menthetetlenül kócos volt és még mindig jól állt neki. – De ha a legrosszabb énemet akarod látni, akkor Evans körül biztosan meg fogod tapasztalni.

Hermione felhorkant.

– Fantasztikus. Szóval nemcsak azzal kell foglalkoznom, hogy egy őrült pasas próbál rám mászni vagy ki tudja mit akar velem csinálni, hanem te is idegesíteni fogsz egész este?

– Természetesen, igen. Házastársak vagyunk, emlékszel? – Draco ártatlan arckifejezést öltött, de nyilvánvalóan esze ágában nem volt senkit sem idegesíteni. – A jó házasságokban a felek folyamatosan idegesítik egymást. Legalábbis ezt mondta apám anyámról.

– Nahát, milyen romantikus családi háttér – jegyezte meg Hermione szarkasztikusan. – Narcissa remélem, hogy nem tudja apádnak ezt az elméletét, mert szerintem rögtön megcáfolná. Mindenesetre csoda, hogy ilyen bájos személyiség lett belőled.

– Köszönöm a bókot – válaszolta Draco szárazon, majd újra komolyabbá vált. – De most komolyan, minden rendben lesz. Bízom benned, te pedig bízz bennem. Jó?

Hermione habozás nélkül bólintott.

– Jó. De most tényleg készíts nekem kávét. Mert koffein nélkül képtelen vagyok színészkedni.

Draco bólintott, és elindult a konyha felé.

– Rendben, készítek neked egy rendes kávét. – Megállt a küszöbön, és visszanézett. – Tejjel és egy kanál cukorral, ugye?

– Honnan tudod? – kérdezte Hermione meglepetten.

– Megfigyelő típus vagyok – felelte Draco vállvonogatva, majd eltűnt a konyhában. De még hozzátette: – És egy igazán szexi, jól képzett auror.

Hermione hallotta, ahogy nyitogatja a szekrényeket, csörögnek a csészék, és bekapcsolja a kávéfőzőt. A megszokott reggeli zajok valahogy megnyugtatóan hatottak a viharos időjárás ellenére is.

– Majd megveszem a naptárt, ha találsz magad mellé még tizenegy kretént.

– Hogy mondtad?

Aztán hirtelen, az ajtócsengő éles hangja harsant fel. Hermione felkapta a fejét. Tudta, hogy Blaise-t várták, de soha nem lehetett tudni.

– Ez Zabini lesz – szólt Draco kiabálva.

A csengő újra megszólalt, ezúttal egyre türelmetlenebbül.

– Kinyitom! – kiáltotta Hermione az ajtó felé.

Megfogta a kilincset és kinyitotta az ajtót, de megtorpant. Az esőben egy idős boszorkány állt, sötét köpenybe burkolózva, ősz hajtincsei kilógtak a csuklyája alól. De szélesen mosolygott rá.

– Kedveském, Maybell nagyi megérkezett! – jelentette be vidáman a néni.

– Valóban.

– Mosolyogj és ölelj meg!

Hermione gyorsan rákényszerített egy mosoly az arcára, és kitárta a karjait. Nem tudta mennyire sikerült hitelesnek lenniük, mert Blaise rácsapott a fenekére. Ezt a boszorkány megjegyezte, hogy majd később megtorolja, de egyelőre csak bárgyúan mosolygott.

– Maybell nagyi! Milyen meglepetés! – mondta hangosan Hermione, hogy Draco is hallja, miközben átölelte a Százfűlé-főzettel álcázott Blaise-t. – Olyan régen láttuk egymást!

– Igen, kedveském – válaszolta Blaise Maybell nagyi hangján, még mindig vidáman. – És hoztam neked egy kis házi gyógyszert arra a reggeli rosszullétre! – Felemelte az üvegcskét, és jelentőségteljes pillantást vetett Hermionéra. Az üveg tartalma határozottan Lángnyelv Whiskynek látszott.

Hermione csak helyeslően bólintott – ez valószínűleg valami, ami segíteni fog az esti színjátékban. Végül is egy kis alkohol oldja a feszültséget. Bár a kollégájánál, aki letagadhatatlanul mardekáros, ez lehetett bármi.

– Jaj, nagyi, de kedves! Gyere be, gyere gyorsan! Tom kint van a konyhában. – Aztán hangosabban kiáltotta: – Tom drágám! Maybell nagyi meglátogatott bennünket!

A konyha felől morajlás hallatszott, ami valószínűleg Draco próbálkozása volt, hogy szerepbe lendüljön.

– Ne állj itt az esőben, nagyi! – folytatta Hermione, és behúzta Blaise-t. – Teljesen elázol!

Ahogy becsukódott az ajtó, Blaise azonnal visszaalakult az eredeti, hamisítatlan mardekáros alakjába és a ruháit is ehhez igazította. És édes mosollyal nézett Hermionéra.

– Hiányoztam, szépségem? – kérdezte vigyorogva a férfi, aztán mielőtt Hermione bármit is szólhatott volna, megragadta a derekánál fogva, majd az ajkát a boszorkányéra tapasztotta, mit sem törődve annak méltatlankodásával.

Eközben Draco szemforgatva lépett ki a konyhából, egy bögre kávéval. Felhúzott orral megköszörülte a torkát, s megállt az alkalmi párocska mellett.

– Megjegyzem, Zabini – kezdett bele Draco Hermione szóhasználatát utánozva. – Éppen Malfoyt csókolod, aki Százfűlé-főzet hatása alatt áll.

Blaise talán még soha nem engedett el nőt ilyen gyorsan, és ilyen rémülettel. A boszorkány szemei szikrákat hánytak, s értetlenül meredt a két varázslóra, ám a döbbenettől még mindig képtelen volt megszólalni.

– Mi van? – hökkent meg a fekete hajú férfi.

– Kopj le, fafej! – szólalt meg Hermione Draco kedves stílusát utánozva, majd úgy ment el a döbbent Zabini mellett, hogy meglökte a vállával, amitől a döbbent auror kissé megtántorodott. – Hogy lehetsz ilyen idióta? Meg sem ismered a haverjaidat? Mindjárt előveszem a pálcámat, és a képedbe durrantok egy csalánártást. Mardekárra mondom.

Blaise kissé rémülettel vegyes meglepettséggel nézett mindkettejükre. Draco kihúzta magát, úgy, ahogy a boszorkány szokta, Hermione pedig karba tett kézzel a társát imitálta. Zabini jelen állapotában nem tudta megállapítani, hogy hazudnak-e vagy igazat mondanak.

– Uh, haver, szólhattál volna – mondta Blaise, aztán megtörölte a száját, mintha ezzel semmissé tudná tenni a csókot. – Minek kellett a főzet?

– Különleges, biztonsági okokból, ami az Aurorkódex 2718-as cikkelyének, B pontjában található függelékben szerepel. Hihetetlen, hogy ti ketten semmit sem tudtok – válaszolt Draco Hermionét utánozva, de a boszorkány nem bírta tovább, és felsóhajtott. A varázsló pedig elnevette magát. – Bocs, nem megy tovább.

– Nem is beszélek így – lökte oldalba Hermione.

– Dehogynem – helyeselt a tejfölszőke mágus.

– És az a cikkely nem is erről szól, hanem a biztonságos seprűhasználatról – tette hozzá fölényesen Hermione.

– Oh, tényleg? – nézett rá mosolyogva Draco. – Biztosan az én példányomból kitéptek pár lapot.

– Aha, és átszámozták. Szerintem nincs is meg neked.

– Egyszer olvastam.

– És kidobtad?

– Kellett a hely az érdekesebb könyveknek – sóhajtott fel a szőke varázsló.

– Átvertetek? – kérdezte vigyorogva Blaise. – Mekkora két kis tréfás golymókok vagytok ti ketten. Egy akción vagyunk, ha nem tudnátok. Nem szép ilyesmit csinálni az öreg barátotokkal. Most tartozok nekem.

– Két perce még nem érdekelt, hogy egy akcióban vagyunk – mondta Draco.

– Boldog ember voltam még. Most pedig még boldogabb. Granger, még egy csók?

– Az biztos benne van az Aurorkódexben, hogy ne csókolgasd a társadat – felelte a szőke mardekáros, aki közben vidáman beleivott a lánynak készített kávéba.

– Az inkább egy ajánlás – szólalt meg Hermione.

– Hogy tedd meg? – kérdezett vissza Malfoy.

– Hogy ne tedd meg, természetesen – forgatta a szemét a boszorkány. – Édes Merlin, ez a mai nap biztosan nem fog egyszerűen eltelni.

– Még mindig nem tudom, hogy Granger meg akar-e újra csókolni, hogy túl legyek ezen a megterhelő jeleneten – jegyezte meg Blaise vigyorogva. – Hmm?

– Csak szeretnéd, hogy újra megcsókoljanak.

– Zabini? – szólalt meg az aurortársa vészjóslóan.

– Igen, Malfoy?

– Tartsd távol magad az álfeleségemtől – közölte Draco, önkéntelenül kihúzta magát közben, amire Blaise csak egy mosollyal reagált.

– Majd megpróbálom – ígérte a férfi, ami szörnyes üres ígéret volt. Közben Hermionét méregette. – Napról-napra csinosabb vagy, Granger.

– Kérsz egy teát vagy kávét, Zabini?

– Minden vágyam egy finom Earl Grey, és egy forró csók. Kérhetek bele mézet?

– Mérget? Persze, természetesen – vigyorgott a boszorkány, aztán elment a konyhába, miközben Blaise nevetése kísérte.

– Imádom a csípős nyelvét és a ringó csípőjét. Esküszöm még szebb így várandósan – jegyezte meg elégedetten a férfi. – Te meg ne nézz úgy, mintha tényleg az igazi feleségedet fűzném.

– Ne fárassz, Zabini! – zárta le a témát Draco. – Ideges vagyok így is az akció miatt.

– Ideges? Te? Inkább zabos. Igaz is, még mindig ilyen borzasztóan kicsi ez a hely? – kérdezte a nyakát nyújtogatva a varázsló, aztán belépett a nappaliba. – Igen, még mindig ilyen kicsi. A muglik nem fulladnak meg ezeken a helyeken? Érzem, hogy összeszorul a torkom.

– De azért remélem, hogy segíteni jöttél – nézett rá összeszűkült pillantással Draco.

– De mennyire, hogy igen. Maybell nagyi újra akcióban. Hidd el nekem, hogy délutánra mindenki a tenyeremből fog enni – bizonygatta Blaise.

– Merlin irgalmazzon mindenkinek.

A csengő ekkor különös hirtelenséggel újra megszólalt. A nappaliban lévők összenéztek, de csak egyikük tűnt meglepettnek.

– Ez meg ki a franc lehet? – kérdezte Draco. – Nem várunk senkit sem.

– Talán egy újabb segítő? – találgatott Blaise, majd elvigyorodott. Láthatóan ő tudta, hogy ki fog megjelenni ezen a reggelen. De ennek igazán csak ő örült. – Egy jótündér keresztanya?

– Megint mit találtál ki? – forgatta a szemét a tejfölszőke varázsló. – Ugye ez nem az, amire gondolok?

– Honnan tudnám, Draco, hogy mire gondolsz. Én nem vagyok legilimentor, aki bele tud nézni az elméd sötét bugyraiba.

Miközben a csengő újra megszólalt, ezúttal hosszasan és türelmetlenül.

– Nem tudom, hogy a mugliknál hogyan szokott ez lenni, de szerintem nem illik váratni azt, aki az ajtóban állt – vetette fel Blaise.

– Franc. Remélem, hogy nem valamelyik szomszéd, aki meglátott téged – morogta Malfoy.

– Még az is lehet – vonta meg a vállát a fekete hajú varázsló, aztán szélesen elmosolyodott. – Csináltunk egy kis műsort annak a karót nyelt szomszédnőtöknek, aki úgy figyelt, mint egy prédára éhes okkami,

– Maradj itt! – szólt rá Draco Blaise-re. – Nem láthat meg senki. Ha bejönne, akkor ábrándítsd ki magad előtte, és menj fel az emeletre.

– Meghúzom magam – nevetett a varázsló.

– Granger.

– Tudom, fedezlek – szólalt meg a konyhából a boszorkány.

Azzal Draco szélesre tárta a bejárati ajtót, és ott állt egy másik idős boszorkány – még öregebb és görnyedtebb, mint Blaise álcája. Pink ruhában, borzalmas sminkkel, egy rozoga esernyőt szorongatott, és dühösen nézett az esőre. Túlrúzsozott szájját széles vigyorra húzta.

– Végre! – morogta reszelős hangon a néni. – Azt hittem, süket vagy, fiam!

– Nott?

Aztán odább tolta a meglepett Dracót, aztán benézett a házba, és elkiáltotta magát:
– Maybell! Itt vagy? Te ostoba, megint elfelejtettél szólni, hogy vendégségbe mész!

Blaise vigyorogva szólalt meg bentről:
– Hogy beszélhetsz így velem a kedves fiatal pár előtt!

– Mert hülye vagy! – vágta rá Winifred néni, aki Theodore Nott hangszínét már nem tudta teljesen elrejteni. – Bocsáss meg, kedvesem – fordult Dracóhoz –, de a nagyanyádat nem lehet egyedül hagyni. Ha nem emlékeztetik, akkor elfelejti visszanöveszteni a fogait is.

– Ki a franc vagy te?

– Winifred vagyok, a nagyanyád húga. Nem ismersz meg? Ejnye… Tom? Tommy, hát nem emlékszel kitől kaptad az első szexuális tanácsaidat…

Draco egy pillanatra teljesen értetlenül bámult, majd rájött, hogy színészkednie kell.
– Természetesen, gyere be, Winifred néni! Emma! – kiáltotta a konyha felé. – Még egy vendégünk van!

Hermione jelent meg a konyhaajtóban, és amikor meglátta a második álcázott alakot, szinte leesett az álla.

– Ó… igen! Milyen… váratlan meglepetés!

– Winifred – segített Draco.

– Persze Winifred néni.

Theodore jelentőségteljes pillantást vetett rájuk, majd motyogva mondta:
– Hoztam süteményt. És… egyéb hasznos dolgokat.

Draco gyorsan becsukta az ajtót, de előtte azonnal körbenézett, hogy biztosan senki sem figyeli őket az utcáról. Caroline persze éppen a hortenziáktól mérgette őket. Kertészkedni esőben, ez a nő sem volt normális és semmiképpen sem diszkrét. Mielőtt becsukta volna az ajtót, még vidáman odaintegetett a nőnek. De a mosoly azonnal lehervadt az arcáról, ahogy egyedül maradtak az előszobában.

– Rendben, most már mindannyian itt vagyunk – mondta Draco. – Visszaalakulhatsz.

Theodore azonnal elmosolyodott. A pink ruha és a borzalmas smink eltűnt, helyette a megszokott, elegáns Theodore Nott állt ott, bár a haja még mindig kissé zilált volt az esőtől. Időközben mindenki csatlakozott hozzájuk az előszobában. És Hermionénak meg kellett állapítani, hogy Szent Huszonnyilcak ide vagy oda… ennyi jóképű varázsló még nem volt ebben a kis lakásban.

– Winifred néni színre lépett – jegyezte meg szarkasztikusan Nott, miközben lesimította a haját. – Szerintem egész jól ment. Hiteles voltam.

Blaise hangosan felnevetett.

– Pink ruha, Nott? Komolyan? És az a smink! – Könnyek gyűltek a szemébe a nevetéstől. – Azt hittem, Draco szívrohamot kap, amikor meglátott.

– Nagyon vicces – morogta Draco. – De most komolyan, mit kerestek itt? Nem így beszéltük meg.

Theo letette a kosarat, amit hozott, és komolyan nézett rájuk.

– Változtak a dolgok. Érdekes fejleményekre bukkantunk, és ezt mindkettőtöknek tudniuk kell. És látni akartam azt a kis helyet, amit ti ketten megosztatok. Ugye mondd, hogy csak egy ágy van? – nevetett fel a varázsló.

Draco helyett Blaise válaszolt:
– Nem látod a haverunk arckifejezését? Szerintem már kékek lehetnek a golyói.

Hermione felkapta a fejét, és egyből elterelte a figyelmet Dracóról, és a vágyairól, amin a másik két mardekáros szeretett volna szórakozni.

– Mit akar ez jelenti, hogy valami olyasmire bukkantatok, amiről még nem tudunk?

– Ezért jöttünk el ilyen korán – válaszolta Blaise. – Most értesültünk róla egy órája, hogy Merlin barlangjában találtak ezt-azt. Nem sok időnk a volt a felkészülésre. Winifredet éppen az utolsó pillanatban találtuk ki.

– Merlin küldte azt a csodás öregasszonyt – szólalt meg Theo révedezve. – Malfoy, nagyobb házra nem futotta? Itt összementek a falak? Vagy itt házimanók laknak?

– Egy pillanat – szakította félbe őket Hermione, és az ablak felé lépett. Óvatosan kikukkantott a függöny mögül. Aztán a biztonság kedvéért bűbájt tett az ablakra nehogy valaki belásson. – Caroline ott van a kertben. Az esőben kertészkedik a hortenziák között.

– Láttam – sóhajtott Draco, miközben a homlokát masszírozta. – Ez a nő egyszerűen nem normális. És egyáltalán nem diszkrét. Egyértelműen minket figyel.

Theodore követte Hermione pillantását az ablakon keresztül.
– Legalább látta, hogy „családlátogatás” van nálatok. Ez jó fedőtörténet lesz. – Aztán visszafordult hozzájuk, és egy ravasz mosoly jelent meg az arcán. – De most komolyan, figyeljetek ide. Mennyire vagytok felkészülve a mai estére? Annyira nagy a feszültség köztetek.

Blaise elvigyorodott és leült a kanapéra.
– Mert őszintén, ez az egész házasság-színjáték elég… feszült légkört teremt. Főleg, hogy csak egy ágy van.

– Ne, komolyan? Ti együtt alszotok?

– Zabini – figyelmeztette Draco veszélyes hangon. – Ez most nem éppen az a pillanat, amikor fel kell bosszantanod.

– Mi van?

Theodore ártatlanul nézett rájuk.
– Én egyetértek Blaise barátunkkal. Csak azt mondom, hogy ha ti ketten nem tudtok meggyőzően viselkedni, mint házaspár, akkor az egész terv a pokolba mehet. Az az Evans nem hülye, ahogy hallottam. Rögtön kiszúrják, ha valami nem stimmel. Ezek a pszichopaták ki szokták.

Hermione keresztbe tette a karjait.
– Tökéletesen el tudjuk játszani a szerepünket. Nem kell miattunk aggódnotok.

– Biztos? – kérdezte Theodore, kissé túl ártatlanul. – Mert nagyon szívesen segítünk.

– Elkábítjuk neked Dracót, levágjuk a haját és felváltva játsszuk a férjedet – ajánlotta fel Blaise.

– Fiúk… ne fárasszatok már! Elég volt ebből! Nem kell több csók, se több férj. Theo még csak nem is auror…

– Csók? – kérdezte Theo. – Milyen csók?

– Megcsókoltam az előbb – jegyezte meg Blaise. – Életem egyik legjobb csókja volt. Megengedem, hogy irigykedj.

– Addig biztos nem, amíg azt hitted, hogy engem csókoltál meg – horkantott fel Draco, és gúnyosan felnevetett. – Láttad volna az arcodat.

– Mi? Basszus, amiatt a hülye harisnya miatt késtem. Erre minden jóról lemaradok.

– Megvicceltek, Nott – felelte Zabini szűkszavúan. – Életem egyik legjobb csókjában volt részem, erre elhitették velem, hogy nem Hermionét csókoltam meg, hanem Dracót.

– Ez nem ér. Én is akarok egy csókot. Hermionétól, nem Dracótól.

– Miért nem lehetnek neked normális mardekáros haverjaid? – kérdezte Hermione kényszeredetten Dracótól.

– Vezeklés a Sötét Jegyért – mondta Draco egy apró vigyorral. – Büntetés ez a kettő. A mágia istenei nem szeretnek.

– Legközelebb nem hozok neked semmit a Mézesfalásból – húzta fel az orrát Theo. – Még hogy a mágia isteneinek a büntetése? Kikérem magamnak ezt a feltételezést.

Blaise hangosan felnevetett.

– Mézesfalás? Theo, te egy igazi háziasszony vagy. Mit hoztál még? Süti is van a kosárkádban?

– Valójában igen – válaszolta Theo, és büszkén mutatta a kosarat. – Csokoládés süteményt. Gondoltam, kell a cukor a mai naphoz.

Draco hitetlenkedve nézett rá.

– Te süteményt hoztál nekünk? Ki vagy te, és mit csináltál Theodore Nott-tal?

– Nagyon vicces – morogta Theodore. – Egyszerűen csak… gondoltam, hogy segítek. Ti ketten úgy néz ki, mintha egy háborúba készülnétek, nem egy átlagos auror küldetésre.

Hermione lágyabban nézett rá.

– Köszönöm, Theo. Tényleg kedves tőled.

Draco Blaise-re pillantott.
– Te mit hoztál? Azt a gyanús kis üveget?

Zabini felragyogott.

– Ó, az? Egy kis extra segítséget a „reggeli rosszullét” eljátszásához. Ha Evans túl közel akar kerülni, csak igyál egy kortyot, Hermione, és garantáltan hányingered lesz. Tökéletes kifogás arra, hogy távol tartsd magad tőle.

– Remek – mormolta Hermione. – Mert pont erre volt szükségem. Valódi hányingerre egy álszínház közepén. Azt hittem, hogy whisky.

– Legközelebb majd meghívlak egy whiskyre – kacsintott rá Zabini.

– Inkább elárulhatnátok, hogy mit is találtatok Merlin barlangjában.

– Egy azonosítatlan parazitát – szólalt meg Blaise. – De hallgassuk meg a szakértőnket.

Theodore hirtelen komolyabbá vált, és előhúzott egy összehajtogatott pergament a zsebéből.
– Előzetes vizsgálataim alapján – kezdett bele a varázsló –, ez a lény nem rendelkezik kimondottan fizikai testtel. Leginkább egy füstszerű, de mégis kissé nyálkás medúzafélének lehetne jellemezni. Gazdatest nélkül nem túl sokáig marad életben. Ez a példány gyakorlatilag már halott, mert képtelen volt gazdatestet találni. Mire megtaláltál az aurorhelyszínelők, addigra már nem sok maradt belőle. Jócskán szétesett.

– Velem megpróbálkozott. Majdnem lerántotta a mélybe, és megfulladtam.

– Téged, Malfoy, senki sem akarna gazdatestnek – veregette meg a vállát Zabini.

– Ez szomorú – biggyesztette le az ajkát Nott.

– Nehogy sajnáljatok – morogta Draco. – Folytasd!

– Ennek a parazitának szüksége van egy olyan testre, ami passzol az igényeihez – pontosított Theo. – És meg ne sértődj, Draco, de te nem voltál neki jó vagy már túlságosan is legyengült volt. Ezt nem tudjuk. Mindenesetre a jó hír, hogy ez a parazita nem csinál járványt a varázsvilágban, és valószínűleg a mohósága miatt döglött bele a folyamatba, amikor Dracót akarta megszállni.

– És mi a rossz hír? – kérdezte Hermione.

– Valószínűleg a személy még mindig fertőzött – felelte Nott komoran. – Véleményem szerintem az illetőről csak egy része vált le, valamilyen oknál fogva. De meg mondom őszintén én még ilyet nem láttam. És a Szent Mungóban sem igazán. Túl kevés a rendelkezésre álló adat, minta és kellene az emberke is.

– Veszélyes is lehet?

– Egy szóval: igen. Ez rendellenes mágia. Nem kimondottan sötét, de pusztító erejű is lehet.

Egy ideig az információ csak lógott a levegőben, és senki nem szólt egyetlen szót sem.

– De nem akartam elrontani a buli – szólalt meg újra Theo. – Meséld el Blaise mibe futottunk bele.

– Találtunk még valamit. Tegnap este elmentünk egy rendezvényre – kezdte Blaise. – Egy kis ingyen piáért. Természetesen nem véletlen mentünk pont Livia Burke narancsvirág rendezvényére.

– Neurotikus világ – pontosított Nott. – Ez egy galéria megnyitó volt. Varázsfestményekkel.

– Egy darabot nem láttam.

– Persze, mert te mindig a boszorkányokat nézed – korholta a barátja, de mielőtt egy vitát robbantottak volna ki, Theo megszólalt: – Emlékeztek arra a termékenysági rituáléra, amiről beszéltünk? Amit állítólag Flint szervezett?

Draco és Hermione figyelme azonnal Theodore-ra irányult.

– Igen – mondta Draco lassan. – Mit hallottatok róla?

– Nos – kezdte Theodore halkan, miközben kiterített egy megsárgult pergament az asztalra –, Flint eltűnése óta gyakorlatilag széthullott az egész hálózat. Corvin Selwyn mindent összezavart. Egyik rituáléjuk alatt rajtuk ütöttek, és lefoglalták az egész készletet. De gyorsan elpucoltak.

– Selwyn egy illegális zsupszkulccsal meg is szökött. – Blaise egyenesebben ült fel a kanapén, szeme összeszűkült. – Ráadásul külföldre. Ezt Livia Burke-től tudom.

– Belesúgta a füledbe szex közben? – csúfolódott Nott.

– Nem szoktam gyanúsítottalakkal dugni. De remekül ki tudom kérdezni a célszemélyeket. Megtudtam, hogy Flinttel már évek óta csinálják ezt a rituális bulit, ami neki nem több egy hobbinál. Persze becsúszik egy-egy tiltott bájital, de ezenkívül semmi komoly. Nem ő az, aki a szálakat mozgatja a háttérben, hanem Selwyn. Livia csak egy csinos dekoráció.

– Akkor ennyi volt? – kérdezte Draco.

– Látszólag igen – bólintott Theo komoran. – De ennél rosszabb is van. Úgy tűnik, ezek a termékenységi rituálék… eltorzultak mióta nincs Flint a képben. Szóval ő volt a gátló tényező. Már nem csak varázslatokat és a táncikálást csinálják, hanem valami sokkal sötétebb is történt ott. Egyes résztvevők nem tűnnek… teljesen önkéntesnek.

– Még egy ügy, amiben el kellett kezdenünk nyomozni – sóhajtott fel Blaise. – Bevittünk pár embert, de egyelőre még semmi konkrét eredmény nincs. Mindenki tagad mindent.

Hermione arca elfehéredett.
– Merlinre… Ez már bűncselekmény – suttogta. – Ráadásul szisztematikus.

– Nem egyedi eset – erősítette meg Blaise. – Találtak néhány dokumentumot. Az iratokban szerepel egy név is. Egy kvibli, akit kapcsolatba hoztak a szervezettel. Egy közvetítő, aki a két világ között működik, és úgy tűnik, mágikus befolyás alá vonja az áldozatokat.

– Akkor két szereplőnk van – szólalt meg Draco elmélkedve. – Egy kvibli és egy varázsképességű, aki segít neki.

– Jó kérdés, hogy merre induljunk el ezzel az információval – mondta Hermione. – De nem hiszem, hogy a varázsképességű itt tevékenykedne. Ha így lenne, akkor lebuktunk volna.

– Ha okos. Embereket rabolni és elkábítani egy kevésbé tehetséges varázsló vagy boszorkány is tud – jegyezte meg Malfoy auror.

– Ez is igaz. De sosem szabad alábecsülni azt, akinek pálcája van. És az is igaz, hogy egyetlen varázsképességűvel sem találkoztunk itt.

– Lehet nem, hogy nem itt találkoznak.

– Lehet – fejezte be Hermione. – Sőt nagyon valószínű, hogy van egy semleges helyük.

Draco előrébb hajolt, hangja feszült volt:

– Tudjuk, ki az, akiről a feljegyzés szól? Vagy kik azok?

– Egyelőre nem – rázta meg a fejét Blaise. – Csak a kviblit emlegetik. De van egy név, amit többször is szerepel: a Szelíd. Nyilván nem az igazi neve, de gyaníthatóan ő toborozza az új tagokat. Viszont ő felelős a bájitalalapanyagok eladásáért a mugliknál.

– Szelíd? – kérdezett vissza Hermione. – Ezt itt még sehol sem hallottuk ezt.

– Evans lehet a hunyó, de senki sem tudott egy épkézláb személyleírást adni róla. Mindenki, aki találkozott vele megzavarodott – kérdezte Blaise. – A mugli rendőrség szerint ez a fickó csak néhány éve bukkant fel a mugli spirituális körökben a semmiből… De egyelőre nem tudtak ők sem semmit rábizonyítani.

– Ez megmagyarázná, hogy miért kerültek olyan dolgok azokba a teákba, amihez mugli nem juthat hozzá olyan egyszerűen – mondta Draco. – De sok tagja van az itteni szövetségnek, és nem ismerünk mindenkit.

– Különben sem tudod megállapítani, hogy valaki kvibli-e, legalábbis teljes biztonsággal nem. A minisztérium pedig számításba sem veszi ezeket az embereket, sőt nincs is róluk nyilvántartás – szólalt meg Hermione. – Persze furcsa Evansben valami, de ha találkoztatok volna vele…

– Nincs macskája? – kérdezte Nott.

– Nem láttuk. Miért?

– Kviblikhez vonzódnak a macskák.

– Mumus utálja – válaszolt Hermione.

– Ki az a Mumus?

– Granger félmurmánca – vágta rá Draco.

– Imádom őket, megnézhetem majd? – élénkült fel Theo. – Nagyikámnak is volt egy gyönyörű fekete. Imádott velem aludni.

– Nem nézheted meg – felelte a tejfölszőke mágus. – Éppen alszik Trelawney szexbarlangjában. Öl, ha megzavarják.

– Mi?

– Malfoy… – szólt rá Hermione. – Hagyd már ezt. Mumus nem bánt senkit. És hagyd már azt a szobát.

– De ha egyszer ott alszik…

– De… ááhh hagyjuk.

– Te érted mi folyik itt? – kérdezte Theo.

– Nem is akarom tudni. Nem szeretném, ha Dracóról kiderülne valami durva szexfétis – felelte Zabini. – De visszatérve. Ez a kvibli, akárki is legyen. Gyanúsan gyorsan szerezett követőket. Kiismeri magát a varázsvilágban és a muglivilágban… Robert Evans egy nagyon is valószínű gyanúsított.

Draco felállt időközben a kanapéról.

– Akkor ma este Robert Evans a célpontunk.

– Legyetek óvatosak. Ha igazak a jelentések, ez az Evans nem csak egy csaló. És szerintem nem rest, ha hívnia kell a varázsvilágból a segítőjét.

Csend lett.

Draco szeme megvillant.

– Akkor ideje megnéznünk, ki is valójában.

Mindegy végszóra Hermionénak megcsörrent a mobil a zsebében, amit rögtön elő is húzott. A három mardekáros egyszerre néztek rá. Kissé idegenül hatott az egész ebben a környezetben. Mindenki összerezzent egy pillanatra, amikor a dallam egyre hangosabbra kapcsolt.

– Caroline az – szólalt meg a boszorkány.

– Fel kellene venned – javasolta Draco. – Hátha le akarja mondani az esti találkozót.

– Biztos nem. Elnézést – mondta gyorsan a lány, miközben ott egyensúlyozta a mobilt a kezében. Rápillantott a kijelzőre, homloka ráncolódott. – Fel kell vennem. Kint beszélek, hogy ne zavarjalak titeket. – Valóban semmi kedve nem volt a fiúk előtt beszélni, és biztos egyikük jelenléte sem segített volna abban, hogy könnyed csevegésbe bonyolódjon Caroline-nal.

Felállt, és kisietett a nappaliból. Az ajtó becsukódott mögötte, és néhány másodpercig csak a falióra ketyegése hallatszott. Draco sóhajtott, majd visszaült és hátradőlt a karosszékében. Theodore szemöldöke enyhén felhúzódott, Blaise pedig elvigyorodott, mintha már előre élvezné a kialakuló helyzetet.

– Nos – kezdett bele Blaise könnyed hangon –, most, hogy a mugli technológia elűzte Granger kisasszonyt… beszélhetünk őszintén.

– Eddig nem voltál őszinte? – kérdezte Draco.

– Az a kérdés, hogy te az voltál-e.

– Mit akarsz?

Blaise lassan előrehajolt, könyökét a térdére támasztva. Szeme csillogott a fényben.

– Tudjuk, hogy tetszik neked – mondta halkan, szinte suttogva. – Látjuk, ahogy nézel rá.

Draco arcizma megrándult.
– Nem tudom, miről beszélsz.

– Dehogynem – nevetett fel Theodore csendesen. – Draco, olyan átlátszó vagy…

– Fogd be a szád, Nott.

– Miért fogja be? – kérdezte Blaise ártatlanul. – Szégyelljük magunkat inkább?

– Társak vagyunk és barátok Grangerrel. Ebben maradjuk. És erről nem beszélünk tovább, hacsak nem akartok felbosszantani.

– Az anyád azt mondta, hogy…

– Az anyámmal is beszéltetek? – kérdezte Draco kényszeredetten. – Ez már… teljesen… Miért is lepődök meg ezen? Miért akar mindenki beleszólni az életembe?

Theodore vállat vont.
– Narcissa csak aggódik.

– Draco, figyelj – Blaise előrehajolt. – Nem azért mondjuk ezt, mert rosszat akarunk. De látjuk, hogy…

– Mit láttok? – vágott közbe Draco keserűen. – Hogy a volt ellenségem lett a barátom? Hogy végre valaki normálisan bánik velem, anélkül, hogy az apám nevét, vagy a múltamat emlegetné? Hogy van valaki, aki…

Elhallgatott.

Blaise és Theodore összenéztek.
– Aki mit, Draco? – kérdezte Theodore halkan.

Draco kifújta a levegőt, majd hátradőlt a fotelban.
– Semmi. Granger egy remek társ. Együtt dolgozunk. Ennyi. Felejtsétek el, hogy többet gondoltok ebbe.

Az ajtó halk kattanása megszakította a beszélgetést. Hermione lépett be, a telefont még mindig a kezében szorongatva. Arca sápadt volt, szeme csillogott.

– Minden rendben? – kérdezte Draco egykedvűen, de egyből felállt a fotelből. – Lemondta?

Hermione rápillantott, majd gyorsan elhadarta:
– Igen, minden rendben, és ugyan dehogy mondta le. Caroline annyira félt, hogy nem tudunk most este elmenni hozzájuk, így feltétlenül fel kellett hívnia. Hallottam, ahogy remeg a hangja, és talán még sírt is. Szörnyen kínos volt. A lényeg, hogy felajánlotta Maybell nagyinak és Winifred néninek is a meghívást.

Draco homloka ráncolódott.
– Félt szerinted?

Hermione egy pillanatra megtorpant, mintha nem akarna részletekbe bocsátkozni.
– Valami családi krízist mondott, amikor rákérdeztem. Robert… nos, vitatkoztak, és Caroline azt mondta, hogy nem akarja, hogy bárki is tanúja legyen ennek. És igazából semmiség az egész.

– Bántalmazta ezek szerint ismét – jegyezte meg Draco pengevékonyra préselődött ajkakkal.

– Biztosan.

– Nem intézkednek a mugli hatóságok ilyenkor? – kérdezte Theo együttérzően.

– Nem. Bejelentés nélkül nem – válaszolt Hermione. – Egyelőre a lényeg, hogy ma este mindannyian meghívást kaptunk.

– Szóval nem kell belógnunk egy partira – nevetett fel Blaise. – Micsoda felüdülés, hogy valahol várnak minket.

– Maybell és Winifred akcióban – vigyorodott el Theo. – Mikor indulunk?

– Este hatkor – válaszolt Hermione.

– Addig itt maradunk.

– Nagyszerű – sóhajtott fel Draco, de a hangjában nem volt igazi ingerültség. Inkább valamiféle… megkönnyebbülés?

Hermione félrenézett, mintha ő is érezné a levegőben lógó feszültséget.
– Gond van, Malfoy?

– Nincs. Csak azon tűnődtem, hogy van-e elég ebédre való még két embernek.

– Egy hadseregnek főznek a manóid – sóhajtott a lány. – Összerakom az aktákat. Egyeztetjük a sztorika.

– Addig mi körülnézhetünk? – kérdezte Blaise.

– Megnézném a murmáncot – szólalt meg lelkesen Theo.

– Menjetek csak – mosolygott rájuk a boszorkány.

– Ugye tudod, hogy mi érdekli őket? – kérdezte Draco, miután a két mardekáros felment az emeletre.

– Mondtam már, hogy jó vagyok az időzített bűbájokban, amiket el lehet rejteni, mondjuk egy fiókban? Szóval, ha valamelyik kíváncsiskodik…

– Ááááhh, basszus – hangzott odafentről egy mély, öblös hang.

– …csúnya dolog fog történni vele.

Draco mai nap először nevetett hangosan, harsányan és szívből.

feltöltötte 2025. Sep. 05. | Nyx | hozzászólások: 0