42. fejezet
Veszélyes mágikus partnerség

A lakás nyugodt volt, senki sem várta őket az ideiglenes otthonukban. Még Mumus is fent aludt az emeleten, a házimanók pedig továbbra sem mutatkoztak. Ahogy beléptek, csak a nyári éjszaka hűvös levegője kavargott még a folyosón a nyitott ablakok miatt. A kinti friss szellő éles nem űzte el a feszültséget. A csendes félhomály tompította a bútorok körvonalait, és minden árnyék mélyebbnek tűnt. Mind a négyen beléptek a kis előszobába, majd Hermione becsukta maguk mögött az ajtót, és felkapcsolta a villanyt.

– Ezek baszki nem voltak normálisak – szólalt meg Blaise, miközben elkezdett visszaalakulni.

– De milyen sikerünk volt, nem igaz? – nevetett Theo, és ő is kezdett visszaalakulni.

A két férfi tovább beszélgetett, de ez Dracónak csak háttérzaj volt. Zúgott a feje. Ideges volt, és nem sok maradt a türelméből sem. Alig két lépést tett előre, amikor Hermione egyenesen ránézett. A szíve fájdalmasan és aggodalomtól teljesen dobbant meg, ahogy figyelte őt. A varázsló a hányást eltekintve úgy tűnt jobban van, de most sokkal súlyosabban tűnt az állapota, ahogy a lámpafény megvilágította az arcát. Apró izzadságcseppek gyöngyöztek a férfi homlokán és halántékán, mintha legalább ezer fok lett volna bent, pedig a lakás kellemes hőmérsékletű volt. A keze is remegett – először csak finoman, de aztán egyre erősebben, ahogy megpróbálta levenni a dzsekijét.

Hermione odalépett hozzá, és erősen kapaszkodott a férfi karjába, aggódó tekintettel mérte végig. Draco arca sápadt volt, szeme kissé üveges, mintha nem egészen lenne jelen. A lélegzete is kapkodó volt, gyors, ahogy küzdött, hogy ne mutassa, mennyire kikészítette az előző órák eseménye.

– Malfoy – mondta halkan Hermione, de a férfi nem válaszolt rögtön. Csak állt ott, mintha próbálná összerakni, hogy hol van és mi történt.

Ez biztosan a túlerőltetett legilimencia mellékhatása volt. Hermione már hallott róla, hogy a túl hosszú ideig tartó elmeolvasás milyen fizikai és mentális tüneteket okozhat, de még sosem látta személyesen. Ráadásul most nehezített helyzetben is voltak.

– Mi a baj? – kérdezte halkan a lány, de Draco csak megrázta a fejét, majd megtörölte az orrát. Vérzett. – Merlinre, te vérzel!

– Bassza meg! Ilyen már… nem volt régóta.

– Feküdj le!

A varázsló nem szólt semmit, és hagyta magát keresztülvezetni a nappalin, majd egyenesen a kanapéra rogyott. Hangosan és mélyen nyögött fel.

– Hozok egy törölközőt – szólalt meg Hermione segítőkészen és aggódva. – Hajtsd hátra a fejed addig! Ti meg figyeljetek rá.

– Nem hagyom kinyúlni – kacsintott rá Theo. – Semmi baj, haver! Theo gyógyító segít neked.

– Ne érj hozzám! – rivallt rá Draco hangosan. – Csak… csak… kell egy kis idő.

– Ne legyél ilyen harcias! – forgatta a szemét a barna hajú varázsló. – Az utóbbi időben többször történt meg veled ez a kimerültség. Pár napig kímélned kellene magad, hogy megint nagy és erős auror lehess.

– Baszódj meg a tanácsaiddal együtt! Nem vagyok gyerek.

– Naaaa! – méltatlankodott Nott.

Blaise és Theo időközben már egészen otthonosan mozogtak a trurói házban, mintha évek óta járnának ide. Mindketten megszabadultak bonyolult álruhájuktól. Most már teljesen eredeti valójukban álltak a nappaliban: Blaise magas, elegáns alakja visszanyerte természetes formáját, Theo is hozzá hasonlóan visszaváltozott a jóképű mardekáros bőrébe.

Most mind a ketten a kanapén erősen szenvedő Dracót méregették, aki összeroskadva, de még mindig feszesen ült az ülőgarnitúra szélén. Kezei görcsösen kapaszkodtak a kanapé karfájába, ízületei fehérek voltak az erőlködéstől. Tekintete vádlóan cikázott közöttük, és legszívesebben megátkozta volna őket mindkettőt a dühében.

Persze tudta, hogy ez irracionális. Nem volt ebben semmi személyes, a barátai nem tehettek arról, hogy ő így érezte magát. De a felgyülemlett feszültséget, a kimerültséget és a frusztráció így próbálta levezetni – azzal, hogy valakire haragudott, bárki volt is az. Sokkal könnyebb volt dühösnek lenni, mint beismerni, hogy mennyire kikészítette ez az egész. Ez is egyfajta védekezés volt a részéről.

– Hé, haver, úgy nézel ki, mint akit megtaposott egy dühös hippogriff – mondta Blaise aggódva. Draco sápadt arcát felé fordította, de nem szólt semmit sem. – Bár a múltkor kevésbé viselt meg, amikor az a gyereket…

– Ne említsd azt a gyerekrablást! – sziszegte Draco. Érezte, hogy a düh tovább dolgozik benne, de képtelen lett volna bármilyen tettlegességre. Hmm talán mégis csak meg tudta volna fojtani Zabinit, csak fel tudjon kelni erről a kanapéról. – Bassza meg, de meleg van itt. Nyisson ki valaki egy kurva ablakot.

Zabini jóindulatúan egy erős hőhűtőbűbájt küldött felé és kinyitotta az ablakokat, amiket közben betekintésgátló bűbájokat helyezett el, amíg Theo elállította az orrvérzést.

– Kéne valami bájital – szólalt meg Blaise.

– Jól vagyok.

– Aki így néz ki nincs jól, nekem elhiheted gyógyító vagyok. Rosszul sikerült kviddicsmeccsek után jobban szoktál kinézni. Most meg… mint, akit összevertek. Vagy aki legalábbis megpróbált legilimenciát használni egy tucatnyi fletnisen – morogta Theo. – Mi volt abban a házban? Próbáltam egy kis bűbájjal feldobni a bulit, de nem ment.

– Biztos már nem vagy annyira mágikus. Öregszel – veregette meg a vállát Zabini.

– Frászt.

– Boszorkánypor. Sok varázslatot blokkol. Aránytalanul sok mágiát kell használni ilyenkor a legalapvetőbb varázslatokhoz is – szólalt meg Blaise. – Oh, persze, te nem olvashattad a jelentést. Bocs, Nott, elfelejtettem, hogy nem vagy auror. Már kezdtem egészen jól érezni magam a kis játékunkban.

– Ja, mondjuk szólhattatok volna – méltatlankodott a varázsló. – Még jó, hogy mindig van nálam néhány tőr.

– Te sem tudsz szabadulni a halálfaló múlttól?

– Mondd, hogy te tudsz. Jegyet nem kaptam, de kiképzést azt igen. Drága apám mindig egyszerű volt és világos. Megmutassam mennyire? – kérdezte egy sötét vigyorral Nott.

– Tudom, láttam a hátadat – bólintott Zabini, aztán közelebb ment a barátjához, és jóindulatúan megveregette a vállát. – Jobb neki az Azkabanban.

– Hát még nekem. Én lettem Lord Nott.

– Ne kell menőzni. Hermione nincs itt.

– Később se érdekelné – sóhajtott fel Theo. – Én a lehengerlő személyiségemmel hódítok.

– Aha… Persze, persze…

Hermione időközben visszament, egy frissen benedvesített törölközőt hozott magával a fürdőből. A textilből még párolgott a hűvös víz illata, keveredve valami halvány gyógynövényes esszenciával, amit gyorsan locsolt rá. Óvatos léptekkel tért vissza a nappaliba, ahol Draco mozdulatlanul ült a kanapén, kissé előrehajolva, mintha a saját testének súlya is túl sok lenne most.

Nem szólt semmit, csak mellé térdelt a kanapéra, és egy halk sóhajjal finoman a homlokára tette a kezét. Draco szeme lehunyva, arca feszülten rezzenetlen volt, de a bőre alatt valami nyugtalan remegés dolgozott. Legszívesen mélyen és szégyentelenül felnyögött volna, ahogy a hűvös tenyér megérintette a bőrét. Bizsergett belül. Tényleg lázas lehetett. Hermione tenyere alatt a varázsló homloka égett, mintha belülről perzselte volna valami lázféle.

– Tényleg forró vagy – suttogta aggódva a lány, és nem bírta megállni, hogy ne simítsa végig az ujjait a férfi halántékán. – Nem kellett volna ennyire erőltetned a varázslatot…

Draco lassan kinyitotta a szemét, és elmosolyodott – fáradtan, keserűen.

– Nem lett volna más módja. Megszereztem azt, amiért mentünk. Vagyis egy részét, egy nagyon kis részét. Basszus ez a buborékfej bűbáj és a legilimencia együtt…

– Hogy csináltad? – kérdezte Theo. – Bent semmi sem működött.

– Még kint a teraszon megcsináltam a buborékfej bűbájt – morogta a varázsló. – És addig fent tartottam ameddig tudtam. De… nem volt teljesen tökéletes megoldás.

– Azt hiszem, hogy lázcsillapító bűbáj kellene, mit gondolsz? – kérdezte Hermione, de nem Dracóra nézett, hanem a személyes gyógyítójukra.

Nott egy diagnosztikai bűbájjal megvizsgálta Draco állapotát, aki még mindig nem volt túlságosan együttműködő.

– Jöhet – mondta Theo. – Az majd segít egy kicsit.

– Hagyjatok békén! – morogta a varázsló, aztán magára terítette a hideg törölközőt. – Mindjárt jobban leszek.

– Persze, ha kezelésbe veszünk, akkor igen. Nyugodj meg, Draco! – szólalt meg csitítóan a gyógyító barát. – Csak pár bűbáj és semmit sem fogsz érezni.

– Nem… – morogta a varázsló a törölköző alól. A három társa egy emberként nézett össze és fogott össze ellene.

– Kábítalak, ha nem viselkedsz jól! – ígérte Zabini.

– Mi történt pontosan? – kérdezte csendesen Hermione.

Draco lehúzta az arcáról a törölközőt, és csak bólintott, de a mozdulat láthatóan fájdalmat okozott neki.

– Nem volt tökéletes a buborékfej bűbájom, de erre számítottam – szólalt meg végül. – Tegnap este kipróbáltam, de nem volt elég a boszorkánypor ezek szerint…

– Micsoda egy borzalmas banda – fújt egyet Zabini. – Hánynod is kell, Draco? Varázsolok egy szép lavórt.

– Nem – rázta a fejét a varázsló. – De kell egy pohár víz.

Blaise bólintott, aztán egy díszes serleget varázsolt elő és vizet töltött bele. Átnyújtotta a barátjának, aki mohón kortyolt belőle.

– Elmeroggyant az összes – morogta Theo. – Annyira sok faszságot mondtam… Életemben nem hazudtam ennyit. Ezek meg úgy néztek rám, mintha én lennék a legcsodálatosabb az egész világon. Ez tetszett.

– És mi a szar volt az a kecskeharapás? – tudakolta Zabini, miközben azt figyelte, hogy Hermione lázcsillapító igézettel igyekszik Draco testhőmérsékletét megfelelő állapotba hozni. A szürkeszemű varázsló a bűbáj ködén keresztül figyelte a boszorkányt.

– Improvizáltam, jó? Azt mégsem mondhattam, hogy tündérmanóharapást – folytatta tovább a beszélgetést Nott. – De csendesebben, Draco rosszul van.

– Hogy ment a legilimencia? Sikerült valamit megtudnod – kérdezte Blaise. – Mekkora a fájdalom?

– Nagyjából. És a fájdalom? Tizenkettes a tízes skálán – válaszolt Draco. – Egy kicsit fáj az agyam.

– Szívás.

– Gyanús volt… Evans – kezdte a szőke varázsló rekedt hangon. – Túl sokat tudott, sokat mondott. És az a tekintete… mintha átlátott volna rajtam. Megpróbáltam…

– Legilimenciát – mondta ki Hermione helyette, aztán leült Draco mellé a kanapéra. Legszívesebben megfogta volna varázsló kezét, de beérte azzal, hogy a kisujjaik összeérnek.

– Igen – sziszegte Draco, és a halántékához nyúlt. – Bejutottam. De ennek a pasinak nem átlagos elméje van, ilyet még sosem láttam. Nem tudtam ráhangolódni rendesen… Nem egy átlagos mugli, Granger. Valami… valami nagyon sötét van benne.

– Ő ezek szerint a kvibli, akit keresünk – szólalt meg a boszorkány.

– Szerintem… igen – mondta Draco.

– Utal rá, hogy ismerős vagyok neki valahonnan – folytatta Hermione. – Már pedig, ha kapcsolatban van a varázsvilággal, akkor… nagy valószínűséggel fel is ismerhetett.

– Még ezt nem tudjuk.

Blaise közben már előkotorta az egyik gyógyító főzetet, amit még a parancsnokság készíttetett számukra vész esetére, és ez benne volt az aurorköpenyében. A kis üvegcsékben különféle színű folyadékok csillogtak, és édes, gyógynövényes illat áradt belőlük.

– Mit láttál? – kérdezte Theo, miközben két jéghideg varázslattal lehűtötte Draco tarkóját.

Draco lehunyta a szemét, mintha így könnyebb lenne felidézni az emlékeket.

– Képek… egy szervezet. Tudnak a mágiáról, de csak ilyen félinformációkat. – Hangja egyre rekedtesebbé vált. – Láttam egy barlangot, tele ősi szimbólumokkal. Egy foglyot, aki feltehetően Flint. Rituálékat… nem olyanok, mint amiket eddig láttunk. Sötétebbek. És egy nő… Emmához hasonlított. Valaki, aki eltűnt. Korábban.

Hermione elsápadt, keze ösztönösen megszorította Draco karját.

– Egy eltűnt nő?

– Megölték, ez egészen biztos – suttogta Draco. – Láttam egy varázslót, aki túl közel került hozzájuk. Ő lehetett Flint, mert a rituálét, amit feligézett Evans, az megegyezett azzal, amikről a képeket Gragner korábban megtalálta. Flint és Evans kapcsolatát meg tudom száz százalékig erősíteni. El is mondta, hogy volt valaki, aki segített neki. Evans emlékében láttam… az elégedettséget. Büszkeséget. A teste felett állt. Volt nála valami, de nem lehetett tisztán kivenni. Aztán ott volt egy másik varázsló, akit… megöltek. Még korábban, de nem sokkal Flint eltűnése előtt.

Blaise megtorpant, kezében a gőzölgő főzettel. A folyadék zöldes fényt vetett az arcára.

– Szóval ezek nem ártatlan mugli természetimádók. Ki hitte volna? – sóhajtott fel elcsigázottan. – Pontosan ettől tartottunk. Remek!

– Ezek komoly bűnözők – rázta meg Draco a fejét. – Szervezett gyilkosok. És most itt vagyunk, közöttük. Bassza meg Flint, hogy belekeveredett ebbe. Evans tartja fogva, ebben már biztos vagyok. Nem láttam mindent tisztán, de biztos vagyok benne.

– Át kell adnod az emléket Blaise-nek – mondta Hermione. – Mi itt most ezt nem tudjuk merengő nélkül kielemezni. A parancsnokságnak tudni kell erről. Ez teljesen megváltoztatja az egész nyomozás menetét. Ha ők rájöttek, hogyan képesek egy varázsképességűt megölni, akkor nagyon nagy baj is lehet.

– És indítanunk kell a következő lépést – szólalt meg Malfoy auror, aki átvette Zabinitól a bájitalt, és egy húzással felhajtotta.

– És mi a terved?

– Csapdába kell csalnunk Evans-öt – felelte Draco. – Nincs más megoldás. Meg kell törnünk, és ki kell szabadítani Flintet. Nem játszadozhatunk tovább, mert itt nem csak erről van szó.

Theo felállt, és az ablakhoz lépett. Óvatosan félrehúzta a függönyt, és kinézett az utcára.

– Minden csendes – jelentette ki, de a hangja feszült volt. – De attól még… ki gondolná, hogy fanatikus gyilkosok vannak a szomszédban.

– Caroline is tudott róla – folytatta Draco. – Láttam őt is Evans emlékei között. Persze ki más vezetné a csoportot, mint Evans?

Hermione arcán vegyes érzelmek játszottak – düh, félelem és valami mély, ösztönös védekező készség.

– Miért nem léptek már? Ha tudják, kik vagyunk…

– Mert nem lehetünk biztosak benne, hogy tudják – válaszolta Draco. – Evans-nek minden gyanús, de még keresi a bizonyítékokat. Teszt voltam neki. Ha túlságosan erősen reagálok, vagy ha túl nyilvánvalóvá teszem a képességeimet… akkor lecsapott volna rám. Rólad nem tudom mit gondolt, mert… tudom, hogy hihetetlen, de mintha okklumenciát használt volna.

– Okklumenciát?

– Kviblik tudnak olyat? – kérdezte Blaise.

– Kviblik a varázsvilág egyik rejtélye – szólalt meg Theo. – Nincsen sok tanulmány róluk. Általában gyorsan eltűnnek a varázsvilágból. Vagy így vagy úgy… Tudjuk, hogy kinek a családjából származik?

– Biztos a tiédből – ugratta Zabini auror. – Nálatok sok az elmeroggyant

– Nem hiszem – gondolkodott el a férfi, és tényleg komolyan vette a beszólást. – A Nottok egy Avadával megoldották az ilyesmit.

– Milyen bájos – szólalt meg Zabini. – De az a kérdés, hogy milyen mértékben tud a varázsvilágról.

A nappali csöndbe burkolózott. Blaise végül odaadta Dracónak a másik főzetet is, ami púderszínű volt és enyhén füstölgött.

– Idd meg. És ne próbálkozz egy darabig a koponyabontással, rendben?

Draco kelletlenül bólintott, majd egy kortyot vett a keserű folyadékból. Azonnal érezte, ahogy a fejfájás enyhül, és a gondolatai tisztábban kezdtek működni.

Hermione mellé telepedett a kanapéra, és gyengéden megsimította az arcát, de csak a lázát ellenőrizte.

– Kitaláljuk, mit teszünk – mondta halkan a boszorkány. – De most pihenned kell. Holnap… holnap reggel újra tervezzük az egészet.

– Nem lehet – rázta meg a fejét Malfoy auror. – Jól vagyok. Ezt most kell megbeszélni. Most vagyunk abban a helyzetben, hogy talán egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, amit eddig csak messziről láttunk.

Theo még mindig az ablaknál állt, és Blaise a konyhába ment, hogy rendet tegyen a gyógyító kellékek között. Mindannyian érezték a feszültséget, amely betöltötte a levegőt.

– Nem érzem azt, hogy mi lennénk lépéselőnyben. Te pedig jobb lenne, ha kímélnéd magad, és…

– Hermione – szólalt meg hirtelen Draco. A boszorkány nem is tudta, hogy mikor szólította a férfi a keresztnevén.

– Tudom – vágott vissza a lány.

– Még nem végeztem – törte meg a csendet a tejfölszőke mágus. – Úgyhogy Zabini húzz vissza a nappaliba!

Végül mindhárman Draco körül ültek le tisztes távolságban, bár Hermione valamivel közelebb, és legszívesebben játszotta volna tovább az ápoló szerepét, de be kellett látnia, hogy hagynia kell a varázslót beszélni. A kis házban pattanásig feszült csend honolt. Kintről a tenger felől fújó szél áramlott be a helyiségbe, de most ez a hang nem nyugtató volt, hanem fenyegető, mintha figyelmeztetés lenne arra, hogy a vihar még csak most kezdődik.

– Még mindig szarul nézel ki, haver – szólalt meg Blaise. – Senkin sem segítesz, ha most kikészíted magad.

– Nem. Ez most friss. És mindenkinek tudnia kell. Erről jelentést is kell írni. Úgyhogy szálljatok le rólam és az állapotomról. Figyeljetek! Aztán valaki írja meg helyettem ezt a kurva beszámolót, hogy később tiszta fejjel is végiggondolhassam – erősködött a varázsló. – Kell nekik a gyerek. Bármit is terveznek, szerintem ez az egyik ok, amiért nem léptek még eddig.

– Miért? – kérdezte Hermione. – Én értem, hogy mindannyian gyereket akarnak. Ezt is elmondták ma este, kendőzetlenül, világosan. Mi a fenének kell nekik egy gyerek?

– De milyen gyerek? – kérdezte Nott.

– A mi álgyerekünk – szólalt meg a boszorkány.

– Ezt hogy értitek? Mi az, hogy pont ez a gyerek kell nekik?

– Varázsképességekkel megáldott gyereket szeretnének – kezdett bele Draco. – Vagyis gyerekeket. Ezért vannak a rituálék, a gyógyfüvek, kristályok, csak… eddig egyik sem jött össze. De most ne menjünk bele, hogy mi lett azokkal a terhességekkel, amik nem végződtek a kívánt eredménnyel.

– Merlinre, ne mondd, hogy…

– Az hiszik, hogy varázsképességű a gyerek, akit Granger vár – válaszolt a szőke mágus. – A sok szar, amiben sisakvirág volt… azért próbálták megitatni vele, hogy teszteljék az elméletet. Mind azért kellett, hogy meg tudják mondani, hogy a baba varázsképességű-e.

– Micsoda? – hördült fel Theo. – Mekkora baromság ez.

– Merlin. Ezeket mind be kellene zárni – mondta Zabini, miközben a hajába túrt. – Kedvem lenne kirángatni az összeset abból a házból és amneziálni…

– Milyen koncentrációjú a sisakvirágról van szó? – kérdezte Theo.

– Változó. Az utóbbi időben emelték kissé az adatot. Pont annyira, hogy rosszul legyek tőle annyira, hogy az látható legyen, de ne lehessen feltétlen belehalni. Bár, ha ezt mind megittam volna, ki tudja… Csak találgatunk. Keskeny mezsgyén mozog az egész – válaszolt Hermione, miközben ökölbe szorult a keze. – Kísérleteznek más bájitalokkal is, de… muglik nem tudnak olyasmiket készíteni, amiket mi. Az alapanyagok, amihez hozzájuthatnak, már nem olyan tisztaságúak, mint a varázsvilágban. Kivéve persze a sisakvirág. Az a korábbi információk alapján biztosan a varázsvilágból származik. De folytasd kérlek! – fordult Draco felé.

– Nos, arra jutottak, hogy a gyerek mágiája megvédi az anyát is, illetve ez egyfajta kölcsönös védelmi mechanizmus – folytatta Draco, de még mindig rosszul érezte magát. – És mivel az én kis feleségem kicsattan az egészségtől, aminek annyira örülnek, hogy az hihetetlen, így szinte csak ez jár a fejükben. Ráadásul, hogy fiú… Egyszerűen ezek nem normálisak. Úgyhogy ne várjatok tőlük logikus gondolkodást.

– Honnan tudják, hogy fiú? – kérdezte Theo.

– Egy inga kilengetésével mondták meg – felelte Hermione, miközben a szemét forgatta.

– Mi a szent bagoly?

– Van egy boltjuk. Bellinda a tulajdonosa. Az Arany Seprű, mindenféle ezoterikus dologgal van tele. És egy ingával meg tudja mondani a baba nemét. Babona vagy valami ilyesmi.

– Merlin forogna a sírjában… És áruljátok el hogyan működött ez? – kérdezte Zabini.

– Rásegítettem a működésére – forgatta a szemét Draco. – Fogalmam se volt mit csinálok.

– Micsoda ódivatú rendszer ez… – méltatlankodott Nott. – Azt hittem, hogy a mugliknak vannak erre ketyeréi.

– Vannak – helyeselt a boszorkány. – De azokat kórházakban és rendelőintézetekben használják. Gondolhatod, hogy nem végeztek el rajtam egy ultrahangot egy kétes eredetű, mugli-wicca szaküzletben.

– Nem láttam még ilyet – vonta meg a vállát a barna hajú varázsló. – Igaz, hogy trolltakony félét kennek a muglikra?

– Merlinre, dehogy! Honnan szereznének éppen azt?

– Csiganyál?

– Majd küldök erről egy könyvet neked – ígérte a boszorkány.

– De édes vagy, Hermione – mosolygott rá a férfi szélesen.

– Ez egyszerűen baromság – rázta a fejét Zabini.

– A varázsképességű magzat is törékeny, ugyanannyira, mint a nem varázsképességű – mondta Theo. – És mi a fenének kell nekik egy varázsképességű gyerek? Tőle soha nem lesz nekik varázserejük.

– A vére kell…

– Ne is mondd tovább! – szólt rá a fekete hajú auror. – Annyi gyomorforgató dolgot hallottunk már. Nem kell még egy. Szóval van már két gyilkosságunk, egy forgvatartásunk és egy erős, igazolt gyanúk, hogy Grangert akarják.

Eközben Hermione csak az ajkába harapva állt fel a kanapéról, és csak hallgatta az egészet. Próbált egy tervet összerakni. Egyszerűen kétségbe ejtette az, amit az imént hallott. Sejtették, hogy valami ilyesmi lesz a dolgok mögött, de tudni… nos, ez egy kicsit egészen más félelem volt.

– Ez a találkozó volt az első bizonyíték mindenki számára, hogy a gyerek valóban varázsképességű, mert Granger jól van – folytatta tovább a magyarázatot Draco. – És mi pontosan úgy játszottunk nekik, ahogy kell. Roberten kívül, senki sem gyanít semmi sem, de Evansből így nem tudom kiszedni pontosan mit tud. Csak az, hogy kell neki Granger. A következő próba pedig kék holdkor lesz, amikor…

– A próba, ami bizonyosságot ad a varázserőről – mondta a boszorkány komoran, és feszülten piszkálni kezdte a körmeit. – Most már minden világos, miért kérdeztek annyit, és mi volt ezzel a cél. De egy dolgot nem értek, mert ez egyáltalán nem világos.

– Micsoda?

– És most igazán csak a gyerek kell nekik vagy én is? – tette fel a fogós kérdést Hermione. – Mert nem mindegy hogyan megyek majd el a kék holdkor, akkor ezt meg kellene tudunk. Ha csak egy teszt, akkor rendben. De, ha akkor akarnak elrabolni, akkor már kevésbé lesz rendben a dolgok.

– Ez nagyon is zavaros volt – túrt bele a hajába Draco. – Nem tudnám ezt teljes biztonsággal elmondani. Ezek mind betegek, Merlinre. Ha megittad volna azt a sok szart… És az is lehet, hogy a másik boszorkányt pontosan így ölték meg. Annyira sok töredéket láttam, hogy kezdek belezavarodni.

– Nézzük az egyszerű tényeket – felelte Theo, majd Hermione felé fordult. – Az önjelölt boszorkáidnak a gyerek kell, Evansnek meg Hermione. Lehet, hogy akar tőled egy gyereket, aki a sajátja lesz. Ha az elméletük szerint haladunk, akkor, ha egy gyereket már kihordtál, aki varázsképességű lesz, akkor jobb eséllyel egy újabbat kitudnál hordani.

– Undorító.

– És ha tényleg kvibli Evans, akkor jó eséllyel így is lenne. Ő is hordozza a mágia génjét. Legalábbis elméletben – magyarázta a gyógyító. – Fú, amilyen képet vágtok. Higgyétek el, jó, hogy van egy gyógyító is csapatban.

– És akkor mi van Flinttel és az Élet vízével és a többivel? – tette fel a kérdést hangosan Hermione. – Várjatok! Hogy volt az egyezség?

– Aurora. Neki kell átadnia az egyezség szerint három hónap múlva – szólalt meg Draco. – Nem is ez a szar kell nekik, hanem Aurora. Valószínű Flinttől tudják, hogy boszorkány, hiszen Flint varázsló, vagy feltételezik. Baszd meg! Egész eddig vakon járkáltunk.

– Ne verd le azt a lámpát! – állította meg Nott.

– És a három hónap haladék? – kérdezte Hermione. – Mi lesz három hónap múlva?

– A nyári napforduló – mondták egyszerre Draco és a boszorkány.

– Lughnasadh – szólalt meg a lány. – Ha nem tévedünk nagyot, akkor ez az alkalom egybe esik azzal, amire Aurorától kérték, hogy jelenjen meg. Ilyenkor a természet körforgásának a bőség és hála szakaszát ünneplik. Ikonikus választás. Rohadékok! Majdnem belesétáltunk ebbe az egészbe.

– Szerintem akkor felesleges a másik összekötőt keresni – szólalt meg Zabini. – Valószínű ő volt az egyik, aki meghalt.

– És talán tudjuk is hol van – morogta Draco. – St Ivesben egy barlangban.

– Ti nagyon vonzódtok a barlangokhoz. Egyébként semmilyen feljegyzést nem találtam ezzel kapcsolatban – szólalt meg Blaise. – Még azt sem, hogy St Ivesben bármilyen mágikus barlang lenne. De milyen hullát találtatok ott?

– Egy csontvázat, vagyis valami olyasmit. A kormeghatározás szerint ötven-hatvan éve halott volt az a varázsló. Ezért nem is tulajdonítottunk neki akkora nagy jelentőséget, de később ezt az információt meg akartuk osztani – mondta Hermione, aztán eszébe jutott valami. – Mi van, ha…

– Meghamisította a varázslatot a kopogtatók jelenléte – mondta ki Draco. – Francba!

– Lehet, újra meg kellene vizsgálni a leletet – bólintott a boszorkány. – De erre nincs idő. Már csak az kérdés, hogy mi a kapcsolat az egésznek a McLaggenekhez?

– Passz. Flint, McLaggen, Evans… Nem tudom.

– Malazárra – szólalt meg Theo. – Ez… fasza.

– Nem mehetsz egyedül a rituáléra, Hermione – jelentette ki Blaise. – És szerintem ebben mindannyian egyetértünk. Az ügy bonyolultságát tekintve ez magas kockázatú akció. Ha kell, mint Maybell nagyi megyek.

– Van még egy kis Winnie-m nekem is.

– Ne keltsünk feltűnést, egyelőre ne csináljunk olyasmit, amivel eltereljük a figyelmet – mondta Hermione. – Egyedül megyek a rituáléra. Ti, pedig nem jöttök velem semmilyen formában. Még a végén összezavarnátok mindent mindenféle idióta kecskeharapásos sztorival és miattatok meg kéne másznom egy fűzfát.

– Tölgyfát.

– Tök mindegy.

– Nem – vágta rá Draco. – Nem lehet. Azért nem zárhatsz ki minket, mert nem akarod, hogy lássunk pucéran táncolni.

– Pucér leszel? – vonta fel a szemöldökét Blaise. – Megyünk.

– Nem tudom, de ti nem jöttök – jegyezte meg a boszorkány. – És téged nem akarlak kizárni, Malfoy. Csak ezt a két kretént.

– Érzed ezeket a negatív hullámoka? – kérdezte Nott. – Nekünk semmi, Malfoynak meg egész estét pucérság. Ez nem igazság.

– Határozottam. Szőkére változtatom a hajam – dobta be Blaise. – Jobban bejön neki a szőke varázsló típus.

– Hülyén néznél ki.

– Gondolod?

– Malfoy-szőke nem a te stílusod. Túlságosan… khm intenzív lenne neked.

– Akkor egy mogyoróbarna?

– Felejtsd el, Zabini – intette le Theo.

– Mi lenne, ha rájuk inkább valamilyen más feladatot bíznánk? – kérdezte Hermione Dracótól.

– Engem is idegesítenek. Mire gondoltál?

– Kell egy csapat, ha el akarjuk kapni Evanst. Kockázatok a kék holdkor, ez már biztos. Ha minden jól megy akkor csak egy megerősítést kapunk. Te pedig mindent megtudhatsz, amit akarsz – nézett a boszorkány a tejfölszőke auror felé. – És ha nem rabolnak el, akkor folytathatjuk, amit eddig. Ahhoz viszont már kellene egy csapat.

– Jól van.

– Csak ketten megyünk. Én Emmaként, Malfoy pedig követni fog aurorként, és megcsináljuk a varázserő kinyilatkoztatást – jelentette ki Granger auror. – Ti legyetek csak készenlétben, aztán kitaláljuk hogyan tudnánk csapdába csalni Evans-öt.

– A biztonságod előbbre valóbb – folytatta Draco. – Nem érdekes ki lát vagy nem lát meg. Nem rabolhatnak el, nem zárhatnak be. Én foglak elvinni, és mindenképpen úgy intézzük, hogy várni fogok rád. Egyértelműen jelezzük, hogy a közelben leszek. Ha pedig forró lenne a talaj, akkor azonnal kimenekítelek.

– Ez így rendben van. Amíg a rituálé tart neked a háttérben kell figyelned, és segíteni valami mágikus jelet leadni – szólalt meg Hermione. – Addig jó, amíg azt hiszik, hogy varázsereje van a picinek és feltehetően nekem is. Talán nyerünk vele egy kis időt.

– Irigylem már most Malfoyt – sóhajtott fel Theo.

– Őszinte legyek? – rontott rá Hermione. – Nem érdekel, ha Malfoy meglát pucéran. A társam, bízom benne, hogy nem ezt a helyzetet ehhez méltóan fogja kezelni. Csak épségben jöjjek vissza, és folytatni tudjuk ezt az egész szarságot.

– Igen, hölgyem – hunyászkodott meg Nott. – Ez teljesen világos.

– Örülök – jegyezte meg a boszorkány egy kicsit megenyhülten. – Te meg szedd össze magad, Malfoy. Ne vigyorogj így.

– Igyekszem – köhintett egyet a férfi, de egy orrvakarás mögé rejtette a vigyorát, amit nem tudott letörölni.

– Milyen varázslat kell? – kérdezte Blaise most már a helyzetnek megfelelő komolysággal. – Valami egyszerű kellene szerintem. Amit nem nehéz megoldani, nem veszik észre, hogy manipulált. Persze muglik szempontjából bármit megtehetünk, de szerintem nem kell túlságosan túlbonyolítani, csak legyen hihető és látványos.

– Tudod, valami mágikus, hogy az istenektől azt higgyék választ kaptak – magyarázta Hermione.

– Legyen nagyobb tűz – javasolta Nott. – Az mindig jó és látványos. A boszorkányüldözések időszakában is bejött.

– Tűz és fénygömbök?

– Jöhet.

– Mi is besegítsünk? – tudakolta Blaise. – Ezt tőled kérdezem, Malfoy auror, tudom, hogy a kis társad ezt nem akarja, de ebben a te döntésed most egy kicsit fontosabb. Meg ne sértődj, Hermione szívem, de te a griffendéles forrófejeddel még megégeted magad. Minél látványosabb lesz a szemfényvesztés annál jobb.

– Jogos – jegyezte meg Hermione. – De ne csinálj úgy, mintha felrobbantottam volna az Abszol út felét. Tudom, hogy túl impulzív vagyok. Ezért bízom Malfoyban, hogy megállítson, ha túl messzire mennék. És nem fogok messzire menni. Túl sok forog kockán. Az akció sikere, az álcánk és nem utolsósorban Flint élete.

– Vannak csillagszóróim – jutott eszébe Theónak. – Olyanok, amik legalább negyedóráig bírják, de nagyot szólnak.

– Nem kell segítség – vágta rá Draco egykedvűen, és kihúzta magát a kanapén. – Egyedül is megoldom ezt a részét, és vigyázok Grangerre.

– Így van – helyeselt Hermione. – Ketten sokkal könnyebben meg tudjuk ezt oldani. Nem kell sok felé szakadni, és Malfoy egyedül könnyebben el tud rejtőzködni. Főleg, ha mondjuk Evans és a haverjai elbújnának a bokrok között.

– Legyen nálad a jelvényed – mondta Blaise Dracónak. – Azonnal hívj, ha valami történik.

– Úgy lesz.

– Rendben, akkor ezt megbeszéltük – szólalt meg Hermione. – Blaise, Theo, ti itt alszotok ma éjjel nálunk. Reggel látványosan távozzatok, hogy a szomszédok lássák.

– Vissza kellene mennem a parancsnokságra – mondta Zabini. – Le kellene adnom az emléket.

– Engem meg vár a trénerem.

– A szex nem számít, Nott.

– Kviddicstréner – jegyezte meg Theo szemforgatással. – Reggel és korán.

– Akkor sem fogsz jobban játszani – sóhajtott fel Blaise.

– Baszódj meg!

– És is szeretlek, haver.

– Elég! Itt maradtok mind a ketten. Ne szúrjátok el az álcánkat – jegyezte meg Draco, aki időközben már jobb színben tűnt fel.

– Hol alhatunk? – kérdezte Theo, de alighogy kimondta, már válaszolt is a saját kérdésére. – Én alszom Hermionéval.

– Miért nem én? – hördült fel Zabini.

– Malfoyjal alszom, ahogy eddig – szólalt meg a boszorkány. – Ti meg vagy itt a nappaliban vagy a kis szobában odafent.

– Alhatok a murmánccal? Olyan aranyos.

– Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, Nott – mondta egy nagy sóhajjal Draco. – De csak egy fürdő van. Szóval én kezdem.

– Talán a hölgynek illene – ellenkezett Zabini.

– Átengedem Malfoynak – sóhajtott Hermione. – Mielőtt átmentem, én már megoldottam. Ő pedig most nincs jó állapotban. Én már csak pizsamát húzok. Elég volt ebből a napból.

***

A szoba félhomályban úszott, csak az éjjeliszekrényen lévő lámpa meleg fénye világította meg a komódot és az ágy szélét. Hermione csendben húzta be maga mögött az ajtót, majd hangtalanul levetette a köntösét, és bebújt a paplan alá. Draco már ott feküdt, hanyatt, karját a homlokára vetve, mint aki próbál nem létezni.

Hermione féloldalt fordult, és óvatosan figyelte. A varázsló haj kissé kócosan tapadt a párnára, a vonásai feszültek voltak, és bár nem szólt semmit, szinte tapintható volt belőle az ingerültség.

– Hogy vagy? – kérdezte halkan a lány.

– Remekül – jött a morcos, nyilvánvalóan hazug válasz a varázslótól. – Mint akinek egy egész varancsalád énekel a fejében.

Hermione elhúzta a száját, és megforgatta a szemét.
– Fáj a fejed?

– Nem – mormolta Draco, majd kis szünet után hozzátette: – Csak szét akar robbanni. Egyébként tökéletesen vagyok.

– Lehetnél legalább egy kicsit őszinte velem.

– Szarul vagyok, szivi. Így már jobb?

Hermione közelebb húzódott, és finoman megérintette a karját.
– Ha kérnél egy főzetet, hoznék. Vagy egy hideg borogatást. Vagy… valamit. Csak mondd meg.

Draco megrázta a fejét, de nem nyitotta ki a szemét.
– Majd elmúlik. Csak túl sok volt a legilimencia, meg a két idióta.

Hermione elmosolyodott, bár a mosoly inkább fáradt volt, mint vidám.
– Winnifred néni és Maybell nagyi? Igen… Theo és Blaise egészen új szintre emelték a sületlenség fogalmát.

– Sületlenség? Kretén volt mind a kettő.

– "Egy boszorkány soha nem lép a kör közepébe, ha nincs nála a családi bagolypecsét" – idézte Draco rekedt hangon, majd nagy nehezen kinyitotta a szemét, és oldalra fordult. – Mit jelent ez egyáltalán?

– Családi bagolypecsét? Erről lemaradtam. Nekem Theo kecskeharapása marad meg.

– Mert ezt akkor mondta, amikor kint voltál a teraszon – morogta Draco. – És ezek a rögtönzött rituálék… Szerinted?

– Nos, Evans bandája nagyon itta minden szavukat.

– Két idióta fasz…

– És még csak nem is ittak. – Hermione sóhajtott, de a mosoly nem tűnt el az arcáról. – Azt hiszem, valójában élvezték.

– Szerintem Theo élete legjobb estéje volt – jegyezte meg Draco egy mély nyögéssel. – Úgy vigyorgott, mint akit megátkoztak. Kéjes elégedettséggel terjesztett szemenszedett baromságokat a mágiáról.

– Az már igaz.

– A kedvencem az volt, amikor azt állította, hogy a boszorkányok évente kétszer vedlenek. Komolyan, nem tudom, hogyan bírtad ki nevetés nélkül.

– Kétszeri vedlés? A legjobbakról lemaradtam – sopánkodott Hermione. – Fenébe is.

Draco csak vállat vont, de a tekintete még mindig tompa volt. A boszorkány egy pillanatig csak nézte őt, aztán közelebb húzódott hozzá, és óvatosan a kezét az arcához simította.
– Komolyan kérdezem… jól vagy?

Draco mélyen a lány szemébe nézett.
– Csak fáradt vagyok. És… tudod, milyen ez.

Hermione nem válaszolt rögtön. A csend kellemes volt, nem fojtogató, csak kissé szomorú. Végül suttogva megszólalt:
– Aggódom érted.

– Nem kell.

– Tudod… szeretnélek…

– Mit, Granger?

– Ezt most ne értsd félre, Malfoy. Csak… meg akarlak ölelni.

Draco bólintott, szinte észrevétlenül.
– Akkor mi lenne, ha egy kicsit közelebb jönnél?

Hermione odakucorodott mellé, karját a mellkasára fonta, arcát a vállához szorította. Érezte a lassú, még kissé feszült lélegzetét, de legalább már nem volt egyedül. Draco óvatosan magához húzta a lányt, ujjaival végigsimított a hajában. A fájdalom a fejében fokozatosan csillapodott – talán a nyugalom miatt, talán Hermione közelsége miatt.

– Jobb? – kérdezte a lány halkan.

– Mmm – dörmögte Draco, és mielőtt egy apró csókot nyomott volna a lány feje búbjára, inkább újra megszólalt: – Sokkal.

– Nem tudom, hogyan fogjuk ezt megoldani.

– Ezt csak nekem vallod be, igaz?

– Ha bárkinek elmondod, Malfoy, úgyis letagadom – fújta ki a levegőt Hermione.

A szoba melegebb lett, a csend békésebb. Hermione már szinte elaludt, mikor egy felerősített, jól ismert hang hasított a szoba csendjébe.

– Nincs ám szex, Malfoyék! – harsogott Theo gúnyos kacaja, ami betöltötte az emeletet.

Draco morogva elhúzódott, megtörve a pillanatot, és kiült az ágy szélére.
– Kinyírom. Hol a pálcám!?

– Invito Malfoy pálcája! – mondta gyorsan Hermione, mire a pálca csattant egyet az éjjeliszekrényen, és a nyitott tenyerébe repült.

– Nincs tapi se a paplan alatt! – folytatta Theo diadalmasan.

– Most komolyan elvetted a pálcám? – méltatlankodott Draco, aztán megropogtatta az ujjait. – Akkor puszta kézzel fojtom meg.

– Kussolj, Nott! – dördült le Blaise hangja a nappaliból.

– Nincsen csók se! – feszítette tovább a húrt Theo. – Mindenki hallja ám, hogy mit csináljok!

– Szeretnéd, ha a padló csókolna meg, Theo? Mert felmegyek, és megoldom neked! – ordította Zabini olyan hangerővel, hogy beleremegtek az ablakok.

Egy ideig csend lett. Draco mélyen felnyögött, és a kezébe temetve az arcát tovább tervezte a gyilkosságot. Hermione nevetve próbálta visszahúzni maga mellé az ágyba, mikor halk kopogás hallatszott az ajtóból. Mielőtt akárki engedélyt adhatott volna, Theo rájuk rontott, és becsukott szemmel dugta be a fejét az ajtón.

– Van rajtatok ruha?

– Húzzál aludni! – rivallt rá Draco. – Mi a francot akarsz?

– Kéne egy másik alsógatya – nyafogta Theo. – Kifordítottam, de így nem jó. Tapad.

– Merlinre! – mondta Hermione, és belenevetett a párnájába.

– Hallom ám!

Draco elborzadt arccal Hermione felé fordult.
– Theo, komolyan – szólalt meg Hermione, miközben próbálta visszafojtani a nevetését.

– De én azt hittem, hogy Draco… – kezdte Theo, még mindig becsukott szemmel, majd résnyire kinyitotta. – Jé, mindenkin van ruha.

– Semmi sem jutott eszedbe – vágta el Draco. – Menj le a mosógéphez, hátha találsz valamit. Vagy kérdezd meg Blaise-t.

– Blaise már alszik. Horkol, mint egy sárkány.

– Az előbb még kiabált.

– Már alszik.

– Akkor te is menj aludni! – mordult fel Draco.

– De adj már egy alsógatyát. Vagy azt akarjátok, hogy pucéran járkáljak? – kérdezte nyomatékosan a varázsló. – Néha alvajárok, és én csak titeket akarlak védeni. De ha titeket nem zavar…

– Merlin szent nevére!

Hermione előhívott Draco szekrényéből egy alsót, majd Theóhoz reptette.

– Tessék, jó éjt!

– Hmm készült itt valami? – kérdezte a férfi, és egy kaján mosollyal nekidőlt az ajtófélfának. – Nagyon kicsi ez az ágy. Nem elég a manőverezéshez.

– Aludnánk, Theo – morogta Hermione. – Mi pedig nem szexelünk. Nem is szexeltünk, és nem is fogunk.

– Aha – mordult fel Draco. – Úgyhogy húzzál vissza a vendégszobába!

– De annyira bizarr az a sok szar abban a szobában. Hadd maradjak itt veletek. Elleszek itt a padlón. Majd sztorizgatunk.

– Kifelé! – sziszegte Malfoy majd felállt az ágyról, és kimondottan gyilkos tekintettel nézett a varázslóra.

– Rendben, rendben – nevette el magát Theo, és kimenekült a folyosóra, már éppen becsukta az ajtót, amikor ismét megszólalt: – De holnap meséljek arról a vedlésről?

– Húzz vissza a vendégszobába!

Ahogy Theo lépései elhaltak a folyosón, Draco visszahanyatlott az ágyra.
– Soha többet nem hívom meg őket sehova – morogta a férfi. – Inkább Weasley és Potter…

– Ugyan már – mosolygott Hermione, és visszabújt mellé. – Bevallom, elég szórakoztató volt. Főleg az a rész, amikor Theo megpróbálta elmagyarázni, hogy a telihold alatt született boszorkányok különleges képességekkel rendelkeznek.

– És te mit mondtál rá?

– Azt, hogy én is teliholdkor születtem, szóval biztos igaza van.

Draco felnézett rá, a szemében már visszatért a csillogás.
– Te nem teliholdkor születtél.

– Ezt honnan tudod?

– Mert emlékezem a születésnapodra. Szeptember 19. Újhold volt.

Hermione meglepetten nézett rá.
– Emlékszel a születésnapomra? Milyen érdekes.

Draco kissé elpirult, és elfordította a fejét, majd inkább lekapcsolta a villanyt.
– Véletlenül tudtam meg. És… megjegyzem az ilyen dolgokat.

– Ahh Draconous – mondta Hermione csendesen, és megfordította a férfi fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Te figyelsz engem titokban?

– Nem igazán – tiltakozott Draco, de nem tudott komolyan nézni. Elhelyezkedett az ágyban, és nagyon közel kerültek egymáshoz.

– De igen.

Ezúttal Hermione hajolt közelebb, és finoman megérintette a férfi arcát.
– Kicsit jobban vagy? – kérdezte a lány.

– Én… mondjuk – mosolyodott el Draco. – Bár, ha Theo még egyszer…

– Csitt – tette az ujját a lány az ajkára. – Figyelj.

Alulról halk horkolás hallatszott fel, Theo hangos nevetése vegyült Blaise káromkodásaival, majd egy átokkal és jajgatással végződött. Lépteket hallottak felfelé, aztán megint csend lett.

– Azt hiszem, végre elcsitultak – suttogta Hermione, aztán levette a kezét a férfi szájáról.

– Végre – sóhajtott Draco, és majd megfogta a lény kezét, és az ajkához húzta, majd egy apró csókot nyomott rá, újra lehunyta a szemét. – Holnap kitelepítjük őket.

– Holnap – egyezett bele a boszorka. – De most aludj.

Mindketten elhelyezkedtek a saját térfelükön. És a szoba visszatért a békés csendjébe, csak a lágy lélegzések hangja töltötte be a félhomályt. Sokáig képtelenek voltak elaludni.


***

Másnap reggel a verőfényes napsütés bearanyozta a konyha falait. A tegnapi rossz idő, mintha nyomtalanul eltűnt volna. A helyiségben mind a négyen körülülték a kis reggeliző asztalt. Szerencsére az ablak a hátsókertre nézett, így sem Blaisenek, sem Theónak nem kellett visszavenni az eredeti alakját. A nyitott ablakon keresztül kellemes meleg áramlott be, és valahol a távolban madarak csiripeltek. A napfény olyan erős volt, hogy Hermionénak félig le kellett húznia rolót, hogy ne vakítsa el őket.

Blaise éppen a harmadik kávéját kortyolta, de még mindig úgy nézett ki, mintha egy zombi lenne. Sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt, a haja pedig minden irányba állt.

– Soha többé – morogta az auror, miközben görcsösen a bögrére támaszkodott. – Soha többé nem alszom azon átkozott kanapén. Ez rosszabb, mintha a Mámoros Lótuszban aludtam volna a padlón, miközben táncoslányok csillámport szórva táncolnának körülöttem.

– Perverz dolgaid vannak, haver.

– Fáj a hátam. És bevertem a könyököm abba a rohadt zuhanykabinba is – folytatta a méltatlankodást Blaise.

– Tényleg mi a fene van azzal az ággyal a vendégszobában, ha egyáltalán nevezhetném annak? Inkább valamiféle tábori rettenetnek tűnik – nyögte Theo, aki még rosszabbul nézett ki, mint Blaise. A feje a kezében pihent, mintha nehéz lenne megtartani. – Mintha szögekkel lett volna tele a matrac. És az a pentagramma… Egész éjjel attól féltem, hogy mikor jönnek értem a démonok, és megkötöznek azzal a sok selyemsállal. És azok a párnák… Mi volt azokban, szalma?

– Libatoll – válaszolta Hermione ártatlanul, miközben pirítóst kent meg vajjal. – Régi stílusú. Már itt voltak. Azokat sokszorosítottam, amikor megcsináltam azt az ezoterikus szobát.

– Én a hippogriff pehelytollhoz szoktam – morogta Nott, rondán felhúzott orral. – És ezoterikus szoba? Tényleg olyan, mint Trelawney szexbarlangja, de ha ezt elképzelem, akkor frankón elmegy a kedvem a szextől. Az a nő… minden szempontból bizarr. Tudtad, Hermione, hogy rosszul rajzoltad fel a pentagrammot?

– Direkt.

– Akkor majd felmegyek és elrontom. Hajnalban volt pár álmatlan percem, és kijavítottam. Mindig is jó voltam számmisztikából és rúnaismeretből. Beleolvastam pár bájitalos könyvbe. Honnan vettétek ezeket a recepteket? A legtöbb hányással vagy hasmenéssel, esetleg mindkettővel végződik. Először vicces volt, de a hatodik után már nem.

– Direkt van az is. Muglik miatt.

– Szegénykék…

– Ha már régi stílusú kínzóeszközöknél tartunk – ásított Blaise egy hatalmasat. – A nappaliban az a kinyitható kanapé sem volt jobb. Komolyan mondom panaszt teszek a parancsnokságon. Ez az egész lakás iszonyatosan kényelmetlen, kicsi, és… senki sem érdemli meg, hogy ilyen körülmények között dolgozzon.

– Volt már rosszabb is – szólalt meg Draco. – Emlékszel tavaly a kobold leleplező küldetésre? Abban a kis helyiségben…

– Azért is panaszt teszek. Rémálmaim lesznek, ha arra gondolok, és akkor még ott volt Potter is, aztán meg Weasley. Elfelejtettem akkor, de utólag is lehet reklamálni, nem? Édes, mi is van a kódexben? – kérdezte Hermionétól a fekete hajú auror.

– Fél év – mondta a boszorkány. – De kell hozzá bizonyíték, hogy mennyire rosszak voltak a munkakörülményeitek.

– Azóta is érzem a köveket a hátamban, és elhányom magam, ha Weasley lábszagára gondolok, de ez a mostani kanapé… Rémálom. Olyan hangokat adott ki magából az a kurva kanapé, mintha egy sárkány haldokolna benne. Akárhányszor megmozdultam egyből felébredtem.

– Majd megkapod, ha vége az akciónak és felgyújthatod – mondta Draco egyszerűen.

– Lekötelezel.

– Nem értem mit panaszkodsz. Legalább te nem hallottad „a nagy Blaise Zabini előadását” egész éjjel – vágott vissza Theo. – Mintha egy náthás randalór és egy durrfarkú szurcsók dolgozott volna a fülemben. Ember, neked csinálnod kellene valamit ezzel a horkolással.

– Jól vagyok.

– Foglalok neked időpontot a Mungóban. Ahogy nézem szerintem orrsövényferdülés lehet, de akár meg is átkozhattak.

– Elmész a francba, Nott – morogta Zabini.

– Azt hittem eddig, hogy azért nem akarsz ott aludni a nőknél, mert nem akarsz mélyen kötődni. De ezek a hangok… hát nem egy párzási rituálé… Mintha valami állatot kínoznának, vagy éppen ki akarná lehelni a lelkét… a szerencsétlen. Komolyan mondom éjfélkor lementem, hogy Avada Kedavrázam könyörületből, amikor rájöttem, hogy te vagy az. És esküszöm a Silencio nem hat. Szemmel verhettek vagy megátkoztak, barátom. De szívesen kivizsgáltatlak.

– Én nem horkolok!

– Dehogynem. Rakjuk ezt rendben, haver. Akkor még lehet normális életed. Talán, akkor megszán egy boszorkány, aki mégis hajlandó veled együtt aludni és élni. Nem hal ki a Zabini ág. Tedd meg ezt az őseid nyugalmáért.

– Menj a francba! – intette le Zabini. – Aggódj te az őseid nyugalmáért.

– Az enyémek nem kelnek fel ilyen hörgésekre.

– Fogd be, Nott!

– A fél környéket felébresztetted. Szerintem kint voltak éjjel a mugli aurorok is a rendruhások, vagy hogy hívják őket, szóval majdnem amneziálhattunk volna mindenkit – jegyezte meg Nott, aztán evett még egy kicsit a zabkásájából, ami tompította az este szörnyűségeit. Aztán kényeskedve megszólalt: – El kell mennem egy masszőrhöz a kviddicstréning után. Annyira megviselt ez az éjszaka.

– Milyen nagy gondjaid vannak…

Draco halkan felkuncogott, végre visszatért egy kis színe az arcába a jó éjszakai pihenés után. Hermione megkönnyebbülten látta, hogy sokkal jobban néz ki, mint tegnap este. A nehézségek ellenére még a jókedve is visszatért. Ez több volt, mint jó jel.

– Nem tudom ti mit panaszkodtok – szólalt meg a varázsló teljes elégedettséggel. – Én kimondottan nagyon jól aludtam.

– Egy nővel együtt…

– … ennyi bájital után.

– Mi is jól aludtunk volna – válaszolta a két férfi egyszerre.

– Legközelebb én megyek veled közös akcióra, édesem – mondta Blaise, és egy kacsintással az egyetlen boszorkányra nézett a konyhában. – Jól megleszünk együtt.

– Nem fogok veled együtt aludni – sóhajtott Hermione. – Sajnálom.

– Ez Draco kiváltsága?

– Viccelsz? Térelválasztó varázslat van köztünk egy baromi kicsi ágyon – mondta Draco, de már jó ideje nem húzták fel a varázsigét. – Úgyhogy semmilyen összebújás nincs. Szigorúan munka alvás kapcsolatban vagyunk.

– Draco?

– Mi van?

– Miért macskás az ágyneműhuzatod? – kérdezte Theo. – Nagyon cuki. De furcsa.

– Remélem, hogy már gyorsan elhúztok innen a francba – sóhajtott Draco.

***

Később némi beszélgetés, jelentések és jegyzőkönyvek, valamint gondosan elcsomagolt emlékek társaságában Maybell nagyi és Winifred néni elhagyták a trurói házat. Hermione és a Draco egymás ölelve az ajtóból integetve búcsúztak tőlük, miközben beszálltak egy taxiba.

– Olyan megkönnyebbülnek érzem magam akárhányszor is elmennek – szólalt meg a boszorkány.

– Át tudom érzeni.

– Nem fognak hiányozni – mondta Hermione.

– Nekem sem – válaszolt Draco.

– Visszajönnek, ha kellenek?

– Erre mérget vehetsz – válaszolt a tejfölszőke mágus.

Amikor becsukódott az ajtó, és kint az utca is elcsendesedett, a ház atmoszférája hirtelen nyomasztóvá vált. Hermione és Draco egyedül maradtak, és a levegő mintha megsűrűsödött volna körülöttük. Tele feszültséggel és kérdésekkel.

Hermione lassan visszasétált a konyhába, de nem ült le rögtön. Ehelyett Dracót figyelte, aki csatlakozott hozzá, és még mindig kissé sápadtnak tűnt a reggeli napfényben, viszont sokkal energikusabbnak.

– Malfoy – kezdte óvatosan –, biztosan jól vagy? Tegnap este elég rosszul néztél ki a legilimencia után. Nem akartam szóba hozni ma reggel, mert az a másik kettő lökött biztosan ráharapott volna, de tényleg aggódtam érted.

Draco felnézett rá, és egy pillanatra habozott.
– Túl fogom élni – mondta végül. – Csak… túl sokat erőltettem a legilimenciát. Robert Evans elméje nem volt könnyű terep, főleg a boszorkányporral… De minden rendben tényleg. Többet nem fordul elő.

– Beszélhetünk róla? – kérdezte Hermione, és végül leült vele szemben az asztalhoz. – Arról, amit kiolvastál belőle? És… – egy kis szünetet tartott – ez az egész mennyire passzol az ahhoz, amit Marcus Flint asztrális kivetülései során láttam korábban.

Draco arca elkomorodott. Egy ideig csak nézte a kezét, amely egy kicsit megremegett, inkább ökölbe szorította és felnézett.

– Több kapcsolat van, mint szeretném – mondta végül halkan. – Evans elméjében voltak… furcsa képek. Emlékek, amik nem az övéi lehettek. És a módja, ahogy Flint megjelent nálad… túl hasonló volt ahhoz, amit Evans fejében láttam a lehetséges helyszínről, ahol fogva tartja.

– Azt mondtad, hogy nem lehet Flint egyértelműen – emlékeztette Hermione.

– A részletek egyeznek. Jobban nem tudtam megfigyelni azt az alakot, akit láttam, de testalkatra is passzol – magyarázta Draco, és végre felnézett rá. – Minden összevág. A hang, ahogy mozog. De minden emléke valahogy összemosódik, homályos. Egyszerre okkludált és nem… Ilyen elmével még nem volt dolgom. Igazán csak egy kis esélyt adok annak, hogy tévedek. Ennyi.

– El kellene kapnunk Evans-öt, és meg kellene törni.

– Hidd el, hogy nagyon élvezném az egészet. Ha a parancsnokság engedné, akkor meg is tenném.

Hermione összeráncolta a homlokát, és hirtelen felegyenesedett.
– Akkor biztosan ő rabolta el Flintet – mondta határozottan. – Evans az, aki fogva tartja őt.

– Pontosan – helyeselt Draco, és bólintott. – Ez az egyetlen logikus magyarázat. Evans valahogy kapcsolatba került Flinttel, és most… – elhallgatott egy pillanatra. – Most meg kell tudnunk, hol tartja fogva őt.

Hermione idegesen kezdett járkálni a konyhában.
– De hol? – gondolkodott hangosan. – Valami eldugott helyen, ahol senki nem keresi. És ezt már eddig is tudtunk. Valószínű, hogy nem ő ügyel rá, mert nem látjuk mozogni olyan helyeken, ami feltűnt volna.

Draco figyelte Hermionét, ahogy idegesen járkál fel-alá a konyhában, majd lassan megszólalt, hangja alig volt több egy halk morajnál:

– Koncentrálnunk kell a részletekre – mondta a varázsló határozottan. – Azokra, amiket Evans fejében láttam és amit te. Nem volt sok tiszta kép, de… a hely, ahol Flintet tartják, nem tűnt egy szokványos helynek. Nem lakás. Nem ház. Inkább… valami sötét, nyirkos hely. Mint egy barlang vagy pince. A falak nedvesek voltak, a levegő fojtott. És volt ott valami szokatlan zaj… vízcsobogás, visszhang. Nem olyan, amit egy városi lakásban hallanál vagy akár egy kertes házban.

– És itt senkinek sincs pincéje – szólalt meg Hermione. – Ezek a házak mind könnyűszerkezetesek. És nincsen hozzá pince a köves talaj miatt.

– Ezt nekem kellett volna mondanom, mint építésznek – sóhajtott Draco.

– Most auror vagy.

– Oh, majdnem elfelejtettem.

Hermione megállt, és ránézett, a szemei felcsillantak a gondolattól.

– Akkor kizárhatjuk a boszorkányszövetségek által használt lakásokat. Túl kézenfekvőek lennének. Ráadásul azokat figyelik. Ugyan ez vonatkozik az Arany Seprűre is. Mindenki a mi ellenőrzésünk alatt áll, és gyanús mozgás nem volt.

Draco bólintott.
– Így van. És mi semmilyen rendellenes mozgást nem észleltünk.

– Túl tökéletesek – szólalt meg a boszorkány. – Vagy túlságosan is óvatosak. Vagy akár a kettő együtt.

– Pontosan. És Evans túl óvatos. Olyan helyet választott, amit nem kötnek hozzá. Valami, ami nem szerepel a nyilvántartásokban – folytatta Draco az érvelést. – A mugliknak is szemet szúrt volna.

– Akkor valószínűleg egy elhagyatott épület vagy egy természetes képződmény – gondolkodott Hermione, miközben újra leült. – Talán egy rom, egy barlang vagy egy pince, amit a saját bűbájaival védett meg a felderítéstől.

– Igen – mondta Draco. – És volt még valami… Evans fejében volt egy emlékkép. Nem volt tiszta, de mintha egy keskeny bejáratot láttam volna, amit gyökerek takartak. Mintha az egész helyet benőttél volna a növények. Az jutott eszembe, hogy régen elhagyott lehet, vagy olyan, amit a természet már kezdett visszavenni magának.

– És ott volt egy… folyó vagy patak – jutott eszébe Hermionénak. – Ahol a forrás… Így kezdte Flint. Persze a szövegének a többi részét nem értem még mindig, de…

Hermione szinte azonnal jegyzetelni kezdett egy cetlire, amit a pultról kapott fel.

– Ezt keresem: elhagyatott, növényekkel benőtt hely, természetes vagy mesterséges üreg… áhh inkább mesterséges, lehet, hogy beomlott. Nincs a nyilvántartásban, vagy benne van, de Evans-höz nem köthető, vízcsobogás vagy vízközelség, folyó vagy patak, esetleg forrás. Ezek alapján szűkíthetjük a keresést. A mágikus térképekből és a régi építészeti nyilvántartásokból kiindulva…

– Tudom, mi segíthet – vágott közbe Draco, már kissé élénkebb hangon, de most sietett. Kiviharzott a nappali, mintha már a gondolat súlya is nyomná a vállát. Egy varázslattal mindent lesöpört az asztalról.

– Na, nem jössz, Granger?

– De, jövök.

– Éppen ihletem van – vigyorgott a varázsló.

Hermione csendben csatlakozott hozzá a nappaliba. Draco egy mozdulattal a kitárt egy nagyobb pergament, amit kiszélesített, hogy jól láthassák, majd lehajolt, és egy régi, megkopott bőrszíjjal átkötött pergamentekercset húzott elő az egyik alsó fiókból. Óvatosan bontotta ki – nem úgy, mint aki csak egy térképet keres –, sokkal inkább, mint aki egy varázslatot készül életre kelteni.

– Ez Truro környékének nyers energetikai lenyomata – mondta félhangosan a varázsló. – Amikor említetted az energiavonalakat. Elküldtem Poppyt, hogy hozza el ezt nekünk. Nem tudtam, hogy hasznos lehet.

– Egyre jobban ámulatba ejtesz, Malfoy.

– Félelmetes, hogy intellektuális orgazmust hamarabb okoztam neked, mint egy…

– Ne folytasd! – vágott a szavába Hermione. – Erre nincs idő. Inkább mondd meg, hogy miben segíthetek?

– Egyelőre még én magam sem tudom. Nem rögzített térkép, inkább… lehetőség, de megpróbálom úgy megcsinálni, mint ami Evasnek mutattam, csak ezt Truróról. Az energia hálózata, ahogy most érzékelhető, azt fogom létrehozni.

Draco megállt az asztal előtt, mélyen kifújta a levegőt, majd elővette a pálcáját, és két kézét ráfektette a pergamenre. Szinte azonnal sápadni kezdett, arcvonásai megfeszültek, ahogy koncentrálni kezdett. A szeme lecsukódott, de a homloka ráncolódott, mintha fájdalmat érezne.

– Segítsek?

– Jól… jól vagyok! Ha beledöglök is megcsinálom – sziszegte a mardekáros.

– Nekem nem kell bizonyítanod semmit, Draconus – szólalt meg Hermione a lehető legnagyobb jóindulattal. – Tudom, hogy elkötelezett és jó auror vagy. Nem kell kizsigerelned magad.

– Látom ezt megtanultad…

– Hívnálak máshogy is, de félek a következményektől – sóhajtott a lány egy kis mosollyal.

– Lehet, ha meglesz az áttörés, akkor nagyon mély eufóriába esel, és akkor már annyira nem fogsz aggódni amiatt, hogy a nevemet sikoltozd – vigyorodott el Draco.

– Tudod Aurorkódex.

– Mindig is jó voltam a szabályok megszegésében – sóhajtott fel a mardekáros. – Nem annyira, mint ti az iskolában, de jó voltam.

– Hozok neked egy erősítő főzetet.

– Rendben.

Hermione szótlanul felment az emeltre. Közben a varázsló belekezdett a bűbájba, ugyanazokat használta, amiket a korábbi térkép elkészítésénél, de ez fele annyira sem volt felületes, hanem sokkal pontosabb. Neki pedig jobban kellett rá koncentrálnia. Nem is vette észre, hogy Hermione visszatért, lassan leült az egyik karosszék szélére, és figyelte, ahogy Draco arca egyre sápadtabbá válik, ujjai a pálcán görcsösen megfeszülnek. A levegő megváltozott, szinte bizseregni kezdett körülöttük.

A pergamen sokáig üres maradt, csak halványan vibrált az anyag, mint valami lüktető élő szövet. Aztán lassan, vonásokban, mintha valami belülről karcolná a felszínt, halvány, ezüstös és kékes fényű vonalak kezdtek kibontakozni. Először csak egyetlen egyenes csík, majd újabbak keresztezték, néha meggörbültek, máskor összesűrűsödtek egy-egy pont körül.

Hermione felállt, és óvatosan közelebb lépett. Szinte lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a mágikus ley-vonalak feltárulnak Truro és a környező vidéken. Voltak közöttük fényesen izzók – aktív, erőteljes áramlatok –, és voltak alig láthatók, elhaló energiák, mint elfeledett csatornák, de voltak olyanok, hol mély fekete foltok jelentek meg.

Aztán megjelentek a kapcsolódási pontok is: elhagyatott tornyok, romok, beszakadt föld alatti járatok, apró, senki által nem látogatott területek, ahol a vonalak összefutottak, és a térkép felszínén pulzálni kezdtek.

– Ott… – suttogta Hermione, és egyik pont felé mutatott, ahol három gyenge, de még érzékelhető vonal találkozott. Tökéletes helyszín volt. Teljesültek a feltételek. – Ez itt micsoda?

Draco csak lassan nyitotta ki a szemét, mintha vissza kellett volna kényszerítenie magát a jelenbe. Gyorsan felhajtotta az asztal szélén lévő erősítő bájitalt, amitől újra visszanyerte az egyensúlyát, és keresni kezdte a választ a többi pergamenen.

– Egy régi bányarendszer bejárata – szólalt meg végül. – Nem szerepel a minisztériumi térképeken, mert már rég beomlott, mugli térképeken viszont igen. De a ley-vonalak nem tűnnek el. És ha Evans valóban oda vitte a barátunkat, akkor ezt a helyet használhatta fel arra, hogy elrejtse Flintet a szemünk elől.

Hermione némán bólintott.

– Akkor megvan a kiindulópontunk. Csak… most már biztosnak kell lennünk benne, hogy életben van.

Draco halkan sóhajtott, és ujjai könnyedén elengedték a pálcát. Borzasztóan büszke volt magára, és valami eufórikus pillanat járta át. Egy pillanatra csak nézte az ezüstösen izzó vonalakat, amelyek még mindig halványan vibráltak a pergamenen, mintha lélegeznének.

– Akkor most jön a neheze – mondta, hangjában játékos él csengett. Felnézett Hermionéra, szeme csillogott. – Van-e kedved egy kis esti kiruccanáshoz?

– Boldogan – válaszolta Hermione mosolyogva, miközben keresztbe fonta a karját, és egy fél lépéssel közelebb ment.

– Ez egy randi – jegyezte meg Draco pimaszul, miközben összegöngyölte a pergament.

– Egy frászt az – nevetett fel Hermione, megcsóválva a fejét. – Kimenteni egy eltűnt, potenciálisan veszélyben lévő varázslót egy valószínűleg összeomlott bánya mélyéről, miközben valami mentálisan instabil feltehetőleg kvibli gyilkos is ott kóvályog? Ez inkább… különleges kikapcsolódás.

– Pont ezért randinak számít – vont vállat Draco. – Az én világomban ez romantikus.

– A te világodban valószínűleg egy inferusz is szórakoztató partner.

– Csak ha tud táncolni. Általában nem tud. Hörög. Bűzlik… Borzalmas.

Hermione kacagott, aztán hirtelen komolyabbra váltott a tekintete, ahogy a térképre pillantott.

– Készüljünk fel. Nem akarok még egy napot úgy zárni, hogy nem tudjuk, Flint él-e vagy nem. Nekünk csak ő kell. Ha megvan elhúzunk innen és hagyjuk, hogy a kommandós egységek elfogják Evans-t.

Draco bólintott, és egy gyors mozdulattal a kabátjáért nyúlt.

– Akkor ez most hivatalos randi lett – mondta még, miközben megnyitotta az ajtót.

– Ha túléljük, akkor hajlandó vagyok elmenni veled vacsorázni, hogy megünnepeljük ezt a sikeresen lezárt akciót – válaszolta Hermione, és kilépett előtte a hűvös, sötét estére.

– Milyen elegáns.

– Nem mondhatod, hogy vissza akarok térni a korábbi csipkelődő és hajhúzogató kollegiális együttműködésünkhöz – jegyezte meg Hermione. – Tényleg szeretném, ha barátok lennénk, és ne miattunk kellenek mindenkinek a HR-re menni, mert mi nem tudunk egymással kijönni.

– Ez védhető álláspont – bólintott Draco.

– És Draconous?

– Hmm?

– Szép volt, Malfoy auror! Talán mégis megtartom a titkodat.

– Lekötelezel vele, Granger auror.

feltöltötte 2025. Sep. 05. | Nyx | hozzászólások: 0