49. fejezet
49. fejezet
A holtponton túl
A város lassan elmaradt mögöttük. A céltalan autózás mindkettejüket megnyugtatta. Egyikük sem szokott hasonlót csinálni, ahhoz túlságosan is eltökéltek voltak mindketten, és Hermione még mindig hálóingben volt, Draco továbbra is futófelszerelésben. Most nem is hasonlítottak két aurorra, akik valójában voltak, inkább két nagyon is feszült átlagemberre. Közben arra jutottak, hogy Zabini és Weasley jelenléte mégiscsak kívánatos, mert ezekről a fejleményekről és az új szereplőkről tudnia kellett a parancsnokságnak. Egy patrónus segítségével beszélték meg a két órával későbbi időpontot, ami most még nagyon is távolinak tűnt.
A kerekek monoton zúgása és a lehúzott ablakokon át beáramló hűvös nyári szél olyan érzést keltett, mintha egy másik világba hajtanának át. Az ég tompa szürkére váltott, a felhők alja sápadtan világított. Az út menti fák árnyéka időnként rájuk vetült, mintha pillanatokra elnyelné őket az ismeretlen.
Draco a kormányt szorongatta, komor tekintete előre szegeződött. Homlokán mély ráncok futottak, mintha gondolatai között is kanyargós utak húzódtak volna, akárcsak az aszfalt alattuk. Most már nem volt olyan feszült, mint egy órával korábban, de még mindig érződött rajta a korábbi események nyomása. Időnként öntudatlanul is megfeszítette az állkapcsát, amikor újra és újra átgondolta, mit látott Evans és társai elborult elméjében, és igyekezett a hűvös nyugalom álcája mögött rejtőzni.
Hermione csendben ült mellette. Nem sürgette. Nem kérdezett. Csak figyelte a férfit az oldalpillantás türelmes művészetével. Tudta, hogy valami formálódik benne – egy terv, egy felismerés, vagy talán valami, amit még ő sem akar kimondani. Szerette volna tudni, hogy mi az, amire Malfoy gondol, de nem akarta megzavarni. Kezei az ölében nyugodtak, de az ujjai időnként finoman megmozdultak, mintha láthatatlan varázsigéket rajzolgatna a levegőbe. Viszont most a nyugtató technikája sem tudta elterelni a figyelmét arról, ami ott zajlott.
Nem bírt nem gondolni Draco reakciójára. Folyamatosan csak ez járt a fejében. Nem a háttértörténet volt rá hatással, hanem ahogy a varázsló viselkedett. Rá kellett jönnie, hogy ő fontos a férfinak. Méghozzá mélyen. És ami köztük formálódik az nem csupán ostoba fellángolást, amit bármikor elnyomhat, bármikor elolthat. Ha nem lett volna annyira távolságtartó, és nem tartotta volna annyira szakmaiatlannak, akkor most legszívesebben Malfoy ölelésébe burkolózva hagyta volna magát mindent iszonyatosan távolra vinni, de auror volt, küldetésük volt, aminek még nem volt vége. Visszagondolt a kis csatározásaikra, szurkálódásaikra, és halványan elmosolyodott, amikor kezdett körvonalazódni úgy igazán, hogy mit is műveltek az elmúlt években.
A rádió halk zúgással próbált frekvenciát találni, de Draco egyetlen mozdulattal kikapcsolta. A csend sűrűbbé vált, csak a motor egyenletes dörmögése és a szél süvítése hallatszott.
– Most már máshogy látom – szólalt meg hirtelen a férfi, amivel kizökkentette mindkettejüket a gondolkodásból. Hermione mintha egy belső monológ közepébe hallgathatott volna bele. – A képek, amiket láttam… nemcsak azt mutatták, hol van Flint. Hanem azt is, kik tartják ott. Ez nem csak egy koven melletti csoport. Ez valami nagyobb.
Hermione felé fordult, egy pillanatra levette a tekintetét az útról.
– Elszabadult szektások. És Tiberus valószínűleg többet tud róluk, mint azt mi sejthetnénk. Ez pedig csak bonyolítja a helyzetet.
– Gondolom a bájitalalapanyagok beszerzése nem igazán problémás, ha te vagy a mágiaügyi miniszter. Nem kérdez senki, semmit sem – válaszolta Draco, miközben egy pillanatra összehúzta a szemét. – Az utóbbi időben több jelentés is érkezett illegális kereskedésről. Ritka összetevők, amiket nehéz beszerezni… Nem lepne meg, ha lenne valami kapcsolat.
– Valószínű. De miért segítene nekik? Ezt még mindig nem értem igazán – kérdezte Hermione.
Draco ismét az útra koncentrált, egy éles kanyart véve.
– A legjobb tippünk a zsarolás – felelte a varázsló, majd hozzátette: – Nem hinném, hogy pénz forogna itt kockán. Tiberius borzasztóan gazdag. Úgyhogy továbbra is a piszkos kis titok a legjobb ok erre.
– Mivel zsarolhatják? – tette fel a kérdést Hermione, bár hangja árulkodott arról, hogy sejti a választ. – Ha csak Evans az, aki kapcsolatban van varázsvilággal… Vagy Flinttől tudhat valamit?
– Egyáltalán nincs kizárva. Ezek nemcsak megszállottak, úgyhogy bármit el tudok képzelni róluk – felelte Draco, majd elhallgatott. Ujjaival dobolt a kormányon, mintha próbálná visszahívni a látott képeket. – Betegek teljesen. Varázserőt akarnak mindenáron. Ehhez mindent megtesznek, amit csak tudnak. Kviblit nem láttam még ennyit varázserőért küzdeni, mint ezeket az seggfejeket.
Hermione végighúzta a kezét a karján, mintha fázna.
– Láttál valamit a halott boszorkányról is? Esetleg valami olyasmit, ami megerősíti, hogy ki volt?
Draco bólintott, és egy pillanatig szorosabban fogta a kormányt.
– Rituális gyilkosság volt. Pontosan úgy, ahogy mondtam. Nem volt véletlen, nem volt indulat... teljesen hideg, számító. Van éppen elég képi anyagom az azonosításhoz… bassza meg.
– Úristen, Merlinre… – Hermione elhallgatott, majd lassan rázta a fejét. – Évek óta dolgozom auroroként, de ez… ez valami egészen más. Erre nincsenek szavak.
– Őrültségnek tűnik mugli képtelenségeken vitázni, de amit csináltak… Abba bárki belehalt
volna. Még egy erős varázsló is – tette hozzá Draco halkan. – Úgy tűnik, a halál csak a mellékterméke volt annak, amit el akartak érni.
Hermione összehúzta a szemét, aztán hátrasimította a haját. A mozdulatban valami ideges volt, mintha próbálná rendezni a gondolatait is.
– És Flint ebben központi figura lehet? Vagy csak eszköz?
– Nem hinném, hogy bármelyik is lenne – válaszolta Draco halkan. – De egy biztos, többet kell megtudunk róluk, ha megtaláljuk végre, akkor biztosan sok mindenre választ kapunk. Jó lenne, ha kitöltené végre a hézagokat vagy egy részét. Már nagyon unom, hogy futjuk a köröket.
A motor egyenletes zúgása beleolvadt a táj zajába. A város már rég mögöttük maradt, a fák sötéten hajoltak az út fölé, mintha rejtegetni próbálnák az ég szürkéjét. A levegő egyre hűvösebbé vált, és Hermione ösztönösen összehúzta magát.
Kifelé nézett, de nem a tájat figyelte. Valami ott motoszkált benne, egy halk, fojtott feszültség, ami nem tűnt el azóta sem, hogy elhagyták a házat. Valami Evans szavaiban, a módjában, ahogy rájuk nézett… mintha többet tudna, mint amennyit elárult.
– Nagyon csendes vagy – szólalt meg Draco, egy pillantást vetve rá.
– Nem tudom, hogy mit mondhatnék még – válaszolt a boszorkány. – Próbálom magam túltenni azon, ami történt, és összerakni mindent. De mindig van valami, ami nem stimmel.
– Például?
– Evans. Valami furcsa volt benne, amikor beszélt velem. Mintha… mintha játszana. Mindegy. Lehet hülyeség. Most hova menjünk?
– Mindjárt megfordulok és visszamegyünk – mondta Draco, de a hangja nem volt meggyőző. – Bár nekem elhiheted, hogy nem szívesen teszem.
– Jól van. Persze, megértem… Szerinted mit érthetett Evans azon, hogy sikeres varázslatot hajtott végre? – kérdezte Hermione. – Láttál valami ilyesmit az elméjében?
– Nem, semmit – mondta a férfi, és halkan felnyögött. – Túlságosan lefoglalta a fenyegetőzés és az összes szarság, amit veled akarnak csinálni, meg az a sok baromság, ami az elméjükben volt.
– Oh… – Hermione hangja elcsendesedett. – Tudom, hogy mennyire megviselt ez, de mi lenne, ha…
– Nem akarod látni. Nem akarod tudni.
– Akkor nem akarom tudni – fújta ki a levegőt Hermione, de a kíváncsiság és a félelem keveredett a hangjában. Griffendéles volt és auror, ez a kombináció pedig néha előny is volt és néha hátrány is.
– Nem akarlak kizárni.
– Tudom.
– Nem látom értelmét átadni az emlékeknek úgy, hogy még én sem igazodom ki rajtuk, és legyen valaki, aki tud hideg fejjel gondolkodni.
– Sajnálom.
– Ez a legilimentor dolga – zárta rövidre a beszélgetést Draco.
– Várod, hogy…
– …megkínzom az elméjét…
– …legális kíméletes módon…
– …remélem, hogy soha nem lesz ép, és csak vegetálni tud – fejezte be a gondolatot sötéten a varázsló.
– Ez egy kicsit gonosz – mosolygott rá Hermione, és halkan felnevetett. – Fejlődtél a roxfortos énedhez képest. Veszélyesebb lettél.
– Talán.
– Én nem foglak – jegyezte meg a boszorkány.
Egy elágazóhoz értek. Draco ösztönösen jobbra kanyarodott. Az út szűkebb lett, a növényzet közelebb nyomult. A földút összeszűkült egy hosszú, nyirkos csíkra a gumik alatt. Itt és ott régi, mállott kövek meredtek ki a földből, mintha egy elfeledett temető maradványai lennének.
– Visszamegyünk hamarosan? – kérdezte halkan Hermione, anélkül hogy ránézett volna.
– Igen, azt hiszem mára elég volt az autókázásból. És ha tovább kevergünk itt a környéken, akkor inkább elviszlek a villába, ahol senki sem talál meg.
– Tudod, hogy ezt nem tehetjük meg.
– Tudom. De nem érdekelne – mondta Draco, és a hangja keményebbé vált. – Látod, ez a problémám. Túlságosan… törődöm azzal, hogy mi történik veled.
Hermione egy pillanatra ránézett, és valami megváltozott az arcán.
– Malfoy…
– Ha Zabini lenne ilyen veszélyben, akkor sem lennék kevésbé feszült – vallotta be a varázsló. – Nem szeretem, amikor valakinek az életével játszadoznak. És a parancsokságnak fogalma sincs erről az egész helyzetről.
– Ezt nem hiszem. Minket arra képeztek ki, hogy az ilyen kényes helyzetekben is helytálljunk. Mindketten készek vagyunk többet kockáztatni, mint egy átlagember. Van előnyünk, Draconus, és ez fontos.
– Jó, talán Zabinit odavetném ezeknek az önjelölt boszorkányoknak – vigyorgott a férfi. – De még időben megmenteném. Veled nem fogom ezt tenni.
– Milyen kedves vagy.
– Ugye?
Hermione halványan elmosolyodott, de a mosoly nem volt túlságosan széles. Valami melegebb lett köztük, egy pillanatra eloszlott a feszültség.
– Tudom, hogy szereted a barátaidat, és tudom, hogy megvédenéd őket. Nemesebb a lelked, mint azt gondolnád.
– Átlátszó vagyok? – kérdezte Draco. – Micsoda meglepetés.
– Inkább… nyílt és őszinte – felelte a nő, aztán kinézett az ablakon. – Ami meglepő, mert régen nem voltál ilyen.
– Régen sok minden más volt – mondta a varázsló halkan. – És régen nem kellett ilyesmivel szembenéznem. Régen az egyetlen hatalmas traumám, hogy nem kaptam meg a Windrush 2300-as seprűt.
– Szegény.
– Azóta… sok minden történt – révedezett el Draco. – Túl sok minden.
– Ahogy velem is – csatlakozott Hermione, és gyengéden megérintette a varázsló vállát. Egy pillanatra egymásra néztek, aztán mindketten tovább figyelték az utat.
A táj egyre ismerősebbé vált. Az a fajta vidéki csend uralkodott el rajta, amit csak az ismer igazán, aki már hosszú ideje jár rajta. A fák között időnként megvillantak a távoli házak ablakai, de az egész környék kihaltnak tűnt.
Draco lassan elhaladt egy magányos, korhadt útjelző mellett. Egy ideig nem szólt egyikük sem. A csend nem volt kellemetlen, inkább várakozó, mintha mindketten felkészülnének valamire.
– A legrosszabb utat választottad.
– Kicsit rázós.
– Kicsit? Ah… mindegy. Tudod, kettőnk közül most te vagy az, aki nyugodtabbnak tűnik – jegyezte meg végül Hermione.
– Mert már eldöntöttem magamban, mit fogok tenni – felelte Draco. – És mi az, amit nem engedek meg azoknak a seggfejeknek. Ez… furcsa nyugalmat ad.
– Ez jó. Ez jó.
Hermione egy pillanatra rápillantott, hosszan, némán. Valami a tekintetében megremegett, valami törékeny és bizonytalan, de aztán visszafordult, és a hangja már megint higgadt volt:
– Akkor hideg fej. Hideg fej.
– És profizmus, Granger, ahogy a jó auroroknál szokás.
– Persze, Malfoy, pontosan így.
Nem sokkal később egy sokkal jobb útra gördültek ki. Hermine megkönnyebbült, amikor néhány ismeretlen kereszteződés és út után, már látszott az utca. Draco lassított. Hamarosan már látszottak az egyforma házak egymás mellett.
Valami otthonos azért mégis volt az ideiglenes házukban, annak ellenére, hogy tudták, milyen veszélyek leselkednek rájuk itt, és a város sok olyasmit is elrejt, amit az idilli arculata nem mutatott meg. A kert egy kicsit rendezettebb volt, mint korábban, mintha valaki törődött volna vele. Talán Draco házimanóinak gondos, láthatatlan keze ezeket is megoldotta.
Leparkoltak a feljárón. A motor leállt, és hirtelen mindketten tudatában lettek annak, hogy vissza kell térniük a valóságba.
Mielőtt kiszálltak volna, Hermione megtorpant.
– Érdekes reggelünk volt.
Draco felé fordult. Arcán nem volt gúny, sem mosoly, csak egy halk, tompa fáradtság.
– Érdekes? Már régóta nem úgy haladnak a napjaink, ahogy tervezzük, és amilyennek egy akciónak lennie kellene.
– Mióta ez az egész elkezdődött, egyetlen nap sem úgy alakult, ahogy gondoltuk. Ebben teljesen igazad van – tette hozzá Hermione. – Mintha valaki más írná a forgatókönyvet.
– Vagy valami ilyesmi – mormolta Draco.
Néhány pillanatig még ültek a helyükön. A motor már leállt. Csak a feszültség maradt, vastagon, megnevezhetetlenül. Kívülről hallatszott a szél susogása és egy távoli madárdal.
– Malfoy – szólalt meg Hermione halkan. – Bármi is történjen… köszönöm, hogy nem hagytál egyedül ezzel.
A férfi egy pillanatig ránézett, és valami megváltozott az arcán.
– Granger… – kezdte, de nem fejezte be a mondatot, hanem intett a fejével, hogy szálljanak ki.
Aztán Hermione bólintott, és kinyitotta az ajtót. A hűvös levegő beáradt a kocsiba, és vele együtt a jelenlegi valóságuk terhe is.
– Menjünk be.
***
Nem sokkal később Ronald Weasley és Blaise Zabini aurorok kényelmetlenül feszengtek a trurói ház szűkös nappalijában, a pirinyó kétszemélyes kanapén szorongva. Mindketten megtermett aurorok voltak. A bútorok ugyan kényelmetlenek voltak, ahogy eddig, bár Ronnak ez újdonság volt, de a hangulatot átható feszültség minden mást elmosott. – a sötétkék kárpitos kanapé nyikorgott Ron alatt, Zabini pedig egy szemforgatással felállt róla, és a kandalló párkányának dőlve karba font kézzel figyelte a sarokban derengő mágikus feljegyzőt, amin még mindig halványan vibrált Evans rögzített vallomásának néhány képe.
Már túl voltak a beszámolón, és a vallomáson is, amit Evanstől csak közvetett úton tudtak megszerezni – egy emléktöredék formájában, amit Draco kissé nehézkesen húzott ki belőle legilimenciával. Az asztalon hat emlékőrző fiola várta, hogy a parancsnokságra vigyék őket, ezek rögzítették azt az emléket, ami Evansről és a többi ismeretlen férfiról sikerült megszerezni. Időközben begyújtották a kandallót, és közvetlen Hop-por kapcsolattal mindent sürgősen a parancsnokságra küldtek. De a kapcsolatot biztonsági okokból nem zárták le, és közvetlen hoppanálási pontot alakítottak ki a nappaliba.
Ron megdörzsölte a tarkóját, miközben a tekintete Hermione felé vándorolt, aki az ablak mellett állva mereven bámult ki a szomszéd előkertjébe, ahol Caroline éppen a szeretett hortenziáit igazgatta, rejtély volt, hogy miért virultak még mindig. Látszott rajta, hogy gondolatban máshol jár – talán visszapörgeti az eseményeket, vagy próbálja összerakni a részleteket, amiket Evans emlékei mutattak.
– Kockáztattatok – mondta Zabini komoran.
– Muszáj volt, és sikerrel jártunk – felelte Draco.
– Véletlen?
– Granger időben mozdult – jegyezte meg a varázsló. – És most előbbre léptünk. Úgyhogy szerintem megérte.
– A francba, ez már nem csak valami kis zugprojekt – morogta Ron végül, megtörve a csendet. – Ez szervezett. Hierarchikus. Mintha lenne egy… komoly struktúrája, vagyis van is neki. És Flint csak egy láncszem, ami idevezetett minket.
– Ráadásul nem is a legfelső – tette hozzá Zabini halkan, rideg hangon.
– De Flint az, aki tud mindent – sóhajtott fel Draco. – Vagy legalább többet, mint amit mi.
– Meg kell találnunk minél hamarabb – szólalt meg Hermione határozottan. – De még nem tudjuk hol van. Tettem mindegyik férfira nyomkövetőt. Meglátjuk, hogy hoz-e ez eredményt. Viszont nincs már sok időnk megtalálni Flintet.
– Ügyes lány – kacsintott rá Blaise. – Mondom, hogy szívesen dolgoznék veled egy ügyön, kedves. Imádom a merészségedet.
Hermione ideges mozdulattal igazította meg a haját.
– A nyomkövetők működnek, de… – megnézte az órát – két órája semmi mozgás. Minden tökéletesen normális. Megint.
– Nem értem ezt az elrablást. Ennek többnek kell lennie, nem? – kérdezte Ron szorongva. – Flint nem volt ellenségekkel teli ember, pedig igyekeztek elhitetni velünk az ellenkezőjét. Akkora fejetlenséget csináltak a parancsnokságon, hogy ilyet ritkán látni.
Blaise sötéten felhorkant.
– Flint túl sokat tudott. Túl sok titkot ismert. Ez egyértelmű. Azt akarják, amit ő tud, vagy azt akarják, hogy hallgasson örökre. És ha Tiberus McLaggen csak bonyolítja a helyzetet. Ezt okosan kell előkészíteni. Kingsley már dolgozik az ügynek ezen a részén. Ahogy hallottam Cormacket nagy erőkkel keresik már, de a kis patkány nagyon ügyesen eltűntetni a nyomait.
– Ez a kicseszett doxyfészek – fújta ki a levegőt Ron.
– Igen – helyeselt Draco. – Foglalkozzunk azzal, ami minket érint.
Hermione megborzongott.
– Flint kiszabadítása legyen az első. Rengeteg idő telt el, és fel kell készülünk arra, hogy nem túl jó állapotban találjuk meg. Tudjuk, hogy a varázsereje volt az egyik ok, amiért elrabolták, a többi még nagyon is homályos, vagy… – nem fejezte be a mondatot.
Draco karba tett kézzel, a nappaliajtónak dőlve hallgatta őket, arca komor volt, de tekintete éberen cikázott közöttük.
– Evans nem éppen kétségbeesett – szólalt meg a tejfölszőke auror. – És érzi az erőfölényét, azt hiszi, hogy mindent kézben tart. Ezt mindenképpen ki kell használnunk, mielőtt mégis meggondolja magát, és elhallgattatja Flintet.
– És az a rituálé, amit azzal a boszorkánnyal csináltak… – szólalt meg végül Hermione is, halkan, szinte csak magának mondva. – Muszáj ezt a csapatot a helyén kezelni. Ez egy hidegvérű gyilkosság volt, amit előre kiterveltek.
– Csak éppen nem tudjuk, hogy hova rejtette el a holtestet.
– Szóval akkor most mi legyen? – kérdezte Ron, felpattanva. – Sok mindent tudunk, és még többet nem. Rajta kell ütnünk ezeken a tagokon.
– Kingsley utasítására várunk – válaszolta Hermione, miközben végre elfordult az ablaktól. – Már tájékoztattuk, ahogy azt te is tudod. A következő lépést közösen kell meghatároznunk. Ez már túlmutat rajtunk.
– Ha erre nem ad azonnali lerohanást, akkor semmire – tette hozzá Zabini savanyúan. – Nem játszadozhatunk itt, ha már konkrét bizonyítékaink és vallomásunk is van. Csapjunk le rájuk! Lehetőleg minél előbb.
Egy ideig csak a kandalló halk ropogása töltötte be a szobát. Mindenki a saját gondolataiba merült, de egyetlen dologban egyetértettek: az akció komolyabbra fordult. És ezúttal már nem csak egy bűnözőt, hanem valami régi és sötét mágiát üldöztek – olyasmit, ami jóval a jelenlegi generáció emlékein is túlmutatott.
Ron éppen a teáját szürcsölgette, amikor Draco megjelent a nappali ajtajában egy kis tálcával, amin néhány aranybarnára sült teasütemény sorakozott.
– Ezt a manóid csinálták? – kérdezte Ron, üdvözült mosollyal, és már nyúlt is az egyik után.
– Nem, Weasley – válaszolta Draco fáradt arckifejezéssel –, én sütögetek itt kis kötényben a konyhában, miközben Grangerrel teázgatunk, és egymás haját fonogatjuk.
Ron a süteményt az orrához emelte, megszagolta, majd vigyorogva Hermione felé fordult.
– Hermione, miért is barátkozunk mi Malfoyjal?
– Kérdezd a terapeutádat – válaszolta a boszorkány száraz hangon, anélkül hogy ránézett volna. – Titeket küldtek indulatterápiára, ha jól emlékszem, mert meg akartátok ölni egymást.
– Ja, persze, de a megölni az túlzás – sóhajtott a vörös hajú.
– Szerintem is. Az csak egy kis összezördülés volt.
– Törött orr, törött bordák – révedzett Zabini. – Az semmi más nem volt, csak egy kis kocsmai bunyó.
– Már nem is tudom min vesztünk össze – fújta ki a levegőt Draco.
– A Sólymok és Csúzlik mérkőzésen – mormogta Hermione. – Olyanok voltatok, mint két harcra képzett törpegolymók pálcával.
– Mikre nem emlékszel, Granger.
– Professzionális munkakapcsolat, professzionális munkakapcsolat – ismételgette Ron, mintha egy varázsigét gyakorolna. – Lehet, még most is ezt kellene mondogatnom, hogy végre beégjen.
– Jól van, Weasley – mondta Zabini, miközben megveregette a hátát. – Veled vagyunk, haver. Majd küldök neked valami finomat, ha a Szent Mungóba kerülsz az idegösszeomlásoddal.
Ron csak nevetett, és újabb süteményt vett el, de aztán elkomorodott, ahogy körbenézett.
– Ez egész jó, Malfoy. Máskor is sütögethetsz.
– Igyekszem
– Szóval… mi ez a feszkó? – kérdezte Ron, majd a tekintete lassan vándorolt Hermionéról Malfoyra és vissza, és a hatás kedvéért még mutogatott is a süteményt tartó kezével. A két érintett arcán egyaránt zavart árnyék suhant át, de nem szóltak semmit. – Erről még nem beszlétünk.
– Milyen feszkó? – kérdezte Draco.
– Miről beszélsz, Ronald? – tudakolta Hermione egy kicsit magasabb hangon.
– Köztetek. Valami mégis van?
– Szexuális feszültség – válaszolt Blaise teljes nyugalommal, miközben kényelmesen hátradőlt. – Nem vetted észre? Izzik a levegő. Nagyon-nagyon izzik. Ha nem lennénk itt, már ezen a kanapén esnének egymásnak.
Draco és Hermione egyszerre és hangosan nyögött fel.
– Kicsit több átéléssel – vigyorgott Zabini auror.
Ron megállt egy pillanatra, kicsit félrenézett, mintha elgondolkodna, majd vállat vont.
– Igazán? – kérdezte, és beleharapott a kekszbe. – Ez végül is sok mindent megmagyaráz.
– Mi van? – csattant fel Hermione, a homlokán apró ráncok jelentek meg. – Mi a fenéről beszélsz? Mit magyaráz meg? Milyen feszültség? Ittál Ronald?
– Szolgálatban vagyok – húzta ki magát az említett. – Ilyenkor nem szoktam inni.
– Akkor a sütiben lehetett valami.
Ron lenyelte a falatot, és felemelte a kezét, mintha békíteni próbálná.
– Nézd, Hermione, nem ítélkezem. Felnőtt nő vagy, és tudod, hogy mit csinálsz. Ha neked Malfoy kell, akkor áldásom rátok. Jó ember – tette hozzá kissé kelletlenül –, de egy hatalmas nagy seggfej. De talán te tudsz vele valamit kezdeni, hogy rendes varázslót nevelj belőle.
– Szebb bókot nem is várnék tőled, Weasley – szólalt meg Draco, színpadias meghajlással. – Köszönöm!
– Őszinte voltam. Tényleg. Merlin tudja mióta nézzük ezt, amit köztetek van.
– Te mindig…
– De… honnan van ez a következtetésed, Ron? – kérdezte Hermione egyre idegesebben. A füle is elpirult. – Nem a munkára kellene koncentrálni? Ha fel akartál húzni, akkor gratulálok, mert sikerült.
– Van popcorn? – kérdezte Blaise, jelentkezve, mint egy lelkes kisdiák. – Megéheztem. És most pont jó helyen ülök a műsorhoz.
Draco csak legyintett, de a száján alig észrevehető mosoly játszott. Hermione azonban a nyelvét harapdálva próbálta visszafogni magát, és éppen arra készült, hogy leharapja Ron fejét – vagy legalábbis jól letolja, amikor Draco megszólalt:
– Egyébként a sütiket tényleg én csináltam – mondta egykedvűen. – Csak hogy tisztázzuk. És nincs kötényem.
Ez végképp elhallgattatta a szobát. Ron döbbenten nézett a süteményre a kezében, mintha most már nem tudná eldönteni, megeheti-e.
Blaise felnevetett.
– És még csodálkoztok, hogy feszültség van…
Ron vállat vont és mégis beleharapott.
– Ez manósüti. Nem versz át, Malfoy. Most tényleg mi van köztetek?
– Mi együtt dolgozunk Malfoyjal, Ronald! Ez nem egy romantikus üdülés Cornwallban.
– Ha az lenne – kezdte Draco –, akkor nagyobb és szebb helyre vinném, Grangert. Most miért nézel rám így? Itt akarnál nyomorogni, drágám?
– Nem segítesz, Malfoy – sziszegte a boszorkány.
– De nem is rontok a helyzeten – ellenkezett a varázsló. – Az idióta haverod nemrég még azt hitte, hogy egy hármasozás közben estél teherbe. Ez nagy előrelépés, hogy csak én maradtam ebben az egyenletben.
– Megjegyzem azt nem hittem el – szólt közbe Ron. – De a terhespocakkal majdnem átvertetek. Nem tudom hogyan csináltad, de hűű Hermione, nagyon élethűnek néz ki. Láttam már párat basszus, hiszen egy tucat sógornőm van és a húgomról ne is beszéljünk.
– Csoda, hogy te még senkit sem ejtettél teherbe – prüszkölt a nevetéstől Blaise.
– Majd, ha meglesz a megfelelő boszorkány.
– Mint valami nyálas mágiaromnatikusban – vigyorgott a fekete hajú auror.
Hermione nagyot sóhajtott, és felemelte a pálcáját.
– Fejezzük be ezt itt és most! Dolgozzunk össze. Nincs több süti, nincs több tippelgetés, nincs több fogadás, nincs több egymás cseszegetése. Ez nem játék, fiúk.
Draco még egy pillanatig Hermionét nézte. Az ujjai még mindig könnyedén a vállán nyugodtak. A lány nem rántotta el magát.
– Talán megértették – súgta neki félhangosan a varázsló.
Hermione oldalra nézett.
– Várj, míg fogadni kezdenek ránk – válaszolta halkan a boszorkány, és a száján egy félmosoly jelent meg. – De még lehet, hogy Ron kap tőlem egy csinos átkot előtte, ha újra beszól valamit.
– Jól van, nem kell nekem ugrani – jegyezte meg védekezően a vörös hajú. – Évek óta tudjuk, hogy ti ketten vagy megölitek egymást, vagy egymásnak estek egy seprűtárolóban. Először aggódtam emiatt, aztán már nem annyira. Rájöttem, hogy engem egyik eset sem érint túlságosan. Malfoy így is el kell viselnünk, és még messze a nyugdíj.
– Milyen éleslátó… – csóválta a fejét Malfoy. – Köszönöm mindenki nevében, hogy ezt elmondtad, Weasley!
– Mi baja lehet? – kérdezte Hermione Draco felé fordulva, aki igyekezett az orrvakarás mögé álcázni egy vigyort, amikor meglátta a dühös arckifejezést a lányon, ő is próbált hasonlót vágni.
– Fogalmam sincs. Szerintem kapott valami csúnya fertőzést, amíg nyaralt. Vagy legégett a napon.
– Simán lehet.
– Fogadás? – bökte oldalba Blaise-t Weasley.
– Elég zabosak. Főleg Granger. Legyen.
– Tíz galleon arra, hogy nem bírják ki az akció végéig – mondta Ron, és vigyorgott.
– Állom. Haver biztosan bírni fogja.
– Látod, Malfoy, megmondtam neked. És módosítok az állításomon – szólalt meg hangosan Hermione. – Mindannyian az agyamra mentek. Nem csak a mardekáros különítmény, hanem a griffendéles pasik is. Borzalmasak vagytok. Ez egy akció. Egy komoly akció erre úgy viselkedtek, mint egy csapat gyerek.
– Már felbosszantottad párszor? – kérdezte Blaise-t Ron.
– Talán egy kicsit, néhányszor, semmi komoly – vonta meg a vállát Zabini. – Nem szándékosan. Olyan édes, amikor mérges.
– Zabini! Ne kezd ezt megint. Elég, ha Ron játszik az idegeimen, és te is már az utolsó szálakkal babrálsz.
– Csak húzom az agyad, Hermione. Olyan vagy nekem, mintha a húgocskám lennél… Te is tudod, hogy viccelek – szabadkozott Ron.
– Szegény Ginny! Örülhetünk neki, hogy normális lett. Szóval most, hogy ezt az egész beszélgetést lezártuk, mi lenne, ha átbeszélnénk egy működőképes stratégiát? Mert eddig csak agyvérzés kerülgetett miattatok, de előrébb nem jutottunk.
Draco közben gyengéden megszorította Hermione vállán a kezét. A boszorkány egyenesen ránézett a varázslóra, különös nyugalmat érzett a közelségében. Nem tudta volna körülíri, és az arcára sem hagyta ezt kiülni. Nem, ezzel a legkevésbé sem volt itt az ideje, hogy foglalkozzon.
– Mondhatok valamit? Az üggyel kapcsolatban.
– Persze, Malfoy, kezdj bele! – adta meg neki a szót Hermione. – Végre valaki, akinek eszébe jutott az ügy is.
– Engem is érdekel – szólalt meg Blaise felemelet kézzel. – Égek a vágytól, hogy halljam, amit Malfoy auror mondd. Halljuk, halljuk.
– Engem is érdekel – csatlakozott Ron.
– Szóval, Weasley, a kommandós csapatai rendben vannak. Ez már egy nagy előrelépés. – Draco komoran nézett végig a hallgatóságon. – Így, Granger, a biztonságod szinte garantált. Tartjuk magunkat a napi rutinhoz, hogy az egységek ezt megtanulhassák, és észrevétlenül követhessenek minket. Nem térünk el a rutintól.
– Ezzel nem hiszem, hogy bármilyen más gond lenne – mondta Hermione egykedvűen. – A rutinunk az eddigieken képest nagyon nem változtatna.
– Én is így gondolom. De nem lehetsz soha egyedül.
– Akkor ez a rész rendben van részenről is – felelte a boszorkány. – Bár nem örülök neki.
– Mi sem – mondta Ron. – Nem kockáztatunk.
– Mindig szemmel tartunk, édesem – küldött puszit Blaise. – Árgus szemekkel figyellek majd.
– Csak ne vitt túlzásba – morogta Hermione.
– Másrészt kész a hamis Élet vize – szólalt meg Draco komoran. – Ezt készítettem arra az esetre, ha sor kerülnek a találkozóra Evans és köztünk. Mivel Aurora, Flint felesége is érintett, így csapdát kellene vele állítanunk. És ez egy tökéletes alkalom lenne, hogy elkapjuk.
– Aurora semmiképp sem vehet részt a tranzakcióban – jegyezte meg Zabini. – Nemrég megszületett a legkisebb Flint. Különben sem vállalunk ilyen kockázatot. Százfülé-főzethez szerezhetek tőle hajszálat, de ez a legtöbb, amit várhatunk tőle.
– Jaj, dehogy – emelte fel a hangját Ron. – Semmi esetre sem vonhatunk be civileket ebbe az akcióba. A Százfűlé kockázatos. Ha csapdába akarjátok csalni Evanst, akkor tegyétek meg máshogyan. Ha az Élet vizet érdekli, akkor…
– Az a baj, hogy ez koránt sem biztos, viszont nekünk ez egy lehetőség – vette át a szót Hermione. – De, ha megvan Aurora hajszála, akkor felkészülhetünk erre a csapdára is. Evans az hiszi, hogy mindenki az ő malmára hajtja a vizet. Ez pedig egy igazán gyenge pontja. Egy megfélemlített nő, aki meg akarja menteni a férjét eléggé kiszolgáltatott.
– Szerintem igen. Kipróbálhatnánk előtte, ha tudunk szerezni egy muglit vagy kviblit. A bájital bármikor készen áll a bevetésre. Nem túlságosan hosszú a hatása, de hamis varázslatot lehet vele előidézni, ami egyfajta hallucinációs állapot.
– El akarjátok rabolni Fricset? – kérdezte Blaise, aztán összevonta a szemöldökét.
– Nem raboltunk el senkit. És miért kellene pont Frics? – kérdezte Draco. – Imádsz hülyeségeket beszélni.
– Nem igazán ismerek más kviblit, és potenciálisan ő lenne a legjobb választás.
– Vagy egy mugli – mondta Hermione.
– Akkor raboljunk el egyet – jelentette ki Ron, mintha boltba menni készülnének. – Annyi van itt a városban, hogy kinyújtod a kezedet és elkaphatsz egyet.
– Van egy potenciális jelöltem – közölte a lány. – Megbízható. Csak oda kell utaznunk. Ennyi az egész.
– Az idő rövidsége miatt ne bonyolítsunk a dolgunkat – szólalt meg Weasley auror kimérten. – Mi Zabinivel lopunk egy muglit, ha kell. Kipróbálhatjuk rajta a főzetet és ennyi. Nem kell egy potenciális jelölt. Nem hozhatunk ide senkit, és ha lehet, nem kellene elmennetek sem innen. Ha megkapjuk a parancsot Kingsleytől, akkor valószínűleg nem is lesz erre szükség.
– Jó – mondta Draco egykedvűen. – Ha szereztek is valakit, akkor csak úgy, hogy ne keltsetek feltűnést.
– Mennyi esélye van annak, hogy a főzet bevethető teszt nélkül és működik?
– Nyolcvan százalék.
– Optimista vagy, Malfoy.
– Nagyon jó bájitalmester vagyok, Weasley. El tudom dönteni, hogy melyik főzet hatásos vagy melyik hatástalan. Ehhez mugli sem kell – húzta ki magát Draco. – A húsz százalék hibát meghagyom annak, hogy ezt-azt eltúloztam a siker érdekében, de negyedóráig minimum elhiteti a kis barátunkkal, hogy van varázsereje.
– Szívesebben tesztelném ezt úgy, hogy megbeszélném az illetővel, aki megissza, hogy mit érez a szer használata közben – szólalt meg Hermione.
– Ez nem egy bájitaltanfolyam – forgatta meg a szemét Ron. – Én bízom Malfoy képességeiben. És van mentőtervem. Szinte tudom mi lesz az első varázslata annak a baromnak.
– Kímélj meg az ötleteidtől.
– A péniszhosszabbítás komoly varázslat – jegyezte meg Zabini mindenttudóan. – Erre is készültél, Draco?
– Kímélj meg a hülyeségedtől – válaszolt diplomatikusan Draco.
– Miért? Teljesen jogos – bólogatott Ron. – Én is erre gondoltam először.
– Merlinre. – Hermione idegesen az ajkába harapott. – Mindannyian bolondok vagytok.
– Semmi gond, Granger! Csak bízzátok ránk magatokat – vigyorgott Blaise. – Szerzek nektek egy muglit és teszteljük a főzetet. Mindent kézben tartunk, kedves. Nem kell aggódnod.
– Én ezt nem így érzem – mondta a boszorkány, aztán elindult kifelé a nappaliból.
– Most mi baja van? – kérdezte Ron.
– Weasley, ha ezt meg kell kérdezned, akkor nagyon nagy bajban vagyunk – morogta Draco.
– Menj inkább és fékezd meg az asszonyt.
– Téged fékeznélek meg – jegyezte meg hidegen a tejfölszőke mágus. – És nem fogom Grangert megállítani, hogy ha meg akar átkozni. Már kezd nagyon is érni az az átok.
– Tudja, hogy csak ugratom – legyintett Ron. Draco határozottan kételkedett benne, hogy Hermione ezt így gondolta. – Minden beépített ügynököt, akik házaspárt vagy csak szerelmespárt játszanak azokat ugratni szoktuk. Ez mindig így van.
– Ja, abban kellene már ezt hagyni – szólalt meg Zabini kétkedően. – Kezdünk kifogyni a poénokból.
– Jó. megyek és megmondom neki, hogy sajnálom. – Aztán Weasley felkelt és kiment Hermione után a konyhába.
– Ezt az idiótát.
– De legalább lesz gyors erősítés, ha gond lesz. Weasley jó stratéga, csak nem ért az emberi kapcsolatokhoz – mondta Draco. – Mindenkinek lehet valamilyen defektusa.
Kisvártatva a vörös hajú férfi visszaért a nappaliba jócskán felpuffadt arccal. Csípőre tette a kezét, és hunyorítva nézett a két társára, másképp egyáltalán nem látott.
– Mérgesszömörce ártás? – kérdezte Draco.
– Egyenesen a képedbe? – vihogott Blaise.
– Grangernek van stílusa.
– Visszamegyek a helyemre – jegyezte meg Ron. – Ha látnék.
– Gyere, haver! – verte hátba Zabini. – Majd én hoppanálok veled.
– Lekötelezel.
– Csak töröld le a nyálad – szólt hozzá fintorogva Draco, és egy zsebkendőt nyújtott át a varázslónak. – Ne lássanak így a többiek, mert akkor nem fognak tisztelni.
– Köszi.
Azzal két auror elhagyta a nappalit, és a hátsókertből hoppanáltak. Alighogy ez megtörtént Hermione lépett be a helyiségbe.
– Elmentek?
– Igen.
– Idióta Ron…
– Az én barátaim se jobbak a tieidnél – sóhajtott fel Draco nehezen. – Csoda, hogy a sok hülyeségtől, ami a fejükben van egyáltalán képesek varázsolni.
Hermione megdermedt egy pillanatra.
– Varázsolni? – kérdezett vissza elgondolkodva.
– Tudod, mágia.
– Oh, Merlinre, ez az! – Azzal a lány a félreeső helyen lévő tervezőasztalhoz ment, és heves keresésbe kezdett.
– Mit keresel?
– Azt a térképet, amit a múltkor rajzoltál. Azon, amin az energiavonalak vannak.
Draco csak bólintott, nem szólt semmit, csak elővarázsolta azt egy rejtekfiókból. Hermione közben lesöpört mindent a dohányzóasztalról, nem törődött vele, hogy a teáscsészék összetörnek, a teasütemények pedig szétszóródnak és szétgurulnak a padlón és a szőnyegen. Az asztal lábai megnyúltak és most már derék magasságban volt előttük. A mozdulata sietős volt, mégis céltudatos. Már nem a sértett, frusztrált auror állt előtte, hanem az a boszorkány, aki könyvtárakat bújt át, és olyan összefüggéseket látott meg, amiket más nem.
A varázsló csak értetlenül állt, és figyelte, ahogy Hermione szétteríti a térképet, és ráhajol az asztalra. És valami teljesen más kép villant fel az elméjében, ami egyáltalán nem illett a helyzethez, a kontextushoz és a partneri kapcsolatukhoz sem. Az asztal remek volt, pontosan megfelelő magasságban. Csak ki kellett volna nyújtani a kezét, magához húzni Grangert, maga felé fordítani és szenvedélyesen megcsókolni. Lesöpörni a kiterített térképet, és a lány feldobni az asztalra, aztán a képzelete száguldani kezdett. Először a mai napon olyan irányba, amitől egy bárgyú mosoly jelent meg az arcán.
– Malfoy!
– Mi az? – válaszolt álomittasan a férfi, akinek még mindig ment a mozi a fejében.
– Baj van? – kérdezte Hermione.
– Miért?
– Olyan fura képet vágsz, mint akinek valami baja van. És gondolom megkérdezem.
– Elkalandoztam, semmi különös – mormolta a varázsló, aztán visszatért a rideg valóságba.
– Mire gondoltál?
– Semmi különös – felelte Draco, aztán gyorsan témát váltott. – Elárulod, hogy mi keresel azon a térképen?
– Olyan idióták voltunk eddig – mondta Hermione. – Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy Flintet csak olyan helyen tarthatják fogva, ahol nincs mágia? És ezt most meg is erősítették nekünk.
– Igen – bólogatott a varázsló. – Azt mondták, hogy nem mehetnek a közelébe.
– De miért? És… és most ez beugrott. Rosszul kezdtünk hozzá a múltkor. Nem azt a helyet keressük, ahol több erővonal találkozik. Hanem egy olyan helyet, ahol egy különleges metszéspontban találkoznak, ahol kioltják a mágiát és egy mágikus csapdát hoznak létre.
– Fossadiabolus – szólalt meg Draco, és hirtelen ő maga sem tudta, hogy ez honnan ugrott be, aztán közelebb ment Hermione mellé. – Egy csomópont, ahol az erővonalak kioltják egymást… Egyfajta mágikus vákuum.
– Pontosan. Közönséges nevén ördögárok. Merlinre, hogy erre egyáltalán nem gondoltam – fújta ki a levegőt a boszorkány. – Ezt nem hiszem el.
– Ritka és… Mit gondolsz véletlen rátalálhattak?
– Talán. Csapdába ejtik a mágikusokat, de akár egy mágiamentes áldozatot is – folytatta tovább a boszorkány. – Csak találnunk kell egy ilyen helyet, ahol a metszéspontok kioltják egymást.
– Hát ez nem lesz egyszerű.
– Más sem. Mert, ha tényleg egy ördögárokkal van dolgunk, akkor nem lesz olyan könnyű kihozni onnan Flintet. Mindig egy fogja van. Egy ki, egy be.
– Hogyan lehet megtörni?
– Nem tudom. De szerintem egy Bombarda megoldja. Zavart kell okoznunk az egész szerkezetben. Szerintem viszonylag könnyen szétesne. És nem is lenne baj – magyarázta tovább a boszorkány.
– Mindjárt a legveszélyesebbre gondolsz, Granger – sóhajtott fel Draco.
– Legyünk hatékonyak. Várj! Kell még valami.
– Micsoda?
– Flint könyve.
– Az elvesztésgátló bűbáj rajta van – mondta Hermione. – Próbáljuk meg felhasználni ezt. Hátha megmutatja az irányt.
– Invito Flint könyve – szólalt meg Draco, majd a kezében csattant a könyv, de nem adta át a lánynak. – Majd én csinálom. Te ne érj ehhez hozzá.
– Malfoy…
– Nem fogsz nekem még egyszer megszökni.
– Ha megtaláljuk Flintet, akkor nem fogok – forgatta a szemét a boszorkány. – Ez lesz a mi kis iránytűnk.
Draco nem szólt semmit, csak rákoppintott a bájitalkönyvre, majd egy fényes pontban gyűjtötte össze a varázslatot, ami a könyvön ült. A pálcájával a térképre irányította, majd a kis pont megjelent a pergamenen. Először nem történt semmi, de aztán elkezdett mozogni.
– El sem hiszem, hogy ez működik.
– Pedig igen – jelentette ki Hermione boldogan. És úgy csillogott a szeme, mint még soha.
Mindketten követték a pontot. Nagyon közel voltak most egymáshoz, annyira közel. A karjuk összeért. A szívük hevesen dobogott. Egy pillanatra egymásra néztek. Dracónak még sosem volt ekkora a kísértés, hogy megcsókolja a lányt. Már éppen megtette volna, amikor a pont hirtelen megállt.
– Megvan! – szólalt meg Granger diadalmasan. – Ez nem a …
– Dehogynem. A régi malom épülete – erősítette meg a varázsló.
– Basszus! Itt volt nem messze a rituálétól – folytatta hitetlenkedve a boszorkány. – Ha akkor megpróbál kapcsolatba lépni velem, akkor… szinte rögtön meg is találjuk.
– És itt a forrás nem messze.
– És a körforgás… A víz vagy a malom, nem is tudom melyik. Ahh Merlin! Elkészülsz két perc alatt, Malfoy?
– De mennyire.
– Őrültség…
– Az, de ha odaérünk, akkor jelzek Weasley-nek és a többieknek.
– Mi van, ha tévedek? Múltkor is tévedtünk – szólalt meg Hermione aggódva.
– Nem fogadok be még egy varázslényt – rázta meg a fejét Draco. – Szerintem most nem tévedünk. Itt van Flint.
Dracok kihúzta magát, és Hermione akaratlanul leutánozta a mozdulatát. Mindketten hasonló elszántsággal néztek egymás szemébe.
– Akkor lássuk, hogy igazunk van-e.
feltöltötte 2025. Nov. 12. |
Nyx | hozzászólások: 1
