10. fejezet
Wendy, a wendelsfieldi gonosz boszorkány bemutatója


Hermione Granger

Döbbenet és adrenalin lőtt át Hermionén a köpenyes alak láttán, Malfoyt maga mögé lökte, és pajzsot vetett eléjük. Malfoy meglepett felkiáltást adott ki, amikor megbotlott, és a lány vállába kapaszkodott, hogy megtámaszkodjon.

– Ki vagy te? Mit akarsz? – követelte a lány. Szerencsére a hangja erősnek és magabiztosnak hangzott. Ez nagy ellentétben állt azzal, amit belül érzett, Hermionénak erősen meg kellett markolnia a pálcáját, hogy ne remegjen.

– Semmi baj, Granger… – hallotta Malfoyt tétován mondani: – Csak egyvalaki lehet…

A férfi a lány elé lépett.
– Anya?

Az alak felnyúlt, és lassan, mintha fájdalmai lennének, visszahúzta a csuklyát, hogy láthatóvá váljon az arca. Hermione bárhol felismerte volna Narcissa Malfoyt, karcsú, sötét haját, amelynek két oldalán fehér csík volt, elegáns kontyba fogta hátra. A köpeny alatt elegáns, fekete, smaragdzöld szegéllyel díszített talárt viselt, és a tekintet, amit a fiára vetett, annyi szeretettel és megkönnyebbüléssel volt tele, hogy Hermione torkában gombóc képződött.

Malfoy megindult felé, de Hermione megragadta a karját, és visszatartotta.

– Ellenőrizned kell, hogy tényleg ő az. Kérdezz tőle valamit, amit csak ő tudhat.

A férfi gúnyosan felelt:
– Ő az, Granger.

– Nem, neki van igaza, drágám – mondta Narcissa. – Mindig óvatosnak kell lenned. Lássuk csak…– Egy pillanatra elgondolkodott. – Amikor ötéves voltál, fürdés után a lábad közé dugtad a fütyidet, és úgy sétálgattál, hogy Wendynek, a wendelsfieldi gonosz boszorkánynak nyilvánítottad magad.

Ó, Istenem…

Hermione keményen küzdött, hogy visszaverje a nevetést. Olyannyira, hogy önkéntelenül egy horkantás szökött ki belőle, ami csak még viccesebbé tette a dolgot.

– Ez igaz?! – követelte választ Hermione.

Malfoy nem látszott lenyűgözöttnek, ahogy az anyjára meredt.
– Az összes emlék közül, amit felhasználhattál volna, úgy döntöttél, hogy ez az, amit meg kell osztanod.

Narcissa kuncogott.
– Ez a kedvencem.

Alig várom, hogy elmondhassam Harrynek.

– Most már nekem is az a kedvencem – mondta Hermione, miközben Malfoy felszisszent, és gyorsan az anyja felé sétált, és ölelésbe vonta.

Hermione sóvárgást érzett. Nem tudta, mikor láthatja újra az anyját, vagy hogy a szülei egyáltalán megbocsátják-e neki, amiért elfeledkezett róluk. Malfoy szorosan magához szorította, egy percig élvezte a pillanatot, és Hermione igazán nem akarta megzavarni, de meg kellett győződnie róla, hogy biztonságban vannak.

– Elnézést a zavarásért – mondta tétován a Hermione. – De biztonságban vagyunk itt?

Malfoy kissé hátrébb húzódott, amikor Narcissa megfordult, hogy ránézzen.
– Igen, még mindig csak Draco és én tudjuk, hol van ez a házikó, Lucius még a címet sem tudja. Éreztem, hogy mindketten bejöttetek a vérvédőkön keresztül, és meg kellett néznem, hogy minden rendben van-e… – kérdőn nézett Malfoyra, karjai még mindig a fia körül pihentek.

– Jól vagyunk, anya, csak élelemre és bájitalkészletre volt szükségünk. Úgy gondoltam, ez lesz a legjobb megoldás.

– Természetesen, kérlek, vigyetek, amire szükségetek van, azonnal fel tudom tölteni a készleteket. – A nő olyan gondoskodóan simította végig a kezét Malfoy arcán, hogy Hermionénak el kellett fordítania a tekintetét, nehogy sírni kezdjen. – Drágám, magunkra hagynád Miss Grangert és engem egy percre?

Az idegesség azonnal megtöltötte Hermione gyomrát a szavak hallatán.

Miért akarna négyszemközt beszélni velem?

Valószínűleg meg akar fenyegetni.

Ó, Istenem, figyelmeztetni fog, hogy ne nyúljak a fiához.

Malfoy kínosan nézett közéjük.
– Persze, bemegyek a konyhába, és elkezdek összeválogatni valami kaját.

Miután Malfoy elment, és a konyhaajtó bezárult, Narcissa rámosolygott, és intett neki, hogy üljön le a kanapéra.

Elég kellemesnek, sőt, melegszívűnek tűnt, ami nem az az érzés volt, amire Hermione számított Narcissa Malfoytól. Valójában még soha nem beszélt Narcisszával, csak az Abszol úton látta őt néha-néha. De ő Lucius Malfoy felesége volt, aki az évek során számos kegyetlen dolgot tett vele és a barátaival, ezért óvatos távolságot tartott, és a kanapé legvégén ült, a lehető legtávolabb tőle.

– Az előbb magad mögé lökted Dracót – jegyezte meg Narcissa, és figyelmesen figyelte Hermionét. – Védted őt. – Ez nem kérdés volt, inkább kijelentés, de Narcissa szünetet tartott, láthatóan valamilyen válaszra várva.

– Ó, hát, nem tudtam, ki az, és csak reagáltam.

– Köszönöm. – Narcissa őszinte, de kimerültnek tűnő mosolyt adott neki. – Aggódtam, amikor csatlakozott hozzátok, hogy a köztetek lévő múlt problémás lesz. Feltételezhetem, hogy a bájaival győzött meg téged?

A bájával?!

Hermione felnevetett, mielőtt meg tudta volna állítani magát.
– Bocsánat, talán nem bájjal, de meglepően segítőkész volt, és gondolom, elég szórakoztató is.

Engem is elszédít, de ezt nem kell tudnod.

– Sok mindenen ment keresztül, túl sok mindenen ahhoz képest, mint valaki az ő korában, ahogyan bizonyára te is. Tudom, hogy nem volt túl kedves veled, és csak megköszönni tudom, amit most teszel érte.

Megfogta a bokámat.

A lány pislogott. Miért nem tudta kiverni a fejéből ezt az átkozott boka dolgot!

Miközben próbált válaszon gondolkodni, Narcissa megrándult, és élesen beszívta a levegőt.

Hermione riadtan nézett rá.
– Jól van, Mrs. Malfoy?

– Igen, sajnálom…

Narcissa ismét megrándult.

– MALFOY! – Hermione hangosan kiáltott, miközben közelebb ment Narcisszához, hogy megpróbálja kideríteni, mi a baj.

Malfoy pánikba esett arccal rohant ki a konyhából.

– Mit mondott? Bármi is az, valószínűleg igaz, de meg tudom magyarázni…

Egy pillantást vetett az anyjára, és odarohant, letérdelt előtte a földre, arcán tiszta kínnal.
– Anya! Mi a baj?

– Semmi baj, majd elmúlik, csak le kell feküdnöm – próbálta megnyugtatni őket Narcissa, miközben Hermione azonnal odébbállt a kanapéról, hogy helyet adjon neki, hogy kinyújtózhasson.

– A Cruciatus átkot használta rajtad, ugye? – kérdezte Malfoy.

– Igen, de jól vagyok. Perselus gondoskodik róla, hogy bájitalokkal jól el legyek látva.

Úgy tűnt, a megnyugtatás nem sokat segített Malfoynak, aki dühösen letörölt egy könnycseppet az arcáról.

Narcissa a fia felé nyújtotta a kezét, és Hermione észrevette, hogy remegés járja át. A döbbenet úgy érte, mint egy gurkó az arcába, tanúja volt, hogy Malfoy is átélte ugyanezt a remegést.

– Maradj itt – mondta Malfoy Narcisstának. – Ne menj vissza.

– Kedvesem, nem hagyhatom magára az apádat. Megígérem, hogy ha nagyon elfajulnak a dolgok, idejövök, de most még kezelhető.

– Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy megkínoznak. – Malfoy megtörtnek tűnt. – Honnan fogom tudni, ha valami történik veled?! Vagy ha szükséged van a segítségemre?

Hermione némán figyelte a szóváltást. Ahogy feldolgozta a döbbenetet, akaratlanul is elszabadult egy könnycsepp, és végigfutott az arcán. Ezért felejtette el a saját szüleit, azért tette, hogy megvédje őket a kínzástól és a gyilkosságtól. Hogy tudott Malfoy azzal a tudattal élni, hogy a saját anyját rendszeresen kínozzák, és ő semmit sem tudott tenni ellene? Tudta, hogy Lucius, még ha mostanra át is állt a másik oldalra, úgy döntött, hogy Tudodkit követi. Narcissa azonban nem viselte a Sötét Jegyet, és szörnyű döntéseket volt kénytelen hozni, hogy megvédje azokat, akiket szeretett.

– Van nálatok galleon? – kérdezte tőlük Hermionr.

Mindketten zavart arckifejezéssel néztek rá, mielőtt Malfoy megköszörülte a torkát, és azt mondta neki:
– Nem igazán alkalmas az idő, Granger, később tudok adni neked pénzt.

A lány megforgatta a szemét.
– Tavaly egy bűbájjal kommunikációs galleonokat hoztam létre, a DS tagjai így tudtak egymásnak üzeneteket küldeni anélkül, hogy Umbridge észrevette volna őket. Mindegyikőtöknek tudok egyet létrehozni, hogy tudjatok kommunikálni. Amíg óvatosak, Mrs. Malfoy, addig senki sem fogja megtudni. Ezek diszkrétek, ha valaki felfedezi őket, csak úgy néznek ki, mint egy normális galleon.

– Megteszed ezt értünk? – kérdezte Narcissa, a döbbenettől tágra nyílt szemmel.

– Igen, bár ez galleononként körülbelül húsz percet vesz igénybe. Küldenem kell majd egy patrónust Harrynek, hogy ne aggódjon.

~~~~~~~~

Draco Malfoy

Draco csendben ült, és figyelte, ahogy Granger a konyhában a kommunikációs galleonokon dolgozik. Nem sikerült sokat beszélnie, mióta rájött, hogy a Sötét Nagyúr az anyját kínzási gyakorlatra használja. Gyűlölte, hogy eszébe sem jutott, hogy ez megtörténhet, ha már elment. Ha tudta volna, soha nem ment volna el. Ostoba és naiv volt, a Sötét Nagyúrnak mindig volt kivel játszania, tudnia kellett volna.

Granger felnyúlt, hogy munka közben a füle mögé tűrje göndör, barna hajának néhány elszabadult szálát. Egyszerűen imádott szórakozni a fejével. Az utolsó dolog, amire számított, hogy a lány felajánlja neki, hogyan kommunikálhat az anyjával. Az anyjával, akit semmi oka nem volt arra, hogy szeressen vagy tiszteljen.

– Nagyon éhes vagyok, csinálnál nekem egy kis pirítóst? – kérdezte a lány félénk mosollyal.

– Ó, itt nincs házimanó! – szólalt meg a fiú anyja, és aggódva nézett körül. Élete legnagyobb meglepetésére készült, mert a fia tudott pirítóst készíteni.

Hála Mardekárnak leült.

– A sátorban sincs házimanó, Granger tanított meg sok mindenre a konyhában – kacsintott Draco az anyjára.

– Most már tényleg? – Narcissa szemérmesen Grangerre nézett.

Granger köhintett és felnyögte:
– Éltelekkel kapcsolatos dolgok!

– Ételekkel kapcsolatos – erősítette meg az anyjának, aki kuncogott. Mindkettőjüknek ugyanolyan humorérzéke volt, minden szarkazmusát és szellemességét neki tulajdonította.

Granger dühösen nézett rá.
– Elmész és csinálsz nekem egy kis pirítóst, te kibírhatatlan barom? – Draco kötelességtudóan elment, és csinált neki pirítóst, miközben az anyja egyenesen elragadtatottnak tűnt az egész szóváltástól.

– Nem tehetek róla, de úgy gondolom, hogy egy sátorban élni borzasztóan furcsa… – kezdte az anyja. – Miért nem maradsz inkább itt?

Draco már azon gondolkodott, vajon javasolhatná-e ezt, de visszatartotta magát. Eléggé örült, mert beleegyeztek, hogy ellátmányért jöjjenek, nem akarta a szerencséjét próbára tenni.

Kérlek, mondj igent, nagyon szeretnék fürdeni.

– Ó, hát még egy kicsit a sátorban kell maradnunk. A barátunk, ööö, elment egy időre, és meg kell tudnia találni minket, ha visszajön.

Draco gondolatai visszapillantottak Grangerre, aki a priccsen szipogott. Az ő érdekében remélte, hogy Weasley visszajön. Ha így lenne, Draco nagyon igyekezne, hogy ne idegesítse. Sajnos azonban Draco nem látta, hogy egyhamar visszatérne.

– Tudom, hogy Mr. Weasley elment – mondta halkan, együtt érző mosollyal az anyja. – Perselus mondta el nekem. Figyelni fogjuk, hátha elkapják a fejvadászok.

Granger a homlokát ráncolta.
– Honnan tudja Piton?

– Phineas rendszeresen tájékoztatott. – Az anyja ezt úgy mondta, mintha köztudott lenne. Valójában mind neki, mind Grangernek vadonatúj információ volt.

– Kémkedett utánunk?! – bukott ki Granger.

Anya szórakozottnak tűnt.
– Rodolphus említett valamit egy öltáncról, de ígérem, nem fogok kérdezősködni.

Draco fuldoklott a víztől, amit ivott.
– Micsoda?!

Kérlek, mondd, hogy rosszul hallottam …

– Mindketten felnőttek vagytok, hogy mit csináltok a sátorban azokon a magányos éjszakákon, az csak rajtatok múlik. – Túlságosan is szórakozottnak tűnt.

– Ez nem történt meg! – Granger megalázottan kiáltott fel.

– De igen, megtörtént – válaszolta automatikusan Draco, majd összerezzent, amikor rájött, hogy a saját anyja az, akinek ezt mondja. – Mármint, nem történt meg… Granger csak nagyon durván megpróbálta megint elkobozni a pálcámat, és lehet, hogy közben az ölemben kötött ki.

– A rohadt életbe – nyögte Granger.

Anya úgy döntött, hogy megsajnálja őket.
– Mindenesetre, mint mondtam, ez a házikó biztonságos, és nyugodtan használhatjátok.

– Köszönöm – mondta Granger, és csendben visszatért a galleonokhoz.

Narcissa a diszkréten rákacsintott az asztal túloldaláról, a fiú a szemét forgatta rá.

Később aznap este, amikor visszatértek a sátorba, és Potter őrködött, Granger leült mellé a kanapéra, és egy elhallgatásgátló bűbájt varázsolt köréjük.

Draco kérdő pillantást küldött rá.

– Megkínoztak a Cruciatus átokkal, ugye? – kérdezte.

A férfi felsóhajtott, és félrenézett. Nem igazán akart erről beszélni, és a lány már tudta a választ.

– Igen.

A lány óvatosan megfogta a mardekáros kezét, óvatosan megfordította, hogy megvizsgálja.

Engedte, miközben megjegyezte, milyen puha a boszorkány keze.

Teljesen normális dolog, amit észre lehet venni egy emberen…

– Észrevettem a remegésedet, amikor először csatlakoztál hozzánk, aztán felismertem ugyanezt a remegést az édesanyádban is.

– Amikor a Cruciatus-átkot rendszeresen végrehajtják egy személyen, az… maradandó sérüléseket hagyhat maga után. – Szinte átszellemülten figyelte a kezüket.

– Milyen gyakran kínzott téged?

Draco remegő lélegzetet vett.
– Soha nem volt séma, akkor szereti csinálni, amikor a legkevésbé számítasz rá, számára szórakoztató. Bár, olyan gyakran kezdett el történni, hogy kezdtem elvárni, hogy mindig ez történjen, amikor a jelenlétében vagyok.

– …és most az anyád…

Draco nyelt egyet.
– Igen, és most ő az új játékszere. – Megszorította az ujjait az övéi körül, és a szemébe nézett. – Granger, azt akarom, hogy eltűnjön. Kérlek, hidd el, hogy bármit megteszek, hogy segítsek neked elérni ezt.

A lány bólintott.
– Hiszek neked. Már jóval korábban is hittem neked. – Egy apró mosolyt villantott a férfinak. – El kellene vinnem egy csésze teát Harrynek. – A lány el akart mozdulni a kanapéról, de a mardekáros megragadta a kezét.

Megállt, és a férfira nézett.

– Köszönöm – mondta őszintén – a galleonokat.

~~~~~~~~

Draco Malfoy

Az anyjával való találkozás óta eltelt néhány nap, és sajnos még mindig a sátorban voltak. Draco nem panaszkodott, de nagyon vágyott a házikó nyújtotta kényelemre. Granger és Potter úgy döntöttek, hogy még egy hétig a helyükön maradnak, arra az esetre, ha Weasley visszatérne, de utána megegyeztek abban, hogy a nyaraló ésszerű hely lenne, ahová átköltözhetnének. Dracónak csak türelmesnek kellett lennie.

A pálcáját a gályára nyomta, és elküldte az anyjának a napi üzenetét, hogy jól van-e. A galleon egy pillanattal később felmelegedett a válaszával, megerősítve, hogy igen. A szeme sarkából látta, hogy Granger a kanapé másik végéből figyeli.

– Akarod látni, mi áll benne, hogy megbizonyosodj róla, hogy nem árulom el az értékes titkaidat? – kérdezte tőle.

A lány elpirult.
– Nem ellenőriztem, hogy mi van veled! Csak jó látni, hogy boldog vagy… Egyébként is, a Megszeghetetlen fogadalom megakadályozza, hogy olyasmit mondj, amit nem kellene.

– Nem ezekre a titkokra gondoltam – vigyorgott a férfi.

Látta, hogy a lány kissé meginog a kanapén, mindig ideges lett, amikor a férfi játszani kezdett vele.
– Milyen titkokról beszéltél? – kérdezte óvatosan.

– Ó, nem is tudom, mit szólnál ahhoz, hogy furcsa dalokat énekelsz, amelyek szövege főként abból áll, hogy „mmmbop”, bármit is jelentsen ez, vagy hogy olvasás közben rágod a hajad, vagy hogy a pálcáddal viszketsz bizonyos testrészeket, vagy hogy szexi lábad van…

– A kurva életbe. – Potter, aki pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy visszasétáljon a sátorba, azonnal megfordult, és egyenesen visszasétált.

– Szexi lábak?! – Granger megalázottan felkiáltott.

– Azt mondtam, amit mondtam. – Hátradőlt a kanapén, és a karját a feje fölé nyújtotta.

– Nos, nagyon remélem, hogy nem mondod el anyádnak, hogy szexi lábam van, bár szerintem ez rosszabb fényt vet rád, mint rám.

Becsukta a könyvét, és az ölébe támasztotta. Megint a Bogar a bárd meséit olvasta.

– Mi van veled és ezzel a könyvvel?! Ugye tudod, hogy ez egy gyerekkönyv, Granger? Ha valami felnőtt olvasmányra vágysz, kölcsönadhatom neked azt a meglehetősen merész magazint, amit Pottertől kaptam…

A lány megforgatta a szemét.
– Ha tudni akarod, Dumbledore végrendeletében rám hagyta ezt a könyvet. Ez az ő személyes példánya, és tekintve, hogy általában nem szokott ok nélkül tenni dolgokat, próbáltam kitalálni, hogy miért…

– Belenézhetek? – kérdezte. A kíváncsiságát határozottan felkeltette.

– Persze, üsd ki magad. – A lány az ölébe vágta a könyvet. – Jobb, ha megkeresem Harryt, gondolom, megpróbálja kitörölni a fejéből azt az emléket, amikor azt mondtad, hogy szexi lábam van.

– Mondd Potternek, hogy szexi alkarja van. Nem akarom, hogy féltékeny legyen, és Weasley-t csináljon – mondta neki Draco, és próbálta leplezni a grimaszán való szórakozottságát.

~~~~~~~~

Hermione Granger

– Malfoy szerint szexi alkarod van – mondta Harrynek, miközben csatlakozott hozzá egy fának támaszkodva. Ma hideg volt odakint, ezért melegítő bűbájt varázsolt maga köré.

Harry felnevetett.
– Hát mondd meg Malfoynak, hogy szexi a haja.

– Istenem, dehogy, már így is elég nagy az egója, ha a hajáról van szó.

Kényelmes csendben ültek egymás mellett, néztek ki a fákra, és hallgatták a madarak vidám csicsergését. Jó időbe telt, mire Harry összeszedte a bátorságát, hogy halkan kimondja:
– Nem hiszem, hogy visszajön, Hermione.

Én sem hiszem.

Bűntudat lett úrrá rajta.
– Szörnyen érzem magam, Harry. Folyton azon gondolkodom, vajon van-e valami, amit másképp mondhattam vagy tehettem volna. Megpróbáltam megnyugtatni, de… Hát, tudod, milyen makacs.

Harry átkarolta a lány vállát.
– Ha Ron fejében van egy ötlet, nagyon nehéz rávenni, hogy meggondolja magát. Megértem, hogy paranoiás Malfoy miatt, őszintén szólva még én is látom, hogy köztetek van valami furcsa kapcsolat, de én? Évek óta ismer minket, tudnia kellene, mi nem így látjuk egymást… – Elakadt a szava, idegesen nézett a lányra. – Nem is. Ugye?

A lány kuncogott.
– Így van.

A férfi megkönnyebbültnek tűnt.

– Malfoy tényleg összezavarja a fejemet… – folytatta a lány. – Nem tudom, mit érezzek vele kapcsolatban. Amiket mond, nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolja-e, vagy ez az egész csak egy nagy vicc. Én inkább hajlok arra, hogy azt higgyem, számára ez egy nagy vicc, főleg a múltunk miatt, azt hiszem.

– Kedveled őt? – kérdezte Harry tőle.

Nem.

De igen.

Talán.

– Ez egy bonyolult kérdés.

– Kedvelem őt – mondta Harry magabiztosan.

Hermione felvonta a szemöldökét, mire ő gyorsan hozzátette:
– Mint barát!

– Képzeld el, ha már az elejétől fogva barátok lettünk volna, az iskolakezdés óta… – mondta Hermione, visszagondolva arra, amikor először érkeztek a Roxfortba.

– Egyáltalán nem. Az az emlék, amikor vadászgörénnyé változott, az egyik kedvencem, ezt ne vedd el tőlem!

Hermione felnevetett.

– Hiányzik Ginny? – kérdezte a lány.

– Igen, igazából eléggé. Valahányszor rá gondolok, az motivál, hogy ezt befejezzem.

Hermione a vállának támasztotta a fejét.

– GRANGER! MONDTAD POTTERNEK, HOGY SZEXI ALKARJA VAN? – Malfoy kiabált a sátorból.

Az isten szerelmére…

– IGEN, AZT MONDTA, HOGY NEKED… – Hermione körülnézett, hogy ihletet merítsen, miközben Harry szórakozottan figyelte – SZEXI PIZSAMÁD.

Egy horkantást hallottak.

– MONDD MEG NEKI, HOGY VESZEK NEKI.

Harry elvigyorodott.
– Ennek tulajdonképpen nagyon örülök, érezted már, milyen puhák?!

– Megtapogattad a pizsamáját?

– Talán… – Harry rákacsintott, mire a lány felkacagott.

– Meg kell magyaráznod nekem.

– Felvettem őket, amikor az ágyakat javítottuk, őszintén szólva olyan érzés, mint amilyennek egy felhőt képzelek.

A lány felhorkant.
– A fenébe is, most már én is meg akarom őket érezni.

– MALFOY, HERMIONE ÉREZHETI A PIZSAMÁDAT?!

– Harry! – sziszegte a lány, és a karjára csapott.

– DE CSAK AKKOR, AMIKOR HORDOM – jött Malfoy a válasz a sátor belsejéből.

– A rohadt életbe – nyögte a boszorkány, és érezte, hogy felforrósodik az arca.

Harry kuncogva magához húzta a lányt.
– Nézd, majd rendbe hozzuk a dolgokat Ronnal, ha eljön az ideje. Mindig is hárman voltunk, és most is azok leszünk, csak kell neki egy kis idő, hogy átgondoljon néhány dolgot.

– Remélem, jól van.

– Phineas egyeztetett Pitonnal. Azt mondta, hogy nem volt hír, de azt is mondta, hogy McGalagony talán akkor sem szólna neki, ha lenne.

– Van valami újabb hír a lehetséges horcrux felfedezésről?

Örömmel hallották, hogy talán találtak még egyet. Tényleg tudniuk kellett, hogy mi az, hogy kitalálhassák, mi lehet az utolsó horcrux. Dumbledore biztos volt benne, hogy Tudodki Hollóháti Hedvig és Hugrabug Helga holmijait változtatta horcruxokká. Azt tudták, hogy az egyik valószínűleg Helga Hugrabug serlege volt, egy emlék alapján, amit Dumbledore biztosított a házimanójától, de hogy mi volt a Hollóhát tárgy, azt nem tudták.

– Nem, úgy tűnik, azon dolgoznak, hogy visszaszerezzék.

– Remélem, hamarosan megszerzik.

hozzászólások: 0