3. fejezet
Remélem, szeretsz kempingezni

Draco Malfoy

Piton azt súgta Draco fülébe:
– Grimmauld tér 12. szám, Islington. – Nem sokkal azelőtt, hogy mindkettőjüket a küszöbre hoppanálta. Draco körülnézett, úgy tűnt, hogy a mugli Londonban vannak, egy meglehetősen magas városi ház előtt.

McGalagony lépett előre először, és egy pálcacsapással kinyitotta az ajtót.
– Maradjatok mögöttem – mondta nekik szigorúan.

– Biztos, hogy az Alastor által felállított varázslatok, amelyek megakadályozzák, hogy belépjek, hatástalanítva vannak? – sziszegett Piton. Draco észrevette, hogy nem lépett tovább a legfelső lépcsőfoknál.

– Ki van ott?! – jött egy hang valahonnan bentről, Potternek hangzott. Draco körülnézett McGalagony körül, de csak egy sötét folyosót látott.

– Egészen biztos, Perselus, menj be, és csukd be az ajtót – sziszegte Minerva. – Harry, én vagyok az, McGalagony professzor. Kérem, jöjjön ki, és ne reagálja túl, ha meglátja, kivel vagyok.

Ismeri az igazgatót, akit szeretett? Elhoztam magammal a leendő és a tényleges gyilkosát. Kérem, maradjon nyugodt! Draco elkeseredetten rázta a fejét, ez egy ostoba ötlet volt.

– Mi volt az első dolog, amit mondott nekem, amikor Ron és én másodévben bejöttünk az irodájába, miután a törött pálcája véletlenül összetapasztotta a kezünket? – szólalt Potter.

– Ó, az isten szerelmére! – kiáltott fel McGalagony.

– Igaza van, hogy ellenőrizi, Minerva… – Piton közölte vele. – Tulajdonképpen le vagyok nyűgözve, hogy nem felejtette el megtenni.

McGalagony fanyar pillantást vetett rá.
– Ó, az isten szerelmére. Igazából ezt mondtam, amikor megjelentek az irodámban összetapadva, a kérdésre válaszoltam.

Draco visszatartott a nevetést, valószínűleg nem most volt a megfelelő alkalom.

A folyosó végén nyikorogva kinyílt egy ajtó, majd Potter lépett ki, magasra tartott pálcával, mögötte Weasley és Granger. Ugyanúgy néztek ki, mint amikor utoljára megpillantotta őket a Roxfortban, bár az iskolai egyenruha helyett mugli farmert és pulóvert viseltek. Granger az egyik vállára lógó fonatba szelídítette a haját, észrevette, hogy a lány szemei döbbenten tágra nyíltak, ahogy befogadta őt, de szerencsére minden pálcájuk Pitonra irányult.

– Mi a faszt keresnek ezek itt?! – bökött Weasley morogva a pálcájával Draco és Piton felé bökött. Draco fél fejjel el akart bukni, Weasley pálcája kiszámíthatatlan volt, akárcsak ő maga.

Tekintettel az ellenségesség nyomasztó érzésére, amit feléjük küldtek, Draco úgy döntött, hogy azt teszi, amihez a legjobban értett, és gondtalan szarkazmust vett fel megküzdési mechanizmusként.

– Csodálom, amit ezzel a hellyel műveltél, bevallom, rég nem jártam itt – válaszolta, és úgy tett, mintha körülnézne. Pálcájával a mennyezetről lelógó néhány pókhálóra mutatott. – Kitakaríthattál volna.

– Capitulatus! – Potter elkapta Draco pálcáját a levegőből, ahogy az felé repült.

– Hát ez durva volt – fújt egyet a szemét forgatva Malfoy.

Valószínűleg még jó, hogy adtak nekem egy kardot…

– Mr. Malfoy, emlékszik, mit mondtunk arról, hogy én beszélek? – McGalagony szigorú pillantást vetett rá.

Hát persze…

– Egy Malfoy az én szerény otthonomban? Micsoda megtiszteltetés! – Draco kíváncsian nézett a mellette lévő beszélő függönyre. – Nyisd ki a függönyt, hadd lássalak.

– Ne nyisd ki a függönyt, Malfoy! – parancsolta Potter.

Draco kinyitotta a függönyt.
– Hát csak nem a csodálatos Walburga Black? – kiáltott fel, és úgy tett, mintha örülne, hogy látja a nőt. Az igazat megvallva, elég színes hírneve volt a Black családban, erősen aranyvérmániás volt, és szívesen vágta le a házimanók fejét. Mégis, jó volt, hogy valaki örömmel látta őt itt. – Hát nem ragyogóan nézel ki?!

A portré kuncogott.
– Megtiszteled az otthonom a jelenléteddel, szépfiú, régen volt már méltó látogatóm. – Draco önelégült pillantást vetett Potterre és Weasley-re, az aranyhármas tagjai a döbbenet, a zavarodottság és az undor különböző kifejezéseivel bámultak közte és az arckép között.

Potter megrázta magát.
– Professzor asszony, kérem, magyarázza meg, miért van itt Dumbledore gyilkosa?

– ALJAS MOCSKOK, SÁRVÉRŰEK ÉS VÉRÁRULÓK, MEGGYALÁZTÁTOK A BLACK CSALÁD SZENT HÁZÁT!

Draco szeme tágra nyílt, ahogy Walburga és Potter között váltakozott a tekintete.

Szóval ezért nem akarta, hogy felnyissam a függönyt… milyen vicces.

– Hűha, nem kedvel téged, csodálkozom, hogy még nem tetted tönkre.

Walburga kedvesen rámosolygott.
– Jóképű örököse a tekintélyes Malfoy-háznak… – Draco ezt határozottan meg tudta volna szokni. – A vérárulók nem tudnak eltávolítani, állandó ragasztó bűbájjal vagyok felragasztva. – Draco nem tehetett róla, felnevetett.

Bízz a Blackekben!

– Talán átmehetnénk egy másik szobába, kicsit zavaró itt kint – szakította félbe a beszélgetést McGalagony, Draco felé pillantva.

– Minden tiszteletem professzor, de addig nem megyünk sehova, amíg valaki el nem magyarázza, miért van itt Piton – mondta neki határozottan Granger. Pálcájával a portréra suhintott, hogy elhúzza a függönyt, és olyan pillantást vetett Dracóra, ami arra késztette, hogy újra kinyissa. A férfi visszavigyorgott rá, küzdve a késztetéssel, hogy ezt tegye, gyanította, hogy McGalagony azonban nem örülne neki, és az a nő sokkal jobban megijesztette, mint Granger.

McGalagony felsóhajtott.
– Perselus két okból ölte meg Dumbledore professzort: az első, mert meg kellett védenie Dracót, a második pedig, mert az igazgató úr megkérte rá. – A másik, mert az igazgató úr megkérte rá.

– Micsoda?! – Potter eléggé artikulálatlanul dadogott.

– Albus már haldoklott, emlékszel a kezére? – Mindenki emlékezett arra a megfeketedett kézre, amit Dumbledore hirtelen szerzett a hatodik év előtti nyáron. Rengeteg pletyka keringett róla, a furcsábbak közül néhányat persze a mardekárások találtak ki. Theónak sikerült meggyőznie egy rakás elsőst, hogy ez akkor történt, amikor túl sokat verte a farkát. – Megfertőződött egy átokkal, miután felvette a gyűrűt. Perselusnak sikerült az átkot átmenetileg a kezére korlátoznia, de nem sok ideje maradt. Dumbledore professzor tudott Mr. Malfoy feladatáról, amit Tudojukki kényszerített rá, és gondoskodott róla, hogy Perselus legyen az, aki megöli, megkímélve Mr. Malfoy az érzelmi traumától.

Draco tágra nyílt szemmel nézett Piton és McGalagony között. Határozottan nem kímélték meg az érzelmi traumától, tele volt vele a hócipője, de szerencsére nem kényszerítették arra, hogy megölje az igazgatóját. Nem mintha egyébként is képes lett volna rá, mélyen legbelül tudta, hogy soha nem lett volna képes rá.

– Persze nem várom el, hogy elhiggye, amit mondok. Hoztunk egy merengőt, és megmutathatjuk.

– Ezt is hoztuk. – Piton elővette a medált, amit Rodolphus szerzett Dolores Umbridge-től, és Potterhez vágta, aki elkapta a levegőből.

– Szent tücsök! – kiáltott fel Hermione.

Szent tücskök?! Ki mond ilyet?

Draco mentálisan feljegyezte, hogy fejleszti az elfogadható káromkodások szókincsét, egyetlen magára valamit is adó tinédzser sem mondhatja azt, hogy szent tücskök.

– De hogyan? – Weasley megdöbbent arccal kérdezte. – Senki sem tud arról, amit csinálunk!

Piton a szemét forgatta.
– Dumbledore-nak rám kellett bíznia az információt, amikor haldokolva találtam rá az irodája padlóján, Minervára bíztam az információt, mert szükségem volt egy olyan kapcsolatra a Rendben, aki még bízik bennem.

– És Malfoy? – kérdezte Granger kíváncsian ránézve.

– Kurvára fogalmam sincs, hogy miről beszéltek – mondta neki mosolyogva Draco.

– Engedjék le a pálcáikat, menjünk át a konyhába, és állítsuk fel a merengőt. – McGalagony nem várt választ, mielőtt elindult volna előre.

Draco a konyhaajtó mellett lebegett, és figyelte, ahogy Piton kiveszi a kicsinyített merengőt, az asztalra helyezte, és felnagyítotte. Piton bizonyára az apjától kérhette kölcsön, mert felismerte azt, ami az idősebb Malfoy dolgozószobájában, a kastélyban volt. Potter, Weasley és Granger láthatóan idegesek voltak, bár a pálcáikat nem rá vagy Pitonra szegezték, még mindig erősen szorongatták őket. Amint a merengő készen állt, Draco előre lépett, csakhogy McGalagony megakadályozta.

– Nem, Mr. Malfoy, maga itt fog velem várakozni – mondta neki.

– Miért? Nekem kellene segítenem nekik, hogyan tehetném ezt, ha nem ismerem a helyzetet?

– Segíteni? – Potter zavartan nézett.

– Ha valamikor Mr. Potter, Mr. Weasley és Miss Granger elég megbízhatónak tartják önt, akkor ők maguk fogják elmondani neked. Te pedig itt fogsz várni velem.

– Össze vagyok zavarodva – motyogta Weasley.

Életemben először van valami közös bennem Weasley-vel. Micsoda kibaszottul lehangoló nap.

– Menjenek csak be a merengőbe, nézzék meg, amit Perselus mutatni akar, aztán beszélhetünk tovább – mondta nekik McGalagony.

Mardekárra! Ettől az őrületbe fogok kerülni.

Utálom, hogy nem tudok dolgokat.

Amikor Potter és társai újra előbújtak a merengőből… megdöbbenve néztek. Senki nem szólt semmit, csak aggódó pillantásokat váltottak egymással.

– Van még mit mutatni, de azt majd máskor – mondta nekik Piton, miközben a konyhaasztal körül a rozoga faszékekre roskadtak.

Egy hangos reccsenésre Draco felugrott.
– Az úrnő tájékoztatta Siport a Malfoy örökös látogatásáról – hangzott reszelősen az öreg házimanó, miközben közelről hunyorgott Draco felé, hogy megpróbálja fókuszba állítani. – Igen, igen, valóban nagy örömömre szolgál. – Draco önelégülten elmosolyodott, miközben a házimanó kihúzott egy széket, és arra biztatta, hogy üljön le. – Egy ilyen alkalomra csak a legjobb porcelán felel meg.

– Milyen legjobb porcelán? – kérdezte Potter bosszúsan.

– Nagyszerű kiszolgálás itt Potter – mondta neki Draco, miközben a házimanó visszatért néhány nagyon drágának tűnő Elvern porcelánnal és tömör arany evőeszközzel. Draco körül megterített, mindenki másról tudomást sem véve, majd ismét eltűnt az ételért.

– Ez meg honnan van? – kiáltott Weasley.

A házimanó egy tál étellel tért vissza Draco számára.
– Draco mester kér még valamit Siportól?

– A házimanóm csinálja ezeket a gyümölcsös koktélokat, amiknek elképesztő az íze, nem is látszik, hogy alkohol van benne. – Draco nem gondolta, hogy Piton még inkább elkedvetlenedve nézhetne rá. Még McGalagony is úgy összeszorította az ajkait, hogy azok elfehéredtek.

Legalább az itt maradás mégsem lesz olyan rossz…

– Tudok róla, mindjárt visszajövök. – Sipor egy pillanattal később újra megjelent, kezében egy koktélpohárral, amelyben rózsaszínű-vöröses folyadék volt. – Ez ízlik önnek, Draco mester?

– Tökéletes, köszönöm, Sipor. – Draco rákacsintott Grangerre – Általában nem szoktam megköszönni a házimanóknak, ezt miattad megtettem. – A lány szája tátva maradt, miközben érzelmek sokasága díszelgett az arcán: döbbenet, bosszúság, frusztráció, felháborodás… de észrevett egy enyhe pírt is. Ez volt az egyetlen hihetetlen dolog Grangerben, úgy lehetett olvasni az arcából, mint egy könyvből. Hihetetlenül szórakoztató volt vele játszani. Hátradőlt a székében a koktélt kortyolgatva, és a tömör arany villával felnyársalt egy kis csirkét. – Őszintén Potter, imádom a házimanódat, az enyémet megszégyeníti.

Potter bosszúsan nézett rá, miközben azt kiáltotta:
– SIPOR!

A házimanó a saját bosszús tekintetével jelent meg újra.
– Igen… – Draco őszintén szólva még sosem hallott házimanót ilyen hamisítatlan lenézéssel válaszolni. Potter még meg sem szólalt, mire az öreg manó motyogni kezdett magában. – Az álmester mindig Sipornak parancsol, ráveszi, hogy tegye a dolgát, hogy legyen udvarias a sárvérűvel…

Draco Grangerre nézett, aki láthatóan kényelmetlenül érezte magát.

– Elég legyen! – Potter félbeszakította őt. – Tudnál hozni valami ennivalót a többieknek?

– Persze. – Sipor úgy nézett ki, mint aki legszívesebben ledobná Pottert egy szikláról. A házimanó egy pillanattal később megjelent egy tálca szomorú kinézetű szendvicsekkel. Draco a nevetését köhögéssé változtatta, miközben tovább ette a bőséges hús- és sajtos tálcát.

– Szóval az egész Dumbledore saját tervének része volt? – kérdezte Granger Pitont.

– Valóban…

– És nem kellett volna elmondania nekünk? – kérdezte Weasley zavartan. Draco elgondolkodott azon, hogy szóljon-e Pitonnak és McGalagonynak, hogy beszéljenek lassan, hogy Weasley is lépést tudjon tartani.

– Nem ilyen korán a feladatotok elején, de Minerva és én egyetértettünk abban, hogy jobb lenne, ha tudnátok róla.

Én viszont nem, teljesen elfogadható, hogy nem tudok róla semmit…

– Albus nagyon titkolózó ember volt, úgy gondolta, minél kevesebb ember tud a feladatodról, annál jobb. Ez persze igaz, nem kockáztathatjuk meg, hogy Tudodki megtudja, amíg nem jön el az ideje, de ez egy nagy teher, ami önre nehezedik, és úgy gondoltuk, minden segítség jól jönne – tette hozzá McGalagony.

– Már hetek óta tervezgetjük, hogy megszerezzük a medált… – Granger az asztalon fekvő darabra pillantva mondta.

– Igen – forgatta a szemét Piton –, hallottam a tervetekről, hogy betörjetek a minisztériumba, hogy ellopjátok Umbridge-től… – Draco felvonta a szemöldökét. – Ostoba terv volt, és feleslegesen veszélyes. Jobbat gondoltam magáról, Miss Granger.

Granger azonnal elvörösödött, mostanra már hozzá kellett volna szoknia, hogy Piton megdorgálja, elég gyakran tette ezt órákon.

– Griffendélesek – tette hozzá Draco egy fejrázással Piton felé, aminek hatására a konyhában mindenki bosszúsan nézett rá.

Kemény társaság…

– Honnan hallottál a tervünkről? – kérdezte Potter.

– Tudtad, hogy Phineas Nigellus Black igazgató volt a Roxfortban? Van egy kerete itt a Grimmauld téren, és egy az igazgatói irodában. Tényleg szeret pletykálni… – Piton felvonta a szemöldökét Potterre, hagyva, hogy a többit kitalálja.

A trió aggódó pillantásokat osztott meg egymással.
– Vannak itt más ilyen portrék is?

– Egyik sem jelent a Sötét Nagyúrnak vagy a belső körének, ha emiatt aggódtok. Azonban mindig van rá esély, hogy valaki talál egy olyan portrét, amelyik kémkedhet utánatok. Éppen ezért legkésőbb holnap reggel el kell hagynotok a Grimmauld teret.

Potter és Granger erre egy pillantást vetett egymásra, láthatóan néma beszélgetést folytattak, míg Weasley nem volt okosabb.

– Miért van itt Malfoy? – kérdezte Weasley, és dühösen nézett rá, miközben Draco tovább szürcsölte a koktélját.

– Malfoy kissé bosszantóvá vált a Sötét Nagyúr számára, és nagyon valószínű, hogy inkább előbb, mint utóbb megölték volna. Ezért megrendeztük a halálát, és eltávolítottuk a helyzetből. Minerva és én is egyetértünk abban, hogy nagyon hasznos lehet a… küldetésedben – mondta Piton az utolsó részt enyhén szórakozottan mosolygott.

A férfi csak a drámáért él.

– Szó sem lehet róla! – köpte Weasley.

– Miért akarta Tudodki megölni őt? – Granger úgy kérdezte, mintha Draco ott sem lenne.

Durva.

– Számos okot tudok elképzelni – motyogta Weasley.

Draco drámaian forgatta a szemét, ez pontosan úgy ment, ahogyan várta, ráadásul tisztességes étel és koktél is volt.

– Malfoy bebizonyította a Sötét Nagyúrnak, hogy nem alkalmas halálfalónak. Minden feladatban megbukott, amit rábíztak, és amikor a Sötét Nagyúr úgy dönt, hogy már nem vagy hasznunkra, és megunja a dolgaidat… – Piton a többit az értelmezésre bízta.

– Rendben, de miért kell velünk jönnie? – kérdezte Potter.

– Ő segíthet. Lehet, hogy most még nem hiszik el, de képes rá, ha adnak neki egy esélyt – mondta nekik kedvesen McGalagony.

– Segíteni akarsz nekünk? – kérdezte Granger szkeptikusan.

Urgh, már megint itt tartunk…

– Meg akarom védeni a családomat, Granger.

Lenézett az asztalra, és kényelmetlenül elmozdult.

– Ehhez az kell, hogy a Sötét Nagyúr eltűnjön. Ha a segítségeddel ezt elérhetem, akkor igen, segíteni akarok neked. Tisztában vagyok vele, hogy talán nem hiszel nekem, elvégre van egy közös múltunk… – Mély levegőt vett. – Egyikőtökkel megtörhetetlen esküt teszek, ha szükségetek van rá.

– Nincs szükségünk rád! – közölte vele Weasley azonnal.

Draco nem törődött vele, inkább Pottert és Grangert figyelte helyette, akik mindketten feszülten nézték őt, miközben próbáltak dönteni.

– Nem tudom, mit tudna ő tenni értünk, amit mi magunk nem tudnánk… – Potter elgondolkodó tekintettel mondta.

Lenyűgözően néz ki talárban? Valakinek el kell hoznia az osztályt…

McGalagony éppen mondani akart valamit, de Draco félbeszakította:
– Nos, először is Potter, volt fogalmad róla, hogy a mai nap előtt volt Elvern porcelánod vagy tömör arany evőeszközöd? Az evőeszközök valószínűleg eleget érnek ahhoz, hogy vegyél egy második otthont, ha esetleg olyan helyre szeretnél költözni, ami kevésbé tűnik aranyvérű-sikkesnek. Továbbá…

Ahogy feltápászkodott, és visszamasírozott a folyosóra, hallotta a székek csikorgását, ahogy a többiek utána siettek. Elhúzta a függönyt Walburga Black portréja előtt.
– Ne törődj velem, Walburga – szólalt meg Draco, miközben lerántotta a masszív keretet a falról. A nő hisztérikusan jajveszékelni kezdett. – Maradj csendben – mondta neki, miközben a falnak támasztotta a keretet, és a nő azonnal elhallgatott.

– Hogy csináltad ezt?! – kérdezte Potter.

– Az anyám Black, ezért Black vér folyik az ereimben. Az arcképet csak azok ellen ragasztják tartósan oda, akiknek alig vagy egyáltalán nincs Black vérük, ez egy gyakori trükk, amit a tisztavérűek használnak, hogy megakadályozzák, hogy a házukat eladják a vérvonalukon kívülieknek. Tessék, most bizonyítottam be, hogy hasznos vagyok, és olyan dolgokra vagyok képes, amire te nem… Éljen nekem. SIPOR! – A házimanó megjelent. – Még egy koktélt kérek, és mindenki másnak is hozzon egyet. Ott egy jó manó.

– Azonnal, Malfoy mester – hajolt meg mélyen a manó, és eltűnt.

– És te is mindjárt megkóstolod a valaha feltalált legjobb koktélt, hála nekem, most pedig kérlek, hadd menjek a kis küldetésedre veletek, és segíthetek megszabadítani a világot a Sötét Varázslótól!

McGalagony mintha nem tudta volna, hogy nevessen vagy sírjon ezen a kis előadáson.

Őszintén szólva azt hitte, hogy nem fogok tudni bizonyítani…

– Evőeszközök, koktélok, és egy portré eltávolítása, ó igen, te olyan hasznos vagy – gúnyolódott Weasley.

Faszkalap.

– Biztos vagy benne, hogy el kéne vinnünk? – kérdezte Granger McGalagonyt. Weasley úgy nézett rá, mintha elment volna az esze, Draco pedig vigyorgott rá.

– Igen, Miss Granger. Eltekintve ettől a bizarr bemutatótól, amit az imént tartott nekünk, olyan dolgokat tud, amiket maguk hárman nem… A Malfoy-könyvtár hatalmas, rég elveszett vagy elfeledett köteteket tartalmaz, és ahogy hallottam, Mr. Malfoy a legtöbbet átolvasta. Rendkívül intelligens, kiváló bájitaltanból, és ne felejtsük el, hogy volt már Tudodjuki közelében, és olyan dolgokat tud róla, amelyek segítségükre lehetnek.

Hmm talán ezekkel a dolgokkal kellett volna kezdenem…

– Ezek a legszebb dolgok, amiket szerintem valaha is mondott rólam – mondta neki Malfoy, mire a nő hűvös pillantást vetett rá, mintha minden szavát megbánná.

– Beszéljük meg. Professzor asszony, velünk tartana? – kérdezte Potter McGalagonyt.

Amikor elhagyták a folyosót, és beléptek egy mellékszobába, Piton megkerülte.
– Csak nem tudtad befogni a szádat, ugye? – csattant fel. – Tudtam, hogy meg kellett volna győznöm Narcisszát, hogy tartson eszméletlenül, amíg mindent meg nem magyarázunk.

– Azt hiszem, mindent összevetve egész jól ment – válaszolta vállat vonva Malfoy. Piton folytatta a bámulást, amíg a többiek tizenöt percig tanácskoztak. Amikor végül újra előkerültek, egy nagyon bosszúsan kinéző Weasley volt a kíséretében, így Draco sejtette, hogy a dolgok az ő útját fogják járni.

– Malfoy jöhet, de van néhány feltételünk - szegezte tekintetét Potter Dracóra. Sipor ezt a pillanatot választotta, hogy átadja a koktélokat. Draco megkapta az elsőt, amibe belekortyolt, miközben a többiek tétován beleszagoltak a sajátjukba, valószínűleg mérget kerestek.

Granger előrelépet.
– Nem árulunk el neked semmit a küldetésünk részleteiről, amíg nem vagyunk biztosak benne, hogy megbízhatunk benned…

Kiszámítható volt.

– A pálcádat is megtartjuk egyelőre…

– Hogyan védjem meg magam?! – kérdezte felháborodva Malfoy.

Granger csak fújt egyet, és folytatta:
– Neked is meg kell húznod a magadét, ami azt jelenti, hogy főznöd, takarítanod kell, és őrködnöd kell, ha szükséges.

Nem erre való Sipor…

– …és megtörhetetlen fogadalmat teszel Harrynek.

– Neked – mondta gondolkodás nélkül Draco. Nem igazán érdekelte, kinek teszi meg a fogadalmat, csak éreznie kellett, hogy valamennyire is ura a helyzetnek.

– Nekem? – mondta tétován Hermione.

– Igen, inkább neked tenném meg a fogadalmat.

Harry megvonta a vállát.
– Nem számít, kinek teszed meg a fogadalmat, amíg te teszed meg.

– Tehát én teszem a fogadalmat, ami bizonyítja, hogy megbízható vagyok, te pedig elmondhatod az igazat, és odaadhatod a pálcámat – zárta le boldogan Malfoy.

– Szó sem lehet róla, még mindig bizonyítanod kell – mondta Granger szigorúan. Piton szórakozott vigyorral az arcán figyelte. Draco felszisszent, és egy gonosz pillantást lőtt rá.

Kibaszott griffendélesek.

McGalagony türelmetlenül előrelépett.
– Fogják össze az alkarukat – mondta Dracónak és Grangernek. Granger erősen megragadta az varázsló alkarját, egyenesen a Sötét Jegye fölött, próbált nem hátrálni, de valami az arckifejezésében biztos utat adott neki.

A nő felszisszent.
– Zavar téged, ha egy mugliszületésű emberhez érsz?

Elfojtott egy frusztrált nyögést, feltételezte, hogy az ilyen megjegyzések várhatóak voltak.
– Nem, csak a kezed a Sötét Jegy fölött van, és nem érzem… helyesnek.

– Ó – tágult ki a lány szeme, ahogy lenézett. – Sajnálom, használhatjuk a másik karunkat is. – Gyorsan elengedte a férfit, és felajánlotta a másik karját, amit a férfi habozás nélkül elfogadott.

– Megesküszöl, Draco Malfoy, hogy titokban tartasz minden információt, amit a Rendről és a feladatról megtudsz, amire Harry Potter, Ronald Weasley és Hermione Granger vállalkozik, az Ő, akit nem szabad megnevezni, és az összes követője előtt?

– Igen.

– És segítesz Harry Potternek, Ronald Weasley-nek és Hermione Grangernek a Rendnek a feladatában, bármilyen ésszerű módon, ami csak lehetséges?

Granger elszánt barna szemei találkoztak a férfiéval, miközben azt válaszolta:
– Igen.

– És megfogadod, hogy megvéded a Rend tagjait, ha szükségük van rá, feltéve, hogy ez nem sodorja veszélybe a saját életedet?

– Igen.

– Nagyszerű! Remélem, tetszik majd kempingezés – szólalt meg Granger derűsen.

Micsoda?

– Kempingezni? Senki nem beszélt sehol sem kempingezésről!

– Nos, Piton azt mondta, hogy el kell hagynunk Grimmauld teret, és a legjobb megoldásnak az tűnik, ha elmegyünk terepre. Egyébként Ronnal osztozol az emeletes ágyon. – Ezen mind ő, mind Potter kuncogott.

Mi az, hogy terep?

Mi a fasz az a hálóhely?

És mi a faszért osztoznék Weasley-vel ezen az emeletes ágyon?

Látva a kétségbeesést az arcán, McGalagony úgy döntött, megveregeti a karját.
– Semmi baj, Mr. Malfoy, biztos vagyok benne, hogy ez a tapasztalat nagyon jót fog tenni magának.

– Kérem, ne értsen félre, professzor – mondta neki mereven Draco.

– Minervának és nekem vissza kell mennünk, de még néhány dolog, mielőtt elindulunk. Ahogy mondtam, holnap reggelre el kell hagynod Grimmauld teret. Narcissa holnap este tájékoztatja a Sötét Nagyurat a helyéről, hogy némi kegyet szerezzen magának. – Nézett célzottan Draco felé, aki megkönnyebbült ezen. – Magaddal kell vinned Phineas Nigellus Black arcképét, ő lesz a legfőbb módja annak, hogy kapcsolatba lépj velem vagy Minervával, ha szükséged lenne ránk…

– Tudod, hogy melyik szobában van az a portré? – kérdezte Potter.

– Csak kérdezd meg a házimanódat – mondta neki Draco hitetlenkedve.

– Ó, persze. – Potter valóban zavarba jött.

– Ha már Siporról beszélünk, meg kellene parancsolnia neki, hogy jöjjön a Roxfortba, ahol a konyhában dolgozhat, ahol nincs veszélyben – tájékoztatta őket McGalagony.

– Nem jön velünk?! – kérdezte Draco elborzadva.

– Nem megyek Siporral táborozni! – Weasley úgy mondta neki, mintha ez lenne a világ legrosszabb ötlete.

Ki a fene fog főzni?!

Hirtelen eszébe jutott Granger megjegyzése, hogy ő is kiveszi a részét a főzésből és a takarításból. Nagy csalódás érte, mert Dracónak fogalma sem volt, hogyan kell egyiket sem csinálni, főleg pálca nélkül.

– Megbántam a döntésemet – mondta Draco a szobába.

Granger szórakozottan vigyorgott.
– Most fogadalmat tettél nekem, és én azt tervezem, hogy betartatom veled.

Hála Marekárnak, hogy az anyja ennyi talárt csomagolt neki, legalább szexisen fog kinézni, miközben a sátorban táncikál, és a legjobb házimanó-imitációját adja elő.

hozzászólások: 0